Lehet beszédeket mondani, szóvirágokat sorakoztatni, lehet fogadkozni. Talán valakinek ez jelent is valamit. De Vukovar esetében egyetlen gesztust lehet tenni, amely nem tűnik képmutatónak: fejet hajtani és szégyenkezni. Mindkét oldalon.
„Nem hittem, hogy kitörhet a háború. Amikor ezt a tényt mégis elfogadtam, nem hittem, hogy olyan sokáig fog tartani. És nem hittem, hogy megtörténhet, hogy három hónapig úgy élsz, mint egy patkány a pincében, szó szerint úgy, hogy mindennaposak lesznek a bombázások, hogy emberek fognak meghalni. Egyszerűen nem hittem, hogy ez megtörténhet. Nemcsak én, a többségünk nem hitt ebben. Mert nem hihetted, hogy ha itt a házad, a szomszédod meg egy szerb, hogy ő majd hátat fordít neked és közli veled, hogy az életedre fog törni. Számomra elképzelhetetlen volt ezt kimondani, de még elképzelni is (…) Egyszerűen nem tudtad megjósolni, hogy mikor fog kezdődni és mikor lesz vége. Eleinte szólt a légiriadó jelzése, szirénáztak, amikor támadás kezdődött és akkor is, amikor vége lett. És akkor egy napon megszólalt a légiriadó – amelyet mindmáig nem fújtak le. Senki sem jelezte, hogy vége van“. Az idézet részlet Vesna Jakumetović vallomásából: ő egyike azoknak, akik túlélték Vukovar ostromát. Annak a városnak a lerombolását, amely pontosan 27 évvel ezelőtt esett el.
A 87 napos ostromot követően, amely egyike volt a legvéresebbeknek a horvát háborúban, 1991. november 18-án Vukovarba bevonultak a szerb csapatok. A halottak számát ma sem tudni pontosan, 2900-3600 között van a számuk. Azt azonban tudni, hogy a várost az ostromlók a földdel tették egyenlővé.
Vukovart, a békés kelet-horvátországi városkát a szerb csapatok 1991. augusztus 24-én kerítették be, noha a harcok már korábban megkezdődtek a térségben. A Jugoszláviából kivált, önállósodott Horvátországnak olyan térsége volt ez, amelyre a Slobodan Milošević ideológiáját valló, Nagy-Szerbia létrehozását szorgalmazó „jugoszláv” államvezetés igényt tartott; szerbek is lakták szép számban, földrajzilag sincs messze, kellően meg is lehetett rémíteni a szerb lakosságot, hogy a független Horvátországban elveszítik identitásukat, jogaikat, talán még a javaikat is, így fegyvert fogtak, hitük szerint önmaguk védelmére. Ahogyan a horvátok is magukat, saját hazájukat, otthonaikat védték – igaz, őket valóban meg is támadták… Akkoriban már javában dúltak a véres harcok Szlavóniában, Likában, a Kordunon, a Baniján, a dubrovniki és a dalmát régióban is. Borzalmas idők voltak, s nem tudtuk, hogy még borzalmasabbak következnek…
Azon a végzetes augusztus 24-én a horvát nemzeti gárda lelőtte a Jugoszláv Néphadsereg két repülőjét, amelyek állásait támadták. Másnap ugyanez a Jugoszláv Néphadsereg elvágta a fontosabb közlekedési utakat és megkezdte Vukovar bekerítését.
A horvát egységekben mintegy háromezer ember harcolt Vukovar térségében, míg a Jugoszláv Néphadsereg, a hozzá csapódó szabadcsapatok, félkatonai alakulatok és egyéb formációk emberállománya elérte a 30 000 főt is.
Az ostrom ideje alatt mintegy 22 ezer nem szerb lakost üldöztek el a városból a megszálló erők. A vukovari kórház személyzetének egy részét és a sebesülteket a szerb erők kivégezték. Különösen aljas módon: míg a Jugoszláv Néphadsereg tisztjei a Vöröskereszt és más nemzetközi szervezetek képviselőit a kórház főbejáratánál nyugtatgatták, hogy mindenben a szabályoknak megfelelően járnak el, az egyik mellékkijáraton a szerb erők kiterelték a sebesülteket és a személyzet egy részét. Az Ovčara mezőgazdasági birtokra vitték őket, ahol brutálisan megkínozták, majd halomra lőtték őket…
Mintegy hétezer vukovari került szerb fogolytáborokba. Háromszáz embert mindmáig eltűntként tartanak nyilván.
Voltak napok, amikor 11 000 gránát és bomba hullott a városra.
Ma pedig egész Horvátország Vukovarra emlékezik. A városra, melyet korabeli és későbbi kutatások szerint a Franjo Tuđman vezette horvát állam hagyott elesni. A városra, melyet újjáépítettek, de amely még mindig hordozza a háború borzalmait. S amelyet máig nem sikerült meggyógyítani. Lehet beszédeket mondani, szóvirágokat sorakoztatni, lehet fogadkozni. Talán valakinek ez jelent is valamit.
De Vukovar esetében egyetlen gesztust lehet tenni, amely nem tűnik képmutatónak: fejet hajtani és szégyenkezni. Mindkét oldalon.
Szabad Magyar Szó
