Szomorú nézni ezeket a listákat és híreszteléseket, melyek tiporni igyekeznek minden polgári gondolkodást. Míg nézegetem őket, szeretnék kilépni a bénító polarizációból. Azt hiszem, ez most nem jobboldal vagy baloldal, nem konzervativizmus vagy liberalizmus – ez marhaság.”
A morbus hungaricus (magyar betegség, magyar kór) a 16. századból származó orvosi fogalom, amelyet 1556-ban észleltek azoknál a császári katonáknál, akiket a német-római császár állomásoztatott Magyarországon (miután I. Ferdinánd és Szapolyai János titkos egyezséggel felosztotta az országot): a kórt többek között szennyezett ivóvízzel terjedő élősködők okozták és kiütéses tífuszhoz vezetett. Később a tüdővészre használták a kifejezést, amit a szocialista korszakban bevezetett kötelező és ingyenes védőoltással szüntettek meg Magyarországon. Átvitt értelemben a magyarságra jellemző rossz tulajdonságokra is alkalmazták a nemzet ellenségei.
Most azonban magyar „császári katonák” élesztették újjá a kórt, akik feketelistákkal próbálják megfertőzni a 21. század magyar társadalmát. Miközben attól sem riadnak vissza, hogy halottakkal hintsék meg a „veszélyes élősködők” listáját.
Természetesen arról a „víruslistáról” van szó, amelyet a Schmidt Mária milliárdos-özvegy, Terrorház-főigazgató és orbáni főtanácsadó-cum-kormánybiztos által nemrég tulajdonba vett Figyelő c. hetilap tett közzé csütörtökön. (Az átláthatóság végett: a szerző korábban közreműködött a Figyelő szakmailag vezetett korszakában.)
Egy szerencsére halva született korábbi jobbikos parlamenti felvetés után a „Soros-lista” ezúttal magából az „ország fejéből” pattant ki, a miniszterelnök ígérte meg az „ellenség” listázását és az „elégtételt”. Kormánybiztosának fullajtárai pedig megkezdték a kétezres lista „elitjének” szellőztetését.
Ha az a központi cél, hogy Orbán hetente bizonyítsa, mennyi ellensége van külföldön az ő birodalmának, akkor ez a taktika természetesen célravezető. Ugyanakkor azonban azon sem kell majd meglepődni, ha az „ellenség” listázását a világ értelmesen gondolkodó részeiben a fasizálódás újabb jeleként tolmácsolják. Ne feledjük, „ellenség-listákat” szinte kizárólag totalitárius rendszerek készítettek olyan diktátorok keze alá tolva őket, mint Hitler, Sztálin, Mao – hogy ne is soroljuk tovább.
A listán szereplő nevek nagy többsége természetesen alig mond valamit a magyar társadalom nagy többségének. „Ellenség-státusukat” legtöbben azzal érdemlik ki, hogy olyan szervezetekkel, intézményekkel hozhatók összefüggésbe, amelyek a Nyitott Társadalom Alapítványoktól is kaptak támogatást – akárcsak Orbán Viktor miniszterelnök, Áder János államfő, Kövér László parlamenti elnök, Szijjártó Péter külügyminiszter, Szájer József alkotmányíró, valamint Habony Árpád és Schmidt Mária propagandisták meg a Fidesz-elit majd minden fontosabb tagja.
De hát a listák értelme a hatalom részéről mindig is a megfélemlítés volt: azoké, akik rajta vannak, de azoké is, akik még nincsenek. A hatalom természetesen nem retteg önmagától, hanem a néptől: hadd rettegjen hát inkább az alázatos nép – az, amelyik éppen harmadszor is teljhatalomra emelte a pártot, amelyik az „ellenséget” listázza. Hadd rettegjen mindenki, akire saját fővel való gondolkodást bízott a teremtő. Hadd rettegjenek élők és holtak – mert hogy a listán halottak is vannak ám!
Mi is egy húsz éve megboldogult „ellenséggel” kezdjük a saját „lista-szemlénket”, amelybe néhány, szélesebb körben ismert és ismeretlen nevet vettünk fel – olyanokat, akiket az alulírott vagy személyesen ismer, vagy behatóbban tanulmányozta munkásságukat.
Az első kiemelt listatagunk Ernest Gellner (1925–1995) brit filozófus és antropológus, a modern nemzetelmélet egyik megalapozója. Az ő „bűne”, hogy érthetően és tudományosan definiálta a nacionalizmus fogalmát. Szerinte a „nacionalizmus az a politikai elv, amely szerint a politikai egységnek (államnak) egybe kell esnie a nemzettesttel” – és mint ilyen, soha meg nem valósítható volt és maradt.
Donald L. Horowitz politológust személyesen is ismerem, ő az erőszakos etnikai konfliktusok egyik legismertebb szakértője a világon, aki aktívan is kiveszi a részét abból a munkából, amelyik az ilyen viszályok és polgárháborúk megelőzését célozza.
Will Kymlicka kanadai filozófus „bűne” a listázók szemében nyilván az lehet, hogy a multikulturalizmust is tanulmányozza. Odáig meg ugye már nem jutnak el a zseb-sztálinisták, hogy a művek lényegét értelmezzék. (A 40-en felüli vajdasági magyarok jól emlékezhetnek az egykori dogmatikus jugoszláv pártvezetők hasonló akcióira!) Kymlicka ugyanis éppen arra helyezi a hangsúlyt, hogy megfogalmazza: mi kell ahhoz, hogy egy nemzeti kisebbség, etnikai csoport jogilag és társadalmilag is egyenlő helyzetbe kerüljön a többséggel. Részletekbe nem belemenve, említsünk csak néhány Kymlicka-kritériumot, amelyet a vajdasági és más pannon-medencebeli magyarság is teljes mértékben magáénak vall:
- Ősiség, vagyis jelenlét az (állam)alapításnál
- Közös kultúra
- Közös nyelv
- Önkormányzatiságot biztosító intézmények
Ugye, mekkora „bűnök” ezek, amelyeket az orbanista nemzetpolitikának nyilvánvalóan üldöznie kell!?…
Enyedi Zsolttal már közelebb kerülünk a „honi ellenséghez”, hiszen ez a politológus barátom egy olyan „bűnös” intézmény rektorhelyettese, amelyet a „főgonosz” Soros György alapított – a nemzetközi társadalomtudományos életben rangra emelve ezzel Budapestet és Magyarországot. A Fidesz alapításánál is jelenlévő, Bibó István-díjas Enyedi, mint társadalomkutató, egyértelműen kritikus minden olyan hatalommal szemben (hiszen ez volt a Fidesz alapítási célja is), amely elnyomja, sőt üldözi a szabad gondolkodást. De mint illetékes intézményvezető, minden energiáját arra fordítja, hogy az egyetemét az országból eltávolítani igyekvő hatalommal tisztességes megegyezésre kerüljön sor.
Pardavi Mártát is ismerem: a Magyarországi Helsinki Bizottság társelnöke szintén kritikus a civil társadalmat kiskorúsító pártdiktatúrákkal szemben. Arra pedig már senki sem tér vissza, hogy a Helsinki Folyamat volt az a békés nemzetközi igyekezet, amellyel szemben a szovjet diktatúra nem tudott mit kezdeni, és amelynek közvetlen szerepe volt a kommunista elnyomás és ellenséggyártás gazságainak leleplezésében. Persze ha egy kormány éppen az utóbbi hatalmi technikából tanul, akkor nem csoda, hogy minden „helsinkist” üldözni akar.
Végül említsük meg a vajdasági magyarság által legjobban ismert „listázott bűnöst”, Várady Tibor nagybecskereki születésű jogász-akadémikust, aki évtizedeket fordított arra, hogy magyar nyelvű egyetemi oktatást teremtsen Vajdaságban, hogy megvalósítsa – éppen szerb kapcsolatain keresztül – a nemzeti tanácsokra alapuló, legalábbis kulturális autonómiát (amit az Orbán-kormány oly bőségesen dicsér minden egyes alkalommal szerb szövetségeseinek jó hírét keltve). Várady „mellesleg” saját vagyonából hozta létre a százéves kisebbség történetének legnagyobb ösztöndíj-alapítványát, amely jelenleg is a Magyar Nemzeti Tanács diáktámogatásának legnagyobb kincse. Nemzetközi jogászként Várady attól is megmentette – többek között – a vajdasági magyarságot, hogy a Bosznia-Hercegovina által követelt sokmilliárdos háborús kártérítést neki kelljen kigürcölnie, miközben azt a boszniai szerbek – a háború legközvetlenebb kirobbantói – évtizedekig élveznék.
Várady nyilatkozott „listázottságáról” a Vajdasági Televízió magyar szerkesztőségének (közvetlen forrásból):
“Természetesen nagyon kellemetlenül érintett a hír, de nem először szembesülök ilyesmivel.
Amikor a hetvenes években az újvidéki Jogi Karon magyar nyelvű oktatást igyekeztem bevezetni, keringtek olyan hírek, hogy valakinek az ügynöke vagyok, de ez nem került a sajtóba. A párhuzamos magyar oktatás pedig megindult. Aztán a kilencvenes években Šešelj állította, valamilyen figyelőket emlegetve – és ez a sajtóban is megjelent –, hogy idegen ügynökként azon dolgozom, hogy Vajdaságot visszacsatoljam Magyarországhoz.
Most pontosítva lett, hogy kinek az ügynöke vagyok (Soros Görgyé), csak az maradt ki, hogy mi a feladatom. Pedig ez engem is érdekelne. A CEU-n valóban dolgoztam két évtizeden át – három éve mentem nyugdíjba. Külkereskedelmi jogot és nemzetközi vitarendezést tanítottam. Bevezettem egy új tantárgyat, amely kisebbségi jogokkal foglalkozott – mert ezt a témát egész életemben fontosnak tartottam.
Szomorú nézni ezeket a listákat és híreszteléseket, melyek tiporni igyekeznek minden polgári gondolkodást. Míg nézegetem őket, szeretnék kilépni a bénító polarizációból. Azt hiszem, ez most nem jobboldal vagy baloldal, nem konzervativizmus vagy liberalizmus – ez marhaság.”
Minden további kommentár fölösleges – lenne, ha nem egy minden korlátot áthágó, győztesként is elégtételt vevő, az önálló gondolkodást megsemmisíteni igyekvő hatalommal állnánk szemben. Nyilvánvalóan nemcsak magyar betegség ez – de nekünk, magyaroknak az a dolgunk, hogy immunná tegyük rá nemzetünket és társadalmunkat.
Purger Tibor (Washington)
