Mostanában megint az érdeklődés homlokterébe került Észak-Korea és a kissé döcögősen haladó békefolyamat.
Igen sok helyen megírtam ok-okozati összefüggésekre alapozott véleményem, miszerint Kim Dzsong Un valóban fel szeretné cserélni a fegyverkezést a jólétre, ami ebben a kultúrkörben nem jelenti a hatalma elvesztését, sőt, sokkal inkább hálásak lesznek neki az emberek, még az unokáit is tisztelet övezi majd, ugyanis ő lesz az az ember, aki hetven év után kivezeti a népét az éhezésből.
Mivel az észak-koreaiak rendkívül alacsony életszínvonalon éltek a legutóbbi időkig, mi több, megfélemlítve, rögtönítélő falubíróságok árnyékában, és nyilvános akasztásokat kötelezően megnézve, messze nincsenek komolyabb elvárásaik a demokráciát illetően, mint amilyenek mondjuk a kínaiaknak vagy a vietnamiaknak van. Legyen ennivaló, jobb lakások, egyenletes áram- és vízellátás, dél-koreai szappanoperák, meleg télen, hűvös nyáron, csökkenjen a bűnözés.
Egyelőre ez is az álmok birodalmába tartozik.
Ugyan mi okból támadnák azt a vezetőt, aki ezt megteremti nekik?
Olvasom a különböző angol nyelvű híreket, hogy a gyenge és zanzásított magyar fordításokról már ne is beszéljek, és csak fogom a fejem, hogy hová lett a logika, miért nem képesek legalább az elemzők, az újságírók elvonatkoztatni a személyes preferenciáiktól,
miért nem próbál megismerni valaki egy kultúrát, mielőtt véleményt mond az ott történő folyamatokról,
ráadásul kijelentő módban, megfellebbezhetetlennek tetsző hangvételben.
Azt mondják, Kim Dzsong Un becsapja Trumpot, és nem is akar leszerelést.
Magyarázza meg nekem valaki, hogy miért ne akarna!
A tények a következők:
- Kim Dzson Un atomfegyver-fenyegetést hozott a világra, hogy valóban rendelkezik-e ilyen fegyverrel vagy sem, azt nem tudja senki, de a gyanú él, ő azt állítja, van neki ilyen fegyvere.
- Az bizonyított, hogy kifejlesztette a hordozórakétákat, amelyek adott esetben mainland Amerikát is elérik, ha kell.
- Ezzel felhívta magára Trump figyelmét, szóbeli adok-kapok kezdődött, majd Dél-Korea hathatós segítségével ez átfordult egyezkedésbe
- Jelenleg az alkudozás fázisában vagyunk, Kim megtette, amit megígért, visszaküldte a kémeket Amerikába, átadta a halott amerikai katonák maradványait, felrobbantott egy kísérleti telepet, Déllel egyre jobb kapcsolatokat ápol, és most várja, hogy az eddigiekért cserébe kapjon valamit.
- Amikor Mike Pompeo külügyminiszter legutóbb menni akart Északra, Kim azt üzente, ha nem hoz valamit, akkor nyugodtan maradjon otthon.
Az már más történet, hogy ezt otthon Trump hogy adta el, tudjuk, hogy úgy, hogy állítólag Pompeo maga döntött az utazásról, majd másnap Trump elnök „megkérte”, hogy ne menjen, mert nem elég jó a helyzet, és különben is Kína a gazdasági korlátozások miatt negatívan befolyásolja Észak-Koreát.
Ez ebben az esetben pont nem volt igaz, de az átlag választópolgár IQ-ja sehol a világon nem magasabb a többinél.
Hszi Csin-ping, a kínai csá…, izé, párttitkár nem ment el az Észak-Korea létezésének hetvenedik évfordulóján tartott ünnepségre, pedig Kim meghívta, maga helyett egy kevéssé ismert, ám magas rangú hivatalnokot küldött.
Nos, ez azt jelenti, hogy
Kína már nem érdeklődik, csak amennyire feltétlenül szükséges,
nem Észak-Korea a fegyver a gazdasági háborúban a továbbiakban, nem véletlen hívta meg majd az összes afrikai ország vezetőjét látványosan Kína, más irányt vesz a gazdasági háború, Észak-Korea kérdésénél lényegesen globálisabbá válik.
Ezek tények, s mint ilyenek, meglehetősen nehéz velük vitatkozni.
A tények egyben okok is, amelyek okozatokat szülnek, és a világ dolgai ezek mentén alakulnak.
Őrült diktátornak, elmebetegnek ugyan lehet nevezni bárkit, Kim Dzsong Unt és Trumpot, meg Hszi Csin-pinget, Erdogant, Orbán Viktort is, csak nem érdemes, mert ezek az emberek nagyon furfangos módon törekednek valamire, hatalomra, bekerülni a történelembe, sok pénzre, és még furfangosabb módon, többnyire bírják is az adott társadalom többségének támogatását, mert kiszolgálnak olyan igényeket, amelyeket a píszí idejében nem volt illendő kiszolgálni. Ez sem más, mint ok és okozat.
Tegnap délután olvastam a hírt, miszerint az MSZP megszavazza a Sargentini-jelentést.
Nagyon meglepődtem, hogy ez vajon mitől hír értékű bejelentés, hiszen Judith Sargentini olyan evidens, mindenki által látható, tudható tényeket sorolt fel a jelentésében, amellyel bárkinek egyet kell értenie, aki Magyarországon él, vagy látta már, hogy hol van a térképen, szerintem a Fidesz is egyetért vele, de teljesen logikus módon, a hatalma megőrzése érdekében ezt nem teszi ki az ablakba.
Vannak a magyar parlamentben ellenzékinek mondott pártok, mint például a DK, az MSZP, vagy az LMP, és mások is.
Amennyiben komolyan gondolják ezek a képződmények az ellenzékiségüket, abban az esetben
a minimum, hogy ezt a jelentést megszavazzák,
ami ugyan csak egy gesztus, mégis több, mint amennyit eddig összesen tettek a Fidesz ellen.
Ok, okozat.
Ok az, hogy reálisan ítélem meg Magyarország helyzetét és ellenzékben vagyok, mert nem értek egyet a hatalom gyakorlóival.
Okozat, hogy emiatt, egy, az Európai Parlament ezzel megbízott képviselőjének velem egy véleményen lévő jelentését elfogadom, mi több, támogatom.
Az nem fér bele a tisztességes gondolkodásba, hogy mi lesz, ha nem kapok pénzt a Fidesztől, vagy mi lesz, ha a Fidesz engem hazaárulónak fog kikiáltani.
Mi lenne? Semmi. Az a Fidesz és a követői véleménye lesz, aminek fényében én mint ellenzéki párt csak hitelesebbé válok azok szemében, akik érzik, tudják, hogy nem helyesen, nem jól, de még csak nem is demokratikusan irányítja a Fidesz az országot. Egyszerű logika, semmi több.
Amennyiben pedig a létezésem a kormánypárt anyagi támogatásától függ, nekem, mint ellenzéknek, abban az esetben a legjobb döntés, ha leteszem a lantot, hazamegyek, és értelmesebb foglalatosságot keresek magamnak, mint amit eddig űztem, mert ezek szerint képtelen vagyok annyi embert megszólítani, amennyi a létemet garantálná.
Ha bármelyik ellenzékinek mondott párt nem szavazza meg a Sargentini-jelentést, akkor jól fogja tudni a választó, hogy az adott szervezet ellenzékisége nem valós.
Ez is egyszerű, és logikus.
Következő összefüggés:
Adott a magyar társadalom, jelenlegi mentális és egyéb állapotában. Volt neki ilyen mindig, csak mindig más.
Ez a társadalom felnevelte Orbán generációját, majd az enyémet, majd még fiatalabbakat is.
Mindig azt tudta csak átadni a fiataloknak, amivel rendelkezett.
Én még a székely himnuszt hallgattam ötévesen a részeg elvtársaktól éjszakánként, amíg húzta nekik a cigány, mert nekik az volt a kultúra, meg az akácos út, és a bimbóból a rózsa, a homoszexualitásról Hofi, hogy amíg nem kötelező, engem nem zavar, a nőkről, hogy nélkülözhetetlenek, de mégsem férfiak, a demokráciáról semmi, a dolgok intézésének módjáról a „megoldjuk okosban”. Én még mindig mindent képes vagyok megoldani félig-meddig legálisan, mert azt tanultam gyerekként a szüleim és a többi felnőtt példáján.
A minapi lakásavatónk után ki kellett dobni a moslékot. Itt ahhoz egy külön szemeteszacskót kell vásárolni, mert azt feldolgozzák, így az a zsák, ugyanabban a méretben olcsóbb, mint a kommunális hulladékhoz való. Igen ám, de nekem csak 3 literes volt ebből, míg a normálból volt húsz literes itthon. Fogtam, beledobtam a moslékot a normálba, és azt gondoltam, hogy probléma megoldva, mikor is a barátnőm jelezte, hogy ez így helytelen, hiszen nem abba a konténerbe fog kerülni az élelmiszerhulladék, amibe való, így hiába vettem több pénzért a zsákot, kárt okozok. Fogta, átpakolta az egész moslékot sok három literesbe, mert az a helyes, én meg nem értettem, felesleges bonyodalomnak éreztem, míg rá nem jöttem, hogy mennyire igaza van, a logika, az ok-okozati összefüggések mentén. Ezeket írta felül a szocializációm, hogy jó lesz az úgyis, és az önáltatás, hogy de hiszen ezért a zacskóért még többet is fizettem.
Apró példa, de nagyon mutatós.
És én igen régóta nem élek Magyarországon, amikor ott éltem, akkor is külföldiek között, az év jelentős részét más országokban töltve, mégis. Ennyire erős az első hat életév befolyása az emberre.
Ennek fényében ugyan
ki várhatja el, hogy a mai magyarországi politikai és egyéb „elit” jobb legyen annál a társadalomnál, amiben felnőtt, amiben szocializálódott.
Az ilyen elvárás indokolatlan, logikátlan, és csak ront a helyzeten, mert lehetetlenné teszi a jelenlegi hatalom eltávolítását, akikről bizonyított, hogy az egészségügyi ellátás gyakorlati megszüntetésével bizonyos régiókban, embereket ölnek, ahogy a minimális életfeltételek elvételével is.
Messiást várni persze lehet, csak értelmetlen.
Bele kéne nézni a tükörbe, és azt mondani, ezek vagyunk mi, magyarok, ezt tudtuk magunkból kihozni, ezeket az embereket választottuk vezetőül, és az alternatíváink is olyanok, amilyenek.
Magyarul abból kell gazdálkodni, amink van, és nem ábrándos elképzeléseket dédelgetni européer, nyugatias ellenzékről, mely maga a megtestesült tökély, míg mi maradtunk az uram, bátyám rendszer keretei között, és nem is igazán fűlik a fogunk ahhoz, hogy ezen változtassunk.
Alapvetés, hogy egyetlen „elit” sem lesz több, jobb, mint a közösség, amelyből kinőtt, sőt, inkább az adott közösség hibáinak és erényeinek kicsiben összesűrített változata lesz, nem egyéb.
Amíg ezt Magyarország népe nem veszi tudomásul, addig persze, ekézi az ellenzéket, ahelyett, hogy beismerné, ezt volt képes felnevelni, ezek között is biztos akad olyan, amelyik legalább nem diktatúrát építene, és nem száradna emberhalál a kezén, nem ültetne gyűlöletet az amúgy is gyűlölködni kész társadalomba.
