Kezdőlap Szerzők Írta FüHü

FüHü

9400 CIKKEK 0 HOZZÁSZÓLÁS

Költözik a CEU – közlemény

A CEU kampuszt nyit Bécsben, hogy 2019-től is biztosítva legyenek amerikai diplomát adó képzései. Az egyetem megőrzi tanszabadságát.

A Közép-európai Egyetem (CEU) kuratóriuma ma bejelentette, hogy az amerikai akkreditációjú mester és doktori programjaira jelentkező új évfolyam hallgatói a 2019-20-as tanévtől a CEU új bécsi kampuszán fognak tanulni. A Kuratórium 2018. december elsejével hagyta jóvá a költözést. A döntés oka az, hogy a magyar kormány eddig nem írt alá olyan nemzetközi egyezményt, amely lehetővé tenné, hogy a CEU New York-ban akkreditált amerikai intézményként szabadon működhessen Budapesten.

„Minden szükséges lépést megtettünk, hogy megfeleljünk a lex CEU-nak. Számos alkalommal jeleztük, hogy nyitottak vagyunk minden olyan megoldásra, amely garantálja intézményünk integritását és tanszabadságát. Addig vártunk, amíg lehetséges volt.” – mondta Michael Ignatieff, a CEU elnök-rektora. „Felelőtlenek lennénk, ha nem készültünk volna fel a CEU hosszútávú működésének biztosítására. Sajnálatos módon a magyar kormányzat elzárkózása attól, hogy egy számunkra is elfogadható megoldást kínáljon, erre a döntésre kényszerített minket.”

A döntést megelőzően a magyar kormányzat tovább szűkítette a tanszabadságot, törölte a társadalmi nemek tanulmánya szakot, és büntetőadók kilátásba helyezésével korlátozta a migrációval kapcsolatos kutatásokat.

A CEU szándéka mindig is az volt, hogy Budapesten maradjon, ahol több mint 25 éve van az otthona. A magyar kormányzat azonban 2017. áprilisa óta jogi bizonytalanságban tartja az intézményt.

„18 hónapig védelmeztük a jogunkat ahhoz, hogy amerikai diplomákat adó intézményként Budapesten maradjunk, de nem sikerült olyan garanciákat kapnunk a magyar kormányzattól, amelyek biztosítanák tanszabadságunkat.” – mondta Ignatieff.

„A CEU elkötelezett marad Budapest mellett, és továbbra is gazdagítani fogja a város szellemi és kulturális életét.” – mondta Ignatieff. „A lehető legtöbb kutatási és oktatási tevékenységünket Budapesten tartjuk.”

A lex CEU benyújtása óta az egyetem azon dolgozott, hogy olyan megoldást találjon, amely biztosítja az intézmény tanszabadságát. New York állam sikeres tárgyalások során olyan megállapodástervezetet véglegesített Magyarországgal, amely lehetővé tenné, hogy a CEU megőrizze amerikai akkreditációját. A CEU teljes mértékben megfelel a magyar kormányzat által meghatározott feltételeknek.

A CEU oktatási programokat indított partnerintézményével, a Bard College-dzsal. A megállapodástervezet értelmében a magyar hatóságok megvizsgálták ezeket a programokat, New York Állam Oktatási Hivatala pedig megerősítette a magyar hatóságok részére, hogy a CEU New York államban végzett oktatási tevékenysége tökéletesen megfelel a megállapodástervezet feltételeinek.

Ennek ellenére a magyar hatóságok jelezték, hogy nem fogják aláírni a New York állammal kötendő megállapodást. Minden erőfeszítés, amely megoldást keresett arra, hogy a CEU amerikai diplomákat kiadó intézményként Budapesten működhessen, meghiúsult.

„A CEU-t örömmel fogadja mind Bécs városa, mind Ausztria kormánya. Ezért őszintén hálásak vagyunk.” – mondta Leon Botstein, a CEU Kuratóriumának elnöke. „Örömmel várjuk, hogy a világ több mint 90 országából érkező diákunknak lehetőséget biztosítsunk arra, hogy egy másik jelentős közép-európai fővárosban tanulhassanak.”

„A költözés azt is jelenti, hogy visszatérünk a CEU eredeti, több kampuszt is magába foglaló tervéhez.” – mondta Botstein, aki azóta vesz részt az intézmény életében, amióta az egyetem ötlete felmerült 1990-ben.

A CEU Kuratóriuma és Michael Ignatieff, az intézmény elnök-rektora nagyra becsüli az Egyesült Államok budapesti nagykövete, David Cornstein erőfeszítéseit. „Hálásak vagyunk Cornstein nagykövetnek a CEU védelmében tett kivételes erőfeszítéseiért. Köszönettel tartozunk az Egyesült Államok Külügyminisztériumának, az Egyesült Államok Kongresszusának, New York Állam Kormányzói Irodájának, és New York Állam Oktatási Hivatalának az érdekünkben tett erőfeszítéseikért.”

„Köszönjük továbbá a világ minden tájáról származó sok tízezer támogatónknak, így több tucat Nobel-díjasnak, a nemrég elhunyt Kofi Annannak, és számos egyetem, így az Oxford, Columbia és Stanford egyetemek vezetőségének, és sokezer magyar tudósnak és állampolgárnak, hogy kiálltak a CEU mellett. Soha nem felejtjük el támogatásukat és barátságukat!” – mondta Ignatieff.

A 2019-20-as tanév elsőéves hallgatói Bécsben kezdik meg tanulmányaikat, és ott kapják meg amerikai akkreditációjú diplomájukat. A már korábban beiratkozott diákok Budapesten fejezhetik be tanulmányaikat. Arról, hogy a CEU oktatói és dolgozói hol végzik majd munkájukat, a CEU közösségével folytatott konzultáció során döntenek majd.

A magányos periféria

Ha nem lépnek be az euróövezetbe, akkor a magyarok, lengyelek és a csehek kirekesztik magukat a legfőbb politikai döntésekből. Budapest és Varsó már így is oly mértékben elszigetelődik, amire nem volt példa a 14 évvel ezelőtti uniós csatlakozásuk óta.

Két elemző szerint Magyarország és Lengyelország a saját akaratából helyezkedett az unió perifériájára, bármennyire is elutasítja a kétsebességes földrészt. Az egyik szerző, Dalibor Rohac, az American Enterprise Institute kutatója, a másik Martin Miszerak, a varsói kormány korábbi privatizációs tanácsadója, azt hangsúlyozza, hogy a két állam bebetonozta magát a mag-Európán kívül, hiszen támadja a jogállamot, elutasít bármiféle kompromisszumot a menedékpolitika ügyében és nem érdekli az euró. Ily módon azonban csak magukat okolhatják, habár a döntés az övék, ám számot kell vetniük a következményekkel is. Így azzal, hogy a monetáris unió az EU legeslegfontosabb politikai terve. És aki kívül marad, az kirekeszti magát sok minden másból is, bár az is igaz, hogy a magyar és a lengyel vezetés aligha menne bele olyasmibe, amit a Bizottság Bulgáriától követel a tagságért cserébe: az igazságszolgáltatás reformját és harcot a korrupcióval, illetve a szervezett bűnözéssel szemben.

Közben a periféria egyre magányosabb, furább helynek tűnik. De ha nem lépnek be az euróövezetbe, akkor a magyarok, lengyelek és a csehek kirekesztik magukat a legfőbb politikai döntésekből. Budapest és Varsó már így is oly mértékben elszigetelődik, amire nem volt példa a 14 évvel ezelőtti uniós csatlakozásuk óta. Orbán persze tudatosan választotta ezt az utat, amikor a putyini tekintélyelvűség oldalára állt és mindenütt kiépíti a kapcsolatokat az autoriter rezsimekkel. A helyzet még tragikusabb Lengyelország esetében, mert méreténél fogva az ország nagyon is bele tudna szólni az eurózóna jövőjébe. Viszont óriási mértékben árt a saját nemzeti érdekeinek, amikor elvágja a szálakat az unió magjához. Bízzunk abban, hogy még nem késő megfordítani a folyamatot.

Politico/Szelestey Lajos

A többség zsarnoksága is zsarnokság

0

Dragnea, Tăriceanu és Kelemen félrevezettek, kihasználták az egyéb programpontokra adott szavazatainkat arra, hogy elinduljanak a diktatúra útján, az EU-ellenesség útján, a nihil fele, hogy parlamenti többségüket a liberális demokrácia, a hatalmi ágak szétválasztásának leépítésére használják. Mi más ez, ha nem árulás?

Fölösleges szépíteni, a Velencei Bizottság jelentése a Btk., és az (i)gazságszolgáltatást érintő törvények módosításáról, a legpesszimistább várakozásokat igazolja: az egész eljárás elhibázott, káros és a korrupció elleni harc fölpuhítását, megvádolt és elítélt korrupt politikusok mentegetését szolgálja, és a jogállamiság alapjait kezdte ki, ellentétes nemcsak az EU szellemével, hanem összeegyeztethetetlen annak jogrendszerével is (persze nevetséges is, ahogy pancser, harmad-negyedrendű “jogászkodók” összetákolták és a parlamenten – a Fidesz itteni fiókpártjának tapsikolása mellett – áterőltették, de a rekeszizmot próbára tevő jellegével nem foglalkoztak az ET-t tanácsoló szakértők). A jelentés tartalma minden bizonnyal átkerül az ET november 13-án esélyes Együttműködési és Ellenőrzési Mechanizmusának jelentésébe (MCV), és onnantól a labda a román térfélen pattog, illetve válaszúthoz érkezik az ország. Ha nem visszakozik a módosítások terén, hiszen a mintegy háromszáz módosításból usque 65%-ról mondta ki az AB, hogy alkotmányellenes, és most a VB az egészet elhibázottnak nyilvánította, akkor nemcsak megbüntetik érte, hanem egész európai karrierjét kockáztatja.

Kérdés, hogy még ér-e annyit Románia európai útja, mint Dragnea and Co. szabadsága, illetve néhány hasonszőrű megmentése, és a válasz ma egyáltalán nem nyilvánvaló, hogy úgy mondjam kétesélyes. Ha marad a jelenlegi klikk, akkor a diktatúra, a keleti típusú despotizmus bevezetése borítékolható, Románia, jó esetben, visszasüllyed az Iliescu-éra szürke zónájába, vagy akár a volt szovjet régió szintjére és kilátástalanságába. Olyan Moldávia-szerű, alig fungáló, korrupt és kilátástalan páriaállammá leszünk, az amúgy is már-már elviselhetetlen mértékű elvándorlás pedig, még jobban meglódul.

Nevezzük a többség zsarnokságának, vagy az állam egyik alapvető intézményrendszere az (i)gazságszolgálatás megszállásának, illetve foglyul ejtésének, az obskurus politikai érdekeknek való kiszolgáltatás egyre gyorsabban folyik. A lényege a dolognak, bármennyire is igyekeznek leplezni, a diktatúra fele araszolás, a “törékeny demokrácia” fokozatos fölszámolása. Iliescu örvendhet, a sajátos demokrácia építménye, populista és demagóg jellegében megerősödve – rövid intermezzot követően – visszatért, ráadásul egy olyan pillanatban, amikor az EU sebezhetősége és az úgynevezett korszellem ennek a kurzusnak kedvez, hátszelet biztosít.

De nem csak Iliescu, akár Ceausescu is széles mosollyal dőlhetne hátra bársonyszékében ha látná, hogy politikai utódjai milyen szigorúan követik kettős beszédét, egyet mondanak Brüsszelben/Strasbourgban és mást itthoni használatra, fűt-fát ígérnek odakint, és a zsarnokság programját folytatják idehaza. Ja, és a demagógia, amit hajtogatnak az is a múlt rendszert idézi: a “belügyekbe való be nem avatkozás” (“Néámésztékúl űn tréburilijj interné”, ahogy Ceau szájából hangzott, ugyanez), ami több, mint álságos, EU és demokrácia-ellenes. A zsarnokság, ha többségi akkor is zsarnokság, úgy működik, hogy választásokon populista ígérgetéssel megszerzett parlamenti többséget egészen más, soha ki nem fejtett, társadalom-ellenes, kisebbségi, vagy csupán egy szűk oligarcha rétegnek kedvező, illetve titkos politikai célok és programok áterőltetésére használják. Mert ki emlékszik olyan választási ígéretre akár a PSD, akár az ALDE vagy a Fidesz itteni fiókpártja (leánykori nevén RMDSZ) programjában, amellyel szembemennek, nemcsak az EU-s normákkal, hanem saját európai politikai pártcsaládjuk elvárásaival is; ki mondta, hogy szavazzunk a korrupció-ellenes föllépések és szabályozások elbojkottálására; a korrupt politikusok fölmentésére, az (i)gazságszolgáltatás, vagy a liberális demokrácia eszméjének és jogi környezetének tönkretételére? Dragnea, Tăriceanu és Kelemen félrevezettek, kihasználták az egyéb programpontokra adott szavazatainkat arra, hogy elinduljanak a diktatúra útján, az EU-ellenesség útján, a nihil fele, hogy parlamenti többségüket a liberális demokrácia, a hatalmi ágak szétválasztásának leépítésére használják. Mi más ez, ha nem árulás?

Hazug és manipulatív a nemzeti függetlenségre hivatkozva építeni a diktatúrát, a demokráciáktól idegen – sokszor egyenesen nevetséges, (lásd. a korrupció új szabályozása, mely csak közvetlen rokonok esetén merülhet föl) – módon átírni az egész (i)gazságszolgáltatási rendszert, akkor, amikor Románia az EU tagjaként elfogadta, hogy a közösségi jogszabályok, a nemzetiek előtt vannak, esetenként akár fölülírják azokat. És ezért hiteltelen, a Toader-Iordache-Nicolicea(-Márton?) féle védekezési kísérlet, amivel belföldön manipulálnak. Vagy amikor a Velencei Bizottság véleményezését relativizálják: hazudnak és félrevezetnek mégpedig az ország számára végzetes ügyben, a nihil fele való lépkedés legfontosabb lépcsőfokán.

Az most a kérdés, hogy a civil tiltakozók utcára vonulása, az elnöki föllépés, és a nyugati, illetve EU-s nyomás elég lesz-e megállítani a diktatúra robogó vonatját? És félő, hogy nem: a megfáradt, és a nyári csendőrségi föllépés, valamint a gyülekezési jog korlátozását követően megfélemlített civilek nem lesznek képesek konzisztens és hosszan tartó megmozdulásokat szervezni. Az események mögött kullogó államelnök, reaktív, megkésett megnyilvánulásai elégtelennek bizonyulhatnak, illetve az átpolitizált Ab további kényszerű intézkedéseket fog előírni számára (éppen holnap esedékes a főügyész menesztése, és kényszerű kinevezések várhatók az igazságszolgáltatás élére), föllépése hatástalan marad. A nyugati, EU-s nyomás és kényszerintézkedések nehézkesen, hosszas procedúrákat követve fejt ki hatást, amikor már késő lehet Romániát megtartani az eddigi útján. Ellenzék meg lélegeztetőgépen, alig hallhatóan sustorog, lényeges kivétel a még gyenge USR, ami viszont, ha nem is képes hatékonyan, de bíztató módon és határozottan lép föl.

Ne legyenek illúzióink, a kialakuló diktatúra kisebbségellenes lesz, még akkor is, ha egyéni ízlésük, illetve ízléstelenségük alapján, budapesti nyomásra, ál-vezetőink a hatalommal menetelnek, olyan rejtett projektet követnek, mely a nihilbe vezet. Megmaradni az államot foglyul ejtő, diktatúrát bevezetni próbáló, EU-ellenes PSD-ALDE hatalom hálójában, végzetes lehet hosszútávú megmaradásunk szempontjából. Jöhet majd Márton Árpád és Csoma Botond megbolondítani az arra még hajlamosakat, szépeket hazudni a törvénymódosításokról (jelszó: mindenki hülye csak ők a helikopter, akárcsak a Toader-Iordáche-Nicolicea trió teszi. Érdekes, hogy most éppen hallgatnak és még csak altatni sem igyekeznek a népet, a módosítások vitájában oly nagy mellénnyel, kioktatólag és félrevezető módon nyilatkozó vezéreink. Felébredt volna, valamiféle öntudat, van-e még lelkifurdalás azért, amit tettek/támogattak? Magam kétlem, de ki fog derülni), a kocka el lesz vetve.

Vízválasztó napok-hetek ezek, és rosszak az előjelek, menetelés jöhet a semmibe, a cseppet sem vidám múlt fele, és túl sokan lapítanak.

Magyari Nándor László

Bréking nyúz, 2018. október 24. – Tudósítás a másik valóságból

0

Ákos gondolatai a liberális uralomról és a szent forradalom becsorgásáról, valamint arról, hogy odahaza nem szerették a kommunistákat, de erről nem volt szabad beszélni. Szakács Árpád a Magyar Idők kulturális verőlegénye veretes mondatokkal folytatja harcát: „A boszorkányt alakító énekesnőt fekete és pink ruhába öltöztették, egy éjszakai transzvesztitabár dominájának tűnik, két fekete macskafüllel a fején.” Lili mindent tud az afgánokról, verik a nőket és bosszúállók, ő maga nemrég tért át a muszlim hitre, időnként csadort visel, mostani párja is afgán, igaz, ő nem olyan, mint a többi. (Akik eleinte szintén nem olyannak mutatják magukat, mint amilyenek.)

 

Nem ácsorog a forradalom, hanem becsorog

„Ákos szerint, ha lassan is, de „becsorog” a helyére szent forradalmunk akár a történelem által, akár a művészek vagy televíziós műsorok által. Azt mondta, évszázadokon keresztül a hazafiság, a szerelem, a szakrális tematika adta a művészetek alapját. Most liberális uralom van a kultúra minden területén, s ma a lázadás azt jelenti, ha valaki konzervatív – mondta a Kossuth-díjas zenész.

Mit hoztam magammal a gyerekkoromból? Azt, hogy nem szeretjük a kommunistákat, de nem lehet róla beszélni. Egyféle narratívát mondtam, kölyökkoromban is azt mondtam, ami a kommunistákat bosszantja, az nekem tetszik, ez máig így van. A kommunisták szellemi utódjairól is beszélek.” (Origo: Ákos: Ami a kommunistákat bosszantja, az nekem tetszik.)

A boszorkány gyárában fehér egerek és patkányok dolgoznak

„Jancsi és Juliska történetét mindenki ismeri. Tudják: a gonosz mostoha sorsukra hagyja az erdőben a gyermekeket, bolyongásuk közben rálelnek egy mézeskalács házra, ahol a gonosz boszorkány foglyul ejti őket, de végül pórul jár. A klasszikus Grimm-mesének rengeteg feldolgozása volt eddig is, ám mindegyik ódivatú, most viszont korsze­rűvé tesszük a darabot.

Kezdődjék hát! Függöny!

A színpad egy beton gyártelepet próbál ábrázolni, a falon felirattal: „A munka nemesít?” Az egész díszlet nyomasztóan sötét, depresszív hangulatot áraszt. A szereplők hajléktalanok, szakadt, koszos ruhában. A gyerekek guberálnak, egy bevásárlóko­csiba gyűjtik a szemetet.

Amikor végre ételhez jut a család, a szülők első dolga, hogy felpattintsanak egy-egy sörösdobozt. A szülők inkább vedelnek, mintsem hogy a gyerekeikről gondoskodnának. A The Black Cat Sugar Free Candy Factory édességgyár mellett laknak – amelynek logója egy fekete macska –, de soha nem kóstolhatják meg az ott készült édességeket. Később kiderül, hogy ez a boszorkány gyára, ahol fehér egerek, patkányok dolgoznak, fejükön gázmaszkkal.

Azután a gyerekeket elzavarják otthonról az erdőbe epret szedni. Eközben a színpadon nagyvárosi dzsungelt látunk jelzőlámpákkal, patkányokkal. Juliska zöld rétről, csivitelő madarakról énekel, míg a színpadon csak egy árva bevásárlókocsi látható. Leszáll az éj, Jancsi és Juliska elalszik, ezalatt újra megjelennek a gázmaszkos patkányok, nyalókát is adnak Jancsinak. A mézeskalács ház mint adomány a bevásárlókocsiból kerül elő.

A boszorkányt alakító énekesnőt fekete és pink ruhába öltöztették, egy éjszakai transzvesztitabár dominájának tűnik, két fekete macskafüllel a fején. Éneke csúcspontján lazán lekapja a parókáját, miáltal kinézete egy horrorfilmbeli bohócra hajaz, amitől több kisgyerek úgy megijedt, hogy sírva fakadt. A cukorkagyár belülről egy kísérleti labor, ahol Jancsit villamosszékbe kötözi a boszorkány és injekciós tűvel bele akar fecskendezni valamilyen anyagot. Ekkor Juliska már igazi feminista amazonként tűnik fel, a boszorkány pedig ennek köszönhe­tően az ipari kemencében végzi.” (Magyar Idők: genderbe vágnák a kultúrát).

Lili a Lokálnak mondja el, milyenek az afgánok

„– Mindent tudok az afgánokról, nem érdeklik őket, hogy házasok, nem érdekli őket semmi. Ha egy nő nem engedelmeskedik, akkor egyszerűen megverik, ahogy velem is tette az exem. Szétverte az arcomat, és volt, hogy a bordámat is megrugdosta – kezdte a Lokálnak Lili, akinek kérésére megváltoztattuk a nevét, és a képen sem felismerhető. A fiatal magyar lány fél, hogy bosszút állnak rajta, mert őszintén elmesélte a történetét.

– Ha megtudnák, ki vagyok, elkezdődne az igazi embervadászat. Nagyon bosszúállóak, ha úgy érzik, hogy belegázoltak a becsületükbe, akkor családról családra mennek, és először megkeresik, aki számodra a legfontosabb, megölik őt, majd utána jössz te. Nem félnek semmitől… – mesélte a Lokál munkatársának Lili, aki nem tagadja, hogy kettős érzései vannak: évek óta jól ismeri a magyarországi afgán közösséget, sokakkal jó kapcsolatot ápol, de pontosan tudja, hogy milyenek az afgán és arab férfiak.

A magyar lány nemrég áttért a muszlim hitre, mostani párja is afgán, de ahogy Lili fogalmaz, jelenlegi kedvesét össze sem lehet hasonlítani az exével.

Ahogy a fotómon is látszik, csadort is szoktam viselni, ezzel szerintem nincs semmi baj. Azért mesélek, mert szeretném, ha a fiatal lányok nem dőlnének be a szép szavaknak. Az arab férfiak ugyanis az elején a csillagokat is lehozzák, mindent megígérnek, de valójában elképesztően kegyetlenek tudnak lenni. Engem többször is összevert az exem, egyik alkalommal félelemből a szexet is engedtem neki, utána úgy éreztem magam mintha megerőszakoltak volna. Pedig a kapcsolatunk olyan jól indult, de egy idő után teljesen kifordult magából. Afgánokhoz költöztünk, az egyik alkalommal egyszerűen nem akartam otthon maradni. Akkor kaptam az első verést, amit aztán több követett. A mostani párom bújtatott később, de az exem többször megtalált. Tavaly decemberben eljött a munkahelyemre, az első pofonnál a gyűrűje beszakította az arcomat.

Nagyon vérezett a szám. Egy másik alkalommal három napig nem engedett ki a lakásból, elővette az övét, hogy „Na, akkor mesélj!”. Olyan dolgokat mondtam, amiket hallani akart, mert féltettem az életemet. Elhordott minden k*rvának, hogy én megcsaltam őt. Sőt olyanokat is mondott, hogy embercsempész vagyok. Amikor szerintem pont ő csinált ilyesmit. Egyik alkalommal 40-50 ezer forintot kért tőlem bécsi vonatjegyre, és egyéb dolgok is utaltak arra, hogy egyáltalán nem tisztességes. A verések után orvosnál is voltam, de nem mentem el a rendőrségre, mert lebeszéltek róla, amit ma már nagyon bánok. Folyamatosan félek attól, hogy felbukkan. Szóval szeretném, ha legalább az én példámból tanulnának a fiatal lányok és nem hinnének a szép szavaknak… szeretnék segíteni. (Lokál: Többször összevert az afgán exem)

Visszább vonul a gyógyszertámogatásból az állam

1

A többi visegrádi országgal ellentétben nálunk nőtt a lakosság gyógyszerköltése az elmúlt hét-nyolc évben. A támogatásokra most kevesebbet költ az állam, miközben jelentős volt az összesített infláció is – derül ki a Policy Agenda ismertetőjéből.

Jelentős mértékben spórol a kormány a lakossági gyógyszerkiadásokon, amióta hatalmon van – állapítható meg a Policy Agenda (PA) elemzéséből.

A gazdasági válság kitörésekor, tíz éve az akkori kormány 318 milliárd forintot költött a vényköteles gyógyszerek támogatására. Első saját költségvetésében a mostani kormány még kis mértékben megfejelte az előző évi kiadást, aztán viszont jelentős pénzkivonásba kezdett. Csak 2015-ben jutott el oda, hogy

nominálisan majdnem annyit adott hozzá a receptes árhoz, mint 2008-ban.

Tavaly is csak 22 milliárddal többet, mint tíz éve, 2011-hez képest viszont 5 százalékkal kevesebbet.

Forrás: államkincstár, eg.bizt alap, KSH/PA; b: becslés

A PA szerint a gyógyszerpiacon a lakosság 2010-ben 406 milliárd forint értékben vásárolt, és ennek 27 százaléka volt az állami támogatású gyógyszer. Az OECD adatai alapján akkor a gyógyszerkiadások az egészségügyi költések egyharmadát (33 százalék) tették ki Magyarországon. A visegrádi tagországok átlaga – Magyarországot nem számolva – ezzel szemben 24,6 százalék volt.

Azóta még tovább romlott ez az arány. 2011-hez képest 10 százalékkal nőttek a lakossági kiadások a támogatott gyógyszerpiacon. Tavaly a nyolc évvel korábbinál is kisebb arányban, 66,8 százalékban állta a számlát az állam. Ezzel szemben a V3 országok 77,1 százalékra növelték részesedésüket.

Vagyis a gazdaság állapotának javulását

ezek az országok kihasználták arra, növeljék az egészségügyben az állam szerepét.

Feltehetően ennek hatására jelentősen csökkent a gyógyszerre fordított kiadások aránya ezen országokban a teljes egészségügyi kiadásokon belül (21,4%-ra). A magyar kormány nem élt ezzel a lehetőséggel.

Ha csak a gyógyszer-finanszírozás pénzügyi részét nézzük, akkor az látszik, hogy az Orbán-kormány 2010-hez képest tavaly 3 százalékkal kevesebbet költött a betegek térítési díjának csökkentésére. Ez idő alatt ráadásul 23 százalékkal drágultak a gyógyszerek.

Az adatok szerint tehát

drágultak a gyógyszerek, gyógyászati cikkek, és erre a célra az állam még kevesebbet is fordított.

Ennek következtében 7 százalékkal növekedtek a lakossági térítési díjak azon a támogatott gyógyszereknél. Vagyis 2017-ben 8 milliárd forinttal többet költöttek a rászorultak, mint 2011-ben. Ezzel párhuzamosan megnőtt a nem támogatott gyógyszerekre elköltött összeg is, igen jelentősen, 27 százalékkal. Ez már 30 milliárd forint terhet rótt a lakosságra, és várhatóan tovább növekszik idén is.

A PA értékelése szerint a támogatott gyógyszerpiac sok szempontból nem szabályos piacnak számít. A támogatott szerek köre és mértéke nem a kereslet-kínálat szabályait követi, és nem is feltétlenül hatékonysági szempontokat. Ezért lehetséges az, hogy a „torz piaci működésnek” van egy olyan hozadéka, hogy a betegek elfordulnak a támogatott készítményektől, inkább jobban kinyitják pénztárcájukat és drágábban vásárolnak.

Ez utóbbi társadalmi szempontból pedig azzal jár, hogy a tehetősebbek gyógyulási esélyei nőnek azok kárára, akik nem képesek kilépni a nem támogatott piacra. Ez egyértelműen a tehetős beteg-szegény beteg szétválasztást erősíti.

A NATO már nem hisz Budapestnek

0

Orbán külpolitikai stratégiája és a Moszkva által beépített emberek miatt van azután az, hogy a NATO láthatólag elzárja az információkat a magyar partnerek elől. A nyugati kollégák legfeljebb terrorgyanú esetén kaphatóak az együttműködésre. Úgy gondolják, hogy ismereteik a magyarokon keresztül eljutnak az oroszokhoz.

A magyar kormány ugyan nyitott Kelet felé, ám az országban még mindig az egykori szovjet titkosszolgálat diktálja a tempót, és a rendszer ismételt feudalizálásában csupán egy szűk politikai kör érdekelt. Így ítéli meg a helyzetet Káncz Csaba, független elemző. A Der Standardban írt vendégkommentárja szerint a Nyugat pontosan érzékeli, hogy a magyar vezetés nem a jogállam és az átláthatóság, hanem a Közép-Ázsiában honos viszonyok felé navigál. A hatalom gyakorlásának technikája és a jogállamról alkotott felfogás mind inkább közeledik ahhoz, ami Törökországban, Oroszországban és Azerbajdzsánban van. Orbán még mindig nem árulta el a népnek, hogy milyen messzire akar elmenni a Moszkva felé vezető úton.

Nem hallani a keleti üzleti stratégiáról sem, pedig arra hatalmas pénzek mentek el, noha az ötlet eleve halva született.  A letelepedési kötvények szintén közelebb viszik az országot Közép-Ázsiához. És itt érdemes egy pillantást vetni az egykori szovjet titkos szolgákra, a szilovikokra, akik még mindig meghatározónak számítanak mind az orosz, mind a magyar politikában. Egyik képviselőjük lett nemrégiben a magyar hírszerzés főnöke, noha 30 éve Bonnban kémkedett a Szovjetunió javára. Orbán külpolitikai stratégiája és a Moszkva által beépített emberek miatt van azután az, hogy a NATO láthatólag elzárja az információkat a magyar partnerek elől. A nyugati kollégák legfeljebb terrorgyanú esetén kaphatóak az együttműködésre. Úgy gondolják, hogy ismereteik a magyarokon keresztül eljutnak az oroszokhoz.

Hajléktalanság vs. utcán élés

0

Érdekes pontra hívta fel a figyelmet Gémesi György, Gödöllő polgármestere, a parlament által nemrég elfogadott „hajléktalan” törvénnyel kapcsolatban. Véleménye szerint különbséget kell tenni a hajléktalanság és az utcán élés között. Szerinte a törvény kizárólag az utcán élést tiltja. Utána néztem, vajon más országokban (tőlünk Nyugatra) hogyan állnak (állami szinten) ehhez a kérdéshez.

Ami szembetűnő: a nyugati törvények nem tiltanak! A német, az amerikai (USA), vagy a brit jogszabályok, inkább előírások, és nem állami szinten foglalkoznak ezzel a témával, ami valóban az utcán hever. Németországban például nem a parlament szabályozza (bünteti) a hajléktalanságot, az utcán élést. Viszont van „szociális törvénykönyv” (Das Sozialgesetzbuch), mely szerint – elsősorban – az egyházak, szeretetszolgálatok feladata a segítés! A hajléktalanságnak kezelésének történelmi múltja van Németországban. Már  Bismarck idejében, az állam nagy szociális átszervezése idején, téma volt ez. Akkoriban a problémát a vándormunkások okozták, akiknek nem volt hol megszállniuk. Ekkor alapították a „Herberge zur Heimat” (kb. munkásszálló), mely a munka- és szállás nélküliek elhelyezésére szolgált.

Manapság is a „különösen nehézhelyzetűek elhelyezésére szolgál”, például a frissen szabadultak visszavezetése a hétköznapi életbe, a gyerekét egyedül nevelő anyák megsegítése, gyerek és városi (ingyen) konyha, a szenvedélybetegséggel küzdők megsegítése, valamint az utcai szociális munka. A finanszírozás a tartomány (szövetségi köztársaság) és a helyi (városi) szervek feladata, a gyerekélelmezés (Kinderküche) nagy részét adományokból biztosítják.

A német diakónus web-oldala szerint: hajléktalan az, akinek nincs állandó lakhelye és szálláslehetősége, és éjszakáit közterületen, mint pl. parkokban vagy metró- és vasútállomáson tölti.
A hajlék- vagy lakástalanság okai lehetnek:

  • munkahely elvesztése
  • -adósság vagy más finanszírozási probléma
  • különélés vagy válás
  • családi belüli erőszak
  • bűnözői múlttal terheltség, pl. szabadlábra helyezés
  • akut vagy krónikus betegség
  • lelki, pszichikai probléma, mint pl. depresszió, skizofrénia vagy káros szenvedély
  • lakbéremelés és az ezzel járó környezeti minőségváltozás

A hajléktalanok és lakásnélküliek problémái:

Az élettani szükségletek, mint éhség és szomjúság, nagyon megnehezítik a kevés anyagi háttérrel és saját lakással nem rendelkezők helyzetét. A hiányos higiénikus feltételek, körülmények, és az egészségügyi ellátáshoz való korlátozott hozzájutás különösen megnehezíti ezen emberek életét. Mint a múltban, úgy napjainkban is nagy a társadalmi előítélet, a megvetés, az ellenszenv. A társadalom egy részében ma is él az a bürokratikus gyakorlat, hogy csak annak adnak ki lakást, akinek rendszeres bevétele van, ill. munkahelyet is csak az kaphat, akinek állandó lakhelye van.

A hajléktalanok másik problémája a lopás: az utcán éjszakázáskor, de a szükségszállásokon sincs lehetőségük vagyontárgyaik megvédésére.

Az utcán vagy a szabad ég alatt éjszakázók rendszeresen ki vannak téve erőszakos cselekedeteknek, támadásoknak.

Ez a társadalmi probléma Németországban is ismert, aminek megsegítése, megoldása, felszámolása elsősorban az egyházak és a civil szervezetek feladata.

A hajléktalanság, az utcán élés problémája a a korlátlan lehetőségek hazájában, az Egyesült Államokban is fennáll. Erről szól az amerikai (US) hajléktalan törvény (The Homeless Bill of Rights (also Homeless Person’s Bill of Rights and Acts of Living bill)). Pontosabban a hajléktalanok *jogai*-ról szóló törvény, ami (még) nem egységes, hanem szövetségi államokként változó…..és amin még dolgoznak a jogalkotók…

A lényeg itt is a jogokon van és nem a tiltáson.

  • joguk van a közterületek (public spaces) félelem nélküli használatára, anélkül, hogy a jog és képviselői (pl. rendőrség) zaklatással diszkriminálná őket.
  • joguk van szavazni
  • joguk van szabadon menedékhelyet, szociális segélyt, jogi tanácsot és tanulást, oktatást igénybe venni.
  • közterületen (is) joguk van a magánéletre
  • joguk van, hogy biztonságba érezzék magukat

Ugyanakkor Amerikában a hajléktalanság bűncselekménynek minősíthető egy törvényparagrafussal vagy egy rendelettel, mely megtiltja a közterületen való ülést, alvást, koldulást, evést vagy vallásgyakorlást.

Ez ellen küzd a Hajléktalanság és Szegénység elleni Nemzeti (országos) Törvény Központ (The National Law Center on Homelessness and Poverty), mely szerint a látható hajléktalanság bűncselekménynek nyilvánítása erkölcstelen és támadás az alapvető emberi életösztön ellen, és ugyancsak ellenkezik az amerikai nép alapvető vallási és politikai elveivel.

A német és amerikai példa is jól mutatja, hogy a hajléktalanság mindenütt (társadalmi) probléma, amiről nyíltan kell beszélni, és a bajokra orvoslást kell találni, amibe be kell vonni az érintetteket is! Vajon, erről miért nem tartott konzultációt a jelenlegi kormány és pártja? Miért nem vonták be a törvényalkotási munkába a szakembereket. Egyáltalán kikérték azok véleményét? Hol vannak, voltak az egyházak, melyeknek világviszonylatban is elsőszámú feladata a szegények, az elesettek, a kivetettek megsegítése, támogatása, lásd Németország vagy egész Dél-Amerika. Ez valójában nem állami feladat, ez a közösség feladata. A parlamentben ülők mit tudnak ezeknek a szerencsétlenek a sorsáról? Ugyanazt mondhatnánk, mint, amit (nagyon) sokan a migránsokra mondanak: fogadj be az otthonodba egyet! A törvényalkotók kikérték például (a jezsuita) Mustó Péter véleményét és tapasztalatát?

Igen, köztudott, hogy a hajléktalanok nem igazán szimpatikus emberek, legalábbis megjelenésük, viselkedésük sok kivetnivalót hagy maga után. Eltávolításuk a közterületről, főleg a turisták által rendszeresen látogatott helyekről, inkább megértést, mint ellenszenvet vált ki sokunkban. A módszer, ahogy ezt csinálják azonban embertelen! Nem egy átgondolt terv része, mely a kényszerből utcán élőknek jobb, „kulturáltabb” és biztonságosabb környezetet, „életteret” biztosít. Különösen a közelgő hideg, a tél elleni védelemre.

Szemtanúja voltam Los Angelesben olyan széles járdájú utcáknak, ahol a karácsonyi, szilveszteri időben egymás mellett feküdtek hálózsákos csövesek. Senki sem bántotta őket (a hatóság sem!) és, mint vendéglátóm mondta, az ott „táborozók” a sokkal hidegebb keleti partról (pl. New York környékéről) érkeztek, hogy itt vészeljék át a relatív enyhe telet. És, ha már hálózsák. Münchenben (és az Alpok vidékén) ilyenkor a helyi (ingyen) újságokban állandó hirdetés olvasható, hogy „akinek van felesleges, vagy már használaton kívüli hálózsákja, azt adományozza a parkokban, szabad ég alatt telelő hajléktalanoknak.” Az Alpokban kiránduló, hegymászó turisták nagyon jó minőségű hálózsákokban szokták átvészelni a hűvös nyári és őszi éjszakákat. Ott ilyenre is gondolnak! Sokan tudják, hogy a menhely nem a legjobb megoldás a tél átvészelésére. Igen, sok a lopás, a bezártságból, az összezártságból eredő frusztráció.

Végül egy vallomás. (még) Nem voltam hajléktalan, csak beleképzelem magam: biztos nem mennék (magyar) (állami?) menhelyre. Hol van a „privacy” – a privátszféra? Hol csukhatom magamra az ajtót, hogy a világ zajától távol nem csak testileg, de lelkileg is kipihenhessem magam? A katonaságnál volt módom ebbe belekóstolni. Az volt igazán jó, amikor hanyatt feküdhettem a mezőn és csukott szemmel álmodoztam, hogy milyen jó is lesz ismét otthon lenni. Igen, abban a 11 hónapban tanultuk meg értékelni a (családi) otthont. Vajon a börtön miért is büntetés? Ott is az összezártság a borzalom (a rend, a fegyelem). Szóval, a „menedékhely” NEM megoldás!

Erre mikor fognak rájönni a hajléktalanokon valóban segíteni akarók???

Stephen Elekes

Tüntettek a lopások és a korrupció ellen

Közös ellenzéki tüntetés tartottak kedd délután Budapesten, a budai Bem téren. A demonstráció a szabadságért és a korrupció ellen szerveződött. A tüntetésen pár ezren jelentek meg, amelyet a Magyar Korrupcióellenes Szövetség Egyesület és Hadházy Ákos, volt LMP-s politikus szervezett. A tüntetők egyetértettek abban, hogy Magyarország csatlakozzon az Európai Ügyészséghez, melyhez aláírásokat gyűjtöttek, gyűjtenek. Hadházy kezdeményezéséhez egymillió aláírás összegyűjtésére van szükség.

 

Barabás Richárd, a Párbeszéd szóvivője, a rendezvény moderátora szerint félre kell tenni a nézeteltéréseiket: vagy együttműködnek az ellenzék pártjai vagy elbuknak. Hangsúlyozta, hogy ők is a magyar nemzet részei.

Jeszenszky Géza, volt külügyminiszter nem jelent meg a tüntetésen. Levelét Barabás Richárd olvasta föl. Jeszenszky hisz a demokráciában, a jogállamiságban és a nemzeti szuverenitás függetlenségében, szerinte ez a tüntetőkkel a közös gondolata. Támogatja azt, hogy Magyarország az Európai Ügyészséghez csatlakozzon, 1956 szellemében a nyugat-európai demokráciák családjához csatlakozzon.

Lengyel Róbert, Siófok független polgármestere úgy vélte, lehetne sokkal jobb ez az ország. Hasonló a helyzet, mint 1956-ban, amikor betelt a pohár és elpattant a húr és kitört a forradalom a szovjet rabiga alatt, miatt.

Harangozó Tamás, MSZP-s politikus kijelentette, hogy egy ázsiai zsákutcába kényszerítették vissza Magyarországot. Orbán Viktor újjáépítette az állampárti rendszert. Az MSZP 1848-ból, 1956-ból és 1989-ből továbbra sem enged. Orbán Viktor Putyin és Erdogan barátja, miközben eltünteti Nagy Imre szobrát. Szerinte akaratból, bátor kiállásból és kezdeményezésekből kell több, nem pedig pártokból. Véleménye szerint csodák nincsenek. Közös cél, kemény munka van, meg kell találniuk egymást és erőt kell mutatniuk.

Jávor Benedek, a Párbeszéd EP-képviselője szerint is Magyarországnak csatlakoznia kell az Európai Ügyészséghez. Hangsúlyozta: a Polt Péter legfőbb ügyész leplezte állami korrupcióból Orbán Viktor és családja kandikál ki. Azt hiszik, hogy rájuk semmilyen veszély nem vonatkozik, miközben orosz zsoldban 1956 szellemét árulják el, például az értelmetlen paksi bővítéssel. Jávor hisz az összefogásban, mert a szétaprózott ellenzékkel csak Orbán Viktor győz, utalt a jövő évi EP-választásokra.

Ráczné Földi Judit, a DK elnökségi tagja szerint a Fidesz-KDNP kormány hazudik, lop, csal, megnyomorítják és külföldre kergetik a magyarokat. Az Európai Ügyészséggel sikerülhet a rendszer leváltása. A közös cél szerinte minden mást felül tud írni, össze kell fogniuk.

Donáth Anna, a Momentum elnökségi tagja a nagypapája meséiből ismeri 1956-ot. József Attilával és Göncz Árpáddal példálózott. Hisz a szabadságban, egyenlőségben és testvériségben.

Tarnay Kristóf Ábel, közéleti aktivista, blogger szerint a teljes sötétség nyelve ez már. Szerinte a sötétség nem tart örökké: a demokrácia meghal a sötétségben. A világosságot a civil aktivistákban látja, akik véleménye szerint fénypontok lehetnek. Úgy vélte, Magyarország jelenleg fuldoklik a korrupció sötétségében. Orbán Viktor ügyészsége előbb állít hajléktalanokat bíróság elé, mint korrupt politikusokat. Tarnay a tüntetőkkel kivilágította a telefonjaikat, mint akik a világosság fénypontjai.

Lukácsi Katalin, volt KDNP-s politikus elmondta, hogy már nem szavaz a Fideszre, nem bízik bennük. Szerinte a többség érdeke is, hogy megdőljön ez a rendszer. Hiteles, meggyőző alternatíva kell ehhez. Véleménye szerint a Fidesz ereje az emberek félelmeiben rejlik. Üzente, hogy ne féljenek az emberek. Aktív, bátor állampolgárok fogják a rendszert megdönteni. Ez a bátorság 1956 öröksége.

Hadházy Ákos, volt LMP-s politikus szerint a mai magyar kormányt nem az orosz tankok tartják fent, hanem az EU támogatások pénzei. Ebből lopnak és fizetik a zsoldosaikat. Úgy vélte, a probléma az, hogy ebből a lopott pénzből számukra minden megvehető. Szerinte ezt az Európai Ügyészséghez való csatlakozással lehet megállítani. Van ehhez egymillió ember, meglesz szerinte az egymillió aláírás a kezdeményezéshez. Elmondta: jelenleg mintegy 120 ezer aláírásuk van. Véleménye szerint a munka ideje van itt. Az elcsalt választások után most munkaidő van. Bejelentette azt is, hogy az aláírásgyűjtő pultoknál ezentúl a kilakoltatások leállításáért is gyűjtenek majd aláírásokat. Továbbá este 7 órára a Kunigunda utcai MTVA épületéhez újabb tüntetést jelentett be.

Márki-Zay Péter, Hódmezővásárhely polgármestere elmondta, hogy nem akarnak orosz gyarmat lenni. Nem hagyják, hogy azzá tegyék. Az Európai Ügyészség tud ebben segíteni de . ehhez összefogás és egység kell – ez a modell Hódmezővásárhely mellett több településen is működött. Erőt kell tudniuk mutatni véleménye szerint. Amíg a megfélemlítés tart, addig csak  hazug propaganda és a lopás folytatódik. „Háromezer-kétszáz Hódmezővásárhelyre van szükség a pártállam legyőzéséhez a jövő évi önkormányzati választáson.”  A küzdelmükben velük van Magyarország, Európa és a Jóisten is. Márky-Zay olyan Magyarországot szeretne építeni, ami valóban mindenki Magyarországa lesz. A tüntetés végén a demonstrálok az EU himnuszát is elénekelték.

Víz Ági

Cseréljünk életet!

0

Milyen érzésekkel térnek vissza fényűző életükbe a gazdagok, miután egy hétre alámerültek a szegénység bugyraiba? Milyen élményekkel mennek haza szerény hajlékaikba azok a szegények, akik egy héten át a határtalan jólétet élvezhették? Erre keresi a választ a hetente egyszer jelentkező holland valóság-sorozat, a Kőgazdagok és Csórók. A nem túl fantáziadús cím figyelemre méltó tartalmat rejt.

 

Hollandiában a szegények és gazdagok között óriási a különbség. A hollandok 10 százaléka él létminimumon, ezek a családok 75-110 euróval kénytelenek gazdálkodni hetente. Szerény jövedelmükből ennyi marad a kötelező fizetni valók (lakhatási költségek, egészségbiztosítás) kifizetése után. Ez édeskevés, ha belegondolunk, hogy a Hollandiában általánosnak mondható 2-3 gyermekes családokról van szó. A leggazdagabbak körében azonban ez az összeg legkevesebb 1400, de akár 2500 euro is lehet!  A sorozat szereplői –

adásonként egy-egy gazdag és szegény család – azt vállalják, hogy egy hétre otthont, költségvetést, azaz életet cserélnek.

Miközben a sorozat minden egyes adása más, valójában egy kaptafára készül. A műsor elején a családok bemutatkoznak, listát írnak a cserecsaládnak a heti programról, teendőkről, kis dobozkában hátrahagyják a heti büdzsét, becsomagolnak és a produkció autójával elindulnak az ismeretlenbe.

Magyar szemmel az a meghökkentő, hogy nem csak a szegények tárják teljes nevükkel a nézők elé problémáikat.

Őszintén elmondják a kamera előtt, ha munkanélküliek, ha beteg a gyermekük, ha hatalmas adósság terheli őket, netán hitelfizetési gondok miatt elveszítették egyszer már az otthonukat.

A paletta meglehetősen színes, de a hollandiai társadalmi viszonyok ismeretében tipikusnak is mondható.

A gazdagok is teljes névvel mesélik el vagyonosodásuk történetét,

az eközben átélt emberi drámáikat, körbe vezetik a nézőt a palotának is beillő otthonukban. Nincs kitakarva luxusautóik rendszáma, s pontosan lehet tudni, melyik faluban, városban állnak a villáik. Nyugodtan, tiszta lelkiismerettel vállaljak sikeres életüket, nincs félni, rejtegetni valójuk.

A „kölcsön élet”, és a vele járó kölcsön büdzsé minden esetben sokkoló.

A szegények megdöbbennek a kastélyok, villák, a mellettük sorakozó luxusautók látványán, s többnyire könnyek között nyugtázzák, hogy egy héten át bármit megtehetnek, megvehetnek. Már az is szívbemarkoló, mire költik azt a – számukra felfoghatatlanul temérdek – pénzt, ami hirtelen „rájuk szakad”.  Mindenekelőtt a szülők a gyerekekre gondolnak, azokat a játékokat, ruhákat veszik meg, amelyekre addig sosem telt. Elvihetik a családot cukrászdába, élményparkba, ahova korábban soha. A legtöbben be is vallják: ez a cél vezette őket, amikor elvállalták a szereplést. De a büdzsébe belefér a fodrász, a manikűr, az új ruha egy elegáns butikból, szerény ékszer, persze, csak ezüstből, vagy egy apró tetoválás, amely örökké emlékezteti őket életük legnagyobb kalandjára.

Majd a gazdag otthonok felfedezésekor következik az újabb sokk. Paloták 25, olykor 54 szobával, 8-10 fürdőszobával. Pazar berendezés, hatalmas úszómedencék, edzőtermek, házi bár, étterem, sokszor mozi, komornyik és pincér várja őket. A hétköznapibb autókat, mint például egy legújabb évjáratú Mustang, maguk is vezethetik, az étkezéseket megrendelésre, a ház saját szakácsa készíti és a személyzet tálalja. A büdzsé kizárólag az extra kiadásokat szolgálja. A programok listáján csupa kellemes időtöltés: spa-kényeztetés, közös programok a cserecsalád barátaival, estélyeken, partikon való részvétel, vacsora valamelyik előkelő étteremben…

Szívükben mégsincs irigység. A csereéletet vakációként fogják fel, s boldogan térnek vissza megszokott környezetükbe,

mert, ahogy mondják, a család a legfontosabb, s a szeretet mindent legyőz. És mindezt komolyan is gondolják.

Mint ahogy nem üres frázis az sem, amit a gazdag családok rendre megfogalmaznak: minden tisztelet azoknak, akik ilyen (értsd: szegény) körülmények között élnek. Mert

számukra megdöbbentő élmény az élelmiszerbankba menni a heti segélycsomagért, a szupermarketben úgy vásárolni, hogy nem a minőséget, hanem az árakat kell nézni,

ráadásul a rendelkezésre álló keretből naponta maguknak főznek, de egy üveg bort sem engedhetnek „lazításként”.

Hogy mennyire komolyan gondoljak a szegény családok iránti megbecsülésüket? Mi sem mutatja jobban, mint hogy sosem költik el még a rendelkezésükre álló szerény összeget sem.

Volt olyan gazdag család, amely a pelenkára szükséges pénzt tette félre, egy másik a pénz egy részéből hozzávalókat vett, süteményeket sütött, majd a helyi piacon eladta, s a bevétellel kibővítette a cserecsalád kasszáját.

Az acéliparból meggazdagodott mágnás, már ismert, sikeres festőművész, kifestette a kerti sufnit, lemázolta kerítést és a szegény család mindhárom gyerekének személyre szóló festményt hagyott hátra.

Persze Hollandia sem az angyalok országa.

Itt is vannak bűnözésből meggazdagodottak, akik nyilvánvalóan sosem lesznek szereplői ennek a sorozatnak.

Miként az a szupermarket- és utazási irodalánc tulajdonosa sem, akik évente egyszer, karácsony táján végigjárja valamennyi üzletét, külföldi rendszámú autóját sofőr vezeti, aki a kocsiban várja, míg ő fitymáló, lenéző tekintettel járatja körbe a szemét azokon a vásárlókon, akiknek a vagyonát köszönheti.

Egyszer egy hasonló műsorsorozatot talán Magyarországon is érdemes volna elindítani. Megmutathatnák, mire költené a havi büdzséjét az a közmunkás családdal „cserélő” miskolci ex-alpolgármester, aki ugyan milliós jövedelmet kasszíroz havonta, de szemrebbenés nélkül kijelentette, hogy Magyarországon 44 ezer forintból is meglehet élni.

Bemutathatná otthonát a nyilvánosságnak a miniszterelnök „kötélbarátja”, cserélhetne egy roma családdal Hegedűs Zsuzsa a kormányfő egymilliót kereső szegénységi tanácsadója.

Jó pár hétre való műsortippet adhatnánk a stábnak közfigyelemre érdemes hazai prominensek életmódjának bemutatásra, de attól tartunk, kevesen vállalnák, hogy őszintén elmondják a kamera előtt, mivel keresték meg a magánrepülőre, jachtra, palotára való millióikat.

Csóti Klára (SBS6/Steenrijk, straatarm)

Mussolini unokája az EU parlamentből fenyeget mindenkit, aki rosszat ír a nagyapámjáról

0

Alessandra Mussolini olasz képviselő az Európai Parlamentben, ahol jövőre választásokat tartanak. A fasiszta vezér unokája bejelentette: mindenki, aki bírálja Benito Mussolini politikáját jogi akcióra számíthat! Benito Mussolini csaknem negyedszázadon keresztül volt Olaszország diktátora, aki szövetséget kötött a náci Németországgal.

A fasiszta ideológiában az antiszemitizmus távolról sem játszott olyan központi szerepet mint a náciknál. Németország hatására azután Mussolini is bevezetett megkülönböztető intézkedéseket a zsidókkal szemben, majd pedig lehetővé tette, hogy a nácik a zsidók egy részét elszállítsák a haláltáborokba.

Amikor az amerikaiak partra szálltak Olaszország déli részén, akkor a fasiszta nagy tanács leváltotta Benito Mussolinit, akit ezt követően letartóztattak. Náci ejtőernyősök szabadították ki. Ezután a nácik bábjának tekintették hiszen nem rendelkezett saját hadsereggel. Végül német egyenruhában menekült, de elfogták és szeretőjével együtt kivégezték.

Mussolini neve még ma is nagyon rosszul cseng a zsidók között Olaszországban – írja a baloldali Haaretz Izraelben. Ezért a zsidó szervezetek akciót indítottak Alessandra Mussolini ellen, aki úgy akarja védelmezni nagyapja emlékét, hogy mindenkit beperel, aki rosszat ír róla az interneten.

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK