2019 áprilisában Volodimir Zelenszkij vállalkozót, színészt és showmant a szavazatok majdnem 75%-val Ukrajna hatodik elnökévé választották. Amikor 2019. május 20-án hivatalba lépett, így – messze a legnagyobb szavazataránnyal tette ezt, amelyet ukrán elnökjelölt valaha is kapott a választásokon.
Zelenszkij 41 évével egyben Ukrajna történetének messze legfiatalabb és legfiatalabb államfője volt – ami döntő tényező volt választási sikerében.
2024 őszén Zelenszkij sokkal idősebbnek tűnik. Mimikája és gesztusai elvesztették korábbi könnyedségüket. A 2022 előtti időszakkal ellentétben az elnök alig viccelődik. Mosolya keményebbé vált. Zelenszkij nem csak, mint minden ukrán, szenved a háborútól.
Az egykori showman egy olyan nemzet vezetésének terhét viseli, amelyet egzisztenciális fenyegetés fenyeget. Oroszország szóvivői 2022 óta többször is világossá tették, hogy elutasítják az ukránok mint önálló kulturális közösség és államnemzet létét. A világ messze legnagyobb területű államának hatalmas erőforrásait két és fél éve mozgósítják ennek érdekében. Ennek fényében Zelenszkijnek minden héten morálisan nehéz és gyakran népszerűtlen döntéseket kell hoznia.
Ma az a fő feladata, hogy meggyőzze Ukrajna szövetségeseit, hogy ne hagyják magára Ukrajnát, és elegendő fegyverrel és pénzzel lássák el.
Korábbi munkatársai úgy jellemzik Zelenszkijt, mint egy gyorsan tanuló, kíváncsi elmével rendelkező embert, aki gyorsan képes döntéseket hozni. Minden változás ellenére Zelenszkijből rendíthetetlen elszántság árad, akárcsak a háború első napján. Ma azonban Zelenszkij sokkal szenvtelenebb és komolyabb, mint hivatali idejének kezdetén. 2019-ben, a parlamentben tartott beiktatási beszédében bejelentette:
„A következő öt évben mindent megteszek, kedves ukránok, hogy ne sírjatok”.
Ma már minden a puszta túlélésről szól.
Törvényes-e Zelenszkij hatalma?
Zelenszkij rendes elnöki megbízatása öt év után, 2024 májusában lejárt. Az ukrán törvények azonban – más országokhoz hasonlóan – nem írnak elő országos választásokat háború idején. Egy 2024 februárjában – amikor a választási kampánynak meg kellett volna kezdődnie –, végzett országos felmérés szerint a megkérdezettek 67%-a elutasította az elnökválasztást háborús időszakban. 49% „biztosan nem” és 18% „inkább nem” akarta, hogy megválasszák.
A közvélemény-kutatások azt mutatják, hogy az ukránok az orosz agresszióval szembeni ellenállása és az Ukrajna támogatására tett nemzetközi erőfeszítései miatt értékelik elnöküket.
Mindazonáltal Zelenkij népszerűsége, amely 2022 tavaszán megugrott, az elmúlt két évben ismét csökkent.
Egy 2024. május végi felmérésben 56% értékelte pozitívan Zelenszkij eddigi tevékenységét, míg 37% teljesen vagy részben helytelenítette munkáját. Az ukránok mintegy fele azt is kifogásolja, hogy az elnök nem teljesítette minden választási ígéretét. Sokan ennek okát a csapatában bizonyos korrupt vagy hozzá nem értő emberekben látják. Mások a kudarcot a 2022 óta tartó orosz teljes körű inváziónak (31%), Zelenszkij tapasztalatlanságának (27%) és az oligarchák befolyásának (26%) tulajdonítják [4].
A kommunikátor
Zelenszkij egykori szórakoztatóművészként kiváló kommunikátornak bizonyult hazájában és hazája érdekében, különösen a teljes körű invázió első évében. A teljes körű háború 2022. február 24-i kezdete után még aktívabban használta a közösségi médiát, mint korábban, hogy közvetlenül kommunikáljon a népével és külfölddel. Szóba sem került, hogy elmeneküljön Ukrajnából. Ellenkezőleg: az elnök és csapata demonstratívan lefilmezte magát a kijevi kormány székhelye előtt. Ukrajnában az államfő szinte mindennapos videokommunikációja a politikai elit és a szélesebb népesség közötti harc- és sorsközösség érzetét kelti.
Zelenszkij nemzetközi színpadon és számos ország nemzeti parlamentje előtt való megjelenései legendássá váltak. Érdekes módon ebben a kontextusban Zelenszkij 2022 márciusában az izraeli parlament, a Knesszet előtt tartott beszédét külpolitikai és retorikai szempontból az egyik leggyengébb előadásának tartják. Mindez annak ellenére, hogy Zelenszkij mind anyai, mind apai ágon zsidó származású, és családja nagy részét a holokausztban vesztette el.
Míg Zelenszkij a mai napig sikeresen kommunikál a külföldi közönséggel, addig a saját hazájában folytatott kommunikációs gyakorlatát 2023 óta egyre több kritika éri. Ukrán újságírók azzal vádolják, hogy túl sokat beszél a külföldi, nem pedig az ukrán médiának, és kerüli az olyan nehéz témákat, mint a katonai mozgósítás vagy az energiabiztonság. A vezető ukrán lap, az Ukrajinszka Pravda augusztus 27-i utolsó sajtótájékoztatóján ellenséges választ kapott az elnöktől egy, a kíséretére vonatkozó kérdés miatt.
A legutóbbi, 2024. szeptember eleji átfogó kormányátalakítással kapcsolatban is kirakatperekkel vádolták Ukrajnában. Zelenszkij megújulásról beszélt és hangsúlyozta:
„Nagyon fontos, hogy a kormányzati intézmények most a lehető legaktívabban működjenek – még aktívabban, mint korábban. Minden szinten.”
Az új miniszterek azonban nem új arcok. Legtöbbjük korábban magas pozíciót töltött be a kormányban, az elnöki adminisztrációban vagy a regionális közigazgatásban. Néhány, a kormányból elbocsátott miniszter az elnöki hivatalba költözött, így inkább politikai befolyást nyertek, mint veszítettek. A retorika és a gyakorlat közötti ilyen ellentmondások táplálják a bizalmatlanságot.
Zelenszkij és környezete
Az ukrán fegyveres erők egykori főparancsnokáról, Valerij Zaluzsnijról nemrég megjelent könyvben, „A vastábornok” címűben Zaluzsnij stratégiai kommunikációs tanácsadója, Ljudmjla Dolhanovszka ismerteti Zaluzsnij katonai pályafutását. Dolhanovszka szerint Zaluzsnij parancsnoksága alatt keveset kommunikált az ukrán médiával, hogy elkerülje a konfliktust az elnökkel, aki 2021-ben nevezte ki a viszonylag fiatal vezérőrnagyot főparancsnoknak. Az elnöki hivatal folyamatosan figyeli a nézettséget, és biztosítani akarja, hogy ne legyen politikai konkurencia a hivatalban lévő elnöknek. 2022-ben, Oroszország nagyszabású inváziójának kezdete óta Zaluzsnij népszerűsége ennek ellenére gyorsan emelkedett, annak ellenére, hogy a médiában alig szerepel. Sokan ezt gyanítják, ez volt az oka annak, hogy Zaluzsnijt 2024 februárjában elbocsátották a katonai szolgálatból, és Ukrajna nagyköveteként Londonba küldték.
Egyes újságírói elméletek szerint Dmytro Kuleba volt külügyminiszter 2020-2024-es hivatali ideje alatt szintén kialakította saját népszerű imázsát. Kuleba is túl nagy publicitást szerzett, ezért váltották le. Kuleba azonban inkább külföldön élvez különösen nagy elismerést, mint itthon, és – Zaluzsnijjal ellentétben – Ukrajnán belül sem számít átlagon felüli népszerűségnek. Inkább közéleti értelmiségi, mint potenciális néptribunus. Négy és fél évnyi külügyminiszterség után Kuleba egyben a második leghosszabb hivatali idővel rendelkezik ebben az állami funkcióban. Ebben a tekintetben Kulebát csak Pavlo Klimkin volt külügyminiszter és az ő alig több mint ötéves, 2014-2019 közötti hivatali ideje előzi meg.
Az ország új vezetése
Zelenszkij 2019-es hatalomátvétele különösen átfogó volt, hiszen ő volt Ukrajna első olyan elnöke, akinek pártja abszolút többséget szerzett az ukrán egykamarás parlamentben, a Verhovna Radában (Legfelsőbb Tanács) is. Ez kezdetben lehetővé tette Zelenszkij számára, hogy figyelmen kívül hagyja az ellenzéket. Az elnöki pártja „A nép szolgái” frakciója azonban később felbomlott. A statárium miatt 2022 óta nem lehetett új választásokat tartani. Ezért elődeihez hasonlóan Zelenszkij most arra kényszerül, hogy szituációs frakciószövetségeken keresztül keressen többséget a törvényekhez.
Zelenszkij körének legellentmondásosabb figurája ma Andrij Jermak, aki 2020 februárja óta vezeti az elnöki hivatalt. Az évek során az ukrán vezetést egyre több kritika érte amiatt, hogy Jermak kezében összpontosul a hatalom – legalábbis sok újságíró és kommentátor megítélése szerint.
Ukrajnában azonban egyre inkább úgy látják, hogy egy meg nem választott köztisztviselő lett Ukrajna titkos uralkodója.
A 2024 szeptemberi nagy kormányátalakítást is úgy értelmezik, mint Jermak hatalmi szervek feletti uralmának megszilárdítását. Jurij Nikolov oknyomozó újságíró írt a legutóbbi kabinetátalakításról: „Ma már senki sem beszél arról, hogy kié [azaz melyik oligarcháé], ki kit nevez ki, vagy ki irányítja a [pénz] áramlását. A viták most már csak a Jermak iránti lojalitás mértéke körül forognak.„[7] Egyesek azonban üdvözlendő fejleménynek tarthatják, hogy a hatalom koncentrációja következtében csökken a konkurens iparmágnások befolyása.
Egyes esetekben úgy tűnik, hogy a szakmai tapasztalat nem játszik szerepet a kinevezéseknél. Például a diplomata és volt elnöki hivatali tisztviselő Mykola Tocsickijt nevezték ki kulturális és stratégiai kommunikációs miniszternek, noha Tocsickijnak alig van tapasztalata a kulturális ágazatban. Vitalij Koval, aki az Állami Vagyonalapból került a mezőgazdasági minisztérium élére, egy gabonakereskedelemmel foglalkozó mezőgazdasági vállalat ötéves vezetőjeként szerzett legalább némi tapasztalatot az agrárszektorban.
Az Ukrenergo állami energetikai vállalat vezetőjének, Volodimir Kudrickijnak a menesztése az utóbbi hetek talán legvitatottabb személyzeti döntése. Kudrickijt hozzáértő szakembernek tartják, aki átlátható állami vállalatot épített fel, és hatékonyan dolgozott együtt nyugati partnerekkel. A kérdés most az, hogy utódja képes lesz-e betölteni ezt a hiányt.
Másrészt, a szeptemberben kinevezett új miniszterek közül néhányat az ukrán sajtóban dicséretben részesítettek szervezőkészségük miatt. Ezek közé tartozik Herman Smetanin, az Ukroboronprom állami fegyvergyártó vállalat korábbi vezetője, akit a stratégiai iparágak fejlesztéséért felelős miniszterré neveztek ki. Olekszij Kulebát (nem rokona Dmytro Kulebának), az elnöki regionális politikai főosztály korábbi helyettes vezetőjét, aki jó hírnévnek örvend, a településfejlesztés, a területek és az infrastruktúra miniszterévé nevezték ki.
Iryna Verescsuk a miniszterelnök-helyettesi és a megszállt területek reintegrációjáért felelős miniszteri posztról a szociális ügyekért felelős személyként került az elnöki hivatalba. Ő egyike azon kevés ukrán kormányalkalmazottaknak, akik releváns tapasztalattal rendelkeznek a helyi politikában. Verescsuk 2010 és 2015 között az ukrán-lengyel határon fekvő szülővárosának, Rava-Ruskának volt a polgármestere.
A Nyugaton is jól ismert Olha Stefanishyna, az európai integrációért felelős miniszterelnök-helyettes jelenleg igazságügyi miniszter is. Ez nemcsak Stefanishyna hatókörét növelte meg, hanem azt is, hogy minisztériumán keresztül elő tudja mozdítani Ukrajna EU-csatlakozását. Örvendetes ebben a fejleményben, hogy két kiemelkedő ukrán politikusnő, Verescsuk és Sztefaniscsina politikailag túlélte a kormányátalakítást, és meg tudta erősíteni pozícióit.
Következtetés
A háború megkeményítette Zelenszkijt – ez jól látszik az arcán és a testbeszédén. Zelenszkij tévésztárként szerzett tapasztalatai hasznos szerepet játszottak a nemzetközi támogatás és az ukrán ellenállás ösztönzésében. Most azonban, hogy a védekező harc kimerítő háborúvá vált, másfajta vezetésre van szükség. A fenntartható erőforrás-mobilizáció és -gazdálkodás a legfontosabb. Ehhez Zelenszkijnek más apparátusra van szüksége, mint három évvel ezelőtt. Ukrajna számára döntő kérdés, hogy a közelmúltbeli vezetőváltás megfelel-e ennek a kihívásnak.
Magának Zelenszkijnek is más vezetővé kell válnia, mint amilyen a háború elején volt. A lakosság többsége még mindig támogatja őt megkérdőjelezhetetlen állhatatossága és nyilvános jelenléte miatt.
Ugyanakkor egyre nagyobbak a kétségek, hogy Zelenszkij megfelelő választás-e államfőnek az Oroszországgal való hosszú konfrontációra – ez a szkepticizmus többek között Zaluzsnij tábornok nagy népszerűségében is kifejeződik. Eddig Zelenszkij tanulási és alkalmazkodási képessége hasznosnak bizonyult. Talán ez teszi majd alkalmassá arra is, hogy betöltse új hadvezéri szerepét.
Az elemzés elkészítésébe társszerzőként Julia Kazdobina a kijevi „Ukrán Prizma” Külpolitikai Tanács biztonsági tanulmányok programjának vezető munkatársa is közreműködött.
