A nagykövet távozása

0
1735
MTI Fotó: Kovács Attila

„Kinek állt érdekében, hogy a szenzitív információkat tartalmazó nagyköveti feljegyzés nyilvánosságra kerüljön? És mi magyarázza Fournier véleményének megváltozását Orbán politikai cselekedeteiről? Efféle diplomáciai botrányok nagyon ritkán fordulnak elő és soha nem tesznek jót az érintett feleknek. Ugyanakkor azt is érdemes megemlíteni: ahol ilyen esetek mégis megtörténnek, ott valami nincs rendben a fogadó országgal.” Ara-Kovács Attila diplomáciai jegyzete:

Eléggé sajnálatos értelmezéseknek lehetünk tanúi Éric Fournier volt francia nagykövet távozásával kapcsolatban. Vannak vélemények, amelyek arról szólnak: Emmanuel Macron francia elnök menesztette budapesti nagykövetét, mások úgy vélik, szó sincs erről: a nagykövet megbízatása lejárt, hazarendelése a szokásos ügymenet része.

Nos, egyik vélemény sem igazán fedi a valóságot. Egyrészt Fournier megbízatása valóban lejárt. Hosszú hónapok óta lehet erről tudni, s köztudott volt az is, hogy már rég elkezdődtek a búcsúzkodással együtt járó találkozók, ebédek és vacsorák.

Másrészt viszont az a látványos közjáték, melynek keretében Emmanuel Macron bírálta nagykövetének azok kijelentéseit, hogy az Orbán elleni európai sajtó támadásokat a „magyarokkal szembeni gyűlölet” és az irigység inspirálja, s hogy az antiszemitizmus vádja, amit – a Soros-kampány miatt is – Orbánnal szemben egyre gyakrabban okkal felemlegetnek, valójában csak arra lenne jó, hogy „elfedje a franciaországi és németországi muszlimok antiszemitizmusát”, Fournier-vel szemben szokatlanul nyílt, radikális és ellentmondást nem tűrően kritikus.

Ha minden háttérismeret nélkül vonjuk meg a fenti kijelentések mérlegét, akkor könnyen arra a következtetésre juthatunk, hogy Éric Fournier volt nagykövet egyszerűen csak Le Pen Nemzeti Frontjának szellemiségét képviselte Magyarországon, ennek megfelelően ítélte meg a magyar helyzetet, s nem csoda, hogy éles összeütközésbe került a jelenlegi francia vezetés politikai álláspontjával és értékbeli hitvallásával.

Csakhogy az a szűk magyarországi értelmiségi elit és diplomáciai kör, melyben Fournier mozgott, nem ilyennek ismerte meg a volt nagykövetet.

Ő korábban egyáltalán nem adta tanújelét annak, hogy a Nemzeti Fronthoz húzna, s egyébként is a háttérbeszélgetések során – s egyes esetekben még a nagy nyilvánosság előtt is – nem fukarkodott a mai magyar kormány intézkedéseit illető kritikákkal. Az említett magánbeszélgetések persze szűk, zárt körben zajlottak, de „végösszegük” azért idővel összeadódott a „második nyilvánosságban”, hisz a résztvevők időnként bizalmasan kicserélték értesüléseiket, s ezekből egyértelműen az volt leszűrhető: Fournier egy liberális, nyugatos értelmiségi, aki kritikusan szemléli Orbán ténykedését. Ez tehát a számos ellentmondás egyike…

Ugyanakkor tény, hogy az a diplomáciai feljegyzés vagy – régebbi nevén – rejtjeltávirat, amit Fournier kormányához intézett, valóban ellentmondott mindannak, amit a volt nagykövet kapcsolatrendszere leszűrt korábbi bizalmas megnyilatkozásaiból. E jegyzet – természetéből fakadóan – nem volt nyilvános, vagyis felfoghatjuk ezt is úgy, hogy valódi álláspontot, valódi szándékot sugallt. És ez is az üggyel kapcsolatos ellentmondások része…

Ezek számát szaporítja, hogy Fournier korábbi megnyilatkozásai nem az Orbán kormány tetteit és rémtetteit kimagyarázó vélekedést támasztottak eddig alá, hanem egy kritikusat. Vagyis, hogy a nagykövet fenntartásokkal szemlélte a fideszes politikai elit ténykedését. Elég csak egy pillantást vetni a nagykövetség honlapjára. Ott havi gyakorisággal több blogbejegyzésben mondta el Éric Fournier véleményét a világról. Nyílt politikai kritikát természetesen nem fogalmazott meg, de az a humánus megközelítés, amit például menekültügyben legutóbb, június 20-án leírt, nem, hogy elhatárolódik a mai magyar gyakorlattól, de indirekt kifejezett bírálja azt.

Mindebből egyértelmű következtetések nem fakadnak, leszámítva azt, hogy Fournier most nyilvánosságra került véleménye szöges ellentétben áll a Macron által megszabott politikával, ráadásul ellentmond saját eddigi megnyilatkozásainak és magatartásának is. Ugyanakkor a felsorolt tények lehetőséget teremtenek rá, hogy bizonyos kérdéseket megfogalmazzunk velük kapcsolatban:

(1) Kinek állt érdekében, hogy a szenzitív információkat tartalmazó nagyköveti feljegyzés nyilvánosságra kerüljön? Talán csak nem a Macron álláspontját láthatóan teljes mellszélességgel támogató francia diplomáciai apparátusnak? Ez szokatlan lenne, de csak annyiban, ha azzal Fournier személyét akarnák ellehetetleníteni. A volt nagykövet ugyanis igazából nem számít fajsúlyos diplomatának, kevésé fontos, harmadikvilágbeli helyeken töltött be eddig beosztotti diplomáciai posztokat, talán a grúziait leszámítva, ahol nagykövetként épp az orosz-grúz konfliktus idején szolgált (2007-2011). Viszont lehetett – nagyon is indokolható – tétje a kiszivárogtatásnak, ha a célpont maga Orbán Viktor és kormánya volt.

(2) Mi magyarázza Fournier véleményének megváltozását Orbán politikai cselekedeteiről? A francia politikai valósághoz köthető okai lennének ennek, például Fournier felsorakozása Le Pen mögé? És ha igen, mi indokolja ezt, teljesítményének nem kellő visszaigazolása az új francia politikai vezetés részéről? Vagy magyarországi okok? Mindkét esetben a jövő, ha nem is gyors, de konkrét válaszokat ígér annak tükrében, hogy Fournier – aki már korosodó ember lévén, karrierje végéhez közeledik – hol és miként folytatja karrierjét? Megmarad-e a francia külügyminisztérium alkalmazásában? Vagy máshova szegődik el? Netán olyan pozícióba, melyre lehet a magyar vagy orosz politikai vezetésnek valamilyen ráhatása?

Összegzésképpen azonban megállapítható:

ilyen diplomáciai botrányok nagyon ritkán fordulnak elő, és soha nem tesznek jót az érintett feleknek.

Ugyanakkor azt is érdemes megemlíteni: ahol ilyen esetek mégis megtörténnek, ott valami nincs rendben a fogadó országgal. Az 1989 körül összeomló szovjet szatellitállamok mindegyikében – a reformokban jeles akkori Magyarországot leszámítva – számos diplomáciai botrányt okozott az adott társadalmakban mutatkozó egyre erőteljesebb politikai árapály. Ráadásul minél nagyobb válságban volt egy-egy társadalom – vagyis minél abnormálisabban működött az adott állam politikai vezetése –, annál nagyobb diplomáciai botrányok kerekedtek egy-egy ügy, vagy egy-egy személy körül. A jelek szerint nem történik ez másként a mai Magyarországon sem.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .