Nyáry Krisztiánt lehet azért utálni, mert nagy írók, költők szerelmi életét teregeti ki, ráadásul még fenemód sikeres is velük. Facebookon kezdte, sebtében hatványozódtak az olvasói.
Aztán üdítően szórakoztató, némiképp intimpistáskodó írásait kibővítve, könyveket is összehozott belőlük. Naná, hogy ismét kitörő sikere lett velük, amit némi botrány körülöttük nyilván csak fokozott. Az azért például kiverte a biztosítékot, amikor azt taglalta, hogy netán a Himnusz fennkölt költője, Kölcsey homoszexuális lett volna.
Idézett is sorokat, melyek esetleg ezt bizonyíthatják. Mások azzal érveltek, hogy ezeket máshogyan kell értékelni, mint manapság, mert abban a korban a férfi barátságok is felfokozott érzelmi hevületűek voltak.
Sokan hurrogtak, hogy fúj, ez bulvár. Nyáry nagyjából elismerte, hogy hát bizony, igen, ez az.
Mások azt hangoztatták, hogy de hiszen nagyokat állít középpontba, olvasásra ösztönöz. Míg lehet ellenérv, hogy néhány szerelmi sztori kapcsán igyekszik zseniket jellemezni, valódi énjüket nem érteti meg, törvényszerűen igencsak egyszerűsít, akár bántóan szimplifikál. De tény, ami tény, hogy fölöttébb népszerű, foglalkoztatja az embereket, amit csinál, még ha netán irodalmi körökből magasról néznek is le rá.
Tavaly Így szerettek ők címmel úgynevezett irodalmi-koncert-színház is készült, amit a Városmajori Szabadtéri Színpadon akkora sikerrel mutattak be, hogy a nyári évad végén, rendhagyó módon, az országos turné előtt, pótelőadásokat kellett beiktatni. És idén ismét műsorra került a Városmajorban, természetesen szintén zsúfolt házak előtt, a produkció.
Először Nyáry lép színre, és rögtön ováció fogadja. Rajongó tábora van. A Kaláka együttes pedig rázendít megzenésített versekre, köztük sok olyanra, amit már régestelen régen is hallottunk tőlük. De én nem tudom megunni ezeket, szinte örökzöldekké váltak, ahogy nem unom Bencze Gábor, Gryllus Dániel, Gryllus Vilmos, Radványi Balázs barátian összeszokott zenélését, családiasan meghitt, mégis iróniával, csipkelődő, játékos humorral teli éneklését sem. Négy remek színész társul hozzájuk,
Nagy-Kálózy Eszter, Gryllus Dorka, Rudolf Péter és Simon Kornél.
Hol egyik, hol másik író-költő bőrébe bújnak. Olykor szinte csak érdekes szövegeket mondanak, máskor kis jelenetszerűségeket is előadnak, a szituációnak megfelelően kivirulnak, vagy éppen összetörnek, lángolnak, netán lelombozódnak. Nyáry a színpad szélén ücsörögve, vagy olykor beljebb is merészkedve, összeköti a különböző helyzeteket, rávezet minket egyik történetről a másikra. Gyakran nagy emberek kis magánéletéről, kevéssé sikerült kapcsolatairól, fájó boldogtalanságáról van szó, de ritkábban vannak mámoros, hosszan tartó kapcsolatok is. A közönség fölöttébb együtt érez. Rááll a hullámhosszra. Belelátja saját szerelmeit, kudarcait a némiképp profanizált nagyságok históriájába. Akár unt kötelező olvasmányok talapzaton lévő szerzői emberközelbe kerülnek.
Többen mondják is a produkció után, hogy hazamennek, és elolvassák ezt vagy azt a megzenésített versüket, amit az előbb hallottak. Nyáry szövegei katalizátorok lehetnek, de hamis illúziót is kelthetnek, hogy behatóan megismertük azt, akit egyáltalán nem ismerünk. Hogy a műveik értéséről már ne is beszéljünk! De kellemes, nem ritkán szellemes, szórakoztató a produkció, melybe fontos emberi tapasztalatok is beszűrődnek, akár igaz minden tény, akár nem.
