A fenti figyelmeztetést már „elfelejtették” az orosz metró kocsik, de lehet, hogy most a nyugati határszél kistelepüléseinek határában kellene felszerelni egy-egy hangszórót. Valami olyat, mint amilyen régen a kisbírónak volt, hogy figyelmeztesse az embereket: vigyázzanak, mert az osztrák határon az ajtók záródnak. Hatvan határátkelőn, közöttük tizennégy magyarországinál, megtiltották motorokkal, autókkal, buszokkal és teherautókkal az átjárást.
Ez nagyon rossz hír. Csodálkozok, hogy a Bem téren, ahol amúgy kényesek, ha más országok a magyarság „büszkeségét sértő” intézkedéseket hoznak, még nem gondolkodtak el, vajon szó nélkül kell-e hagyni az osztrákok lépését? Tényleg csak a nagy forgalom miatt lett elege a burgenlandi parasztoknak a naponta átjáró magyarokból? Biztosan csak azért tették ki a tiltó táblákat, mert zavarják a kocsik a településük nyugalmát? Talán az is szöget üthetne a fejükben, ha annyira bántja a sógorokat a „magyarok bejövetele”, akkor miért engedik át a bicikliseket és a gyalogosokat a vállon vitt kaszával, kapával? A böhöm nagy mezőgazdasági járművek és a lovas szekerek nem zavarnak senkit?
A válasz nem is annyira bonyolult, mint gondolnánk. A napokban a Fertő tó partján, az egyik kis falu vendéglőjében avatott be a magyar pincérnő: nincs másról szó, csak arról, hogy akik béresnek jönnek az osztrák gazdához, meg azok a burgenlandi földművesek, akiknek Magyarországon van földje, nyugodtan átjárhassanak akár még a gépeikkel is. A pincérek, a szállodai takarítónők, meg a többiek, álljanak csak sorban reggel is, este is, munkába menet és jövet kerüljenek jókora utat a nagyobb átkelők felé.
Az osztrákok a migrációs válságra hivatkozva még 2015-ben függesztették fel velünk szemben a schengeni egyezményt, amikor számolatlanul löktük oda nekik a menekülteket, most, ugyanerre hivatkozva jövő májusig meghosszabbították a határon az ellenőrzést. A közelmúltban kocsival utaztam Hollandiába, de csak egyetlen helyen kértek valamilyen úti okmányt: amikor kiléptem az országból. Már-már a szocialista időket idéző hosszú sorok alakultak ki Hegyeshalomnál, a határőrök kinyittatták a csomagtartót, fürkészve méregették a személyimet, vajon az vagyok-e a volán mögött, akinek a nevére az igazolvány szól?
Attól tartok, ha így folytatjuk a „brüsszeli birodalom” elleni harcot, ha egyre gyakrabban mondogatjuk, hogy mi nem a politikai és gazdasági világhatalmat képező egyesült Európához, hanem a különálló nemzetek Európájához akarunk tartozni, akkor könnyen megeshet, hogy a „birodalom visszavág”. Megköszöni nekünk, hogy majd húsz éven át sok milliárd eurót idetolhatott, és egyszerűen megkér minket, hogy csukjuk be az ajtót. Lehetőleg magunk után, és kívülről.
El is határoztam, hogy ha ezentúl valamilyen okból Európában akad dolgom, inkább az útlevelet viszem magammal. Annak még az Unióban egységesen bordó borítójáról minden „közeg” láthatja, hogy uniós állampolgár vagyok.
Ki tudja meddig. Jó lesz vigyázni, mert az ajtók záródnak!
