2007. szeptember 6-án arról írt a Független Hírügynökség, hogy 71 éves korában elhunyt a világhírű tenor, Luciano Pavarotti.
A művész hasnyálmirigy-rákkal küzdött, tavaly nyári New York-i műtéte óta nem jelent meg a nyilvánosság előtt. A New York Times írása szerint
Pavarotti az olasz operánál sokkal távolabbra terjesztette határait: a pop-kultúra óriásává vált.
Milliók látták a tévében, köztük olyanok, akik nem álltak köszönőviszonyban sem az opera műfajával, mégis: Pavarotti gyermeki varázsa, megkapó személyisége, könnyedsége és nagy szíve közelebb hozta őket ehhez a művészi kifejezési formához.
Modenában született, 1935 október 12-én, apja pék és műkedvelő tenor, anyja szivargyári munkás volt. Gyerekként együtt dúdolt Beniamino Gigli és Tito Schipa operafelvételeivel. Énekesi pályája előtt tanitóként kereste kenyerét, két éven át. Művészi áttörése
1961-ben következett be: megnyert egy nemzetközi dalversenyt a Reggio Emilia Szinházban.
Ugyanebben az évben és színpadon már Rodolphe-ot alakitja Puccini Bohémélet cimű operájában. 1963-ban kezdődött nemzetközi karrierje: először Amszterdamba, majd Bécsbe és Zürichbe hivják. A londoni Covent Gardenben is ebben az évben debütál. Újabb mérföldkő 1967, amikor először énekel a milánói Scalában és Herbert von Karajan vezénylete alatt Verdi Requiem-jében. A New York-i Metropolitan-ben 68-ban tűnik föl.
Karrierje kezdetén, egészen a 70es évekig rendkivül komolyan trenírozta hangját, minden erejét operkarrierjének szentelte: így válhatott a Magas Cé-k Királyáva, ahogy sokan nevezték.
A 80-as években hozta létre a Három tenor-projektet, melyben megosztotta a színpadot Placido Domingóval és Jose Carreras-szal,
először a futball világbajnokságon, később világkörüli turnékon. A legtöbb kritikus egyetértett abban, hogy legfőképpen Pavarotti kisugárzása tette a hármas formációt rendkivül sikeressé.
Sokan azért üdvözölték a három tenort, mert népszerűsitették az operát a széles tömegek számára, a legtöbb kiritikus viszont úgy értékelte, hogy a fellépés méltatlan tehetségükhöz. A 80as években, úton a szupersztárság felé Pavarotti rendkivül népszerű figurává vált, az emberek megszerették: beszélgetős műsorokban viccelődött, lóra ült egy felvonuláson és – bár korpulens termete miatt valószerűtlenül hangozhat – szex-szimbólumként tűnt föl az „Igen, Giorgio” című filmben. Sportcsarnokbeli koncertjeire tízezrek mentek el és hatszámjegyű összegeket keresett.
A kilencvenes évek elején lépett a közönség elé a Pavarotti és barátai cimű jótékonysági koncertsorozattal,
olyan népszerű előadók társaságában mint Sting, Bono vagy Elton John. 1997-ben Pavarotti csatlakozott a koncertező Sting-hez a a háború sújtotta boszniai városban, Mostarban. A Diana hercegnő emlékére kiadott CD-n Michael Jackson és Paul McCartney mellett énekelt.
Idős éveire világkörüli búcsúturnét tervezett, amit 2004-ben el is kezdett, de betegsége miatt csak félig sikerült teljesitenie.
2004 márciusában búcsúzott a new york-i Metropolitan Opera színpadától, ahol összesen 379-szer lépett föl.
Utoljára a Toscában énekelt, amit a közönség 15 perces szűnni nem akaró ovációval dijazott: a tenort 10-szer tapsolták vissza.
Két bejegyzés is róla szól a Guinnes Rekordok könyvében: az egyik, hogy őt tapsolták vissza legtöbbször a világon: 165-ször. A másikat két tenortársával, Domingóval és Carrerasszal együtt tartja: ők adták el a legtöbb klasszikus zenei albumot a legelső Három Tenor CD-vel.
1998-ban az Opera News cimű lapnak úgy nyilatkozott: „Amikor elkezdtem a pályát 1961-ben, arra intettek, hogy siessek, mert az opera műfajnak maximum tíz éve van hátra. Aztán fölismertem annak fontosságát, hogy az opera eljusson a tömegekhez”. Hozátette: „Azt hiszem, az a fontos, hogy ha az emberek bekapcsolják a rádiót, és hallják, hogy valaki énekel, rögtön rámismernek. Nem tévesztik össze a hangomat senki máséval.”
