Tájfun

Átvirrasztott éjszaka, és három nap várakozás, készülődés áll mögöttünk, mert tájfun jött a Koreai-félszigetre, ami hat éve fordult elő utoljára.

Nagyon erős képződmény volt, Csedzsu szigetét rendesen meg is tépázta, de az az egyetlen hely Dél-Koreában, ahol a tájfunokra mindig fel vannak készülve, hiszen oda az is eljut, amelyik Japánban tombol, de a félszigetre nincs már ereje feljönni.

Ez a mostani azonban feljött, nagy volt a készültség, hatalmas erőt mutatott, kétszáz kilométer per óránál erősebb szelet, és ezer milliméter esőt, mely alig pár óra alatt esett le Csedzsun.

Szerencsénkre, és a boszorkánykodó barátnőim egész éjszakai erős kívánságára csoda történt, a Szolik vihar elerőtlenedett, már Mokpó városánál a félszigetre lépett, aminek következtében elvesztette az energia utánpótlását, hiszen azt a felmelegedett tengervízből nyeri.

Hogy a barátnőimen kívül mi vette rá erre a félelmetes természeti jelenséget, senki sem tudja, de mégsem telefonálhatok be a tévébe, hogy Magyarországon sokan imádkoztak értünk, ezért nem lett baj, mindenesetre a következő alkalommal elmondom a virágboltosnak, ahová járok, hogy tudjon róla, az itteni embereknek ez nem ellentétes a felfogásával, sőt, nagyon is beleillik abba.

Mivel tegnap külső, és belső hangszórók is arra szólítottak fel bennünket, hogy légmentesen zárjunk be mindent, hát engedelmesen bezártuk este az ajtókat, és az ablakokat is. Be kellett zárni a légkondicionáló berendezés motorjának helyiségét is, a lamellás ajtót, amin keresztül a külső levegő áramlik a géphez, hogy hűteni tudjon. Igen ám, csak ez egyben azt is jelentette, hogy nem használhattuk a légkondit, mert levegő nélkül a motor leég, következésképp itt ültünk egy süket szobára hajazó gőzfürdőben, és próbáltunk elaludni, miközben a szél olyan hangot produkált, mintha valaki fúrna egy olyan anyagot, ami fúrhatatlan, és csak pörög, sikít rajta a fúrófej, de az illető nem hajlandó abbahagyni a reménytelen műveletet. Meg is gyanúsítottam volna a felső szomszédot, hogy ilyesmit művel, és csak azért nem tettem, mert nincs felső szomszéd, mi lakunk az épület tetején.

Kis idő elteltével eszembe jutott, hogy hiszen van nekünk ventilátorunk, bár már elmosva, és elcsomagolva, de van. Nosza, megkerestem, bekapcsoltam, és valahogy sikerült is egy keveset aludnom, úgy két órát, mert hajnali négykor arra ébredtem, hogy visít a lenémított telefonom, megjött a tájfun riadó. Olyan ez, mint amit tegnap láttam a Facebookon, egy kisbaba képe, ami alá az van írva, hogy te csak aludj jól, én meg majd ellenőrzöm néha, hogy megy-e. Tehát négykor erre a sikításra ébredtem, és arra, hogy jé, megy a légkondi. Átaludtam az élményt, miszerint a férjem sem tudott aludni, ezért résnyire kinyitotta a lamellákat, és boldogan bekapcsolta a hálóban a légkondit, de két fokkal kevesebbre, mint amire én kalibrálva vagyok, azaz fájt a vállam, mert az kilógott a takaróból, és a torkom is, mert hideg volt, ráadásul ment a ventilátor is. Kimenekültem egy másik hálószobába, ahol viszont se hideg, se szél, és igyekeztem aludni még valamennyit, meglehetősen kevés sikerrel. Így aztán bekapcsoltam a tévét, és megnéztem, hogy máshol mit tett a tájfun. Szerencsére csak az anyagi kár jelentős, azt is a legyengülése előtt követte el Csedzsun, és a félsziget déli részén, történt két halál eset, és két sebesülés is.

Azóta fent vagyok, már nem is igen esik, csak köd van, a szél elállt, a páratartalom 97%, a hőmérséklet 3o fok, öt, hét fokkal kevesebb, mint eddig.

Hosszú, forró őszt jósolnak, és még több tájfunt, mert még mindig meleg a tenger felszíne, így aztán egyre-másra keletkeznek a tájfunok, és ez a mostani előkészítette az utána következőknek az útvonalat. Szeptember végéig tehát melegre, és sok tájfunra számíthatunk a szakemberek szerint.

Ami ebből a négy napos tortúrából megmaradt bennem, az a magyar barátaim szolidaritása, ami lehetne akár vicces is, de mégis, csak miattam maradtak fenn egész éjjel sokan, imádkoztak, meditáltak, pozitív energiát próbáltak küldeni, tették, amit tehettek a világ másik végén, egy nő miatt, akit még soha nem láttak személyesen, és ez nem csak számomra jelent sokat, ez egyben azt is jelenti, hogy nem veszett ki a lojalitás képessége az emberekből még teljesen, hiába tesz meg ezért mindent a regnáló hatalom.

Pár hónapja észrevettem, hogy egyik ismerősömnek hirtelen pénzügyi segítségre lenne szüksége. Ő nem kért, csak elmesélte, a történetét, amiből logikusan következett, hogy pénzre van szüksége.

Leírtam amit tudok róla, pedig az igazán nem sok, mégis egy nap alatt összejött a szükséges összeg, pedig én még nem kértem soha, senkinek sem, semmilyen elképzelésem nem volt arra nézve, hogy kell ilyet csinálni.

Vannak más ismerőseim, akik már-már titokban etetik a hajléktalanokat, de etetik őket, akik név nélkül adakoznak olyanoknak, akiknek tisztelik a munkáját, még akkor is, ha soha, egy szót nem váltottak, hiszen máshogy élnek, más környezetben, ha egy országban is.

Jó azért ezt tapasztalni, hallani felőle, hiszen ez azt jelenti, hogy vannak emberek, akiket nem fertőz meg a nemzeti gyűlölet, és bár nyilván kevesen, de őrzik a fényt, akármilyen módon, de őrzik.