Rémesen jó

0
1515

Nem lehet mindent felsorolni. Aki nem akarja homokba dugni a fejét, mer szembe nézni a borzalmakkal, de fogékony a szépségre is, annak igencsak érdemes megnéznie a World Press Photo tárlatát.

Sok a rémes kép a World Press Foto kiállításán a Néprajzi Múzeumban, amit persze nem a minőségre értek. Jelentős részük attól olyan iszonyatos, hogy a fotó nagyon is jól mutat be valamit, ami szörnyű. A Vezető hír egyedi 1. díjas munkájáról, amit Jamas Taraquai készített, amikor meglátom, az első pillanatban elkapom a fejemet. Aztán tudatosan kényszerítem magam, hogy aprólékosan végig nézzem azt, amitől menekültem volna. Nem, nem lehet homokba dugni a fejünket, muszáj szembesülni az otromba, de a szép valósággal is, ez a tárlat éppen erre való.

A borzadályos kép Pakisztánba visz el minket, ahol kétszáz ügyvéd és újságíró tiltakozott amiatt, hogy aznap lelőtték a Beludzsisztáni Ügyvédi Kamara elnökét. Közöttük pedig öngyilkos merénylő robbantott, hetven halálos áldozat, és több mint száz sebesült lett a borzasztó végeredmény.

A tisztaság jelképei, a gondosan vasalt fehér ingek a vértől vörösen átnedvesedtek. A halottak különböző pozitúrákban fekszenek a földön,

És vannak túlélők, akad, aki csak a kezét nyújtja felfelé segélykérően, más próbál felállni, és többen is támogatják, akad, aki fölé hajolnak, nem tudni él-e vagy holt. És még bámészkodók is vannak, ők csak ácsorognak.

Híradókban, mozgóképeken sok hasonlót látunk, és esetleg unott megszokással vacsorázunk tovább, eltöprengek azon, hogy egyetlen kép miért hat erősebben, sokkolóan. Valószínűleg azért, mert nem rohan tovább a kamera újabb mozgalmas barbárságot keresni a hatásvadászat jegyében. A fotón van idő alaposan megnézni az arcokat, látni a meglepettséget vagy a fájdalmat a halál pillanatában, vagy éppen a vérrel teli túlélő tekintetén, még azt is találgatni lehet, hogy milyen emberek lehettek ők, illetve lehetnek, akik túlélték.

A Vezető hír sorozat kategóriában az 1. díjas Burhan Ozbillici szintén hátborzongató eseményt örökített meg, azt,

ahogy Andrej Karlov orosz nagykövetet éppen egy fotókiállítás megnyitóján lelövi egy szolgálaton kívüli török rendőr,

aki az első képen még nyugodtan ácsorog a megnyitó beszédét tartó diplomata mögött. Aztán látjuk úgy is, hogy a leterített áldozata mellette fekszik, ő pedig szétterpesztett lábbal áll, bal kezét felemeli, az ujjával az ég irányába mutat, másik, leeresztett kezében a pisztoly, és ordít. De olyan is van, amikor kifelé fordítja a fegyvert a képből, feltehetően pont a látogatókra, és velük együtt a fotósra, akinek vele szemben kellett lennie. Hogy ez a kép, hogy készülhetett el, hogyan mert ekkor exponálni, azt fel nem foghatom. Mindenesetre a hivatástudat és hivatásimádat csúcsa.

Természetesen sok kép szól a bevándorlókról. Engem leginkább az rendített meg, amikor a nagy tengert látjuk, és középen egy kis pontot, egy a végtelenségben eltörpülő embert, mentőmellényben háttal feküdni a vízen. A képaláírásából tudjuk, hogy már halott.

Bombatámadás után kórházban kezelt gyerekeket is kell nézni, és ez aztán igencsak hideglelős.

A Korunk kérdései első díjasánál, Jonathan Bachman fotójánál szerencsére valószínűleg nincs életveszély. Kommandós sorfalat látunk teljesen beöltözött hekusokkal, totális harci készültségben, ebből válik ki két rendőr, és néz farkasszemet, a velük szemben dekkoló, fekete bőrű fiatal nővel, aki fölöttébb nyugodtan, mintha a béke nagykövete lenne, állja a tekintetüket. Nagy szemekkel, behatóan néz vissza rájuk. Iesha Evens Louisiana állam fővárosának rendőrkapitánysága előtt így tiltakozik, mert két fehér rendőr a földre teperve, közelről lőtt le egy fekete férfit. Evans szép, ahogy ott áll lecövekelve, látszik rajta az elszántság, a civil kurázsi megtestesülése. Letartóztatták, de még aznap este kiengedték.

Nem akarom tovább sorolni a borzalmakat, pedig lenne még mit bőven. Vannak szép sportképek, arról, hogy milyen nekirugaszkodásra, erőfeszítésre, akaratra képes az ember.

Megcsodálhatunk gyönyörű természetfotókat, kedves panda macikat, akár szeretkezés közben is, ugyanakkor megszemlélhetjük a természet rongálását, az állatok pusztítását.

Az az orrszarvú, aminek értékesítés céljából lefűrészelték a szarvát, és ott fekszik véres hullája a pusztaságban, döbbenetes. De gyönyörű a sok színes lepke a fehér havon, ez aztán tényleg festői!

Nem lehet mindent felsorolni. Aki nem akarja homokba dugni a fejét, mer szembe nézni a borzalmakkal, de fogékony a szépségre is, annak igencsak érdemes megnéznie a World Press Photo tárlatát.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .