Szidják a kritikusokat rendesen, meg jó néhány színész el is mondja, hogy ő aztán nem olvas kritikát, de valahogyan a Színikritikusdíj-átadóra mindig sok jeles művész összejön, immár 38. alkalommal, ezúttal a Budapest Bábszínházban. Kossuth-díjasokból is igen nagy volt a népsűrűség, ahogy ifjú tehetségekből szintén.
És tény ami tény, ezt a díjat valóban olyanok adják, akik rengeteg előadást látnak, minimum egy évadban kilencvenet, de többen bizony kétszáz körül is járunk. Vagyis van összehasonlítási alapunk, tán mércénk is. És amikor a díjak jelentős részét finoman fogalmazva sem szakmai alapon ítélik oda, akkor ez azért felértékelődik, amiről Dés László beszélt is, aki a kirobbanó sikerű A Pál utcai fiúk előadásának zenéjéért, a legjobb színházi zene kategóriájában szinte biztos befutó volt. Egy ilyen díjátadón, aminek rendszerint meglehetősen jó hangulata szokott lenni, a kritikusok és a művészek nem tűnnek ellentétes szekértáboroknak.
Idén a Momentán Társulat volt az alapvető hangulatfelelős, tagjainak igencsak érzékük van az improvizációhoz, amibe bevonják a publikumot is. A legszebb az volt, amikor a kiváló dramaturgnak, nagyszerű embernek, Radnóti Zsuzsának, szerenádot adtak, miután megkapta az Életmű-díjat. De úgy, hogy a közönséget kérdezték, kinek, milyen tulajdonsága jut eszébe Radnótinak, akit az est rendezője, Göttinger Pál próbált is kicsit beszéltetni, ami nem ment könnyen, mert közismert szerénysége miatt jókora zavarban volt a nagy ünnepléstől. A Momentum tagjai ezeket a szavakat építették be leleményesen, kedves humorral a szerenádjukba.
Az egész díjátadót Csőre Gábor színész vezette, de úgy, hogy ki sem jött a színpadra, csak a hangja volt jelen, azt játszotta, hogy ő tulajdonképpen el sem tudott jönni, de így is rengeteg mindenre reagált, és számtalanszor megnevettetett bennünket. Jó ötlet, hogy ezúttal háttéremberek adták át a díjakat, például súgó, ügyelő, rendezőasszisztens, jelmeztárvezető, így érződött, hogy ők is milyen szorosan a színházhoz tartoznak.
A legjobb előadás a miskolci Kivilágos kivirradtig lett, elképesztő társulati összmunkával, egyszerre 24 színész bámulatosan összehangolt színpadi jelenlétével, Rusznyák Gábor invenciózus rendezésével. Székely Kriszta két díjat is bezsebelt, a Kamrában színpadra állított Kaukázusi krétakör előadásáért a legjobb rendezésért, és ő lett a legígéretesebb pályakezdő is. Azért a második díj átvételénél már igencsak meghatódott, nehezen jöttek ki szavak a száján. Keresztes Tamás legjobb férfi főszereplőként jóféle iróniával abból csinált egészen pofás magánszámot, hogy sportot űzött belőle, hogy az Egy őrült naplója előadását, amiben egyedül áll a Jurányi deszkáin, ki mindenkinek köszönheti. Csomós Mari nehezen ment fel a színpadra, küzdött a lépcsőkkel, de utána kivirult, amikor a mikrofonhoz ért, és frappánsakat mondott.
Lehetne még hosszan sorolni, ki mindenki, hogyan vette át a díját, mert ez kicsit embermustra is, ha úgy tetszik, egy díjátadás és egy díj átvétele, egy-egy epizódalakítás.
Megnézhető ki hogyan reagál arra, hogy nyert, mit mond magáról, a szakmáról, a kollégákról, akár néhány pillanatba ilyenkor belesűrűsödhet az egész személyiség, hasonlóképpen, ahogy a jó portréfotókba.
Utána pedig jön a borozás, pogácsázás melletti hosszú diskurzus, a Budapest Bábszínház nyáron otthonosabbá tett, megújult előterében. Aki ebbe belecsöppen, akár képzelheti azt is, hogy egységes a szakma, baráti a viszony. Közben persze dehogy, de akkor, éppen, ott, jól éreztük magunkat.
