Ismét – Nagyratörő vízió: Érdekek és ellentétek a szaúdi vallásreform mögött

Mohamed bin Szalmán szaúdi koronaherceg a „mérsékelt és  toleráns iszlámhoz való visszatéréséről” szóló elképzelését nemcsak az „országimázs javítása” miatt jelentette be. Szaúd-Arábia ugyanis súlyos kül-és belpolitikai válságokon megy keresztül, amelyekből az egyetlen kiutat a rendszer gyökeres megváltoztatása jelenti. Csakhogy mennyire hajlandó ebbe belemenni a helyi vallási vezetés? 

Gazdaság

Hiába adja Szaúd-Aráiba a világ olajtermelésének 10%-át és a globális export negyedét, az elmúlt években komoly gazdasági, szociális és társadalmi nehézségekkel kénytelen szembenézni. Az egyre csökkenő olajár miatt körülményesebbé vált finanszírozni az állami kiadásokat. Ez megmutatkozik többek közt abban, hogy

2016-ban a szaúdi költségvetési hiány 79 milliárd dollár volt

Az évek folyamán teljesen eltorzult a szaúdi munkaerőpiac. Magas munkanélküliség a fiatalság körében (egyes kimutatások szerint 30 százalékos), miközben az országban még a helyi statisztikai adatok szerint 8 millió vendégmunkás dolgozik, akik elsősorban a szegény muszlim államokból (Banglades, Pakisztán) érkeztek. Ez azért van így, mert a fiatalok többsége – és igazából a szaúdi dolgozók majdnem 75 százaléka – inkább a jól fizető és kevés fizikai munkát igénylő állami szektorban helyezkedik el. Ám a külföldi munkalehetőség sem jelent alternatívát, mivel a szaúdi oktatásból kifolyólag egyáltalán nem versenyképes a tudásuk.  A nők aránya a szaúdi munkaerőpiacon általában 20 és 25 százalék között ingázik, és a férfi családtagoknak kötelező őket elvinni a munkahelyükre vagy hazahozni onnan.

Tehát Mohamed bin Szalmán többek közt ezért is hirdette meg a „Vision 2030” nevű programot, amelynek része az előző cikkünkben említett NEOM-projekt is. A két billió dolláros „Vision-2030” terv célja, hogy „átvezesse a Perzsa-öböl menti monarchiát a 21.századba”.

Röviden az ambiciózus program célja, hogy

 „a szaúdi szénhidrogéneken alapuló gazdaságot megújulóvá, a korábban rendkívül zárt szaúdi piacot nyitottá, az oktatást tudásalapúvá, a közigazgatást pedig e-kormányzativá tegye”.

Csakhogy ilyen léptékű átalakításokat – a jelenlegi olajárak mellett – Szaúd-Arábia nem tudna egyedül megvalósítani. Ezért is szükség van arra, hogy sokkal nyitottabbá tegye az ország piacát a külföldi – nemcsak a muszlim – befektetők előtt. Igaz, a vallási turizmus, mint a mekkai zarándoklat (hadzs), továbbra is a szaúdi államkassza egyik legfontosabb bevételi forrását képezné, hiszen 2030-ra 30 millió zarándoklóval számolnak.

Azonban az állami támogatások, mint az üzemanyag és az élelmiszer, megvágása nagyon sok szegény szaúdit hozott nehéz helyzetbe és az ellenállás miatt a kormánynak bizonyos mértékig visszakoznia kellett. Ugyanúgy korántsem biztos, hogy minden megvalósult szaúdi projektnek sikerül felkeltenie a külföldi üzletemberek figyelmét.

Ráadásul az állami kiadások nagy része nem a szociális kiadásokra vagy a gazdasági programokra megy el. Rijád ugyanis rengeteget költ a saját hadserege fejlesztésére, valamint több közel-keleti csoportot – nem egyszer terrorista szervezetet – felfegyverzésére. Szaúd-Arábia már évek óta a világ második legnagyobb fegyverimportőre, tavaly például 8 százalékot tett ki globális fegyverimportban.  Legutóbb például Donald Trump amerikai elnök látogatása során hoztak tető alá egy 109 milliárd dollár értékű fegyvervásárlási szerződést.

Külpolitika

Azonban figyelve az elmúlt évek szaúdi külpolitikának az eredményességét, igencsak megkérdőjelezhetővé vált ezeknek a kiadatásoknak a hatékonysága. Hiába támogatták dollármilliókkal és fegyverrel a különböző iszlamista csoportosulásokat Szíriában, ma már alig játszanak szerepet az országban nyolc éve dúló háborúban.  Szaúd-Arábiának elmúlt hónapokban valamennyire rendeződött a viszonya Egyiptommal, de a bizalmatlanság továbbra is érezhető Kairó és Rijád közötti kapcsolatokban.

Ám, ami igazán súlyosan érinti Szaúd-Arábiát és rámutat az eddigi katonapolitika és fegyverkezés kudarcára, az Jemen. 2015. március 26-án Rijád tíz másik afrikai és ázsiai országgal együtt beavatkozott  a „Szaúd-Arábia hátsó udvarának” tartott Jemenben, hogy visszaültessék elnöki székbe a Rijád-barát Abd-Rabbuh Manszúr Hádi miniszterelnököt.A koalíciós erők csak bombázásokkal, majd a nyár folyamán szárazföldi haderővel próbálta meg térdre kényszeríteni a jemeni lázadókat, vagyis a húszikat. Az amerikai támogatást élvező és fejlett hadieszközökkel rendelkező szunnita haderő arra még elég volt, hogy visszaszorítsák a húszikat Áden kikötővárosának környékéről, de arra már nem, hogy elfoglalják vele a jemeni fővárost, Szanaat.

A hivatalos bejelentések ellenére a harcoknak egyáltalán nincs vége: a koalíció veszteséglistája egyre hosszabb, és még a hetekben is előfordult, hogy a határ menti szaúdi területeken lévő bázisokat támadtak meg a jemeniek, miközben az ország belsejét  ballisztikus rakétákkal lövik. A több mint 10 000 halálos áldozattal és 40 000 sebesülttel járó jemeni háborúban végrehajtott szaúdi légitámadások miatt szinte az egész ország romokban hever, a kolera április óta tombol az országban, megfertőzve több mint 800 000 embert és az egész országot kiszáradás fenyegeti. Szóval sikerekről aligha lehet beszélni.

#Yemen conflict in reality DEADLOCKED – maps from our weekly report 17 Oct 2016 vs 16 Oct 2017 – Weekly reports: https://t.co/GIaaCqIOeT pic.twitter.com/YvYsJe5Gwx

— Risk Intelligence (@riskstaff) October 19, 2017

Például ez a Twitterre feltett összehasonlító térkép mutatja meg jól, hogy mennyit változott a koalíció által uralt terület nagysága 2016. október 17 és 2017. október 16 között: Gyakorlatilag semmit.

A koalíciós támadások eredménytelenségével már Rijádban is kénytelenek szembenézni.  Annyira követhetetlenné és tarthatatlanná vált az országban, hogy Mohamed bin Szalmán

ki akar vonulni Jemenből,

legalábbis ez derült ki a nyáron kiszivárgott, amerikai tisztségviselőknek írt leveléből. A háború ugyanis nemcsak mély nyomot a szaúdi hadseregen és gazdaságon, hanem rontott az ország megítélésén is, amelynek a külkapcsolatok látták a karát.

Éppen ezért a szaúdi vezetést 2017 elejétől igyekszik javítani a régión kívüli országokkal való viszonyán is. Sőt, elsősorban nem a nyugati országok felé „kacsingat” : 2017 tavaszán a Szalmán bin Abdul-Aziz Al-Szaúd – Mohamed apja – uralkodó egy ázsiai körutat tett , amely során Indonéziában Japánban, Kínában és Malajziában járt és egymás után kötötte a több milliárd dolláros szerződéseket. (Kína esetében egy 65 milliárdosat írtak alá.)

Az igazi meglepetést azonban az okozta, amikor október elején a szaúdi király Vlagyimir Putyin elnökkel találkozott Habár a találkozó során elsődlegesen a fegyvervásárlási kérdések (Sz-400 Triumf vagy Kalasnyikov gyártási licence) domináltak, szaúdi befektetők közel 1 milliárd dollár értékben ruháznak be Oroszországba.

Megbomlott egység 

Az országimázs javítása, az új befektetők Perzsa-öböl menti monarchiába való csalogatása, a külkapcsolatok erősítése és a gazdasági rendszer gyökeres átalakítása vezetett oda, hogy Mohamed bin Szalmán bejelentse a „mérsékelt és toleráns iszlámhoz való visszatérést”.

Mivel a szaúdi állam aspektusából túl sok minden forog kockán, ezért Szalmán hajlandó nekimenni a társadalom erkölcséjéért felelős vallásrendőrségnek, amelynek jogkörét és hatalmát már korábban sikerült megnyirbálnia. Ugyanúgy Koránt és a saríát (iszlám jog) szélsőséges értelemező vahabita papság domináns befolyását is igyekszik visszaszorítani.

Csakhogy ez komoly feszültségeket gerjeszt a két fél között, hiszen a Szaúd-Arábia léte is a vahabita papság és Szaúd-uralkodócsalád 80 évvel ezelőtti kiegyezésének az eredménye. Ahogyan az elmúlt időszakban látható, Mohamed bin Szalmán az elődjeinél ellentétben jóval messzebb hajlandó elmenni a vahabiták hatalmának korlátozása terén, ami természetesen nekik egyáltalán nem tetszik.

Már így is komoly ellenszenvet okozott a körükben, amikor a király egy szeptember végi rendeletben a jövő évtől fogva ismét engedélyezte a szaúdi nők számára a vezetést. A vahabita papság a mai napig a szaúdi államot okolja a 2015-ös mekkai zarándoklat katasztrófájáért, amelyben a hivatalos adatok szerint több mint 700-an vesztették életüket. Egyes értelmezések szerint ez volt Allah jele, hogy a Szaúd-család elvesztette a jogát a két szent város, Mekka és Medina ellenőrzésére. Ezután már csak hab a tortán, hogy a prédikátorok rendszeresen bírálják az uralkodócsalád egyes hercegeit azok kicsapongó, nem iszlámhoz méltó, alkoholokat fogyasztó és prostituáltakkal szórakozó életmódja miatt.

Ez a bizalomvesztés pedig kölcsönös: többen úgy vélik a szaúdi uralkodóházban és az állami vezetésben, hogy egyes prédikátorok és a vallástudósok szoros kapcsolatokat ápolnak az olyan terrorista szervezetekkel, mint az Iszlám Állam. Sőt, néhány vahabita pap nem egyszer uszított a szaúdi állam ellen is, és a szaúdi hatóságok feltételezései szerint párszor segítő kezet nyújtottak az ISIS-nek, amikor ők szaúdi célpontok és állampolgárok ellen követtek el merényletet. Rijádnak pedig az sem nagyon tetszik, hogy a vahabita papság fokozatosan önállósította magát: például 2015-ben tucatnyi szaúdi imám közösen hirdetett dzsihádot Oroszország és Irán ellen, mivel ők beavatkoztak a szíriai polgárháborúba. Szaúd-Arábia azonnal visszakozott, az akkori  külügyminiszterük Moszkvába utazott „elmagyarázni” a kijelentést, és visszafogták a vahabitákat, hogy többet ilyet az állam megkérdezése nélkül ne csináljanak.

Tehát a törésvonalak kevésbé látványosan ugyan, de már évek óta megvoltak a szaúdi uralkodóház és a papság között. Azonban ha Mohamed bin Szalmán megvalósítja az elképzelését akkor egy valóságos szakadék alakulhat ki a felek között.