Minimálbér

„A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint 2024 első negyedévében újraindult a gazdaság, a GDP éves alapon 1,7 százalékkal, míg az előző negyedévhez képest 0,8 százalékkal növekedett. Suppan Gergely, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) vezető közgazdásza a rendelkezésre álló nemzetközi adatok alapján megállapította, hogy a magyar növekedés nemzetközi összevetésben kiemelkedőnek számít, és egyértelműen az élmezőnybe tartozik – közölte az NGM 2024. április 30-án. A kormány célja, hogy idén 2,5 százalékos növekedést elérve újrainduljon, jövőre pedig 4,1 százalékos bővülést elérve magasabb fokozatba kapcsoljon. Ehhez a kedden napvilágot látott gazdasági eredmények megfelelő alapot biztosítanak.”

A szöveg tavasszal egészen jól hangzott, ám az a nyomorult GDP megint csak kibarmolt Suppanékkal, ugyanis a második negyedévben 0,2 százalékot esett, így aztán még az idénre várt, igencsak szerény 2,5 %-os növekedési célt is erősen megkérdőjelezte. Na, nertársak, most mi legyen? – hangzott el a kérdés, és Nagy Márton miniszter úr meg is próbált válaszolni rá:

„A növekedés mértékét illetően meghatározó lesz a külső kereslet alakulása, valamint hogy mennyire tud bővülni a fogyasztás. A kormány szerint az átlagbérek 50 százalékára lenne fontos felemelni a minimálbért, több lépcsőben, de legkésőbb 2027-ig.”

Jó ötlet, mi? Felemelni a minimálbért. És most magamtól idézek:

„Aztán jött a Tocsik ügy, és a nagyon utált Bokros érával súlyosbítva ezt már Horn se bírta politikailag. Így aztán megbukott, Orbánék meg beleültek a készbe. Két évig nem csináltak semmit, csak vitették magukat a langy bokrosi hullámokkal (ipari fejlődés 1999 – 2000 között: 10,5 % – 18 %), és élvezték a Bokrostól örökölt éltanulóságot, de aztán valaki (Matolcsy?) a homlokára csapott, hogy ebből így nem lesz világraszóló siker, amelyet azért minden kormányzat szomjúhozik, mert a 4 – 5 % körüli éves GDP növekedéssel nem érjük be belátható időn belül Ausztriát. Ahhoz 7 – 8 % kellene. Évente. Kézenfekvő volt a módszer: pénzt kell önteni a nép közé, azzal meglódul a kereslet, a pékek tíz zsemle helyett tizenkettőt fognak sütni, sít, sít, heuréka. Igen ám, de önteni való pénz nem volt (az igazából soha sincs), fenti okból kitalálták, hogy majd jól megemelik a minimálbért, azt ugyanis nem az államnak kell fizetni, hanem a cégeknek. Örült az állam (több adóbevétel, több fogyasztás, nagyobb GDP, és mivel a GDP arányos államadósság egy hányados, még az adósság is csökkent kisujjmozdítás nélkül), és örültek a munkavállalók is, mert több pénz állt a házhoz. Egy darabig. Aztán a kis könnyűipari cégek a megnőtt munkaerő költség miatt úgy elmentek innen, mint a sicc. Ez az elmenés nagyrészt már Medgyessy regnálása alatt történt, mert a gépleszerelés, végkifizetések, adminisztráció nem megy egyik napról a másikra, kapott is a kormány a Parlamentben a FIDESZ-től, hogy Medgyessyék(?) elüldözik innen a cégeket, de hát hazudtak Orbánék már máskor is, nem volt gond nekik. A teljesen eszetlen módon megduplázott(!) minimálbér hatására az ipari fejlődés az Orbán kormány utolsó két évében drasztikusan visszaesett (2001.: 4 %, 2002.: 2,5 %), az ország munkaerő olcsóságból következő versenyképessége pedig zuhant.

Amit Medgyessy még Orbánéktól örökölt, az néhány szakma kiürülése, mégpedig a közszolgálatban. A teljesen ostoba módon duplájára emelt minimálbér a többi piaci bért is megnyomta (az állami szektort persze nem), és a tanítók, tanárok, nővérek tömegesen hagyták ott az iskolákat meg a kórházakat a több pénzért. Medgyessy úgy gondolta, a közszolgálati béreket felemeli, és ad 13. havi nyugdíjat, meg 13. havi fizetést, ezzel az egyensúly a reálszféra, a közszolgálati szféra és a nyugdíjszféra között helyreáll, aztán bokrosi mintára megint elinflálja a forintot, és Orbánék közgazdasági ámokfutása az olcsóságunk miatti újabb gazdasági ugrással máris korrigálva van (akkoriban még nem lett volna probléma elinflálni a forintot, lévén devizahitelesből elég kevés).

A terv lángelmés volt, csak az időzített bombával nem számolt. Az időzített bombát Járainak hívták, és Orbán örökségeként ült az MNB elnöki székében. Hát ő aztán „küzdött az infláció ellen” (meg is kapta a jutalmát érte már előre az első Orbán kormány által megszavazott horribilis fizetéssel, utána meg a Lex Járai formájában). Járai nem úgy „küzdött”, mint Surányi, aki hagyta Bokrost inflálni, hanem ellenkezőleg, Elképesztő, 12 %-os kamat, bivalyerős forint (230 forintos euró), Járai győzött, László Csabáék vesztettek, pluszként az ország is, mert akkora kár érte, mint ilyen rövid idő alatt még soha. A könnyűipari cégek naná, hogy nem jöttek vissza, az import olcsó lett, a pénz ment ki az országból, a nem minimálbéres multijaink exportbevétele pedig az erős forint miatt csökkent, így GDP növekedéssel nem tudtuk kinőni azt a közszolgálati béremelést és 13. havi nyugdíjat, amit Medgyessy vezetett be. Fentiek miatt szidják ma a közgazdászok szegény Medgyessyt, pedig legelsősorban Járai volt az, aki az akkor Magyarországot sújtó, nem kicsi gazdasági kárért felelős. Hogy kinek a bíztatására, az ismert, hogy tudatosan-e, az némileg bizonytalan (mivel Járai feltehetően nem ostoba, a helyzet még szomorúbbnak látszik).

Orbánék áldásos tevékenységének fő eredménye: Magyarország a ráoktrojált bérnövekedéssel túlfogyasztóvá vált (a termeléshez képest a jövedelmek előreszaladtak), és ezt valakinek helyre kellett állítani, mert a hitelfelvétel nem folytatódhatott a végtelenségig. Az Orbán-féle gazdasági saller hatásain Medgyessy csak rontott, helyrehozni Járai miatt nem tudta, maradt Gyurcsány. Megjegyzendő, hogy a túlfogyasztás visszafogása igenigen kellemetlen feladat (megszorítások, addig ingyenes szolgáltatások részbeni fizetőssé tétele, stb.), pláne, ha a nép nem tudja, hogy a helyrehozó nem azonos az elkövetővel. Mert nem tudja ám!”

Közbevetett kérdés: a fentiek ismeretében biztosan jó ötlet felemelni a minimálbért, tisztelt Nagy és Suppan urak?

Így aztán a 2006-ban győztes Gyurcsány lett az, akinek valahogy egyenesbe kellett hozni a gazdaságot (Orbánnak hatalmas mázlija volt, hogy 2006-ban vesztett), noha semmi köze nem volt az elrontáshoz, ráadásul neki és az MSZP-nek 2006-tól nem adatott meg a négyéves zavartalan kormányzás, de még egy féléves zavartalan kormányzás sem (lásd: őszödi beszéd kicsempészése).

Lássuk, mire jutottak Gyurcsányék a vérzivataros időkben a világválság kitöréséig. A GDP növekedése 2002. áprilisa és 2008. augusztusa között kb. 20 % (Orbán 14 éve alatt 38 %). A bruttó(!) GDP arányos adósság növekedése 55 %-ról 66 %-ra (jelenleg 74 %). Volt 13. havi fizetés, 13. havi nyugdíj, a várható éves hiány 2008. augusztusában 3 % (jelenleg 4,5 %), a CHF 168 forintot ért (jelenleg 419-et), az oktatásra és az egészségügyre többet költöttek GDP arányosan, mint ma, a MANYUP-ot nemhogy nem nyúlták le, de még évente növekedett is (a nyugdíjtőke kb. 90 %-át a Gyurcsány kormányok gyűjtötték össze, és 100 %-ban az Orbán kormányok költötték el), és persze nem voltunk bóvli kategóriában. Sőt, jobbak voltunk, mint ma (az adósbesorolásunk a S&P-nál 2010-ben  BBB plusz, ma BBB mínusz). Mindezt komoly támogatás nélkül, mert az EU-s pénzeket ugyan Gyurcsány tárgyalta le (többet sikerült neki kiverekedni, mint amennyit eredetileg Magyarországnak szántak), de a projektek csak 2008 – 2009-ben indultak el, és miután a végén fizettek, a pénz jó része már 2010. után, azaz Orbánékhoz érkezett.

Na, az „elmúltnyolcévesek” ennyire „szúrták el”. Azaz semennyire.

Bezzeg Orbán! Igaz, neki 14 év állt rendelkezésére, azaz volt ideje bőven elszúrni. Úgy is nézünk ki.

Vastagbetűs megjegyzés: a „Gyurcsány a hibás” alapelv a fentiektől teljesen függetlenül továbbra is folyamatosan alkalmazandó, ugyanúgy, mint eddig. Erre az alapelvre az itt leírtaknak semmiféle befolyása nincs.