Az MSZP vajúdása beindította a vadászidényt az árván maradó baloldali szavazókra. Legalábbis a magukat érintettnek érzett pártok értelmezik esélyként az előállt helyzetet. A Jobbik már üzenget, a DK kivár és reménykedik, a szocialisták tovább tépik a nem létező babaruhát.
A hét, amely úgy kezdődött, hogy Botka László, az MSZP miniszterelnök-jelöltje egy indulatos kinyilatkoztatással lemondott, azzal fejeződik be, hogy a szocialisták egy újabb kísérletet tesznek a sorok rendezésére (szombati választmányi ülés). Időközben két frontos küzdelem alakult ki: az egyiken a magyar közélet szereplői magyarázgatták, hogy „Fidesz-bérencek” verik szét az utódpártot, vagy az már magától is megérett a kimúlásra.
A „Fidesz-bérenc” elmélet szószólói
még mindig azt állítják, hogy az MSZP szavazók szemében kizárólag a szocialisták jelentik a Baloldalt, tehát ameddig létezik, az ilyen kötődésű szavazók neki adják a voksukat. Ezért estek neki Gyurcsány Ferenctől kezdve Lattmann Tamásig, hogy egy ördögi habonyi cselszövéssel lehetetlenné tegyék a Jelöltet, aki egyébként, szerintük, egyesíteni tudta volna a balliberális oldalt. Az csak mellékes körülmény számukra, hogy Botkával a lehetséges partnerek közül senki sem akart lepaktálni. Talán még komolyabban tárgyalni sem.
Az „MSZP Forever” korifeusai
most már más, párton kívüli jelöltön törik királycsináló fejüket.
Csakhogy, az utódpárt már elveszítette azt az eddig is csak vélt pozícióját, hogy másokat maga köré tömörítsen. Ehelyett már akkor is nagyon jól jár, ha az utóbbi idők csapásait parlamenti pártként vészeli át.
És a „Fidesz-bérencek” tevékenysége éppen annak az ellenkezőjében nyilvánul meg, mint amit Botka és társai hirdettek:
minden arra utal, hogy a nagyobbik kormánypárt igyekszik lélegeztetőn tartani immár több évtizedes politikai utastársát.
Ki ne kívánna ilyen ellenzéket magának? Azok a szép idők, amikor még mindenki a helyén volt: a pártvezetők, a pártpénztárosok, a 70:30-as arány.
Nem úgy néz ki, hogy a Fidesz például egy tévévitába (Németh-Molnár), szokásától teljesen eltérően, azért sietett beleegyezni, mert az MSZP bukását kívánná. Még mindig jobb, ha a baloldali szavazók a szocialistákra voksolnak és nem elsősorban a mind nagyobb veszélyt jelentő Jobbikra vagy a DK-ra, esetleg a mind népszerűbb Szél Bernadett LMP-jére.
És itt van a második frontvonal:
versenyfutás a hagyományosan baloldalra szavazók kegyeinek megnyeréséért.
A legaktívabb (ebben is) a Jobbik, azaz Vona Gábor, aki Facebook bejegyzésben fordult a „tisztelt baloldali honfitársaihoz”. Ebben elmagyarázza, hogy Botka (értsd: az MSZP) bukásával a Jobbik az „egyedüli kormányváltó alternatíva”.
„A mai Magyarországon a társadalom egyes csoportjai között már nem az a valódi törésvonal, hogy ki a jobb- és ki a baloldali, hanem az, hogy ki akar kormányváltást és ki nem.”
A Fidesz a Jobbik esetében, úgy tűnik, szándékaival ellentétben, Vonáék malmára hajtja a vizet azzal, hogy úton útfélen a párt lejáratásán ügyködik (ÁSZ-vizsgálat). A célponttá vált Baloldali Szavazó fejében akár az is megfordulhat, hogy amely párt a Fideszt ennyire aggasztja, attól Orbánék nagyon tarthatnak. Akkor hát a voksom nem vész el, amennyiben…
Ilyen beszűkült politikai térben kell mostantól feltalálnia magát a még fennmaradt szereplőnek: a DK-nak és az LMP-nek.
