„Orbán Viktorhoz címzett táviratban fejezte ki szívből jövő köszönetét a magyar miniszterelnöknek, kormányának és a magyar népnek a ’melegszívű és baráti fogadtatásért’ Li Ko-csiang, Kína miniszterelnöke – közölte Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője az MTI-vel.” Szürreális déjà vu! S nem is ez volt az egyetlen ilyen átsuhanó, a múltba visszarepítő érzésem a héten.
MTI Fotó: Mónus Márton
Déjà vu 1
Ül az ember (leánya) hétfőn délelőtt a Budapesten tán még soha nem látott méretű dugóban, megpróbál nyugodt maradni (órákon át nehezen megy) és jobb híján mereng. Jelenen, jövőn és múlton. És déjà vu érzése támad. Ilyet – de legalábbis hasonlót – valamikor már átélt. Igaz, volt már annak – kimondani is elborzasztó – 31 éve, hogy Budapest adott otthont a Varsói Szerződés Politikai Tanácskozó Testülete ülésének, magyarra lefordítva: a fővárosban tárgyalt két egész napon át a mag-szocialista országok összes, szebb napokat is megélt vezetője, élükön a pártfőtitkárokkal: a többi között – ha még mondanak valakinek valamit a nevek – Erich Honecker, Todor Zsivkov, Nicolae Ceaușescu, Gustav Husak, s persze a szocialista tömb későbbi széthullásában komoly szerepet játszó fiatal(abb) Mihail Gorbacsov. De zömmel idős(ödő) trotty férfiak,
akik ugyan elvben a nép érdekében és a nép vezéreként vezették országaikat a szebb jövő felé, ám akik mindennél jobban féltek a néptől.
És ennek megfelelően mindennél szigorúbban ügyeltettek a biztonságukra.
És akkor itt van az a bizonyos déjà vu elásva!
Merthogy ők is közlekedtek a városban, miként a hét első felében a kínai miniszterelnök és kísérete is. Aki éppen úgy elvben a nép érdekében és a nép vezéreként vezeti az országát a mai, a XXI. század elejéből a szebb jövő felé, ám akit – szemmel láthatóan – mindennél szigorúbban vigyáznak. Legalábbis itt, nálunk, Budapesten.
A VSZ PTT öregjeinek az útja – történetesen – a Kálvin tér környékét érintette, mégpedig a délutáni csúcs idején, akkor, amikor a Magyar Televízió és Rádió pasaréti óvodájából a gyerekeket a Rádió Pollack téri bejáratához szállító busz is odaért csomóponthoz. Ami persze hermetikusan le volt zárva, s amiről persze mi, a gyerekekre onnan párszáz méterre várakozó szülők mit sem tudtunk. Csak vártunk…és vártunk…és vártunk. Mobil telefon nem lévén egyre jobban izgultunk, bár az nem tűnt valószínűnek, hogy mind a három – a kék, a sárga és a piros – busz lerobbant, ne adj’ isten, balesetet szenvedett volna. Egy bő másfélórányi várakozás után egyszer csak megjelentek a gyerekek, gyalogosan – az óvónéniknek elegük lett a várakozásból és az aluljárón keresztül elhozták a 3-6 éves apróságokat az aggódó szülőkhöz.
Slusszpoén: Orbán Viktor, a vendéglátó, szemmel láthatóan kifejezetten nagyon-nagyon büszkén – ezúttal nem meghajolva, hanem feszítve – nemzetközi sajtótájékoztatóján (pontosabban, a kínai vendéggel közösen tartott sajtónyilatkozat-tétele közben – na tessék, hát nem itt türemkedik még egy déjà vu!)
köszönetet mondott a budapestieknek azért a türelemért, amit a látogatás alatt kimutattak – persze, ha hallotta volna, miket mondtak a dugóban ülve, állva, tömegközlekedésre vagy csak gyalogosan az úttesten átkelésre várva a zemebrek!
Megjegyzem: 1986-ban is megköszönte pártunk és kormányunk a lakosság türelmét. És persze ők sem tudták, miket mondott a várakozó nép az utcákon, és persze ők sem kértek elnézést. Ezért sem.
Déjà vu 2
„A kínai miniszterelnök levélben fejezte ki köszönetét a magyar népnek a baráti fogadtatásért” – ezzel a címmel jelentette meg szombaton reggel a Magyar Távirati Iroda a héten Budapesten vendégszerepelt kínai miniszterelnök Orbán Viktor kormányfőhöz intézett táviratát, amelyben
„szívből jövő köszönetét fejezte ki a miniszterelnöknek, kormányának és a magyar népnek a ’melegszívű és baráti fogadtatásért’.”
Li Ko-csiang, azt is leszögezte: „Készek vagyunk közös erőfeszítéseket tenni azért, hogy a további kínai-magyar együttműködés és közös fejlődés számára tartós lendületet biztosítsunk”, majd így folytatta: Orbán Viktor miniszterelnök személyes figyelmével és támogatásával a VI. Kína-Közép-Kelet-Európa csúcstalálkozó jelentős sikert ért el.”. Végül leszögezi: „Ha közösek a törekvéseink, sem hegyek, sem tengerek nem távolíthatnak el bennünket egymástól”.
Lehet, hogy bennem van a hiba, de olvasva ezt az állami hírügynökség által ismertetett üzenetet, Bródy János népszerű dala villant be az agyamba:
És találomra kikerestem egy idézetet – már csak a memóriám leellenőrzése végett is:
„A szovjet és a magyar nép szoros barátságát a marxizmus—leninizmus, és a szocialista nemzetköziség eszméi lelkesítik.
Engedjék meg, hogy még egyszer szívből jövő köszönetEt mondjak a fogadtatásért és a küldöttségünk iránt tanúsított testvéri érzésekért.
Sok sikert kívánunk a Beloiannisz-gyár minden dolgozó, …” – mondta Leonyid Iljics Brezsnyev 1996-ban Budapesten.
Hát, így valahogy, így telt el a magunk mögött hagyott hét.
