„Magyar felemelkedés nem lehetséges Szerbia nélkül”

0
1948

Ezt találta mondani a magyar külügyminisztérium második embere, Magyar Levente az idei vajdasági Szent István napi ünnepségen, amelyet hagyományosan a palicsi tó partján tartottak. Jó, nem könnyű magvas gondolatokat ilyen alkalomkor a politikusoknak magukból kisajtolni, de ami túlzás az túlzás. Vagy csak annak tűnik.

Az ominózus és egyben sommás megállapítás híven tükrözi Szerbia és Magyarország kormánysajtójának egybehangzó álláspontját, miszerint a két ország kapcsolata elérte a történelmi csúcsát. Feljebb már aligha lehet menni, de azért a két főszereplő, Orbán Viktor és Aleksandar Vučić ennek érdekében továbbra is mindent megtesz.

De miért is? A válasz nem egyszerű, annál is inkább, mert józan ésszel mindenki csak jól járhat azzal, hogy nincs többé acsarkodás, elmúlt a láncos kutyák korszaka, a szajré áfával vagy nélküle vidáman utazik Szegedről/Kiskunhalasról a szabadkai ócskapiacra. A magyar fináncok ugyan a határokon még azért éreztetik uniós felsőbbrendűségüket a schengenen kívül rekedtekkel szemben. De mi ez ahhoz képest, hogy akár ki is oktathatnák őket. Meg ki is nyitathatnák velük a gépkocsi csomagtartóját, akár többször is. Idejük lenne rá, hiszen csupán néhány órát várakoztatják őket a belépéssel. De ez a történelmi magasságokból aligha látszik.

Belgrád részéről az elragadtatás (színlelt vagy nem – várjuk ki a végét) logikus, a mértéke kevésbé.

Szerbia az EU felé menetel, ha lassan és akadozva is, egy klubon belüli feltétlen szövetséges nagyon is jól jön neki. Szegény országról lévén szó az is számít, hogy az egész nem kóstál semmit. Sőt, ha a Magyarországról bejövő forint milliárdokat vesszük figyelembe, akkor abból többféle haszon is származik. Egyrészt nem kell finanszírozni (vagy csak egy kicsit) a vajdasági magyar intézményeket, mert a magyar miniszterelnök bőkezűen osztogatja a magyarországi adófizetők pénzét nemcsak stadionokra, fociakadémiákra, hanem traktorokra, fogorvosi székekre és más haszonjárművekre is. A szerb állampolgárok, akik magyarok is, ebből csak tobzódhatnak és hát egy államfőnek (Vučić) ez azért jóleső érzés lehet. Járulékos haszon, hogy Orbán Viktor megbízásából a vajdasági magyarok legnagyobb pártjának vezetője, Pásztor István ilyen anyagi haszon ellenében minden zokszó nélkül megszavaztat mindent, amire csak a szerb kormányzó párt rámutat.

És itt kezd a dolog picit sántikálni.

Az utóbbi időben két olyan ügyben foglalt furcsa állást a Vajdasági Magyar Szövetség (a Fidesz ottani kizárólagos partnere), ami méltán váltott ki felháborodást a közvélemény azon részében, ami nincs a VMSZ teljes kontrollja alatt. Ilyen kevés van, de még létezik. Az egyik az volt, hogy szó nélkül tudomásul vette: megkurtították a hatalmas nemzetközi sikertörténetként tálalt kisebbségi kulturális autonómiát. Konkrétan a vajdasági magyarok egyfajta kisebbségi parlamentjének, a Magyar Nemzeti Tanácsnak a szerb törvénykezés csökkentette a hatásköreit. Egyszóval: kevésbé szólhat bele saját dolgaiba (oktatás, kultúra, tájékoztatás). Amíg néhány más szerbiai kisebbség (szandzsáki bosnyákok, montenegróiak) nyilvánosan kikeltek az új jogszabályok ellen, a VMSZ azzal foglalkozott, hogy a saját közvéleményével elhitesse: valójában nem is történt semmi, nincs itt semmi látnivaló, minden a legnagyobb rendben.

A magyar kormány (a nemzeti és a keresztény kurzus örök letéteményese) egy szót sem szólt.

Nehogy az Ácó (a Vucsics) megsértődjön.

A másik ügy még kínosabb kellene, hogy legyen a szimbolikus politizálás bajnokaként jegyzett Orbán-kormánynak. De nem az. Történt ugyanis, hogy a vajdasági parlamentben (még ilyen is van) a VMSZ simán megszavazta, hogy november 25. legyen Vajdaság Napja. Így nagy betűkkel. Majdnem száz évvel ezelőtt a sebtében összehívott „népgyűlésen” a Bácska, Bánát és Szerémség lakosságát képviselő szláv „népképviselők” megszavazták a délvidéki régió elcsatolását. Az ottélő magyarokat és németeket nem nagyon kérdezték. Ezt kell majd idei évtől ünnepelni a tartományban. A magyaroknak is. És ezt szavazta meg a VMSZ, annak ellenére, hogy a szavazatai nem kellettek a törvény elfogadásához. Pásztor István, érezve a helyzet fonákságát, azonnal Pestre utazott, egyenesen Orbán Viktorhoz, aki teljes lelki nyugalommal megerősítette vajdasági partnerének a döntését. Ez az Ácó (a Vucsics) tudhat valamit.

Ezek után, végül is, a külügyminisztérium illetékesének Szent István napi nyilatkozata már nem is olyan meglepő.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .