„Magyarország és a magyar lakosság érdekei nem, hogy nincsenek összhangban Orbán céljaival, de e célok egyenesen szembe mennek a magyar érdekekkel. Donald Trump céljai pedig – a jelszavak dacára – nincsenek összhangban Amerika érdekeivel. A mostani találkozó jellegét és jelentőségét csak ez az egy szempont határozza meg, így történelmi jelentősége nincs, de annál fájdalmasabbak lehetnek majdani történelmi következményei.”
Orbán Viktor mai – május 13-i – washingtoni látogatása kapcsán egymás után jelennek meg a kitűnő elemzések (talán Lili Bayernek a Politico által publikált cikke a legátfogóbb). Ugyanakkor jól látható, hogy a következtetéseik bizonytalanok, s a szerzők híján vannak azoknak az információknak, amelyek egyértelmű végkimenetelt jeleznének. Vannak, akik nagyon szkeptikusak a vizit jelentőségét illetően, mások vágyaikat vetítik előre, amikor Orbán washingtoni megleckéztetését vizionálják.
Az elemzések legfőbb bizonytalanságát az okozza, hogy csak a közvetlen amerikai érdekekből indulnak ki, s nem abból, hogy mindkét legfelsőbb politikai vezetést az erőteljes – már-már kóros – szubjektivitás jellemzi. Vagyis, hogy Magyarország és a magyar lakosság érdekei nem, hogy nincsenek összhangban Orbán céljaival, de e célok egyenesen szembe mennek a magyar érdekekkel. Donald Trump céljai pedig – a jelszavak dacára – nincsenek összhangban Amerika érdekeivel.
A mostani találkozó jellegét és jelentőségét csak ez az egy szempont határozza meg, így történelmi jelentősége nincs, de annál fájdalmasabbak lehetnek majdani történelmi következményei.
Arról vannak bizonyos fogalmaink, hogy az Egyesült Államok Kongresszusában milyen republikánus erők erőfeszítése van a mai találkozó létrejöttében, s azt is tudjuk, milyen – Budapest által kitartott – lobbycégek segítették mindezt. Másrészt persze igaza van azoknak is, akik aláhúzzák: Orbánnak a Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnökhöz való közeledésből fakadó washingtoni szimpátiát nem ellensúlyozhatja Magyarország közeledése Kínához, mely aktuálisan a legfőbb ellenfél a trumpi világképben, így amerikai részről a vizit alkalmat adhat a csábításra és a nyomásgyakorlásra.
Lehet szerepe annak is, hogy talán valamilyen homokszem került a magyar-orosz kapcsolatokba – számos jel utal erre –, aminek pillanatnyi vagy távlati kihatásairól nyilvánvalóan semmit sem tudunk, de meglehet, ebben az amerikai külügyminisztérium – mely Trump 2017-es beiktatása óta sem volt képes megszeretni a magyar miniszterelnököt – hirtelen felfedezte a lehetőséget.
Viszont sokaknak elkerülte a figyelmét az időzítés: pontosan két héttel az európai parlamenti választások előtt kerül sor a találkozóra, s ez egyszerre teremt nemzetközi méretekben is jelentős mozgásteret a korábban teljesen izolált Orbánnak, s azoknak a szélsőjobboldali erőknek, melyek osztják Trump és Putyin közös célját, az Európai Unió kohéziójának meggyengítését, az integráció lefékezését, s perspektivikusan egy Európai Egyesült Államok létrejöttét.
Steve Bannon az elmúlt két és fél évben – vagyis amióta arra kényszerült, hogy a Fehér Házat elhagyja – pont ezen dolgozott s dolgozik most is. Hogy Bannon befolyása a Fehér Házban nem szűnt meg 2017. augusztusi távoztával, annak nyilvánvaló bizonyítéka Orbán mai feltűnése ottan.
Európa és Magyarország szempontjából ez egyrészt ismét nyilvánvalóvá teszi azt a befejezett tényt, hogy Orbán Fidesze végérvényesen elmozdul a szélsőjobbra, s hogy az új szerveződés mögött nem csak Matteo Salvini, Marine le Pen, Heinz-Christian Strache, Geert Wilders és Orbán Viktor áll, hanem maga Trump elnök is. Vagyis ez az első demonstratív támogatás, ami – a korábbi titkos orosz segítségen túl – immáron nyílt nagyhatalmi jóváhagyást jelent az európai szélsőjobboldali összefogásnak még azt megelőzően, hogy az formálisan létrejött volna.
Ami pedig a történet nem mellékes szubjektív haszna lehet Orbán számára, hogy a vezéri szerepért folyó versenyfutás megint kinyílt: vagyis ismét beelőzhette kicsit nem csak Le Pent, de Salvinit is.
Ara-Kovács Attila
