Láthatja-e Simicska a porban feküdni Orbánt? (Öt hónap múlva választunk)

0
1995

Bár hivatalos közlemény még nincs, azt csak jövőre teszi közzé a köztársasági elnök, mégis mindenki készpénznek veszi, hogy a választásokra pontosan öt hónap múlva, április 8-án kerül sor. Mondhatjuk: kézzel fogható közelségbe került, lényegében karnyújtásnyira vagyunk attól, hogy kiderüljön: melyik párt kezébe kerül a kormányzás, netán koalícióra kényszerül-e a győztes.

Ma nem szívesen ajánlanám senkinek, hogy fogadásokat kössön az ellenzék győzelmére. Ha Angliában lennénk, erre is lehetne fogadni; csak, akinek sok pénze van, azaz rendelkezik felesleggel, az kockáztathatna, igaz siker esetén komoly summa ütné a markát. Egymás közti játékban fölállítottuk a mi kis bookmaker irodánkat, és a következő eredmény jött ki (konszenzussal): a Jobbik esélye 1 a 10-hez, a szocialistáké 1 a 100-hoz, a Demokratikus Koalícióé 1 az ötvenhez, az ellenzék közös csapatának 1 az 5-höz esélyt adtak a kollegák, míg a Fidesszel kapcsolatban némiképp megoszlottak a vélemények, volt, aki 1 az 1.5-höz, de volt aki, megrögzötten kormány váltást akarván 1 az 5-höz adta a Fidesz nyerési esélyeit.  (Az LMP-re és a Momentumra nem szavazott a stáb, valószínűleg feledékenységből…)

Belátom, nem túl tudományos megközelítése a választási esélyeknek, de abban sem vagyok biztos, hogy a közvélemény-kutatások pontosabb eligazítást nyújtanak.

Mindenesetre, akárhonnan is közelítjük, mindenhonnan arra az eredményre jutunk, hogy ma a Fidesz toronymagas esélyes, esélyesebb, mint négy évvel ezelőtt, amikor ugye kétharmadot besöpörve vihette tovább a kormányzást. Éppen ezért ez a kétharmad kiáll ma is neki; sokat kell hibáznia ahhoz, hogy lerontsa az esélyeit.

No de álljunk meg egy szóra: hiszen az Orbán-féle csapat rendre hibázik, sok csapás éri, gondoljunk csak például az azeri pénzek ügyére, vagy Mészáros Lőrinc mesebeli gazdagodására, vagy Tiborcz-Orbán Ráhel villavásárlására és még sorolhatnám. És mégis: a Fidesz, ahogy mondani szokás, mindent kihord lábon, nemhogy csökkenne a támogatottsága, a Mediánnál jelentősen nőtt is. Pedig nem lehet azt állítani – legfeljebb a hívők részéről -, hogy a kormányzati sikerek indokolják a népszerűséget; komoly gazdasági elemzők szerint a manipulációktól sem mentes – lásd az államadósság átcsalása a jövő esztendőre – mutatók inkább a kommunikáció eredményességéről árulkodnak, mint valóságos teljesítményről. Abban is megegyeznek az elemzők, hogy a világpolitika és a világgazdaság alakulása szerencsésen érte Orbánt – azt azért tegyük hozzá: ez mindannyiunk sikere, hiszen a válságok a mi életünket teszik tönkre -, valamint az Európai Uniótól érkező pénzek, amelyek felhajtó erőt jelentenek a magyar gazdaság számára.

Természetesen nem illik elvenni a Fidesztől azt, ami az érdeme: Orbán hihetetlenül zárt, fegyelmezett csapatot hozott össze, amelyet maximálisan ural is, nincs kibeszélés, nincs a másik nyilvános lejáratása, vagy megbélyegzése; egy Fidesz-káder csak akkor veszíti el az oltalmat, ha védhetetlenné válik. Itt mindenki tudja a feladatát, és kötelesség-szerűen végre is hajtja azt. A kommunikációs leckének igyekszik mindenki megfelelni; mindenütt ahol csak kell és lehet – oda is, ahová nem (vö: Semjén Zsolt) – beleszövi mondandójába a napi aktuális gyűlöletbeszédet, immár lassan két éve a migránsozást és a sorosozást.  (Volt idő, amikor úgy tűnt: túlfuttatják ezt a témát, nincs már benne tartalék, aztán kiderült: van még benne. Olyannyira, hogy még intenzívebbé tették, két, úgynevezett nemzeti konzultációt is építettek rá, mondanám, hogy csúcsra járatták, de csak óvatosan: a hátralévő öt hónap hozhat még új elemeket. Sőt: biztosan hoz is. Pláne, hogy az ellenzék egyre kevésbé tud vele mit kezdeni, védekezés képtelen, és akkor még nem szóltunk az ellentámadásról.)

Hja kérem az ellenállás.

Az erre a feladatra kijelölt Magyar Szocialista Párt egyelőre azzal van elfoglalva, hogy a saját belső erőivel szemben mutasson valamilyen ellenállást.

Ez az esztendő igazi mélyrepülést jelentett számukra, s bár noha személyében megtalálni vélték új, karizmatikus, erős vezetőjüket, a kaland csúfos véget ért; szinte folyamatos zuhanást, házi acsarkodást, állandó békétlenséget, népszerűségvesztést hozott. Ezért is alakult olyan gyászosan a mi kis házi felmérésünk:

a kollégák minimális esélyt adtak annak, hogy innen lehetséges volna nyerni. A legnagyobb baj az, hogy ezt ma már a szocialisták sem hiszik, és ez meg is látszik rajtuk.

Igyekeznek ugyan egy-egy a nyilvánosság előtt zajló háború után felemelni a fejüket, de mindig akad valaki, belülről persze, aki gondoskodik arról, hogy ez ne tartson sokáig. Öt hónappal a választások előtt az MSZP huszonhét éves mélypontjánál tart, és ma már csak abban bízhat, hogy valahogy sikerül elhitetni a partnerekkel: tévednek a közvélemény-kutatók, és ők továbbra is joggal tartanak igényt a legerősebb ellenzéki párt címére. Vesszőfutások a baloldal számára azért is veszélyes, mert a hagyományos szavazótábor egy része nem hajlandó más pártot választani, az MSZP-t pedig nem tudja, vagy nem akarja.

Molnár Gyula elnök, aki éppen a Független Hírügynökségnek nyilatkozva jelentette ki: most már erős kézzel fogja irányítani a pártot, egyelőre kénytelen saját személyiségét visszaépíteni, főként azok után, hogy egyik párttársa nyílt támadást indított ellene, és ennek a nyílt támadásnak a legenyhébb szövegrésze az, hogy tönkretette az MSZP-t.

Mondani sem kell, ezek az állapotok nem segítik az integrációs megállapodásokat; a gyengülő szocialisták könnyen keltik azt a képzetet a partnerekben, hogy az így lehulló szavazatok őket erősítik, ami talán igaz is lehet, de a baloldal tábora ez által egy cseppet sem nő. Akkor viszont azzal a kérdéssel szembesül a választó: vajon mi a fontos ezeknek a pártoknak, saját erősödésük, esetlegesen egy, vagy két hellyel több a parlamentben, vagy az Orbán-rezsim leváltása. Azért használom a rezsim kifejezést, mert ez maguknak ezeknek az ellenzéki formációknak a szóhasználata, ami elvileg arra utal, hogy számukra ez az elsődleges cél.  A magyar lakosság ama része, aki nem a Fideszt támogatja, már régóta reméli, hogy a retorika és a cselekvés egyszer majd összhangba kerül, és valóban Orbán rendszerének felszámolása az elsődleges feladat, de újra és újra csalódnia kell; ma rosszabbnak látja a helyzetet, mint négy évvel ezelőtt volt.

Ma sem tudni pontosan mi a helyzet ezen a területen. Azt érzékeljük, hogy az MSZP vált a legerősebb összefogás-pártivá, átvette ezt a szerepet a Demokratikus Koalíciótól, amely viszont ez ügyben éppen saját magával került szembe; a közös indulást – listát – teljességgel kizárja, a koordinált egyéni jelöltek állításában tűnik partnernek; olykor úgy hallik, az erő pozíciójából. Szó, ami szó a DK haszonélvezője lehet az MSZP visszaesésének, de mint jeleztük, ebből semmilyen pozitív élménye nem származik a baloldali tábornak. Gyurcsány taktikája elég világosnak látszik; amíg Botka volt a színen és erősödni látszott az együttműködő orcáját mutatta a nyilvánosság felé, a szocialista hanyatlás óta viszont az elutasítót. Meglehet, mindez a politikai taktika része, de az is lehet, hogy számára ma már fontosabbnak tűnik egy tíz százalékot felmutató párt vezetése. Cselekedeteit nyilván az is meghatározza, milyen realitása van a Fidesz legyőzésének, vagy megszorításának, összeszedhető-e a kutatások által kimutatott Orbánt eltávolítani akaró többség vagy sem. És ahogy közeledünk az áprilisi határidőhöz, annál kevésbe lehet a pozitív válaszhoz vérmes reményeket fűzni.

Már csak azért is, mert az LMP, csakúgy, mint négy éve, ezúttal sem hajlandó sem a DK-val, sem az MSZP-vel szövetkezni, bár az nem teljesen dőlt még el, hogy a koordinált egyéni-jelölt állításába hajlandó-e beszállni. Mai tudásunk szerint nem, s noha átmenetileg, Szél Bernadett vezetővé választásával erősödött az a hit, hogy Schiffer András után benne kompromisszum készebb emberre találtak a pártban, miniszterelnök-jelöltté választása utáni megnyilvánulásaiból kiderült: mindez csak hiú ábránd. Annyi azonban vitathatatlan, hogy jelenleg úgy tűnik: az LMP is belekapaszkodhat egy-két szocialista szavazóba, miáltal elérhetik a – biztos parlamenti párt státuszát. A jelek arra utalnak, hogy az LMP Szél Bernadett irányítása mellet is jól érzi magát a Fidesz ellenzékeként.

Valami hasonlóra vágyik a Momentum is, illetve elsősorban arra, hogy helyhez jussanak a parlamentben. Fekete Győr Andrást sokan hasonlítják a fiatal Orbánhoz, amiből legfeljebb annyi igaz, hogy sem ő, sem a pártja egyelőre nem kiszámítható. Azt látjuk, hogy fiatal, jó arcok alkotják az élcsapatot, de hogy ez a csapat merre tart, egyelőre nem világos.

Mint ahogy azt sem látjuk, merre megy a Jobbik.  Simicska Lajossal a háttérben jelentős irányváltáson ment keresztül, de ezt egyelőre kevesen hiszik el neki, vagy kevesebben, mint szeretnék. Orbán hajdani barátja mindent feltett a Jobbikra, de az átütő siker azonban hiányzik. Azt ugyanis nem nevezhetjük annak, hogy ma már egyértelműen a második legerősebb párttá váltak, de esélytelenek a kormányváltásra. Sokan és sokszor rebesgetik, igaz nagyon halvány hangon, hogy ehhez

a váltáshoz teljes összefogásra lenne szükség, azaz egy olyan együttműködésre, amely a baloldaltól a Jobbikig tart, erre azonban a baloldal pártjai nem vevők, úgy érzik maradék elveiket is feladnák, ha belevágnának egy ilyen közösködésbe.

Egyébként a közösködés ehelyütt azt jelentené, hogy az ellenzék valamennyi pártja megegyezne a koordinált jelöltállításba; nem vitás egy ilyen variáció elvezetne a Fidesz vereségéhez, az időközi választások példája ezt jól mutatta: a választókat nem érdekli, hogy milyen párt neve álla jelölt mögött, ha egyedül álla Fidesszel szemben – a fideszes ellen szavaz.

A Jobbik maga egyébként nem nyilatkozott még arról, hogy miként viszonyulna a koordinációról, mint partner, de nyilván felesleges is lenne nyilatkoznia, úgy sincs rá esély. Így viszont

Simicskának meg kell elégednie a legerősebb ellenzéki párt menedzsere címmel, ami számára aligha lesz elegendő. Ő a porban fekve akarja látni Orbánt.

Ahhoz viszont vagy olyan dokumentumokkal kell előállnia – amelyekről régóta rebesgetnek pletykákat, persze egyre fogyó hittel –, amelyek cáfolhatatlanok lesznek a Fidesz számára, vagy mégiscsak összeszövetkezni a teljes baloldallal (szocialistáktól, liberálisokon keresztül, DK-val, LMP-vel, egyáltalán mindenkivel.)

Egy ilyen variációra egyelőre nincsenek felkészülve a fogadóirodák.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .