Fontos

Putyin parancsára mérgezték meg a belorusz külügyminisztert?

A 64 éves Vlagyimir Makej külügyminiszter villámgyorsan halt meg Fehéroroszországban, ahol a halál okát nem közölték. A brit hírszerzés szerint megmérgezték az egykori kémet, aki külügyminiszterként közvetíteni próbált Moszkva és a Nyugat között az ukrajnai háború kezdete óta.

Minszkben komolyan aggódnak amiatt, hogy Putyin nemcsak Ukrajnát, de Fehéroroszországot is le akarja nyelni. Ez Lukasenko elnöknek sem nagyon tetszik. Az államfő állítólag majdnem szívrohamot kapott arra a hírre, hogy a külügyminiszter ily gyorsan távozott el az élők sorából. Lukasenko a hírek szerint már a saját életét is félti. A brit hírszerzés értesülései szerint Lukasenko kicserélte szakácsait és a teljes konyhai személyzetet a külügyminiszter halála után. Az ellenfelek megmérgezése már bevált módszere volt Sztálinnak is, utódai is szívesen alkalmazták ezt a megoldást. Putyin le is bukott a Novicsok méreggel Nagy Britanniában, ahol a katonai titkosszolgálat híres árulóját, Szkripal ezredest próbálták meg ezzel átsegíteni a túlvilágra. A merénylet nem sikerült, Putyin presztízsét nagy csapás érte az egész nyugati világban.

Mitől tarthatott Putyin?

A belorusz külügyminiszternek részt kellett volna vennie egy EBESZ értekezleten Lengyelországban, ahol közölték: Lavrov orosz külügyminisztert nem engedik be! Mit készít elő a lengyel diplomácia? Hármas szövetség után négyes szövetséget! Lengyelország, Litvánia és Ukrajna részvételével jött létre a hármas szövetség, amely egyértelműen Moszkva ellen irányul. Ehhez akarták megnyerni negyediknek Fehéroroszországot. Ezt kívánta megelőzni Putyin a belorusz külügyminiszter megmérgezésével.

“Az orosz elnök pompás temetést készít elő régi barátjának, Lukasenko-nak”

– nyilatkozta a sajtónak az emigrációban élő orosz oligarcha, Leonyid Nyevzlin. Szerinte nemcsak Lukasenko hanem az egész elit frászban van Minszkben hiszen a külügyminiszter az ország második embere volt.

Nem Nyevzlin az egyetlen, aki Putyint vádolja a belorusz külügyminiszter meggyilkolásával. Lev Schlosberg, emigrációban élő orosz politikus és emberi jogi aktivista szerint

“teljességgel lehetetlen azt hinni, hogy Makej külügyminiszter halála természetes volt. Azt az FSZB laboratóriumában tervezték meg.”

Makej 10 éve volt Fehéroroszország külügyminisztere, és jó kapcsolatokat ápolt a többi között Szijjártó Péter magyar külügyminiszterrel is.

Kuba és Tajvan

Pekingben tárgyalt Kuba államfője, Miguel Diaz-Canel Bermudez. Rutin látogatás lenne, de nem ebben a helyzetben amikor kíméletlen küzdelem zajlik az USA és Kína között a világuralom újraelosztása körül.

Biden elnök először nemrég Bali szigetén találkozott Hszi Csin-ping államfővel azóta, hogy Washingtonban stratégiai ellenfélnek nyilvánították Kínát. A tárgyalásokról kevés szivárgott, a kínaiak azt közölték, hogy Tajvan volt a fő téma. Biden úgy nyilatkozott, hogy el akarják kerülni a konfrontációt. Csakhogy az amerikaiak és szövetségeseik felfegyverzik Tajvant, melyet Kína saját területének tekint.

Kuba emiatt válhat igencsak érdekessé. A kínai diplomácia vezetője, Vang Ji korábban nagykövet volt Washingtonban, jól ismeri Bident és a többi veterán döntéshozót. Pontosan tudja, hogy Kuba az ő fejükben a hatvan évvel ezelőtti  amerikai-szovjet válságot jelenti amikor az USA még nukleáris háborúra is hajlandónak mutatkozott, hogy rákényszerítse a Szovjetuniót: vonja ki nukleáris robbanófejjel ellátott rakétáit a karib-tengeri szigetországból. Hruscsov kivonta a rakétákat, elveszítette az arcát, és nemsokára a hatalmát is Moszkvában. Hszi Csin-pingnek esze ágában sincs ezt megismételni, de Kuba mint virtuális fenyegetés hasznos lehet az amerikai-kínai diplomáciai játszmában.

A kínaiak nemzeti sportja nem a sakk hanem a mahdzsong, amely sokkal kifinomultabb játék – számtalan variációval. A virtuális fenyegetés fontosságáról már Szunce mester is értekezett. A világ legrégebbi katonai szakértője azt fejtegette, hogy a csata megnyeréséhez olykor az is elég, ha a fenyegetés virtuális marad és nem valósul meg. Az ellenfél fejében ugyanis olyan folyamatokat indíthat el, melyek destabilizálják őt.

Kuba a pénzügyi csőd szélén

A karib-tengeri szigetország nem tudja kifizetni energiaszámláit, amelyek jelentős mértékben megnövekedtek.

Kína segítséget nyújthat Kubának abban, hogy megoldja energia gondjait – írja a pekingi Global Times. Vagyis Kuba számíthat kínai pénzügyi támogatásra, de mit kér érte Peking? Erről természetesen semmit sem közöltek, de Görögország esetében a kínaiak Pireusz kikötőjét kérték. Meg is kapták annak nagyrészét, és ott kifejlesztették a Földközi tenger vidékének legnagyobb kikötőjét, ahonnan áradnak a kínai áruk Európába. Ilyen

gazdasági érdek Kubában nincs, de stratégiai annál inkább.

A kínai flottának igencsak szüksége lehet kikötőre az Egyesült Államok közvetlen közelében. Washingtonban aligha örülnének ennek a fejleménynek. A pekingi Global Times viszont kárörömmel jegyzi meg: az USA ugyan saját érdekszférájának nyilvánította Latin Amerikát még a tizenkilencedik században, de jelenleg majdnem minden országban baloldali kormány van hatalmon, amely jó kapcsolatot ápol Kubával, melyet viszont az USA bojkottál.

Putyin még kétmillió katonát hívhat be

Azt állítja a General SVR Telegram orosz portál, amely általában jól értesült az orosz vezetés döntéseit illetően, hogy kétmillió katonát akarnak behívni.

Az orosz elnök 300 ezer katonát mozgósított, de így sem tudott eredményt kicsikarni Ukrajnában. A portál szerint Putyin szándékosan nem közölte: vége a mozgósításnak, mert azt tervezi, hogy január elsejével 2 millió katonával növeli a hadsereg létszámát – köztük 300 ezer nővel! Ukrajna hadserege körülbelül 1 millió katonát számlál.

Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője cáfolja a portál állítását, de Putyin szavahihetősége abszolút mélypontra jutott Oroszországon kívül és belül egyaránt.

Putyin távozik?

A portál szerint az orosz elnök rákos megbetegedése olyan stádiumba jutott, hogy Putyin legfeljebb a jövő évet tudja még kihúzni. Már aktívan keresik az utódát. Két esélyest említenek, akik fiatalabbak az orosz elnöknél, de az ő emberei. Egyikük a kabinet főnökhelyettese, Szergej Kirijenko, a másik Dmitrij Patrusev mezőgazdasági miniszter. Az utóbbi papája volt az utóda Putyinnak a titkosszolgálat élén, és jelenleg a majd mindenható Védelmi Tanács titkára.

Egy lehetséges puccs megakadályozására Putyin hadiállapotot rendelhet el Oroszország egyes részein, így például Moszkvában és Szentpéterváron.

Valerij Szolovej professzor, aki korábban a moszkvai diplomata főiskolán – IMO-n tanított mielőtt emigrációba ment volna, úgy gondolja, hogy Putyin törvénybe iktathatja a hadiállapotot január elsejével, mert így semmilyen formában nem lehetne tiltakozni az ellen, hogy újabb 2 millió katonát hív be – köztük 300 ezer nőt is Oroszországban.

Izrael: A kormányalakítás buktatói

Izrael továbbra is demokratikus ország, de a hatalmi ágak szétválasztása közötti egyensúly változásával az állam karaktere is változik.

Majdnem olyan volt, mintha Itamar Ben-Gvir lemaradt volna a három héttel ezelőtti választási eredményekről. Ben-Gvir szerdán a jeruzsálemi kettős terrorista merénylet után azt tette, amit az elmúlt években szinte minden második terrortámadás után – azonnal a helyszínre érkezett.

 „Vissza kell mennünk a célzott gyilkosságok végrehajtásához”

– mondta Ben-Gvir a bomba helyszínén összegyűlt újságíróknak.

Klasszikus Ben-Gvir volt. Ahol a terror támad, majd megjelenik Ben-Gvir. Ezúttal azonban látszólag megfeledkezett arról, hogy alig pár hét múlva ő lesz a közbiztonsági miniszter, amikor Benjamin Netanjahu megválasztott miniszterelnök és Bezalel Smotrich felhagy a tárcák miatti harccal, és végre felesküszik az új kormányra.

Ben Gvir megtanulja: a változás nem csak úgy történik

Izraelnek nincs szüksége olyan politikusra, aki támadások helyszínére megy és kampányszlogeneket tud csak mondani. Ezt a politikát a biztonsági kabinetben mondhatja majd el, amelynek a törvény értelmében tagja lesz.

Ben-Gvir sikeres kampányt folytatott a választások előtt, vezetői tapasztalat nélkül kerül a vezetői pozícióba. Soha nem vezetett nagy szervezetet vagy intézményt, és soha nem kellett naponta megküzdenie az izraeli kormány hírhedt bürokráciájával. Hamarosan megtanulja, hogy a változás befolyásolásához keményen kell dolgozni nem csak úgy magától történik.

Ez a kormány a jelek szerint pontosan a változásra törekszik. Minden nap úgy tűnik, Netanjahu és partnerei újabb politikát húznak elő a kalapjukból. Ott van a Legfelsőbb Bíróság felülbírálási törvényjavaslata, a nemek közötti szétválasztás legalizálása, a jesiva-hallgatók támogatásának megkétszerezése, szerdán pedig a legújabb ötlet – a miniszterek saját miniszteri jogi tanácsadót nevezhetnek ki.

A jogi tanácsadók – azok a tisztviselők, akiknek alá kell írniuk a törvényhozásban a pénzköltést és a fontos miniszteri döntéseket – már nem profipolitikusok, de nem is  apolitikusak, akkor mi akadályozza meg a minisztert abban, hogy olyan személyt nevezzen ki, aki kizárólagosan automata bólogatóként működik? Ki fogja biztosítani a törvény betartását? Ki fogja megvédeni a közérdeket?

Van egy közös nevező a különböző reformok között, amelyeket az új kormány igyekszik elfogadni. A felülbíráló törvényjavaslat és a jogi tanácsadók személyes kinevezései ugyanabból a forrásból származnak – az a vágy, hogy megszüntessék minden fékeket és ellensúlyokat vagy felügyeletet a végrehajtó hatalom felett, és teljes hatalmat adjunk neki az ország irányítása felett.

Személyesen kinevezett jogi tanácsadók zsigerelnék ki a főügyész felügyeletét. A rendőrség operatív döntései felett a közbiztonsági miniszter felhatalmazása az országban még nem látott módon politizálná a rendőrséget.

Izrael a diktatúra felé csúszik?

Talán még nem mondható ki, hogy Izrael a diktatúra felé csúszik, de a liberális demokráciából egyfajta tekintélyelvű demokrácia felé halad. Izrael továbbra is demokratikus ország, de a hatalmi ágak szétválasztása közötti egyensúly megváltozásával az állam karaktere is változik.

Mindez csak akkor lesz igaz, ha megalakul a kormány. Ez nem megy olyan simán, mint Netanjahu eredetileg tervezte.

Több mint 2100 orvos mond föl Szlovákiában

A visegrádi csúcstalálkozón furcsa kéréssel állt elő Heger, Szlovákia miniszterelnöke: a magyar és a lengyel kormány támogatásával szeretne betegeket exportálni ebbe a két szomszédos országba! Az ok: 2100 orvos mond föl az 5 milliós országban, ahol ezzel vészhelyzetbe kerül az egészségügy január elsejétől.

Az orvosok Szlovákiában is magasabb béreket szeretnének elérni, de ezeket a kormány nem tudja vállalni, mert az energia válság kellős közepén nincsen rá pénze.

Szlovákiában már volt ilyen egészségügyi vészhelyzet 2011-ben amikor tömegesen mondtak fel az orvosok. Akkor a Csehországból küldött katona orvosok mentették meg a helyzetet.

Egyik visegrádi tagállam egészségügyi rendszere sincs jó bőrben hiszen a pandémia nagyon megviselte az orvosokat és az ápolókat. Ráadásul továbbra is nagy az orvos és ápoló hiány Európában, ezért sokan választják ezt a megoldást akár már közvetlenül a diploma megszerzése után is.

Szlovákiában az egészségügyi minisztérium egyelőre még nem kérte a hadügyminisztériumot, hogy helyezzék készenlétbe a katona orvosokat. Összesen 40 mozgósítható katonaorvos dolgozik Szlovákiában, ez kevés a problémák megoldásához. Ezért valószínűleg ismét a külföldhöz kellene fordulni. Legutóbb a cseh szenátus nehezményezte, hogy az ország katonaorvosainak egy részét Szlovákiába küldték.

Szlovákiai páciensek magyar és lengyel kórházakban?

Ezt kérte Heger miniszterelnök Kassán. Orbán és Mazowiecki válasza az volt, hogy “tanulmányozzák a kérdést”.

Szlovákia egészségügyi minisztere kijelentette: amennyiben nem tudnak megállapodni az orvosokkal, akkor november 30-tól egészségügyi vészhelyzetet rendelnek el az országban.

A visegrádi együttműködés nincs a legjobb állapotban hiszen Orbán Viktor Putyin barát politikáját a másik három ország egyáltalán nem osztja. A hétköznapi együttműködés ettől még működhet bár sem a magyar sem pedig a lengyel egészségügy nincs jó állapotban. A visegrádi országokban az egészségügy tulajdonképp permanens vészhelyzetben van, de ezt csak akkor mondják ki amikor teljes leállás fenyeget mint most Szlovákiában, ahol 2100 orvos adta be a felmondását.

Orosz támadások károkat okoztak a zaporizzsjai kórházban

Az orosz csapások az éjszaka folyamán megrongáltak egy kórházat Zaporizzsjában – közölte Olekszandr Sztaruk, a régió kormányzója a Telegramon.

Az ellenség ismét megtámadta Zaporizzsja külvárosait. A rakéták ezúttal a kórház közelében csapódtak be. Szerencsére emberek nem sérültek meg, de ez az épületről sajnos nem mondható el. Több tucat betört ablak.

A támadások akkor történtek, amikor Oroszország legutóbbi vízlépcsője 40 év után először leállította Ukrajna összes atomerőművét – amelyek közül az egyik Zaporizzzsjában található.

Volodimir Zelenszkij a Financial Timesnak elmondta, hogy az e heti bombázások 80 vagy 90 éve nem látott helyzetet teremtettek:

„ez az Egyetlen európai ország A kontinensen, ahol egyáltalán nem volt világítás.”

Ukrajna kormánya által ellenőrzött részén minden atomerőmű újra üzemel, és csatlakozik a fő elektromos hálózathoz – közölte az ország energiaszolgáltatója, az Ukrenergo.

Volodimir Kudrickij vezérigazgatója azt mondta, hogy

„Most az energiarendszer teljesen integrált, minden régió össze van kötve. Újra be van kapcsolva az Európai Unió energiarendszerébe… A meg nem szállt területen található mindhárom atomerőmű működik…

Egy-két napon belül elérik a szokásos tervezett kapacitásukat, és várhatóan vissza lehet térni az ütemezett áramszünetekre a vészhelyzetek helyett” – mondta Kudrickij, aki  arra is biztatta az ukránokat, hogy lehetőség szerint takarékoskodjanak az energiával.

A november 23-i rakétatámadás azt jelentette, hogy Ukrajna elvesztette az atom-, hő- és vízerőművek áramellátását.

Csütörtökön visszakapcsolták az orosz kézen lévő hatalmas zaporizzsjai erőművet – közölte az ukrán Energoatom atomenergia-vállalat.

Orosz kémper Svédországban

0

A testvérpár több mint tíz éven keresztül dolgozott az orosz GRU-nak Svédországban. Rendkívül súlyos ügyről van szó, mert a testvérpár idősebb tagja a svéd kémelhárításnál dolgozott vagyis hozzáférhetett fontos katonai és más titkokhoz is. Több mint 30 ezer titkos dokumentumot olvashatott el – vallotta be a lebukott kém. A két testvért a vádiratban Payam Kia (35) és Peyman Kia (42) néven azonosították. Svéd sajtóértesülések szerint iráni származásúak.

„Egy nagyon nehezen kivizsgálható bûncselekmény összetett nyomozásáról van szó, és a gyanú nagyon súlyos, a svéd hírszerzési és biztonsági rendszer ellen irányuló bûncselekményre vonatkozik”

– mondta Per Lindqvist, a Nemzetbiztonsági Egység fõügyésze.

Ezek az ország legjobban őrzött titkai – nyilatkozta a sajtónak a svéd katonai akadémia igazgatóhelyettese. A svédek attól tartanak, hogy az egész külföldi hálózatuk lebukhatott hiszen az orosz vakond tíz éven keresztül dolgozott a kémelhárításnál. A katonai akadémia igazgatóhelyettese elmondta, hogy Oroszország egyre jobban érdeklődik a skandináv országok iránt. Az ukrajnai háború kitörése óta érezhetően aktívabb lett az orosz hírszerzés Svédországban is. Ez a tendencia tovább fokozódott miután Svédország és Finnország felvételét kérte a NATO-ba. Svédország egyre többet költ a kémelhárításra, ezért is buknak le egymás után az orosz vakondok.

A svéd sajtó szerint a pár életfogytiglani börtönbüntetést kockáztat, ha bűnösnek találják őket.

Putyin-Orbán összjáték?

A magyar diplomácia – a törökhöz hasonlóan – akadályozza Svédország és Finnország bekerülését az észak-atlanti szövetségbe. Putyin nagy öngólt lőtt, mert ezzel a NATO igencsak közel került Oroszország északnyugati határaihoz. A magyar diplomácia – nyilvánvalóan az oroszok kérésére – akadályozza Svédország és Finnország NATO tagságát noha Orbán Viktor pontosan tudja, hogy az már eldöntött tény. Minthogy mind a két állam az Európai Unió tagja, ezért Orbán két újabb ellenséget szerzett magának bár tisztában van vele: az eurómilliárdokról végső soron a Tanács dönt. Ott pedig a svéd és a finn kormányfőnek is van egy szavazata. Orbán vétózása után aligha kaptak kedvet arra, hogy Magyarország mellé álljanak ebben az elhúzódó vitában.

Ursula von der Leyen asszony feltételekhez kötné az uniós eurómilliárdok kiutalását. Az egyik ilyen feltétel éppen az, hogy a magyar diplomácia ne akadályozza tovább Svédország és Finnország bekerülését a NATO-ba.

Miért ölette meg Sztálin a kommunista vezetők egy részét?

Míg a franciáknál a forradalom falta fel gyermekeit, a kommunistáknál Sztálin.

70 éve kezdődött meg a Slansky per Csehszlovákiában, ahol a kommunista párt korábbi főtitkára bevallotta, hogy összeesküvésben vett részt a szocialista rendszer ellen. A kirakatper 11 fő vádlottját – köztük Rudolf Slanskyt – halálra ítélték és kivégezték. Ez hasonlít a magyarországi Rajk perre, ahol az egykori vaskezű belügyminisztert ítélték halálra ugyanilyen kirakatperben. A Rajk ügy mégis két ponton jelentősen különbözött Slansky és társai esetétől. Egyrészt a dátum miatt: Sztálin példát akart statuálni Tito marsall ügyében. A jugoszláv vezető ugyanis 1948-ban szakított Sztálinnal és lepaktált a nyugati nagyhatalmakkal. Sztálin ettől akarta elvenni a kedvét a kis kommunista országok vezetőinek, akik esetleg hasonlóképp kicsit nagyobb függetlenségre vágytak Moszkvától. A másik különbség: Rajk nem volt zsidó! Slansky és társainak többsége viszont az volt, és ez vádként meg is fogalmazódott velük szemben. Sztálin elvtárs élete utolsó éveiben
“cionista“ pereket szervezett a Szovjetunióban, és ezt elvárta a kis szocialista országoktól is. Sztálin kezdetben támogatta Izrael megalakulását, mert abban reménykedett, hogy a Munkapárt a Szovjetunió szövetségesévé teszi a zsidó államot. Amint kiderült, hogy Ben Gurion miniszterelnök nem kér Sztálin atyai gondoskodásából, megindultak az antiszemita kampányok a Szovjetunióban. A zsidó értelmiségi szövetség vezetőjét, aki dollármilliókat gyűjtött a Szovjetuniónak Nyugaton, elütötte egy teherautó – nyilvánvalóan nem véletlenül. A zsidó szervezet vezetőinek jó részét lecsukták.

Antiszemitizmus, de miért?

Sztálin már korábban is indított antiszemita kampányokat a Szovjetunióban a harmincas években. Akkor a célja az volt, hogy lepaktáljon Hitlerrel. Meg is kötötték a paktumot, és egész Európát felosztották egymás között. Sztálin megölette a francia kommunista pártnak azokat a vezetőit, akik ezt nem helyeselték.

Az ötvenes években az öregedő Sztálin antiszemitizmusa más célokat szolgált. Meg akarta akadályozni azt, hogy halála után megreformálják rendszerét, és valamiféle eurokommunizmust hozzanak létre. A Szovjetunióban a reformisták Berija körül gyülekeztek. A rettegett titkosszolgálati vezetőt egykor így mutatta be Sztálin Rooseveltnek Teheránban: ő a mi Himmlerünk. Berija azonban nem volt buta ember, és látta, hogy a sztálinista rendszer versenyképtelen. Ezért a reformistákat támogatta. Magyarországon például Nagy Imrét. Berija nem volt zsidó, de a felesége igen. Sztálin ezen az alapon akart cionista pert Berija nyakába akasztani. Nem sikerült, mert 1953 tavaszán a diktátor meghalt. Berija állítólag levizelte a haldokló Sztálint.

Aztán Beriját is elérte a nemezis: 1953 végén kivégezték. A felemás reformok nemigen segítettek a Szovjetunión. Amikor a jóval fejlettebb Csehszlovákiában megpróbálkoztak az emberarcú kommunizmussal, akkor Brezsnyev tankokat küldött. A kommunizmus igazi reformjára 1978-ig kellett várni amikor Teng Hsziao-ping megindította Kínát azon az úton, melynek eredményeképp modern világhatalom lett miközben Oroszország egyre mélyebbre süllyed, az ukrajnai háborúban pedig nemcsak tekintélyét veszítette el, de az újrakezdés lehetőségét is.

Zelenszkij feladta a leckét Izraelnek

Zelenszkij, ukrán elnök elítéli Oroszország és Irán „szövetségét” országa ellen, és arra buzdítja Izraelt – máig hiába –, adjon neki eszközöket, hogy ellenálljon a közös ellenségeknek.

A február 24-i orosz inváziót követő hetekben Zelenszkij elnök online beszélt számos parlament előtt, és minden alkalommal meleg fogadtatásban részesült a képviselőktől, akik meghallgatták és tapsolták őt. Ám március 20-án Jeruzsálemben kiürültek a Kneszet öblei, mert az izraeli választott tisztségviselők nem voltak hajlandóak megszakítani parlamenti szabadságukat, hogy a közgyűlésükből az ukrán államfő beavatkozását kövessék, amelyet a Zoom sugárzott. Zelenszkij ezután ezzel az idézettel nyitotta meg beszédét, amelyet a kijevi születésű Golda Meir, aki Izrael kormányfője volt1969 és 1974 között kormányfője idézett:

„Szeretnénk életben maradni, a szomszédaink holtan akarnak minket látni. Ez nem olyan kérdés, amely sok lehetőséget hagy a kompromisszumra.”

Emlékeztetve arra, hogy „a zsidók és az ukránok története hogyan fonódik össze ” – fejezte be:

„Mindig megkérdezhetjük, miért nem kapunk önöktől fegyvereket, miért nem vezet be Izrael súlyos szankciókat Oroszországgal szemben, miért nem gyakorol nyomást az orosz cégekre. De a válasz mindig ugyanaz. Ez a ti döntésetek, kedves testvéreim. És ezzel a válasszal kell élned, Izrael népe.”

Moszkva és Teherán „szövetsége”

Ez a beszéd távolról sem váltott ki támogatást Izraelben, megerősítette a vezetőket Ukrajna és Oroszország közötti látszólagos semlegesség irányvonalában, mivel az utóbbit annál is inkább kímélték, mert Szíriában Moszkvának hallgatólagos együttműködése jól működik az izraeli légierővel az Iránnal kapcsolatos célpontok ellen.

Szaúdi uralkodóház és a vahabizmus 3.

Nem a származása minősíti az uralkodóházat, hanem tettei:

Amint említettük, 1744-ben az Al-Szaúd dinasztia királya, Mohammed bin Al-Szaúd szövetséget kötött Mohammed bin Abdel Wahab sejkkel. Az egyezség lényege: Al-Szaúd adja a királyokat, a Wahab nemzetség pedig az ideológiát.
Ez egy olyan Iszlámra hivatkozó ideológia volt, ami nem tűrt meg semmilyen gondolati elemet. Mindent hithamisításnak, vagy újításnak (bida’a) tartott, ami nem azt a szó szerint vett Iszlámot jelenti, amit ők hirdetnek. Így minden más Iszlám felfogás is Bida’a, ezért ellenségnek tekintették. Az ábrázolást, képi, formai megjelenítést annyira tiltották, hogy 1805-től a Medinát és Mekkát elfoglaló wahabita fanatikusok nekiláttak azoknak síremlékeknek a lerombolásához, ahol a Próféta (béke reá) leszármazottai nyugodtak.
A Próféta lánya, Fatima nyughelye is így semmisült meg sok mással együtt a Dzsannat ul-Baqi temetőben. Az ok: ne járjon ide senki emlékezni, látogatni a sírokat, mert ez bálványimádás stb… 1925-ben ez odáig fajult, hogy a Próféta nyughelyét is fel akarták dúlni Medinában.

A 20. század elején a Kába megsemmisítésére is kísérletet tettek, de ezt a nemzetközi tiltakozás meghiúsította.

Szóval, létrejött 1744-ben, durván ezer évvel a Próféta (béke reá) után egy Iszlám irányzat, amely minden más Iszlám irányzatot ellenségnek tekint. Dúl-fúl, rombol, gondolkodásnak, elmélkedésnek nem hagy teret.

Akkor ez miért Iszlám?

Említettem, hogy Szaúd Arábia mennyire nem egységes. Hát, az uralkodó ház sem az. Tagjai kb. 15 ezer főt számlálnak, közülük durván 2000 van a vagyon és hatalom birtokában. De a kétezer fő is megosztott ezért disztingválni kell, kiről, hogy nyilatkozunk.
Pl. meg kell emlékeznünk Talal bin Abdul Aziz Al-Szaúdról, a jelenlegi egyik leggazdagabb herceg, Al-Waleed apjáról, akit „vörös hercegnek” neveztek és elfogató parancsot adtak ki ellene a házat kritizáló megnyilatkozásai miatt. Rajta kívül számos családtag emelte fel a hangját, de ezek egy része nyomtalanul eltűnt, vagy külföldre menekült.
Így akkor járunk el helyesen, ha egy tettet, nyilatkozatot adott személyhez, uralkodóhoz és névhez kötünk. Mert az az állítás, hogy Szaúd Arábia wahabita, csak az uralkodó házra és követőire áll. És az, hogy Szaúd Arábia háborút visel Jemennel, szintén nem igaz. Salman király és a trónörökös, Mohammed bin Salman visel jelenleg háborút Jemennel. Az ország most az ő tulajdonukban van és a tulajdonoshoz kötődik minden felelősség, ami az országgal történik.

Lássuk, mit ír a hadisz

Fitna (kísértés, zavarkeltés, ármány) könyve, Bukhary 1037 és Muszlim 2905 nyomán Szahih, tehát a tudósok által autentikusnak elfogadott:
Ibn Omar nyomán, akik következőt idézték a Prófétától (Béke reá):
„Ó Allah áldd meg a mi Shamunkat (Szíriánkat), Ó Allah áldd meg a mi Jemenünket!”
És mi van a mi Nadzsdunkkal (a mai Rijad tartománya) ó Próféta?
Erre ő:
„Ó Allah áldd meg a mi Shamunkat (Szíriánkat), Ó Allah áldd meg a mi Jemenünket!”
A követők: Mi van a mi Nadzsdunkkal, ó Próféta? Majd harmadszor is elismételte és hozzátette: Azon a helyen földrengés és Fitna (ármány) hatalmasodik el és a Sátán kora (szarva) onnan jön el.”

Hát nem érdekes, hogy pont Szíriában és Jemenben folyik háború?

Napjainkban egyre nyilván valóbb, hogy mindaz, ami a Közel keleten, Irakban, Szíriában, Jemenben Palesztinában történik Szaúd Arábia és csatlósállamai finanszírozásában, egy nagy terv része. E tanulmánynak nem célja összeesküvés elméletekről írni, itt csupán a Szaúdi dinasztia tündökléséről, tombolásáról és közeli bukásáról szólok.
A cionista hatalmak számára végzetes lenne egy Irán, Irak, Szíria, Libanon tengely kialakulása, márpedig ez minden nappal erősebben rajzolódik ki. Az Al-Szaúd dinasztia egyre idegesebb lépéseket tesz. Jemen megtámadásával a sok harctéri vereség után egy gyors sikert remélt, de nem jött össze.

A jemeni nép hiába él törzsekben, tradicionális vezetés alatt, tudatilag több száz évvel előrébb tart, mint az Al-Szaúd uralkodóház. Nem tűrték tovább a dinasztia által fenntartott bábállamokat Jemenben és fellázadtak.

Jemen stratégiailag kiemelkedő fontosságú. A Bab Al-Mandeb szoros a Vörös tenger kikerülhetetlen pontja, ahol olajszállító tankerek haladnak a Szuezi csatorna felé. Aki ezt a pontot kezében tartja, az óriási stratégiai értéket kontrollál. Szó sincs itt a szaúdiak propagandájában elhangzó vádaskodásról:

1. Jemenben síita kisebbség veszi át a hatalmat, melyet Irán támogat. Ez sántít. Irán katonailag nem avatkozott be az eseményekbe. Humanitárius segélyt szállított, majd fegyvereket is, de katonákat nem. Irán nem síita alapon nyújtotta a támogatást, hanem egy olyan erőt támogat, aki meg akar szabadulni a zsarnokságtól, elejét akarja venni az Al-Kaida által okozott káosznak és rendezni akarja saját sorsát külső beavatkozás nélkül.

2. A másik szaúdi vád: Jemen az arabságot veszélyezteti fellépésével. Ez is sántít, mert Jemen az Arab félsziget egyetlen kultúrhatalma, ahol több ezer évvel ezelőtt civilizáció volt. Itt alakult ki az arab nyelv és kultúra alapja. A Hymiar dinasztia több ezer évvel ezelőtt az Iram folyó vizéből és a hegyekből lezúduló patakokból egy gátrendszert épített, akvakultúrát hozott létre. Ez az akvakultúra, valamint a kereskedelem, karavánutak adták az itt élő népek lehetőségét egymás gondolatainak, kultúrájának cseréjére. A Maarebi gát átszakadásával mindez megsemmisült és a Hymiar dinasztia törzsei vándorlásra kényszerültek. Ez a diaszpóra adta a mai arab népek genetikai alapját. E törzsek voltak a gyökerei a mai szaúdi, szíriai, iraki arab törzseknek. Jemen maga az arabság, tehát nem fenyegetheti az arabságot. Aki igazán fenyegeti, az Al Szaúd ház, aki nem is arab.

3. A harmadik vád: Jemen fenyegeti az Iszlámot, a Kába kövét és Medinát, a próféta sírját. Ez is sántít. Ma a legnagyobb iszlám ország Indonézia. Ha nincsenek jemeni muszlim kereskedők, akkor ez a hatalmas szigetvilág nem ismerkedik meg a középkorban az Iszlámmal. Akik pedig a Kábát, Mohamed próféta (béke reá) medinai koporsóját valóban fenyegetik, azok a vahabiták, akik 1936-ben ezeket meg akarták semmisíteni.

4. Negyedik vád: Az Al-Houthi család, akik a jemeni felkelést vezetik síiták és Iszlám felekezetek közti konfliktust szítanak. Ez is sántít, mert az Al-Houthi valóban vezeti a harcokat, de ehhez a harchoz nem csak síiták csatlakoztak. Ez egy öntudatra ébredt nép harca. Aki viszont a síita-szunnita konfliktusban érdekelt, az Szaúd Arábia, hisz az elmúlt hetven évben másról sem szólnak erőfeszítései. A jelenlegi Iszlám Állammal, Szíriával, Irakkal kapcsolatos hírszerzési, majd felforgató tevékenységei is erről szólnak.

5. Ez nem vád, hanem szaúdi állítás: a támadások kizárólag a felkelők bázisait, logisztikai központjait, állásait célozzák. Ez is sántít, mert célkeresztbe kerültek kórházak, vízművek, polgári infrastruktúrák, közművek, tehát minden, ami a jemeni nép életének, alapvető szükségletének szolgálatában állt.

Nos, ha ennyi vád nem áll meg, sőt, bebizonyosodik, hogy a Szaúdi támadásokat izraeli gépek is támogatják, az USA pedig jogosnak tartja ezeket, akkor nem vitás ki milyen oldalon áll és mit akar. Ez a könnyű harci siker nem jött össze és az arab országok Jemen elleni koalíciója sem volt sikeres.
A kezdeti szólamok után sorra kifaroltak a hadműveletekből. Az Al-Szaúd dinasztia pedig amortizálódik és egyre felvállalhatatlanabb mindenki számára. Anakronisztikus volta miatt 21. századi demokráciák nem vehetik komolyan, agresszív politikája, cionista rendszere az arab-Iszlám világban csökkenti jelentőségét, Izrael és USA számára pedig továbbra is fizeti a térség számláit, de egyre cikibb felvállalhatósága.

Meddig tartható a dinasztia?

Erőlködik. Modernizációt erőltet az országra úgy, hogy nem tartja be a fokozatokat. Bárok nyílnak, szórakozóhelyeken ömlik be a nyugati divat, ami önmagában nem rejt semmi kivetnivalót, de egy olyan országban, ahol tilos volt a zene, a nők nem vezethettek járműveket, erős cenzúra alatt él a nép, ez a hirtelen nyitás nem tudjuk mit hoz.
Akármi is lesz a játszma vége, Szaúd Arábia proxi háborúkra bevont szövetségese az USA-nak. Ha pedig ez a helyzet, a Szaúdi pénzekkel fenntartott sok terrorszervezet és más, funkciójában megkérdőjelezhető szerveződés, ami a világon Szaúdi pénzekkel működik, nem egyértelműen a Szaúdi igényeket elégíti ki.
Bár az USA nyilvánosság elé tárt kommunikációjában ott szerepel a szörnyülködés, tágra nyílt pupillák, mint aki nem érti, hogy történhet meg a sok vérontás, valójában az USA és Izrael érdekei szerint történik minden. A királyság a káoszalkotás, erőviszonyok, egyensúlyok megbontásának eszköze.

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK