Megszólaltatta az amerikai közvéleményt befolyásolni hivatott orosz trollhadsereg egyik volt tagját az NBC. Vitalij Beszpalov azt mondja, 2014-ben több tucat fiatal társával együtt egy szentpétervári irodaházban írt valótlan híreket, és terjesztette őket hamis közösségi média-profilokon keresztül – tudósít a Euronews.
A hamis fiókokhoz fiatal orosz lányok képeit használta, mint mondta, ezek hozták a legtöbb megosztást. Naponta átlagosan húsz hamis hírt vagy videót rakott ki, amelyet aztán a trollhadsereg bloggerei és a fiktív közösségi média-felhasználók osztottak meg. Vitalij Beszpalov szerint csak
a Kreml állhatott a tevékenységük mögött, és ezek a műveletek ma is zajlanak.
Az NBC riportere megpróbált bemenni az állítólagos trollfarmra, ahonnan minősíthetetlen hangnemben küldték el.
A Facebook kongresszusi meghallgatásán kiderült, hogy az orosz trollhadsereg két év alatt nyolcvanezer poszttal árasztotta el a közösségi hálót, amelyek húszmillió amerikait értek el – idézi a Euronews az NBC összeálítását, amelyben megszólal egy közösségi média-szakértő is, aki szerint
ezek a trollfarmok olyan mennyiségű tartalmat és hashtaget képesek előállítani, amely eltorzítja az organikus párbeszédet.
Még mindig rengeteg találgatás van azt illetően, hogy mi késztette a zimbabwei hadsereget Afrika leghosszabb ideig hatalmon lévő diktátorának eltávolítására. Ugyanis az országban zajló hatalmi harcok az államcsíny csupán egyik okát jelenthetik, hiszen Zimbabwe gazdasági helyzete és a külföldi szereplők szintén közre játszhattak az események kialakulásában.
Afrika éléskamrája
Robert Mugabe diktátor uralma alatt – bővebben lásd az előző cikkünket – Zimbabwe egy teljesen paradox országgá vált, mivel az ásványkincsek (arany, gyémánt és platina) meg a megművelhető földek terén óriási tartalékokkal rendelkezik, ugyanakkor a világ tíz legszegényebb országa között tartják számon. Az 1990-es években indított “teljes gazdasági felszabadítás” nevű program hihetetlen méretű károkat okozott az államban. A farmokat szétosztották, a nagyvállalatok többségét bezáratták, a szociális rendszert pedig teljesen felszámolták. Egyes becslések szerint a munkanélküliségi ráta 95 százalékos. Az egészségügyi ellátás szinte megszűnt létezni, pedig a tizenhárommilliós lakosság majd egynegyede HIV-fertőzött. 10 százalék feletti a csecsemőhalandóság és a születéskor várható élettartam 60 év.
A zimbabwei gazdaság pedig többször bekerült a Guinness rekordok könyvébe, igaz, nem éppen pozitív értelemben. Az inflációs ráta 2006-ban közel 1000% volt, 2007 májusában pedig már 3800% körül mozgott. A hiperinfláció megfékezése érdekében 2009. április 12-én határozatlan időre felfüggesztették a zimbabwei dollár használatát, helyette engedélyezték az amerikai dollárt, az eurót, az angol fontot, valamint a dél-afrikai randot, 2015-től pedig a kínai jüant is. 2013-ban a pénzügyminiszter kijelentette, hogy a kifizetések után a kormánynak mindössze 217 dollárja maradt az államkincstárban. A Cato Intézet tavaly például azt írta, hogy szerintük mindenki rosszul tudja Zimbabwe inflációs rátáját, mert az 2008-ban valójában
89,7 trilliárd (!), azaz 89 700 000 000 000 000 000 000 százalékos volt.
A 100 ezer milliárd címletű zimbabwei dollár. A kép forrása: Wikimedia Commons.
A 2017-es esztendő szintén nem a zimbabwei gazdaság éve volt, sőt, sok tekintetben felülmúlta a korábban abszolút mélypontnak tartott 2008-at. Idén ugyanis páratlan méretű aszály sújtotta az országot, amely teljesen padlóra taszította a három legfontosabb bevételi forrást: a dohány-és kukoricatermesztést, illetve a nemzeti parkokat.
Mugabe, vagy legalábbis a hozzá közel álló emberek, elképesztőnél elképesztőbb módszerekkel igyekeztek javítani az ország gazdasági helyzetén. A nemzeti parkokból árusították ki az állatokat, például 60 elefántot adtak el Kínának, vagy a „költségcsökkentés érdekében” oroszlánokat lőttek ki. Mugabe megpróbálta ismét bevezetni a saját valutát, de a végén mindig visszakoznia kellett a tüntetések miatt, mivel a lakosság egyszerűen úgy vélte, hogy ezzel csak megismétlik a korábbi összeomlást. Sőt, pár nappal a puccs előtt az a hír járta be a világsajtót, hogy a zimbabweiek tömegével kezdtek el bitconba, a digitális, rendkívül kockázatos valutába befektetni.
„Ha van 500 dollárom a bankban, soha nem fogom visszakapni, és végül elveszítem az egészet. A bitcoinom értéke azonban napról napra növekszik”
– fogalmazott az egyik zimbabwei lakos.
Egy kínai csapatszállító. Lényegében az egész puccsot kínai fegyverekkel hajtották végre. (MTI/EPA/Aaron Ufumeli)
Zimbabweról szóló korábbi elemzések gyakran figyelmeztettek: kívülről úgy tűnik, hogy a hadsereg az országot irányító ZANU-PF párt elkötelezett híve, ám ez a támogatottság valójában csak addig tart, amíg a központi kormányzat képes állni a katonai kiadásokat. Dacára a rossz gazdasági helyzetnek és a nemzetközi fegyverembargónak, Zimbabwe igencsak szeret fegyverkezni. Elsősorban Kínától vásárol hadianyagot, de rendelkezik akkora hadiiparral, hogy az afrikai országoknak és különböző milíciáinak, mint például a szudáni vagy a kongói, ad el fegyvereket. Ám a gazdasági válságok még a katonai szektort is elérték: gondok jelentkeztek a katonatisztek kifizetésénél, csökkent a fegyverimport és a függetlenségi háború veteránjainak a befolyása is mérséklődött a hadseregen belül.
Kína nélkül mit értek én…
A zimbabwei államcsínnyel kapcsolatban alighanem a legérdekesebb rész a „kínai szál” lehet. Ugyanis a puccs mögött álló – legalábbis a fő szervezőnek tartott – Constantino Chiwenga vezérkari főnök azután beszélt a katonai beavatkozás lehetőségéről, hogy visszatért Kínából. A kínai kormány is elismerte a találkozó tényét, de szerintük „semmi érdekes” nem történt, csupán az évtizedek óta zajló katonai együttműködésekről, kiképzésekről és „rutinokról” volt szó.
„Kína és Zimbabwe jóban-rosszban barátok”
– nyilatkozta Chiwenga.
Ugyanúgy felbukkantak olyan ellenőrizetlen hírek is, hogy a nemrég elüldözött Emmerson Mnangagwa alelnök – aki korábban Pekingben és Nankingban kapott katonai kiképzést, és sokak szerint sokkal jobb kapcsolatokat ápol a kínaiakkal, mint Mugabe – Kínába is eljutott. A pekingi kormány eddigi reakciói szintén érdekesek. A Kínai Kommunista Párt (KKP) angol nyelvű szócsövének tartott Global Times inkább tudomásul vette, semmint elítélte a zimbabwei eseményeket. Peking Mugabe melletti kiállása helyett arról beszélt, a „kínai-zimbabwei kapcsolatok „felülkerekednek majd az ország belpolitikai zavarain”.
A kínai indoklás szerint azért kapta meg a Konfuciusz–békedíjat, mert „Mugabe sokat tett az afrikai kontinens békéjéért, valamint a 91 éves vezető rendet és gazdasági fellendülést hozott.” A kép forrása: Wikimedia Commons.
Valószínűleg valóban nem arról van szó, hogy Kína megtervezte volna a puccsot vagy utasította volna az afrikai hadsereg Mugabe eltávolítására. Sokkal inkább az történt, hogy Chiwenga a kínai útja során megpedzegette egy puccs lehetőségét: Kína vagy elfogadja az akciót, vagy továbbra is kiáll az elnök mellett, ezzel kockáztatva minden korábban elért eredményt és üzleti kapcsolatokat. A kínai vezetés inkább pragmatikusan állt hozzá a kérdéshez, és elfogadta – vagy inkább beletörődött – a zimbabwei elnök eltávolításába. Még akkor is ha Mugabe-t Hszi Csin-ping kínai elnök „Kína örök barátjának” nevezte, sőt, 2015-ben még a „kínai béke-Nobel-díjat” is neki adományozták.
Ez pedig igencsak kemény pofont jelent a ZANU-PF-nek, hiszen hangoztatták a világ felé, hogy „a kínai-zimbabwei barátság” megbonthatatlan és az, hogy Mugabe – a számtalan nemzetközi szankció ellenére – hatalmon tudott maradni, nos az csak Kínának intenzív Afrika-politikájának volt köszönhető. Ez többek közt azt jelenti, hogy Peking – a nyugati országokkal és pénzintézetekkel ellentétben – nem pénzt ad az afrikai kormányoknak, hanem fejleszti az infrastruktúrájukat, olcsón adja el a termékeit, szakembereket képez ki, vagy különböző építkezési projekteket valósít meg. A kínai segély és üzlet azért csábító az afrikai vezetőknek, mert a kínai vezetés nem kér cserébe semmiféle politikai reformot és demokratikus gesztust, „csupán” nyersanyagokat és diplomáciai támogatást a nemzetközi fórumokon.
Kína húsz legfontosabb befektetési célterülete.
Peking Hararéval pedig különösen szoros kapcsolatot épített ki. Oroszországgal együtt megakadályozta, hogy 2008-ban keményebb ENSZ-szankciókat vezessenek be Zimbabwe ellen. Az afrikai ország exportjának 27,8 százaléka Kínába irányul. A kínai szakemberek jelen vannak a zimbabwei élet minden területén: mezőgazdaság, szolgáltatások, bányászat, sőt, még a Zimbabwei Légitársaságban is Kínában végzet afrikai pilóták és utaskísérők dolgoznak. A kínai állampolgárok számát több tízezerre becsülik. 2000 és 2015 között a kínaiak mintegy 150 fejlesztési projektet valósítottak meg az afrikai államban. Miután pedig két évvel ezelőtt Hszi Csin-ping elnök az afrikai országban járt, Kína 46 millió dollárnyi pénzügyi segélyt ajánlott fel az új zimbabwei parlament megépítésére, egy milliárd dollárt a kelet-afrikai ország energetikai projektjeire, megépítette Zimbabwe katonai akadémiáját és a főváros egyik bevásárlóközpontját.
Zavar az erőben
Ennek ellenére korántsem volt felhőtlen a két ország viszonya. A legtöbb probléma az országban lévő kínaiakkal kapcsolatban alakult ki. Sok zimbabweit megaláznak a kínai munkáltatók, akik nem tartják be a munkavédelmi, környezetvédelmi előírásokat. Az elmúlt években nem egyszer előfordult, hogy kínaiakat támadtak meg vagy kínai üzleteket fosztottak ki. Országos szinten szintén egyre nagyobb a szkepszis Kína irányában: egy tavaly végzett közvéleménykutatás szerint bár a zimbabwei lakosok 48 százaléka nagyon pozitívnak értékelte a kelet-ázsiai ország szerepét,
31 százalékuk nagyon negatívnak ítélte, és egy másik kérdésre válaszolva 30 százalékuk szerint a kínaiak „nagyon rossz munkát” végeznek.
Az ilyenfajta bizalmatlanságok nemcsak a zimbabwei, hanem a kínai oldalon is kialakultak. Tavaly már törtek ki zavargások Zimbabwéban, de Peking nem sietett kiállni Mugabe mellett. Akadoztak a segélyek és kölcsönök is. A kínai vezetés egyre nyugtalanabbul figyelte a Grace Mugabe – az elnök feleségének – hatalomkiépítését és a „G40-es frakció” megerősödését, akik közül többen kritizálták a kínaiakat a túlzott befolyásuk miatt. Gyakran azt mondták, hogy
„Kína már lényegében újrakolonizálta Zimbabwét”.
Különösen az szólaltatta meg a vészcsengőket a kínai döntéshozók fejében, amikor a 2008-ben bevezetett – de sokáig figyelmen kívül hagyott – kvázi államosítási törvényt elkezdték a gyakorlatban is megvalósítani, kínai bányászcégeket állítva bíróság elé vagy söpörve ki az országból.
Csakhogy, ha Pekingnek valóban szerepe volt a zimbabwei puccsban – akkor tőle szokatlan módon –
most nagyon sokat kockázatot.
Mégha Zimbabwe el is kerüli a polgárháborút, amely miatt esetleg (ismét) sebtében kellene evakuálni az országból – Líbiához vagy Jemenhez hasonlóan – tartózkodó kínai állampolgárokat, a kínai vezetés nem veheti készpénznek, hogy a Kína-barátnak tartott Mnangagwa kerül majd hatalomra.
Amennyiben a G40-nek sikerül visszaszerezni az irányítást az ország felett, akkor amiatt romolhat meg a viszony, mert Peking tudott a puccsról, nem figyelmeztette Mugabét, és „lepaktált” az államcsínyt végrehajtókkal. Viszont, ha az évek óta külföldön élő ellenzéket bízzák meg az ország kormányzásával, akkor könnyen lehet, hogy Harare „dobja Pekinget”, ezzel is szimbolizálva a Mugabe-érától való eltávolodásukat. Ráadásul ha demokratikus választások útján szerzik meg a hatalmat, akkor az Afrikai Unió is nagyobb támogatást nyújthat, vagy akár a nyugati országok szintén eltörölhetik a szankciókat. Ezt a lépést pedig az amerikai, uniós és japán, indiai, vagy akár orosz cégek inváziója követhet, ami végső soron kiszoríthatja a kínaiakat a zimbabwei piacról.
Végül pedig az elemzés zárásaként fontos megemlíteni, hogy Kína számára most jóval több forog kockán, mint annyi, hogy vészesen megromolhat két ország viszonya. A világ többi diktátora, aki eddig nagyban épített Pekingre, most látva azt, hogy a kínai vezetés mennyire „könnyen” túladott a kelet-ázsiai országnak „örök barátságot fogadott” Mugabén, akkor felteszik maguknak – már ha szorult még beléjük annyi racionalitás – a kérdést:
Vajon ezentúl mennyire lehet bízni Pekingben, amely eddig „biztos pajzsot” jelentett a nyugati fellépések és szankciókkal szemben?
Ez egyrészt magával hozhatja a kínai befolyás csökkentését, másrészt viszont a korábbi politikájuk esetleges enyhülését is. Különösen egy fiatal és túlsúlyos diktátor aggódhatna amiatt, hogy a helyi hadsereg és tisztogatásokat túlélő ellenzék esetleg felbátorodik a „zimbabwei példán”.
Az Európai Unió 28 tagállamának és három központi intézményének vezetői pénteki göteborgi találkozójukon ünnepélyesen aláírták a szociális jogok európai pillérét létrehozó nyilatkozatot. A dokumentumban 20 kulcsfontosságú elvet és jogot határoztak meg a méltányos alapon és jól működő munkaerőpiacok és jóléti rendszerek alátámasztására.
A szociális jogok európai pillérét létrehozó nyilatkozat aláírása után az Európai Bizottságot vezető Jean-Claude Juncker hangsúlyozta: a nyilatkozat nem maradhat „jámbor kívánságok” megfoghatatlan halmaza, hanem mielőbb akcióterv formáját kell öltenie. Leszögezte: az EU a hitelességével játszik, ha nem tartja magát a pillér szellemiségéhez.
A nyilatkozatot az Európai Unió Tanácsának részéről a soros elnöki tisztséget betöltő Észtország kormányfője, Jüri Ratas, az Európai Parlament részéről annak elnöke, Antonio Tajani, míg az Európai Bizottság részéről Jean-Claude Juncker írta alá.
A szociális pillér 20 alapelvet és jogot rögzít három kategóriában: egyenlő lehetőségek és a munkaerőpiachoz való szabad hozzáférés biztosítása, dinamikus munkaerőpiacok és tisztességes munkafeltételek, illetve szociális védelem, támogatás és integráció. A húsz pont között szerepel a minőségi oktatás, a nemek közötti egyenlőség, az egyenlő lehetőségek és a munkavállalás aktív támogatásának biztosítása. Emellett a nyilatkozat érinti a biztonságos és rugalmas munkakörnyezet, a tisztességes bérek, az alkalmazás feltételeinek megismerése és az elbocsátás esetére vonatkozó védelem témakörét is. Egyúttal rögzíti a társadalom védtelen tagjai, köztük a munkanélküliek, hajléktalanok, fogyatékosok, családok és idősek alapjogait, és biztosítja az egészségügyhöz, illetve az alapvető szolgáltatásokhoz való hozzáférés lehetőségét.
A szociális jogok európai pillérének szellemében történő törvényalkotást az EU a tagállamokra bízza. Az Európai Bizottság azt tervezi, hogy a jövőben célzott ajánlásaival támogatja az európai társadalmi összetartás erősítését.
December 4-ére halasztotta döntését az illetékes bíróság a Belgiumban tartózkodó öt korábbi katalán vezető ügyében – közölte Carles Puigdemont leváltott elnök ügyvédje. A spanyol állami főügyész később lázadás, zendülés, hűtlen kezelés és egyéb bűncselekmények miatt büntetőeljárást kezdeményezett a menesztett katalán kormány, illetve a barcelonai parlament elnökségének tagjai ellen.
Paul Bekaert arról tájékoztatta a helyi sajtót, hogy a nagyjából egy órás meghallgatáson az ügyészség a spanyol hatóságok által kiadott európai elfogatóparancs végrehajtását kérte, egyelőre azonban nem született semmilyen döntés.
Puigdemont feloszlatott kabinetjének több tagjával együtt októberben váratlanul Brüsszelbe utazott, miután Madrid rendkívüli intézkedésként menesztette őket és előrehozott helyi választásokat írt ki Katalóniában.
A spanyol állami főügyész később lázadás, zendülés, hűtlen kezelés és egyéb bűncselekmények miatt büntetőeljárást kezdeményezett a menesztett katalán kormány, illetve a barcelonai parlament elnökségének tagjai ellen.
A magyar válságkezelési módszert és gazdaságpolitikát állította beszéde középpontjába Orbán Viktor az Európai Unió szociális csúcstalálkozóján. A „magyar modellt” nem akarjuk lecserélni, a demográfiai, munkaerő-problémákat nem akarjuk bevándorlással megoldani – mondta a miniszterelnök.
Göteborgban Orbán Viktor arról beszélt, hogy sok jó ötletet lehet hallani, de a politika sikere nem az ötletek minőségétől, hanem attól függ, hogy ezekből képesek-e a kormányok rendszert építeni, modelleket alkotni.
Magyarországnak pedig van saját modellje. A teljes foglalkoztatás és a munkaalapú gazdaság célkitűzése az első pillér, a második az, hogy a demográfiai és munkaerő-problémákat nem akarjuk kívülről, vagyis bevándorlással megoldani. A harmadik pillér pedig szerinte az, hogy a munkaerőpiaci szabályozás, az adók és a duális képzés terén nagyon rugalmas az ország.
Ennek sikereként azt hozta fel, hogy hét éve a munkanélküliség Magyarországon 12,5 százalék volt, ma pedig 4 százalék, a növekedés mínusz 5-6 százalék volt, ma plusz 4, a költségvetési hiány pedig tartósan 3 százalék alatt van.
Ez a magyar modell működik,
és mi, magyarok nem akarjuk lecserélni, de mások se tudnák automatikusan alkalmazni a miénket, „bizonyos elemeit talán igen” – mondta a miniszterelnök.
Emmanuel Macron francia elnök azt hangsúlyozta, hogy mindenképpen komoly összeget kell áldozni a munkanélküliség kezelésére, lényeges a megfelelő és folyamatos képzés is. Hozzátette, hogy azok helyzetét is kezelni kell, akik idő előtt elhagyták az iskolát. Charles Michel belga miniszterelnök szerint ma sokkal fontosabb, hogy mindig naprakész tudással rendelkezzenek a munkavállalók, ezért meg kell erősíteni az európai oktatási együttműködést.
Ezt Babilon pátriárkája, a keleti keresztény káld egyház feje, Louis Raphael Sako mondta a Le Monde-nak. Arról is beszélt, hogy néhány állam – köztük Magyarország is – segíti az iraki keresztényeket abban, hogy újrakezdjék az életüket.
Első Louis Raphael Sako pátriárka, a káld katolikus egyház feje jelenleg európai körúton van, hogy az Iszlám Államtól elszenvedett üldöztetés után támogatást szerezzen a keresztényeknek Irakban. A pátriárka szerint az Iszlám Állam keresztényüldözéséből több helyi muszlimnak is elege lett, Moszul városában például előfordult, hogy iszlám vallású fiatalok segítenek a keresztény templomok kitakarításában és felújításában.
„Irakban 1958 óta szinte folyamatosan polgárháború folyik. Az itt élők még nem értették meg, hogy
Iraknak csakis akkor lehet jövője, ha az alkotmányban rögzítik az állam és a vallás szétválasztását”
– mondta a francia lapnak Babilon pátriárkája.
A sokvallású és soknemzetiségű Irakból a keresztények nagy része elmenekült az utóbbi évek háborúiban: az ország történetében először Moszulból például teljesen eltűntek a keresztények. A pátriárka beszámolója szerint ugyan már visszatért 60 keresztény család, de a menekültek többsége valószínűleg inkább külföldön próbál majd új életet kezdeni.
Reménykeltő jelek azért vannak- hangsúlyozta Babilon pátriárkája -, hiszen minden pénteken tüntetnek Bagdadban az emberi jogokért, és egy szekularizált iraki államért. Egyre többen vesznek részt ezeken a tüntetéseken, melyek célja egy modern, toleráns Irak megteremtése – mondta Louis Raphael Sako a Le Monde-nak.
Az egyik legnagyobb nemzetközi bűnbanda több mint 200 tagját tartóztatták le csütörtökön az USA több államában. A legtöbben közülök illegálisan tartózkodtak az országban.
A Mara Salvatrucha, vagy közismertebb nevén az MS-13 bűnbanda az 1980-as években Los Angelesben alakult, közép-amerikai, elsősorban El Salvadorból származó bűnözők hozták létre. A bűnszervezet az 1990-es évekre már behálózta az Egyesült Államokat, Kanadát, Mexikót és Közép-Amerikát is, és becslések szerint mostanra akár 70 ezer tagja is lehet.
A Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) és a Bevándorlási és Vámhatóság (ICE) csütörtök esti bejelentése szerint október 8-tól november 13-ig több amerikai városban tartottak razziát, és ezek során 214 ember tartóztattak le: 16 amerikai és 198 külföldi állampolgárt. A külföldiek közül mindössze öten tartózkodtak jogszerűen az Egyesült Államokban, több mint 60 bűnöző pedig kíséret nélküli kiskorúként érkezett az országba.
A bandatagok jellemző tetoválásukról ismerhetők fel. Forrás: Wikipédia
Tom Homan, az ICE helyettes igazgatója újságíróknak, hogy még nem fejezték be teljesen a szervezet felszámolását. Hozzátette, hogy Donald Trump amerikai elnök elsődleges fontosságúnak nevezte az MS-13 felszámolását. A mostani razzia néhány hónap leforgása alatt a második volt.
Jeff Sessions igazságügyi miniszter közleményt adott ki, amelyben hangsúlyozta, hogy az MS-13-nak 40 szövetségi államban mintegy 10 ezer tagja van, és ma az Egyesült Államokban ez az egyik legveszélyesebb bűnszövetkezet. Kábítószer-, fegyver- és emberkereskedelemmel, rablásokkal, zsarolásokkal és gyilkosságokkal is gyanúsítják őket.
Vannak azonban olyanok is, akik kritizálják a MS-13 elleni harcot, ugyanis egy banda tagjának lenni önmagában nem bűn, az elfogottakat pedig sokszor nem konkrét bűncselekményekért, hanem azért tartóztatják le, mert illegálisan tartózkodnak az országban. A bevándorlókat védő szervezetek szerint ezek az akciók valójában egy „hátsó ajtót” jelentenek egy nagyon kemény kezű bevándorlási politika megvalósításában, és etnikai alapon zajlanak a letartóztatások – írja a CBS News.
Maga Homan is arról beszélt, hogy Donald Trump megválasztása előtt sokszor meg volt kötve a kezük, most viszont több lehetőségük van fellépni az MS-13 ellen.
Függetlenül attól, hogy mi lesz a héten zajlott zimbabwei puccs kimenetele, immáron egy dolog kétségtelen: az afrikai országban egy történelmi korszak zárult le Robert Mugabe letartóztatásával. Vajon mi vár most arra az országra, amelynek élén Afrika leghosszabb ideig hatalmon lévő diktátora állt vagy inkább ült?
Az ország reménységéből…
Habár az elmúlt napokban a hadsereg többször fenyegetőzött a zimbabwei politikai életben zajló tisztogatások miatt, úgy tűnik, hogy ezt először senki nem vette komolyan a nemzetközi médiában, de még talán Robert Mugabe zimbabwei elnök közvetlen környezetében sem nagyon törődtek vele. Miért is tették volna? Mugabe 1980-ban került hatalomra, amikor hivatalosan is elismerték a korábban Dél-Rodéziának hívott egykori brit gyarmat függetlenségét és nevét Zimbabwéra cserélték, amelynek jelentése „kőből épült házak” vagy „tiszteletreméltó házak”. Ő pedig majdnem kétharmaddal került hatalomra, népszerűsége országon belül és kívül is nagy volt. (bővebben Zimbabwe történelemről lásd ezt a cikket)
Népszerűségét jól mutatta, hogy még II. Erzsébet királynő is fogadta őt és megkocsikáztatta a hintójában. A kép forrása: Link
Ez korántsem volt véletlen: Ian Smith már 1965-ben önkényesen bejelentette Dél-Rodézia kiszakadását a brit gyarmatbirodalomból és katonai diktatúrát, illetve apartheid rendszert vezetett be a gyarmaton, üldözve minden fekete emberjogi csoportot vagy értelmiségit.
Az 1924-ben született Mugabe először nem nagyon törődött az országban uralkodó állapotokkal, helyette Ghánába költözött, ahol tanár lett belőle, sőt, a későbbi években
további hat diplomát szerzett.
Ebben az országban ismerkedett meg a marxizmus-leninizmus tanaival és az antikolonialista eszmékkel. 1960-ben visszatért Dél-Rodéziába, politikai pártot alapított, és nemcsak a függetlenségért, hanem a feketék jogaiért is harcolt. Emiatt a Smith-rezsim letartóztatta, börtönbe vetette, ahonnan tíz évvel később szabadulhatott. Ekkor már Mugabe úgy látta, hogy a rendszer csupán fegyveres úton dönthető meg. A hetvenes években Mozambikban állított fel egy gerillacsoportot, és több más milíciával szövetségben háborúba kezdett. Végül Smith feladta a harcot és távozott a hatalomból.
…a nép sanyargatója
Az etnikai tisztogatásokat végrehajtó Francis Zimuto. Később „Fekete Jézusnak” nevezte magát. A kép forrása: Link.
Azonban miután 1980-ban a Mugabe miniszterelnöki székbe került, nem késlekedett az egyszemélyi diktatúra kiépítésével. Az általa alapított ZANU-PF (Zimbabwe African National Union – Patriotic Front) párt kezében összpontosult minden hatalom. Legelőször az egykori gyarmattartó fehér lakossággal számolt le, egy – végül kiderült, hogy rosszul megtervezett – földreformmal teljesen megszüntette a befolyásukat az országban, majd pedig erőszakosan elüldözték őket, nem egy ültetvényest pedig meggyilkoltak.
Ezután jöttek a többiek:
a politikai ellenzéket száműzte, az ellenséges törzsek ellen etnikai tisztogatást hajtott végre,
például 1983 és 1985 között az ország déli részén élő, 20 ezer ndbele civilt mészároltatott le. A többi milíciát arra kényszerítette, hogy olvadjon be, de a nagy részük inkább gerillaharcot folytatott, amelyek közül néhányat a környező államok (Botswana, Mozambik, Zambia) is támogattak.
Majd Mugabe 1987-ben elkergette az ország akkori elnökét, és ettől kezdve nem volt senki, aki veszélyt jelentett volna a hatalmára nézve. Ezután minden választást – természetesen csalással – megnyert, folyamatosan megváltoztatta az alkotmányt, és meghosszabbította hivatali idejét.
Azonban a diktátornak idővel egyre durvább módszerekhez kellett nyúlnia.
Mugabe a sorozatos gazdasági válságok miatt (erről bővebben a következő elemzésünkben) komolyan aggódott amiatt, hogy a 2008-as választásokon még az 50%-ot sem fogja elérni, ezért a „kérdéses városokban” elzárta a vizet és az áramot, vagy a katonák pofonokkal győzködték az embereket a szavazóurnáknál, hogy a “szeretett elnökre” tegyék le voksukat. Ám a megfigyelők szerint Mugabe így is elvesztette a választást, de második fordulóra már nem került sor és ismét önmagát nevezte ki elnöknek.
Azonban a mára 93. évét betöltő diktátornak többször szembesülnie kellett a legnagyobb hatalmi korláttal: na, nem a lakossággal vagy az ellenzékkel, hanem a biológiával. Az elemzők felhívták a figyelmet, hogy már évek óta komoly viták zajlottak a ZANU-PF-ben Mugabe „méltó utódjának” a személyéről. Sokáig Emmerson Mnangagwát, a „Krokodil” gúnynevű alelnököt tartották Zimbabwe következő elnökének, ám az idős diktátor egy váratlan húzással Grace Mugabét, a luxusban tobzódni imádó feleségét jelölte ki.
Mugabe elesése számtalan mém forrása lett:
A zimbabwei hadsereg még mindig igyekszik elkerülni annak a látszatát, hogy puccs zajlott volna az országban. Először még azt mondták, hogy a zimbabwei elnökhöz közel álló „bűnbandák eltávolítása” miatt döntöttek az államcsíny mellett, de azóta Jacob Zuma dél-afrikai elnök arról számolt be, hogy Mugabe házi őrizetben van és még a héten lemondathatják.
Természetesen érthető a zimbabwei hadsereg óvatos megfogalmazása:
Zimbabwét kizárhatják az Afrikai Unióból és többi segélyezési, illetve fejlesztési programból, ha nyíltan elismerika puccsot és nem adják át a hatalmat egy polgári kormánynak.
Az ország pedig most egyáltalán nem engedheti meg magának, hogy elessen az anyagi támogatásoktól, hiszen lényegében a katonai bevakozás is ezért volt.
Polgárháború szele?
A 40 évvel fiatalabb feleség állítólag Namíbiába menekült. A kép forrása: Twitter
Az országba fokozatosan visszatérő ellenzék abban bízik, hogy a katonai hatalomátvétellel egy békés és demokratikus időszak veszi kezdetét, miközben a helyi tudósítók szerint az országa lakossága attól tart, hogy mostantól katonai diktatúra lesz. Ám a legtöbb elemzés arra mutat rá, hogy egyelőre még az sem biztos, hogy sikeres a puccs. Grace Mugabénak sikerült erős hatalmi bázist kiépítenie a ZANU-PF-en belül, illetve az ún. G40-es csoportot állította fel, akiknek tagjait a kulcspozícióba kezdte el ültetni. Ez azonban nem tetszik a függetlenségi háború veteránjainak, akik korábban kivételezett helyzetet élveztek államigazgatásban, gazdaságban vagy a hadseregben.
Idővel Mugabe tartani kezdett az egykori harcostársaitól, ezért is miután egy részük „kiöregedett, visszavonult vagy meghalt”, a maradékot elkezdte kiszorítani a hatalomból. Ehhez tökéletesen beillett Grace kinevezése is, akivel az elnök azt hitte, hogy
„megalapíthatja a Mugabe-dinasztiát”
és elkerülheti majd a felelősségvonást, mivel arra már a veteránok túl gyengék.
Csakhogy nem jött be a számítása és sokan attól tartanak, hogy az egész puccs lényegében egy polgárháború nyitánya, hiszen Grace – akárcsak férje – külföldről szervezheti meg a harcot és a Mugabe-rendszernek így is akadhat jópár híve az országban. Egy polgárháború már totálisan kivéreztetné a világ legszegényebb országai közé sorolt államot.
Ugyanúgy a környező országoknak, különösen a Dél-afrikai Köztársaságnak, szintén nem érdeke egy zimbabwei belháború, mert az könnyen átterjedhet hozzájuk. Ám a katonai diktatúra szintén nincs az ínyükre, és nem elképzelhetetlen, hogy Dél-Afrika vezetésével az egész Afrikai Unió sokkal keményebb szankciókkal sújtaná Zimbabwét.
Ugyanúgy egy zimbabwei menekültválság sem érdeke a környező országoknak: a becslések szerint csak a Dél-afrikai Köztársaságban 1-3 millióan zimbabwei menekült tartózkodik. A kép forrása: Link.
Mnangagwa eltávolítása, a G40-es csoport megerősödése és a veteránok háttérbe szorítása: korántsem ezek voltak a zimbabwei puccs okai, sokkal inkább az utolsó cseppeket jelentették a pohárban. Ám ezeken kívül akkor mik lehetnek még a háttérben?
Nos, a következő Zimbabweról szóló elemzésünkből majd kiderül.
Izrael hajlandó együttműködni és megosztani hírszerzési értesüléseit a mérsékelt arab országokkal annak érdekében, hogy szembeszálljanak Iránnal – ezt mondta Gadi Ejzenkot, az izraeli hadsereg vezérkari főnöke egy arab hírportálnak adott interjúban.
az első eset, hogy hivatalban lévő izraeli vezérkari főnök egy arab nyelvű médiumnak adott interjút.
Többek között arról beszélt, hogy Izrael nem akarja megtámadni a Hezbollahot, de azt akarják, hogy vonuljanak ki Szíriából, Iránnal együtt.
Amikor pedig megkérdezték tőle, hogy Izrael a közelmúltban megosztott-e információkat Szaúd-Arábiával, azt mondta:
„Nyitottak vagyunk arra, hogy szükség esetén megosszuk értesüléseinket.”
A szunnita Szaúd-Arábia és a síita Irán között az utóbbi időben több ügy miatt is fokozódott a feszültség. Izrael és Szaúd-Arábia között nincsenek diplomáciai kapcsolatok, Irán viszont Izraelt tekinti a fő ellenségnek.
Izraeli vezetők már többször utaltak rá, hogy Irán erősödése és egyes régióbeli országok emiatti aggodalma újfajta érdekegyezést hozhat létre. Ez a helyzet szerintük akár diplomáciai átrendeződéshez is vezethetne a térségben, ahol eddig csak két arab ország kötött békét Izraellel.
Két napon belül Franciaországba utazik Szaúd-Arábiából Szaad Haríri libanoni miniszterelnök, mielőtt hazamegy, hogy hivatalosan is benyújtsa lemondását.
Haríri november 4-én, Szaúd-Arábiában jelentette be, hogy lemond tisztségéről, mert félti az életét, illetve mert Irán és az általa támogatott síita terrorszervezet, a Hezbollah rátette kezét az országára. Libanonban sokan azt gondolják, hogy a szaúdiak kényszerítették Harírit a lemondásra, és házi őrizetbe is helyezték.
Emmanuel Macron francia elnök tegnap azt jelentette be, hogy meghívta Franciaországba Harírit, miután telefonon beszélt vele és Mohamed bin Szalmán szaúdi trónörökössel. Macron azt mondta, hogy
a meghívás néhány napra szól, nem jelenti azt, hogy az emigrációba vonulás lehetőségét ajánlották volna fel.
Michel Aún libanoni elnök a Twitteren azt írta: reméli, véget ér az ország politikai válsága azzal, hogy Haríri elfogadta a francia meghívást.
A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.
A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.
A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.
