Világ

Nincs erős korreláció demokrácia és jólét között

Három olyan közgazdász kapta idén a Nobel díjat, akik mind azt állítják: “a jól működő demokratikus intézmények jelentik a gazdasági jólét alapját.” Miért? “Mert ezek a rendszerek nem kizsákmányolják az embereket hanem bevonják őket a döntéshozatalba.” 

Extractive contra inclusive

A tények nem igazolják a három jeles közgazdász állításait – írja Bo Rothstein professzor, aki Svédországban a göteborgi egyetemen tanít. A Social Europe című baloldali lapban összehasonlítja Jamaikát és Szingapúrt.

“Mindkét kis ország a brit birodalom része volt, és szegényen indultak neki a függetlenségnek több mint hatvan évvel ezelőtt.”

A szakértők többsége 1960 körül úgy vélte: Jamaikának jobbak az esélyei. Miért? Mert vannak megművelhető földjei, ásványi kincsei, közel van a világ legnagyobb piacához, az Egyesült Államokhoz. Ráadásul Kuba épp szembefordult Washingtonnal, ezért a turizmusnak nőttek az esélyei. A szigeten nem voltak etnikai ellentétek, a politikai rendszer pedig demokratikus formában indult és meg is maradt annak.

Ezzel szemben Szingapúr nem rendelkezett megművelhető földekkel, nincsenek ásványi kincsei, távol van a fontos piacoktól (1960-ban Kína épp a Nagy Ugrással kísérletezett, amely katasztrófába torkollt, és több millió ember halálát okozta.) Szingapúrban komoly etnikai különbségek álltak fenn, a rendszer pedig autokratikus volt.

Mi a helyzet 60 évvel később?

Szingapúr egy főre jutó GDP-je magasabb mint Svédországé, és tizenkétszer akkora mint Jamaikáé!”

Bo Rothstein professzor rámutat:

“ezalatt a hatvan év alatt Jamaika demokrácia volt, Szingapúr pedig autokrácia – ha nem is túlságosan brutális.”

Miért sikeresebb Szingapúr mint Jamaica?

“Szingapúrnak sikerült hatékony kormányzati rendszert kialakítani, jórészt megszüntetni a korrupciót, és az igazságszolgáltatás jól működik. Ez sajnos Jamaikának nem sikerült. A demokrácia egyáltalán nem garantálja a hatékony államigazgatást és öli meg a korrupciót, épp ellenkezőleg: az új demokráciában gyakran gyenge az államigazgatás és nagy a korrupció” – hangsúlyozza a svéd professzor, aki visszautal Amartya Sen Nobel díjas indiai közgazdászra, aki tényekkel bizonyította: a kommunista diktatúra Kínában hatékonyabban működött a jólét növelésében mint a demokrácia Indiában!

A globalizáció felismerése a fejlődés kulcsa

Szingapúr az elsők között ismerte fel, hogy a világgazdasághoz való alkalmazkodás lehet a számára a kitörési pont. Ez a felismerés az ötvenes évek második felében újdonságnak számított, de Li Kuan Ju miniszterelnök bebizonyította: ez a siker titka! Erre figyelt fel Teng Hsziao-ping Pekingben, aki épp Li Kuan Ju szingapúri miniszterelnök tapasztalataira támaszkodva indította el Kína sikeres reform programját. Mindkét politikus hakka vagyis ahhoz a kínai kisebbséghez tartozik, melyet gyakran hasonlítanak a zsidókhoz, mert szorosan kötődnek egymáshoz és rendkívül nyitottak a világra. Kereskedők és világjárók akadnak közöttük szép számmal. Li Kuan Ju tanulmányait Angliában végezte, Teng Hsziao ping éveket töltött Franciaországban és Oroszországban. Ellentétben a szovjet vezetőkkel, akik nem láttak ki Sztálin csizmájából.

A globalizáció fontosságát Európa is csak későn ismerte fel, Oroszországnak ez mindmáig nem sikerült. A hatalmas erőforrásokkal rendelkező ország így szánalmasan leszerepel a globális gazdasági versenyben. Pedig Nyikita Szergejevics Hruscsov, a Szovjetunió vezetője az Egyesült Államokban járva még ezt jósolta az ötvenes évek végén:

We will bury you! – eltemetjük önöket!

Milyen békét kötne Ukrajnáról Trump Putyinnal?

0

Az Egyesült Államok ex elnöke, aki nagyon szeretne visszakerülni a Fehér Házba, azt állítja a választási kampányban, hogy 48 órán belül békét teremtene Ukrajnában oly módon, hogy közvetlenül tárgyalna Putyin orosz elnökkel.

Mit ajánlana fel Trump Putyinnak? Lényegében a megszállt területek megtartását, és azt, hogy Ukrajna nem kap NATO tagságot. Ezt a béketervet Vance alelnökjelölt szivárogtatta ki. Zelenszkij ukrán elnök szerint ez hasonlítana a jaltai megállapodásra hiszen ott a Nyugat vezetői – Roosevelt amerikai elnök és Churchill brit miniszterelnök – átadták Sztálinnak Közép és Kelet Európa jórészét, mert nem akartak óriási véráldozattal győzni a náci Németország ellen. Az érintett országokat Közép és Kelet Európában senki sem kérdezte meg a második világháború végén mint ahogy 1989-990-ben is a fejük fölött ment végbe a rendszerváltás.

Kamala Harris minden bizonnyal Biden elnök politikáját folytatná vagyis Ukrajna nélkül nem bocsátkozna tárgyalásokba Putyinnal.

Ukrajna viszont nem hajlandó tárgyalni addig amíg az orosz hadsereg megszállva tart jelentős ukrán területeket. Ráadásul Biden elnök sem kívánja beengedni Ukrajnát a NATO-ba.

Mi lehet Orbán szerepe Trump győzelme esetén?

Amikor Európa készült először USA elnökként, akkor Donald Trump arra kérte külügyminiszterét: olyan országba menjünk, ahol népszerű leszek! Minthogy Nyugat Európában a mainstream sajtó a pokolba kívánta Trumpot, ezért Varsóba szállt le az elnöki repülőgép először Európában. A konzervatív lengyel kormányzatot akkor Trump arról győzködte: megvédjük Lengyelországot az esetleges orosz agresszióval szemben! Legalább ennyire lényeges volt az, amit Trump az Északi Áramlat gázvezetékről mondott: éppúgy elítélte azt mint a konzervatív lengyel kormány. Az Oroszország és Németország közötti tengeralatti földgáz vezeték vörös posztó volt Lengyelország és az USA szemében. Nem véletlenül írta azt Sikorski régi-új lengyel külügyminiszter Twitteren a gázvezeték felrobbantásakor, hogy “köszönjük Amerika!” Aztán gyorsan törölte is bejegyzését Sikorski hiszen az USA sohasem vállalta fel nyíltan a német – orosz együttműködést szimbolizáló földgáz vezeték felrobbantását.

Ha Trump nyer, és Európába látogat, akkor nem kizárt, hogy látogatását Magyarországon kezdi hiszen a választási kampány során többször is pozitívan említette Orbán Viktort, aki nemrég újra beszélt vele telefonon. Milyen játéktere lehet a magyar diplomáciának, ha jön Trump? Szijjártó Péter Minszkben nyíltan megmondta: a magyar kormány az európai – orosz- kínai együttműködés folytatását akarja. Az USA viszont stratégiai ellenfélnek nyilvánította Kínát és Oroszországot már 2021-ben, és ezen aligha változtat Donald Trump. Aki viszont szabadulni akar az európai problémáktól, mert figyelmét a Közel Keletre és Kínára kívánja koncentrálni. Ebben a kaotikus  helyzetben Orbán Viktor halászhat a zavarosban.

Csakhogy közben a magyar gazdaság mínuszban van, a fellendülés vágyálom csupán. Trump gyenge Európát akar, és ehhez felhasználhatja szövetségesként Orbán Viktort, aki azt az európai hajót fúrhatja meg, amelyen maga is utazik. Ha az Európai Unió szerencsés, akkor Trump brutális önzése elindítja az Európai Egyesült Államok felé – a közös hitelfelvétellel, ahogy azt Mario Draghi javasolja. Ezért is fúrja a közös hitelfelvételt Orbán Viktor, aki az európai káoszban érdekelt hatalom technikailag. A baj csak az, hogyha süllyed az európai hajó, akkor a harmadik osztályon, a hajófenékben utazó magyar utasok kezdenek el először fuldokolni. Ezért reménykedik Orbán Viktor a kínai kártyában, mert jól tudja: a gazdasági mélyrepülés számára politikai csődöt jelenthet. Felrémlik előtte Ceausescu végzete: arról is Washingtonban és Moszkvában döntöttek.

Orbán: “Kijev számára a háború elveszett”

“Készülünk Donald Trump elnökségére“ – mondta Orbán Viktor Bécsben, ahol részt vett a svájci Weltwoche geopolitikai fórumán, és találkozott a Szabadságpárt vezetőivel, akik először értek el első helyet a választáson Ausztriában.

A Szabadságpárt – Orbán Viktorhoz hasonlóan – igen jó kapcsolatot ápol Putyinnal. A Weltwoche geopolitikai fórumán kiderült az is, hogy a német szociáldemokrata Gerhard Schröder, aki Angela Merkel előtt volt kancellár, szintén Trumpot várja a Fehér Házba, mert tőle várja az ukrajnai háború lezárását. A nagy kérdés az, hogy mi lesz azután?

Újrakezdhető-e a nagy német álom az eurázsiai együttműködésről?

Ez eredetileg Bismarck, a vaskancellár álma volt Németország és Oroszország szövetsége az angolszász világgal szemben. Szépen csendben ezt az álmot elevenítette föl Kohl kancellár a német egyesítés után a huszadik század végén. Ezt folytatta a szociáldemokrata Gerhard Schröder és Angela Merkel, aki Orbán Viktor egyik be nem vallott mentora volt. A magyar miniszterelnök keleti nyitása ebbe illik bele, csakhogy Németország Putyin Ukrajna elleni agressziója után, kihátrált az európai – orosz – kínai együttműködésből. Orbán mint utolsó mohikán, kitart emellett az elképzelés mellett. Szijjártó Péter külügyminiszter így beszélt erről Minszkben az eurázsiai konferencián, melyen felszólalt Lavrov orosz külügyminiszter is:

”a nemzetközi közösségnek a hidak felégetése helyett a hidak építésére kellene váltania. Vissza kellene térni az eurázsiai együttműködéshez, melyből minden fél sokat profitálhat”

– hangsúlyozta a magyar diplomácia vezetője Minszkben.

Szijjártó Péter hozzátette: “ha nem következik be hamarosan változás a globális politikában, akkor a világ ismét blokkokra fog szakadni, ami ellentétes Magyarország érdekeivel. Ezért a magyar kormány a konnektivitás erősítésére törekszik. A párbeszéd hiánya miatt az Európai Unió kevésbé biztonságos és kevésbé versenyképes hely lett mint ezer nappal korábban.”

Ez célzás Putyin Ukrajna elleni agressziójára, mely 2022 február 24-én kezdődött meg.

Az USA már 2021-ben stratégiai ellenfélnek nevezte Kínát és Oroszországot. Az amerikai stratégiai szakértők számára nem elfogadható egy európai – orosz – kínai együttműködés, mert egy kétmilliárdos blokk túlságosan erős kihívás lenne az USA számára. Washington olyan szövetségi rendszert akar, melyben az USA irányítása mellett Észak Amerika, Európa, Japán, Dél Korea, Ausztrália és Új Zéland  venne részt. Ez megfelelő ellensúly lehet a kínai kihívással szemben. Európa népei erre az amerikai koncepcióra szavaznak, és ezt képviseli Donald Trump is.
Hol van itt játéktere a magyar diplomáciának?

Kevesebb amerikai drónt kap Ukrajna a Kína ellenes szankciók miatt

Az Egyesült Államok már 2021-ben stratégiai ellenfelének nyilvánította Kínát, melyet egyre több szankcióval sújt. Párhuzamosan növeli a fegyverszállításokat Tajvanra, amelyet pedig elismert Kína tartományának már 1972-ben amikor Nixon és Kissinger Pekingben járt.

Nemrég kétmilliárd dollár értékben írtak alá fegyverszállítási szerződést Tajvannal. Válaszul Pekingben most megtiltották a kínai cégeknek, hogy olyan olcsó alkatrészeket szállítsanak az USA-ba, melyeket fegyvergyártásra is fel lehet használni. A Skydio, a legnagyobb drón gyártó cég az Egyesült Államokban, jelezte, hogy a közeli jövőben csak kevesebb drónt tud gyártani, mert alkatrészhiánya van. A legtöbb drónt az ukrajnai frontra ez a cég gyártja az USA-ban, ahol jelezték: nem tudják teljes mértékben teljesíteni ígéreteiket Ukrajna ellátására, mert az amerikai fegyverkészletek is leapadtak, a gyárak pedig kapacitás hiánnyal küszködnek annál is inkább, mert a Közel Keletre is egyre több fegyvert szállítanak.

Mi lesz Ukrajnával, ha Trump jön?

Ukrajna új külügyminisztere Montrealban utasította el Donald Trump ötletét, hogy közvetlenül tárgyaljon Putyin orosz elnökkel.

Ehelyett Ukrajna olyan nemzetközi békekonferenciát javasol, melyen immár Oroszország is részt vehetne. A korábbi ilyen találkozóra Oroszországot meg se hívták, így az teljes mértékben eredménytelen maradt.

Zelenszkij elnök elmondta, hogy megtartják az Ukrajna támogatásáról szóló Rammstein konferenciát Németországban  az amerikai elnökválasztás után is. Erre elvben Biden elnök európai látogatása során került volna sor, de a floridai hurrikán miatt ezt elhalasztották. Biden csak egy mini csúcson vett részt Berlinben, ahol német, brit és francia vezetőkkel tárgyalt.

Zelenszkij azt szeretné, ha Ukrajnát meghívnák a NATO-ba, de ezt az Egyesült Államok nem helyesli. Legkevesebb hat másik NATO tagállamnak ugyanez a véleménye – köztük Magyarországnak.

Az észak-koreai katonák megjelenése a fronton ugyanakkor azt eredményezte, hogy az USA immár nem ellenzi: támadó fegyvereinek felhasználását távoli orosz célpontokra is.

Ez lehetővé tenné Moszkva, Szentpétervár és más stratégiai célpontok támadását. Putyin orosz elnök szerint ez a NATO és Oroszország közötti közvetlen konfliktus veszélyét idézi fel.

Putyin most azt közölte, hogy Bident támogatta az amerikai választáson, és ezért most Kamala Harrisre szavazna, de ezt azzal indokolta, hogy “olyan szimpatikus a nevetése”.

Trump és az orosz titkosszolgálat viszonya éppúgy tisztázatlan mint Orbán Viktoré.

Egy jól tájékozott brit újságíró könyvében arról írt, hogy a KGB már a nyolcvanas években felfigyelt Donald Trumpra, aki a Gorbacsov korszakban Trump tornyot akart építeni a Vörös tér közelében Moszkvában. A tervből nem lett semmi, de Trumpról állítólag videó készült amikor a szovjet titkosszolgálat által küldött örömlányokkal nem ortodox szexuális tevékenységet folytatott egy moszkvai szállodában, ahol régebben Lenin is megszállt. A brit újságíró szerint a KGB Trump zűrzavaros pénzügyeibe  is beavatkozott – olykor kisegítve a csőd szélére sodródott nagyvállalkozót.

Maga Trump természetesen mindent tagad, de első nemzetbiztonsági tanácsadója el sem foglalhatta helyét a Fehér Házban, mert kiderült róla, hogy túlságosan is jó kapcsolatok fűzik Moszkvához. Trump azt nem tagadja, hogy kiváló a személyes kapcsolata Putyinhoz.

Az ex elnök, ha hatalomra kerülne, akkor azért szeretné gyorsan lezárni az ukrajnai konfliktust, mert szabad kezet kíván kapni a Közel Keleten, ahol Izraellel együtt megrendszabályozná Iránt.

Az elnökválasztást jövő kedden rendezik meg az USA-ban, és egyelőre senki sem tudja megjósolni, hogy Trump visszatérhet-e a Fehér Házban vagy sem?

Orbán Putyinnak tetszik, a NATO-nak nem

A magyar miniszterelnök látogatása Georgiában kicsapta a biztosítékot a NATO-ban, mert Orbán Viktor Putyin helytartójának gratulált miközben a Nyugat kétségesnek tartja a választásokat.

Kristersson konzervatív svéd miniszterelnök nyíltan bírálta emiatt Orbán Viktort, David Pressman, az USA budapesti nagykövete pedig összehívta a NATO tagállamok  képviseleteinek vezetőit, akik elítélték a magyar miniszterelnök georgiai szereplését.

A magyar diplomácia képviselői el sem mentek az összejövetelre noha Pressman nagykövet meghívta őket is. Orbán Viktor mindeddig nem talált megfelelő időpontot arra, hogy fogadja az USA budapesti nagykövetét. A magyar miniszterelnök nem is tagadja, hogy Trump győzelmére vár, és akkor pezsgőt bontana hiszen a régi – új elnök minden bizonnyal visszahívná a budapesti nagykövetet.

“A NATO frusztrációja Magyarországgal kapcsolatban elérte a forrpontot”

– írta a brüsszeli Politico.

David Pressman nagykövet szerint

“a növekvő függőségnek Moszkvától és Pekingtől illetve a gazdasági semlegesség politikája biztonsági problémát vet fel az USA és az euroatlanti érdekek szempontjából.”

Peszkov, Putyin szóvivője viszont méltatta Orbán Viktort: ”a legcsekélyebb vágyunk sincsen arra, hogy beavatkozzunk az európai civakodásba, de sokkal inkább szimpatizálunk Orbán Viktor független és konstruktív vonalával mint az európai diplomácia vezetőinek rövidlátó és ellentmondásos álláspontjával.”

Szijjártó Péter külügyminiszter Minszkben részt vesz az eurázsiai konferencián, ahol rajta kívül Szergej Lavrov orosz külügyminiszter a díszvendég.

Miért provokálja a NATO-t Orbán Viktor?

“A magyar miniszterelnök forgatókönyvét az orosz titkosszolgálat írja“ – fejtegeti Káncz Csaba biztonságpolitikai szakértő a Facebookon. Ez minden bizonnyal túlzás, de érdemes arra emlékeztetni, hogy amikor Gorbacsov Magyarország függetlenségéről megállapodott az Egyesült Államokkal, akkor a rendszerváltó vezetők orosz listáján szerepelt a fiatal Orbán Viktor is, akinek a nevét akkor még senki sem ismerte. Kádár János ezért egyezett bele a Fidesz megalakulásába noha ellenzéki mozgalom létrehozását jogszabályok is tiltották. Orbán Moszkva és Washington jóváhagyásával mondta el a beszédét Nagy Imre temetésén 1989-ben: ruszkik haza!

A fiatal fideszes politikus ettől vált egy csapásra ismerté. A NATO belépéskor – 1999 – Orbán Viktor már miniszterelnök volt, és támogatta a csatlakozást bár mindenki meglepetésére amerikai helyett svéd vadászgépeket vásárolt. Akkoriban még a NATO együttműködött Oroszországgal, sőt Moszkva felvetette: ők is szívesen belépnének. Ebből semmi sem lett, és az Egyesült Államok 2021-ben stratégiai ellenféllé nyilvánította Kínát és Oroszországot. Csakhogy Orbán Viktor 2010 után elkötelezte magát – a német kancellárokhoz hasonlóan – az európai – orosz – kínai együttműködés mellett. Ez a koncepció Putyin Ukrajna elleni agressziójával elbukott. Orbán Viktor mégiscsak ezért harcol meg persze a túlélésért. Dead man walking?!…

Konzervatív svéd kormányfő: “Orbán talán Oroszország nevében beszélt Georgiában”

Keményen bírálta a magyar miniszterelnököt a svéd kormányfő, aki közölte: ”a választási csalások miatt Svédország felfüggeszti kapcsolatait Georgiával”, melyet korábban Grúziának hívtak.

A választásokon a kormánypárt győzött, de megfigyelők szerint sok visszaélés történt. A Putyinbarát kormánypárt győzelme után azonnal Tbiliszibe utazott a magyar miniszterelnök – népes küldöttség élén -, és a helyszínen gratulált a “választási sikerhez”. Szijjártó Péter külügyminiszter, a küldöttség tagjaként, úgy is mint Orbán Viktor első janicsárja nekiment Brüsszelnek: ”nem azok győztek, akiket ők akartak.”

Orbán hasonló hangnemben azt írta a Facebookon, hogy

“Georgia a béke mellett döntött, mert nem akarta, hogy az ország második Ukrajna legyen!”

Válaszul a svéd konzervatív miniszterelnök hangsúlyozta: ”Orbán Viktor nem az Európai Unió és nem Svédország nevében beszélt. Talán inkább Oroszország nevében, de nem a mi nevünkben!” Szijjártó Péter bekérette a svéd nagykövetet Budapesten.

Szijjártó és Lavrov Minszkben

A magyar diplomácia vezetője felszólal Minszkben az eurázsiai biztonságpolitikai konferencián, ahol a másik díszvendég Szergej Lavrov orosz külügyminiszter, aki korábban a Barátság érdemrenddel tüntette ki Szijjártó Pétert, aki Putyin Ukrajna elleni agressziója óta tizenegyszer járt Oroszországban. Fehéroroszországban hasonló forgatókönyv valósult meg mint Georgiában:

Putyin támogatásával és választási csalással győztek a kormánypárti erők, majd pedig a tiltakozó tüntetőket a hatalom brutálisan leverte.

A magyar kormány akkor is Lukasenka fehérorosz elnöknek gratulált míg a nyugati államok a tüntetőket támogatták.

“Orbán forgatókönyvét az orosz titkosszolgálat írja”

Ez a véleménye Káncz Csaba biztonságpolitikai szakértőnek, aki a Facebookon ismerteti nézeteit. Orbán és Putyin titokzatos kapcsolatáról már sok feltételezés látott napvilágot, de egyértelmű bizonyítékkal senki sem szolgált. Korábban Orbán Viktor a német kancellárok vonalát követte: Kohl, Schröder és Merkel igen jó kapcsolatot ápolt Putyinnal. Schröder ex kancellár ma is az orosz elnök bizalmasai közé tartozik, és a Gazprom egyik vezetőjeként csinos jövedelmet húz a Kremltől.

Putyin a Gazprombankon keresztül pénzeli külföldi barátait.

Egy ilyen lista eljutott Washingtonba is, de ott nem találtak rajta magyar nevet. Az orosz oligarcha, a Lukoil igazgató tanácsának elnöke, aki kiadta a listát, kizuhant egy kórház ötödik emeletéről Moszkvában. Biztonságpolitikai szakértők azt ajánlják Ursula von der Leyennek, hogy a brüsszeli bizottság szervezze meg az európai CIA-t, amely megvédhetné az Európai Uniót az orosz befolyástól. Az Orbán kormány nemigen tart az orosz befolyástól: a budapesti külügyben vígan kutattak az orosz titkosszolgálat hekkerei, és csak azután lett vége a dolognak, hogy az amerikai kémelhárítás értesítette magyar partnereit.

Orbán Viktor nemrég lecserélte a katonai hírszerzés vezetőit, akik egyben a kémelhárítást is irányítják Magyarországon. A korábbi vezetők elkötelezettek voltak a NATO iránt, az új vezetésről ezt már nem mindenki veszi biztosra.

A magyar kormány oroszbarát politikája miatt nemcsak az Európai Unióban, de a NATO-ban is elszigetelődik. Orbán azért nem teljesen magányos: a moszkvai sajtó büszkén jelezte, hogy Robert Fico szlovák miniszterelnök részt vesz a nagy Győzelem napi ünnepségeken Moszkvában jövő májusban. Akkor ünneplik Oroszországban a náci Németország fölötti győzelem 80-ik évfordulóját. Putyin Ukrajna elleni agressziója előtt sok nyugati politikus is részt vett hasonló ünnepségeken Moszkvában, de azóta csak Putyin leghűségesebb barátai tartanak ki. Kérdés, hogy Orbán vagy Szijjártó köztük lesz-e?

Az amerikaiak egyre jobban függenek az állami támogatástól

Mind több amerikai polgár számára jelent fontos bevételi forrást az állami támogatás – állapítja meg az Economic Innovation Group tanulmánya, melyet a választási kampányra időzítettek.

Az elmúlt 50 év során több mint megkétszereződött az állami támogatás aránya a GDP-ben. 1970-ben ez az arány mindössze 8% volt, mára viszont 18%-ra növekedett. Mindez persze messze elmarad az európai normáktól, de figyelemreméltó, hogy az állami támogatás növekedése abban az időszakban következett be amikor a neoliberális áramlat meghatározó volt az Egyesült Államokban, ez pedig kis államot, és csökkenő állami támogatást hirdet. A Biden kormányzat ezzel ellentétesen növelte a támogatás mértékét, mert a Covid pandémia és az utána bekövetkező infláció negatívan befolyásolta az életszínvonalat az Egyesült Államokban is. A Biden kormányzatnak így sikerült elérnie, hogy az egyenlőtlenség nem növekedett tovább az amerikai társadalomban. Trump tanácsadói – köztük a Soros tőzsdei vállalkozásának egykori befektetési igazgatója – azzal vádolják a Biden adminisztrációt, hogy “kommunista tervgazdaságot hozott létre.”

Az amerikai állam 1970-ben 70 milliárd dollárt költött szociális támogatásra míg 2020-ban 6000 milliárdot. Ennek jelentős részét persze az infláció jelenti, de akkor is szembetűnő a növekedés. A probléma az, hogy a központi költségvetés hiánya is rekord magasra emelkedett, és az államadósság meghaladja az éves GDP 100%-át.

Pénzügyi szakértők 60% fölött már aggódnak a szóban forgó állam  egyensúlya miatt, de az USA mint a világgazdaság központi állama, amely a dollárövezetet üzemelteti, kivételt jelent. Kérdés, hogy meddig hiszen jövőre már a törlesztő részlet meghaladhatja az 1000 milliárd dollárt, és ez több mint a hadügyminisztérium, a Pentagon éves költségvetése.

11500 dollár évente

2022-ben egy átlag amerikaira ekkora állami szociális támogatás jutott. Ez persze csak átlag, de szerény megélhetést lehetővé tett az Egyesült Államokban, ha az illetőnek volt valamiféle lakása és egészségbiztosítása. A Covid pandémia a csúcsra járatta az állami szociális támogatást, azóta az összeg kisebb lett, és a részesedés is a GDP-ben. Mi indokolja az állami szociális kiadások növekedését az Egyesült Államokban? Mindenekelőtt a demográfia: a lakosság itt is öregszik, ha nem is olyan gyorsan mint Európában.

2010-ben a 65 év fölötti lakosság a népesség 13%-át tette ki az Egyesült Államokban, 2022-ben ez már 17,3% volt. Az állami szociális kiadások 56%-át az idősebb nemzedékek kapják, ezért is emelkedik gyorsan az összeg. Mindez nem jelenti azt, hogy az idősebb nemzedékek teljes mértékben biztonságban lennének hiszen

az egészségügyi kiadások exponenciálisan növekedtek: 74 milliárdot tettek ki 1970-ben az USA-ban, 2022-ben 4500 milliárd dollárt!

Mindebből az is következik, hogy a nyugdíjkassza is óriási deficittel küszködik éppúgy mint az Egyesült Államok központi költségvetése. Jelenleg a költségvetés hiánya 1800 milliárd dollár, és sem Kamala Harris sem Donald Trump nem tudja: miképp lehetne ezt csökkenteni?

Az állami szociális segélyezést nem lehet csökkenteni, mert mind többen élnek ebből: 1970-ben az USA megyéinek csak az 1%-a jelezte, hogy a lakosság jövedelmének a 25%-a ebből van, mára már a megyék – county – több mint fele ebbe a kategóriába tartozik.

Trump vagy Harris olyan gazdaságot örököl, amelynek a koordinátái nem sok mozgásteret hagynak a döntéshozóknak, akiknek figyelembe kell venniük Washingtonban: a választásokat általában a gazdasági helyzetükkel elégedetlen polgárok döntik el az Egyesült Államokban.

“Három gyárat akar bezárni a Volkswagen Németországban”

A német autóóriás üzemi tanácsának elnöke bejelentette, hogy három németországi gyárát bezárja. A bezárás puszta tényén túl hatalmas jelentősége van a lépésnek az egész német gazdaság szempontjából.

“Minden német gyárat érintenek ezek a tervek. Leépítés ugyanis mindenütt lesz. Több tízezer munkahely kerülhet veszélybe”  – hangsúlyozta Daniela Cavallo.

“A Volkswagen teljes részlegeket szervezne ki külföldre” – tette hozzá az üzemi tanács elnöke, aki szerint:

”senki sem érezheti magát biztonságban, mert azok, akik megúszhatják a leépítést, átlagosan 10%-os bércsökkenést lesznek kénytelenek elfogadni.”

A Volkswagen vezetése egyúttal azt tervezi, hogy a bónuszok jórészét is megszünteti illetve az összegeket csökkenti. A jövőben nem jár például jutalom 25 vagy 30 éves munkaviszony után.

Mit mond a Volkswagen?

“A cél az, hogy a vállalatot versenyképessé tegyük hosszú távon is. Olyan digitális fenntartható technológiát akarunk alkalmazni, amellyel kiváló minőségű termékeket tudunk majd vinni a világpiacra. Mindezt úgy, hogy az árak vonzóak legyenek a vásárlóknak és a Volkswagen nyereséges legyen.”

Keserű konklúzió a végén:

”az európai autós piac stagnál, és ez a közeli jövőben nem is változik meg” – jósolja Európa legnagyobb autós cége, a Volkswagen, amely a világháború óta nem volt ilyen nehéz helyzetben.

120 ezer embert foglalkoztat a Volkswagen Németországban

Ennek körülbelül a felét a központban Wolfsburgban, ahol minden a Volkswagenről szól. Mi lesz velük? 10 gyár állítja elő a Volkswagen autókat Németországban: hat Alsó Szászországban, három Szászországban és egy Hessenben. Osnabrückben zárnák be az egyik Volkswagen gyárat, ott 2300 ember dolgozik.

A Volkswagen külföldön is foglalkozik a gyár bezárásának gondolatával: Brüsszelben nem találtak új befektetőt, ezért valószínűleg elkerülhetetlen az üzem felszámolása. Brüsszelben az Audi Q8 e-tront gyártják, a termelést áthelyezik Mexikóba, ahol alacsonyabbak a munkabérek, lazábbak a környezetvédelmi szabályok és közelebb van az Egyesült Államok, melynek piacán dinamikusan növekszik az elektromos autók iránti igény. A brüsszeli gyár bezárása 3000 embert érinthet.

Kína és az USA a felelős?

Sokan a kínai elektromos autók konkurrenciáját illetve az USA protekcionista politikáját hibáztatják a Volkswagen nehézségeiért, de a pekingi Global Times szerint az európai autóipar saját gyenge teljesítményének köszönheti, hogy lemarad a globális versenyben:

”A nagy párizsi autószalon azt mutatta, hogy a kínai elektromos autókra kivetett vámok nem riasztják el a kínai cégeket attól, hogy az európai piacon árusítsanak. A kínai cégek új autókkal és új technológiákkal voltak jelen.”

A kínaiak párizsi jelenlétének már a címe is az új fejlesztési irányt jelzett: ”intelligent manufacturing in China” – vagyis a mesterséges intelligencia felhasználása az autók előállításában.

Peking együttműködést kínál Európának:

”A globális újítási versenyben Európa és az USA túlreagálta a kínai konkurenciát.

Franciaországhoz hasonlóan minden ország kezd rájönni arra, hogy a technológia fejlesztését elsősorban saját magának kell megoldania, de az újítás nem zárt folyamat. Szükség van versenyre és együttműködésre ezen a téren is. A kínai autóipar épp így érte el az eredményeit” – hangsúlyozza a pekingi Global Times.

Amely persze arról nem ír, hogy Kínában a munkabérek még mindig sokkal alacsonyabbak mint Európában vagy az Egyesült Államokban, és a környezetvédelmi előírások sokkal lazábbak mint a vetélytársaknál.

Ezért gyárt több autót a Volkswagen Kínában mint Európában, ezért működteti legnagyobb gyárát a Tesla is Sanghajban. A kínaiak immár világszínvonalú termékeket tudnak előállítani lényegesen alacsonyabb munkabérekkel mint a vetélytársak, ezzel a versenyelőnnyel nemcsak a Volkswagen nem tud mit kezdeni.

Az izraeli csapás a konfliktus új szakaszát jelzi, de megáll a totális háború előtt

Irán első reakciója azt sugallta, hogy a felek ismét elhárították az ellenőrizetlen háborút, még akkor is, ha a kilátás nagyobb, mint valaha.

Izrael szombat délelőtti megtorló támadása Irán ellen egy új és veszélyesebb szakasz kezdetét jelentette a két ország évek óta tartó konfliktusában, de úgy tűnik, legalábbis egyelőre nem vált ki egy teljes háborút, mondták el elemzők.

A támadás volt az első alkalom, hogy Izrael nyilvánosan elismerte, hogy katonai műveletet hajt végre Iránon belül, miután évekig stratégiai hallgatást tartott az iráni földön elkövetett merényleteiről és szabotázscselekményeiről. Az 1980-as években Irakkal vívott háború óta ez is ritka támadás volt külföldi légierő részéről Iránban.

Bár ez egy jelentős pillanat volt, a támadás nem váltott ki azonnal iráni fenyegetést a megtorlásra, enyhítve a félelmeket, hogy a Közel-Kelet két legerősebb hadserege irányíthatatlan konfliktus előtt áll.

„Az árnyékháború évei teljes mértékben nyílt konfliktusba keveredtek – bár egyelőre kezelt konfliktusként” – mondta Ellie Geranmayeh, az Európai Külkapcsolatok Tanácsának Irán szakértője, egy berlini kutatócsoport. „Teherán lenyelheti ezeket a katonai létesítmények elleni csapásokat anélkül, hogy olyan ellenakciót tenne, amely további izraeli válaszlépésekre ösztönözne” – tette hozzá.

Miután az Egyesült Államok hetekig nyomást gyakorolt ​​támadása hatókörének csökkentésére, Izrael elkerülte, hogy érzékeny nukleáris dúsító telephelyekre és olajkitermelő létesítményekre csapjon le, megtorlásul a hatalmas ballisztikus rakéták támadása miatt, melyeket Irán a hónap elején lőtt ki Izraelre.

Tisztviselők szerint szombaton az izraeli vadászgépek ehelyett nagyjából 20 katonai létesítményre összpontosítottak, köztük légvédelmi ütegekre, radarállomásokra és rakétagyártó telephelyekre.

A támadások viszonylag visszafogott fókusza lehetővé tette az iráni intézmények számára, hogy a normalitás érzését vetítsék előre szombat reggel. A légiközlekedési hatóság újra megnyitotta Irán légterét, és az állami hírügynökségek képeket és felvételeket sugároztak az élet visszatéréséről – elemzők szerint minden jel arra utal, hogy az iráni vezetés megpróbálja lekicsinyelni az izraeli támadás jelentőségét, és csökkenteni a belföldi várakozásokat egy nagyszabásúval szemben. Iráni válasz.

„Ez egy új szakasz kezdete, egy veszélyes szakasz, amely sokkal több érzékenységgel jár” – mondta Yoel Guzansky, a tel-avivi székhelyű kutatócsoport, a Nemzetbiztonsági Tanulmányok Intézetének iráni izraeli szakértője. „De a zene, amit Iránból hallok, alapvetően azt mondja: „Ó, ez nem semmi.”

Ennek eredményeként hozzátette:

„Lehetséges, hogy a két fél legalább ezt a kört lezárja, és nem fogunk látni iráni megtorlást – vagy ha látni fogjuk, akkor az kicsi lesz.”

Ennek ellenére az elemzők arra figyelmeztettek, hogy még ha a legutóbbi eszkaláció enyhül is, az Iránt és Izraelt tovább sodorta egy kezelhetetlen konfliktus felé. A két ország éveken át titkos háborút vívott, amelyben mindkét fél aláásta a másik érdekeit, és támogatást nyújtott a másik ellenfelének, miközben ritkán vállalt felelősséget saját támadásaiért. Ez a rejtett konfliktus nyílt konfrontációba fordult, amikor tavaly kitört a háború Izrael és Irán gázai szövetségese, a Hamász között.

Miután a Hamász vezette izraeli támadás tavaly októberben kirobbantotta Izrael pusztító gázai háborúját, Irán többi közel-keleti meghatalmazottja, köztük a Hezbollah is, palesztin szövetségesükkel való szolidaritásból csapást mért Izraelre. Izrael viszont fokozta az iráni érdekek elleni támadásait a régióban, ami közvetlen eszmecseréhez vezetett a két ország között, először áprilisban, most pedig októberben.

Egyes elemzők attól tartanak, hogy Izrael, bár viszonylag visszafogottan viselkedett szombaton, a november eleji amerikai elnökválasztást követően nagyobb támadást indít. A szavazás egy olyan hatalomátmenetet indít el, amelynek során Washington befolyása és az iráni-izraeli konfliktusra való összpontosítása csökken.

Irán légvédelmének és radarrendszerének megrongálásával Izrael megkönnyítette vadászgépei számára, hogy a jövőben Iránt támadják, ami vagy elriaszthatja Teheránt az erőteljes válaszadástól, vagy felbátorítja Izraelt, hogy újabb támadásokat próbáljon ki, vagy mindkettőt.

„Megkönnyebbülten sóhajt majd Irán és a régió, hogy az Egyesült Államoknak egyelőre sikerült megfékeznie Netanjahut” – mondta Geranmayeh, Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnökre utalva.

„De attól tartunk, hogy ez az amerikai választásokig vezető átmeneti korlátozás. Az előttünk álló „sánta kacsa” szakasz egy olyan pillanat lehet, amikor új izraeli támadásokat láthatunk Iránon belül az iráni képességek további kimerítésére.”

“Trump demenciával küzd, ezért alkalmatlan az elnöki posztra”

0

Donald Trump éppúgy mint egykor Julius Cézár  átlépheti a Rubicont, ha újra megválasztják az Egyesült Államok elnökévé – állapítja meg a The Globalist, amely hozzáfűzi, hogy már korábban is mindenki tudta, hogy “Trump végtelenül hiú hazudozó, de most ez kiegészült a demenciával is. Ezért sok republikánus – köztük sokan olyanok, akik Trump bizalmi emberei voltak elnöksége idején, úgy vélik, hogy alkalmatlanná vált az elnöki posztra.

“Joe Biden épp egészségi állapota miatt lépett vissza a jelöltségtől, mert az elnökjelöltek vitájában kiderült: immár nincsen teljes mértékben szellemi képességei birtokában. Donald Trump valamivel fiatalabb Bidennél, de ő is 78 éves, és a hozzá közelállók felhívták arra a figyelmet, hogy a demencia egyes jelei mutatkoznak nála.

A The Globalist hosszú listát mellékel azokról a republikánusokról, akik nem támogatják Donald Trumpot, sőt közülük sokan egyenesen Kamala Harris támogatására szólítanak fel.

  • Mike Pence – Trump egykori alelnöke, aki akkor került végképp szembe az elnökkel amikor az támogatta a 2020 januári támadást a washingtoni Kongresszus ellen.
  • John Bolton – Trump egykori nemzetbiztonsági tanácsadója /2018-19/ – a kampányra időzített könyvében azt írta, hogy “Trump újabb elnöksége veszélyeztetné az USA nemzetbiztonsági érdekeit.”
  • Dan Coates – hírszerző főnök – 2017- 2019 – Mike Pence egykori alelnököt támogatta a republikánus előválasztáson Trumppal szemben.
  • Mark Milley tábornok, aki az USA fegyveres erőinek vezérkari főnöke Trump idején és azután Biden alatt is Milley tábornok amikor hírt kapott arról, hogy Trump nem ismeri el választási vereségét, és háborút fontolgat Irán ellen, hogy ne kelljen átadnia a hatalmat a győztes Joe Bidennek, kiadta a parancsot: az elnök utasításai a hadseregnek csakis abban az esetben érvényesek, ha a vezérkari főnök aláírása is szerepel rajta! Erre a parancsra hivatkozva hosszabbította meg Joe Biden Milley tábornokot a vezérkari főnök posztján.
  • George W. Bush, aki nyolc évig volt az USA republikánus elnöke – nem állt be Trump támogatói mögé.
  • Dick Cheney – George W. Bush alelnöke – nyíltan támogatja Kamala Harrist.
  • William Cohen – Trump hadügyminisztere – támogatja Kamala Harrist.

Trumpot ettől még nyugodtan megválaszthatják

“Észszerű Orbán Viktor magyar miniszterelnök döntése, hogy mindent Trump győzelmére tett fel, de figyelembe kell venni a politikai realitásokat és Trump nyilvánvaló szellemi hanyatlását” – jelentette ki Budapesten a magyar kormány által szervezett Danube Institute és a Heritage Foundation konferencián Budapesten John Fund konzervatív újságíró, aki Trump belső köréhez tartozik.

Szerinte 50% az esélye Trumpnak a győzelemre.

Kamala Harris is mindent egy lapra tett fel: állítsuk meg Trumpot! Kérdés, hogy ez elég lesz-e, mert az emberek többségét az Egyesült Államokban is az érdekli: mi hasznom van abból, ha a demokrata vagy a republikánus jelöltre szavazok? Trump a proteszt szavazatokkal nyert 2016-ban, és ugyancsak ezekkel veszített 2020-ban. A proteszt szavazatok most újra őt támogathatják. Az idei Európai Parlamenti választások éppúgy a proteszt szavazatok sikerét mutatták a különböző választásokon az Európai Unió tagállamaiban.

Ha Trump nyer, akkor nagy kérdés, hogy kiket választ a kulcspozíciókra. Vance alelnök jelölt korábban az “amerikai Hitlernek” titulálta Trumpot, de most karrierizmusból mögé állt hiszen tudja: az alelnököt csak egy szívdobbanás választja el a hatalomtól Washingtonban. Reagan elnök második elnöki periódusában Alzheimer kórral küszködött, de a First Lady, Nancy Reagan és az elnök csapata ügyesen titkolta ezt. Reagan az USA egyik legsikeresebb elnöke volt, mert ő vetett véget a hidegháborúnak elérve azt, hogy az USA az egyetlen világhatalom maradt a glóbuszon. Trump most kevésbé szerencsés helyzetben kerülhet be a Fehér Házba hiszen az USA világhatalmi vezető szerepe megingott, de lehetséges, hogy ebben a kritikus helyzetben ügyesen lavírozzon hiszen első elnöki periódusa idején sem indított el egyetlenegy háborút sem, és döntött Afganisztán elhagyásáról. Ennek ódiuma azután a Biden kormányra maradt jól mutatva a külföldi beavatkozások kockázatát az Egyesült Államok számára.

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK