Kultúra Archives Page 36 of 75 › Független Hírügynökség

A náci és a zsidó lány szerelme

Kultúra

-

2018-05-27

Hideglelősen durva, de érzelmes is, az Aki elzárja az éjszakát előadása a Kolozsvári Állami Magyar Színház produkciójában, ami vendégszereplésre érkezett a Pesti Színházba. 16 éves lányt erőszakolt meg százak haláláért felelős náci tiszt egy koncentrációs táborban. Aztán szerelem szövődött köztük. 13 esztendő után újra összetalálkoznak Bécsben, és előtör belőlük a szenvedély meg a bűntudat.

Lényegében egymásnak ugranak. Csaknem széttépik a másikat, testi és lelki értelemben egyaránt. Bezárkóznak egy hotelszobába, abban a szállodában, ahol az egykori náci, Max most portás, és ahol Hanna meglátja, kapásból felismeri. Előtör belőlük, rájuk szakad a múlt. Fölszakadnak a valójában soha be nem hegedt sebek. És akarják, nem akarják, előtör a vágy is, miközben az asszony a koncertező, világhírű muzsikus férjével érkezett az osztrák fővárosba. Bámulják egymást. Ömlik vagy éppen bennakad a szó. És fölhorgadnak az ösztönök is.

Két remek színész tölti be a színpadot, Viola Gábor és Györgyjakab Enikő. Elképesztő milyen hőfokon égnek. Nincs kímélet maguk iránt, és egyébként nincs a néző iránt sem, hiszen végig kell néznünk a bűn és bűnhődés kegyetlenül fájdalmas folyamatát, ami felfokozott szexualitással vegyül, és eljut a húsba vájó mazohizmusig.

A fő díszletelem egy ágy. Ez olykor vad egyesülésük színtere, máskor demarkációs vonal közöttük, tologatják, taszigálják, pörgetik, egyensúlyoznak a peremén és belezuhannak, valósággal elnyeli őket. Ahogy a múlt is, amitől képtelenek szabadulni. Max beindít egy vetítőgépet, ami a háttérbe a koncentrációs táborban való létről vetít képeket. Ezek borzadályos szörnyűsége vegyül azzal, ami köztük a szobában történik. A nő is bűnösnek érzi magát amiatt, mert odaadta magát egy nácinak, és ennek szerepe lehetett a megmenekülésében, miközben a családtagjai meghaltak. A férfi sem szabadul a bűntudattól.

Nona Ciobanu darabja, amit Liliana Cavani híres filmje, Az éjszakai portás nyomán írt, azt vizsgálja, pokoli bűnökből lehet-e feloldozás, elképzelhető-e valamilyen formában megtisztulás, vagy netán semmi más nem lehetséges, mint a kínok kínjával való élet mindhalálig. Kérdések tömkelegét veti fel a produkció, például azt, bűn-e és mekkora, hogy a 16 éves lány, aki egy koncentrációs táborban volt kénytelen átélni az éledő szexualitását, mennyire bűnös amiatt, hogy odaadta magát egy nácinak? Lehet-e gátat szabni a test parancsának?

Látjuk, hogy ezt a két embert most is elkapja a szenvedély. Izzik a szemük, sóvárog az ajkuk, elképesztően felhevülnek. Bár akarják, nem tudják kikerülni egymást. Kivetítőn, Bogdán Zsolt megszemélyesítésében, megjelenik a mostani férj alakja is, ha úgy tetszik, a sikeres, jómódú, némiképp unalmasan érdektelen polgári élet megtestesülése. Ami a hotelszobában történik, valódibb, izgalmasabb, elevenebb. Érződik, hogy tetszik, nem tetszik, ez a fékezhetetlen, kikerülhetetlen, fájóan nagy, elhatalmasodó, ugyanakkor pusztító szerelem. Ha úgy tetszik, a beteljesülés és a vég.

Nona Ciobanu, aki meg is rendezte a saját darabját, sőt a jelmezeket is tervezte, és Peter Kosirral közösen a díszletet szintén, veszélyesen magas hőfokú játékot követel a színészektől. Györgyjakab kombinéra vetkezetten, rémisztően kiszolgáltatott, de számonkérően vádló is, hol kisiklik a férfi kezei közöl, hol a karjaiba vágyakozik. A Viola által megformált férfitől még most is lehet rettegni. Rémisztően állatias vonások keverednek benne gyengédséggel. Iszonyú a párharc a két ember között, de óriási a szeretet is. Visszatérhetnek a polgári életbe, azonban soha, de soha nem szabadulhatnak egymástól, a múlt sötét árnyai örökkön-örökké kísértenek.

Gálvölgyi 70

Bóta Gábor

-

2018-05-26

0

Gálvölgyi János, Kossuth-díjas színész, ma 70 éves. A Játékszínben önálló estje bemutatójával ünnepel, és utána üdvözlik a barátai, kollégái. Mi pedig a Kossuth Kiadónál tiszteletére megjelenő könyv előszavával köszöntjük.

Nagyon másmilyen, mint amilyennek a legtöbben hiszik. Civilben nem szórja a vicceket, nem hangos, nem harsány, nem a társaság középpontja, sőt, premierbulin is alig fordul elő, és, ha netán igen, hamarosan angolosan, úgy, hogy fel se tűnjön, eliszkol onnan. Színpadi jelenlétével ellentétben kimondottan visszahúzódó. Fölöttébb zavarba jön, ha leszólítják az utcán, pláne, ha még ölelgetik is, már az idegenek kézfogását sem kedveli. Felfegyverkezik fertőtlenítő spray-vel, és a kezére fújja utána, hogy jaj, csak beteg ne legyen. Szépen fejlett hipochondriája némileg csökkent azóta, hogy a családban adódott súlyos betegség, és bizony őt is vitték már a színházból előadás helyett kórházba. Már nem gondolja, hogy jobb neki a színpad szélén lenni, mint középen, mert baj esetén akkor könnyebben ki tud sasszézni a deszkákról.

Aki a Heti Hetes műsorában látta magabiztosan rögtönözni, a kollégák reagálásaira poént poénra halmozni, a Ki mit tud?-ban, a Gálvölgyi Show-ban jobbnál jobb paródiák özönét árasztani, az nehezen tudja elképzelni, hogy gyakran depressziós, gátlásos. Ami furcsa módon nem zavarja a játékát, amikor éppen cefetül van, akkor is megbízhatóan működik. Nála megbízhatóbb embert kevesebbet hordott hátán a Föld. Ha valakivel valamiben megállapodik, az a részéről garantáltan úgy lesz. A pontosságot aggályosan túlaggódja. Ez azt jelenti, hogy vagy félórával hamarabb ott van, ahogy a színházba is bemegy már este 6 előtt, mert mi történik, ha valami közbejön, nem szabad kockáztatni.

Ő a precíz polgár, olykor netán kispolgár, és ezzel együtt úriember. Nagyon ad az öltözködésére, fájlalja, hogy remek öltönyeit, egykor akár maga által tervezett finom ingeit, már alig van hová felvennie. Eleganciája kívül-belül kifogástalan, még abban is biztosak lehetünk, ha öltönyt visel, soha, de soha nem villan ki a bokája, mert, ahogy egy jól szituált angol gentleman-hoz illik, térdzoknit hord, azt is lehetőleg selyemből.

Ha nehéz számára a produkció, akkor már csak egy könnyű levest eszik ebédre is, előadás előtt pedig gondosan ellenőrzi a kellékeit, hogy minden rendben van-e. A kollégákra való tekintettel szertartásosan fogat mos, beillatosítja a száját, és persze a kézmosás sem maradhat el, ami némiképp jelképes. Azt jelzi, hogy külső gondoktól időlegesen megtisztultan, csak a szerepére koncentrálva lép színre.

A színház gyerekkori álma volt, és máig is annak beteljesülése. VII. kerületi, Csengery utcai srácként, mohó rajongással gyűjtötte az autogramokat. Híres, szép akart lenni, jó ruhákban járni, szeretettel körülvéve. Ironikusan szokta mondani, hogy ebből a szépség sikerült. És hát „A Gálvölgyi” is akart lenni, a senkivel össze nem téveszthető, karakteres színész, aki vitathatatlanul lett is. Valószínűleg már a Ki mit tud? tévés tehetségkutatóján, eszméletlen paródiáival, ő lett A Gálvölgyi. Az egész ország egycsapásra megismerte. A főiskolás időszaka alatt mégis felejteni akarta a paródiát, szabadulni akart tőle, mert úgy gondolta, hogy egy élete, egy halála, ő nagy-nagy tragikus színész lesz. Tán permanens szívfájdalma, hogy nem így alakult. A kötetben többen dilemmáznak azon, hogy miért is nem. Abban mindenki megegyezik, hogy nagy komikus. De, jó néhányan mondják, hogy másra, többre is képes, van, aki egyenesen azt állítja, hogy akár a Lear király eljátszására is.

A Tháliában gyakran szerepelt epikus jellegű produkciókban, amikben nehéz volt valódi színészi képességeit megmutatni, miközben sokat köszönhet ottani igazgatójának, korábbi osztályfőnökének, Kazimir Károlynak, akivel végül barátságba is keveredett. A Madách Színházban főleg bulvárvígjátékokban tündökölt. Hosszú évek óta már a Játékszínben is ezt teszi, ami a Madách zenés teátrummá válásával, a szakmai otthonává lett. A feleség, Gálvölgyi Judit, a jeles műfordító, akivel még amatőr színjátszókként ismerkedtek össze, pedig megteremti számára az igazi otthont, ahonnan sokszor nem is akar kimozdulni.

János aztán, szerencsére, nem „vedlette le” a paródiát, a Gálvölgyi Show adásaiban kamatoztatta pazar átváltozóképességét. Nemtől, életkortól függetlenül, hihetetlen figurák, akár valószínűtlen fazonok tömkelegének bőrében jelent meg. Igazi brillírozások terepe volt ez a műsor. Ugyanakkor nem ritkán, hevenyészettre sikerültek a szövegek, tán ez is lehetett az oka, hogy az adások miatt többen összevontuk a szemöldökünket, nem feltétlenül egyezett az ízlésünkkel, amit láttunk. Miközben tömegek szórakoztak rajta.

Ahogy a Heti Hetesen szintén, aminek csak elvétve akadt olyan adása, amiben nem vett részt. Ebben aztán igazán kidomborodott a bámulatos improvizációs készsége, sorozatban csapott le a poénlehetőségekre, de önzetlenül passzolta másoknak is a labdát. Nyíltan vállalta a véleményét, ahogy az Én összeféltem magam című estjén is tette a Mikroszkóp Színpadon. Lettek plusz rajongói a bátorságáért, és bizony lettek utálói is, mert besorolták az egyik politikai oldalhoz. Még az is előfordult, hogy elé köptek az utcán. De közben meg nap mint nap érzi sokak áradó szeretetét. Nincs már Gálvölgyi Show, nincs Heti Hetes sem, rendszeresen csak a Klubrádió műsorvezetőjeként van jelen a médiában. Elmélyülten beszélget az alanyaival. Ezt igencsak szereti csinálni.

Boldog, hogy végre játszhatja A hullaégető címszerepét, amire évtizedekig borzasztóan vágyott. Ez aztán igazán más, mint amit a közönség tőle megszokott, félt is, hogy ennyire megrázóan tragikus történetben nem fogadja majd el a publikum. Szerencsére nem így lett, a produkció siker. Ahogy összességében sikeresnek mondható egész eddigi pályája is.

Színésznőnek születtem

Somfai Peter

-

2018-05-24

0

Ő volt a magyar Bardot. Az első igazi szex szimbólum, akiért a hatvanas években a pasik sem időt, sem pénzt nem sajnálva, akár tucatszor is beültek megnézni Az aranyembert. Hogy lássák Noémit, ahogyan rózsaszín ruhájában, ringó keblekkel rohan szerelmese elé. Pécsi Ildikó a napokban ünnepelte 78. születésnapját. Nem érdekli a kora. Arcbőrének simasága, a tekintete csillogása ma is Noémire emlékeztet.

Azzal futott neki a pályának, hogy tudta magáról, a legszebb színésznő a környéken?

Tudtam. Nekem a Jóisten mindent megadott ehhez. Édesanyám már gyerekkoromban mindig azt mondta, én vagyok a faluban – mit a faluban, az egész országban! -, a legszebb kislány, és ezzel el is volt rendezve. Kicsi koromtól, ha megjelentünk valahol, én voltam a központ, a cserfes, szőke kislány.

Ez előny volt vagy hátrány?

Se ez, se az. Nem foglalkoztam vele.

Természetesen viseltem, amivel a Jóisten megajándékozott gyerekként, aztán felnőtt nőként a formás mellekkel, a karcsú derékkal, a hosszú lábakkal.

Lehet, hogy a mai fejemmel kicsit zavarna, hogy mindenki „csak azt” nézi rajtam. Talán ma el is pirulnék, de akkoriban észre sem vettem, hogy ha felszálltam a buszra, felborult a jármű, mert mindenki arra az oldalra jött, ahol én álltam.

Noémi vagy Pécsi Ildikó volt Csorba András partnere a filmben?

Pécsi Ildikó. Én akkoriban még annyira kezdő színésznő voltam, hogy csak magamat tudtam adni a kamera előtt is. Egy fiatal, vidéki, 22 éves lány voltam.

Nem kellett megharcolni a kolléganők irigységével?

Fogalmam sem volt, hogy vannak-e irigyeim. Biztosan voltak, mert egyszer később a fülembe jutott, hogy akadtak, akik azt sustorogták a hátam mögött, hogy könnyű nekem egy kis pendelyben, ugráló cicikkel ott szökdécselni…

És tényleg könnyű volt?

Nem tudom.

Ilyen alapon az egész életem „nagyon könnyű” lehetett,

mert mindig azt adtam a színpadon, ami az akkori lényem volt.

Emlékezetesek voltak a ruhái, kihangsúlyozták a szépségét.

Ez is egy érdekes történet. Édesanyám barátnője, Aranka, varrt nekem. A felvételire egy piros, hosszított derekú ruhában engedett el, aminek az anyagát az Alkalmi Áruházban vette. Amikor 62-ben az első fesztiválomra, Karlovy Varyba utaztam, akkor egy kék kartonruhát varázsolt nekem, ami elöl zárt volt, hátul pedig derékig nyitott. Azt mondják, jobban megnéztek benne, mint a francia sztárokat a méregdrága estélyi ruháikban.

Már beszéltünk az irigységről. Ön sem volt irigy soha senkire?

Nem volt rá okom. Az élet elhalmozott mindenféle nagyszerű szereppel. Voltam fiatal és öreg, sovány és kövér, lehettem vidám és eljátszhattam a „hattyú halálát”. Nekem adták Csámpás Rozi szerepét a bakterházban, Capuletnét a Rómeo és Júliában, Biancat az Othelloban. Voltam Lady Anna a III. Richárdban, a Cyranoban Roxan. A Rozsdatemetőben Csele Juli, és ha kellett ugrándoztam Antal Imrével a Néma leventében.

Azért sem kellett irigykednem senkire, mert elismertek.

Érdemes- és Kiváló művész címmel, Jászai- és Kossuth-díjjal, és akkor az állami kitüntetésekről még nem is beszéltünk.

Hány nagyobb szerepe volt? Megpróbáltam összeszámolni, de száz körül feladtam.

Én sem tudom. Amikor 70 éves voltam, a születésnapomra kaptam egy gyűjteményt, amelyben minden tévés szereplésem benne volt. A hírektől a bohózatokig minden. Három kötet, majd kilencszáz cím.

Ez a pálya – kívülről – sokkal „kegyetlenebbnek” tűnik.

Pedig nem az. Nagyszerű színészek voltak a partnereim és a kor legelismertebb rendezőivel dolgozhattam. Az igazi nagy színészek soha nem őrizték a szakmai „titkaikat” hét pecsét alatt.

Ruttkai Éva szeretett velem játszani, kijárta nekem a legszebb ruhákat.

Tőle eltanultam a kézmozdulatait, amit ő is Bajor Gizitől lesett el. Apámtól, aki szintén rajongott Bajor Giziért, azt a pillantást tanultam meg, hogyan kell lenézni a nézőtérre, hogy ott mindenki úgy érezze, egyenesen hozzá beszélek. A Pécsi Balett táncosaitól a tartást, Páger Tóni bácsitól a pontosságot, Bessenyei Feritől megtanultam, hogyan lehet legyőzni a lámpalázat.

Lámpalázas?

Rettenetesen.

Pedig azt mesélik, hogy képes a színpadra lépés előtt a déli ebédről mesélni, aztán kattan valami, átalakul a szerep adta figurára, lejön a színpadról és ott folytatja a főzést ahol abbahagyta.

Ez a titka a lámpaláz leküzdésének. Miközben az ember egészen másról beszélget, a fejében már mondja a szöveget.

Hogyan lehet szinte gombnyomásra civilből színészre váltani és vissza?

Erre születni kell, és én színésznőnek születtem. Édesanyám mesélte, hogy háromévesen álltam a nagyi konyhakertjében a paradicsomok és paprikák előtt és

azt mondogattam nekik, hogy „Papókák, színésznő leszek”.

Pedig se közel, se távol nem volt senki a családban, akinek köze lett volna ehhez a pályához. Talán csak az édesapám, aki nagyon szépen zongorázott és gyakran játszotta Blaha Lujza egyik dalát, amit én úgy énekeltem, hogy „Egy szisza, két szisza…” És milyen a sors? A pályám során jó néhányszor játszottam Blaha Lujzát.

A film vagy a színpad a szíve csücske?

Aki olyan szerencsés, mint, én annak ebből is, abból is kijut a java. A színház a világ csodája, mert a színész kapcsolatban van a közönséggel. A film másként egy csoda, ott a néző közé „beáll” a kamera és az operatőr szeme.

Vannak, akik azt mondják, Pécsinek akkora szíve van, mint amilyen Gobbi Hildának volt csak. Ő az idős színészeknek teremtett öregotthont, Pécsi Ildikó, országgyűlési képviselőként, a színészek tisztes nyugdíját járta ki.

Családi örökség. A nagyapámnak volt egy kis malma, kukorica darálója és olajütője. Amikor jöttek az asszonyok, hogy elverte a termést az idő, adott nekik pénzt, terményt, hogy éhen ne halljon a család. Majd jövőre, az új termésből megadják. Ha nem akkor, majd később. Szóval, volt egy kockás füzetem, amibe felírtam a „tennivalókat”, amivel a művész-szakszervezetben a Básthy meg a Sulyok megbíztak. Amikor a parlamenti folyosón megláttam az „illetékest”, legyen az akár a miniszterelnök, lerohantam, és addig rágtam az illető fülét, amíg be nem adta a derekát. De ma már ki emlékszik arra a szakmában, milyen megalázóan kevés pénzecskével kellett a kollégáknak nyugdíjba menniük?

Legendás a kapcsolata a férjével, Szűcs Lajossal.

Minket az isten is egymásnak teremtett.

Ötven éve élünk együtt Édeslajosommal, a szó szoros értelmében jóban és rosszban kitartva egymás mellett.

Amit nekem a színpad jelentett, azt neki a stadion. És ezek jól megfértek egymás mellett.

Azt írják a pletyka lapok, hogy kórházban van, élet és halál között…

Miért, a kórházban beszélgetünk? Itt vagyunk a kertünkben, a kutyáim nyalogatják a kezem. Az igaz, hogy élet és halál között vagyok, de melyikünk nem?

Szóval egészséges?

Annyira vagyok egészséges, ahogyan közel a nyolcvanhoz egészségesnek illik lenni. Néhány éve volt egy súlyos autóbalesetem, kiestem az autóból is. Akkor a Jóisten mentett meg. Láttam, ahogyan fehér lepelben áll az M3-ason és megállítja az autókat. Azóta sem jött teljesen rendbe a lábam, nehezen tudok mozogni. Vannak még egyéb apróságok is, de valamiből a gyógyszeriparnak is élnie kell. El kellene mennem orvoshoz, kezeltetni magam, de most nem érek rá. Amikor a baleset után nekem kellett, Édeslajosom ápolt, most őneki van szüksége az én segítségemre.

Manapság egy bírósági ügyüktől hangos a bulvár.

A fiam elvált felesége kevert minket egy olyan ügybe, amihez semmi közünk. A volt férjével kellett volna megvívnia. De neki az kellett, hogy a képe és a neve az enyém és Édeslajosé mellett szerepeljen. Hálaisten vége, de bevallom, nagyon megviselt minket.

Nem is készül újabb szerepre?

Megkeresett Eszenyi Enikő a Vígszínházból, hogy adjon egy szerepet, amit mindig nagyon szerettem volna eljátszani a Padlásban. De nem fogadtam el. Ha majd egyszer könnyebben tudok majd mozogni, talán még a színpad is szóba jöhet.

Mikor sztahanovista élmunkás is dönthetett a filmek sorsáról

Kultúra

Tasnadi Kata

-

2018-05-24

0

Mikor sztahanovista élmunkás is dönthetett a filmek sorsáról

Miért végezte a gondos ideológiai előkészítés ellenére az 50-es években készült filmek jelentős része dobozban? Hogyan készülhetett el Bacsó Péter A tanú című filmszatírája? Miért Louis de Funes-filmek képviselték Magyarországon a francia filmművészetet? Hogyan gondolkodott a filmekről Rákosi és Kádár? Ezekre, és más érdekes kérdésekre is választ kaphatunk az Állami álomgyár című kötetből.

Állami álomgyár címmel jelent meg Gervai András legújabb kötete, amelyben az ismert újságíró a második világháborútól egészen a 2000-es évekig foglalkozik a filmipar és a hatalom, a központilag irányított, később szervezett filmgyártás kérdéseivel.

Az európai filmgyártás helyzete alapvetően más, mint a hollywoodi modell: állami támogatás és szerepvállalás nélkül nem tudnának alkotni a filmesek, ez azonban azt is jelenti, hogy a társadalmi-politikai változásoknak sokkal inkább ki vannak szolgáltatva a szakma képviselői, mint a tengeren túli kollégáik. Különösen igaz ez Kelet-Európában, illetve Magyarországon, ahol 1948-tól a rendszerváltásig csakis a politika által meghatározott keretrendszerben működhetett a filmgyártás. Utána pedig az jelentette a problémát, hogy hogyan lehet az alkotóknak is megfelelő mozgásteret nyújtó, de egyben hatékony filmtámogatási rendszert kidolgozni.

Mindez megjelenik Gervai András könyvében amely részben korábban megjelent, de a kötet kedvéért átdolgozott tanulmányokat, illetve interjúkat és színészportrékat is tartalmaz. Az Állami álomgyár első nagyobb blokkja a második világháború utáni átmeneti időszaktól kezdve tárgyalja az államosítás alá kerülő filmgyártás helyzetét, és talán ez a legizgalmasabb része a könyvnek.

Szovjet filmszemle a Corvin moziban a 60-as években. Forrás: Fortepan

Ez az az időszak, amikor még a filmkészítést is tervutasításos rendszerben képzelték el, de hiába a gondosan megválogatott, ideológiailag megbízhatónak ítélt szakembergárda, az előre meghatározott témák és a különböző politikai bizottságok, rengeteg filmet nem lehetett bemutatni, mert az elkészülte után mégis fennakadt a cenzúrán. Pedig a soklépcsős rendszer miatt – ahogy Gervai fogalmaz – eleve valóságos akadályversennyé vált a filmkészítés, és esetenként

még sztahanovista élmunkások is beleszóltak abba, hogy megfelelő-e egy forgatókönyv.

Illetve olyan is volt, hogy maga Rákosi Mátyás döntött egy-egy film sorsáról. Ez persze abból a szempontból nem meglepő, hogy már Lenin is megmondta, hogy „Minden művészet közül számunkra a legfontosabb a film”.

Gervai András a hozzáférhető, precízen felkutatott forrásokon, például gyártási adatokon, PB üléseken készült jegyzőkönyveken kívül sokatmondó történetekkel is alátámasztja azt a tételmondatát, hogy a korszak filmtörténete részben cenzúratörténet.

A szerző külön foglalkozik az 1956 utáni helyzettel, és a megtorlásokkal, amelyek a filmszakmát is elérték. Egy olyan ellentmondásos időszakról van szó, amikor előfordulhatott, hogy Darvas Iván börtönbüntetését töltötte forradalmi szerepvállalásáért, de hosszas vívódás után mégis bemutatták a főszereplésével készült Gerolsteini kaland című operettfilmet, mivel Révész Miklós filmfőigazgató szerint

„a film elég költséges kiállítású és nem engedhető meg a betiltáson keresztül ily nagy összeg kárbaveszése”.

Pedig a Gerolsteini kalandban még egy olyan jelenet is szerepelt, amelyben Darvas börtönben ül, és arról beszél, hogy ártatlanul, az állam miatt került oda… Az ügynökök jelentették is, hogy az újságírók ezt a jelenetet hatalmas ovációval fogadták a moziban.

Sok problémásnak tekintett filmet végül csak a Filmmúzeumban vetítettek Forrás: Fortepan

Nagyon érdekes a Kádár-korszak konszolidálódó filmgyártásáról szóló összefoglaló is a fantasztikus Kádár-idézetekkel, miszerint nem kell a filmeseket kipusztítani, hanem segíteni és bátorítani kell őket a helyes út megtalálására. Kádár azt is hangsúlyozta, hogy mindeközben tartsák szem előtt az erre hivatott elvtársak, hogy

filmet mégsem lehet úgy gyártani, mint sárcipőt.

Gervai nem csak a Magyarországon készült alkotásokkal foglalkozik, hanem kitér a külföldről be (nem) hozott alkotások forgalmazására is. Kiderül például, hogy még olyan is volt, amikor egy filmet meghamisított feliratokkal mutattak be, hogy ideológiailag megfelelőbb legyen a dolgozó népnek, és azt is összeszedi, hogy milyen jelentős alkotások nem juthattak el a magyar mozikba, miközben elárasztottak az országot a sematikus szovjet filmek. Beszédes adat, hogy volt olyan szovjet film, amelyre mindössze háromezer ember váltott jegyet, miközben a Psychót az alatt a három hét alatt, amíg ment, több mint háromszázezren látták.

És, miközben a magyar filmrajongók csak álmodhattak arról, hogy ne öt-tíz évvel az elkészültük után láthassák a legújabb európai művészfilmeket vagy a hollywoodi sikerfilmeket, Kádár János és Aczél György feleségeikkel a hatvanas évektől egészen a rendszerváltásig a Hungarofilm Báthory utcai irodájában mozizott. Majdnem ezer pénteki mozidélutánon vettek részt, ahol döntő többségében nyugat-európai és amerikai filmeket néztek meg…

Meghalt Philip Roth

Kultúra

Tasnadi Kata

-

2018-05-23

0

85 éves korában meghalt Philip Roth, a 20. század egyik legjelentősebb amerikai írója, A Portnoy-kór és az Amerikai pasztorál szerzője, aki több mint öt évtizedes írói karrier után 2012-ben vonult vissza.

Roth halálhírét ügynöke, Andrew Wylie is megerősítette, aki azt mondta, hogy az író kedd éjjel halt meg szívelégtelenség miatt. Életrajzírója, Blake Bailey pedig a Twitteren számolt be arról, hogy Roth barátai körében halt meg.

Philip Roth died tonight, surrounded by lifelong friends who loved him dearly. A darling man and our greatest living writer. pic.twitter.com/v01QkXi7wD

— Blake Bailey (@BlakeBaileyOn) May 23, 2018

Philip Roth-ot úgy emlegették, mint az amerikai zsidóság krónikása, aki évtizedeken át tanulmányozta önmagát és ezen keresztül Amerikát.

Regényeinek legfontosabb témája az identitás, az erkölcs, az alkotás kérdése és a férfi szexualitás volt.

Roth már 1959-ben megjelent első könyvével, a novellákat tartalmazó Goodbye, Columbus-szal nagy kritikai sikert aratott, megnyerte az amerikai Nemzeti Könyvdíjat (National Book Award), de egyben rengeteg támadás is érte. Mivel a kötet elbeszéléseiben a zsidó identitás kérdéseivel foglalkozott, sokan egyenesen zsidógyűlölőnek bélyegezték.

A Portnoy-kór című, 1969-ben megjelent regényével vált sztárszerzővé: a könyv egyből bestseller lett. Ennek szintén egy zsidó karakter, Alexander Portnoy a főszereplője, akinek életében az extrém szexuális vágyak és a zsidó neveltetés konfliktusba kerül.

A hetvenes években Philip Roth gyakran járt Csehszlovákiában, ahol

olyan írókkal kötött barátságot, mint Milan Kundera és Václav Havel,

aki később Csehszlovákia majd a Cseh Köztársaság elnöke lett.

Philip Roth regényei mindig nagyon személyesek voltak, és több írói alteregót is alkotott magának, akik közül Nathan Zuckerman vált a legfontosabbá. Ezen a karakteren keresztül Roth a szexualitás és a hírnév kérdéseit is vizsgálta, illetve a kortárs irodalmi közegre is reflektált.

A Guardian nekrológja kiemeli, hogy a kritikusok is folyamatosan próbálkoztak azzal, hogy elkülönítsék Roth műveiben a fikciót a saját életén alapuló motívumoktól, amit az író azzal hárított el, hogy

ez mind ő, és semmi sem ő.

Roth azt sem szerette, ha regényeinek alakjait alteregóként emlegették, vagy önéletrajzi ihletésűnek nevezték a műveit, de a fikció és a valóság keveredése még saját magénéletében is válságot okozott. Az 1990-ben megjelent Deception című regény főhőse például egy Philip Roth nevű író, aki megcsalja a feleségét, ami romba döntötte valódi házasságát is a színésznő Claire Bloommal.

A 90-es évektől az író visszavonultan élt, és ekkor jelent meg több olyan regénye is, amelyek tovább erősítették pozícióját mint a modern amerikai irodalom egyik legfontosabb alakja. Ilyen például a Sabbath színháza, amelyért másodjára is megkapta a Nemzeti Könyvdíjat, a Pulitzer-díjat érő Amerikai pasztorál, A kommunistához mentem feleségül, az Összeesküvés Amerika ellen vagy A szégyenfolt. Ezek a kötetek már magyarul is viszonylag gyorsan megjelentek, míg a rendszerváltás előtt kijött írásai közül korántsem jelent meg itthon minden, vagy csak hosszú idő elteltével készült belőle teljes fordítás. (Az előbb felsorolt köteteket Sóvágó Katalin fordította magyarra.)

Ezekben a könyvekben Roth az amerikai történelem egy-egy periódusát ábrázolta abból a szempontból, hogy milyen nyomást helyeztek a történelmi események a regényeiben megjelenő karakterekre.

Utolsó alkotói periódusában visszatért a személyes témákhoz,

2010-ben megjelent könyvében, a Nemezisben pedig Istennel és bűntudat problémájával foglalkozott. Ezután nem kezdett újabb regényen dolgozni, két évvel később, 80. születésnapja körül pedig be is jelentette, hogy visszavonul. Ezt azzal indokolta, hogy szerinte már megírta a legjobb műveit és minden, ami ezután jöhetne, csak alulmúlná ezeket. Az elmúlt éveket pihenéssel, illetve életműve rendezésével töltötte.

Januárban még adott egy emailes interjút a New York Times-nak, amelyben a nyugdíjas éveiről is szó van. Roth ebben kifejti, hogy nagyon élvezi az életet: úgy érzi magát, mintha egy játékot játszana, amely ugyan nem tarthat örökké, de minden nappal, amelyet még ezen a világon tölt, olyan, mintha nyerne. Ezért minden nap, amikor aludni tér, mosolyogva fekszik le arra gondolva, hogy még egy napot megélt.

„Meglátjuk, meddig tart ki a szerencsém”

– írta.

Philip Roth halálával az amerikai írói akadémia legrégebbi tagja ment el.

Ilyen lett a legújabb Star Wars-történet

Kultúra

Tasnadi Kata

-

2018-05-22

0

Ilyen lett a legújabb Star Wars-történet

Ha egy szóval kellene jellemezni a legújabb Star Wars-filmet, amely a Han Solo történetét középpontba állító spin-off, azt mondhatnánk, hogy mindenféle szempontból korrekt. Nem ezért a filmért fog valaki beleszerezni a Csillagok háborúja univerzumába, de csalódást sem okoz a Solo – Egy Star Wars történet.

Habár ez utóbbi mondat nem hangzik túl nagy dicséretnek, tulajdonképpen az, hiszen nehéz feladatra vállalkozott a kreatív stáb és Ron Howard rendező. Egy mindenki által jól ismert, ikonikus karakter előtörténetét kellett bemutatni, és meg kellett találni azt a színészt is, aki eladható a fiatal Harrison Fordként, miközben a Solónak önmagában is meg kellett állnia a helyét. Nagyon sok buktató rejlett tehát a vállalkozásban, míg a 2016-ban bemutatott első spin-offal, a Zsivány Egyessel több szempontból egyszerűbb volt a helyzet. Ott a szó szoros értelmében mellékszálról volt szó, ezért teljesen új, ismeretlen karakterekre lehetett építeni a sztorit, akiknek története gyakorlatilag le is zárult a film végén. A Solo esetében ez nyilvánvalóan nem volt opció: ezt a filmet sokkal jobban be kellett ágyazni a fő történetszálba, és Han Solón kívül más ismert karakterek is megjelennek benne.

Tulajdonképpen a spin-offok létének két oka van (mármint ha eltekintünk a piszkos anyagiaktól, ami nyilvánvalóan a legfontosabb, mindent megmagyarázó ok): a messzi-messzi galaxisban rengeteg még a potenciál Skywalkerék és kapcsolt részeik történetén kívül, számos új bolygót, lényt, gonoszt lehet bemutatni, azaz szó szerint új világokat megnyitni a nézők előtt, plusz ott van a rengeteg esemény és karakter, akiket vagy amiket megéri jobban, más nézőpontból is megismerni. A Solo ezeknek az elvárásoknak is tökéletesen megfelel: kapott egy saját filmet egy közönségkedvenc karakter, akiről ezáltal kicsit többet megtudhatunk, és sikerült tovább tágítani a Csillagok háborúja univerzumát is.

Spoilerezni nem szeretnénk, ezért a történetről legyen elég annyi, hogy tulajdonképpen azt mutatja be a film, hogy

hogyan lett Han Solóból az Új reményben megismert Han Solo, a hivatásos űrcsempész.

Hogyan vált azzá a kissé mogorva, magányos farkassá, aki nem szívesen szövetkezik senkivel, és fennen hangoztatja, hogy csak a saját érdekeit nézi, de azért világos, hogy ha arra kerül sor, lehet rá számítani az erő jó oldalán.

A Solót játszó Alden Ehrenreich, Csubakka és Emilia Clarke Csillagok háborúja ûreposz legújabb része, a Solo: Egy Star Wars-történet bemutatója előtt Cannes-ban (MTI/EPA/Franck Robichon)

Mindez persze nem működne, ha nem lenne hihető, hogy ez ugyanaz a karakter, mint akit Harrison Ford alakításában megismertünk. Kijelenthetjük, hogy a viszonylag ismeretlen Alden Ehrenreich személyében nagyjából hiteles Han Solóra bukkantak az alkotók. Ehrenreich nem értelmezi újra Solo figuráját, és nem mutat be nagy ívű karakterfejlődést sem, de hát a Star Wars filmeket soha nem a kiemelkedő színészi teljesítmény miatt nézték az emberek. Sőt, igazából ebben az esetben talán jobb is, hogy Ehrenreich nem tűnik annyira karizmatikus figurának. Nem lehet azzal vádolni, hogy saját egyénisége átütne a vásznon, ezért nem is áll előttünk egy teljesen új Han Solo, hanem tudja hozni a már megismert figurát, csak annak egy naivabb, csillogó szeműbb verzióját. Azt sem lehet ráfogni, hogy utánozná Harrison Fordot, de azért van bennük kellő hasonlóság ahhoz, hogy működjön az összekapcsolás. És itt nem csak a külsőségekre gondolok, bár nyilvánvalóan erre is odafigyeltek.

Ehrenreich alakítása összességében pontosan olyan, mint maga a film: korrekt.

Nagyjából ez mondható el a többiekről is, hiszen kifejezetten izgalmas új szereplőt nem ismertünk meg. Woody Harrelson megbízhatóan hozza a saját figuráját, aki azonban nem kifejezetten érdekes, Daniel Glover viszont kifejezetten jó a tenyérbemászó Lando Calrissian szerepében. Benne azért még bőven van potenciál. A Trónok harca sztárja, Emilia Clarke ellenben nem alkotott igazán maradandót a szerepében. Pedig a karaktere elég összetett lenne, bár mentségére legyen mondva, hogy igazából pont az nem derül ki, hogy miért lett ilyen Qi’ra, így pedig elég nehéz bárhogy viszonyulni hozzá, és mintha a színésznőnek sem sikerült volna. És, ha már szóba került a Clarke-ból sztárt csináló sorozat: talán még annyit elárulhatunk a Solo történetről, hogy kis túlzással több árulás, átverés és háttérben zajló mesterkedés van benne, mint egy évadnyi Trónok harcában. Ami egy ponton már feldolgozhatatlanul sok is lesz, és mi is legalább annyira belezavarodunk abba, hogy ki kivel és hogy, mint maguk a szereplők.

Donald Glover Lando Calrissian szerepében. Forrás: Fórum Hungary

Ráadásul a motivációk sincsenek a legjobban kidolgozva, de pont ezért is mondhatjuk korrekt, és nem kiemelkedően jó filmnek a Solót. Hiszen

sikerült megfelelnie a vele szemben támasztott komplex elváráshalmaznak, de igazán maradandó élmény nem lett.

Önálló alkotásként is értékelhető, amihez nem kell kívülről fújni az összes korábbi Star Wars-filmet (bár, ha létezik olyan néző, aki meg egyetlen epizódot sem látott még, azért nem feltétlenül ezzel kezdje), viszont rengeteg olyan kisebb-nagyobb utalás van benne, ami fellelkesítheti a keményvonalas rajongókat is, és még azt is sikerült elhitetni, hogy Han Solót lájtuk. Az már inkább csak kötözködés, hogy Ehrenreich igazából nem tűnik fiatalabbnak, mint Harrison Ford

Kérdés, hogy milyen lett volna a film, ha nem küldik el az eredetileg a rendezésre felkért Phil Lord és Chris Miller alkotópárost (21 Jump Street, Lego Batman), akik helyett aztán a veterán Ron Howardra (A Da Vinci-kód, Egy csodálatos elme, Apollo 13) bízták a Solót. Úgy tűnik, nagy törést nem okozott a munkálatokban a rendezőváltás, a háttérbeli kreatív viták egyáltalán nem látszódnak a filmen. Valószínűleg egyedibb alkotás született volna Lord és Miller keze nyomán, bár az korántsem biztos, hogy jobb.

Aranyos emlékek között

Kultúra

Somfai Peter

-

2018-05-21

0

A Partiumban másképp mérik az időt. Nagyszalontán is, ahol az 1200-as években a tatárok pusztítottak, aztán az 1500-as évek végén a törökök romboltak le mindent. Majd száz évvel később az is megesett, hogy II. Rákóczi György fejedelem parancsára az itt élők pusztítottak el mindent, nehogy a visszavonuló oszmán hadak kezére kerüljön a váruk. Mára ebből csak az egyik őrtorony, a „csonka torony” maradt fenn, ami kicsit jelképe is a város élni akarásának. A Csonka toronyban most éppen Arany Jánosra emlékeznek. A költőre, a tanárra, az újságíróra, a Kisfaludy Társaság igazgatójára. A Magyar Tudományos Akadémia egykori főtitkárára, a magyar irodalom egyik legismertebb és legjelentősebb alakjára, aki 200 évvel ezelőtt itt látta meg a napvilágot.

Kétszáz év ezen a vidéken nagy idő. Hol van már a szülőház, az egykori „bogárhátú öreg viskó”? A helyén álló ház ki tudja hányszor cserélt gazdát. Sokáig tulajdonos, gondoskodó kéz nélkül hányódott, csak az utóbbi években került a helyi Arany János Művelődési Egyesület (AJME) tulajdonába. Megpróbálták újjáépíteni, de csak a telek, és az öreg eperfa unokája „eredeti”. Ma tájházként működik.

– Az egyesületünk akkor alakult, amikor a temetésről hazatért a szalontai küldöttség – meséli Patócs Júlia, a jelenlegi elnök. – Már akkor, 1855-ben, emléket akartak állítani a költőnek, amiben nagyon sokat segített a fia, Arany László. A városra hagyta édesapja megannyi emléktárgyát. Előbb egy emlékszoba nyílt ezekből az iskolában, de a hely nem volt erre alkalmas. Akkor költöztették Arany János relikviáit az akkoriban még valóban csonka toronyba.

1899-ben nyílt meg a múzeum, amely azóta is, folyamatosan, ugyanazon a helyen működik. A háború idején kellett csak néhány évre bezárni. Arany Szalontán elhelyezett könyveit, a széljegyzetes kéziratait, a személyes tárgyait máig sikerült épségben megtartani. Sajnos azok a relikviák, amelyek Budapesten maradtak, a második világháborúban találatot kaptak, elpusztultak.

– A múzeum sokáig ingyenesen működött, de ez egy idő után fenntarthatatlanná vált. Akkor a város átadta az egyesületünknek a torony melletti bérházat, az „Arany-palotát”, amelynek jövedelméből fedezni lehetett a működési kiadásokat. 2016-óta a Csonka torony is a tulajdonunkba került.

Patócs Júlia szívesen beszél a múltról, ma már azokról az áldatlan állapotokról is, amelyekkel az évfordulós ünnepségeknek készültek „nekifutni”. A magyar kormány 2017-ben adott az egyesületnek másfél milliárd forintot a szükséges felújításokra, amiből végre fűtésre, biztonsági berendezésre és a múzeumi tárgyak állagmegőrzésére is futotta. És egy európai szintű recepcióra, ahol a látogatókat ma már kulturált körülmények között fogadják. Szükség is volt erre, hiszen március, az emlékkiállítás hivatalos megnyitója óta, naponta hét-nyolc iskolás csoport érkezik. A legtöbben Magyarországról jönnek, a „Határtalanul” akció keretében, de a környező települések majd minden általános és középiskolája már „tiszteletét” tette a Csonka toronyban. Nagyon sok magánszemély, család is kíváncsi a látnivalókra.

Éppen ezért a legszűkebb „keresztmetszet” az idegenvezetés. Amikor ott jártam éppen Darvasi Zoltán, a múzeum igazgatója volt az „ügyeletes” idegenvezető. Türelemmel végig kellett várnom, amíg az előttem érkezett mosonmagyaróvári csoport diákjai el nem köszönnek. Előttük zalaegerszegieket, domböváriakat, sárospatakiakat kalauzolt.

Különleges kiállítási helyszín lett az egykori vár mára árván maradt tornya. Egy-egy szinten alig néhány négyzetméternyi szabad terület és természetesen a falak állnak rendelkezésre a költőóriás szellemének megidézésére. Darvasi Zoltán Vaderna Gábort, az ELTE Magyar Irodalom- és Kultúratudományi Intézete XVIII–XIX. századi Magyar Irodalomtörténeti Tanszékének adjunktusát, a kuratórium elnökét, Szilágyi Juditot és Koczka Istvánt emlegeti, a budapesti Irodalmi Múzeum munkatársait, akiknek oroszlánrészük volt az emlékkiállítás megalkotásában. A Csonka torony emlékkiállítása ma ízig-vérig XXI. századi: interneten is rá lehet kapcsolódni a kiállításra, bárki virtuálisan is „találkozhat” a szalontai emlékházban Arany Jánossal, a nemzet költőjével.

Mintha a kurátorok azt akarták volna kifejezni, hogy az életben minden mindennel összefüggne. A földszint látnivalóit a város múltjának szentelték. A XVI. századig itt csak egy jelentéktelen település létezett, amelynek ősi tulajdonosa a Toldy család volt. 1606-ban Bocskai István erdélyi fejedelem megvásárolta Toldy Györgytől a birtokot, és a hajdúinak adományozta. Az általa letelepített 300 hajdú alapította meg Szalonta városát. Jó kétszáz évvel később – szegről-végről – ismét a Toldy-családnak volt szerepe abban, hogy a szalontai jegyző országos költői hírnevet szerezzen.

A kiállítás egyik első látnivalója egy rézedény.

– Petőfi Sándor ajándéka – mutatja az igazgató. – 1847-ben itt járt a költő, aki kilenc napot vendégeskedett a városban. Nem sokkal később Szendrei Júliával is visszatért, s akkor az Arany-család vendégei voltak a fogadóban. Ekkor hozta ajándékba ezt a kávéfőzőt. Itt írta a három éves Lacikának emlékezetes versét is, és ő nevezte el az akkor még valóban fedetlen őrbástya maradványát „csonka toronynak”.

Szalontán az Arany családról máig megannyi szóbeszédet őriznek. Darvasi Zoltán a legjellemzőbbet idézi. Arany György tíz gyereke közül csak ketten maradtak életben, a legfiatalabb János és a nővére. A kisfiú a papa szemefénye volt, három évesen a homokban tanította meg írni, s mire iskolába került, már csodagyereknek tartották a városban.

A kiállítás falain megannyi korabeli emlék: a tanítóról és a város jegyzőjéről, a Kisfaludy Társaság pályázatáról, amelyre Arany János a Toldyval nevezett be. A költői versenyen aratott babér a szalontai jegyző nevét egy csapásra országszerte ismertté tette. Petőfi is elismeréssel szólt róla: „A Toldy írójához elküldöm lelkemet…” A két költő levélváltása – episztolái – máig a magyar irodalom gyöngyszemei.

A látogatókat természetesen leginkább a torony harmadik emeletén megidézett dolgozószoba tárgyai ragadják meg. 1865-től az MTA főtitkáraként négy szobát kapott a család az akadémia épületében. Onnan a dolgozószoba eredeti bútorai és használati tárgyai. A költő íróasztala, pipatóriuma, írószerszámai, foteljei. A ruhás és könyvszekrénye, Izsó Miklós kisplasztikája, gyermekei, Juliska és László festett portréi, Arany pihenő ágya és az a néhány karlsbadi váza is, amelyet egy kúráról hozott magával.

A kiállításról az ötletes megoldások sem hiányoznak.

– Amikor megérkezett a teljes anyag, ijedten kerestük, hová lettek azok a babér koszorúk, amelyeket élete során Arany munkássága elismeréseként kapott – meséli az igazgató. – Aztán megtaláltuk: négy pár üveglap közé préselték a koszorúk eredeti leveleit, amelyek így nem tudnak sem elveszni, sem megsérülni. A torony negyedik emeletén interaktív játékokat helyeztek el, ablakokat nyitottak a tájra Vaderna Gábor ötlete volt a sok ablak, a tér megnyitása. A négy égtáj felé néző ablakok alatt kis táblák mutatják, merre induljon el a tekintet Szeged, Budapest, vagy éppen Arad irányába. Ezt akár jelképesen a kiállítás záró üzeneteként is fel lehet fogni.

– Mi lesz az emlékév leteltével a kiállítás sorsa?

– Arany János szelleme majd 120 éve költözött be ebbe a toronyba. A város tovább őrzi és ápolja majd az emlékét.

Egy öblös, sárga fotel előtt álldogálunk.

– 1882. október 22-én ebben a karosszékben adta vissza a lelkét a teremtőnek. Hiszem, hogy szelleme egy darabkáját a textil szálai örökre megőrizték nekünk.

Nemi erőszak miatt feljelentették a sztárrendezőt

Kultúra

FüHü

-

2018-05-20

0

Nemi erőszak miatt feljelentették a sztárrendezőt

A francia Luc Bessont, Az ötödik elem és A nagy kékség rendezőjét, a Taxi-filmek producerét egy 27 éves színésznő jelentette fel.

A színésznő, akinek a nevét nem hozták nyilvánosságra, pénteken ment be a rendőrségre, és a Hollywood Reporter szerint azt mondta: amikor a Le Bristol szállodában találkoztak, Luc Besson beletett valamit a teájába, ami

elkábította, és ezt kihasználva a rendező megerőszakolta.

A rendőrség vizsgálatot indított. A rendező nincs Franciaországban, ezért őt nem tudták kihallgatni. Ügyvédje mindenesetre azt írta egy közleményben:

„Luc Besson leesett a székről, amikor meghallotta a vádakat,

és határozottan tagadja őket.”

Közben Asia Argento, aki a cannes-i filmfesztiválon is beszélt a zaklatási ügyekről és azok emblematikus alakjáról, Harvey Weinsteinről, azt mondta: ő már nyolc hónappal ezelőtt hallott az ügyről.

Luc Besson rendezte többek között Az ötödik elem, a Nikita, a Léon, a profi, a Metró, a Valerian és az ezer bolygó városa és A nagy kékség című filmeket, és ő volt a Taxi-filmek producere is. 12-szer jelölték a francia Oscar-díjnak is nevezett César-díjra, amit 1998-ban meg is kapott Az ötödik elemért.

Emellett befolyásos üzletemberként is számon tartják. Az EuropaCorp produkciós és forgalmazó cég vezetőjeként 2012-ben hozta létre Párizstól északra a Cité du cinéma filmstúdiót, amelyben a forgatási helyszínek mellett filmművészeti iskola is működik.

A Weinstein-botrány árnyékolta be a cannes-i díjátadót

Kultúra

Tasnadi Kata

-

2018-05-19

0

A Weinstein-botrány árnyékolta be a cannes-i díjátadót

Nem volt egyértelmű esélyese a 71. cannes-i filmfesztivál versenyprogramjának, de a szakma egyöntetű véleménye szerint kiemelkedő volt az ázsiai filmes felhozatal, és ennek megfelelően az Arany Pálmát is egy ázsiai rendező, a japán Hirokazu Kore-eda alkotása kapta, a zsűri Nagydíjával pedig a hosszú idő után visszatérő Spike Lee Ku Klux Klánról szóló filmjét jutalmazták. A Harvey Weinsteint nemi erőszakkal vádoló Asia Argento is felszólalt a díjátadón, a producer vadászterületének nevezve a fesztivált.

Hirokazu Kore-eda neve az átlagos nézőnek korántsem a legismertebb volt a 21 filmből álló versenyprogram rendezői között, de Cannes-ban nagyon kedvelt filmesről van szó, aki 2013-ban már elnyerte a zsűri Nagydíját A fiam családja című filmjéért. Ezúttal a Shoplifters című drámájával nyerte el a fesztivál fődíját. A film egy kisstílű bűnözőkből álló japán családról szól, akik befogadnak egy bántalmazott gyereket.

Japán film több mint húsz év után nyert fődíjat Cannes-ban.

A második legrangosabb díjat, a zsűri Nagydíját Spike Lee BlacKkKlansman című filmje kapta. A rendező 27 év után tért vissza Cannes-ba, ezért nagy várakozás előzte meg a Ku Klux Klánba beépülő fekete rendőrről szóló filmjét, amelyben az amerikai focistából színésszé avanzsáló John David Washington, Denzel Washington fia, illetve a Star Wars-filmek új sztárja, Adam Driver játssza a főszerepet.

Spike Lee amerikai rendező a zsűri Nagydíjával (MTI/EPA/Sebastien Nogier)

A legjobb rendező a lengyel Pawel Pawlikowski lett, aki Zimna wojna (Cold War) című filmjével versenyzett, és korábban az Ida című filmjéért megkapta a legjobb idegennyelvű filmnek járó Oscart is.

A női rendezők sem maradtak díj nélkül: Nadine Labaki libanoni rendező kapta a zsűri díját a Bejrútban játszódó, dokumentumfilmszerűen forgatott Capharnaüm című filmjéért, amely egy 12 éves menekült utcagyerek története.

A forgatókönyvírói díjat megosztva kapta a 2014-ben Nagydíjat nyert olasz Alice Rohrwacher a Lazzaro felice (Boldog Lazzaro) című filmért, amelynek a rendezője is ő volt, illetve a filmezéstől és az utazástól eltiltott iráni Dzsafar Panahi, aki illegalitásban forgatta Three Faces című filmjét.

A legjobb női alakítás díját a hivatalos verseny utolsó napján bemutatott Ayka egy kirgiz menekültnő története Moszkvában című film főszereplője, a kazah Szamal Eszljamova kapta. A férfiaknál pedig Marcello Fontét díjazták, aki Matteo Garrone Dogman című filmjében egy, a jövedelmét drogkereskedéssel kiegészítő kutyakozmetikust játszik.

A fesztivál hivatalos és párhuzamos szekcióiba beválogatott 19 elsőfilm közül a legjobbnak járó Arany Kamera-díjat a belga Lukas Dhont Girl című filmje kapta, amelyet az Un Certain regard szekcióban mutattak be. A film egy 15 éves, fiú testbe született lányról szól, akinek az az álma, hogy balerina legyen.

Fókuszban a nők helyzete

A díjátadó és a fesztivál azonban nem csak a díjazottakról és a filmekről szólt. Mivel ez volt az első cannes-i filmfesztivál a Weinstein-botrány és a #metoo kampány óta, Marlene Schiappa, a nők és a férfiak egyenjogúságáért felelős francia államtitkár vezetésével kampány is indult a szexuális zaklatások ellen: röplapokat osztogattak a megfelelő viselkedésről és egy segélyvonal is üzemelt a fesztivál ideje alatt.

Szombat este pedig beszédet mondott Asia Argento, aki azzal vádolja Harvey Weinsteint, hogy 1997-ben megerőszakolta, éppen Cannes-ban.

„21 éves voltam. A fesztivál volt a vadászterepe. Szeretnék tenni egy jóslatot: Harvey Weinsteint soha többé nem látják itt szívesen”

– mondta a színésznő, mikor a legjobb női alakítás díját vezette fel.

Ezen kívül a 71. cannes-i fesztivál egyik legemlékezetesebb eseménye az volt, amikor női filmesek kart karba öltve vonultak a vörös szőnyegen a filmipar nemi diszkriminációja ellen tüntetve. Cate Blanchett, Kristen Stewart és Salma Hayek is ott volt a 82 nő között, csakúgy, mint Agnes Varda francia filmrendező. A protestálás szóvivője Cate Blanchett, az idei zsűrielnök volt, aki arról beszélt, hogy a 82 nő azokat a filmrendezőket képviseli, akik 1946 óta megfordultak Cannes-ban 1886 férfi társuk mellett. Hozzátette, hogy az Arany Pálmát eddig 71 férfinek ítélték oda, és mindössze két női rendező kaphatta meg. Egyébként a női zsűrielnök is ritkaságnak számít Cannes-ban, eddig tíz alkalommal volt rá példa, és Cate Blanchett elnöksége azért is jelentős, mert a szexuális zaklatások elleni fellépés egyik fontos szószólójáról van szó.

A 71. Cannes-i Nemzetközi Filmfesztivál zsûrije. Balról jobbra: Kristen Stewart amerikai színésznõ, Cate Blanchett ausztrál színésznõ, zsûrielnök, Robert Guédiguian francia rendezõ, Lea Seydoux francia színésznõ, Ava DuVernay amerikai rendezõ, Khadja Nin burundi énekesnõ, Csang Csen tajvani színész, Andrej Zvjagincev orosz rendezõ és Denis Villeneuve kanadai rendezõ. (MTI/EPA/Franck Robichon)

Egyébként is igyekeztek a kortárs problémákra, és ezen belül női témákra koncentrálni a szervezők, és ebbe a vonalba egyébként tökéletesen beleillet Szilágyi Zsófia Egy nap című alkotása is, amely a verseny párhuzamos programjaként futó, első- és második filmesek alkotásait bemutató Kritikusok Hetén debütált. Itt hét film volt versenyben a fődíjért, és ugyan nem Szilágyi Zsófia alkotása nyert, de megkapta a FIPRESCI kifejezetten újonnan bemutatkozó rendezőket jutalmazó különdíját.

Sok új rendező és erős ázsiai jelenlét

Idén egyébként a versenyprogramra is jellemző volt, hogy a nagy nevek helyett sok olyan rendező kapott meghívást, aki újoncnak számít, azonban minden törekvés ellenére csak három női rendező filmje versenyzett az Arany Pálmáért. Persze voltak visszatérő nagy neveik is 21 versenyfilm rendezői között: például a francia újhullám emblematikus alakja, Jean-Luc Godard, aki Le livre d’image (Képeskönyv) című filmesszéjével szerepelt a válogatásban. Az ikonikus francia rendező munkásságát különdíjjal ismerték el a díjátadón.

Már a díjak kiosztása előtt sok helyen kiemelték, hogy idén kifejezetten erős volt az ázsiai filmes felhozatal. Nagyon lelkesedtek a kritikusok a dél-koreai Li Csang Dong Burning című filmjéért, amely a Filmkritikusok Nemzetközi Szövetsége (FIPRESCI) díját is elnyerte, és a talán a fesztiválon kívül is nagyobb sikert arathat, hiszen főszereplője a The Walking Dead című sorozat egykori sztárja, Steven Yeun.

A fesztivál nyitófilmje az iráni Ashgar Farhadi Nyílt titok című, Spanyolországban játszódó pszichothrillere volt, amelyben az egyébként is egy párt alkotó Penélope Cruz és Javier Bardem alakította a főszerepeket.

Nagyszabású hollywoodi produkciókkal viszont ezúttal nem kényeztették a közönséget, egyedül a Star Wars filmek legújabb spin-offját, a Solo című filmet vetítették le, bár a beszámolók szerint nem övezte túl nagy érdeklődés.

Botrányokból sem volt hiány

A fesztivál versenyen kívül bemutatott zárófilmje körül volt idén a legnagyobb balhé. Terry Gilliam The Man Who Killed Don Quixote (Az ember, aki megölte Don Quijotét) című filmjével kapcsolatban felmerült, hogy esetleg be sem lehet majd mutatni, miután az egyik producer, Paolo Branco le akarta tiltatni a vetítést. Az egykori Monty Python-os Gilliam majd húsz évig forgatta saját, modern környezetbe helyezett Don Quijote-feldolgozását, amelyben Jonathan Pryce „Don Quijote”, és Adam Driver is főszerepet játszik benne. Rajtuk kívül Olga Kurylenko és Stellan Skarsgard is szerepet kapott a végül nagy nehézségek árán, többszöri nekifutásra elkészült filmben. A fesztivál a rendező pártját fogta a vitában, és a bíróság végül úgy döntött, hogy a Gilliam és a producer között fennálló jogviták ellenére Cannes-ban és utána a francia mozikban is bemutathatják a filmet.

Szintén botrányosra sikerült – már megint – Lars von Trier visszatérése is Cannes-ba:

a dán rendezőt hét éve kitiltották a fesztiválról, most pedig egy extrém módon erőszakos horrorral tért vissza, amelyet egyes kritikusok remekműnek, mások öncélú botránykeltésnek tartanak. A The House That Jack Built egy elmebeteg sorozatgyilkosról (Matt Dillon) szól, aki válogatott kegyetlenséggel öli meg áldozatait. A filmet versenyen kívül mutatták be.

Szilágyi Zsófia filmje díjat nyert Cannes-ban

Tasnadi Kata

-

2018-05-19

0

Szilágyi Zsófia filmje díjat nyert Cannes-ban

Szilágyi Zsófia első nagyjátékfilmje, a Kritikusok Hetének programjában szereplő Egy nap elnyerte a FIPRESCI egyik díját a 71. cannes-i filmfesztiválon.

A magyar rendező filmjét az első- és második filmes alkotókat bemutató, a versenyfilmekkel párhuzamosan futó Kritikusok Hete programjának keretében vetítették a világ legrangosabb filmfesztiválján. A háromgyerekes anya egy napját bemutató film nagy sikert aratott, de a Kritikusok Hete fődíját a Diamantino című olasz film nyerte meg szerdán.

A Filmkritikusok Nemzetközi Szövetsége (FIPRESCI) viszont díjazta az Egy napot: a párhuzamos válogatásokban, a Rendezők Kéthetére és a Kritikusok Hetére meghívott első és második filmek közül ezt találták a legjobbnak.

A zsűri azzal indokolta a döntést, hogy Szilágyi Zsófia filmje figyelemreméltóan magabiztos bemutatkozás, amely az erőteljes rendezéssel

egy teljesen hétköznapi helyzet rendkívüli feszültségét és intenzitását érzelmekkel, humorral, drámaian jeleníti meg.

A világ több száz filmkritikusát tömörítő FIPRESCI díjainak sorsáról kilenctagú nemzetközi zsűri döntött, amelyben a francia elnök, Michel Ciment, a Positif című filmes szaklap főszerkesztője mellett Belgium, Brazília, Chile, Franciaország, Hollandia, Nagy Britannia és Németország vezető filmkritikusai voltak benne.

A FIPRESCI egyébként még két díjat osztott ki: a versenyprogramból a Burning című dél-koreai alkotást, míg az Un Certain Regard szekcióból a Girl című francia filmet találták a legjobbnak.

A díjazottakat a cannes-i fesztivál versenyprogramjának szombat este esedékes hivatalos díjkiosztása előtt jelentették be. A film stábja viszont már hazautazott Cannes-ból, ezért személyesen nem lehetettek jelen a díjátadón, csak a rendező üzenetét olvasták fel.

Az Egy nap elkészülését a Magyar Nemzeti Filmalap 2015-ben útjára indított Inkubátor Programja támogatta 62 millió forinttal. Havasi Ágnes, a Filmalap vezetője a díjról azt mondta az MTI-nek, hogy „jelentős nemzetközi elismerés az Egy nap alkotóinak és egy mérföldkő a Filmalap által életre hívott Inkubátor Program történetében is”.

Az Egy nap esélyes még a filmfesztivál szintén elsőfilmeseknek járó Arany Kamera díjára is, amelyet este osztanak ki.

A film egyik producerével, Pataki Ágival közvetlenül a filmfesztivál előtt készítettünk interjút, aki kiemelte, hogy egy ennyire kis költségvetésből készített alkotás bekerülhetett a Kritikusok Hetének programjába. Szerinte a film ereje abban rejlik, hogy nem csupán egy kelet-európai történet, hanem egy európai rendező olyan története, amely bárhol a világon érvényes lehet.

Kultúra

Gálvölgyi János, Kossuth-díjas színész, ma 70 éves. A Játékszínben önálló estje bemutatójával ünnepel, és utána üdvözlik a barátai, kollégái. Mi pedig a Kossuth Kiadónál tiszteletére megjelenő könyv előszavával köszöntjük.

még sztahanovista élmunkások is beleszóltak abba, hogy megfelelő-e egy forgatókönyv.

filmet mégsem lehet úgy gyártani, mint sárcipőt.

85 éves korában meghalt Philip Roth, a 20. század egyik legjelentősebb amerikai írója, A Portnoy-kór és az Amerikai pasztorál szerzője, aki több mint öt évtizedes írói karrier után 2012-ben vonult vissza.

Regényeinek legfontosabb témája az identitás, az erkölcs, az alkotás kérdése és a férfi szexualitás volt.

olyan írókkal kötött barátságot, mint Milan Kundera és Václav Havel,

Utolsó alkotói periódusában visszatért a személyes témákhoz,

hogyan lett Han Solóból az Új reményben megismert Han Solo, a hivatásos űrcsempész.

Ehrenreich alakítása összességében pontosan olyan, mint maga a film: korrekt.

sikerült megfelelnie a vele szemben támasztott komplex elváráshalmaznak, de igazán maradandó élmény nem lett.

A francia Luc Bessont, Az ötödik elem és A nagy kékség rendezőjét, a Taxi-filmek producerét egy 27 éves színésznő jelentette fel.

elkábította, és ezt kihasználva a rendező megerőszakolta.

Japán film több mint húsz év után nyert fődíjat Cannes-ban.

Fókuszban a nők helyzete

Sok új rendező és erős ázsiai jelenlét

Botrányokból sem volt hiány

Szintén botrányosra sikerült – már megint – Lars von Trier visszatérése is Cannes-ba:

Szilágyi Zsófia első nagyjátékfilmje, a Kritikusok Hetének programjában szereplő Egy nap elnyerte a FIPRESCI egyik díját a 71. cannes-i filmfesztiválon.

egy teljesen hétköznapi helyzet rendkívüli feszültségét és intenzitását érzelmekkel, humorral, drámaian jeleníti meg.

FRISS HÍREK

NÉPSZERŰ HÍREK

LEGOLVASOTTABB HÍREK

SZERKESZTŐ VÁLASZTÁSA