Vélemény Archives Page 98 of 106 › Független Hírügynökség

Hogyan nyírjuk ki egymást, becstelenül? – a Független Hírügynökség heti rangsora

-

2018-02-25

Hogyan nyírjuk ki egymást, becstelenül? – a Független Hírügynökség heti rangsora

Állítsuk fel a képzeletbeli dobogót, és hirdessünk eredményt.

Ez volt a hivatalos kampány első hete az áprilisi országgyűlési választások előtt, és a Független Hírügynökség arra vállalkozott, hogy hétről-hétre elemzi a történteket, s nem pusztán elemez, eredményt is hirdet. Ehhez kell a képzeletbeli dobogó; mely események vitték el a pálmát, és érdemelték ki az arany-, az ezüst és a bronzérmet, illetve mely történések szereztek még olimpiai pontot, azaz jutottak az első hatba. A rangsor természetesen önkényes, a szerző ízlésvilágát tükrözi, mások más eseményeket, más rangsorokat állítanának fel, mégis nagyjából biztosak vagyunk abban, hogy oly nagyon nem térnénk el egymástól.

Azt még feltétlenül illik megjegyezni, hogy az „eredményhirdetés” nem a valóságos teljesítmények elismerését tükrözi, sokkal inkább egy görbe tükör, annak bemutatása, miféle torzulások láthatóak a magyar választási kampányban.

Akkor tehát íme a rangsor:

Fazekas Sándor bemutatja bogarait.
Kirúgják állásából a kalocsai képviselőnőt,
Orbán elutazik a parlamenti napon Bulgáriába
Hódmezővásárhelyen „előgyűlöletet” rendeznek
Kocsis Máté pszichológiai tesztet csináltatott az ellenfeléről
Bokros Lajos ráindul és ráindít a barátaira.

Fazekas bogarai.

Aligha lehet kétséges, hogy a mezőgazdasági miniszter simán elvitte az első futam sárga trikóját. Azt a vállalást, amelyet minden fideszesnek meg kellett tennie, és amely nyilván nehéz helyzetet teremtett Fazekas számára, lássuk be, bravúrosan teljesítette. Azt találta ugyanis mondani – mert ugye tényleg minden fideszesenek a saját területéről hozott példával kell migránsoznia -, hogy a bevándorlók idegen étkezési kultúrát hoznak be az országba, azt fogják ránk erőltetni, aminek következtében a magyar emberek kénytelenek lesznek disznóhús helyett bogarakat enni. Németh Szilárd pedig, hogy kellő nyomatékot adjon a kijelentésnek, közölte a hallgatósággal: ő már evett bogarat és nem volt jó. Hogy miért evett bogarat, miközben még nincsenek itt a migránsok, az nem derült ki, mindenesetre ezt a tényt fontos volt tudatni mindenkivel, nehogy azt higgye bárki is, hogy talán nem is olyan rossz az a bogár a tányéron.

A kalocsai képviselő kirúgása.

Angeli Gabriella, a kalocsai önkormányzat független képviselője nyilvánosságra hozta azokat a leveleket, amelyeket az Európai Csalás Elleni Hivatal küldött meg a testületnek, és amelyből elég egyértelműen kiderül, hogy miként manipulált a kormány az Elios, illetve a miniszterelnök veje, Tiborcz István érdekében. Az állásából történt kirúgást még írhatjuk a Fidesz megfélemlítő politikájának számlájára, azt azonban nehéz hova tenni, hogy a baloldali többségű testület miért hívta vissza bizottsági funkcióiból a képviselőnőt? Lehet, hogy a Fidesznek a KDNP-n kívül más társai is vannak?

Orbán Bulgáriában.

Ez a cím nem a Lenin Lengyelországban kezdetű viccre akar utalni, pusztán arra, hogy a magyar kormányfő épp azon a napon volt kénytelen bolgár társához utazni, amikor a parlamentben kellett volna helytállnia, és válaszolnia az ellenzék kérdéseire. Általában persze Orbán nem szokott megijedni ettől a feladattól, ráadásul az országgyűlési koreográfia olyan, hogy az alapján nem tud vesztesként kijönni, most azonban mégis csak a sok-sok, vejével kapcsolatos kérdésre kellett volna választ adnia. És igaz, hogy menet közben kitaláltatott ennek kommunikációja – nyilvánosságra is került a kötelező sorvezető -, de az azért még Hollik Istvántól is nehezen elviselhető, hogy mindenre ugyanazt a panelmondatot válaszolja („Brüsszel támadása Magyarország ellen”), hát még Orbán Viktortól. Nem állítom, hogy ne lenne fontos a miniszterelnöki találkozó bolgár barátainknál, de azért hajlamosak vagyunk rácsodálkozni egy ilyen utazásra. Bár utóbb egyéb értelmet is nyert ez a találkozó: a Transparency International felmérése Bulgáriát helyezte az utolsó, Magyarországot az utolsó előtti helyre az uniós országok között a korrupciós listán. A két kormányfő jól megállapodott abban, hogy mindezt csak azért alakíthatta így ez a Soros-féle szervezet, mert ez a két ország védte meg határait kerítéssel a bevándorlóktól.

Hódmezővásárhelyi előgyűlölet.

Nem tartozna normálisan ehhez az összeállításhoz a hódmezővásárhelyi történetek sora, hiszen ott polgármestert választanak éppen most, és nem országgyűlési képviselőt, de ha létezik az előválasztás fogalma, akkor létezhet az előgyűlöleté is. Amit ugyanis ebben az alföldi városban, – másként: Lázárlanden – be lehetett mutatni a gyűlölködés, a másik lejáratása mintájaként, azt mind be is mutatták. (Persze ne siessünk az ilyen ítéletekkel: a kampány hátralévő napjai még sok „szép” és váratlan percet hozhatnak számunkra.) A kormánypártiak mindent bevetettek a független, ám de valamennyi ellenzéki párt által támogatott jelölt ellen, de ezek sorából is kiemelkedett az a szórólap, amelynek ugye nincs megnevezett tulajdonosa, csak címzettjei: azok, akik támogatták Márki-Zay Pétert, a független jelöltet. De még ezen belül is különösen gonosz a Mazsihisz feltüntetése, ennek ugyanis semmi egyéb célja nincs, mint a színtiszta antiszemitizmus. Arra akar utalni ugyanis a szerző, hogy a független jelölt valójában a zsidók embere, jóllehet ő köztudottan katolikus, ráadásul a Mazsihisz nem is támogatja, mivel a szervezet egyáltalán nem kíván szereplőjévé válni a választási kampánynak.

Kocsis Máté pszichológiai tesztet csináltat.

A józsefvárosi polgármester, aki most országgyűlési képviselő-jelöltként indul a választáson saját bevallása szerint pszichológiai tesztet készítettet ellenzéki társáról, Erőss Gáborról (Párbeszéd). Kocsis lazán közölte a teljes nyilvánosság előtt, hogy Erős nem normális, és hamarosan be fogja majd mutatni azt a jellemzést, amelyet egy pszichológussal végeztetett el Erőss írásmintája, Facebook-bejegyzései, hanghordozása alapján. A polgármester enyhe fenyegetést is eleresztett a testület tagjai előtt, már csak azért, gondoljuk, nehogy azt higgye bárki, hogy vele lehet packázni. Olyannyira nem, hogy neki még törvényt is szabad sértenie.

Bokros Lajos ráindul a barátaira.

Mindenképpen az olimpiai pontszerző helyre kívánkozik a Moma elnöke, aki azok után, hogy a DK kikosarazta, úgy döntött, ő maga a VII: kerületben, néhány társa pedig olyan helyeken indul el, ahol egyértelműen veszélyezteti a baloldal esetleges sikerét. Bokros sértődöttsége bizonyára elfogadható, tette annál kevésbé. „Egy évük volt rá, hogy megegyezzenek velem” – adta magyarázatát a szándékának, amely szándékát sehol sem fogadták pozitívan. Bokrosnak tudnia illenők, hogy nem a törököt, azaz az ellenséget rántja le magával Dugonics Tituszként a vár faláról, hanem azokat, akiket barátainak nevezett idáig. A valós ellenfél, meg a bástyáról figyeli, miként hullnak a mélybe a fegyvertársak.

(Egy hét múlva folytatjuk, akkor ismét kiosztjuk a sárga trikót, és az olimpiai pontokat.)

Orwell nem tévedett

Somfai Peter

-

2018-02-24

1

Apám gyakran mesélte, hogyan veszítette el az állását 1949-ben pusztán azért, mert szocdemként nem volt hajlandó átlépni az MDP-be. Előbb csak a főnöke próbálta rábeszélni, aztán kikerült a neve a munkahelyi faliújságra, megrögzött „revizionista” lett, és nem sokkal később már „B” listára került. Attól kezdve – haláláig – soha többé nem kapott „tisztességes” munkát, ahogyan ő nevezte. Mert a lóverseny pályán pénztárosnak lenni, vagy egy kis építőipari szövetkezetnél anyagot beszerezni – hát nem ez volt élete álma.

Amikor 2010-ben a Fidesz „fülkeforradalmárai” elfoglalták az országot, egyetlen, korábban közhivatalt betöltő szakember sem érezhette magát biztonságban. A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium közigazgatási államtitkárát bízta meg Orbán Viktor a „vérbíró” szerepével, akinek az volt a dolga, hogy magához rendelje minden minisztérium minden dolgozóját a főosztályvezetőktől a mezei ügyintézőig, és tudassa velük: fel is út, le is út. Legtöbbjüknél még a törvényesen járó végkielégítést is megsarcolták az emlékezetes 98 százalékos büntető adóval. De nem ez volt a legsúlyosabb büntetésük: utasítást kapott minden állami és önkormányzati hivatal, hogy az elbocsátottakat nem lehet közhivatalban alkalmazni.

Már akkor kimutatta a Nemzeti Együttműködés Rendszere a foga fehérjét.

Azóta sem lett barátságosabb a hazai politikai közhangulat. Aki nem működik együtt a Fidesszel, az ellene van, aki mást gondol az ország sorsáról az nemzetietlen, az ellenzék nem politikai vetélytárs, hanem ellenség. Eltaposandó, megsemmisítendő.

Hódmezővásárhelyen még csak próbálgatják egymást a politikai szorító ellenfelei. A hétvégi választás csupán egy előmérkőzés az áprilisi nagy összecsapás előtt, de már itt is látszik, a szabályokat meglehetősen szabadon kezelik a ringben. Látszólag minden a hagyományos szabályok szerint zajlik majd, ahol a mélyütésért is intés jár, azonban a látvány inkább hasonlít az utcai ketrecharcra. A kormánypárti jelölt nem is annyira a győzelemre, egyenesen a leszámolásra készül.

Márki-Zay ellen szokatlanul durva ellenkampány folyik, valami olyasmi, amit édesapámnak is meg kellett tapasztalnia az ötvenes évek elején. Őt nem a városi „faliújságon” plakátolták ki, szórólapokat terjeszt a kormánypárti jelölt, amelynek első oldalán az ellenfelét támogató pártok politikusai és Soros György látható, a hátoldalán viszont magánemberek nevei szerepelnek.

Ki tudja, hogyan derül ki, lelkünk mélyén kit támogatunk? Ki tudja, hogyan működik az orbáni gondolat rendőrség? Kubatov-aktivisták lesik minden megszólalásunkat? Jegyzőkönyvek készülnek mindenkiről, aki nem írja alá a fideszes jelölt ajánlását? Listáznak mindenkit, aki nem küldte vissza a nemzeti konzultációnak nevezett hecc kampány blőd kérdőíveit?

Ijesztő mi vár ránk. Orwell nem tévedett, csak az évszámot írta el.

Németh Szilárd üzeni: nem a zsemle kicsi, hanem a pofátok nagy!

Föld S. Péter

-

2018-02-22

3

Németh Szilárd üzeni: nem a zsemle kicsi, hanem a pofátok nagy!

Van egy olyan „velünk született probléma”, hogy minden üggyel szeretnénk szaladni az orvoshoz”. Ezt mondta Németh Szilárd, a Fidesz alelnöke, amikor a közelmúltban nyilvánosságra került, a sürgősségi ellátáshoz kapcsolódó halálesetekről kérdezték. Majd, mintha maga is érezte volna, hogy ez így kevés, mintegy megerősítésként hozzátette: „Én például tegnap szögbe nyúltam, és evvel is elrohanhattam volna, de megpróbáltam magam megoldani” .

Sejthettük volna, hogy itt van a kutya elásva. Mi vagyunk a hibásak, a saját mohóságunk matt kerülünk bajba, vagy halunk meg. Túlságosan leegyszerűsítjük a világot, ha éhesek vagyunk, eszünk valamit, ha elromlik az autónk, szerelőhöz visszük, ha betegek vagyunk, orvoshoz megyünk.

Ez ment eddig, de mostantól ez is másként lesz, mert ez korszerűtlen és sehova nem vezető gondolkodás.

Mert hogy ezer más módja is van a gyógyulásnak. Ha – Németh Szilárd szép hasonlatánál maradva – szögbe nyúlunk, akkor nincs más teendő, minthogy kihúzzuk a szöget, megköpködjük a helyét, bekötjük, és már mehetünk is a dolgunkra. Fölösleges minden csip-csup üggyel az amúgy is túlterhelt egészségügyet háborgatni. Az egészségügy nem azért van, hogy a betegek bemenjenek a kórházba és ott rendes ellátást kapjanak, hanem azért, hogy a mindenkori kormányok elmondhassák, hogy milyen sokat költenek az egészségügyre.

Ha bizonytalanok vagyunk, hogyan kell egy vakbélgyulladást kezelni, biztosan van olyan ember a rokonságban, akinek volt már hasonló baja és hasznos tanáccsal tud szolgálni. De ha nincs ilyen ismerősünk, akkor is találunk megoldást. Ma már, hála az internetnek, a legtöbb betegséget otthon, házilagosan is gyógyíthatjuk. Beütjük a Gugliba, hogy mi a baj, a derekunk fáj, a fejünk hasogat, esetleg annyira szédülünk, hogy fel sem tudunk állni, és máris tucatnyi megoldást találunk arra, hogyan gyógyíthatjuk meg magunkat az amúgy világszínvonalon álló hazai egészségügy igénybevétele nélkül. Lám, Németh Szilárd is milyen szépen meggyógyult, nem is látszik a mozgásán, hogy egy nappal korábban szögbe nyúlt.

Ha valaki azt gondolja, hogy Németh Szilárd mostani megnyilvánulása előzmények nélkül való, az nagyot téved. Néhai Marosán György, akit pék múltja miatt Buci Gyurinak becéztek (csúfoltak?) a magyar dolgozók, a Magyar Dolgozók Pártja Politikai Bizottságának ülésén így üzent az életszínvonaluk miatt elégedetlenkedő munkásoknak: Nem a zsemle kicsi, elvtársak, hanem a pofátok nagy!

És ez, vegyük tudomásul, ma sincs másként. Nem a várólisták hosszúak, hanem a betegek vannak túl sokan. Tessék kevesebben lenni, és ha valami fáj, azt odahaza orvosolni! Meghalni sem muszáj kórházban, ma már erre is megvannak azok a technikák, amelyek segítségével kényelmesen, orvos közreműködése nélkül, odahaza is elhunyhatunk.

Egymás farkasai

Somfai Peter

-

2018-02-21

0

Az ősbűnt valamikor 2002-ben követte el a Fidesz, amikor az országgyűlési választások második fordulójában veszítettek. Akkor sarokba szorított patkányként, vicsorogva ígérték az ellenzéknek, hogy a részükről nincs bocsánat. Semmi jóra, legfeljebb a nyakukba lihegett jeges leheletükre számíthatnak.

És ezt be is tartották. Az első adandó alkalommal, 2010-ben, a „fülkeforr” mámorában azonnal

beindították az ellenzékkel való teljes leszámolást.

A korábbi kormányok idején közhivatalt ellátó szakemberek közül jószerével senkit nem hagytak a helyükön, rövidesen valóban ki lehetett dobni minden korábbi „telefonkönyvet”, következett az egy párti alaptörvény, majd a választási rendszer átalakítása, amelyet – a korábbi vereségeik valamennyi tapasztalatát beépítve -, a saját szájuk ízére formáltak. Átrajzolták a körzeteket, megváltoztatták a mandátumszerzés szabályait, a győztesek gyakorlatilag minden visznek, lehetetlenné tévé a gyengébbek számára az összefogást, egy esetleges második fordulós koalíciót.

Minden szabályosan történt, csak éppen becstelenül.

Már 2014-ben kiderült, hogy működik a csapda. Egy olyan monolit, pénzzel, gazdasági előnyökkel, korrupcióval összeforrasztott választói bázissal szemben senkinek nincs esélye leváltani a kormányzatot, ha nem tud valami hasonlóan egységes erőt szembeállítani a kormány oldal jelöltjeivel. Pontosan ebben rejlik a szabályok ördögi gonoszsága, ugyanis demokratikus körülmények között minden pártnak az volna az érdeke, hogy felmutassa a választóknak, miben más amit ő kínál, hogyan pozicionálja önmagát a politikai, ideológiai riválisaival szemben.

De a szembenállás nem szülhet együttműködést. Ha a pártok feladják identitásukat és hajlandóak a győzelem érdekében egy közös zászló alá állni, elveszítik önálló arculatukat, beleolvadnak a politikai szürkeségbe. Két választásuk marad: vagy az előbb említett arctalanság, vagy

a harc, farkasok módjára, akár az utolsó vérükig.

Alig két hónappal a megmérettetés előtt úgy látszik, a korábban egymással barátkozó farkasok és inkább a harcot választják. A Nemzeti (?) Választási Bizottság még rá is tett egy lapáttal, amikor bejelentette, hogy a törvények betűje szerint ugyan nem tehetné, de törölni fogja azoknak a pártoknak a listáját, amelyek jelölt-létszáma a visszalépések után nem éri majd el a 29-et. (Hogy mindez alkotmányos vagy sem, majd lehet a bíróság előtt vitatni, de alighanem akkor már eső után köpönyeg a döntés.)

Évértékelőjében Orbán Viktor humorosnak szánta, bár sokak számára nem úgy hangzott: tizenhat év ellenzékiség után csak 12 év kormányzás van mögöttük, tehát még egy ciklus hiányzik (neki) az „egyensúlyhoz”. Alighanem az LMP és a Momentum is osztja ezt a fideszes optimizmust. Az utóbbi párt ifjú elnöke nem is titkolja, ők senkivel nem közösködnek, 2022-re „gyúrnak”, és lehet ugyan bizakodó a miniszterelnök-jelölt asszony, alighanem ők is így számolnak.

A napokban derült ki, hogy a farkasok véres párbajába a Modern Magyarország is kénytelen volt beszállni. Bokros Lajos korábbi, higgadt helyzetértékelése nyomán sikerült ugyan a Demokratikus Koalícióval megegyezésre jutnia, hogy ő személyesen a DK listáján kap helyet, cserébe pedig országszerte támogatják Gyurcsányék jelöltjeit. Csak aztán jött a hideg zuhany: ráébredtek, hogy

a választási vermet már előre megásták

azoknak a pártoknak, amelyek egymás után kétszer nem indulnak a választásokon. Törlik azokat a pártok nyilvántartásából, és ez várna a MoMára is. Ők ugyanis 2014-ben nagyvonalúan lemondtak pénzről, sajtóról, országgyűlési képviseletről, amikor nem indultak el a választásokon, nehogy rontsák az ellenzéki összefogás esélyeit. A MoMa számára ezért nincs más út, mint most belevágni.

Bokros hangot is váltott. Szerinte a nagyobb baloldali pártok le akarják kaszálni a kisebb pártokat, erről szól az Együtt kirekesztése, de főleg az, ahogyan az MSZP maga kezdeményezte, aztán a Fidesz örömmel megszavazta, hogy az 1 százalékot el nem érő pártok fizessék vissza a kampánytámogatást. Nem sokkal később mintegy harminc egyéni jelölttel listát állítottak Bokrosék is, és ezzel beneveztek a háborúba. Így állhatott elő az a helyzet, hogy például Szegeden Szabó Zsolt Sándort nevezték, akinek az esélyes Szabó Sándorral kell majd megmérkőznie. Ha harc, hát legyen harc, ő sem akar kimaradni az adok-kapokból: „valamiért” éppen a 7. kerületben indul, ott, ahol a DK-s Oláh Lajost tartanák favoritnak.

Ilyenkor mindenki, mindenkire lő. Mindenki ellenség, hullhat nem csak a férgese. Választó legyen a talpán, aki biztosan nem téveszti majd el, hová is húzza azt az ikszet…

Miért beteg az Orbán-futball?

Föld S. Péter

-

2018-02-20

0

Idáig azt hittük, hogy Orbán Viktor szereti a futballt. Mit szereti? Annyira rajong érte, hogy kormányülést, vagy fontos nemzetközi tárgyalást is képes otthagyni egy futballmeccsért.

Különösen akkor, ha a Videoton játszik. Vagy a Felcsút, mely csapatnak Puskás Ferenc Akadémia a neve.

Meg hát, tudjuk, nemrégiben még maga is focizott.

Minden jel arra mutatott, hogy a miniszterelnök szereti a futballt, s még azt a változatát is kedveli, amelyet Magyarországon játszanak.

Most kiderült, hogy Orbán Viktor nem szereti a futballt. Legalábbis, azt a futballt nem szereti, amelyik jó és eredményes. Hiába szokta azt nyilatkozni idehaza, hogy a tao-ból származó sok milliárd forint nem közpénz, mert magánemberek és magáncégek adományaiból jön össze, most kiderült, hogy hét évvel ezelőtt megállapodott az EU-val arról, hogy a tao közpénz. De nemcsak erről, hanem arról is, hogy – az EU-val kötött megállapodás értelmében – addig maradhat a tao, ameddig a magyar csapatok csak jelentéktelen szerepet játszanak a nemzetközi porondon, és a magyar játékosok sem szerepelnek komolyan vehető csapatokban.

Ezt a megállapodást Orbán Viktor nem kötötte a magyar adófizetők orrára, de talán még a Fideszben is csak kevesen tudtak erről. És aki tudta, az hallgatott, mint a sír. Eddig. Mert mostanra kiderült, hogy nem lehet tovább hazudozni. A tao közpénz, és ezt a rendszert addig lehet fenntartani, ameddig a magyar futball olyan, amilyen. (Mondjuk így: szar.)

Kell tehát a tao-pénz, de nem azért, hogy a magyar futball jobb legyen, hanem hogy a mostaninál is több stadion épülhessen Magyarországon. Mert bár a stadion nem tud focizni a labdarúgók helyett, viszont pénzt hoz az építtetőknek. Akik, tuggyukkik. Leginkább Mészáros Lőrincnek és Garancsi Istvánnak hívják a stadionépítőket. Idővel talán a miniszterelnök veje, Tiborcz István is labdába rúghat, de őt most az Elios-ügy miatt átmenetileg a kispadra száműzték.

Persze, ne legyünk igazságtalanok, nem kizárt, hogy Orbán valahol, a lelke mélyén szereti a focit. Csak hát a pénz még a focinál is kedvesebb neki. És ezért inkább stadiont épít, mert az hamarabb termőre fordul, mintha az amúgy tehetséges magyar fiatalokból nemzetközi szinten is sikeres, de legalábbis elfogadható futballistákat nevelnének.

Így gyűlöli a luxemburgi külügyminiszter Magyarországot

FüHü

-

2018-02-20

0

Így gyűlöli a luxemburgi külügyminiszter Magyarországot

Jean Asselborn luxemburgi külügyminiszter a Stop Soros törvénycsomag kapcsán élesen bírálta a magyar politikát, és azt mondta, hogy amennyiben a magyar kormány így folytatja, megvonhatják a szavazati jogát.

Szijjártó Pélter külügyminiszter mindezt nem hagyta annyiban, és helyretette a nálunk is kisebb ország külügyminiszterét. Szerinte Asselborn mindezt azért mondta, mert „gyűlöli Magyarországot”, elvakult bevándorláspárti, ostoba ember.

Az utóbbi két megállapítással – kellő ismeretek híján – nem vitatkoznánk. Szijjártó vélhetően biztos helyről tudja, hogy a luxemburgi kolléga bevándorláspárti és ostoba. Ez úgy lehet, hogy arrafelé – szemben a magyarországi gyakorlattal – ostoba embereket keresnek a külügyminiszteri posztra.

Az viszont, hogy Asselborn gyűlöli Magyarországot, minimum véleményes. Soha semmi ilyet nem mondott még a luxemburgi külügyminiszter. Sehol nem utalt arra, hogy Magyarország csúnya lenne, a magyar nők rondák, a magyar borok pedig ihatatlanok.

Jean Asselborn nem szólta le az aranycsapatot, nem mondta Puskás Ferencről, hogy kutyaütő, és azt sem hallottuk tőle soha, hogy a sokat emlegetett pesti viccen nem lehet nevetni.

Legjobb tudomásunk szerint azt sem mondta, hogy a Balarton csúnya, a Dunakanyar felejthető, Budapest pedig nem világváros, hanem, egy ócska falusi kóceráj.

Jean Asseléborn luxemburgi külügyminiszter nem Magyarországot, hanem Magyarország jelenlegi kormányának populista, az Európai Unió normáival szembemenő politikáját kritizálta.

Országértékelés és a valóság

FüHü

-

2018-02-19

1

Huszadik alkalommal adott értékelést az ország helyzetéről Orbán Viktor.
Megszokhattuk, hogy amikor a Fidesz ellenzékben volt, akkor a valóságosnál kedvezőtlenebb, kormányfőként viszont az emberek nagy többsége által tapasztaltaktól sokkal kedvezőbb képet rajzolt hazánkról. Vasárnap délután azonban minden korábbinál nagyobb volt a különbség a beszéde és a valóság között. A teljesség igénye nélkül nézzünk erre néhány példát.

Nem esett szó például arról, hogy a statisztikai adatok szerint hazánkban 4 millió ember él a létminimum szintjén, vagy annál is rosszabb körülmények között, hiszen ebből 1 millióhoz közelít a mélyszegénységben tengődők száma. A kormányfő a 2010 utáni „magyar gazdasági modell” nemzetközi elismertségéről beszélt, ám a tények, a számok ezt cáfolják. Hazánk az Európai Unióhoz történt csatlakozásunk idején és az azt követő években Csehországgal és Szlovéniával a három legsikeresebb új uniós tagállam egyike volt. 2010 óta viszont folyamatos a leszakadásunk, ma már csak Romániát és Bulgáriát előzzük meg, de előnyünk ezekkel szemben is egyre csökken. Természetesen Orbán Viktor arról sem tett említést, hogy gazdasági növekedésünk jelentős részét az Unióból érkező euró milliárdok és a külföldre távozott magyar munkavállalók hazautalásai adják. A jelenlegi gazdasági teljesítménynél is súlyosabb problémát jelent, hogy az elmúlt nyolc évben Magyarország egyre lejjebb került az európai országok gazdasági versenyképességének sorrendjében.

Nem meglepő, hogy a beszédben szó sem esett az egészségügy és az oktatás katasztrofális állapotáról, amit a nemzetközi felmérések adatainak összehasonlítása is jelez. Azt viszont büszkén említette, hogy a két legutóbbi parlamenti választáson a Fidesz kétharmados győzelmet aratott. Arról persze nem szólt, hogy a parlamenti többség aránya 2014-ben a választási szabályoknak volt köszönhető. A választásra jogosultaknak ugyanis csupán 27%-a, azaz kevesebb mint egyharmada szavazott a Fidesz-KDNP koalícióra. A leadott szavazatoknak is csupán 44%-át, azaz kevesebb, mint a felét szerezték meg. Persze már többször bebizonyosodott, hogy a többség helyes értelmezése nem erős oldala Orbán Viktornak. Legutóbb például a Soros György megállítására felszólító nemzeti konzultáció során visszaküldött 29%-nyi kérdőívet nevezte „elsöprő többségnek”.

A kormányfő beszédében emlékeztetett arra, hogy 2010-ben 10 év alatt 1 millió új munkahely megteremtését ígérték, amiből szerinte több mint 700 ezer már létre is jött. Valójában azonban ennek döntő része nem új és nem teljes értékű munkahely, hanem részben a külföldre távozott munkavállalók üresen maradt helye, valamint a közmunkaprogramban biztosított, alacsony bért fizető munkahely.

Mivel a magyarországi helyzettel kapcsolatosan Orbán Viktor semmilyen problémát nem említett, arról sem szólt, hogy mik lennének a következő Fidesz-KDNP kormány legfontosabb céljai a gazdaságpolitikában, az egészségügyben, a szociálpolitikában és az oktatásban. Arról sem esett szó, hogy újraválasztásuk esetén szándékában áll-e mérsékelni az elképesztő nagyságú jövedelemkülönbségeket, a Fidesz holdudvarához tartozó milliárdos oligarchák és a bérből, fizetésből élő munkavállalók között. Így kap valós értelmet az a mondata, hogy „soha ennél rosszabb nyolc évünk ne legyen”.

A hazai viszonyokról adott hamis képnél jóval nagyobb terjedelmet kapott a beszédben Magyarország és a nemzetközi környezet viszonyának a méltatása. Ez nem meglepő, hiszen az emberek életkörülményeiről szóló állításait mindenki össze tudja vetni saját tapasztalataival. Nemzetközi megítélésünkről, kapcsolataink alakulásáról viszont az emberek nagy többsége döntően csak a kormányzati kommunikációból szerezhet információkat. Így nyugodtan állíthatta azt, hogy nemzetközi tekintélyünk növekszik, aminek azonban éppen az ellenkezője igaz. Hazánk nemzetközi megítélése az 1960-as évek vége óta nem volt olyan kedvezőtlen, mint az, ami 2010 óta érzékelhető. Az Orbán-kormány hivatalba lépése óta folytatott politika, a demokratikus jogállam brutális leépítése nyílt szembefordulást jelentett az Európai Unió értékrendjével, amit az Uniós intézmények természetesen nem hagytak szó nélkül. Tovább növelte a feszültséget a jogos bírálatok elutasítása, az Orbán Viktor által „pávatáncnak” nevezett hazudozás, az Európai Unió ellen meghirdetett, értelmezhetetlen szabadságharc és az integráció alapját jelentő közösségi szempontok elutasítása. Ellenszenvet váltott ki a magyar kormányfőnek az a jól érzékelhető törekvése is, hogy a menekültügyet saját belpolitikai céljaira, hatalmának megerősítésére használja fel. Az uniós intézmények és a tagállamok széles körének ellenszenvét fokozta, hogy az Orbán-kormány a visegrádi országokat is igyekszik szembe fordítani az Európai Unióval, amire azonban csak Lengyelország mutatott fogadókészséget. Csehország és Szlovákia azonban egyértelművé tette, hogy az integráció magjához akar tartozni és nem kívánja követni Orbán útját, ami az integráció perifériája vagy az Európai Unióból történő távozás felé vezet.

Magyarország nemzetközi megítélésének jelentős mértékben ártott az is, hogy Orbán Viktor már a kormánya 2010-es hivatalba lépését követően a Nyugat hanyatlásáról, a Keletről fújó szélről beszélt és szövetségesnek nevezte Oroszországot. Néhány évvel később pedig az illiberális állam, azaz Putyin, Erdogan, Alijev és Nazarbajev rendszerét méltatta a nyugati liberális demokráciákkal szemben.

Az elmúlt egy évben kiderült, hogy Orbán Viktor elszámította magát, amikor úgy nyilatkozott, hogy 2017 a populista lázadás, azaz Nyugat-Európában a szélsőjobboldali pártok nagy áttörésének, kormányra kerülésének éve lesz. Hamisnak bizonyultak az Egyesült Államok elnökválasztásához fűzött reményei is. Donald Trump semmivel sem viszonozta azt a gesztusát, hogy az Uniós tagállamok vezetői közül egyedül ő méltatta – még a megválasztása előtt – a számára kedvezőnek gondolt eredményt. Nem váltak valóra az osztrák kormányváltáshoz fűzött reményei sem. Hiába próbálta rövid bécsi látogatását sikernek beállítani, a fiatal jobboldali kancellár nyilatkozata ellentétes volt Orbán Viktor értékelésével.

Az országértékelésnek volt egy mondata, amely a beszédnek Orbán Viktor szándékaival ellentétes értelmezést adott. Az ellenzéki pártokra tett gúnyos, lesajnáló megjegyzéseit azzal próbálta még sértőbbé tenni, hogy szerinte a választók többsége nem kormányváltást, hanem „ellenzékváltást” akar. Ezzel teljes mértékben egyetértek. Sok millió választóhoz hasonlóan én is úgy gondolom, hogy ellenzékváltásra lenne szükség. Április 8.-a után én is szívesen látnám Orbán Viktort és kormányának tagjait az ellenzéki padsorokban.

Kovács László
az MSZP korábbi elnöke

Mindenki, aki számít

Föld S. Péter

-

2018-02-18

0

Ott volt mindenki, aki számít. Mindenki, akire számítottak, és aki számított valamire az elmúlt években. Az idei évértékelőn sem az volt a kérdés, hogy mit mond a vezér, hanem az, hogy mit hallanak azok, akik elmentek őt meghallgatni. Mit akartak hallani, és sikerült-e azt hallaniuk, amit hallani akartak.

A vejére súlyos megállapításokat tartalmazó OLAF-jelentés után mit tud nekik mondani a vezérük? Van-e mondanivalója arról, hogy kiderült: miközben milliárdokat költenek a Soros elleni gyűlöletkampányra, Magyarország befogadott menekülteket. Lesz-e valamilyen mondandója a vezérnek a Lázár Jánosék birtokai által körülölelt hódmezővásárhelyi luxuskastélyra? (Lázár, mintha ott sem lett volna.) Arra, hogy napnál világosabb lett, hogy a rezsicsökkentés szemfényvesztés, mert lehetne olcsóbb a gáz, mint amennyiért az állam adja az embereknek. (Németh Szilárd sem mutatkozott.)

Tudja-e lelkesíteni a hallgatóságát valamivel? Hogy mozduljanak, ha majd mozdulni kell?

Egymást vizslatták a meghívottak. Nem mindegy, hogy ki hol kapott helyet. Előrébb, mint tavaly, netán néhány sorral hátrébb lett helyezve. De legfőképp a másik arcát lesték, a rezdüléseit. Hogyan reagál a hallottakra, mer-e nem nevetni a miniszterelnök viccein.

A korábbi években sikk volt itt lenni. Elismertséget jelentett, az akol melegét, egzisztenciát. Azt, hogy benne vagy a brancsban.

Most nem sikk volt, hanem kötelező. (Mármint annak, akit meghívtak.) Akit nem, az már ment a levesbe. De ott lenni sem volt feltétlen öröm. Mutatják az ember képét a tévében, le sem lehet majd tagadni évek múltán. Lemondani csak igen alapos indokkal lehet a meghívást, amit vagy elhisznek odafent, vagy nem. Akiben már nem hisznek, annak annyi. Jobb tehát itt lenni és mosolyogni.

Ez a túlélés feltétele, és még ettől sem biztos semmi. Csak egy lehetőség, hogy holnap is legyen nap.

Nem arra volt kíváncsi a közönség, hogy mit mond a vezér, hanem arra, hogyan mondja. Papírról olvassa, görcsösen, mint már évek óta mindig? És ha valami fura huzat hirtelen kitépné a kezéből a leírt szöveget? Mit mondana akkor?

Sokan úgy tudják, hogy beteg, mások szerint csupán bizonytalan. Kérdés, hogy legalább rövid időre, a nyilvánosság előtt, tudja-e még erősnek mutatni magát. Mert a mi erőnk nála van. Addig vagyunk erősek, ameddig ő annak látszik. Ha neki vége, mi is becsukhatjuk a boltot.

Ha ő nincs, mi sem vagyunk.

Az a tévén keresztül is érződött, hogy megpróbált magabiztosnak mutatkozni. Hatalmasnak, tekintélyesnek. Jó lenne tudni, mi jött le mindebből az ő közönségének a helyszínen. Őszinte volt-e a taps a végén, vagy csupán a már megszokott ceremónia része.

Már csak másfél hónap van a választásig, utána meg majd csak kibírjuk valahogy.

Beteg beszéd

Lendvai Péter

-

2018-02-18

0

Orbán Viktor, láthatóan, érezhetően valamiféle vírussal küzdve tartotta meg 20. évértékelő beszédét; becsületére legyen mondva végigküzdötte magát az ötvenpercnyi szövegen. Miközben mielőbbi gyógyulást kívánunk a miniszterelnöknek, gyorsan biztosítjuk őt afelől is: nem vagyunk ellenzékiek, nem hatja át mondandónkat a gyűlölet – mint ahogy ő azt kijelentette a politikai ellenfelekkel kapcsolatban, – tehát, amikor gyógyulást kívánunk neki, akkor azt komolyan is gondoljuk.

Még akkor is, ha ő maga a magyar egészségügy állapotáról egy szót sem ejtett; ebben az állapotában talán érthetően.

Mint ahogy az oktatásról is csak abban az összefüggésben, hogy a felsőoktatásba mennyivel több cigány jutott be, ami persze fontos körülmény, de talán még sem meghatározója annak, ami e területen hazánkban történik.

Ezt azért is érdemes hangsúlyozni, mert ez a miniszterelnöki év-, vagy nyolc év értékelő a nemzeti tudat, a nemzeti függetlenség megtartása, kivívása, megharcolása köré épült, márpedig ha nemzet, ha haza, ha magyarság, akkor mégis csak illett volna, kellett volna szólni az oktatásról is, kiváltképp akkor, amikor a magyar diákok éppen egyfajta választ várnak, remélnek az ország vezetőjétől, azokra a problémákra, amelyek bénítják a szakágat. Ilyet azonban nem kaptak Orbán Viktortól; természetesen nem várható a kormányfőtől, ráadásul ötven napnyira a választásoktól, hogy önbírálatot gyakoroljon egy ilyen ünnepi alkalommal, amikor a kiválasztottakhoz szólhat. Nem, tudjuk, hogy ilyet egyetlen vezető sem tenne; megbocsátható tehát, ha kizárólag az eredményekre koncentrál, és az is, ha a politikai ellenfeleket bírálja. Nincs abban semmi illegitim, ha csak saját magát, és az őt követőket tartja hazafinak, ezt más országok más vezetői is megteszik; ilyen a politika. Talán még az is belefér, hogy a vetélytársakról olyan stílusban szóljon, mint ahogy tette.

Belefér, mondjuk, miközben arra gondolunk, hogy Magyarország legnagyobb, vagy inkább: legjelentősebb közjogi méltóságától elvárható lenne az árnyaltabb tiszteletadóbb fogalmazás.

De persze értjük mi: ötven nap, az ötven nap, a választások meg választások, azaz semmit nem szabad a véletlenre bízni. Azt az emberek jobban értik, ha a vetélytársat csődgondnoknak nevezik, Gyurcsányt virtigli kommunistának, az összes létező pártot mindenre alkalmatlan hazafiatlan, nemzetellenes társaságnak. Mi több, mi azon sem akadunk fenn, hogy Orbán Viktornak egyetlen szava sem volt a korrupcióról, és zavartalanul folytatta migránsozó retorikáját, meg sem említve saját kormánya szerepét az általuk befogadottakról. Mondjuk azt: nem is vártuk tőle.

Folytassuk a sort, mi az, amit még ugyanígy elfogadhatónak tartunk, a jelen helyzetben és az orbáni évértékelő hagyományokat tekintve. Rendben van, ha úgy látja, és úgy akarja láttatni a szónok, hogy az elmúlt nyolc év kiemelkedő, még az általa vártnál és jobb eredményeket hozó időszaka volt az országnak. Gondolhatja úgy, hogy itt az új, hétszázezer munkavállaló nagyszerűen érzi magát, mint ahogy a nekik munkát adó vállalkozók is. Gondolhatja úgy, hogy a fiatalok családépítése is jó mederbe került, hála a Fidesz – na jó, a KDNP is – kormányzásának.

De, ha ennyi minden rendben volt ezzel a beszéddel, akkor mi volt benne, ami nem? Hát úgy az egész együtt. Mert ennek a mostani beszédnek igazában nem volt tartalma. Nem volt súlya. Fogalmazhatunk így is: rossz kampány-nyitó volt.

Színvonaltalan, a hazai és nemzetközi politika szereplőit alábecsülő, néhányat érthetetlenül felülértékelő (például Berlusconit). Igazán nem tudom hova tenni Orbán ama kijelentését, amit a Jobbikkal kapcsolatban hallottam: az egykor szebb napokat megélt pártól szólt. Vajon mire gondolt? Azokra az időkre, amikor még EU-s zászlót égettek, vagy nyíltan zsidóztak, cigányoztak? Merthogy ennek a pártnak ez volt az előélete. Ezek lennének a szebb napok? Hogy az elnök egy iszlámra vonatkozó mostani kijelentésével operált, miközben ezt megtehette volna éppen saját korábbi iszlámot dicsérő mondatának idézésével is.

De nem ezt tette. Nyilván azért nem, mert nem illett volna bele a szónoklatba.

Amelynek igazi veleje – bár nem illik ide ez a szó – mégiscsak az utóbbi két év kormányzati politikájának lényegét tükrözte: a migránsozást.

Ezzel kapcsolatban pedig már korántsem lehetünk oly megengedőek, mint a beszéd egyéb részeivel voltunk. A sorosozás újabb, hazug és igaztalan fokára lépett a miniszterelnök, kiterjesztve a támadás irányát Brüsszel, Párizs, és Berlin után az ENSZ-re is. Olyan fordulattal élt – biztosak lehetünk, hogy a következő napokban párttársaitól is hallani fogjuk -,

mely szerint egy nemzetközi vezető elkottyintotta magát, és arról beszélt, hogy kitenyésztik a homo sorosenzicust, mégpedig épp a bevándorlókból, mert azt látja, hogy a magyarok reménytelenül átformálhatatlanok.

Ezért kell minden szinten megharcolnunk velük, mert ezek ilyen nézeteket vallanak és ezt a gyakorlatot követik. Európát bevándorló földrésszé akarják tenni; itt válik ketté a nyugat-európai és a közép-európai akarat. Mert mi itt, a kereszténység utolsó bástyájaként védelmezzük az európai kultúrát és a nemzeti identitást. Orbán szerint győzelemre állunk.

Itt többes szám első személyt használt. De biztos, hogy csak magukat értette bele, mert meghirdette a tovább harcot – és kitiltást – azok ellen, akiket ők bevándorlás pártiaknak minősítenek, a majdani új törvény szerint.

Ha nyernek, lesz ilyen törvény. Azok pedig, akiket érinteni fog, boldogok lesznek, ha kitiltják őket ebből az országból.

Soros, Tiborcz, meg a többiek

Lendvai Péter

-

2018-02-17

0

Hivatalosan szombaton megkezdődik a 2018. évi választások kampánya, ha hinni lehet a jelzéseknek, többszáz párt és képviselőjelölt startol el, hogy pártját, vagy saját magát bejuttassa a parlamentbe. Az persze, hogy a hivatalos jelzőt használjuk, semmit nem jelent, tekintettel arra, hogy eddig is bőszen kampányolt mindenki, aki csak tehette, már ha anyagi erőforrásaiból futotta rá. Meg egyébként is: akadnak itt bőven olyanok, akik a törvényeket szabadon értelmezik és nem is kell attól tartaniuk, hogy bármely szervezet felelősségre vonná őket, netán szankcionálná is. Különösen erős tulajdonságokat mutat fel e téren a vezető kormánypárt – a másik alig létezik -, szabadon használva a kormányzati lehetőségeket és a költségvetésben található pénzeket, vagy az országgyűlés fórumait, nem utolsó sorban pedig médiáit.

Ez utóbbinál érdemes egy kicsit elidőznünk, már csak annak érdekében is, hogy olvasóink is lássák azt, mi történik ebben az országban. Az ugye már senki számára nem szolgál új információval, hogy mára a magyarországi média nagyjából kilencven százalékát uralja a Fidesz, beleértve azon tartalmakat is, – lám, a törvények…- ahol kiegyensúlyozott információ-szolgáltatásra lennének kötelezve.

Vagyis a köztévé és rádió, illetve az MTI is maximális kiszolgálója Orbán Viktornak, híven csatlakoznak a kormány és a Fidesz különböző információs attakjaihoz, mintegy ráerősítve, vagy olykor előkészítve a Mészáros-Vajna-Habony háromszög témaválasztását.

De hogy ennél egy kicsit konkrétabb legyek: hetek óta slágertéma Juhász Péter házasságának, pontosabban válásának, gyermekelhelyezésének ügye. Ugye ennek látszólag semmi köze a kampányhoz, ha nem tudnánk, hogy Juhász képviselő-jelöltként indul az egyik belvárosi választókerületben. Tegyük fel magunknak azt a kérdést: egy ilyen ügyhöz, vajon mi köze van a komplett jobboldali médiának? Miért vállalják a tökéletesen etikátlan fellépést, hozzák nyilvánosságra a perlekedő felek egyikének állításait, egy amúgy semmiképp nem a nyilvánosságra tartozó ügyben.

Miért teheti meg a kormánypárti média, hogy félredobva minden erkölcsi megfontolást, és főként a volt házaspár gyerekeinek esetleges érzékenységét,

kitárják a hálószoba ajtaját, és onnan olyan jeleneteket vetítenek elénk, amelyek igazán nem tartoznak ránk, és nem biztos, hogy úgy történtek, hiszen csak az egyik, alaposan elfogult fél állításait közvetítik? Mi ez, ha nem a kampány része?

És vajon nem a kampány része, ha az egyik miniszter óvodásokat látogat meg, avagy ígér újra uszodát egy város lakóinak?

De ne legyünk elfogultak és egyoldalúak: voltaképpen senkit nem érdekel, hogy a választási kampány hivatalos időszaka mikor indul, ha egyszer a mai Magyarországon a törvények rugalmasan értendők és használandók, ennek összes kockázatával persze.

A kockázat nyilván az ellenzékre értendő; még akkor is belefuthat a hatalom lesújtó öklébe, ha nem követ el semmit – lásd: Állami Számvevőszék -, hát még akkor, ha el is követ valamit.

Márpedig elkövet; a jelöltjeik szórólapjai például már ott landoltak a postaládákban, pedig – mint jeleztük – a hivatalos rajtpisztoly még nem dördült el.

Mégis: vegyük komolyan a paragrafusokat, nézzünk előre:

mi várható az előttünk álló ötven napban?

Azt már tudjuk, és látjuk, hogy a kormánypártok számára tulajdonképpen egy téma létezik, mégpedig a migrációs válság. Igaz ugyan, hogy ennek hullámai éppen elcsendesültek, ráadásul hazánkban már hosszú ideje nem is tapasztalhatók, mégis: a Fidesz számára nem létezik más ügy, csak ez. Olyan helyzetbe akarja tolni az ellenzéket, hogy ő maga is ezt a témát válassza, kénytelen legyen védekezni; számára az is kedvezőbb helyzetet teremt, mintha a kormányzás részleteiről – oktatásról, egészségügyről, például – beszélnének. Az a médiafölény itt válik hatalmas erővé: a magyar lakosság nagy része csak arról értesülhet, hogy miközben Orbán Viktor és Fidesz megvédi őket a beáramló afrikai, közel-keleti millióktól – akiket ugye Soros György küld ide -, aközben az ellenzék pont az ellenkezőjét teszi; általa kiszolgáltatottá és idegen kultúrájúvá válik az ország.

A Fidesz-féle kommunikáció menthetetlenül kétfelé osztja a társadalmat – de elsősorban a politikai ellenfeleket -: itt vannak ők, a nemzet védelmezői, és ott vannak ők, a bevándorlás-pártiak.

Igen, erről fog szólni a kampány, ma még nem látjuk milyen innovációval ellátva, de ne legyen kétségünk: lesznek új ötletek. Mindent áthat majd az idegen-gyűlölet, csúcsra lesz járatva az ellenzék lejártatása, besározása, minek következtében ez a gyűlölet átcsap majd azon magyar emberekre is, akik nem sorakoznak fel a Fidesz mögé.

Sokszor leírtuk már, így választási hajrában, hogy minden idők egyik legmocskosabb kampánya jön. Most biztosak lehetünk benne, hogy az jön.

Miután a kormányoldal korlátlan forrásokkal rendelkezik – akár a dolgok anyagi, média, vagy intézményrendszer-beli oldalát nézzük -, ezeket mind hadrendbe fogja állítani. Ahova pénz kell, oda pénzt transzferál, ha a médiát kell mozgósítani, azt fogja tenni, úgy, hogy a kiválasztott téma végigfusson a köztévén, rádión, napilapon, kereskedelmi tévén és rádión, vidéki sajtón, közterületi reklámhordozókon; hogy még véletlenül se legyen egyetlen választó sem, aki nem találkozzon vele, végül pedig ha szükséges, az állam által kontrollált – amúgy függetlennek kikiáltott – intézményeket veti be a küzdelembe.

Mi állhat ezekkel szemben?

Az ellenzék lehetőségei, már ami a forrásokat, eszközrendszert illeti, meglehetősen szegényes. Programalapon semmiképp nem kampányolhat, kénytelen lesz azokra a témákra koncentrálni, amelyek valóban kriminálisnak tűnnek, és talán elérik az emberek ingerküszöbét. Ezért aztán biztosan uralni fogja az ellenzék számára rendelkezésre álló szűk terepet a nehezen védhető Tiborcz-ügy, valamint a kormány hazug bevándorlás-politikája.

Ma ez a két terep látszik olyannak, amelyben tettenérhető és nyilvánvaló a kormányoldal erkölcsi deficitje – hogy finoman fogalmazzak -, és ahol védekezésre kényszeríthető.

Ha és amennyiben az ellenzék valóban ezt az utat követi – és erre használja fel nem túl nagy mennyiségű felületeit -, akkor összességében is elmondható: nehéz erőpróba előtt áll a magyar lakosság. Olyan mértékben zúdul majd rá a gyűlölködő, lejárató kampány, hogy legszívesebben elmenekülne az országból; ne halljon, ne lásson semmit.

De elmenekülni nem lehet; választani kell.

Ami nem könnyű egy morálisan teljesen lezüllött országban, ahol nem pusztán a kampány időszakában, hanem folyamatosan kell szembesülni a rágalmazásokkal, hazugságokkal, korrupcióval. És ahol hiába kiáltana mindenki stopot, csak így önmagában, név nélkül. Hiába, mert úgy is más jön vele szemben.

Vélemény

Állítsuk fel a képzeletbeli dobogót, és hirdessünk eredményt.

beindították az ellenzékkel való teljes leszámolást.

Minden szabályosan történt, csak éppen becstelenül.

a harc, farkasok módjára, akár az utolsó vérükig.

a választási vermet már előre megásták

Még akkor is, ha ő maga a magyar egészségügy állapotáról egy szót sem ejtett; ebben az állapotában talán érthetően.

Belefér, mondjuk, miközben arra gondolunk, hogy Magyarország legnagyobb, vagy inkább: legjelentősebb közjogi méltóságától elvárható lenne az árnyaltabb tiszteletadóbb fogalmazás.

De, ha ennyi minden rendben volt ezzel a beszéddel, akkor mi volt benne, ami nem? Hát úgy az egész együtt. Mert ennek a mostani beszédnek igazában nem volt tartalma. Nem volt súlya. Fogalmazhatunk így is: rossz kampány-nyitó volt.

Amelynek igazi veleje – bár nem illik ide ez a szó – mégiscsak az utóbbi két év kormányzati politikájának lényegét tükrözte: a migránsozást.

mely szerint egy nemzetközi vezető elkottyintotta magát, és arról beszélt, hogy kitenyésztik a homo sorosenzicust, mégpedig épp a bevándorlókból, mert azt látja, hogy a magyarok reménytelenül átformálhatatlanok.

Vagyis a köztévé és rádió, illetve az MTI is maximális kiszolgálója Orbán Viktornak, híven csatlakoznak a kormány és a Fidesz különböző információs attakjaihoz, mintegy ráerősítve, vagy olykor előkészítve a Mészáros-Vajna-Habony háromszög témaválasztását.

Miért teheti meg a kormánypárti média, hogy félredobva minden erkölcsi megfontolást, és főként a volt házaspár gyerekeinek esetleges érzékenységét,

És vajon nem a kampány része, ha az egyik miniszter óvodásokat látogat meg, avagy ígér újra uszodát egy város lakóinak?

A kockázat nyilván az ellenzékre értendő; még akkor is belefuthat a hatalom lesújtó öklébe, ha nem követ el semmit – lásd: Állami Számvevőszék -, hát még akkor, ha el is követ valamit.

A Fidesz-féle kommunikáció menthetetlenül kétfelé osztja a társadalmat – de elsősorban a politikai ellenfeleket -: itt vannak ők, a nemzet védelmezői, és ott vannak ők, a bevándorlás-pártiak.

Sokszor leírtuk már, így választási hajrában, hogy minden idők egyik legmocskosabb kampánya jön. Most biztosak lehetünk benne, hogy az jön.

Ma ez a két terep látszik olyannak, amelyben tettenérhető és nyilvánvaló a kormányoldal erkölcsi deficitje – hogy finoman fogalmazzak -, és ahol védekezésre kényszeríthető.

FRISS HÍREK

NÉPSZERŰ HÍREK

LEGOLVASOTTABB HÍREK

SZERKESZTŐ VÁLASZTÁSA