Alighogy győztünk, máris fanyalgunk. Nem tetszik a hősünk, akit győzelemre segítettünk. Most jöttünk rá, hogy ez a mi győztesünk, aki által mi is győztesek lettünk, nem olyan, mint amilyennek gondoltuk. Valójában persze nem gondoltunk róla semmit, mert azt is csak titkon reméltük, hogy vele majd elkergethetjük a Fideszt Hódmezővásárhelyen.
Megtörtént.
Hogy is mondta a rendszerváltozás hajnalán, az MDF győzelmekor – hú, de régen volt! – Beke Kata? Jézusmária, győztünk!
Itt állunk most a győztesünkkel, tanácstalanul, és se kiköpni, se lenyelni, nem tudjuk. Sokunknak túlságosan jobboldali, a szükségesnél is keresztényebb. Lám, már a megválasztása estéjén is miket mondott. Másoknak, akik szintén velünk vannak, az új polgármester nem elég magyar, nem elég ájtatos, és még csak megközelítőleg sem olyan, amilyen.
A mi hazánkban már régóta két Magyarország van. E kétfelé szakított ország egyik felén azok élnek, akik szeretik, ha van valaki, aki megsimogatja a fejüket, amikor jók, és csak kicsit fájó kokit ad, ha rosszak. Elfogadják, hogy e diktatúrát üzemeltető bácsi mindenkiről tudja, hogy az illető jó-e vagy rossz.
Apánk helyett apánk.
Gondoskodik rólunk, gondolkodik helyettünk.
Ha lop, hát istenem, van ilyen – a másikak is loptak.
A múltba néző árvalányhajasok alattvalók szeretnek lenni, mert nem hisznek abban, hogy a sorsukat maguk is képesek irányítani.
A másik Magyarország lakói vegyes társaság: sok mindenről mást gondolnak, de néhány dologban egyetértenek. Abban például, hogy szeretik magunk eldönteni, hogy mikor jó magyarok, hazafiak, családapák, polgárok. Nincs szükségük arra, hogy más mondja meg helyettük, hogy mi a jó nekik. Magukban hisznek – abban, hogy nem a ráolvasás, hanem a munka számít. Nem a lózungok, hanem a 3 T. Tehetség, tudás, teljesítmény.
Ja, és nem szeretik a lopást. Azt sem, ha a mieink lopnak.
Akkor áll majd talpra ez az ország, ha e két tábor elfogadja a másikat. Nem holnap lesz ez, de olyan nincs, hogy valamikor ne váljon élhetővé ez a haza. Olyanná, amelynek a polgárai nem hivalkodnak a magyarságukkal, hanem büszkék arra, hogy magyarok. Mert lehet mellébeszélni, maszatolni, múltat másítani, de vannak örök emberi dolgok, amelyek nem változnak.
Például az, hogy a tiszteletet nem követelni kell, hanem kiérdemelni.
Meg kell barátkoznunk a gondolattal, hogy nem csak mi vagyunk magyarok, nem csak mi vagyunk demokraták, hanem azok is, akik másként magyarok, és másként demokraták, mint mi.
Ez a hódmezővásárhelyi történet egyik fontos tanulsága: hogy nem a tévedésektől kell tartanunk, hanem a tévedhetetlenektől.
