Vélemény Archives Page 95 of 106 › Független Hírügynökség

Miért hallgat Áder János?

-

2018-03-27

Túl azon, amit amúgy is tudunk.

Merthogy, úgyis, mint államfő, mondhatna valamit arról, ami a választási kampány hajrájában és úgy általában Magyarországon zajlik. Biztosan van véleménye erről, és az is biztos, hogy a magyar állampolgárok megérdemelnék, hogy megossza velük ezzel kapcsolatos gondolatait.

Mert így azt kell gondolnunk, hogy Magyarország államfője nem aggódik a választás tisztaságáért. Ezért nem szólalt meg eddig a kamupártok ügyében, nem mondta, el mit gondol arról, hogy sok, korábban nem létező párt ajánlási ívein a neveknek még a sorrendje is megegyezik a Fidesz ívein szereplő nevekkel.

Áder János nem mondott semmit az Elios-ügyről, mint ahogy arról sem hallhattuk véleményét, hogy mit gondol a Kósa Lajosnak kezelésre „felajánlott” 1300 milliárd forintról, vagy arról, az ugyancsak 1300 milliárd forintra tehető összegről, amely az FBI gyanúja szerint magyar bankokból kerülhetett kalandos módon arab bankokhoz, hogy e rövid kiruccanás után később – kastély- vagy hotelvásárlás alakjában – ismét visszakerüljön Magyarországra.

Áder János, Magyarország államfője egyáltalán nem nyilatkozik a magyarországi közállapotokról. Mintha semmi köze nem lenne Magyarországhoz.

Amikor néha megszólal, a környezetvédelem fontosságáról beszél. Nagy, semmitmondó közhelyeket általánosságokat mond a vizek, a levegő védelméről, melyek kétségtelenül lényeges témák a Föld és az emberiség jövője szempontjából. De ezek a megszólalásai is hitelesebbek lennének, ha a Városliget – mondjuk így – átalakításáról is kifejtené véleményét, különös tekintettel arra a sajátos üzleti modellre, mely a fák kivágásában és a környezet tönkretételében ölt testet.

Lehetne mondani valamit az államot behálózó korrupcióról, a csókosok rejtélyes, ám annál gyorsabb gazdagodásáról, valamint mindarról, ami ma Magyarországon történik.

Ez lenne a dolga, ezért kapja a fizetését.

Szent tehenek

Somfai Peter

-

2018-03-26

0

Indiában élt barátom évekig mesélte, milyen nyomasztó élménye volt a szent tehenek látványa. A szerencsétlen patások girhesen kóborolnak az utcákon, azt eszik, amit találnak, sokszor napokig kénytelenek néhány korty vízzel beérni.

Kénytelenek vagyunk tudomásul venni, hogy a Nemzeti Együttműködés Rendszere is megteremtette a maga szent és érinthetetlen teheneit. A különbség csupán annyi, hogy amíg Indiában a tehenek soványak, nálunk a nép lesz egyre girhesebb, miközben a „tehenek” híznak. Hájasodnak, egyre szemtelenebbül lakmároznak a közösből. Csupán az érinthetetlenségük hasonlít amazokéhoz ott a szubkontinensen.

Az az érzésem,

nagyot hibáznak azok, akik felhánytorgatják a kormányzat viselt dolgait,

a korrupciót, a hivatali visszaélést, az uniós támogatások elsikkasztását, a piszkos vagyonok külföldre síbolását. Hajlamosak vagyunk elfelejteni, túlzásnak gondolni a miniszterelnök egy hasonló ügyben már kifejtett álláspontját: ha például valaki szóvá meri tenni a semmibe sem vezető, mindössze néhány kilométeres felcsúti kisvasút ügyét, majd gondoskodik róla, hogy tovább épüljön. Ha sokat bosszantják vele, akár Bécsig is.

Ilyen körülmények között miért történne bármi érdemleges Kósa Lajos fehéren-feketén is több éves börtönt érő ezer milliárdos „vagyonkezelése” ügyében? Miért gondolja bárki, hogy az a fajta szigor, amivel az egykori szocialista politikusra, Simon Gáborra, gyanús származású, „csekélyke” kétszáz milliója esetében azonnal lesújtottak, majd a NER egyik szent tehene esetében is megteszik?

Miért kapnának Polt ügyészei azonnal a vezetőszíjuk után,

amikor már a gyanú esetében is legalább egy kiadós előzetes kijárna a fideszes miniszternek? Miért tennék, ha azt látják, a főnökük még a szemöldökét sem ráncolja?

Simon Gábor (bűnös, vagy mégsem, ez máig nem derült ki), a vád szerint is piti módon csak Bécsig menekítette csekélyke vagyonkáját. Nem úgy, mint az a Szabó Zsolt államtitkár és a felesége, akik a gyanú szerint a maguk 1,2 milliárdocskájával egészen Belize-ig szaladtak. Úgy gondolták, oda talán nem kapnak kiszállási engedélyt a nyomozók. És nem is tévedtek. Nyugodtan aludhatnak villácskájukban, mert úgy látszik, azzal, hogy az ellenzék tette szóvá a stiklijüket, ők is megkapták a szent teheneknek kijáró védelmet.

Miért indítana már csak hivatalból is eljárást valamelyik illetékes hatóság egy olyan dokumentum láttán, ahol ott virít a hivatalos pecsét és okmánybélyeg, ott van a közvetítő offshore cég képviselőjének és a közjegyzőnek az aláírása is?

Ők nem hisznek sem a vádaskodóknak, sem a szemüknek,

ők egyedül az államtitkárnak hisznek, aki azt állítja, hogy ő nem az a Szabó Zsolt, akiről a leleplező cikk szól.

És manapság az sem tartozik a nyomozó szervek hivatali kötelességei közé, hogy megvakarják a fejük búbját és elgondolkodjanak azon: jó-jó, lehet, hogy tényleg nem ez a Szabó az, aki ennyire meggazdagodott, de nem kéne kicsit megvakargatni a pénzügyeit, hátha, mégis…? Vagy ha nem ő, nem kellene utána nézni, mégis ki az a Szabó, akinek ott a távolban 1,2 milliárd forintnak megfelelő dollárszámlája szundikál? Sokan volnánk, akiket érdekelne egy ilyen kutakodás eredménye. De erről hallgat az ügyészség.

Lassan itt van a választás. Szinte naponta találtak holt lelkek ajánló aláírásait, hamisított támogatásokat, de a jelöltek között is ott vannak már a szent tehenek. Azok a fideszes politikusok, akiket csalással akkor sem mer megvádolni a nemzetinek nevezett választási bizottság, ha szinte az orruk előtt követték el azt: több ezernyi ajánlást gyűjtöttek be néhány óra alatt. Ott téblábolnak a senkit sem képviselő, csak a saját zsebüket nagyra nyitó kamupártok,

közöttük is ott vannak az érinthetetlenek, akik most ott bújtak ki a politikai posvány fövenyéből,

ahol a kormánynak szüksége volt rájuk. Kényelmesebb szemet hunyni, gondolja Patyi elnök úr.

Már csak azért is, mert a napokban lassan kezdenek csorogni (özönleni?) a külhoni választók levélszavazatai. S miért akarná fejére szabadítani a dorgálás cunamiját, azzal, ha netán kutakodni kezdene a bélyegzők után? Ha megpróbálná kiszűrni, melyik szavazó levele valós és melyik hamisított? Nem dolga, miért tegye?

Hiszen azok is szent tehenek, akik a postára adják a borítékokat.

Két mondat a zsarnokságról

Föld S. Péter

-

2018-03-24

0

Az elmúlt héten különösen két mondat borzolta azok kedélyeit, akik nem szeretnék, ha április 8. után is Orbán Viktor és a Fidesz kormányozná Magyarországot. Az egyik mondat Szél Bernadettől származik, a másik Karácsony Gergely szájából hangzott el.

Szél, legalábbis, a sajtó interpretálása szerint, azt mondta, hogy ha kormányra kerülnek, megtartanák Polt Pétert, Karácsony pedig azt, hogy a választás után megtartanák Orbánt ügyvezető miniszterelnöknek.

Ezt követően elszabadultak az indulatok: az LMP hívek vadul védték Szélt, hogy nem is azt mondta, és főleg, nem azt gondolta, majd Karácsony is megmagyarázta, hogy mire gondolt.

Mint kiderült, Szél Bernadett azt mondta, hogy megtartanák Polt Péter legfőbb ügyészt. Egészen addig, tette hozzá, ameddig összecsomagolja a holmiját, és börtönbe nem juttatja fideszes társait.

Ezt mondta Szél Bernadett, és ez még akkor is más megfogalmazás, ha tudjuk, hogy ennek a mondatnak csak részben van értelme. Polt Péter ugyanis sohasem fog rendesen nyomozni a fideszes botrányok ügyében, és esze ágában sincs börtönbe juttatni Rogán Antalt, Lázár Jánost, Kósa Lajost, vagy, teszem azt, Orbán Viktort.

Karácsony Gergely más párt, más megközelítés. Ő a Magyar Narancsnak nyilatkozta, hogy meghagyná Orbán Viktort ügyvezető miniszterelnöknek.

Aztán kénytelen volt elmagyarázni, hogy ő azt tartja a legvalószínűbbnek, hogy a választások után a Fidesz marad a legerősebb párt, de kisebbségben lesz a parlamentben. És ebben az esetben, Karácsony szerint legalábbis, az várható, hogy Áder János államfő Orbán Viktort bízza meg az új kormány megalakításával. Mely kormány béna kacsaként tud csak létezni, mert az ellenzék nemcsak, hogy minden kezdeményezését leszavazza, de az elmúlt nyolc évben meghozott kétharmados törvényeket is lebontja Orbán feneke alól.

Vagyis, így Karácsony, Orbánnak végig kell néznie, sőt, tevőlegesen hozzá kell járulnia ahhoz, hogy az elmúlt években felépített, nem túl dicsőséges művét lebontsák.

Ez a lényege Szél és Karácsony által elmondott szövegeknek. Mindebből pedig az a tanulság, hogy a választási kampány hajrájában különösen fontos, hogy a politikusok egyértelműen fogalmazzanak. Mert ilyenkor – tetszik, nem tetszik – a választó még a szokottnál is fogékonyabb minden információra. Még arra is, ami valójában nem információ, csak annak látszik.

És persze a félreérthető, vagy többféleképpen értelmezhető fogalmazás arra is alkalmas, hogy más, ugyancsak a kormányváltásban érdekelt pártok, félreértsék, vagy ne adj isten, félremagyarázzák.

A legjobb, ha mindenki lehiggad, és igyekszik úgy fogalmazni, hogy mások – választók és politikai pártok – ezeket a megfogalmazásokat úgy érthessék, ahogyan azokat az eredeti szándék szerint gondolták.

… vagy szűznek maradni?

Somfai Peter

-

2018-03-20

0

Ezt már sokan megpróbálták, de eddig senkinek sem sikerült. Fizikai értelemben biztosan nem, noha a politikában erre már néhányan tettek– többé kevésbé – sikeresnek mondható kísérletet.

A Gyurcsány Ferenc által kezdeményezett vasárnapi DK, MSZP-Párbeszéd és LMP villámtalálkozón Szél Bernadett meglengette ugyan a „szoknyáját”, de még mielőtt bármiféle aktus, megállapodás megtörténhetett volna, egy röpke óra múltán inkább távozott csapatával a megbeszélés helyszínéről. Ezek után a közvéleményben még fel se merülhetett annak a kósza gondolata sem, miszerint ők a patás ördögnek tartott ex-miniszterelnökkel is képesek volnának a kormányváltás érdekében közös gyékényen „árulni” magukat. A párt elitjébe frissen visszakerült Vágó Gábor egy durva beszólással

úgy tett, mint amikor az ember távozván a vendégségből búcsúzóul a szőnyegre hány,

majd bevágja maga mögött az ajtót, hadd potyogjanak az üvegszilánkok is. Nehogy eszébe jusson a házigazdának újra meginvitálni.

Az egy másik kérdés, hogy nem valami hasonló, látszat aktusra készült-e maga a Demokratikus Koalíció is? Komolyan gondolták-e, hogy egy minden előkészítést nélkülöző meghívásra kalap lengetve, boldogan masírozik majd hozzájuk, a nem éppen kedvelt politikai ellenfél „barlangjába”, mind az LMP, mind a Jobbik első embere? Még udvariatlanságnak, vagy a tárgyalásra való hajlandóság elutasításának sem kellett volna tekinteni, ha kampányprogramjaikra hivatkozva kimentik magukat. Talán nem lett volna annyira átlátszó, hogy

Gyurcsány is csak flörtből dobta be az együttműködés gondolatát,

ha valami semleges helyszínre invitálta volna a többieket.

Szél és Vona útszéli találkozója már egy kicsit jobban mutatta, hogy ki, milyen fontosnak tekinti a másikkal az együttműködést. Ha egy benzinkútnál több mint két órán keresztül képesek voltak körüludvarolni egymást, abból már nagyobb eséllyel lehet következtetni arra, hogy a politikai másságát hangoztató pártnak a szüzesség megtartása nem is olyan fontos, mint néhány reménybeli parlamenti mandátum kiudvarlása. Azt pedig tényleg csak a rosszindulatúak vélelmezik, hogy az LMP felajánlkozása mögött bizonyos anyagi érdekek is lehettek. Esetleg

Szél Bernadett felmérte, hogy Gyurcsánytól legfeljebb egy gesztusra számíthat,

mondjuk, nem indít személy szerint ellene saját jelöltet, de hiába az egyik leggazdagabb magyar politikus, a kasszája kulcsát szigorúan őrzi. Vona esetében más a helyzet. A Simicska-párt anyagi eszköztára a legerősebb az ellenzéki oldalon, és ebben nagyon fontos szerepet játszik a Jobbikot támogató országos plakáterdő, a napilap és a Hír Tv. Az LMP talán azzal is számolt, hogy az Orbán Viktorral életre-halálra leszámolni készülő vállalkozó esetleg még a kampánypénzekhez is szívesen ad némi kiegészítést annak, aki a szolgálatába áll.

Vona sem tűnt teljesen érdektelennek ebben az aktusban:

biztosan felmérte, hogy sokan vannak – főleg vidéken -, de nem elegen a városi emberek között, ahonnan viszont az LMP hozhatna szavazókat. Feltéve persze, ha nem rettentené el azokat egy olyan megállapodás, amivel kedvenc pártjuk a báránybőrbe bújó szélsőjobb ágyába lökné őket. Ezt a Jobbik elnöke is biztosan felmérte, mert kedden reggel már azt nyilatkozta „kedvenc tévéjében” – utalva az útszéli találkozóra -, hogy nem lesz „borsókúti paktum”, noha nyitottak az LMP iránt. Sok problémát rendbe kell tenni, és „lehet, hogy a Jobbiknak és az LMP-nek közösen kell ezt majd megtennie”.

Vona azt mondja, ők szüzek akarnak maradni ebben a politikai „üzekedésben”, nem hajlandók beadni a derekukat a többieknek még a kormányváltás érdekében sem. Az LMP tovább mórikálja magát, a DK is azt mondja, ő akár az utolsó percben is… Az MSZP-Párbeszéd maga sem tudja, mit akar, mert nem hisz a Jobbik ártatlanságában, elsősorban az „erkölcseivel” van baja. Egyik-másik politikusuk még egy ilyen cédával is összebútorozna, ha az kellene a választási üdvösséghez. Valójában

mindenki arról beszél, hogy az ő ajtaja bizony nyitva van mindenki előtt,

és talán még Vona sem csapná be végleg a magáét, ha azon múlna a pártja sikere.

Csak éppen senki nem mutat hajlandóságot elsőként belépni a nyitott ajtón egyetlen másikhoz sem.

Milliárdok és jegesmedvék – kampányhét (4.)

Lendvai Péter

-

2018-03-18

0

Milliárdok és jegesmedvék – kampányhét (4.)

Szélsebesen vágtatunk az áprilisi választások felé; immár sorozatunk negyedik részéhez értünk el, azaz négy hetet hagytunk magunk mögött a hivatalos kampányidőszakból. Látható, hogy egyre több leleplezés érkezik, s bár igyekszik a kormánypárt is, ezúttal messze lemarad, egyelőre nem is nagyon talál az ellenzékre ráhúzható erkölcsileg, vagy kriminológiailag elítélhető ügyeket, miközben saját embereit sorba érik a találatok. A leleplező írások közlésében élen jár a Magyar Nemzet, amiből többen arra a következtetésre jutottak, hogy mégis csak vannak „betárazott” dokumentumok Simicska Lajosnál, mi több a Kósa-üggyel már le is dobta az atombombát. Ha így van, akkor a klasszikus utat járja, mellékszereplőkön keresztül lehetetleníti el a vezért. E heti görbe tükrünk összeállításánál sem akadtak tehát gondjaink, annak ellenére sem, hogy a csütörtöki, március 15-i rendezvényeket követően három pihenőnapot is kapott a politika.

És akkor, íme, az e heti toplistánk:

Kósa Lajos milliárdjai
Gulyás Gergely Kósát védő beszéde
Orbán Viktor fenyegetése
Egy új szlogen: kampánylyukból…
Ki fizeti Semjént?

Kósa Lajos milliárdjai

Ha az ember beüti a Hírkeresőbe a fenti címszavakat, az első adat, ami feltűnhet, hogy 125 ezer bejegyzést regisztrált az oldal. Vagyis ilyen mértékben uralta a hírek világát a volt debreceni polgármester ügye, a csengeri asszony 1300 milliárd forintos örökségének kezelési joga. Az időközben miniszterré avanzsált – némi frakcióvezetői kanyarral közbeiktatva – Kósa kezdetben tagadta az egész kapcsolatot, majd a végén áldozatként mutatta be magát, mint akit becsapott egy egyszerű csengeri háztartásbeli. Az össze-vissza beszéd mellett az is védhetetlenné tette a kormányzat emberét, a Fidesz alapítóját, hogy időközben előkerült egy újabb dokumentum arról, hogy az irdatlan nagy összegből jutott volna nyolcszáz milliócska a Kósa–családnak is, jelesül a már jelentős állami támogatásokból sertéstelepet elnyerő édesanyának is. Szívesen írnám ide, hogy ez tényleg nagyon szép példája a gondoskodó gyermeknek, a szülőért felelősséget vállaló fiúnak, ha nem lengené be érzületünket az a gyanú, hogy ez az összeg valójában Kósa jutalékául szolgált volna. Nyolcszázmillió. Hm… Szívesen eljátszik az ember a gondolattal, hogy mi lenne, ha ő maga jutna ekkora összeghez. Meglehet, pitiáner vagyok, de én most az egy százalékának is örülnék. Valószínűleg ezért nincs se nyolcszáz, se nyolcmillióm…

Gulyás Gergely Kósát védő beszéde

A Fidesz kommunikációs szakembereit zavarba hozta a Kósa-ügy; váratlan kirobbanása nyomán nem tudtak olyan mondatokat legyártani, amelyek hitelesen képesek lettek volna védeni őt. Hogy mennyire nem, arra görbe tükrünk negyedik pontjában még visszatérünk, de mert itt éles harc folyik az előkelő helyezésekért, Gulyás Gergely mondata mindenképpen az előkelő második helyre kívánkozik. A Fidesz új frakcióvezetője – aki, nem mellesleg éppen Kósa Lajost váltotta a funkcióban – azzal igyekezett megmagyarázni elődje 1300 milliárdos tranzakcióját, illetve azt a közben tagadhatatlanná vált tényt, hogy egy csengeri asszony kapcsolta be az üzletbe, vagy csapta be Kósát, párttársa azért esett bele ebbe a csapdába, mert – idézem – „ha a férfiak nőkről beszélnek, gyakran túlzásokba esnek”. Próbálom megfejteni, mit is takar ez az állítás, vajon mit mondott Kósa, amire ez a kijelentés ráhúzható. De akárhogy csavargatom, képtelen vagyok rájönni. Mi volt az a túlzás, amit a nagy örökséghez jutó, vagy arról álmodó asszony kihozott a miniszterből? Most túlzott Kósa, amikor igyekezett valamilyen magyarázatot találni a történtekre, vagy akkor, amikor elballagtak kettesben a közjegyzőhöz? Esetleg akkor, amikor a nyolcszázmillióról egyeztek meg? Kérem a kedves ifjú Fidesz-frakcióvezetőt segítsen nekem, oldja már fel ezt a dilemmát, az, ami a csengeri hölgy nőiességének számlájára írható? Mert én itt még csak olyan számláról olvastam, ami Kósa családjának jutott volna…

Orbán Viktor fenyegetése

Voltaképpen az a beszéd, amit Orbán Viktor március 15-én elmondott, csak abban az esetben illeszthető ide, ha nem vesszük komolyan. Ha nem vesszük komolyan azt a fenyegetést, amelyet az ünnepinek szánt szózatban hallhattunk a miniszterelnöktől. De vajon lehet-e egy nagyon is komolynak szánt kijelentést, amely a választások utáni erkölcsi, politikai és jogi felelősségre vonásról szólt, üres fecsegésnek tekinteni. Hát persze, hogy lehet, de csak akkor, ha a szónok maga is idézőjelbe teszi, vagy a személye olyan könnyű, hogy semmit nem szabad tőle mellre szívni. Orbánról azonban tudjuk, hogy egyrészt nagyon is végiggondolja, amit mond, másrészt nincs ma nálánál komolyabban veendő személy az országban. Ami egyfelől azt jelenti, hogy van miért rettegni, ha a Fidesz nyeri a választásokat, és újra Orbán Viktort ülteti a kormányfői székbe – ki mást? -, másrészt ennek a passzusnak nincs semmi keresnivalója ebben az összeállításban. De itt van. Reménykedjünk.

Kampánylyukból kampányszél fúj

Erre a mondatra már utaltunk a második résznél. Havasi Bertalan, Orbán Viktor szóvivője szájába adták azt a szlogent; szorgalmas Finkelstein-tanítványok gyárthatták le, a Kósa ügy könnyűvé tételére. Megszokhattuk, hogy a Fidesz famulusai minden helyzetre találnak olyan választ, amellyel vagy elkerülik a választ, vagy elterelik Gyurcsányra, a szocialistákra, az ellenzékre, vagy pedig egészen más témára, például Soros Györgyre. Most azonban, 1300 milliárd esetében nagyon nehéz ilyen utakat találni, így aztán maga a kampányidőszak tűnt alkalmasnak arra, hogy az állításokat a hazugság tartományába üldözzék. Mert ugye kampányban mindenki mond mindent, mindenki vádolja a másikat, csak azért, hogy gyengítse annak helyzetét. Itt azonban elég súlyos konkrétumok jöttek szembe a kormányzattal, amelyre már nem illeszthetőek rá a bevált panelek. Ebbe a kampánylyukba, ha akarja, ha nem beleesett a Fidesz, ott van a mélyén, és bizony nehezen tud onnan kikecmeregni. Ráadásul újabb és újabb dolgok hullanak bele a lyukba, és ahogy most látszik: a sorozatnak áprilisig nem is lesz vége. Ebbe a kampányszélbe bizony könnyen bele lehet betegedni, pláne ott lent, a lyuk hűvösében.

Ki fizeti Semjént?

A svédországi vadászat már bekerült előző heti összeállításunkba is, a miniszterelnök-helyettesnek azóta sem sikerült érdemi magyarázatot adnia az északi kiruccanására. Ettől azonban még nem „érdemelte” volna ki, hogy újra helyet szorítson magának tekintélyes összeállításunkban, de egy-két újabb részlet felbukkanása indokolttá tette ismételt toplistás pozícióját. Megtudhattuk ugyanis, hogy olyan ember finanszírozta a kiváló vadász útját, aki pályázatok útján állami pénzekhez jutott, és bizony kultúr-országokban az ilyesmi egyenlő az adott politikus bukásával. Ehelyett Semjén Zsolt büszkén – vagy bárgyún? – vigyorog a kamerákba, jegesmedve vadászatról beszél, és arról, hogy legközelebb, amerikai vadásztúrájára Bayer Zsoltot is magával viszi, hogy az ellenzéki sajtónak még legyen mivel és kivel támadni őt. Gondolkodom ezen a mondaton: vajon kell-e őt támadni? Vagy untig elegendő, ha hagyjuk beszélni, amivel épp úgy lejáratja magát, ahogy Kósa Lajos. Csak azt tudnám, hogy ebben az esetben mit reagál majd Gulyás Gergely; bár, meglehet, az a jegesmedve, amit lőni akar Semjén egy leányzó…

Egy derűs, szelíd ember

Somfai Peter

-

2018-03-17

0

Március 15-én megnyugodtam. Végre megértettem a miniszterelnököt. Azért kell súlyos milliárdokat költenünk a Budai Vár felújítására, mert fel kell készülnünk a bevándorlók áradatára, amelyet Soros György szabadít majd ránk. Feltéve persze, ha szegény megéri még azt az időt, amikorra a muszlim seregek felkészülnek a végső rohamra, Európa meghódítására. Mindaz, amit napjainkban, a 21. század első harmadában Orbán Viktor tesz, valójában a magyar történelem legjobb hagyományaiból táplálkozik.

Fel kéne benne ismernünk, hogy ő nem más, mint IV. Béla királyunk reinkarnációja. Szellemi örököse, mi pedig a király katonáinak késői, leszármazott serege vagyunk. A mi küldetésünk, hogy itt, a Kárpát-medencébe zárva, a muszlim-török-tatár hordáktól szekértábort alkotva, kerítést építve, védelmezzük a keresztény Európát.

Teljesen világos a miniszterelnök beszédének minden fordulata. Hamarosan Magyarország sorsáról döntünk. Nagy harcokról, emlékezetes csatákról beszélt, de senki ne gondolja, hogy mindezt önzően, hatalom féltésből, pusztán egy választási győzelemre gondolva hozta elő! Március 15-án történelmi emlékek lebegtek lelki szemei előtt. Bár akkor nem Segesvárról, nem Doberdóról, nem is a Don-kanyarról tett említést, lelke mélyén talán a muhi csatára gondolhatott. IV. Béla, a nagy király példája lebegett előtte, aki elszántan készítette fel seregeit a legnagyobb ütközetre Batu kán tatáraival szemben. „El akarják venni az országunkat” – harsogta Orbán a Kossuth téren többszázezres szekértáborához. Elégedett, elhomályosult tekintetét körbe hordozta rajtuk, talán a lobogó zászlók rúdjait is lándzsának vélte. „Azt akarják, hogy néhány évtized alatt önként adjuk fel hazánkat”, s ezzel a migránsok seregeire utalt, akik szerinte a magyarok helyére készülnek bejönni ebbe az országba. „Azt akarják, hogy ne mi és a leszármazottaink éljenek itt, hanem valaki mások.”

Nyilvánvaló, hogy március 15-én Orbán Viktor szájából IV. Béla üzent. És tényleg ne gondolja senki, hogy pusztán egy választás, a hatalma megtartása miatt aggódott. Szó sincs ilyesmiről! Ahogyan egykor a nagy emlékezetű király, ő is tisztán látja: seregeivel a jövőt védelmezi. Jönnek a migránsok. Szírek, afrikaiak, pakisztániak. Talán a tatárok leszármazottai is. Nincsenek váraink, csak kerítésünk. Európa balga liberálisai, a jólétbe süllyedt világpolgári elit, nem látja a veszélyt. Mi, magyarok, a nemzeti érzelmű milliók, ezt meg tudjuk állítani, ha a szekértáboraink mögé húzódunk. Mi hiszünk a nemzetállamokban, a határok védelmében. A nemzetek feletti, antidemokratikus erők vakok.

Mi a keresztény kultúrából nőttünk ki. Mi nem gyűlöltünk és soha nem is fogunk gyűlölni senkit. Mi szelíd, derűs emberek vagyunk, fejtette ki homlokát ráncolva, de ez a derű most veszélyben van. Harcolni fogunk az ellen, amit korunk Batu kánja, Soros György, Magyarországgal tenni akar. Nem engedjük a migránsok útjában álló Magyarországot megtörni, hogy aztán néhány év múlva bevándorlók ezreit, tízezreit telepítsék be ide, a Kárpát-medencébe.

Ha hagyjuk, tíz és tíz milliók indulnak meg Európába. De erős vár a mi szekértáborunk! Afrikában tízszer annyi fiatal van, mint Európában, s ha nem teszünk semmit, ránk fogják rúgni az ajtót. A nyugat-európai fiatalok még látni fogják, amikor kisebbségbe kerülnek a saját országukban, megélik majd, hogy elvesztik az egyetlen helyet, amit otthonuknak nevezhetnek. Brüsszel nem védi meg Európát. Mi vagyunk egyedül, akik küzdeni fogunk a végsőkig! És nem adjuk fel soha. Gyertek haza magyar fiatalok, ne keressék a boldogulásotokat Nyugat-Európában! Itt, a szekérvár sáncai között, jobb élet vár rátok!

„A magyarok nélkül szegényebb lenne a világ. Fájdalmasabb Kelet-Európa történelme. Aki magyar, velünk tart, és győzni fogunk. Újra és újra győzni fogunk!” – talán ugyanezekkel a szavakkal, mint most ez a szelíd, derűs ember tette ott a Kossuth téren, lelkesítette katonáit IV. Béla király is Muhi határában.

A szekértábor sáncain kívül Batu kán csak a fejét csóválta. A feljegyzések szerint 1241. április 10-én, a csata előtt, ezt mondta katonáinak: „Sokan vannak, de rosszul vezetik őket. Mint a birkák bezárták magukat az akolba.”

Kit fenyeget Magyarország miniszterelnöke?

Föld S. Péter

-

2018-03-16

3

Kit fenyeget Magyarország miniszterelnöke?

Március 15-én Orbán Viktor megfenyegette a nemzet egy részét. Úgy fogalmazott: „Erkölcsi, politikai és jogi elégtételt is fogunk venni a választások után”.

De kit fenyeget konkrétan a miniszterelnök? Kikre vonatkozik az a kijelentése, hogy a választás után elégtételt veszünk? A még megmaradt független sajtót fenyegeti? Mely sajtó éppen azt teszi, ami a dolga, és ami a közmédiának is feladata lenne? Hogy tájékoztasson arról, hogy mi történik Magyarországon és a világban, valamint, uram bocsá’, ellenőrizze a hatalmon lévőket?

Ez a sajtónak mindenhol és minden időkben a feladata. Nem holmi úri huncutság a valóság bemutatása, hanem munkaköri kötelesség.

Ha azt látja, hogy a kormányfő helyettese helikopterrel jár vadászni – ami túl azon, hogy gusztustalan, a korrupció gyanúját is felveti, – megírja.

Ha a volt debreceni polgármester – jelenleg miniszter – ezerháromszáz milliárd forintos üzletről tárgyal egy „csengeri háziasszonnyal”, köteles ezt is megírni. Mint ahogyan azt is, ha a miniszterelnök veje kétes üzleti ügyletekbe keveredik, milliárdos kárt okoz Magyarországnak, miközben ő maga milliárdokat keres az ügyleten.

Azokat fenyegeti az ország miniszterelnöke, akik bemutatják a valóságot? Ahelyett, hogy a magyar sajtó napján köszönetet mondana a sajtó munkatársainak, hogy feltárják a visszásságokat, és ezzel segítik a közélet megtisztulását?

Kit fenyeget Magyarország miniszterelnöke?

Az ellenzéki pártokat és azok politikusait? Akiknek természetes állapotuk, hogy bírálják a kormányt, mert úgy gondolják, hogy ők másként, jobban csinálnák? Demokratikus viszonyok között erről szól a politika. Hogy a pártok megmutatják a programjaikat, elmondják, hogy mit kezdenének az egészségüggyel, az oktatással, a gazdasággal és úgy általában: Magyarországgal. Kiteszik a pultra a portékájukat, hogy a választók láthassák, mit kínálnak nekik, és kiválaszthassák a számukra legszimpatikusabbat.

Nem haragudni kellene, nem harcolni és másokat fenyegetni, hanem kormányozni.

Magyarország miniszterelnöke miért fenyegeti Magyarország polgárait?

A kevélység bűne

Somfai Peter

-

2018-03-16

0

Nem tudom, hogy nagytiszteletű Balog Zoltán szokott-e még lelki gyakorlatokat végezni a miniszterelnökkel, aki nyíltan nevezte őt a lelki vezetőjének. Azt sem tudom, ilyenkor szóba kerülnek-e a bűnök és erények, amelyeket egy keresztyén embertől joggal várna el a hite. Azt sem tudom, hogy kifejti-e ilyenkor a véleményét a miniszter-lelkész arról, hogy szerinte miben nyilvánul meg az a hét bűn – amelyet a katolikusok főbűnnek mondanak – az emberi kevélység, vagy másként a büszkeség, a kapzsiság, a bujaság, az irigység, a falánkság, a harag és a lustaság, azaz a jóra való restség. Kioktatja-e arról, hogy amennyiben ezeket a rossz emberi tulajdonságokat képes valaki kordában tartani, az feltehetően nem fogja elkövetni a tízparancsolatban felsorolt súlyosabb tiltások egyikét sem. Aki legyőzi magában az irigységet, a haragot, vagy akár a jóra való restség is, az nagy valószínűséggel nem fog lopni sem.

Nem tudom, nagytiszteletű Balog Zoltán szokott-e ezeken a találkozásokon lelkészként beszélgetni a miniszterelnökkel a napi politika fejleményeiről, vagy az ilyen „bizalmaskodásnak” korlátot szab a hivatala. Végül is a miniszternek az a dolga, hogy a tárcája ügyeivel foglalkozzon, és ne arról prédikáljon a főnökének, hogy egy keresztény kormány tagjaitól milyen erkölcsi tartást illene elvárni. Aligha volna illendő ilyenkor szóba hozni, hogy talán jobban kordában kellene tartania a vejét, időnként jó volna a körmére nézni, nehogy elkövesse, mondjuk, a 10 parancsolat fentebb említett egyik súlyos bűnét.

Nem tudom, fel szabad-e hánytorgatnia, hogy a világ az embert barátjáról ítéli meg, és ha azt tapasztalják, hogy a miniszterelnökhöz a családján kívül talán legközelebb álló ember, a gyerekkori barát, alighanem az egyik legfőbb bűn, a kapzsiság rabja lett, az árnyékot vethet ő magára is.

Nem tudom azt sem, beszéltek-e már ezeken a lelki gyakorlatokon arról, milyen rossz tanácsadó a harag. Sokszor a büszkeség lehet az oka, amikor pusztán azért őriz kibékíthetetlen haragot valaki a lelkében, mert egykor – mondjuk – egy nyilvános vitában vereséget szenvedett valakitől, vagy elveszített egy választást, amikor győzelemre számított. Lehet a harag oka persze sok minden más is: amikor úgy érzi a kevély ember, hogy a világ korlátokat állít elé, vagy olyan falba, számára befolyásolhatatlan erőbe ütközik, amely a mozgásterét korlátozza. Ilyenek lehetnek akár a nehezen járomba fogható civil szervezetek is.

Nem tudom, nagytiszteletű Balog Zoltán meri-e venni magának a bátorságot, hogy akár csak egyetlen bíráló szót is kiejtsen ezeken a feltehetően meghitt találkozókon a miniszterelnöknek egy kormánybeli társa, ráadásul Orbán Viktor helyettese, a katolikus Semjén Zsolt viselt dolgaival kapcsolatban? Emlékezteti-e arra, hogy Krisztus követői közül sokan pusztán azért esnek manapság a kevélység bűnébe, mert úgy látják, hogy a kevélykedőknek jól megy a soruk, és ezért akár lopni is hajlandók. Elmondja-e neki a „nagy vadásszal” kapcsolatban, ami a Szentírásban is olvasható: „… boldogoknak mondjuk a kevélyeket, mert ők gyarapodtak, bár gonoszságot cselekedtek; és nem lett bántódásuk, bár kísértették Istent” (Mal 3,14b-15). Emlékezteti-e a katolikust a reformátusok 10 parancsolatának 6-ik pontjára, miszerint ne ölj! (Ez talán nem csak az emberek ölésre vonatkozik.) Ne tekintsd embertársadat konkurenciának, akit minden áron meg kell előznöd, akit szakmailag, politikailag, vagy személy szerint „ki kell nyírnod”, ahogyan ő tette azt évekkel ezelőtt egy más nézeteket valló politikus társa esetében.

Nem tudom, mennyire bátor ember a nagytiszteletű, de talán ezekben a napokban illene legalább szóvá tennie a rosszallását a kálvinista Róma egykori polgármesterének sorozatban kipattant ügyeiben is. Kósa Lajos jó ideje nem tartja be vallása parancsolatait. A nyolcadikat: „nincs szükséged arra, hogy becstelen úton gazdagodj meg – sem lopás által, sem üzleti csalás által, sem azzal, hogy akár felebarátodat, akár az államot „átejted”, mert „amennyit ilyen úton szerzel, ugyanannyit veszítesz is önbecsülésedből és békességedből.”. Meg talán a kilencedik parancsolatot sem tiszteli: „Ne hazudj! Nincs szükséged arra, hogy az igazságtól eltérj, sem azért, hogy kudarcodat leplezd, sem önnön kényelmed érdekében, sem pedig azért, mert mások úgy óhajtják. A hazugság az emberi együttélést hosszú távon pokollá teszi.”

Nem tudom, ha mindezt elmondja lelki vezetőként a miniszterelnöknek, annak nem kellene-e legalább is összevonnia a szemöldökét, és elgondolkodnia az Úr Jézus azon tanításán, hogy „a végső kérdés nem az, hogy egy bűn kicsi-e vagy nagy, hanem az, hogy bűn-e.” És ha bűnt tapasztal, hivatalából következően meg kell-e torolnia azt?

Ha mindezeket átbeszélik a lelki gyakorlataikon, akkor elfogadható-e Orbán Viktortól, hogy kevélyen azt nyilatkozza a környezetében elkövetett bűnöket számon kérőknek: „Kampány lyukból kampányszél fúj”?

Haditudósítás Budapestről

Lendvai Péter

-

2018-03-16

1

Ha valaki idegen tájakról tévedt csütörtökön Budapestre és végigvonult az „ünnepi” helyszíneken, meghallgatva az ott elhangzott beszédeket, bizonyosan azt gondolhatta, hogy a magyar fővárost napokon belül fegyverropogás zaja fogja felverni. Idézőjelbe tettem az ünnepet, mert hősünk bizonyosan nem hitte volna el, hogy épp a második legnagyobb nemzeti ünnep rendezvényeinek tanúja lehetett; mert vajon mit csinálnak ezek az emberek, ha éppen nem ünnepelnek.

Az idegen persze nem tudja, hogy mi amúgy se nagyon tudunk ünnepelni, mert – mint évtizedeken keresztül – unalomba fulladtak az ilyen napok, vagy, mint az utóbbi években, verbális, vagy valóságos csatatérré változott Budapest.

Most ugye különös hangsúlyt adott március 15-ének, hogy három hét múlva parlamenti választások lesznek Magyarországon, s persze – ne legyünk igazságtalanok – az ilyen alkalmak sehol a világon nem zajlanak teljes békében, a kormányzásért és a parlamenti helyekért küzdő ellenfelek sehol sem kímélik egymást. Mégis: ez a magyar helyzet valahogy különlegesnek, az átlagtól eltérőnek tűnhet, itt a szónokok forradalomról, leszámolásról, börtönről beszélnek; arról szónokolnak, hogy több száz évre eldől az áprilisi választások nyomán a magyarság sorsa.

Aztán több százezer embert buszoztatnak, vonatoztatnak, csak azért, hogy hitet tegyenek a kormány mellett;

az aktuális kormány melletti demonstráció igazán hungarikumnak számít. Másutt belebukik egy miniszterelnök – na jó, lemondásra kényszerül -, ha a népszavazáshoz állami forrásokat használ fel, itt azonban senkinek a szeme sem rebben, ha közpénzből kampányoltatnak a kormány mellett.

Mindezt, természetesen, nem tudjuk elmagyarázni az idegennek, ezért aztán meg se próbáljuk, ha ilyen helyzetbe kerülünk, úgy se értené.

Mint ahogy nem értené azt sem, de ezt már mi sem értjük, ha az ország funkcióban lévő kormányfője a szónoklatában kidagadt nyaki erekkel arról beszél, hogy

április után erkölcsi, politikai és jogi elszámoltatás, felelősségre vonás következik.

Vajon kiknek és miért. Mit jelent, ha az ország legfőbb ura, mert hát az, jogi leszámolással fenyegetőzik? És a hallgatósága, természetesen, boldog tapssal üdvözli a bejelentést, alig néhány kilométerrel odébb pedig szintén főszerephez jut a börtön. Lassan úgy érezheti az ember, hogy egy nagy cella ez az ország; nem csoda, ha annyian elhagyják, és még többen el akarják hagyni.

Hagyjuk is a fenébe szerencsétlen fiktív idegenünket, hogy értene bármit ebből az országból, ha mi magunk sem értjük. Mert mi magunk sem érthetjük, miért válik minden ünnepünk a harag napjává, miért kell folyamatosan azzal szembesülnünk, hogy menthetetlenül is kibékíthetetlenül több részre szakadt az ország. És azt sem tudjuk felfogni, hogy ebbe miért vonódnak be külföldi tüntetők is, vajon mit keresnek itt minden alkalommal lengyel csapatok, Orbánt istenítve.

Azt javaslom: ne nevezzük többé ünnepnek a naptár pirosbetűs napjait, fogadjuk el, hogy azok munkaszüneti napok, amelyek azt a célt szolgálják, hogy a különböző politikai erők felvonultassák táborukat, és ha azt tapasztalják, hogy azok nincsenek eléggé felhergelve a másik tábora ellen, akkor ezt gyorsan, hatékonyan, ütősen tegyék meg.

Nem szeretnék persze az egyenlősdi hibájába esni, úgy tenni, mintha az egyik tizenkilenc lenne, a másik meg egy híján húsz. A kormányon lévőknek ugyanis mindig nagyobb a felelősségük, ami Magyarországon különösen igaz, hisz a centralizált hatalom kezében annyi erő összpontosult, és amellyel az elmúlt nyolc évben egyre fokozódó mohósággal élt is, hogy azzal szemben tényleg csak csenevésznek – ahogy Orbán Viktor nevezte őket – érezheti magát az ellenzék. És mert a miniszterelnök gyengének látja a hazai politikai ellenfelet – akkor persze miért akar vele jogilag is leszámolni – , muszáj egy újat, egy nagyot, egy félelmetesebbet kreálni. Ennek a képe szép fokozatosan bontakozott ki előttünk, ma már egy komoly hálózatot működtetnek a nemzetközi erők, élükön Soros Györggyel, akit ugye vissza akarunk utaltatni az Egyesült Államokba. Orbán ünnepi világában az ellenzék, a civilszervezetek, a hatalmas médiatulajdonosok – hol vannak ezek, kedves Viktor? -, nemzetközi vállalatok, mind-mind Soros kezében vannak, és ezekkel kell mind leszámolni a választások után. Amit gondolhatnánk üres fenyegetésnek is, ha például nem zárták volna be korábban a Népszabadságot, ha nem ülne börtönben Császy Zsolt és Tátrai Miklós, nem lenne előzetesben Czeglédy Csaba.

Vagyis, biztosak lehetünk benne, hogy nem üres fenyegetés, amit a magyar miniszterelnök a nemzeti ünnep alkalmával meghirdetett.

Bosszú, vélhetnénk. De vajon kin akar bosszút állni, és főként miért. Vajon azért, mert hírbe hozták a családját egy csalássorozattal? Vagy azért, mert az egyik miniszteréről azt állítják, hogy vagy ostoba, vagy gazember? Netán azért, mert a falubelijéből nem pusztán polgármestert csinált, hanem többszörös milliárdost, egyesek szerint a saját üdvére?

Nem tudjuk a választ. Csak azt, hogy Orbánt illik komolyan venni. És, ha ő jogi eljárásról beszél, biztosak lehetünk benne, hogy lesznek is. De abban is biztosak lehetünk, hogy ha az ellenzék nyer, akkor is lesznek.

Azt mondom: ne várd az áprilist.

Rezsiforradalom

Föld S. Péter

-

2018-03-15

0

Petőfi már megjött a rezsicsökkentésből, leült a törzsasztalához, és kért egy unikumot, de az akkor még nem volt feltalálva.

– Oszt mi újság a sógoroknál? – évődött vele Vasvári, aki szintén márciusi ifjú volt.

– Nem Bécsben voltam – válaszolta a költő, aki nem értette a viccet. Pontosabban: értette, de nem szerette. – A labancokhoz majd a Lázár megy valamikor, amikor mi már nem leszünk. Ott fog forgatni, turbános törököket, koszban és talpig életveszélyben.

– Vásárhelyen vizitáltam. Vizeltem volna, de nem mertem, mert túlságosan világos volt.

Elkomorultak erre mind. Ha a Kossuth nevű nem tartja bennük a lelket, ki tudja, mi történik.

Ekkor érkezett Jókai.

-Soros már csak hatvan kilométerre van Pesttől – mondta – Migránsokat hoz Afrikából és a Közel-Keletről.

Jót nevettek ezen, tudták, úgy hülyeség, ahogy van.

-Nincs is Közel-Kelet. A Kelet távol van – próbálkozott Kossuth.

Igyekeztek lazának látszani, miközben komoly gondok gyötörték őket. Forradalmat akartak csinálni, de nem tudták, hogyan kell. Gondban is voltak emiatt, még egyikük sem csinált soha forradalmat. Jókai kivételével, de utóbb kiderült, hogy nem forradalom volt az, hanem a később róla elnevezett bableves.

Hogyan fogjanak hozzá a forradalomhoz? Kit kell majd kiszabadítani, és honnan?

– Táncsicsot – mondta Petőfi, de lehurrogták.

– Örököltem egy nagyobb összeget – próbálta feldobni a hangulatot Vasvári. – Vagyis, hát nem én, hanem egy német nő. Aki csengeri illetőségű és üzleti kapcsolatban áll a baráti körömmel.

Néztek rá, mint borjú az újkapura.

-Megmagyaráznád? – kérdezte Jókai pikírten.

-Nem.

Petőfi elővette az Erzsébet utalványait, azokat számolgatta.

-Megyek fel Budára, van ott valami vásár, talán jó lesz ez a sok papír valamire.

Így is lett volna, ha nem szólal meg hirtelen Jókai.

Akkor én most megírnám a rezsiforradalom kiáltványát. Az lesz a címe, hogy Áram és forradalom.

-És a gáz? A gáz hol marad?

Ezt már Jókai és Vasvári mondták szinte egyszerre. Mert hát tényleg. A világpiacon megy lefelé az ára, csak a kancellária tartja magasan.

-Hideg volt a tél – jutott eszébe Kossuthnak a mentőötlet – Ezért lesz a téli rezsicsökkentés.

-Nem volt hideg a tél – mondta Petőfi. – Sőt, néhány nap kivételével kifejezetten enyhe volt.

-Nem nyitok vitát Pelikán elvtárs – mondta egy hang, de elküldték az anyjába. – Virág elvtárs, te egy másik történetben szerepelsz. Légy szíves, írd ki magad ebből a történetből.

Aztán a forradalom is kitört valahogy. Nem volt annyira jó, meg nem is tartott sokáig, de lehetett neki örülni, mert a miénk volt az is.

Egyedül Petőfi nem nyugodhatott. Migránsnak érezte magát, mert eredetileg Petrovicsnak hívták.

-Ilyen névvel akár a Puskás Akadémiában is játszhatnál – mondta neki viccelve Jókai.

Ilyen volt mindig ez a Mór, ha csak módjában állt, tréfált. Amikor Petőfi megírta az Akasszátok fel a királyokat! című versét, ez a tréfás kedvű Móric átírta, így: Akasszátok fel a kabátokat!

Pedig ennek még annyi értelme sem volt, mint a téli rezsicsökkentésnek.

Így maradt a 12 pont, az se volt piskóta.

-Követeljük a sajtó szabadságát! – mondta Petőfi.

A cenzúrabizottság erre aztán gyorsan rányomta a pecsétjét, hogy engedélyezi a követelést. Még mindig jobb, mintha pénzt kértek volna az ifjak.

Hát így volt a nagy rezsiforradalom.

Vélemény

nagyot hibáznak azok, akik felhánytorgatják a kormányzat viselt dolgait,

Miért kapnának Polt ügyészei azonnal a vezetőszíjuk után,

Ők nem hisznek sem a vádaskodóknak, sem a szemüknek,

közöttük is ott vannak az érinthetetlenek, akik most ott bújtak ki a politikai posvány fövenyéből,

Ezt már sokan megpróbálták, de eddig senkinek sem sikerült. Fizikai értelemben biztosan nem, noha a politikában erre már néhányan tettek– többé kevésbé – sikeresnek mondható kísérletet.

úgy tett, mint amikor az ember távozván a vendégségből búcsúzóul a szőnyegre hány,

Gyurcsány is csak flörtből dobta be az együttműködés gondolatát,

Szél Bernadett felmérte, hogy Gyurcsánytól legfeljebb egy gesztusra számíthat,

Vona sem tűnt teljesen érdektelennek ebben az aktusban:

mindenki arról beszél, hogy az ő ajtaja bizony nyitva van mindenki előtt,

Aztán több százezer embert buszoztatnak, vonatoztatnak, csak azért, hogy hitet tegyenek a kormány mellett;

Vagyis, biztosak lehetünk benne, hogy nem üres fenyegetés, amit a magyar miniszterelnök a nemzeti ünnep alkalmával meghirdetett.

FRISS HÍREK

NÉPSZERŰ HÍREK

LEGOLVASOTTABB HÍREK

SZERKESZTŐ VÁLASZTÁSA