Vélemény

Tanmese tüntetőknek

És láss csodát: négy nappal később a hatalom meghátrált. Leváltották az állami televízió vezérigazgatóját, az akkori és ottani médiatanács elnökét és azt a négy szerkesztőt, akiket név szerint vontak felelősségre a tüntetők. Feloldották a B92-es rádió tilalmát, szabadon bocsátották a letartóztatottakat. A háborút azonban nem állították meg. Az már ott volt a fejekben.

Majd három évtizeddel ezelőtt történt a forrongó Szerbiában, 1991. március 9-én. Azóta ez a dátum a jelképe a mindenkori ellenzéki tüntetéseknek.

A helyzet a következő volt: Slobodan Milošević elnök átvedlett kommunista pártja (szocialista, ma is létezik, a jelenlegi kormánykoalíció tagja) éppen az ország szétverésével és a fegyveres harcol felkészítésével volt elfoglalva. A média (állami tévé, rádió) a teljes ellenőrzése alatt. A pártközpontból érkeznek a napi utasítások, kiket kell aznap gyűlölni. Akkor és ott nagyobb volt a választék: Soros helyett ott voltak az usztasa horvátok, a „rajtunk” élősködő szlovénok, de már készülődhettek bűnbaknak az addig csak bosnyákoknak nevezett gaz muszlimok (a migráncsok délszláv elődei).

A szerbiai ellenzék, amelynek kisebbik részét képezték a városi liberális fiatalok és a jóval nagyobbikat az árpádsávos zászló helyett csetnik szimbólumokat viselő torzonborz „forradalmárok”, jobbról igyekezték megdönteni a kommunisták/szocialisták hatalmát. Ez nagyon nehezen ment, hiszen komoly fantázia kellett volna ahhoz, hogy túlszárnyalják az állandósult háborús gyűlöletkeltést. Nem is tudták.

Vuk Drašković, az ellenzék jobboldali vezére tüntetést hívott össze Belgrád egyik legkedveltebb terére, a Köztársaság térre, a fiatalok kedvenc találkozóhelyére. Özönlött a tömeg, a hatalom idegeskedett és ebbéli kapkodásában könnygázzal várta a tüntetőket. Elszabadult a pokol.

Draškovićék azonban tántoríthatatlanok voltak. A térre néző Népszínház erkélyéről hangosbeszélőkkel buzdították a tömeget. A népharag tárgyává hamarosan a Belgrádi Televízió vezetősége vált. A kiváltó ok: egy kommentár, amelyben az egyik szerkesztő Tuđman horvát elnök és az usztasák (az akkori és ottani Sorosok) zsoldosának nevezte az ellenzéki Drašković-féle pártot (egyébként: Szerb Megújhódási Mozgalom).

Amikor a hangulat elérte a tetőfokát, Drašković kiadta az ukázt: Menjünk lerombolni a Bastille-t. Ebben az esetben a Belgrádi Televízió közelben levő épületét. Egyébként a rendőrség korábban leállította, később pedig letiltotta a B92 nevű ellenzéki rádió (vesd össze: Klubrádió) élő közvetítését.

Több órás zavargás következett. Természetesen a tüntetők nem jutottak be a rezsim agyközpontjába, mert ezt a rendőrség a körömszakadtáig védte. Később Milošević követelésére a vezérkari főnök harckocsikat vezényelt Belgrád utcáira. Két halálos áldozata volt a napnak: egy tüntető és egy rendőr. Több mint száz sebesült. Sokak szerint ez volt az utolsó alkalom, hogy megállítsák a háborúra készülő diktátort.

Viszont a történések utórezgései is tanulságosak. Egy napra rá fellázadt a belgrádi egyetemi város, a városrészt a rendőrség körül zárta. Ezzel párhuzamosan a kormánypárt ellentüntetést (békemenetet) szervezett, ahol az odautaztatott főleg idősebb korú honpolgárokat arra buzdították, hogy „takarítsák el az usztasákat” vagyis az egyetemistákat.

A szerb bársonyforradalom azonban nem ért véget: az egyetemisták nem adták fel. És láss csodát: négy nappal később a hatalom meghátrált. Leváltották az állami televízió vezérigazgatóját, az akkori és ottani médiatanács elnökét és azt a négy szerkesztőt, akiket név szerint vontak felelősségre a tüntetők. Feloldották a B92-es rádió tilalmát, szabadon bocsátották a letartóztatottakat.

A háborút azonban nem állították meg. Az már ott volt a fejekben.

Németh Szilárd megköszönte

A Fidesz alelnöke meglehetősen aktív a Facebookon. Ha eszébe jut valami, szövegszerkesztőt ragad és megírja. Ezúttal a múlt szombati tüntetésen dolgozó rendőröknek köszönte meg, hogy nem ültek fel a provokációnak.

„Az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottságának leköszönő elnökeként ismételten köszönetemet fejezem ki a rendőreinknek, amiért a szombati tüntetésen sem ültek fel semmilyen provokációnak.”

Túl azon, hogy nem volt semmiféle provokáció, a régen látott nagyságú tömeg békésen és derűsen vonult végig a városon, figyelemre méltó, hogy Németh Szilárdnak még egy migránsozásra sem futotta a bejegyzésben.

Aggódva kérdezzük: leírt vagy húsz sort anélkül, hogy a migránsokat, Sorost, vagy éppen Brüsszelt akár csak egyetlen szóban is említette volna.

Reméljük, nem lesz ebből baja.

Migránsozássá fajult a kormány holokauszt-napi közleménye

Az Országgyűlés döntése értelmében 2001 óta minden évben április 16-án tartják a holokauszt magyarországi áldozatainak emléknapját. Ezen a napon arra emlékezünk, hogy 1944-ben ekkor kezdődött a hazai zsidóság gettóba zárása.

Azóta az éppen regnáló kormányok minden évben megemlékeznek a holokauszt áldozatairól, és elítélik az antiszemitizmust. Így tett a negyedik Orbán-kormány is, azzal a csekély kis plusszal, hogy a meggyilkolt áldozatok emléke kapcsán sikerült valamelyest migránsozni is.

A Miniszterelnökség hétfői, az MTI-hez eljuttatott közleménye ugyanúgy kezdődik, mint más években: „Erkölcsi kötelesség az emlékezés, a mártírok és az embermentő hősök szellemének ébren tartása, példaként állítása a jövő nemzedéke elé.

Idáig semmi különös, sőt, még a folytatás sem ad okot a gyanakvásra  „ez a nap arra is hív minden jóakaratú embert, hogy erősítsük a szolidaritást és az összetartozás érzését, az egymás iránti türelem gyakorlását”.

Aztán, nehogy lankadjon az érdeklődés, a Miniszterelnökség belecsap a lecsóba:. A közlemény ugyanis így folytatódik: „Fontos ez napjainkban, amikor az Európát fenyegető vallási türelmetlenség, amely a felelőtlen brüsszeli uniós bevándorlási politika egyenes következménye, soha nem látott erőszakos méreteket ölt a kontinens nyugati felében”.

Ha valakinek még mindig nem lenne érthető, és nem ugrik be neki a Soros által idevezérelt és betelepítendő migránsok sokasága, akkor annak megmagyarázzák, hogy mire gondoltak. „A Miniszterelnökség szerint az aggasztóan erősödő antiszemita megnyilvánulásokkal szemben csak egyetlen út létezik: Európának vissza kell térnie a zsidó-keresztény hagyományokból táplálkozó értékrendhez. A politikailag korrektnek hazudott beszédet pedig, amely bénultságba és tehetetlenségbe sodorja civilizációnkat, fel kell váltania az őszinte és felelős szembenézésnek a problémákkal”.

Így már mindenki számára világos, hogy miről van szó. Arról, hogy a Miniszterelnökség szerint valójában a zsidóság miatt kell a kormánynak migránsoznia, mert elsősorban őket fenyegeti a vallási türelmetlenség, vagyis, jó ha a magyar állampolgárok tudják: a zsidók miatt kénytelen a magyar kormány milliárdokat költeni a magyar adófizetők pénzéből a migráns-ellenes propagandára.

Bolhacirkusz

Nem is tudom, sírnunk, vagy inkább nevetnünk kellene azon, amit a Vasárnapi újság című rádióműsorban Rogán miniszter beleböffentett a mikrofonba. A fideszesek szokásos nyeglesége, a győztes kevélysége diktálhatta neki, amikor azt merte mondani százezer ember – főleg fiatal – tüntetésére, hogy az nem több bolhacirkusznál.

Azon már meg sem akad az ember, amikor kijelenti valamelyik kormányzati „halljakend”, hogy ezt a bolhacirkuszt az az amerikai aggastyán szervezte, aki képtelen belenyugodni ott a nagy tenger túlsó partján abba, hogy elvesztette a magyarországi választásokat. Szinte látom lelki szemeim előtt, ahogyan a kormánypárti „igazmondók” azon törik a fejüket, hogyan tegyék a rájuk szavazó, naiv, félre tájékoztatott, falusi köznép számára a legjobban kézzel foghatóvá a maguk verzióját: akik néhány nappal a választások után újabb választás követelésével masíroznak a fővárosi utcákon, azok egytől egyig a nemzet – fogalmazzunk finoman – naiv ellenségei.

Ellenségei a nemzetnek, mert nem akarnak ismét abban az egypárti rendszerben élni, amelyben a parlamenti kétharmad tévedhetetlenül megmondja, mi az ország érdeke. Lázadnak, tüntetnek, pedig már a pártatlan választási bizottság is kihirdette a párviadal eredményét: Orbán vitéz legyőzte a távoli, gonosz hétfejűt, amely ennek ellenére a még a megmaradt egy-két fejével (százezer tüntető képében) tüzet okád a nép kivont karddal hadakozó fiára. Aki azonban nem hagyja magát, és ettől még egy újabb érvet kap a tarsolyába, hogy amilyen gyorsan csak lehet, elfogadtassa a parlamentben a Stop Soros! címen elhíresült törvénycsomagot.

Olyan négy év vár ránk, amikor az ország nagyobbik fele ismét csak a pálya széléről nézheti, milyen sorsot szánnak neki. Legfeljebb torkaszakadtából bekiabálhat a játékosoknak, de azok aligha figyelnek majd a kibicekre. Szidhatja a közönség a bíró anyját is, addig, ameddig az őrzővédők ki nem vezetik a lelátóról a hangadókat.

Alighanem tényleg igaza van Rogán miniszternek, amikor lenézően nyilatkozik a tüntetésekről, mert minden, ami nem illik bele a fideszes világképbe, nem több a politika hangadói szemében jelentéktelen senkik cirkuszolásánál. Abban is igaza van, akárhányan, akárhány szombat délután kiabálnak majd a parlament ablakai alatt, a jól szigetelt termekbe úgysem hallatszik be az új választást követelők ricsaja.

Budapest nem Pozsony, Orbán nem Fico. Nálunk megbüntetheti a választási bizottság a miniszterelnököt, az legfeljebb szemrehányást tesz Patyi elnöknek, aki alázatosan esdeklik a bocsánatáért. A Kúria kimondhatja, hogy bizonyos kormányzati hirdetések törvénysértőek és el kell távolítani azokat, ám a kormány és a kormányzat propaganda szócsövei vállat vonnak, a plakátok maradnak. Mi történik? Semmi. Oszt jó napot!

Az egész csak bolhacirkusz. Ne is tessenek odafigyelni!        

Új kezdet? – Egy tüntetés margójára

A szombati demokrácia melletti tüntetésről (Mi vagyunk a többség) a legfontosabb megállapítás, hogy rengeteg fiatal volt a több tízezres tömegben. A műsor többi része elég langyosra sikerült.

Pedig minden adva volt: civilek kezdeményezték a felvonulást és azon nyomban tíz- és tízezrek csatlakoztak a felhíváshoz. A mai magyar ellenzéki vezetők erre nem vetemednének, mert különös vonzerejükkel még egy ezres csoportot sem tudnának lelkesíteni. Mostani választási mutatványukkal pedig bebizonyították, hogy még ha Orbán Viktor tálcán nyújtaná nekik a hatalmat, akkor sem tudnák átvenni. Legtöbbjük ott menetelt a tömegben, és ez sokak számára reményt keltő újdonságként hatott. Ám legyen.

Felemelő érzés volt látni a hömpölygő tömeget, amely két irányból is a Kossuth térre igyekezett. Békésen, mókásan, ahogy illik. Akárcsak a választás napján kora délutánig, amíg a csúcsokat döntögető részvételi adatok kápráztatták el a változást akarókat. Egészen a józanodás kora délutáni pillanatáig.

Hasonló csalódottságot érezhettek a parlament előtt lelkesen tapsoló, éneklő, bekiabáló fiatalok is. A rendezvény ugyanis nem a tömeg méretéhez és lelki állapotához alkalmazkodott. Gyengécske volt és akkor még enyhén fogalmaztunk.

Pedig a felvezető is jónak tűnt: a kivetítőn egykori Orbán nyilatkozatok érzékeltették a Vezető mesébe illő következetességét. Sok humorral, Bödőccsel is fűszerezve.

Aztán jöttek a szónokok. Tamás Gáspár Miklós gyújtóhangú, gyilkos pontossággal célzó beszédei jutottak eszembe. Hát a tegnapiak nem ilyenek voltak…

De sebaj, hiszen civilekről van szó, sőt a legtöbbjük kezdő, majd belejönnek. Lukácsi Katalin és a diáktüntetések szervezője Gyetvai Viktor bizonyosan.

Érthetetlen, hogy az ellenzéki oldal egyik hiteles képviselője (és az ilyen nagyon ritka) Márki-Zay Péter miért nem állt ki a színpadra és mondta el a beszédét. Ahelyett, hogy mással olvastatták fel a levelét. Pedig az Index szerint ott volt a tömegben. Egyedül a hómezővásárhelyi polgármester feszegette az ellenzék felelősségét. Ami óriási: nélkülük Orbán Viktornak soha nem lett volna meg a kétharmada (sem).

Ami végképp nem volt a legszerencsésebb húzás, az a tüntetés legfontosabb szlogenje: Új választást! Ugyan miért is? Hiszen nem kapták rajta a miniszterelnököt, hogy urnákban turkál. Nem derült ki semmilyen eget rengető választási csalás. Az illiberális állam gyötrelmesen diszkrimináló törvényes kereteit mindenki szentesítette, amikor elindult a választásokon. És előtte négy évig ott ült a parlamentben. A Fidesz megnyerte a választásokat. Ennyi. Az eredmények meg egy ország állapotáról állítottak fel a diagnózist.

Tehát az Új választást! szlogen mozgósító ereje, tekintettel megvalósíthatatlanságára, a nullához közelít. Ennél sokkal jobbat kell kitalálni, hogy jövő szombaton is ennyi fiatalnak legyen kedve a Kossuth téren bulizni.

Az MTI esete a cenzúrázott valósággal

A Független Hírügynökség egy korábbi cikkben már beszámolt Szájer József sirámairól, jelesül arról, hogy a Fidesznek milyen nagy média-ellenszélben kell dolgoznia. A Fidesz Európai Parlamenti képviselője egy meglehetősen terjedelmes levélben tájékoztatta néppárti frakciótársait a magyar választásról, pártja helytállásáról, valamint arról, hogy bár nagy volt az ellenfél média-túlsúlya, ők derekasan állták a sarat.

Bármennyire hihetetlen, nem szakadt le a plafon, amikor Szájer József a következőket írta: „Mindegyik párt, és a média jelentős része (amelyet oligarchák finanszíroznak, mint Simicska Lajos vagy Soros György) ellenünk kampányolt… …Hét az egy ellen harcot vívtunk a kormányzáshoz szükséges többségért. Olyan erőkkel küzdöttünk, amelyeknek elsöprő médiaereje, példátlan befolyása és majdnem határtalan erőforrásai voltak… Az ő forrásaik gyakran erős külföldi támogatással jártak együtt, az önök országainak médiájától, politikai pártjaitól, az önök otthoni riválisaitól.”

Ehhez képest a Magyar Távirati Iroda – továbbiakban: MTI – mai belpolitikai előrejelzésében egyetlen szóval sem említi, hogy két tüntetés is lesz szombaton Budapesten. Az egyik kisebb, de nem jelentéktelen: a megszüntetett  a 80 éves Magyar Nemzet – mely az erőszakkal eltérített reklámozók hiányában termelt évi többszáz-milliós veszteséget  – mellett demonstrálnak délután 4 órától.

A másik a vasárnapi választás óta szerveződik a Facebookon. Eddig 37 ezren jelezték részvételüket, 84 ezren pedig érdeklődnek. (Az érdeklődők mintegy harmada-fele el is szokott menni.)

Forgalomkorlátozások is lesznek emiatt Budapesten, nagy rendőri készültség és mindenféle híresztelések az esetleges rendbontásokról, valamint arról, hogyha lesznek ilyenek, az a kormányhoz közeli provokátoroknak köszönhető.

Szóval, téma a ma délutáni tüntetés, ám ehhez képest a polgárok adóforintjaiból fenntartott, közszolgálatinak nevezett  MTI hallgat róla, mint a sír.

Ha még a humorunknál lennénk, akkor ezúttal is azon ironizálnánk, mint más hasonló esetekben: hogy az MTI nem azért nem ír a kormány számára kellemetlen, vagy éppen kínos esetekről, mert szakmailag és morálisan nincs a helyzet magaslatán, hanem azért, mert nem szeretné, ha a magyar emberek szomorúak lennének. Márpedig a magyar emberek, ha tudnák, mi a valós helyzet az országban könnyen lehet, hogy el lennének keseredve, és az MTI, valamint a közmédiának nevezett, közpénzből fenntartott sajtóbirodalom az emberek érdekében hazudik, mert épp ettől a rossz érzéstől kívánja megóvni őket.

A helyzet azonban egy ideje egyáltalán nem vicces – a választás óta pedig különösen nem az. A bőrünkre megy a játék, mert az a tét, hogy felszámolják-e a maradék demokráciát, vagy hagynak valamennyit mutatóba.

Úgyhogy, nem tehetünk mást, minthogy – az MTI helyett – ezúton közöljük: Mi vagyunk a többség – tüntetés a demokráciáért elnevezéssel nagyszabású tüntetés kezdődik ma délután fél 6-kor Budapesten. (Valamint Magyarország és Európa több nagyvárosában). A demonstráció résztvevői az Opera előtt találkoznak, és onnan vonulnak a Kossuth térre, az Országház elé.

Minden külön értesítés helyett.

Bayerék nagyon dühösek

Hiába vittek mindent a választáson, a Fidesz ötös számú párttagkönyvének birtokosa nagyon dühös. Előfordul ez nála, időnként elgurul a gyógyszere és kivetkőzik önmagából.

A szélsőjobb írástudója legújabb szösszenetélben a tüntető fiataloknak megy neki – egyelőre csak virtuálisan, de a szöveg végén ott a komolyan veendő, fizikai fenyegetés.

„Záros határidőn belül utcára fogunk mi is vonulni, mindannak védelmében, ami nekünk fontos és szent. És dühösek leszünk. Úgyhogy egy darabig még őrjönghettek az utcákon, megpróbálhatjátok feldúlni a Parlamentet, a minisztériumokat, a Fidesz székházat, a köztársasági elnöki hivatalt, neki mehettek a rendőröknek, megtámadhatjátok az újságírókat – még egy darabig.

Aztán majd nem.

Aztán majd megtapasztaljátok, milyen érzés üldözöttnek és fenyegetettnek lenni. Mondom: már mi is nagyon dühösek vagyunk. Világos?”

Most tekintsünk el attól, senki nem dúlta fel a minisztériumokat, a Fidesz székházát, és a többi említett intézményt. Tudjuk be annak, hogy a Fidesz kommunikátorai megtanulták a leckét: ha sokszor mondják, a legprimitívebb hazugság is hihetővé válhat.

Ami Bayer dühét illeti, arra viszont van magyarázat. Úgy győztek, hogy tudták, hogy csaltak. Rossz érzés lehet úgy ünnepelni, hogy tudják, el kellene bujdokolni szégyenükben. Mert lejtett a pálya, a bíró velük volt, a szabályok úgy változtak, hogy az ellenfélnek esélye se legyen semmire.

Rossz lehet úgy örülni, hogy közben az ember tudja magáról, hogy csalással győzött. Egyetlen szabolcsi házba kétszáz ukránt bejelenteni – mondjuk így: szokatlan. Busszal utaztatni ezeket az ideiglenesen hazánkban állomásozó ukránokat a kifejezetten az ő kedvükért megnyitott határokon: különös. Levélben szavaztatni a megbízható határon túli honfitársainkat, miközben más magyaroknak órákat kellett utazniuk és sorban állniuk a zuhogó esőben: tisztességtelen.

Érthető hát Bayer és meg nem nevezett társainak a dühe: nem teljesítménnyel, hanem fondorlattal győztek.

Valahogy le kéne nyugtatni Bayert és társait. Az országnak már sok kárt okoztak – nehogy még magukban is kárt tegyenek.

Migránscsökkentés

A magyar emberek megdöbbenve tapasztalták, hogy a választás óta gyakorlatilag eltűntek a migránsok a hirdetésekből. Hiába meresztjük a szemeinket, sem újságban, sem tévében, sem az óriásplakátokon nem látjuk őket! Nem olvasunk, nem hallunk a vérszomjas hordákról, arról, hogy elözönlik Európát és Magyarországot.

Mi, rendes magyar állampolgárok, ezt nagyon nehezményezzük. Nekünk járnak a migránsok. Megszoktuk őket az elmúlt hónapokban, s hála a kormány áldozatos propagandamunkájának, szinte a személyes ismerőseinkké váltak.

Szerzett jogot egyébként sem illik elvenni a magyar embertől, mert a magyar ember ettől nagyon ideges lesz. És ha ideges, akkor fogja magát és dühbe gurul.

Ne tudják meg, milyen a magyar ember, amikor dühös.

Követeljük vissza migránsokat! Mutassák őket a tévében, az újságokban, óriásplakátokon. Futballmérkőzések szünetében, film közben, reklámokban. Mindig, mindenütt!

Félni akarunk, rettegni! És, nem utolsósorban, gyűlölni valakit.

Hogyan gyűlölködjünk, migránsok nélkül? Kiket utáljunk? Ha nincs Soros, akinek a tervét végrehajtják. Ha nincs az ENSZ, aki nem dönt, hanem Magyarország.

Gyűlölni akarunk, különben jönnek az elvonási tünetek. Remeg a kezünk, idegesek vagyunk. Az élő fába is belekötünk.

Adják vissza a migránsainkat, amíg szépen kérjük! Nem szeretnénk elfelejteni őket. Mi lesz az őcsényiekkel, ha már nem tudnak senkit sem gyűlölni? Hogyan jelentik fel Csongrádon azt a nőt, aki kendőt tett a fejére, amikor kijött a fodrásztól, hogy ne ázzon el a frizurája? A halottak napján a temetőbe látogató kömlődieket ki fogja rendőrkézre juttatni? Mit mondunk azoknak a pécsieknek, akik nem akarnak arab számokat használni?

Migránsozás nélkül hogyan nézünk majd az unokáink szemébe? Mit válaszolunk, amikor sírásra görbült szájjal azt kérdezik tőlünk: nagypapa, te már tényleg nem gyűlölsz senkit? Nagymama, mutasd meg nekem, hogyan kell utálni valakit!

Mit mondunk majd a szeretteinknek, akik már utálni sem bírnak rendesen? Bástya elvtársat már senki sem akarja migránsokkal ijesztgetni?

Bréking nyúz, különkiadás – Tudósítás Szájer József alternatív valóságából

Szájer József a Fidesz Európai Parlamenti képviselője levélben tájékoztatta kinti frakciótársait a magyar választásról. A nem mindennapi gondolatisággal fogalmazott irományban Szájer arról panaszkodik, hogy „Mindegyik párt, és a média jelentős része (amelyet oligarchák finanszíroznak, mint Simicska Lajos vagy Soros György) ellenünk kampányolt.”

Sorosról tudunk, az oligarchákat ismerjük, bár Szájer úr megemlíthette volna, hogy az ENSZ akar dönteni Magyarország helyett, és a migránsoknak is szentelhetett volna legalább egy mondatot.

Azonban, hogy ne legyen hiányérzetünk, a levél folytatódik.

„Hét az egy ellen harcot vívtunk a kormányzáshoz szükséges többségért. Olyan erőkkel küzdöttünk, amelyeknek elsöprő médiaereje, példátlan befolyása és majdnem határtalan erőforrásai voltak… Az ő forrásaik gyakran erős külföldi támogatással jártak együtt, az önök országainak médiájától, politikai pártjaitól, az önök otthoni riválisaitól.”

Mindez abból a szempontból is érdekes, hogy a magyar választásra küldött nemzetközi választási megfigyelők szerint az állam és a Fidesz annyival több forráshoz fért hozzá a választás előtt, hogy nem lehetett egyenlő versenyről beszélni a kampányban.

Finoman és visszafogottan fogalmaztak a nemzetközi válaszási megfigyelők. Nekünk, akik itt élünk Magyarországon, nem kell se finoman, se visszafogottan fogalmaznunk. A mi bőrünkre megy a játék, ezért leírhatjuk, hogy miként kell értelmezni a nemzetközi választási megfigyelők kijelentését.

Úgy kell ezt értelmezni, hogy a kampány idején, de már jóval előtte is, a csapból is a kormány propagandája folyt. Éjjel, nappal, minden hullámhosszon. Elsősorban a vidéki Magyarországon lakók voltak elzárva a valódi, hiteles információtól. Ők másról sem hallhattak és olvashattak, minthogy jönnek a migránsok, és ha nem a Fidesz folytathatja a kormányzást, akkor a mindenféle idegenek elözönlik az országot.  

Ja, mielőtt még elfelejtenénk: az ellenzék lebontaná a kerítést.

Tessék tehát Orbán Viktor pártjára és kormányára szavazni, mantrázta a Fidesz által vezérelt média, mert ők majd megvédik az országot azoktól az idegenektől, akiknek – és ezt már mi tesszük hozzá – eszük ágában sincs idejönni.

Ez tehát a Szájer József által emlegetett „elsöprő médiaerő, példátlan befolyás és majdnem határtalan erőforrás”.

A magyar beteg

Magyarország arra szavazott vasárnap, hogy Semjén Zsolt a jövőben még többet vadászhasson Svédországban. És persze nemcsak ott, hanem bárhol, ahol kedve tartja, és nemcsak rénszarvasra, de ha úgy adódik, jegesmedvére is lőhessen. A magyar adófizetők, ahogyan eddig is, a jövőben is fizetik majd ezeket a drága kiruccanásokat.

Magyarország arra szavazott, hogy Kósa Lajos, akit most megint megválasztottak Debrecenben, ne csak egy csengeri háztartásbelinek mondott szélhámos/stróman ezerháromszázmilliárd forintját kezelje, hanem az ország más régióiból is találhasson olyan embereket, akik jó pénzért becsaphatják őt. Magyarország arra szavazott, hogy Tiborcz István és a felesége tovább gazdagodjanak, Vajna Endinek is legyen mit a tejbe aprítania és Matolcsy Györgynek még a mostaninál is több, közpénzből támogatott unokatestvére legyen.

Magyarország ara szavazott, hogy a legfőbb ügyész a bűnt ne üldözze, hanem pártolja, az adófizetők pénzéből működtetett közmédia pedig a mi pénzünkön a mi képünkbe hazudjon.

Magyarország arra szavazott, hogy a Fidesz, és személy szerint Orbán Viktor védje meg őket a migránsoktól. Akiknek persze eszük ágában sincs idejönni, mert nem akarnak nálunk és velünk lakni. Nem akarják elvenni a munkánkat és a kultúránkat, nem kívánják meg az asszonyainkat, viszont igen alkalmasak arra, hogy nem létező mumusként félelmet keltsenek a magyarokban.

Mert aki fél, az védelemért fordul ahhoz, akitől biztonságot remél. Ezt ismerte fel Orbán, aki az összes magyar politikus közül a legjobban ért a lebutított Magyarország nyelvén.

Ez a nyelv egy olyan Magyarországé, amelynek nem polgárai, hanem alattvalói vannak. Boldog és elégedett alattvalói, tegyük rögtön hozzá, mert úgy tartják, hogy egy jóságos uralkodót választottak a fejük fölé. Olyan királyt, aki mindig tudja, hogy mi a jó, és mi az, ami nem az. Hogy ki a jó polgár, családapa, dolgozó, hazafi. És aki jó, annak megsimogatja a fejét, csökkenti a rezsijét, és ha még pacsit is ad, jutalomfalatokkal díjazza.

Ez a Magyarország most beteg. Méreg került a szervezetébe, és meg kell meggyógyítani. Minél előbb, mert ha a méreg a sokáig benne lappang, gyógyíthatatlanná válik.

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK