Vélemény Archives Page 82 of 106 › Független Hírügynökség

A két dudás I. – (készült 2011-ben)

FüHü

-

2018-09-20

Szeretem a dolgokat, történéseket fejlődésükben, változásukban nézni, vizsgálni. Ezért régóta meggyőződésem, hogy Magyarországon a nyugati demokratikus gondolkodás elterjedésének alapfeltétele (lenne), hogy az elmúlt 10 év két markáns egyénisége (Orbán Viktor és Gyurcsány Ferenc) eltűnjön, pardon, visszavonuljon a közéletből. Az eltelt idő másról sem szólt, mint e két ember személyes ellentétéről *, amihez egy ország asszisztál, miközben mind életszínvonalban, mind politikai kultúrában egyre jobban távolodunk a (prosperáló) Nyugathoz tartozás „ezeréves gondolatától” (vagy inkább álmától?)

A szovjetrendszer negyven éve oly hatalmas pusztítást okozott az agyakban, amit az elmúlt húsz esztendő képtelen volt kárpótolni. Itt többről van szó, mint a diktatúrából a demokráciába való átmenetről! – amit a hazai értelmiség szeret hangoztatni, és aminek jelenlegi állását, állapotát egyre gyakrabban bírál. Pedig ez csak a felszín. A probléma sokkal mélyebb, hiszen a kapitalizmus alapját, a gazdasági, és vele együtt a szociális szerkezetet verte szét a lenini ideológia. Ennek orvoslása nem sikerült az utóbbi húsz évben.

Egy időben követendő példaként emlegették Spanyolországot, ahol a Franco diktatúrát az alkotmányos monarchia váltotta fel, és a király igen gyorsan és „fájdalommentesen” vezette országát vissza a demokráciába. E példa terjesztői egy nagyon fontos és lényeges dologról hallgatnak, vagy megfeledkeznek. A Franco alapította Spanyol Állam diktatúrája egyértelműen politikai volt, és az nem terjedt ki a gazdasági és szociális szerkezetre. A magántulajdonhoz nem nyúltak, a gyárakat, üzemeket nem államosították, a szakszervezetek, biztosítók, érdekképviseletek működtek, igaz azok „külföldi” (szovjet) kapcsolatait szigorúan ellenőrizték. Franco szovjetellenessége érthető volt, hiszen a polgárháború idején a köztársaságiakat támogató Szovjetunió az ország aranykészletét Moszkvába szállíttatta. A sikeres akció lebonyolítása Gerő Ernő nevéhez fűződik.

Hogy húsz év alatt mi mindent lehet elérni, azt a két világháború közti időben (1918-1938) a csehszlovák fejlődés mutatja a legjobban. De a többi függetlenné vált, ill. újonnan alapított kelet-európai országra is a gazdasági megerősödés volt a jellemző. Sőt, egy öntelt Németország öt-hat év alatt (1933-39) annyit fejlődött gazdaságilag, hogy képesnek tartotta magát felvenni a harcot az egész világ ellen.

Magyarország viszont az elmúlt húsz esztendő alatt gazdaságilag szinte semmire sem jutott. Mindez a kapitalista viszonyok és gazdasági alapok ismeretének teljes hiányára vezethető vissza. Negyven éven keresztül hivatalból üldözték a „profitorientált” egyéni kezdeményezést. Lásd a meggymagos ember esete. A maszekok is csak a hiánygazdálkodás miatt voltak oly sikeresek. A rendszerváltást abszolút tapasztalatlan, önjelölt („szocialista”) rendszerbírálók hajtották végre. A meglévő, működő nyugati példákat nem követték, mondván „azt nem másoljuk”, amiket viszont átvettek, azoknál meg nem vizsgálták a működőképességhez szükséges körülményeket, összefüggéseket. A tanácsadó szakembergárda sem volt az igazi, hiszen bármennyire is felkészült, tanult emberek alkották azt, kiképzésük a „szocialista” gazdaság és (terv)gazdálkodás érdekében és alapján történt.

Egy olyan választási rendszert dolgoztak ki, ami bonyolultságával a világon egyedülálló. Minden egyes parlamenti választás alkalmával a nyugati sajtó erre fel is hívja olvasói figyelmét. Az első törvény, amit a szabadon választott parlament meghozott, a képviselők fizetése volt. Azóta is ez az egyetlen napirendi pont, amit a T. Ház minden alkalommal vita és ellenszavazat nélkül elfogad.

A lakosságot már a rendszerváltás előszeleként belekergették a sajáttulajdonú lakásvételbe. Negyven éven keresztül szociálpolitikai megfontolásból (magyarán propaganda céllal) mesterségesen alacsony szinten tartották a lakbéreket. Az állami bérlakások nagy része még az államosítás előtt (a Horthy korszakban) épült. A lakbérből befolyt összeg meg sem közelítette a 10-20 évenként esedékes renoválás, (műszaki, épületgépészeti) felújítás anyagi fedezetét, de még a szükséges mindennapi karbantartásra sem volt elég. A lerobbant épületeket olcsón ajánlották fel a bérlőknek. A szerencsétlen meg örömmel kapott az alkalmon, hogy végre sajáttulajdonú (örök)lakása lesz! Miközben megszabadult attól a rémálomtól, hogy az új, ”kapitalista” rendszerben a fene tudja, hogyan emelik majd a lakbéreket, sőt a tisztázatlan jogviszonyok miatt az állam esetleg a feje fölött eladhatja a házat, a lakást egy jó fizető „kapitalistának”, aki viszont bármikor emelheti a bért, ill. kilakoltathatja az azt fizetni nem képes lakót. (Éppúgy, mint a kapitalista időkben, azaz a Horthy-korszakban volt.). A lakások eszmei értéke egekbe szökött, miközben reálértéke rendesen zuhanni kezdett, hiszen ezentúl nemcsak a lakásnak, de az egész építménynek a fenntartása, jövőbeni karbantartása az új tulajdonosokat terhelte. Ez is csak egy példa arra, hogy mi mindennel nem számoltak az új rendszer megálmodói, és velük együtt a hirtelen jött szabadság élvezői, az ország lakossága. Megjegyzem a jelenlegi devizahitel válság is valami hasonlón alapszik.

A kapitalista átállásnak még számos buktatója volt (van és lesz), amivel a vezetés nem számolt, és amiről (részben ezért) a lakosságot nem tájékoztatják.

Az első szabad választáson a nép valamivel többet (vagy mást?) akart, mint a piacgazdasággá átalakítandó „kádári rendszer” demokratizálását, a (puha) diktatúra (békés) felszámolását. Ezért a nemzeti érzelmeket jobban képviselő MDF kapta a kormányalakításhoz szükséges szavazatot. Ugyancsak az alkotmányosság jegyében (suba alatti megegyezés keretében) az ellenzékbe szorult SZDSZ adhatta a köztársasági elnököt. 1990-ben még úgy tűnt, hogy az egykori kollégiumi diákok alapította Fidesz, amelynek 35 évnél idősebb tagja nem lehetett, valójában az SZDSZ „ifjúsági tagozata”. Ezért „zöldfülűségüket” akkor még kevesen értékelték, az első szabad választáson az érvényes szavazatok 8,95 %-át kapták.

Én 1993-at tartom a rendszerváltás, vagy még inkább a fordulat évének. Akkora kezdtek kialakulni a valódi erőviszonyok, rendeződött át az a politikai paletta, amely a Moszkvától független Magyarországot a továbbiakban nemcsak jelképezte, de meg is határozta. A jobboldal felbomlott, az MDF-ből kiváltak az antiszemita szélsőségek (Csurka), a liberális piacgazdaságot képviselő SZDSZ mellől kihátráltak a fiatal demokraták. Vezetőjük, Orbán Viktor, addigra felismerte a hazai politikában rejlő, de addig kihasználatlan lehetőséget: egy imponáló jobboldal megteremtését. Ennek érdekében lepaktált a Horthy-korszak szellemét magában hordozó MDF-fel, melyért cserében kapott egy székházat, miközben a jobboldali kurzusnak megfelelően saját pártját is átalakította. A 35 éves tagsági korhatárt feloldotta, és pártjával belépett a Közép Demokrata Internacionáléba, valamint a Nemzetközi Demokrata Unióba. Az alapító tagok egy része (Molnár, Fodor, Ungár) ekkor átpártolt az SZDSZ-hez. A Fidesz pedig Orbán nevével forrott össze.

A Boross-kormány idejére az ország többsége megijedt a frissen (és hirtelen) kapott szabadságtól, és az azzal járó létbizonytalanságtól, annak a negyven év alatt megszokott elbocsátás nélküli világnak az eltűnésétől, amelyben csak a jól fizető pozíciókat lehetett elveszteni, hiszen a munkanélküliséget büntették. 1994-ben a 3,60-as kenyér és tej emlékével abszolút többséget kapott a Kádár-rendszer utódpártja, az MSZP. Hornék nagyvonalúan miniszteri tárcát kínáltak fel a piacgazdaság híveként ismert SZDSZ-nek, miközben az Orbán vezette Fidesz egyre hangosabban játszotta ki az antikommunista nemzeti ütőkártyát. 1998-ra beérett az orbáni elképzelés: a kapitalizmust már csak könyvekből, egyéni emlékekből, családi legendákból ismerő lakosság kiábrándult a gyárbezárásokat eredményező, keleti exportot leállító és ezzel a Horthy-korszakkal azonosított munkanélküliséget előidéző jobboldalból éppúgy, mint a létbiztonság reményét visszahozni képtelen baloldalból. Az ártatlan, fiatal, politikai múlt nélküli „szüzek” megkapták a néptől a lehetőséget, hogy valami újat, mást és jobbat csináljanak. Ebben persze segítségükre voltak a kisgazdák, akiknek vezetője addig, mint ellenzéki politikus, igen szórakoztató volt.

A nagy változás elmaradt, a fiatalos lendület eltűnt. Helyette a szovjet időkre emlékeztető vezetői allűrök jelentek meg: Orbán engedte, hogy magyarországi repülőtérről induljanak NATO gépek magyarlakta dél-vidéki célpontok bombázására. Pedig ellentétben a Varsói Szerződéssel, az Atlanti Szövetségben lehetett és lehet nemet mondani. Lásd Görögország, amely nem engedte át területén a NATO egységeket, arra hivatkozva, hogy ortodox testvéreik elleni támadásban ők nem vesznek részt. Vagy vehetjük a Nemzeti Színház áthelyezésének történetét is, ahol az zavarta a párt- és miniszterelnököt, hogy az épület alapkőletétele az előző kormányfő nevéhez fűződik. Ilyen gondolkodást a nyugati világ nem ismer. Csak a szovjetrendszerben élőknek és születetteknek nem tűntek ezek fel. Összehasonlítva a 100 évvel korábban (1896) rendezett (honfoglalási) Millenniumi ünnepség sorozatokkal, és maradandó városrendezési emlékekkel (földalatti, városligeti Vajdahunyad vára, stb.), az államalapítás Millenniumi ünnepség orbáni megülése elég sajátosra sikeredett. A Magyar Köztársaság Országgyűlése egy un. „emléktörvényt” alkotott, melyben kimondja, hogy a Szent Koronát a Parlamentben kell őrizni. Mindez egy köztársaságban, amelynek megteremtéséről nemzeti költőink (Petőfi, Ady, stb.) oly lelkesen álmodoztak. Arról nem is szólva, hogy (Nyugat-)Európa köztársaságaiban (francia, olasz, német, osztrák) ilyen törvény nincs. Viszont az ottani lakosság sem fogékony (ennyire) az ilyen megnyilvánulásokra. Sőt, még az oly mélyen vallásos lengyeleknél sem tapasztalható ehhez hasonló, ahol pedig úgyszintén egybeesik a kereszténység felvétele az államalapítással. Kádár János szavaival élve: ezt hívják „nemzeti sajátosság”-nak, amit Orbán Viktor kiválóan ismer (és alkalmaz)!

Hogy az Orbán-féle Fidesz mennyire magán viseli a (kádári) „nemzeti sajátosság” jeleit, és ezáltal, mennyire nem (nyugati értelemben vett) igazi jobboldali párt, azt a 2002-es választási vereség másnapján ismerhette meg a világ, amikor (a Várban) a vesztes pártvezér bejelentette:

„…….Arra kérem önöket, hogy a következő három hónapban hozzanak létre kis, néhány emberből álló csoportokat, baráti csapatokat, polgári köröket. (….) Tudnunk kell egymásról, hogy ha a sorsunk úgy hozza, hogy mozdulnunk kell, akkor egyszerre mozdulhassunk…“ (Orbán Viktor beszéde)

Ez a mentalitás ismeretlen a nyugati világban, mi több, idegen a tekintélyes nyugati jobboldali vezetők pl. Churchill, Adenauer, Thatcher, Reagan választási vereség utáni leköszönő beszédeitől. Ez a mentalitás a szovjet (náci-kommunista) gondolkodásból ered, amely konspirációs módon igyekszik szerveződni a fennálló alkotmányos rend, a demokratikus államrendszer ellen.

Orbán négy éves (1998-2002) regnálása alatt szinte csak a külsőségekre koncentrált, és a „nemzeti sajátosság”-okat kihasználva a nemzeti érzelmekre próbált hatni, miközben az ellenzéket nemes egyszerűséggel „magyarellenes”-nek igyekezett beállítani. Ennek ellenére a 2002-es, majd a 2006-os parlamenti választáson is alulmaradt. Ez utóbbikor (2006) a Gyurcsány ellen vesztésre álló első forduló utáni vergődését rossz volt nézni. Tudta, hogy megbukott, de vérbeli focistához híven az utolsó pillanatig nem adta fel a vesztésre álló meccset. Az MDF-fel való nyíltszíni alkudozása egyenesen szánalmas volt, amint mindent felajánlott a kormányzási többség megszerzése reményében. Csak arról feledkezett meg, hogy kormányzása négy éve alatt már egy koalíciós partnert „felfalt”, aki nélkül 1998-ban sem tudott volna hatalomra kerülni. Egykori igazságügyi minisztere, a focihoz semmit sem értő, Dávid Ibolya viszont nem felejtett, és nem akart Torgyán József és a kisgazdák sorsára jutni. Ezért Orbán koalíciós ajánlatait sorra elutasította. (részletek ITT – kattints rá!)

A győzelemért, (a hatalomért) és annak megtartásáért bármire hajlandó („focista”) szellem, azóta is uralja és vezérli a magát jobboldalinak nevező pártot (Fidesz) és vezetőjét. A 2006-os választási beszédében (ugyancsak a Várban) Orbán, pedig arra szólított fel, hogy „aki magyar, az rá, ill. a Fidesz-re szavaz“ („….Nekünk, magyaroknak nincs hova hátrálni! Az ellenfeleink kimutatták a foguk fehérjét, agresszívek, kíméletlenek és durva hatalomvágy hajtja őket. Nincs hova hátrálnunk!”….. (Orbán Viktor beszéde)

Ez tisztán és egyértelműen szélsőséges, kirekesztő nacionalizmus. Ez NEM a demokratikus, parlamentáris jobboldal hangja, elve, eszmeisége!

Ennek ellenére, sem szavazótábora, sem pártja tagsága nem csökkent, ő pedig jó futballista módjára készült a következő „örökrangadó”-ra. Szívós (akna)munkával nyolc év alatt elérte, hogy a lakosság nagy többsége elforduljon a baloldali-liberális kormányzástól, sőt annak irányelveitől is. Orbán remekül kihasználta, hogy ami nincs (törvényileg) tiltva, az mind megengedett, azt szabad csinálni. Megjegyzem hasonló észjárása van a szélsőjobbnak, az „aktív” antiszemitáknak is, amire az érzékenyek, főleg az érintettek, azonnal ugranak, de ellene semmit sem tudnak tenni. De még antiszemitának sem kell ahhoz lenni, hogy az első Magyar Köztársaság első miniszterelnökének, majd elnökének szobrához letett virágokat, koszorúkat egy, amúgy cigánybűnözést kiáltó, (jobbikos) parlamenti képviselő – minden következmény nélkül – ellopja. És ennek ellenszerét – egyelőre – a baloldal nem találta meg. Sőt, hasonló módszereket próbál alkalmazni. Lásd az USA-ból működő és működtetett kuruc.info vs. Amerikai Népszava. A felháborodáson kívül a liberálisok sem tesznek semmit. Nem is tehetnek, hiszen ők a szabadság bajnokai, olyannyira, hogy a gyűlöletbeszéd elleni törvény is miattuk bukott meg. A piacgazdaságot favorizáló egykori szamizdatosok, majd SZDSZ-esek, az orbáni jobbra tolódás következtében, vagy tán hatására(?) a liberalizmus irányába mozdultak el. Miközben nem vették észre, hogy a magyar mentalitástól abszolút távol álló, mondhatni a közgondolkodástól teljesen idegen témákat karoltak fel és lettek azok szólói. Lásd az egyneműek házassága, vagy a marihuána és könnyű drogok legalizálása, stb. Az ilyen célkitűzések egy gazdag ország fejlett demokráciájában követőkre találnának, de a Kárpátok sötét medencéjében – egy jó darabig – aligha. Talán ez, a tömegeket nem érdeklő és nem érintő programok kudarca, az egyik legnagyobb tanulsága a 2010-es választásoknak, ill. a hozzávezető útnak.

Stephen Elekes

A második részt holnapi számunkban közöljük.

Fel vagyunk háborodva!

Somfai Peter

-

2018-09-20

0

Igen, fel vagyunk háborodva, Borell úr! Milyen alapon állítja rólunk egy spanyol szélsőbaloldali (értsd: szocialista!) kormány külügyminisztere, hogy mi idegengyűlölők vagyunk? Azzal sem átállotta megvádolni hazánkat, hogy nálunk a hatalmi ágak nincsenek szétválasztva, nincs sajtószabadság? Hogy merte látszat demokráciának nevezni Orbán Viktor illiberális demokráciáját, amikor a nevében is benne van a demokrácia szó? Nemcsak Magyarországot, de a térség többi államát is megsértette ezzel. Jogosan utasítjuk vissza, kedves spanyol külügyminiszter, ezeket a hamis állításait! Mindenki meggyőződhet arról, hogy nálunk teljes a sajtószabadság, a hatalmi ágak is elkülönülve működnek, és a magyar emberek sem idegengyűlölők.

Már hogy a fenébe volnánk azok? Papírunk van róla, hogy több tízezer ázsiai és orosz kapott tőlünk – némi ellenszolgáltatás fejében – letelepedési engedélyt. Csak azért kértünk pénzt ezekért, hogy ne akarják elvenni a magyar emberek munkáját mindenféle jöttmentek. Akiknek pár százezer euró belefér a családi költségvetésébe, azok biztosan nem fognak sorba állni a munkaügyi hivatalok ablakai előtt, nem fogják ostromolni a kormányt mindenféle segélyért, emelt családi pótlékért. A saját lábukon fognak állni, mint mifelénk minden rendes család fiatalja.

Lehet persze, hogy a Soros-bérenc szervezetek azt híresztelik rólunk, hogy nálunk a határon éheztetik és megverik azokat az embereket, akik migránsként nálunk akarnak Európába belépni. Semmi másról nincs szó, mint némi adminisztrációs tévedésről. Amikor például sertéshús löncsöt osztottak ebédre, az azért történhetett meg, mert tévedésből talán a tábor rendjére felügyelők ellátmányát kapták meg a bentlakók. Istenem, senki sem halt volna bele, ha egyszer megeszi, pláne ha éhes az ember. A gyerekekkel is megetetjük a spenótot, még ha nem is szereti, mert egészséges. Ráadásul az ellátás egyhangúságára is panaszkodnak, amikor pedig mást adunk, akkor finnyásan elutasítják.

Ami pedig a veréseket illeti? Ok nélkül senkit nem szokás bántani. Ha mégis valami ilyesmi történt, annak meg lehetett az oka. De azt sem lehet kizárni, hogy a sértettek egymást verték meg, vagy a saját fejüket verték a falba, mert azt hitték, attól elmúlik a migrénes fejfájásuk.

Miért baj az, ha egy faluban meglátnak egy idegent, akinek nincsenek szőke fürtjei, kék szeme, és rendőrt hívnak? Ki szereti azt, ha mondjuk, betörnek a lakásába, vagy ellopják a tyúkjait? Sötétbőrű idegeneket látva sosem árt az óvatosság. Őcsényben is csak azért szúrták ki a fogadós kocsijának a kerekeit, mert akkor akart hivatalos menekülteket fogadni a panziójába, amikor a szomszédos falú keresztény cserkészei szerettek volna ott táborozni, de nem kaptak szállást.

Mi az, hogy nincs sajtószabadság? Igaz, hogy a legnagyobb példányszámú napilapot bezárták, de nem azért, mert nem volt kormánypárti a cikkek hangvétele, hanem azért, mert ráfizetéses volt. Mindenki megértheti, egyetlen laptulajdonos sem szereti a pénzét alig olvasott kiadványokra költeni. Most tőkeerős hazai vállalkozók kezébe került szinte minden napilap Tolnától Baranyáig, mindenki pontosan tájékozódhat belőlük a kormány intézkedéseiről. Ez kiemelt társadalmi cél, mert hogyan léphetne egyszerre, egy irányba minden magyar ember, ha nem tudja, merre van az előre? Ha olyan mindenféle hazug, szoclib gondolattal mérgezik, mint amit ön is terjeszt rólunk. Azokra is gondolt a kormány, akik nem tudnak olvasni, mert mondjuk gyerek fejjel hamar kikerültek az iskolából, vagy rossz a szemük, és nincs pénzük drága szemüvegre. A rádióból is, a tévéből is ugyanazt hallhatják, amit olvashatnának. Szabadon, korlátok nélkül.

És az ellenzék hangja is hallatszik. Igaz, csak Budapesten lehet hallani a rádiójukat, ott sem minden kerületben. A Mária Rádió frekvenciája kicsit nagyobb területet szór be, de végül is keresztény ország vagyunk, ezért ne tegyen szemrehányást éppen egy spanyol. Sokkal jobban tenné őn is, ha ahelyett, hogy minket bírál, a templomban gyónna, amiért Franco tábornokot kirakták a sírjából!

A hatalmi ágak is elkülönülten működnek. Tessék megnézni a bíróságokat! Találni csak egyet is, amelyet a Fidesz székházának címére jegyeztek be? A Számvevőszéket sem, és az Ügyészséget sem! Ha a vezetőik időnként meg-megfordulnak ott, az csak akkor fordulhat elő, ha valamilyen megbeszélésre hívták őket.

De még ennél is felháborítóbb, az a hangnem, amilyen tónusban teszi ezt Borell úr! A magyar kormány nem tudja elfogadni, hogy valaki annak a Sargentini jelentésnek az alapján ítél meg minket, amelyet a trükkösen kimunkált, csaló kétharmaddal fogadtak el, és amelynek valóságtartalmát a mi parlamentünk kétharmados többsége kifogásolja is. Olyat legfeljebb aaz az idióta Asselborn, a belga külügyminiszter enged meg magának, hogy bírálja a menekültpolitikánkat, de meg is kapta a magáét Szijjártó Pétertől!

Szóval, csak akkor tessék minket bírálni, ha papírja van mindarról, amit kifogásol! Nem a Sargenti jelentésre gondolunk. Ne is abból ítéljen meg minket bárki, amit a világban beszélnek, hogy Orbán Viktor miért parolázott a szélsőjobbos Salvinivel, meg Putyinnal! Mindaz, amit hall rólunk, csak rosszindulatú szóbeszéd. Szóval nagyobb tiszteletet a magyaroknak! De addig is, küldje be a nagykövetét!

Sargentini kapja be, avagy kiverte a biztosítékot a magyar kormánynál

Föld S. Péter

-

2018-09-19

0

Felháborító, hogy bennünket kritizálnak, mikor épp ellenkezőleg, hálával tartoznának nekünk. Megvédtük Európát, ha mi nem lennénk, Európában már mindenki migráns lenne, és migránsul beszélne. Azt még megértjük, hogy irigyelnek bennünket, amiért nálunk minden jó, de a Sargentini-jelentésben megfogalmazott kritikákat ezzel együtt is felháborítónak tartjuk.

Vegyük például a sajtó szabadságát. Sehol a világon nem olyan szabad a sajtó, mint nálunk. Magyarországon a kormányhoz közeli lapok arról írnak, amiről csak akarnak. Arról pedig nem a kormány tehet, ha mindig azt akarják, amit mi akarunk. Mi azt akarjuk, hogy jelenjen meg a sajtóban, hogy a kormány jól végzi a dolgát, az egészségügyben minden rendben van, az oktatás jó irányba halad, a szegénység megszűnőben. És ezt a kormányhoz közeli sajtó nálunk megírhatja, anélkül, hogy bármilyen retorziótól kellene tartania.

Ezért van az, hogy a miniszterelnök, valamint a Fidesz vezető politikusai csak azoknak az újságíróknak nyilatkoznak, akik olyanokat kérdeznek tőlük, amire ők jól tudnak válaszolni.

Korrupció pedig nincs Magyarországon. Olyan előfordul, hogy egy közbeszerzést nem a legjobb ajánlatot tevő nyer el, hanem valamelyik, a kormányhoz közeli jóbarát. De még mindig jobb, ha a pénzt rendes magyar emberek lopják ki a magyar emberek zsebéből, mintha holmi jöttment idegenek tennék ugyanezt.

Azt írja Sargentini, hogy a magyar kormány fenyegeti az ítélkezés függetlenségét. Ez egy ordas hazugság. A magyar kormány ugyanis kifejezetten azt szeretné, ha kizárólag igazságos ítéletek születnének. Ezért kívánjuk segíteni a bírák munkáját, ezért mondjuk meg nekik, hogy milyen egy igazságos ítélet. Sargentini persze ezt is félreérti, amin nem csodálkozunk, mert ő egy másik, tőlünk idegen kultúrában nevelkedett. Mi nagyvonalúak vagyunk, és elnézzük neki, hogy emiatt nem képes a mi morális szintünkre emelkedni, neki viszont meg kell értenie, hogy mi nem leszünk gyarmat.

Szemben Sargentini állításaival, Magyarországon a tudomány szabadabb, mint az EU többi országában. És ezt a szabadságot semmi nem veszélyezteti. A magyar kormány nem szándékozik lerombolni a Magyar Tudományos Akadémia épületét, és bár Mészáros Lőrinc tett rá vételi ajánlatot, jelenleg nem kívánjuk neki eladni. Ha ehhez hozzávesszük, hogy Magyarországon jelenleg egyetlen akadémikus sincs börtönben, akkor joggal tesszük fel a kérdést: miről beszél a jelentéstevő?

Ami pedig az oktatást illeti: ezen a területen végképp érthetetlenek az ellenünk felhozott vádak. Az, hogy a kormánytagok, valamint a Fidesz vezetőinek a gyermekei nem a közoktatásban, hanem drága magániskolákban tanulnak, nem azt bizonyítja, hogy a közoktatás színvonala nem megfelelő, hanem azt, hogy ezek az emberek jó hazafiak. Vállalják, hogy külön pénzt fizetnek azért, ami másoknak ingyen van. Fizetnek a tandíjért a drága magániskolákban, miközben a nép egyszerű gyermekeinek a gyermekei ingyen tanulnak.

Mi ez, ha nem áldozatvállalás a haza oltárán? Persze, Sargentini ezt nem értheti, hiszen az ő hazája még sohasem védte meg Európát, és ott a kormány nem segíti a bírák ítélkezési munkáját. A sajtóról nem is szólva: jó helyről tudjuk, hogy Hollandiában mindenféle dolgok megjelennek az újságokban, aztán csodálkoznak, ha a kormányuk nem kap kétharmadot.

Úgyhogy, vegyék tudomásul, hogy nagyon fel vagyunk háborodva! Reméljük ez látszik rajtunk, de ha nem, akkor megpróbáljuk még jobban felfújni magunkat, hogy még annál is nagyobbnak lássanak bennünket, mint amilyennek mutatni szeretnénk magunkat.

Ferenc pápa küzdelmei

FüHü

-

2018-09-18

0

A katolikus egyházzal kapcsolatos, sokszor botrányosnak minősíthető híradások újra és újra jelzik a Szent Ágostonnak tulajdonított mondás, az „Ecclesia semper reformanda” elv időszerűségét. Nevezetesen azt, hogy az egyház mindig és minden időben megújulásra szorul. Ebben a vonatkozásban kell értelmeznünk Ferenc pápa erőfeszítéseit is, amelyek azonban folyamatosan ki vannak téve az egyház konzervatív körei részéről támadásoknak és kemény kritikáknak.

Legutóbb egy érsek, Carlo Maria Vigano, volt amerikai nuncius, a világsajtót bejáró levele szólította fel lemondásra a pápát, arra hivatkozva, hogy miközben a dublini Családok Világtalálkozóján a katolikus egyházfő szörnyűségnek nevezte a papok által elkövetett szexuális zaklatásokat és a visszaélések áldozataival is találkozott, ő maga is bűnös egy ilyen jellegű ügy eltusolásában.

A levél nyilvánosságra hozatalának időpontja sem tekinthető véletlennek: az érsek éppen akkor állt elő a pápa elleni váddal, amikor a katolikus egyházfő az egyház megtisztulását szorgalmazta. De a levél tartalma is számos ellentmondást tartalmaz, amelyre a megjelenést követően az elemzők is rámutattak.

Ugyanakkor tudnunk kell, hogy Vigano érsek egyike azoknak a főpapoknak, akik a 2016 tavaszán megjelent „Amoris laetitia” (A szeretet öröme) című apostoli buzdítást, amely többek között az újraházasodott elváltakkal való lelkipásztori törődéssel is foglalkozott, teológiai tévedéssel vádolták.

Anélkül, hogy részletesen tárgyalni akarnánk az egyébként a széles tömegek számára nehezen érthető teológiai megfontolásokat, annyit mindenképpen meg kell jegyeznünk, hogy az említett dokumentum nem a házasság felbonthatatlanságának tanítását relativizálja, hanem az egyéni szempontok és élethelyzetek sajátosságaira hívja fel a figyelmet, és kellő tapintattal és megértéssel kívánja orvosolni a korábban egyértelműen az egyház közösségéből kánonjogilag kiközösítettek – mivel az elvált újraházasodottak nem járulhattak szentségekhez – helyzetét. Megnyíltja a lehetőségét, hogy az elvált és újraházasodott hívők bizonyos feltételek teljesülése révén szentáldozáshoz járulhassanak.

Ferenc pápa részéről az is teljesen újszerű kezdeményezésnek mutatkozik, amely a házas férfiak (viri probati) pappá szentelését is felveti, sőt, úgy látszik, a nők diákonussá (szerpappá) történő szentelése elől sem zárkózik el. Mindez kiváltja az egyház konzervatív köreinek folyamatos berzenkedését, jelezve, hogy a több mint fél évszázaddal ezelőtt lezajlott 2. Vatikáni Zsinatnak az idők jeleiről szóló tanítása még korántsem került egyetértő elfogadásra a teológiailag képzett főpapok és teológusok mindegyikében sem.

A pápa tehát nehéz küzdelmet folytat és valószínűleg a korábbiaknál is nehezebb feladatokat kell megoldania, mivel következetesen munkálja az egyház megújulását. A Vatikán bejelentette, hogy februárra Rómába hívja megbeszélésre a világ minden püspöki konferenciájának elnökét „a kiskorúak védelme témáról”. Magyarul: Soha nem volt még ilyen nagyszabású megbeszélés a katolikus egyházban a pedofíliáról, s már önmagában az sem gyakori, hogy a püspöki konferenciák elnökeit együttesen várják Rómába. A találkozót „válságtanácskozásnak” is lehet mondani, hiszen az elmúlt hetekben a pedofíliabotrányok miatt Ferenc pápaságának legnagyobb krízise jött el, és ebből még egyáltalán nem látni a kiutat. A kommentárok arról szólnak, hogy Ferenc kötéltáncot járva próbálja megmenteni éppen az egész pápaságát, és nem tudni, sikerül-e. Aki ismeri az egyháztörténelmet, az tudja, hogy az ilyenfajta erőfeszítések mindig ellenállásba ütköztek. A hagyományokhoz mereven ragaszkodó vallási elöljárók Jézust is veszedelmes fölforgatónak, a vámosok és a bűnösök barátjának tartották.

Ezért is van jelentősége annak, amikor a konzervatív kritikusokkal szemben a Ferenc pápát támogató egyházi személyek is megszólalnak, bizonyítva, hogy embert próbáló küzdelmében az egyházfő nincs egyedül. Helyi egyházunk különösképpen büszke lehet arra, hogy Varga László kaposvári megyéspüspök, Bíró László tábori püspök, Beer Miklós váci megyéspüspök és Hortobágyi Cirill pannonhalmi főapát közös nyilatkozatban állt ki Ferenc pápa megújulást szolgáló törekvései mellett.

S ennek akkor is örülnünk kell, ha bizonyos hiányérzetünk is támadhat: vajon miért nem adott ki a Magyar Katolikus Püspöki Kar egy ehhez hasonló értelmű közös állásfoglalást?

Giczy György

Zsolnay-saga, 22981. fejezet

ki

-

2018-09-15

0

„Elnézést Virág elvtárs, de ez az ítélet.” Ez a klasszikus jutott elsőként eszembe a tegnap, azaz pénteken megtartott rendkívüli közgyűlésről, ahol a Zsolnay Manufaktúra többségi tulajdonosa, az egészen véletlenül Zsolnay-Matyasovszki Zsófia és Viktor nevet viselő kisrészvényesek kizárását kezdeményezte.

Nagy rizikót nem vállalt a 80% feletti részesedéssel rendelkező Bachar Najari.
Némi meglepetést csak az okozott, hogy az előzetesen megkérdezett részvényesek szerint maximum 5 percig tartó színjáték képes volt némileg több, mint két órát tartani! Adtak a jog- és törvényszerűségnek! Képzeljék, még az „alperes”, de nevezzük inkább vádlottnak is megszólalhatott! Sőt, ráadásként többek mellett a csak mániákus Zsolnay rajongó kisrészvényeskét ismert „bajkeverő” is meghallgattatott! Talán az ő beszédéből most nem idéznék, de a „vádlottak” nevében megszólaló pécsi ügyvédként dolgozó Zsolnay leszármazott érdemel néhány mondatnyi idézetet.
„Ez itt nem egy Kft. – néhány taggal. Nekünk egy értékpapírunk van, amihez kétségkívül társulnak tagsági jogok is. Önök a nagy kapkodásban egy óriási hibát vétettek. Először fel kellett volna ajánlaniuk, hogy megveszik a részvényeinket. 200 ft-150 ft a névértéke. A reális érték – Maguk is tudják – kb 15-20 ft. Kedves Petra (Cséplő Petra, a Zsolnay Zrt. igazgatóságának elnöke), én már 30 Ft-ért odaadtam volna. De ez a hajó sajnos elment”

„Önök az előterjesztésben folyamatosan Zsolnay márkanévről beszélnek „hogy mi rosszhiszeműen Zsolnay márkanevet jegyeztettünk be” Az nem Zsolnay márkanév, hanem „Zsolnay” szóvédjegy!!!

A rosszhiszeműségről meg eleve akkor van értelme még beszélni is, ha azt legalább egy jogerős döntés megállapította.
KÉTSÉGTELEN: Köztünk van egy már unalomig ismételt jogvita: Önök szerint minden névhasználati jog kizárólag az Önöké, szerintünk pedig csak a hagyományos termékeikre van ilyen joguk. Ilyen egyszerű és nincs tovább. Ennek semmi köze rosszhiszeműséghez, károkozáshoz. Sejthető, hogy el szeretnék adni ezt a gyárat-márkanevet és mi nyilván zavarunk. De épp Önök írták az előterjesztés legelején: „a Társaság a ZSOLNAY nevet huzamos idő óta használja és a Társaság által gyártott termékek megkülönböztetésére szolgál” !!!
Még le is írták, köszönjük szépen! Azt hiszem, ezt hívják öngólnak.
Ráadásul azzal folytatják: „A magyar piacon kiemelkedően jóhírű Zsolnay védjegyek ismertségének, pozitív imázsának megteremtése a Társaság több évtizedes piaci jelenlétének, jelentős anyagi ráfordításának eredménye.”
Kérdésem: Melyik volt a jelentős anyagi ráfordítás? A tavalyi 265ezer vagy a 2016-os 100ezer forintos marketing költés? Hagyjuk már! Még jó, hogy már Önök is eleve csak a magyar piacról írnak. Mondjuk vicces is lenne mást írni a tavalyi 6 milliós export bevétel után…”
Nem folytatom Mattyasovszki-Zsolnay Viktor érvelését az indítvány képtelensége ellen, mert itt az érvek, az igazság sosem volt szempont, esetleg a jogszerűséggel találkozott az inkább szemlesütve hallgató kisebbség.
Ezek után remélem hatalmas meglepetést okozok: a közgyűlés megszavazta a kizárási javaslatot.
(Folyt. köv. a Bíróságon)

Zsolnay-Matyasovszki Viktorral készült interjúnkat itt olvashatják.

A miniszterelnök, aki elkésik a vacsoráról

Eugenia S. Lee

-

2018-09-14

1

A miniszterelnök, aki elkésik a vacsoráról

Az imént jött a hír, hogy a Csedzsura (Jeju, koreai sziget délen) csempészett közel ötszáz jemeni állampolgárságú menekülő közül 23 kapott ideiglenes tartózkodási engedélyt, oktatásban, ellátásban, lakhatásban részesülnek, addig maradhatnak, amíg az országukban nem javul a helyzet. 7 ember kérelmét elutasították, a többieké még feldolgozás alatt. Ez azért hír, mert Dél-Korea Jement hivatalosan nem fogadja el háború sújtotta területként, mindenki arra számított, hogy kiutasítják őket, de nem így történt, habár az ideiglenességet igencsak hangoztatták az indoklásban.

A gyermekeim mesélték, hogy sokat beszélnek politikáról a holland, és más európai országból érkezett egyetemisták, sokszor esik szó Magyarországról, Koreáról alig, alig tudnak valamit a Kpop-on kívül.

Orbán Viktort szánalmas figurának tartják a diákok, akinek diktátor hajlamai vannak, ugyanakkor sokan vannak akik Judith Sargentinit sem kedvelik, a zöld párti politikus nagy pártolója a bevándorlásnak, és természetesen a menekültek befogadásának, ám ez a két dolog ott sincs a gyerekek fejében teljesen tisztázva, a gazdasági bevándorlókból pedig egyszerűen elegük van, ezt a véleményüket nem is rejtik véka alá, az okok meglehetősen nyilvánvalók, és kézzelfoghatóak a kábítószer kereskedelmen keresztül, a bandaháborúkon át széles a paletta.

A fiatalok nem píszí-k, a hollandok különösen nem azok, sokallják a német tanulókat az egyetemen, és azt a szokásukat, hogy mások jelenlétében is németül beszélnek egymással, holott az tilos. Megmondják a véleményüket bármiről, de magukról is, az öniróniájuk irigylésre méltó.

A gyerekeimet ázsiainak látja majd minden európai, úgyhogy ők nem élik meg közvetlenül a magyarokkal szembeni ellenszenvet, ami létezik Hollandiában is, bár a mértéke korántsem olyan magas, mint Nagy Britanniában.

Az angol barátnő mesélte a lányomnak, hogy ő nem is érti, hogy bírják az Angliában élő magyarok a rájuk nehezedő nyomást, rasszizmust, kettős mércét, holott jóformán csak olyan munkát kapnak, amit egyetlen angol sem akar elvégezni, a kislány részletesen elmondta, mekkora a különbség a valóság, és Anglia külső megítélése között, hogy az ottani fiatalok nem mennek egyetemre, hogy a társadalmi különbségek szinte áthidalhatatlanok, hogy a kis kelta halászfaluból, ahonnan ő származik, ő az egyetlen akinek diplomája lesz, és, hogy ezért a közösség nem néz fel rá, sokkal inkább kiközösíti, mert nem áll be a sorba, a korabeli, helyi fiatalok közé, hogy hányan élnek segélyből munka helyett, közben azt kiabálják, hogy a kelet-európaiak elveszik a munkájukat, mennyire romboló az emberi tudatlanság.

Azt tapasztaltam, hogy a dél-hollandok igen érdeklődőek az európai politikát illetően, és igen tájékozottak is.

A felnőttek persze óvatosabban fogalmaznak, de amit Orbán Viktor, és csapata művelt vita, illetve válasz gyanánt az Európai Parlamentben a Sargentini jelentés kapcsán, az finoman szólva is a mi szégyenünk.

Ugyan, ha megkérdezik honnan jöttem, azt szoktam válaszolni szemrebbenés nélkül, hogy Koreából, amire a németek pislognak, de nem mernek kérdezni, a hollandok viszont visszakézből érdeklődnek, hogy a DNA származásomat ha lennék szíves elárulni. Olyankor persze megmondom, hogy magyar vagyok, mi a túrót tehetnék, ez van.

Igaz, amit mindenki állít, hogy az Európai Parlament állásfoglalása nem a magyar emberek ellen irányul, hanem a magyar kormány ellen, de ettől még nagyon ciki, hogy az ember szülőhazájának a miniszterelnöke elkésik a vacsoráról, majd a terített asztal közepére csinál, és azt megpróbálja magyar határvédő virtusként eladni a többi vendégnek, és a házigazdának.

Ez, a hétköznapi életben, az ott élő magyarok életét nehezíti meg, mert a hétköznapi európai velük találkozik, és nem Orbán Viktorral, ráadásul úgy tudják, hogy demokratikusan lett megválasztva, háromszor egymás után, amit képtelenek felfogni, erre vonatkozik a legtöbb kérdés. Az én kérdéseim is erre vonatkoznának ha a helyükben lennék.

Általában az ilyen megkülönböztetés alól mentesülnek azok, akik évtizedek óta élnek az adott országban, őket valahogy a környezetük már elkönyvelte, és, mint személy ítéli meg, nem mint csupán származást hordozó valakit

Az tehát, hogy ez nem érinti a magyarokat, egész egyszerűen nem igaz, dehogynem érinti, persze ettől még jogos.

Másrészt vigyázni kell Orbánnal, mert amint azt mindig mondom, a diktátor hajlamú emberek lehetnek ugyan roppant bunkók, de többnyire nem ostobák, ahogy egyik kedves ismerősöm említette, remekül megtanulták a hatalomtechnikát.

Ezt pedig, könnyen elképzelhető, hogy a rosszkedvű, bevándorlóellenes közhangulatú Európában meglovagolja majd a nagy határőr, és mondjuk kilép, vagy kidobják a pártcsaládjából, de ezer örömmel várják a szélsőjobbon, ahová illik is, és ő ezt tudja, be fog lépni. Ez persze akkor következhet be, ha áprilisban már gyengébb lesz a mérsékelt vonal, és erősödik a szélsőjobb, ami erősen sanszos a jelen fényében, ahol még Svédországban is képes volt a szélsőjobb összeszedni 17%-ot.

Ez persze vagy bekövetkezik, vagy nem. A nagy általánosság azt mutatja, hogy 2o% fölé nemigen megy a szélsőjobb támogatottsága egyetlen társadalomban sem, de ezt előre megmondani persze nem lehet, egy jól időzített terrortámadás például eldönthet mindent.

Mivel Orbánnak a szélsőjobbhoz sokkal több köze van jelenleg, mint bármi egyébhez, az, ha abban a pártcsaládba talál otthonra a Fidesz, az Magyarországon is változást fog eredményezni, mégpedig jelentős retorikai változást, és a már megkezdett folyamatok felerősödését, (kulturkampf, civilek elleni szankciók, nyílt közvetlen hatalomgyakorlás, azaz diktatúra, a lopás mértékét nemigen lehet már fokozni, az vélhetőleg így is maximumon fut) a közhangulatban a „nagymagyarkodást”, mert, hogy bántanak bennünket Európában, „ahová a Józsi is jár hentesnek, de csak feleannyit keres, mint a német aki mellette dolgozik”. Hogy ez igaz? Igaz hát, csak nincs köze sem az orbáni politikához, sem Sargentinihez, viszont az egyszeri ember hol fog különbséget tenni? Sehol.

Még a lényegesen tájékozottabb holland sem tesz különbséget, majd épp a Fidesz propaganda által agymosott honfitársaink fognak?

Egy volt ismerősöm, aki egyébként egy kedves, középkorú asszony, nem is igazán buta, és mégis, ma reggel olvastam, amint vitázik egy barátommal, hogy „ez pont olyan igazságtalan, mint Trianon, és Európa megtámadta a magyar népet, meg a Soros, aki az egész hátterében áll, és ők azok, akik nem akarnak nemzetállamokat, betelepítéssel erőszakosan keverni akarják a népességet az „arabokkal”, mert ez a nagy terv”. Komolyan mondom, hogy épp csak a szabadkőműveseket nem említette, Ismertem azt a hölgyet online, tényleg nem rosszindulatú, helyesen ír, szabatosan fogalmaz, átlagember. Egyszerűen csak elhitte, amit oly sokszor hallott, és most úgy érzi, hogy meg kell védenie a hazáját, a népét.

Még csak nem is igazán Fideszes, igen sok rendszerkritikus megjegyzése volt, míg ismerősök voltunk.

Mivel arra esély sincs, hogy a sokat emlegetett hetes cikkelyt élesítik Magyarország ellen, ugyanis oda már nem elég a kétharmad, Orbán nyugodtan felveheti a hátba támadt határőr ország hős vezetőjének szerepét Magyarországon, népszerűbb lesz vele, mint valaha, attól kezdve lesz csak valódi népmesei hős, és/vagy isten figura, ahogy arra egy másik barátom rávilágított, miszerint sok helyen Orbán a népmesei legkisebb fiú, akinek ha sikerült, nekik is sikerülhet, vagy szakrális figura, a valójában nem igazán vallásos nép istene. Egy korábbi magyar felmérés szerint az utca emberének hetven százaléka hisz a reinkarnációban. Erre azért nehéz lenne a kereszténységet ráhúzni egy, az egyben még akkor is, ha a kellékei azok.

Ezt követően nem is kell majd nagyon erőlködnie, a nép helyette fogja elvégezni a piszkos munkát, megbélyegezni mindenkit aki segít az elesetteken, a menedékkérőkön, a hajléktalanokon, bárkin. Talán a kutyákon még szabad, de csak azzal a kitétellel, hogy előtte el kell átkozni a kitett kutya gazdáját, és a legválogatottabb halálnemeket kérni rá a Facebookon.

A nyomás fokozódni fog, a könyvkiadást szerintem nem érdemes bántani, így is haldoklik, de a terjesztést már igen, ott se legyen eltérő gondolat, vannak még páran, akik olvasnak.

Az egészségügy nem azért nem javul, mert nem tudna javulni, azért nem, mert el kell pusztuljon az a néhány millió ember, akinek Orbán azt ígérte, hogy nem hagyja őket az út szélén. Persze, hogy nem, belelöki őket az árokba, az ő szempontjából ballasztot jelentenek.

Nem nagyon kell ezért márt most sem messzire menni, csak összehasonlítani mondjuk a borsodi romák kilátásait, a borsodi nem romákéval, aztán a Budai fehérekét, a borsodi fehérekével, hatalmas különbségek vannak, tessék független statisztikákat olvasni. Pl. Eurostat.

A kollaboráns kisebbségiekkel az fog történni, ami minden Júdással történik miután megkapta az ezüstpénzeket, vagy a lelkiismeret végez velük, vagy a hatalom, vagy a sajátjaik. Az ilyeneket egyik oldalon sem tartják megbízhatónak.

Az ellenzéki tüntetésből jól lehet majd látni, vajon hány embert képes ez a dolog megmozgatni, és ebből mi csapódik le vidéken hírként.

Orbán csatát vesztett, nem vagyok benne biztos, hogy nem fog a javára válni, és bár azt hiszem Magyarország EU tagságát nem fenyegeti egyetlen oldalról sem veszély, a határok nyitottak maradnak, az anyaország mentális állapota a Sargentini jelentés magyar hatalom általi felhasználásával csak romlani fog rövid távon, pedig már így is katasztrofális helyzetben van.

Múltmásítók

Föld S. Péter

-

2018-09-14

0

Talán már nem mindenki emlékszik arra, hogy Orbán Viktor a 2010-es választások előtt más országot ígért a magyaroknak Azt mondta, hogy a választás másnapján olyan országban ébredünk, amelyre rá sem ismerünk majd. Igaza lett: 2010 óta nem Magyarországon, hanem Másországban élünk.

Akkor még csak a jelenről és a jövőről beszélt Orbán, múltról kevés szó esett. Azóta tudjuk, hogy semmi sem változik olyan gyorsan, mint a múlt. Folyamatosan és egyre gyorsabb ütemben, csak kapkodjuk a fejünket, nehogy lemaradjunk néhány brosúrával. Minden megmásítható. Szó, szöveg, történelem, bármi.

2006-ban nem békés tüntetőkre támadt a rendőrség, Ha sokszor elmondják, talán sokan hajlamosak hinni ebben, de nem lehet annyiszor elmondani, hogy ettől igazság legyen belőle. Akik látták, mi történt 2006. szeptemberében a TV székháza előtt, majd októberben, a belvárosban, s mernek még emlékezni a megrázó képekre, tudják, hogy mi történt. Egy felheccelt tömeg támadt a rendőrökre, autókat gyújtottak fel a mára forradalmárrá nemesedett vandálok, kirakatokat törtek, fosztogattak, és azt is tudjuk, hogy a tankot elkötő öregúr sem békés szándékkal érkezett.

A Don kanyarban nem hős magyar katonák vívtak honvédő háborút a hazánkra támadó ellenséggel, hanem az ország akkori vezetésének, főként Horthy Miklós kormányzónak a felelőtlenségéből és cinizmusából következően, szerencsétlen áldozatokat küldtek a sokszoros túlerőben lévő szovjet csapatok ellen a biztos halálba. Határainktól sok ezer kilométernyire, megfelelő fegyver, az életben maradáshoz szükséges felszerelés nélkül.

Most éppen Nagy Imrét, valamint 1956 valódi hőseit tüntetik el a Vértanúk teréről.

A hősből hazaáruló lesz, a barátból gonosz összeesküvő, ellenség, az üldözőből üldözött. A múltmásítók a nemzet kihagyó emlékezetére utaznak. Ha valaki, ők tudják, hogy milyen a magyar ember. A magyar ember megköveteli a tiszteletet, viszont bármit képes elfelejteni.

Ha megkérdeznék a magyar embert, már arra sem emlékezne, melyik volt az a párt, amelynek képviselői az Antall kormány idején kivonultak a parlamentből, amikor bejelentették a Trianon emléknapot. Hogy kik voltak azok, akik zajos hisztériát csaptak, amikor az akkori kereszténydemokraták valamelyike szólásra emelkedett. Kik voltak azok, akik csuhások és térdre, imához! bekiabálásokkal botránkoztatták meg a többieket.

Ha lenne nem csak mikrofontartó állványokat engednének a Belső Párt tagjainak közelébe, akkor valamelyik valódi újságíró már rég megkérdezte volna ezeket a tisztességtelenségben megőszült, nagyon középkorú hölgyeket és főleg urakat: tessék mondani, hogy is van ez? Mikor méltóztattak kegyelmetek igazat mondani: akkor, vagy most? (A helyes válasz: sem akkor, sem most).

A Belső Párt tagjai korábban mindenről másként gondolkodtak: gazdaságról, kultúráról, versenyről és vallásról, keletről és nyugatról. Talán csak a hatalom és a pénz iránt érzett lojalitásuk nem változott.
Ma tényleg más országban élünk, mint nyolc évvel ezelőtt. Más lett a jelenünk, a jövőnk is megváltozott, a Belső Párt élharcosai jelenleg a múltunk megmásításán munkálkodnak.

Ne legyenek illúzióink: ha rajtuk áll, meglesz az is.

Rajtunk áll bosszút Orbán?

Lendvai Péter

-

2018-09-13

1

Bosszút forral a Fidesz, egyelőre csak az Európai Parlament ellen; túl azon, hogy válogatott sértésekkel reagált a szerdai szavazásra, mindenféle jogi és politikai lépést is bevet, hogy bizonyítsa: az Unió döntése alaptalan és törvénytelen is volt. A magyar kormánypárt képviselői Soros György ügynökeinek, a milliárdos aknamunkájának tulajdonítja, hogy elfogadták a Sargentini-jelentést, de azt sem átallották kijelenteni, hogy egyenesen kommunisták, akik megszavazták a szöveget. Először azt akartam írni, hogy megszavazták Magyarország elítélését, de aztán rájöttem, hogy ezzel pont a Fidesz argumentációját erősítem, hogy tudniillik az európai parlament hazánkat bélyegezte meg, a magyar népet bűntette, miközben az összeállítás, és a kritika a magyar kormány nyolc éve folytatott jogállamot lebontó működését kívánja szankcionálni.

Mondanám: kissé fékeveszettnek tűnik Orbán- és csapata, mit sem törődik azzal, hogy a saját pártcsaládjának, a Néppártnak a tagjai közül is sokan igennel voksoltak. Mellesleg Orbán pontosan tisztában volt a várható végeredménnyel; az előzetes vitában már úgy szólalt meg, mint aki tudja: ezúttal a vesztes oldalra kerül, és az esti sajtótájékoztatón is egyértelműsítette: a fogadóirodák már nem fogadnának be tétet, arra, hogy mi is lesz a szavazás végkimenetele. Amiből lehet arra a következtetésre is jutni, hogy a Fidesz elnöke eleve elhatározta, hogy erre az útra lép; nem hajlandó semmilyen kompromisszumra. Az azóta elhangzott Fideszes nyilatkozatok eléggé egyértelműnek tűnnek: Soros György bosszújáról beszélnek, valamint arról, hogy a magyar kormány nem hagyja magát zsarolni. Schiffer András, aki nagy valószínűséggel továbbra is jelentős befolyással bír az LMP-re , azt nyilatkozta, hogy Orbán számára win-win helyzet teremtődött, azaz minden megoldás számára győzelmet, sikert hoz. A megállapítás csak akkor lehet igaz, ha a magyarokat egyáltalán nem érdekli, mit határoz az Unió, hatása kizárólag Orbánnak van; ha ő azt mondja, hogy az Unió a magyar népet bünteti, mert kiállt a migránsok megállítása mellett, akkor az emberek ezt fogják elfogadni. Vagyis, maradva Schiffernél: a nemzetközi erőtérben nem különösebben érdekes mi történik, a Fidesz úgyis hazafelé politizál.

Schiffer feltehetően téved, és tévedése, meglátszik az LMP hozzáállásán is; a magát ökopártnak tartó formáció össze-vissza beszéddel indokolta, hogy nem vesz részt a strasbourgi szavazáson. De hagyjuk is magár Schiffert, mint ahogy magát az LMP-t is; egyre inkább visszaszoruló szerepével saját magának kell megküzdenie. Sokkal fontosabb ennél, hogy mit kezd a helyzettel maga az érintett, a kormánypárt, illetve vajon miért nem volt hajlandó Orbán semmilyen kompromisszumra. Egyes értesülések szerint kedden este a néppárti frakcióülésen arról győzködték a magyar miniszterelnököt, hogy engedjen a civileket megregulázó törvényen, illetve a CEU-törvényen, ám Orbán makacsul ellenállt. Ebből azonban lehet olyan következtetésre jutni, hogy Orbán éppen ezt akarta, legyen csak kétharmados szankció, amivel tovább tudja építeni a saját terveit. Ezek a tervek pedig arról szólnak, hogy – túl az itthoni stabil helyzetén – a jövő tavaszi Európa-parlamenti választás előtt olyan helyzetet teremtsen, hogy a bevándorlás elleni erők megerősödjenek, miáltal magabiztos fölényre tehetnek szert az új parlamentben. Lássuk be: létezhet az a forgatókönyv, amellyel általános kampány-témává emeli, nem csak itthon, hanem az összes EU-s országban a bevándorlást; a szolidaritás, látjuk itthon, könnyen kiölhető az emberekből. Márpedig, ha a terv valóra válik és a „migráns-ellenes” erők kerülnek a fölénybe a választások után, alapvetően megváltozhat a Fidesz helyzete. Ezért is beszélt arról Orbán, hogy mindenképpen tagjai maradnak a Néppártnak, miközben azt is megelőlegezte, hogy lehetséges, hogy onnan kiteszik a Fideszt.

Úgy indult ez az írás, hogy bosszút forral a Fidesz, egyelőre az Unió ellen. A mondatban hangsúlyosan szerepelt az időhatározó. Vagyis egyelőre. A kérdés ugyanis az, hogy – túl a Fidesz nemzetközi offenzíváján – mire készülnek itthon Orbánék. Milyen összefüggésben van a kormányfő által megjósolt őszi változásoknak az uniós döntéssel, illetve azzal, hogy semmiben nem volt hajlandó Strasbourgban hátrább lépni? Jelenthet-e ez egyfajta bosszút a magyar politikai életben? A kultúrharc, a kulturális intézmények tervezett átalakítása, a CEU-val kapcsolatos álláspont változatlansága, illetve a civilekkel szemben folyamatos sorosozás milyen további lépéseket hoz majd? Ne legyen kétségünk afelől, hogy a bosszú meg fog érkezni, hiszen Orbán nem viseli a vereséget, ezért aztán a strasbourgi végeredményt is egyfajta győzelemmé fogja stilizálni. Nem pusztán azzal, hogy csalásnak tünteti fel a szavazás számolását, hanem azzal, hogy neki a magyar néptől van felhatalmazása, hogy eljárjon mindenkivel szemben, aki az útjában áll. Sargentinit nem tudja lesöpörni a pályáról, ezért aztán, – miközben, ismétlem, nem mond le a nemzetközi kampány beindításáról – itthon kell bizonyítania igazát, amit az áprilisi kétharmadával könnyedén megtehet. Könnyedén, mondom mert az ellenzék ugyan egységes abban, hogy bírálja a kormány politikáját, valójában nem tudja kihasználni az Unió kínálta esélyt. A szocialisták és a Párbeszéd ugyan – vasárnapra – tüntetésre hívja az embereket, a most történtek azonban nem váltottak ki indulatokat az emberekből, önmaguktól senkinek nem jutott eszébe kimenni az utcára, hogy demonstráljon a bennünket ért szégyenfolt miatt – a Fidesz ellen. Igaz a Fideszesek sem vonultak még föl, és egyelőre a CÖF-től sem halljuk, hogy Békemenetre készülne. A magyar emberek – ha többséget egyáltalán érdekli az Unió szankciója – egyelőre tudni akarják mi is történhet most, kevesebb pénzt kapunk emiatt, vagy marad minden a régiben. Nagyjából, számukra, ennyire egyszerűsödik le a kérdés, a Fidesz által követett jogkorlátozással eddig sem törődtek. Sokáig így volt ezzel az Unió is, most azonban, nyilván összefüggésben a közelgő választásokkal, úgy döntöttek többen is, hogy nem nézik tovább tétlenül Orbán működését. Merthogy ez a közösség még is alapvetően arra jött létre, hogy védje a jogállami érdekeket. Ez a védelem azonban, sajnos, nem jár automatikusan azzal, hogy Magyarország a jövőben jogkövető állammá válik. Sőt, mint az előbbiekben jeleztük, könnyen rosszabbá válhat a helyzet. Orbán jelleméből legalább is ez következik.

Bombera nagy napjai

Föld S. Péter

-

2018-09-12

1

Reménynek talán kevés a jövőre nézve, de azért jó tudni, hogy maradtak még szakmai alapon működő újságírók a magyar sajtóban. Nem mindenkit üldöztek el és nem mindenkinek vették el a kedvét ettől a szakmától. Talán nem ártunk Bombera Krisztinának, ha leírjuk, hogy néhány napon belül kétszer is nagyot alakított.

Egyszer még hétfőn, amikor az MSZP alelnökétől, Szakács Lászlótól próbálta megtudni, hogyan fognak a szocialisták szavazni a Sargentini-jelentésről. Semmitmondó mellébeszélés volt a válasz. Hogy hát ők egyetértenek azzal, ami a jelentésben van, de a kormánypárti média hazaárulónak fogja őket nevezni, ezért még csak most fogják eldönteni. Meg aztán, különben is, vagy így, vagy úgy, de ha nem jön közbe semmi, akkor szinte majdnem biztos, hogy valahogy.

Szürreális volt az egész. (Azóta sikerült a szocialistáknak eldönteniük a kérdést, és bejelentették, hogy képviselőik megszavazzák a Sargentini-jelentést.)

Bombera másik nagy alakítását ma reggel láthattuk az ATV-n. Halász János, a Fidesz szóvivője volt a vendég, tőle igyekezett megtudni a riporter, hogy mi lesz a CEU sorsa, aláírja-e és mikor a magyar kormány az egyetem, működését garantáló megállapodást. Mindezt annak kapcsán kérdezte a riporter a szóvőtől, hogy David B. Cornstein Budapestre akkreditált amerikai nagykövet még a strasbourgi vita előtt találkozott Orbán Viktorral, és a megbeszélés után azt mondta: a CEU működni fog tovább.

Már csak a szerződést kell a magyar kormánynak aláírnia, hogy mindenki megnyugodjon. Erről kérdezte Bombera Halászt, ám a szóvivő mellébeszélt, hadovált. Bombera többször visszakérdezett, mire a szóvivő arról beszélt, hogy a törvények mindenkire vonatkoznak, azokat mindenkinek be kell tartania. Egyetlen épkézláb, tisztességes választ nem sikerült kihúzni belőle, de Bombera becsületére legyen mondva, nem adta fel.

Mondhatni nem nagy történetek ezek, normális körülmények között alapvetés volna. Ám nálunk régóta nincsenek normális viszonyok, ezért az újságírónak álcázott mikrofonállványok világában Bombera Krisztina teljesítménye előtt kalapot kell emelni.

Indulatok hálójában

Somfai Peter

-

2018-09-11

0

A legkisebb konfliktus is elég ahhoz, hogy ebben az országban egymásnak essenek az emberek.

A napokban Badacsonyban agyonvertek egy fiatal borászt. Mindössze egyetlen bűne volt: figyelmeztette egy autó vezetőjét, hogy a parkolóba a rossz oldalról hajtott be, biztosan nem vette észre a tiltó táblát. Az autóban ülő két nagydarab férfi kiszállt, majd a békésen beszélgető társaság egyik tagját nagyon durván ütni kezdték. A szemtanúk elmondása szerint akkor is rugdosták, amikor már a földön volt és nem mozdult.

A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Olaszliszkán történt brutális gyilkosság mintha lassan feledésbe merülne. Az áldozat, Szögi Lajos tanár, kocsijával a falun áthajtva egy elé lépő helyi roma kislányt majdnem elsodort. Ekkor autójával megállt, hogy meggyőződjön róla, a gyereknek nem esett-e baja. Bár a kislány nem szenvedett sérülést, annak hozzátartozói rátámadtak az autót vezető tanárra, kirángatták a már indulni készülő autó volánja mögül és gyermekei szeme láttára halálra verték.

Ott voltam, amikor az egyik március 15-i ünnepségen a tömegben valaki fütyülni kezdett a miniszterelnök beszéde közben. A körülötte állók azonnal ütni-verni kezdték, alig tudták kimenekíteni a tömegből a biztonsági emberek, hogy nagyobb baja ne essen. Tavaly a tusványosi találkozón egy fiatal lányt tépett meg a hallgatóság, mert kifütyülte Orbán Viktor a Bálványosi Szabadegyetem egyik beszélgetése alatt. Megrángatták, a haját tépték, földre teperték. „A fogait kellene kiverni!” – üvöltötte az egyik mellette álló ember, pusztán azért, mert a lánynak kétségei voltak Paks2 szükségessége iránt. Hogy nem lett nagyobb baja, a rendezőknek köszönhető, akik „keményen” kikísérték a helyszínről.

Emlékszünk még az őcsényi esetre? Egy panziós felajánlotta, hogy néhány napra befogadna egy-két, sokat szenvedett, legálisan Magyarországon tartózkodó családot, hadd pihenjék a megpróbáltatásaikat. A helyiek esélyt sem adták meg erre a menekülteknek. Nem mondták azt, hogy oké, jöjjön ide egy család megszállni pár napra, és nézzük meg mi történik. Lesz-e egyáltalán bármiféle probléma. Legfeljebb ott áll majd egy rendőrautó a panzió előtt mindenki nyugalma, biztonságérzete érdekében… De nem. Megfenyegették a panzióst, kiszúrták az autója kerekeit, jó, hogy meg nem lincselték.

„Ki kell herélni! Kivágni ebből az országból, mint a kutyát szarni! De előtte jól megverni!” – ilyen és ehhez hasonló véleményeket gyűjtött be a sajtó arról a 18 éves afgán férfiről, aki menekültként, jogosan él Magyarországon. A kiszivárgott hírek szerint egy V. kerületi gíroszos volt a helyszín, ahol a napokban hajnali 3-kor a mosdóban megerőszakolt egy fiatal lányt. A kormányközeli média azt is tudni vélte, hogy a bűncselekményt „Tibi atya” éttermében követte el a férfi, akit amúgy két korábbi budapesti szeméremsértés miatt is keresnek. Tibi atya viszont közölte, hogy semmi köze az adott gyorsétteremhez. Az Index megpróbált a helyszínen tájékozódni, de a jelzett gyorsbüfének nincs vécéje, az utcán állva lehet rendelni. Azóta a feltételezett elkövetőt elfogták egy Frankfurtba tartó vonaton, hamarosan visszahozzák Magyarországra.

A minap a villamoson voltam a tanúja két pofonnak. A tömött jármű hirtelen fékezett, az utasok meglódultak, azok is csak nehezen tudtak a lábukon maradni, akik kapaszkodtak. Az egyik egyensúlyából kibillent asszony meglökte a mellette álló férfit, akinek ettől kiesett a kezéből a telefonja. Lehajolt felvette, és ugyanazzal a lendülettel két hatalmas pofont lekevert az asszonynak. Senki nem szólt egyetlen szót sem. Az utasok csak bámultak ki az ablakon, mintha mi sem történt volna.

Amerre lakom, szinte minden utca jobbkezes. A minap az egyik ilyen kereszteződésben elém vágódott egy SUV, mindketten fékeztünk, hogy elkerüljük a balesetet. A másik autóból kipattant egy nagydarab férfi és vörös fejjel nekem támadt, mondván, majdnem összetörtem az autóját. És üvöltött. Jobbkezes utca – feleltem csendesen -, önnek kellett volna elsőbbséget adnia. Az ember már az autó bezárt ajtaját rángatta. Gázt adtam, elmentem. Nem voltunk egy súlycsoportban.

Ha nem állok odébb, ki tudja, mivé fajul a vitánk, egy ilyen kardinális kérdésben, hogy kinek kell elsőbbséget adnia egy jobbkezes utcánál. Ma már nem lehet tudni, képes lenne-e valaki vérre menni akár egy ilyen ügyben is. Pattanásig feszülő indulatok hálójában élünk.

Vélemény

„Önök az előterjesztésben folyamatosan Zsolnay márkanévről beszélnek „hogy mi rosszhiszeműen Zsolnay márkanevet jegyeztettünk be” Az nem Zsolnay márkanév, hanem „Zsolnay” szóvédjegy!!!

FRISS HÍREK

NÉPSZERŰ HÍREK

LEGOLVASOTTABB HÍREK

SZERKESZTŐ VÁLASZTÁSA