Nem tudom, hogy nagytiszteletű Balog Zoltán szokott-e még lelki gyakorlatokat végezni a miniszterelnökkel, aki nyíltan nevezte őt a lelki vezetőjének. Azt sem tudom, ilyenkor szóba kerülnek-e a bűnök és erények, amelyeket egy keresztyén embertől joggal várna el a hite. Azt sem tudom, hogy kifejti-e ilyenkor a véleményét a miniszter-lelkész arról, hogy szerinte miben nyilvánul meg az a hét bűn – amelyet a katolikusok főbűnnek mondanak – az emberi kevélység, vagy másként a büszkeség, a kapzsiság, a bujaság, az irigység, a falánkság, a harag és a lustaság, azaz a jóra való restség. Kioktatja-e arról, hogy amennyiben ezeket a rossz emberi tulajdonságokat képes valaki kordában tartani, az feltehetően nem fogja elkövetni a tízparancsolatban felsorolt súlyosabb tiltások egyikét sem. Aki legyőzi magában az irigységet, a haragot, vagy akár a jóra való restség is, az nagy valószínűséggel nem fog lopni sem.
Nem tudom, nagytiszteletű Balog Zoltán szokott-e ezeken a találkozásokon lelkészként beszélgetni a miniszterelnökkel a napi politika fejleményeiről, vagy az ilyen „bizalmaskodásnak” korlátot szab a hivatala. Végül is a miniszternek az a dolga, hogy a tárcája ügyeivel foglalkozzon, és ne arról prédikáljon a főnökének, hogy egy keresztény kormány tagjaitól milyen erkölcsi tartást illene elvárni. Aligha volna illendő ilyenkor szóba hozni, hogy talán jobban kordában kellene tartania a vejét, időnként jó volna a körmére nézni, nehogy elkövesse, mondjuk, a 10 parancsolat fentebb említett egyik súlyos bűnét.
Nem tudom, fel szabad-e hánytorgatnia, hogy a világ az embert barátjáról ítéli meg, és ha azt tapasztalják, hogy a miniszterelnökhöz a családján kívül talán legközelebb álló ember, a gyerekkori barát, alighanem az egyik legfőbb bűn, a kapzsiság rabja lett, az árnyékot vethet ő magára is.
Nem tudom azt sem, beszéltek-e már ezeken a lelki gyakorlatokon arról, milyen rossz tanácsadó a harag. Sokszor a büszkeség lehet az oka, amikor pusztán azért őriz kibékíthetetlen haragot valaki a lelkében, mert egykor – mondjuk – egy nyilvános vitában vereséget szenvedett valakitől, vagy elveszített egy választást, amikor győzelemre számított. Lehet a harag oka persze sok minden más is: amikor úgy érzi a kevély ember, hogy a világ korlátokat állít elé, vagy olyan falba, számára befolyásolhatatlan erőbe ütközik, amely a mozgásterét korlátozza. Ilyenek lehetnek akár a nehezen járomba fogható civil szervezetek is.
Nem tudom, nagytiszteletű Balog Zoltán meri-e venni magának a bátorságot, hogy akár csak egyetlen bíráló szót is kiejtsen ezeken a feltehetően meghitt találkozókon a miniszterelnöknek egy kormánybeli társa, ráadásul Orbán Viktor helyettese, a katolikus Semjén Zsolt viselt dolgaival kapcsolatban? Emlékezteti-e arra, hogy Krisztus követői közül sokan pusztán azért esnek manapság a kevélység bűnébe, mert úgy látják, hogy a kevélykedőknek jól megy a soruk, és ezért akár lopni is hajlandók. Elmondja-e neki a „nagy vadásszal” kapcsolatban, ami a Szentírásban is olvasható: „… boldogoknak mondjuk a kevélyeket, mert ők gyarapodtak, bár gonoszságot cselekedtek; és nem lett bántódásuk, bár kísértették Istent” (Mal 3,14b-15). Emlékezteti-e a katolikust a reformátusok 10 parancsolatának 6-ik pontjára, miszerint ne ölj! (Ez talán nem csak az emberek ölésre vonatkozik.) Ne tekintsd embertársadat konkurenciának, akit minden áron meg kell előznöd, akit szakmailag, politikailag, vagy személy szerint „ki kell nyírnod”, ahogyan ő tette azt évekkel ezelőtt egy más nézeteket valló politikus társa esetében.
Nem tudom, mennyire bátor ember a nagytiszteletű, de talán ezekben a napokban illene legalább szóvá tennie a rosszallását a kálvinista Róma egykori polgármesterének sorozatban kipattant ügyeiben is. Kósa Lajos jó ideje nem tartja be vallása parancsolatait. A nyolcadikat: „nincs szükséged arra, hogy becstelen úton gazdagodj meg – sem lopás által, sem üzleti csalás által, sem azzal, hogy akár felebarátodat, akár az államot „átejted”, mert „amennyit ilyen úton szerzel, ugyanannyit veszítesz is önbecsülésedből és békességedből.”. Meg talán a kilencedik parancsolatot sem tiszteli: „Ne hazudj! Nincs szükséged arra, hogy az igazságtól eltérj, sem azért, hogy kudarcodat leplezd, sem önnön kényelmed érdekében, sem pedig azért, mert mások úgy óhajtják. A hazugság az emberi együttélést hosszú távon pokollá teszi.”
Nem tudom, ha mindezt elmondja lelki vezetőként a miniszterelnöknek, annak nem kellene-e legalább is összevonnia a szemöldökét, és elgondolkodnia az Úr Jézus azon tanításán, hogy „a végső kérdés nem az, hogy egy bűn kicsi-e vagy nagy, hanem az, hogy bűn-e.” És ha bűnt tapasztal, hivatalából következően meg kell-e torolnia azt?
Ha mindezeket átbeszélik a lelki gyakorlataikon, akkor elfogadható-e Orbán Viktortól, hogy kevélyen azt nyilatkozza a környezetében elkövetett bűnöket számon kérőknek: „Kampány lyukból kampányszél fúj”?
