A gombóc, a kaviár és a pezsgő a fő téma, az idén a Gourmet Fesztiválon, a Millenárison. Ez az eseménysorozat mindinkább emlékeztet népünnepélyre. Fel-alá korzóznak az emberek, egymás ételébe belebámulva diskurálnak, miközben a gasztronómia hazai és külföldi jeleseivel lehet találkozni.
Ötven étterem képviselteti magát, garantáltan az élvonalba tartozók. És persze vannak cukrászok, borászok, sörrel foglalkozók, kézműves finomságokat készítők, szakmai bemutatók, jeles séfek menüsorai. Tényleg van minden, mi szem-szájnak ingere. Az ember ízelítőt kaphat minőségi, akár drága éttermek kínálatából. Az egész eseménysorozat arról szól, hogy a színvonalas gasztronómiát minél kevesebben érezzék megfizethetetlen úri huncutságnak, tapasztalják meg, mi az ami igazán jó. Évek óta már két nap is kimegyek, és így is azt érzem, hogy sok mindenről lemaradok. Remek dolog itt is, ott is beletorkoskodni ebbe-abba, szóba elegyedni, dumálni, akár nem csak ismerősökkel, barátokkal, hiszen itt vadidegenek nyelve is könnyen megered,
a jó étel, ital, összehozza az embereket.
Rá lehet csodálkozni arra, ki miből, mit hoz ki.
Van például azért annak diszkrét bája, hogy az elegáns, fine dining Salon sztárséfje, Wolf András, magától értetődő természetességgel mosolyogva, lezserül azt mondja, hogy ő zúza pörköltet főzött tarhonyával. Azt gondolnánk, hogy abszolút egyszerű, parasztos étel. Ráadásul eléggé utálom a zúzát. Belekóstolok, és, ha nem lenne tele, tátva maradna a szám. Semmi szárazság, rágósság, íztelenség, amit én a zúzához asszociálok, nedvdús, zamatos, remek hús. Ja, kérem, tíz óra hosszat szuvidálták! A tarhonya is pazar, ott sincs szó fojtogató szárazságról, például fehérbor, marokkói citrom, petrezselyem elegyedik vele. Hasonlóképpen készítették, mint ahogy a rizottót szokás. Ráadásul, ha már a gombóc az egyik fő téma, úttörőgombócnak nevezik. Valaha így hívták a tarhonyát, sok tekintetben az egykori menzák rémét. Végül is a tarhonya pirinyó gombóc.
Akad, aki egyébként viccet csinál a gombócból, az igencsak rangos Rosenstein étterem, szokásával ellentétben, idén nem készült ételekkel. Pedig a fesztiválra temérdek mindent kieszeltek már, mondjuk igen mókás és finom volt a nyalóka formájú flódni. Most viszont egy jókora karos nyerő játékkal érkeztek, amit erre az alkalomra gyártattak. Ha valaki ügyes, akkor, többek között, mutatós, igencsak tekintélyes méretű, plüss macesz, illetve plüss lazac gombócot markolhat ki belőle.
Az Aranykaviár standjánál dúskálni lehet a különböző kaviárokban, hiszen az étteremnek, kaviárnyerés céljából, már tokhalat is tenyésztenek nálunk. Kevesen tudják, hogy van jó minőségű magyar kaviár. Pezsgőt sok helyütt adnak, a mindig kiugró fantáziájú Bock Bisztró még pezsgő mousse-szal is előrukkol. De, van, ahol csak magában, az ételekhez kínálják. Mi isteni champagne-t ittunk a Tama standjánál. Mivel először elfelejtettük kiváltani a belépőhöz járó üvegpoharat, bizony papírpohárból, ami akár blaszfémiának is lenne tekinthető.
De ez itt belefér, ahogy fine dining ételek műanyag evőeszközzel való bekebelezése is.
Egyébként az ifjak által csinált, fiatal Tamánál, mennyei tökfőzeléket eszünk, különböző állatokból készült húsgombócokkal. A Michelin-csillagos Borkonyha pedig parádés lencsefőzelékkel rukkol elő, amihez csirkeosztrigából formázza a gombócot.
Az egyik vidéki kedvencem, a veszprémi Villa Medici. Amrein Csaba séf az eperborban érlelt libamájhoz eperkaviárt, és pezsgőhabot is kiötölt, no meg csilis mangót. A debreceni Ikon szintén az egyik legjobban jegyzett vidéki étterem. Fiatal séfje, Durbák Norbert, éppen nagy elmélyültséggel, debreceniket sütöget grillen. Az Ikon nyitása óta vissza akarja adni a debreceni becsületét, amibe sajnos gyakran minden vacakságot beleaprítanak. De ez zaftos, ízes, elsőrangú, bagettel, mustárral, tormával, csakúgy, kézbe fogva majszolva, pazar.
Ez kimondottan az a hely, ahol a másik tányérjába, papírtálkájába nem illetlenség, hanem kifejezetten javasolt belebámulni.
Ahogy gazdit kutyájának végigmustrálása büszkeséggel tölt el, úgy a jót lakmározó is kifejezetten örül, ha észreveszik, hogy milyen remekül választott. És ahogy kutyások szívesen szóba elegyednek egymással, ezt teszik a kajások is. Randizni is érdemes itt, mert tényleg igaz, hogy sokakat a hasukon keresztül lehet megfogni, és itt bőven van hozzá megfelelő alapanyag. Lehet azt mondani, hogy mindez úri huncutság, és hát tényleg nem a legszegényebbek szórakozása. De, ha azt vesszük, hogy a valóban a legtöbbek számára nem megfizethető, vagy csak kiemelt alkalmakkor bevállalható, az élbolyba tartozó, kiváló éttermek kínálatába is bele lehet torkoskodni akár ezer-ezerötszáz forintos áron, akkor, aki megteheti, annak érdemes erre reszkíroznia. Ezek kicsi adagok, de hattól, héttől már eltelhetünk, tízzel pedig degeszre is ehetjük magunkat, és akkor azért már ízelítőt kaptunk a végtelen mustrából.
Persze ez szakmai találkozó is, a különböző műhelyek, séfek, a fővárosiak, a vidékiek, külföldiek is, egyaránt megmutatják egymásnak, hogy mire jutottak az elmúlt évben, és mennyire lódult meg a fantáziájuk.
Jó azt látni, amikor neves séfek egymásnak visznek kóstolót a „műalkotásaikból”.
Gyakran, akik egyébként morognak egymásra, ilyenkor lehet, hogy paroláznak, és eszik a szomszédvár főztjét. A naphosszat a konyhában gubbasztók is társas életet élnek. És ez a társas élet ugyanolyan jó, mint általában itt az étel.
