-
Alárendelt embereket akar az iskola
-
A választó csak abban dönt, ki lopja meg őt
-
A rendszer leváltása az utcán kezdődik, de nem ott ér véget
-
Az ellenzék is része az orbáni rendszernek
-
A mai oktatás növeli a társadalmi egyenlőtlenségeket
Miként viselte azt, amikor az egyik ugyancsak fiatal aktivista társát megalázta egy, tegyük idézőjelbe, műsorvezető?
Az különösen azért volt fájdalmas, mert Kálló Dani, az egyik leginkább higgadt, objektivitásra törekedő emberünk. Úgy ment be az Echo tévébe, hogy reménykedett benne: lehet és tud korrektül beszélgetni. Volt persze, aki nem lepődött meg ezen, hiszen láttunk ott elég sok interjút, ami nem volt korrekt.
A kérdésem inkább arra irányult, hogy önök, akik talán már új hangot és stílust képviselnek a politikában, mennyire vannak felkészülve egy ilyen kiszolgáltatott helyzetre?
Az iskolarendszer ebben sokat segít. Egyébként nagyon sokan vannak a fiatalok között, akik most értették meg igazán, miután megnézték a youtube-n ezt az interjút, hogy mivel foglalkozunk, mit szeretnénk elérni. Azért hoztam elő az iskolarendszert, mert ott is – épp úgy, mint ebben a műsorban – az alá-fölérendeltség válik dominánssá.
Tehát azért említi az iskolát, mert az ott tapasztalható negatív élmények jelentenek segítséget, hasznos tanulást?
Ott is az tapasztalható, hogy a tanár nem tekinti partnernek a diákot. Gyakran kerülünk ott is megalázó helyzetekbe. Vagyis igen, azt látták sokan ebben az Echo-tv-s interjúban, hogy az iskolai helyzeteket modellezett. Itt a riporter viselkedett úgy Danival, mintha az alárendeltje lenne.
Önnek nem okozott feszültséget, a későbbi szerepléseire gondolok, hogy egy ilyen atrocitásnak bármikor ki lehet téve?
Ez politika. Tudomásul kell venni, hogy ez nem a játszótér, nem gyerekzsúr… Félreértés ne essék: nekem azzal semmi gondom, ha kemény kérdésekkel szembesítenek, mert a politika arról is szól, hogy az embert kritikusan kérdezik. Sőt, ha nem ezt teszik, már baj van. Nem lehet csak pozitív kérdéseket kapni, és kérni, mint ahogy ezt Kósa Lajos tette az RTL riporterével. Itt, az Echo tévében a stílussal volt baj. A személyeskedéssel. Őszintén bevallom, nem lettem volna szívesen abban a stúdióban. És azt érzem; hogy azért nem akarok abba a tévébe menni, mert tudhatom előre, hogy megalázó helyzetekbe akarnak hozni.
Tehát nincs ezekre a provokációkra jó válasz?
Nem tudom, biztos van. Ha én kerültem volna hasonló helyzetbe, biztosan rosszabbul reagálok rá, mint a Dani. Szerintem ő nagyon higgadt tudott maradni. Jó, hogy vált indulatossá, mert akkor bizonyosan elveszítette volna a nézők rokonszenvét.
Vagyis ön nem lett volna képes higgadtan reagálni?
Én kikértem volna magamnak ezt a stílust. És lehet, hogy nem ez a jó stratégia. Dani, helyesen, nem próbálta meg magát kihozni ebből az elnyomott szerepből, és ezzel a diákok felé azt az üzenetet küldte el: ez van ma Magyarországon a kormánypárti tévékben, és azt is nagyon jól közvetítette ez a helyzet, hogy mi a baj az oktatással. Szóval ez egy jó út volt, a másik lehetséges megoldás az lett volna, amit Kovács Gergely, a Kétfarkú vezetője csinált ugyanezzel a riporterrel: a humorral tette őt nevetségessé. Harmadik lehetőség is van, csak azt én egyáltalán nem kedvelem, azt, amikor a politikai szereplők túlzottan komolyan veszik magukat.
Ön már némiképp politikai szereplőnek gondolja magát?
Civil politizáló állampolgárnak tartom magam.
Dávid Ferenc azt nyilatkozta nekünk, hogy ahol a politika elkezdődik, ott a becsület véget ér. Mit gondol erről egy fiatal, a politikáról valamit elképzelő diák?
Szerintem a probléma ott kezdődik, hogy Magyarországon nagyon összemosódik a közélet, a politika és a pártpolitika. A civilszervezeteknek az a céljuk, hogy valamilyen konkrét ügyben próbáljanak meg pozitív hatást elérni, a pártpolitika viszont a hatalom megszerzéséről és megtartásáról szól, amit lehet jó és rossz célra is használni. Azaz lehet élni és lehet visszaélni a hatalommal.
Teoretikusan ez így van, de Dávid Ferenc mondata nem egészen erről szól, sokkal inkább vonatkozik a mai Magyarországra.
Olyan szempontból jogos az állítás, hogy kontraszelektált a politika. És azért is, mert ma már az van a fejünkben, hogy a politikusok lopnak, csalnak és hazudnak. Nem vonom kétségbe ennek a jogosságát, hiszen telis-tele vagyunk korrupciós ügyekkel, és pont ezen kellene változtatni. Mindaddig, amíg ez nem sikerül, csak azt tapasztalhatjuk, hogy az emberek elfordulnak a politikától, hiszen legfeljebb abban dönthetnek, hogy ki lopja majd meg őket.
Amikor ez a fiatal csapat fellépett, és tüntetést szervezett, többek között éppen ezen jelenségek ellen tiltakozott. De azt látjuk, hogy a folyamat nem változott, a kezdeti lendület elég gyorsan alábbhagyott. Miért van ez így?
Szerintem ez természetes folyamat, főleg Magyarországon. Franciaországban a legkisebb változtatásokra is reagál a társadalom, kimegy az utcára a diákság, a szakszervezet. De az egy másik kultúra. Nálunk ez még gyerekcipőben jár. Önmagában az nem baj, hogy nincsenek minden nap tízezres tüntetések, van, ahol az ilyennek van hatása, például Örményországban, de itt nálunk csak akkor lett volna értelme hetente többtízezres tüntetéseket szervezni, ha van egy ellenzéki erő, szereplő, arc, aki mellett ki tudnak, ki lehet állni. Ha volna egyértelmű alternatíva, akkor reális követelni például a kormány lemondását. Nagyon sokan szeretnék azt hinni, én is, amikor még az első tüntetést szerveztük, hogy ha százezer ember kimegy az utcára az változtat valamit, de nincs így. Rájöttünk, hogy elsősorban nem a kormánynak kell üzennünk, sokkal inkább mindenki ellenzéki párt és civil felé, hogy mik lennének a feladataik annak érdekében, hogy ez a kormány és ez a rendszer eltűnjön. Mert a rendszer leváltása nem az utcán ér véget. Ott elkezdődhet, és reményt is adhat sokaknak, hogy kint van egy csomó ember, akik képviseli őket és azokat az ügyeket, amelyeket tarthatatlannak tartanak. Sokszínű ez a tömeg, a jobbikosoktól, a belvárosi liberális értelmiségiig terjed. És ezt tekintsük jó jelnek; vannak olyan ügyek, amelyek utcára hívják az embereket, miáltal elkezdődhet egyfajta nemzeti minimumnak a kialakítása, de a munkát nem lehet megspórolni. Vagyis, ameddig nincs egy közös alternatíva, ami nem lejáratott, amire nem mondja azt a fél ország, hogy nem szavazna rá többet tehát egy olyan, amely tiszta és meggyőző, addig nem lehet a változásban komolyan hinni.
Kuncze Gábor is úgy fogalmazott a Független Hírügynökségnek, hogy szükség van egy személyre, egy arcra, aztán pedig a politika és a civil szervezetek összefogására. Ha jól értem, nagyjából ezt gondolják önök is, nem?
De igen. Természetesen megértem azokat is, akik gyors változást akarnak, mert annyira kiszolgáltatottak a rendszernek. Ezért aztán a békés átmenetben sem hisznek, hanem valamilyen rapid megoldást akarnak. Ők azok, azt mondják, hogy a 2018-as választás volt az utolsó esély a békés leváltási lehetősége a rendszernek, de én, már csak a történelmi tanulságok alapján sem, hiszek az erőszakos változtatásban. Meggyőződésem ugyanis, hogy az erőszak erőszakot szül. Sokkal több munka és több idő kell a változáshoz, de ha sosem kezdjük el, hanem mindig csak rövidtávú megoldásokban gondolkodunk, akkor a hosszú távú megoldás sem jön el soha.
A diákság nevében mit mondhat: mik a legnagyobb bajok ma a magyar társadalomban? Mik azok, amelyek azonnali változást követelnek?
Az egyik legnagyobb probléma az, hogy tele van a politikai elit lejáratott szereplőkkel, és – bármennyire is kellemetlen – ehhez hozzátartozik a sajtó is. Ha lennének egészséges reflexek a társadalomban szolidaritásra, az információk akkor sem jutnának el az emberekhez, különösen a kisebb településeken élőkhöz. Ebből látszik, hogy hiányzik a terepmunka, az országos hálózat kiépítése, amit különben a jobboldal megtett. Ezekben a falvakban mintha nem létezne a többpártrendszer, hanem van a Fidesz és más semmi. És tudja az a baj, legalább is én ezt látom, hogy egyes szereplők nem törekednek arra, hogy kitörjenek ebből. Az új választási rendszer tulajdonképpen nagyon kényelmes az ellenzék számára is, sokkal nagyobb forráshoz jutnak, emelkedett a parlamenti fizetés, nőtt a frakciótámogatás; ma jobban megéri ellenzékben lenni, mint tíz évvel ezelőtt. Szerintem ez tudatos húzás az Orbán-kormánytól.
Megvásárolja az ellenzéket?
Nem azt mondom, hogy megvásárolja, inkább –közgazdász tanulóként – azt mondanám, hogy olyan ösztönzők, amelyek abba az irányba tolják az ellenzéket: ne akarják bármi áron leváltani a kormányt. Másként fogalmazva: ennek a mai rendszernek része az ellenzék is. Ez persze nem azt jelenti, hogy mindenki kollaborál a kormánnyal, de mindenképpen fenntartói a rendszernek.
Ön beült volna a parlamentbe?
De persze megértem azokat a politikusokat, akik azért ülnek be a parlamentbe, hogy dolgozzanak. Érvényes ez a gondolatmenet, ami hiányzik, hogy azoknak a politikusoknak, aki beülnek az országgyűlésbe, legyenek konkrét ügyeik. Vagyis ügyeket vivő politikus arcokat hiányolok a parlamentből. Az viszont nem parlamenti képviselet, hogy néha felszólalunk, olykor beszólunk az Orbánnak, és akkor jól megmondtam.
Gyetvai Viktor egy korosztályt, vagy egy politikai vonulatot képvisel?
Egy korosztályt egy ember nem tud képviselni. A környezetemben nagyon sokan gondolkodnak hasonlóan, de pont ezt a buborék effektust kell elfelejteni, hogy nem csak Budapestből és a nagyvárosokból áll Magyarország. Lehet, hogy az én ismerősi rétegemet, gimnazistákat, egyetemistákat, a diákparlament tagjait, tehát azokat, akik aktívan gondolkodnak politikáról, és hisznek a szolidaritásban, őket talán képviselem. Ebben a rétegben vannak közös alapok, de nem csak ez a réteg alkotja a magyar fiatalságot.
Azért is kérdeztem ezt, mert általában a változásokat az egyetemi ifjúság indítja el. Volt is sokakban remény erre, de aztán mindig a kezdeti lendület a visszájára fordult. Elképzelhető, hogy olyan ügyes Orbán Viktor, hogy az egyetemi ifjúságot is képes megosztani?
Minden azon múlik, hogy ha létrejön valamilyen ifjúsági mozgalom, akkor abban mennyi szolidaritás van. Ez azért is a legfontosabb, mert a Körúton belüli fiatal értelmiségi nem tud rendszerszintű változásokat elérni. És nem is lenne jó, ha olyan közeg vezetné az országot, amely képtelen integrálni magába azokat a fiatalokat, vagy felnőtteket, akik rossz anyagi körülmények között élnek. Az értékeket kellene pontosan definiálni, halljuk, hogy sajtószabadság, társadalmi igazságosság, de ezek nincsenek pontosan meghatározva. Pedig szükség volna rá, mint ahogy egy erős középosztályra is. Mert, ha valakinek az a legfőbb problémája, hogy mit adjon másnap a gyerekének enni, akkor nem fog politikával foglalkozni. És ezzel nagyon ügyesen él vissza az Orbán-kormány. Nekünk ezen kell tudni fordítani, amihez arra van szükség, hogy ez a korosztály empatikus legyen, érezze azok problémáit is, akik sokkal nehezebb körülmények között élnek, mint ők. Ma a fiataloknak sokkal nehezebb elindulni, anyagi alapot teremteni az önálló élethez, éppen ezért egyfelől kitolódik az igazi életkezdés, illetve nem foglalkoznak olyan közös dolgokkal, amelyek mindannyiunkat érintenek. Egyesek belekényelmesednek a helyzetükbe, mások meg már tizenhat évesen güriznek, és ezért nem foglalkoznak más dolgokkal.
Lefutottak a tavaszi tüntetések, úgy ahogy. Most nyár jön, politikai apály, még nagyobb, mint eddig volt. Mi lesz ősszel, terveznek valamit?
Az őszre készülünk. Azok nevében tudok beszélni, akikkel együtt dolgozom, fiatal aktivisták, azt szeretnénk, hogy ősztől elinduljon egyfajta tudatosító kampány. Elsősorban az oktatásra fókuszálunk, mert ez a terület, amely ezt a korosztályt teljes mértékben érinti. Ezen belül is nagyon fontos probléma, hogy az oktatás ma nem hogy csökkenti, ellenkezőleg: egyenesen növeli a társadalmi egyenlőtlenségeket.
Hogy kampány terveznek, ez mit jelent?
Vannak még bizonytalan pontok, de, ami biztos az a következő: nagyon sok vidéki településre fogunk elmenni beszélgetni a diákokkal. És visszacsatolnék a beszélgetésünk elejére: az a tapasztalatunk, hogy ma az iskola nem a demokratikus életre készít fel, sokkal inkább a tűrésre, az elfogadásra, arra, hogy adott esetben a megalázó helyzeteket is el kell tűrni. Azt kell csinálni, amit mondanak. Semmiképp nem a kritikai gondolkodásra, akár az önmagunkkal szembeni gondolkodásra, nevelnek. Márpedig ez nagyon fontos lenne, és pont azért, hogy az ember ne legyen fiatal demokratából öreg diktátor.
A Société.demo nevű helyen erre kiemelten sokat adnak. Ahogy Krasznai Norbert séftől megtudom, fontosnak tartják, hogy ami a tányéron van, az csaknem a művészet kategóriájával is mérhető legyen. Az év elején azért nyitották ezt a helyet – és május végén már be is zárják -, hogy kikísérletezzék, mit is főznek majd, a reményeik szerint nyár közepén, de legkésőbb szeptemberben nyíló, több szintes Société Házban, a Sas utcában. Ebben két étterem is lesz, egy kisebb, 40 fős, fine dining bisztró, meg egy dupla ennyi embert befogadni kész, inkább turistáknak szánt, és egy 180 fős rendezvényterem. Ebben a házban kortárs kiállítások, koncertek is lesznek, és a divatvilág egyik gócpontjának is szánják.
Ezen az estén menüsorok vannak, mi a Haxenét esszük végig. A Haxen német jellegű sörözőként híres volt a jókora, pirospozsgás sült csülökről, meg a hatalmas májgombócokkal teli leveséről. Néhány éve profilt váltott, és ekkor át is keresztelték Király 100-ra. A piacra viszont igencsak illett az egykori profil, így a tulajdonosházaspár, a vérbeli vendéglátós Radvánszky Attila és felesége, Éva, visszahozták az egykori elnevezést, ismét főszerephez juttatták a csülköt. Rögtön a főbejáratnál találhatók, és tényleg úgy néznek ki, mintha egy békebeli német sörözőben lennénk, nagy fapadokon ülhetünk, hosszú faasztalokon ehetünk. Érdekesség, hogy ezek az elbontott Közlekedési Múzeum gerendáiból készültek, melynek faanyagát megvásárolta a nekik dolgozó asztalos.
Annyira személyes a kapcsolat, hogy az orosz ételek specialistájaként méltán elismerést szerzett Arany Kaviár „kihelyezett tagozataként” működő Moszkva Térnél, az egyik tulajdonos, Molnár Attila szolgál fel. Régóta ismerem, soha nem láttam még kötényt rajta, de lerí róla, hogy igencsak élvezi ezt a szituációt. Azt mondja, mindinkább erősíteni akarnak a piacon is. Ezért ez most az Arany Kaviár séfhelyettesének, Sára Zsuzsának a menüsora. Éppen a főételnél érek oda, így abba kóstolok bele. Omlós a báránylapocka, amit könnyed, korianderes paradicsomragúval és parázs burgonyával, meglehetősen szépen tálalnak.
A neves színész, Szabó Győző a gyerekkora óta szeret főzni. A Hold utcában a Steamboo nevű hellyel rukkolt elő. Az elnevezés egyben saját kreációjú étel, amit elsőre sokan sushinak néznek, és sok tekintetben hasonlít is rá, de ő gőzölve, melegen adja, és számtalan variációját dolgozta ki. Azt mondja, azért is áll közel hozzá a vendéglátás, mert itt is szerepel, interaktív színjátszásnak fogja fel, és mint a színházban, az éttermében ugyancsak, szeret teltház előtt fellépni.
