Egy történelmi hasonlattal kezdtük a beszélgetést Raskó György agrárközgazdásszal. Az elnéptelenedett, megélhetésétől megfosztott falvakat újra kellene telepíteni, mondta, ahogyan a törökdúlás után az osztrák császárnő tette. A betelepített bajor parasztok új kultúrát hoztak a magyar mezőgazdaságba. De hol vannak ma ilyen betelepíthető „bajor” gazdák? Mi volna a megoldás a falusi mélyszegénység felszámolására?
Ma elengedhetetlen szükség volna egy falu-regenerációs programra, véli Raskó György. A kollektivizáló éveiben az egyéni gazdálkodásra alkalmas tanyákat felszámolták, az ott élő embereket beköltöztették a falvakba, számukra olyan telkeket hoztak létre, amelyek ugyan elegendőek voltak a letelepedésre, de komolyabb árutermelő gazdálkodásra már nem. A kiskertekben legfeljebb a saját szükségletnyi zöldséget, gyümölcsöt lehetett megtermelni, az ólakban esetleg néhány tucat hízót. A rendszerváltozás előtt 1,2 millió mezőgazdasági tevékenységet folytató háztartást tartottak számon, jelenleg 410 ezret,
800 ezer mezőgazdasági tevékenységet folytató háztartásnak nyoma veszett.
Ott maradt a ház, a lerobbant porta, a düledező ólak, a gaz felverte kiskertek. Ahogy látom, már a falusi kiskerteket is kevesen művelik, a boltban veszik meg a paprikát, paradicsomot, a petrezselymet is. Tovább mennék: jelenleg mintegy 250 ezer falusi porta teljesen üres, további majdnem 200 ezer áll elhagyatottan a városokban.
Mit lehet ezekkel kezdeni?
A jelenlegi körülmények között semmit. Vevők nem akadnak, munkahely ezeken a településeken nincs. Csökkent a lélekszám, ami magával hozza a szolgáltatások – a kisbolt, az iskola, a posta, a fodrász, az orvos, a patika – megszűnését is, mert nem tudja őket eltartani a falu.
Országos jelenségről beszélünk?
Gyakorlatilag igen. Kiemelten érintett Dél-Békés, Csongrád, Borsod-Abaúj-Zemplén, Szabolcs, Szatmár, Baranya, Somogy megye. Zalában. Nógrádban és Hevesben még volna esély üdülőfalvakat szervezni, a turizmus fellendülést hozhatna.
Mit lehet ezzel a helyzettel kezdeni?
Drasztikus megoldási javaslatom volna. A Békés megyei Csanádapácán például a rendszerváltás idején 4000 lakos élt, most kevesebb, mint a fele. Ha végig megy az ember a főutcán, ahol vezetékes víz, gáz, áram és jó út van, egymás mellett sorakoznak az üres, eladó házak. Fillérekért sem akad rájuk vevő. Két megoldás kínálkozik. Az egyik a gazdasági, a másik az infrastrukturális rehabilitáció. Magyarán ez a falvak teljes újraszervezését jelentené.
A kormány „modern falvak” programja nem erről szólna?
Erről a programról eddig csak annyit lehet tudni, hogy a kormány meg akarja őrizni e települések önkormányzati önállóságát. Többről volna szó. Össze kellene vonni a kistelepüléseken az üresen álló kisméretű telkeket, rajtuk fél-egyhektárosakat kell kialakítani, amelyek méretüknél fogva alkalmasak árutermelésre. Az önkormányzatokat rá kellene venni, hogy készítsenek új település-rendezési terveket, alakítsanak ekkora méretű „életképes” telkeket. Ezeken már fel lehet húzni állattenyésztésre alkalmas gazdasági épületeket, vagy például üvegházat építeni, esetleg élelmiszer-feldolgozó kisüzemet.
Egy fél hektáros melegházban már akkora érték termelhető, amelyből egy család kényelmesen meg tud élni.
Ön is belátja, ez önmagában nyilván kevés. Az új telekre a család számára új házat kell építen, és ez nem olcsó beruházás…
Ahol termelő célú beruházások történnek, ott beindulhat a növekedés, az érték-termelés. Ilyen célokra igénybe lehet venni az uniós forrásokat is, de ezeknek a projekteknek a támogatása a magyar államnak is megérné. Be lehetne vonni a magántőkét is, biztosan akadnának olyanok, akik ennek az üzleti oldalát is felfedeznék.
Vállalkozóként hogyan fogna hozzá?
Csak úgynevezett ökofalvakat építenék, amelyek a XXI. századi elvárásoknak megfelelő, energiatakarékos, környezetbarát rendszereket működtetnek. Organikus termelésre rendezkednek be: olyan húst, vegyszermentes zöldséget, gyümölcsöt állítanák elő, amelyek a piacon jó áron értékesíthetők. Nekünk Veszprém mellett van egy 200 hektáros biogyümölcsösünk, az ott szüretelt meggyet a hazai felvásárlási ár legalább háromszorosáért tudjuk eladni exportra.
A falusi emberek nagy része ma már nem ért a mezőgazdasági termeléshez.
Igaz. A falu rehabilitációs program része volna egy tudásalapú, korszerű, mezőgazdasági szakképzés megteremtése. Tanuljanak meg az emberek vegyszer nélkül gazdálkodni, olyan agrotechnikákat alkalmazni, amelyek a világon mindenütt garantálják a hatékony és versenyképes árutermelést, ezzel a prosperitást.
Túl sokat várna el azoktól az emberektől, akik már nemzedékek óta munka nélkül tengődnek.
Amikor a kormány illetékeseinek elmondtam a javaslatomat, ezen ponton nem jutottunk túl. Én azt vallom, ha nincs itthonról elég jelentkező,
külföldről kell betelepíteni olyan fiatal, vállalkozó szellemű családokat,
akik még vállalják a nehéz mezőgazdasági munkát és képesek megfelelni ezeknek a követelményeknek.
Kikre gondol? Ugye nem azokra…
Legyenek köztük hollandok, dánok, osztrákok, németek, akik a mienknél gyengébb földeken is kitűnő termésátlagokat érnek el.
Elsősorban mégis a Kárpát-aljáról hoznék fiatal családokat,
akik önrész nélkül kapnák meg mondjuk 30 évre a frissen kialakított portákat, a megépített ökoházakat. Később ezeket megvásárolhatnák, amihez a magyar államnak megérné hosszú lejáratú, alacsony kamatozású hitelt adni, mert akkor e határon túli magyar fiatalok itthon és nem a Lajtán túl keresnék a boldogulásukat. Valami ilyesmivel állította talpra, népesítette be annak idején Mária Terézia is a minden szempontból romokban heverő, feldúlt Magyarországot. Az MTA falukutató szociológusai már most 600 olyan kistelepülést tartanak számon, amelyek menthetetlenek. Egy ilyen rehabilitációs programmal talán újra életet lehetne lehelni ezekbe is.
Volna erre fogadókészség?
Számos önkormányzattal tárgyaltunk, de idehaza hiába kerestek betelepedőket.
A lengyelek például már mintegy 100 ezer ukrán családot telepítettek át a keleti határszélre, például Galíciába,
és rajtuk kívül több százezer ukrán ingázik, dolgozik vendégmunkásként. Az ő munkavállalási engedélyüket a lengyel hatóságok egy-két nap alatt kiállítják, nálunk ez több hónapos herce-hurca. Persze, ami ingyen van, annak nincs értéke a magyar emberek szemében, de ha ezt gazdálkodási kötelezettséghez kötnék és elvennék azoktól, akik nem teljesítik ezt a vállalást – más színezete lenne az „ingyenességnek” is.
Van ebben egy másik csapda is: a nyugat-európai betelepülők révén ezek a földek, gazdaságok, külföldiek kezébe is kerülhetnének, amiről a kormány hallani sem akar.
Hát igen, de itt csak néhány ezer négyzetméternyi belterületi termőföld kerülne tulajdonukba, amelyet jelenleg a gaz ver fel. Ennél lényegesebb, hogy az a kultúra, amit magukkal hoznának nagyon értékes volna, növelné a magyar GDP termelő potenciálját. Egy Tisza-menti önkormányzat, Baks, már tett egy lépést ebbe az irányba, üvegházakat építettek, de azzal szembesültek, hogy nincs a környéken hadra fogható munkaerő. Ott a gazdák követelnék a betelepítést, akár még migránsokat is szívesen látnának. A falu rehabilitáció ötlete önkormányzati és kormányzati szinten is sokaknak tetszik, de amikor meg kell valósítani, mindenki visszaretten. Nem tartják aktuálisnak, mert
a politika szempontok többet nyomnak a latba, mint a nemzeti érdekek.
Változtatni kellene e szerintem ostoba és rövidlátó szemléleten.
