Császy Zsolt immár harmadszor nyilatkozik a Független Hírügynökségnek. Először, amikor készült a börtönbe, másodszor már rabruhában, most harmadszor pedig rabként ugyan, de szabadlábon, bár nyomkövetővel a bokáján. Elítélt ugyan, de a reintegráció keretében otthon lakhat és munkát is vállalhat. Dolgozik is. Mint ahogy azon is, hogy bizonyítsa ártatlanságot.
- Továbbra is rabnak érzi magát
- Gondolatbűnre is visszavihetik
- Jogsértő eljárások folytak
- A bíróság is elesik hamarosan
- Ki fog derülni az igazság
Most is van önön nyomkövető?
Igen. Van egy fíx a bokámon és egy mobiltelefon nagyságú kütyü. Ez kényelmesebb, mint az első generációs rendszer. Ez jelzi, hogy meddig lehetek kint a városban.
Van benne egy óra?
Nem, azt jelzi, ha lemerül hamarosan.
Az óra önben van?
Igen az bennem van. A fejemben. Tehát ez a szabadság, amiben vagyunk meglehetősen relatív, még akkor is, ha természetesen összehasonlíthatatlanul jobb, mintha a börtönben lennék. Nekem hat hétig tartott az, hogy nem tudtam csak heti háromszor-négyszer kimenni a lakásból, aztán engedélyezték, hogy tudjak dolgozni normális körülmények között. Tudja, az egész büntetésvégrehajtás rendszere valahogy úgy van kitalálva, hogy az embernek feltétlenül fizikai dolgozónak kell lennie.
A börtönben is ez volt a problémája…
Igen, ez volt a fő bajom, hogy a körülményekhez képest sikerült normalizálni a helyzetemet, de papíron én fizikai dolgozó voltam. Szellemi munkát, ami tartalmasabbá tehette volna az ottlétemet, nem lehetett végezni.
Nyilván örült, amikor kijöhetett a börtönből, de azért egy idő után továbbra is rabnak érzi magát, nem?
De, továbbra is rab az ember, ehhez az interjúhoz is különböző engedélyek kellenek, családi programokra nem tudok elmenni, rokonlátogatás, vagy egyéb fontos dolgok, amelyek nem Budapesthez kötnek, kizártak. Szóval ez egy kötöttség.
Hogy ne érezze magát szabad embernek.
Nem is vagyok szabad, hiszen én most is elítélt vagyok, ez egy kvázi háziőrizet.
Olyannyira nem szabad az ember, hogy ezeket az időket is, amelyeket látszólag szabadon töltök, beszámítják a börtönidőbe.
Ezekkel a kiegészítőkkel meddig kell léteznie?
Február 1-ig tart a reintegráció, utána jöhet a feltételes szabadlábra helyezés, ha addig nem történik valami rendkívüli dolog, azt megkapja az ember. Nem akarom elkiabálni, mert ez automatikusnak tűnik, de itt semmi sem automatikus, de mondjuk így: ez a papírforma. Más kérdés, hogy nagyon instabil az a jogszabályi környezet, amiben vagyunk. Vagyis bármikor mondhatja az ügyész azt, szerinte én valami szabálysértést akarok elkövetni, és visszavitethet.
Mondjuk, ha váratlanul megint el akarná cserélni a sukorói telket?
Elég azt gondolnia, hogy valamilyen garázda magatartásra készülök, és máris visszavihetnek. Ezért is fordultam – jobb híján nevezzük így – az Alkotmánybírósághoz, mert ez nincs összhangban a jogbiztonsággal.
Mert, ha valaki elkövet valamit, amíg kint van, vagy egy korábbi ügyéből lesz egy jogerős ítélet, az egy dolog. De hogy egy ilyen gondolatbűnre is bármikor visszavihetnek, az nem jelenthet jogbiztonságot. Ez inkább önkényes jogalkalmazásra teret biztosító szabályozás. Márpedig ez, szerintem nem fér össze egy jogállammal.
Mivel más fórum nincs, ezért az Alkotmánybírósághoz adtam be egy ilyen panaszt, sok jót persze nem fűzök hozzá, főleg azok után, hogy a korábbi panaszunkat, amelyet Sukoró ügyében nyújtottunk be, azt visszadobták azzal, hogy nem találnak benne alkotmányossági problémát, noha három olyan AB-döntés van, amely kimondta, hogy aminek alapján mi odakerültünk Sukoró ügyében ahhoz a bíróhoz aki tárgyalta az ügyet, az alkotmánysértő.
Tehát az eljárást kifogásolták…
Igen. Vagyis már az eljárás sem volt alkotmányos, nemzetközi jogba is ütközött, azaz ilyen alapon nem lehet senkit elítélni. Ezért kértük, hogy függesszék fel, vagy semmisítsék meg ezt az ítéletet, és alkotmányos keretek között folytassák le újra az eljárást. A mostani összetételű alkotmánybíróság viszont – a jog közben ugyanis nem változott, csak ennek a testületnek az összetétele – erre nem volt hajlandó. Vagyis, gyakorlatilag saját magukat is megcáfolták.
Furcsa kettősséget érzek önben: változatlan energiával, kitartással és szókimondással küzd a maga igazáért…
Igen.
Ugyanakkor mégis van a hangjában némi bizonytalanság, ami az elítélt ember óvatosságából fakad. Van önben tényleg ez a kettősség?
Van, persze. Egyrészt jogkövető állampolgárként betartom az ítéletben foglaltakat. Nekem persze van egy személyes, szakmai véleményem arról az ítéletről, amit hoztak, ezt ki is fejtem, ugyanakkor mégis betartom a szabályokat, mert ez engem állampolgárként kötelez. A büntetésvégrehajtás is kötelezve van arra, hogy rajtam ezt végrehajtsa, és én is kénytelen vagyok tudomásul venni. Ez a feltétele annak, hogy a jogbiztonság működjön. Más szempontból viszont, ha azt látom, hogy a jogbiztonság garanciális testületei nem működnek, például az Alkotmánybíróság nem működik, hisz saját magáról állapította ezt meg ezzel a döntésével, azaz nem tartja magát a korábbi testületi döntésekhez, akkor az ember kénytelen elgondolkodni, hogy milyen eszközökkel léphet fel a jogsértésekkel szemben. Marad Strasbourg, ami a magyar rendszer joghatóságán kívül esik. Erre jók is az esélyeink, hiszen
az Igazságügyi Minisztérium is elismerte, hogy jogsértő volt az az eljárás, amelyet két éven keresztül ellenem folytattak. Éppen ezért furcsa lenne számunkra, ha Strasbourg nem azt a döntést hozná, mint amire számítunk.
De, ha meg is születik a strasbourgi döntés, akkor az azt jelenti, hogy meg lehet ismételni a büntetőeljárást. Csak éppen nem tudom, hogy lesz-e olyan bíróság Magyarországon, ahol ezt tisztességes körülmények között le tudnák folytatni. Hat évvel ezelőtt még keresgélni kellett olyan bírót, akiben a politikai hatalom megbízik, aki olyan ítéletet hoz, amilyet ők szeretnének. Ma már, én ezt egyértelműen ki merem mondani, annyi ténybeli, jogbeli valótlanság van az ítéletekben, hogy az nem lehet véletlen. Egy-két év, és lehetséges, hogy már magától is tudni fogja az adott bíróság, hogy milyen hatalomnak tetsző ítéleteket kell hozni.
Tehát a bíróság is elesik.
Igen, elesik a bíróság is, ahogy az Alkotmánybíróság is elesett.
Amikor ilyeneket mond, akkor nincs önben félelem?
Nincs.
Az előbb mondtam, hogy érzek önben bizonytalanságot. Ezek a mondatai meg olyanok, mint az a ló, amelyikről nem tudjuk, hogy azért ment neki a falnak, mert bátor, vagy csak azért, mert vak.
Félni persze, hogy félek. De én jogot végeztem, ezt tanítottam, amíg hagyták.
Mi lesz a vége?
A vége az lesz….
Hogy ön megroppan…
Nem, a vége az lesz, hogy igazságot fogunk kapni. A mi igazságunkat meg fogjuk kapni.
Ebbe az irányba megy az ország?
Nem. A történelem megy ebbe az irányba. Azzal persze szembe lehet menni egy ideig, de én ahhoz a generációhoz tartozom, amely átélte a rendszerváltást. Amelyet egyébként most tagadnak meg a jelek szerint. Ugyanakkor azt is tudom, hogy hiába volt egy világhatalom a rendszer mögött, mégis megbukott a hamis valóság. Most is ebben bízom.
Azt nem gondoltam, hogy nekem öntől kell optimizmust kölcsönöznöm.
A mindennapok iránt nem vagyok optimista. Látom azt, mint ahogy említettem a bíróságok ügyét, hogy egyre nehezebb lesz a helyzet. Abban mégis biztos vagyok, hogy pár hónap, év múlva visszatérünk a rendszerváltás ideájához.
Most itt ülünk ahol ön dolgozik. Ez a Gyurcsányék segítségnyújtása, vagy szükség is van a munkájára?
Először is:
mi nem Gyurcsány Ferenc mellett álltunk ki, legfeljebb nem voltunk hajlandóak, bizonyos előnyökért cserében, hamisan rá vallani.
Sukorót különben kormányzati részről nem is Gyurcsány csinálta, hanem Bajnai Gordon, Veres János, és csak a legvégén került, a végső jóváhagyásra a miniszterelnökhöz. Volt egy féléves folyamat, amelyről valószínűleg nem is tudott semmit Gyurcsány, a legvégén mondta, hogy szerinte ez a projekt kormányzati szinten támogatható. Ennyi történt. Később ezt úgy állították be, mintha ez kizárólag az ő dolga lett volna kormányzati szinten. Ez egyszerűen nem így van. Az, hogy most itt dolgozom, ebben két dolog is érdekes. Az egyik az, hogy nagyjából ugyanazt csinálom, amit annak idején a Fidesz parlamenti frakciója mellett a kilencvenes évek elején, egészen 93-ig. Egy pártalapítványnál dolgozom, amelynek fő feladata, hogy a parlamenti munkához szükséges szakértői munkát biztosítsa. Törvénytervezeteket véleményezek, jogi munkát végzek. Amit az elmúlt időszakban másutt nem tudtam végezni. A büntetett előéletemmel nem könnyű elhelyezkedni, idáig sem volt könnyű, az elmúlt nyolc évben, amíg az eljárás folyt, nem találtam munkát. Tavaly, amikor már csak Sukoró maradt a vádpontok között és egy felmentő ítélettel vártuk a folytatást, akkor volt rá remény, de végül a Kúria feje tetejére állította az egész folyamatot. Később ez meg fog érni egy parlamenti vizsgálatot, már csak azért is, mert két parlamenti vizsgáló bizottság felállításáról döntöttek, ám egyik sem állt fel. Vajon miért nem? Nekünk érdekünk lett volna. Ott legalább elmondhattuk volna az érveinket.
Talán ezért nem áll fel…
Nekem is ez a gyanúm. Hiába volt elegendő aláírás a bizottság munkájának megkezdéséhez, még sem lett belőle semmi. Egyébként nem csak ennél az alapítványnál dolgozom, hanem egy egyházi szervezetnél is, ott is jogi munkát végzek. Az Iványi Gáboréknál, akik egy kis egyházként a társadalom számára rendkívül fontos munkát végeznek.
Ha jól emlékszem Gyurcsány Ferenc és Iványi Gábor is elkísérte önt a börtön kapujáig, amikor bevonult…
Igen. Lehet, hogy az volt a munkahely kereső casting… Iványiról sokat hallottam egyébként, de csak ott ismertem meg. És valóban ott volt Gyurcsány Ferenc és Herényi Károly is.
Kértem másokat is, hogy jöjjenek el, fejezzék ki szolidaritásukat. Az MSZP-re gondolok. Amikor volt a gyűjtés, hogy a bűnügyi költségeket be tudjuk fizetni, akkor a DK kiküldte minden szimpatizánsának a levelet, a szocialisták csak megígérték, de nem tették meg, és akkor sem jöttek el, amikor be kellett vonulnom a börtönbe. Gyurcsány a börtönben is meglátogatott, volt erre ígéret a szocialisták részéről is, de végül nem jutottak el oda.
Lehet, hogy egy kicsit tovább kellett volna maradnia…
Igen, lehet, hogy túl hamar jöttem ki.
Visszatérve a kérdéshez: ez a munka mindkét részről segítségnyújtás, vagy azért szükség is van a tudására?
Mindkét állítás igaz. Remélem, hogy kölcsönösen szükségünk van egymásra.
Kötött útvonalon kell közlekednie?
Nem, mert könyvtárakba megyek, konferenciákra, ezért nincs kötött útvonal. Ezt nem akarta engedélyezni a bíróság, de végül elfogadta, hogy a munka jellege megköveteli a szabad mozgást. De először nem engedélyezte, hogy itt dolgozhassak, nem értették, vagy nem fogadták el, hogy kötetlen szellemi munkát végzek.
Mert?
Mert nincs összhangban a reintegráció céljával. De hát mit tegyek, ha ehhez értek, soha nem futószalag mellett dolgoztam. Egyetemi oktató voltam, az állami szférában vezető állást töltöttem be. Vicces, hogy autószerelő lehetek, de érdemi szellemi munkát nem végezhetek. Én egyébként tudományosan is fel akarom dolgozni az egész történetet, ha úgy tetszik ez lesz az én intellektuális bosszúm. Az, hogy megírom, milyen valótlanságokkal találkoztam, milyen jogsértésekkel. Akik azt hiszik, hogy ezek az ügyek az én jogerős ítéletemmel lezártnak tekinthetők, nagyon tévednek . Egyszer ezeket az ügyeket tanítani fogják az egyetemen. Iskolapéldája lesz annak, hogy miként sértettek meg belső szabályokat, etikai szabályokat. Remélem, hogy ez példa lesz arra, hogy soha ne forduljon elő többet.
