Itthon

Próbálok megbarátkozni a XXI. századi pártok kifejezéssel, de egyelőre sehogy sem megy. Nem tudom kitől származik az ötlet, valamikor még az április 8-i választások előtt hangzott el, talán az LMP részéről, de ez egyáltalán nem biztos. Aztán az idő valahogy kivégezte ezt a terminus technikust, legalább is ezt hittem. De mostanság újra felbukkant, most viszont határozottan az LMP részéről.

Annyi magyarázattal persze tartozom, hogy elmondjam, mi a bajom a XXI. századi pártok frazeológiájával, miért akadok fenn pont ezen. Annyi minden érthetetlen és értelmetlen dolog történik a magyar politikai életben, ebben akár lehetne is valamennyi ráció.  De nincs. A bajom egyébként éppen a meghatározás kirekesztő jellegével van; valójában nem összegyűjteni akarja az azonos gondolati hullámhosszon, vagy az egymáshoz ideológiailag közel álló pártokat, hanem kizárni akar. Kizárni azokat, akik – szerintük – így, vagy úgy alkalmatlanok az partnerségre. Az LMP – most nem megyünk bele ismét a párt mozgásának értelmezésébe, megfejtésébe -, megalakulása óta a magányos formációt deklarálta, nem akart hasonulni sem a Fideszhez, sem az akkor még nagy MSZP-hez sem, abban a hitben élt, hogy az öko-párt jelleg nem csak arra lesz elegendő, hogy becsússzon a parlamentbe, hanem képes lesz nagy és erős formációvá válni. Nem tudott. Még akkor sem, ha ma előszeretettel hangsúlyozzák a párt prominensei, hogy az ellenzékből ők voltak az egyetlenek, akik növelni tudták szavazóik táborát.

Nem szívesen venném el ezt az örömet az LMP-től; fontos, hogy a kudarcban is megtaláljuk a továbblépés lehetőségét.  Az LMP azonban nem találta meg, sőt azóta olyan híreket produkál önmagáról, amelyek egyre lejjebb viszik a népszerűségét. A belső háborúk okozta deficit hozhatta elő újra a XXI. századi kifejezést, pontosan annak felmérése, hogy egyedül nem lesznek képesek feljebb kapaszkodni, pedig már közeledik az EP, de főként a jövő őszi önkormányzati választás. Vagyis: partnerre van szükség, hiába mondatott ki annak idején – kongresszusi szinten -, hogy ők márpedig nem kérnek a partnerekből, bárki is akarna hozzájuk dörgölőzni. Így kerültek elő az e századi pártok, de ugye nem teljes mértékben. Mert ebbe a kategóriába tartozna a Demokratikus Koalíció, de Gyurcsány sehogy sem fér bele az elképzelésekbe, és persze ide sorolandó a Párbeszéd is, de az viszont éppen az LMP-ből szakadt ki, ráadásul Karácsony más szempontból is szakadárnak számít; odaadta nevét, testét az MSZP-nek.

Maradt még a Jobbik és a Momentum. Hogy miért pont ez a kettő, azt ne tőlem kérdezzék; nehéz őket egy kaptafára felhúzni; az egyik parlamenti párt, a másik nem, az egyik még cipeli magéval a szélsőjobb billogot, a másikról meg nem tudunk biztosat mondani. Vagyis a Momentumot ma változatlanul nem tudjuk pontosan meghatározni, hol is áll ideológiailag. Egy biztos: ellenzéki pártként határozza meg önmagát, amit azért fontos tudni, mert elnöke a Fideszből indult, és sokan nem tudják – nem tudjuk -, hogy ténylegesen el is távolodott tőle, vagy – netán – ma is rendelkezik szabad vegyértékekkel a kormánypárt felé.

Jómagam a Momentum mibenlétéről rendelkezem a legkevesebb információval; azt a markáns, akciókész pártot, amely alapján még a parlamenti küszöb felett csapatként tételeztem, elsodorta az idő. A Momentum is, fiatal kora ellenér – vagy ha így tetszik: XXI: századi léte dacára – átélt már néhány válságot, választott magának régi-új vezetőt, és egyelőre keresi az utat, merre van esélye a növekedésre. Képviselő azt mondják: az ősszel indulnak be igazán, de hogy ez mit jelent, arról nincsenek hírek. Korábban, úgy tűnt, a Fidesz pici óvó tekintetű figyelmet fordít a fiatalokra, hiszen Fekete Győrben többen is Orbán Viktor stílusát és utódát vélték felfedezni, azóta azonban a Momentum elnökéből elillant a kihívó szerep, így aztán a Fidesz sem tartotta fontosnak, még egy könnyű karaktergyilkosságra sem.

Hogy az LMP, a Momentum XXI. századi létén kívül mit lát még a Momentumban, azt nem tudjuk. A társelnök Keresztes László Lóránt szerint folynak a tárgyalások, csak éppen a Momentum részéről nem érkezett megerősítés. Így aztán nem tudjuk, hogy valóban folynak-e megbeszélések a színfalak mögött, vagy sem, de talán nem is a lényeg. Sokkal inkább az, hogy mit keres a Momentum a Jobbik mellett. Mert igaz ugyan, hogy nem tudtuk igazában sehova besorolni őket, azt azonban biztonsággal állítottuk volna, hogy a Jobbikhoz nem sodródhat a Momentum. Sem karakterében, sem az eddig megismert mozgalmaik, illetve az elhangzott szerepléseik alapján nem gondoltuk volna ezt a két pártot összeilleszthetőnek.

Az LMP folyamatosan beszél erről az új konstrukcióról, a Jobbik is hamarosan – a látszat szerint – megnyitja kapuit, a Momentum azonban hallgat. Hozzánk legalább is nem jutottak el a homályt eloszlató hírek. Egy biztos: amennyit tudunk a Momentumról, azok alapján nehezen elképzelhető ez a frigy. A politika azonban nem a mi elképzeléseink szerint zajlik, a rendszerváltás óta sok olyan dolog történt, amit nem csak mi, maguk a későbbi szereplők is kizártak a lehetőségek közül. Legyünk tehát óvatosak a jövendölésben, és még akkor is legyünk azok, ha – ma így látszik – ebből az összefogásból a Momentum semmilyen profitot nem könyvelhetne el. Nem, hiszen egyelőre mind a két partner – a Jobbik, az LMP – csak mínuszokat gyűjtött a választások óta, ráadásul a Jobbik változatlanul cipeli magán azokat a kérdőjeleket, amelyeket a Vona-féle irányváltás vetett fel.

Szóval meglehet: a Jobbik, az LMP és a Momentum is XXI. századi párt. És akkor? Mondhatnám: na és?

Trump is a XXI. században lett az Egyesült Államok elnöke.