Kezdőlap Itthon Oldal 383

Itthon

Családok éve: miért születnek fogyatékos gyerekek?

Előzetes adatok szerint, a Családok évében, 2018 első negyedévében a születések száma 1,9, a halálozásoké 6 százalékkal kevesebb volt, mint 2017 azonos időszakában volt. 2017. január–márciushoz képest. 2018 márciusában az élve születések száma 5,3 százalékkal volt kevesebb, de egy MTI hír szerint ezen belül szembetűnően növekedett a fogyatékkal született csecsemők száma. Dr. Sándor János professzort, a debreceni KLT Megelőző Orvostani Intézetének vezetőjét kérdeztük a jelenségről.

  • „Lyukas” a terhes gondozási rendszer
  • Sok orvos elmulasztja a jelentési kötelezettségét
  • Ital, cigaretta, narkó a háttérben

Professzor úr, valamilyen új, figyelmeztető jelenséggel állunk szemben?

A születések számának csökkenését én is meg tudom erősíteni, de nem állnak a rendelkezésemre olyan adatok, amelyek arra utalnának, hogy a sérült gyermekek száma szignifikánsan emelkedne.

A XXI. században elég fejlett az orvostudomány ahhoz, hogy már a terhesség idején kiszűrje a várhatóan sérülten születő magzatokat. Mégis világra jönnek…

A megszületett gyermekek egészségi állapotát számos tényező befolyásolja. A legtöbb problémát a nem megfelelő terhes gondozás számlájára lehet írni. Később, a születés során is érhetik a csecsemőket olyan hatások, amelyek károsítják az egészségüket. Különösen a koraszülöttek vannak kitéve ezeknek a veszélyeknek. Meg kell említeni a méhen belüli fejlődési rendellenességeket is. Magam sokáig vezettem egy olyan regisztert, amelyben a fejlődési rendellenességeket próbáltam nyomon követni.

Ezek egy része viszonylag nagy biztonsággal felismerhető, ilyenkor fel lehet ajánlani a szülőknek a terhesség megszakítását.

Azt tapasztaltam, hogy ezt nem mindig vállalják fel a szülők.

Ezt mivel lehet magyarázni?

Talán valami csodában, vagy az orvos tévedésében bíznak. Hogy az ilyen születések száma valóban növekvő volna, én nem ezt tapasztalom, és nem tudok olyan megbízható nyilvántartási rendszerről sem, ami pontos adatokkal szolgálna. Néhány évvel ezelőtt, amikor azt a bizonyos regisztert országszerte még gondozták, talán lehetett volna pontosabb képet kapni, de tudtommal, ez most nem működik. Pedig

az orvosoknak jelentési kötelezettségük volna minden ilyen szülésről, de sokan elmulasztják,

nem minden szülészetről továbbítják a KSH-nak az adatokat.

Említette, hogy a terhes gondozási rendszer feladata volna már az első lépésben kiszűrni az ilyen eseteket. Ha ez nem így van, feltehetően a hálózat hibája.

Vannak fehér foltok az országban, a terhes gondozó rendszer nem mindenütt működik azonos színvonalon. Egyik problémája, hogy senki nem monitorozza a feltárt eseteket, és gyakran elmaradnak azok a szükséges beavatkozások, amelyek bizonyos térségekben javítanának a helyzeten. Egyetlen példát említenék: a down-szindromát. Ez viszonylag nagy pontossággal már a terhesség korai stádiumában kimutatható volna, mégis a down-kóros megszületett gyerekek esetében általában nem vették észre a figyelmeztető jeleket.

Mi az oka, hogy egy ilyen betegséget nem vesznek észre?

Csináltunk erről egy átfogó vizsgálatot, aminek az volt a tanulsága, hogy az az orvos, aki egy ilyen betegség tüneteit nem vette észre, nem volt kellően felkészítve. Vannak olyan területek, ahol a háziorvos feladata a terhes gondozás és a szűrés, de

nem biztos, hogy a rendelkezésére álló műszerek alkalmasak az ilyen vizsgálatra.

Az ultrahangot kezelő szakembereknek rendszeresen részt kell venniük szakmai továbbképzésen, ahol ez is napirendre kerül. Csak zárójelben jegyzem meg: a betegen született gyermekek esetében az anyák társadalmi, gazdasági státusza is nagyon alacsony volt.

Az elmúlt időszakban a fogyatékos gyermekeiket főállásban ápoló szülők kivonultak az utcára, magasabb gondozási díjat követelve. Hozták magukkal a gyerekeket is, akik tizenévesen is tolókocsiba kényszerülnek. Az ilyen rendellenességek is kiszűrhetők volnának?

Ezeknek a betegségeknek nagy része nem vezethető vissza genetikai okokra. Ennek a hátterében a legtöbb esetben a korai születés, az oxigénhiányos állapotból eredő központi idegrendszeri sérülések állnak.

Ezeket nem lehet megelőzni?

A Semmelweis Egyetem Népességtudományi Intézetében dr. Balázs Péter kutatócsoportja folytatott ilyen vizsgálatokat. Ők azt tapasztalták, hogy a gyerek károsodásával járó koraszülések hátterében gyakran az édesanyák felelőtlen életmódja állt: a terhesség idején ittak, dohányoztak, netán drogoztak. A dohányzás a fő „ellenség”, hiába hívjuk fel ennek a veszélyeire a figyelmet, nem hagynak fel ezzel.

Gül Babában forr össze a magyar-török oligarchabiznisz

Együtt nézte a Vidi-meccset Orbán Viktor a török Adnan Polattal tegnap. Az üzletember kebelbarátja Erdogan elnöknek, aki a napokban érkezik Budapestre. Részt vesz a felújított Gül Baba Türbéjének átadásán, amelyben (is) tetten érhető a Polat-Orbán családi üzleti összefonódás.

Hétfőn érkezik Budapestre Recep Tayyip Erdogan török elnök, aki az elmúlt évtizedekben kialakult diplomáciai szokásokkal szakítva nem pár órás munkalátogatáson a szakértők által alaposan előkészített témák megvitatására teszi rá a pontot, hanem két napig lesz Orbán Viktor vendége.

Ennek során átadják az újjáalakított Gül Baba Türbéjét Budán, amelyet egy korábbi kétoldalú miniszterelnöki találkozón szintén Budapesten határoztak el. 2015 februárjában a két kormányfő, Orbán és Ahmet Davutoglu írta alá azt a szándéknyilatozatot (több mással együtt), amelynek nyomán 2,5 milliárd forintból (fifty-fifty finanszírozással) rendberakták a török megszállás egyik építészeti jelképét.

A keleti vonzalom jegyében ekkor mondta azt Orbán, hogy

„a török tanulság ezért az, hogy a családokat támogatni kell, a családok értékét meg kell őrizni és a családokra kell építeni.”

Ez nem csak azért aktuális, mert 2018 a magyar kormány tavalyi döntése értelmében a Családok éve, hanem mert mostanra egy szinte áttekinthetetlen török-magyar üzleti háló szövődött, amelynek középpontjában az Orbán család és Erdogan kebelbeli barátja, a milliárdos Adnan Polat áll.

Az a Polat, aki csütörtökön együtt nézte (Csányi Sándor OTP- és MLSZ-vezérrel, valamint Schmidt Mária politikai háttéremberrel együtt) Londonban a Mol-Vidi és Chelsea – utóbbi győzelmével végződött – Európa Liga-meccsét.

Polat Orbán balján. Forrás: Sport TV

Amelyre ugyanaz a gép, a „kötélbarát” Garancsi István tulajdonában vagy bérletében lévő Bombardier Global 6000,

a NER Force One reptette Orbánt,

amellyel a miniszterelnök korábban is ment magyar érdekeltségű meccsre, s amely az elmúlt évek legnagyobb politikai botrányává dagadt. (A Csányi-féle magángép is Londonban volt, s mindkettő vissza is tért Budapestre. Vagyis Orbán valószínűleg külön utazott az OTP-főnökkel, noha korábban még ezt a jetet vette igénybe.)

A csütörtöki londoni kiruccanás mindenesetre igazi oligarcha-találkozóra is alkalmat kínált – ahogy azt a HVG videója is implikálja. A lap videósa ott volt a Garancsihoz köthető 17 milliárdos luxusgép budapesti landolásánál, és lefilmezte, ahogy kiszállt belőle Mészáros Lőrinc, továbbá Vörös József, Mészáros ügyvédje, az MKB-s Balog Ádám, Jászai Gellért, Vida József és Szijj László (Mészáros üzlettársa) és Mészáros László, aki az új felcsúti polgármester.

A Gül Baba Türbéje mintegy szimbóluma annak, hogyan ér össze a török-magyar oligarcha-biznisz.

A 65 éves Adnan Polat ugyanúgy futballőrült, mint Orbán, a 2000-es években a Galatasaray tulajdonosa volt, másfél évtizede az Orbán-Erdogan-kapcsolat egyik legfontosabb összekötőkapocsa. Ahogyan a Magyar Narancs portréjában olvasható, lehetséges, hogy 2005-ben a vele való találkozón csípődött be Orbánban a stadionépítés ötlete.

Vissza a türbéhez: tavaly karácsony előtti két kormányhatározat jelölte ki a türbével kapcsolatos feladatokat.

Már az furcsa, hogy noha a türbe a külügy vagyonkezelésébe került, a működtetésre önálló alapítványt rendelt létrehozni. A Gül Baba Türbéje Örökségvédő Alapítvány ebben az  évben nem kevesebb, mint 696 millió forintot kapott a határozat szerint.

De ez még semmi. Az alapítvány kezébe adták a kétoldalú kulturális értékmegőrző feladatokat, de a kereskedelem-fejlesztés, turizmus- és tudománydiplomácia irányítását, és még más, normális körülmények közt minisztériumi teendőket.

Eme feladatokban a kancelláriaminiszter és az EMMI gazdája mellett szerepe lesz a Magyar Turisztikai Ügynökségnek (MTÜ), amelyről pedig tudjuk, hogy

nem hivatalosan Orbán Ráhel kezében van,

s éppen a napokban derült ki, hogy közbeszerzés nélkül az ő cége képviselte a magyar divatipart Londonban az MTÜ megbízásából.

Az alapítványban pedig tag Adnan Polat és Rahói Zsuzsanna, a miniszterelnök tanácsadója, aki szintén tárgyalt már Polattal (Orbán Ráhel és Polat fia társaságában), ahogyan azt a Magyar Narancs képe mutatja.

Forrás: Németh Dávid/Magyar Narancs

Maga Polat egyik szeme az azóta elhunyt szaúdi milliárdos, Ghaith Pharaon, valamint a jordán Naffa-testvérek alkotta üzleti láncnak (egyik Naffa Budapesten, a másik Ammanban tiszteletbeli konzul, Zaid pedig széleskörű ingatlanbizniszekben utazik Magyarországon, egyik szállodája megnyitásán Orbán is beszédet mondott).

A régen Erdogan politikai vetélytársaként fellépő, és akkoriban az azóta puccsszervezőnek kikiáltott Fethullah Gülen prédikátorral kiváló kapcsolatot ápoló, ám a kellő pillanatban Erdogan mellé álló, majd politikai kapcsolatait alaposan kihasználva milliárdos vagyont szerző Polat az elmúlt években Magyarországon

személyében is jelképe lett az állami-családi üzleti élet összefonódásának.

Közös biznisze lett Tiborcz Istvánnal például az egykori Postabank-székház megszerzésében és hasznosításában, valamint az ő érdekeltségébe került több magyar kereskedőház, amelyek egyikét Orbán feleségének, Lévai Anikónak egy rokona vezette (a kereskedőházakat azok teljes kudarca miatt a külügy azóta bezárta).

Három hónapja derült ki, hogy félpaksnyi napelem-óriásberuházást indít Polat országszerte 700 millió dollár (csaknem 200 milliárd forint) értékben. Ehhez a hírek szerint magyar állami támogatást is kapni fog. Mindezek mellett egy hatalmas, 4,8 hektáros, 280 ezer négyzetméter alapterületű, lakóépületekből, irodaházakból és kereskedelmi egységekből álló komplexumot készül felhúzni a Soroksári úton, a Nemzeti Színház környékén. Legutóbb pedig a napokban azzal került be a hírekbe, hogy azbesztszennyeződés miatt leállítják a K&H Bank Pozsonyi úti fiókja épületének bontását a Pozsonyi úton. Itt Polat luxusszállodát tervez építeni.

A nap kérdése – Mi lesz a Jobbikkal?

0

Ma robbant a bomba: Volner János, a Jobbik alelnökének belső leveléről, melyben rendkívüli tisztújító kongresszus összehívását kezdeményezte, mert ellenzi, hogy pártja vezetése „fúziót” hozzon létre a Jobbik és az LMP között. A frakciót már péntekre összehívták.

 

This poll is no longer accepting votes

Ön szerint mi lesz a Jobbik sorsa?

Bréking nyúz, 2018. 10. 05. – Tudósítás a másik valóságból

0

A nap belpolitikai témája a Jobbik válsága – bőven olvashatunk róla a kormánymédiában – a tálalásban sincs hiba! Előkerül a Migration Aid –, melyet feljelent Rezsiszilárd –, ami kiváló apropó egy jó kis sorosozásra. Sorost ezúttal már nem csak magyarországi és migrációs ügyek miatt találják meg az alternatív valóság médiahiénái: már arról is ő tehet, hogy kipattant a Brett Kavanaugh-ügy. 

Figyelő – Ellenzék csődközelben

Röhejes szállóige kerekedett mára Vona Gábor volt Jobbik elnök, miniszterelnök-jelölt egykori mélyen átélt és igaznak gondolt szavaiból, miszerint ők – a Fidesszel szemben – a 21. századi párt, és ebben a korban csak ők tudnak megfelelő válaszokat adni a kihívásokra.

Látjuk mi lett belőle, Vona azóta lefalcolt a szerinte igazi áramvonalas, hipermodern válaszokat adó szervezetből, amely a választásokon szépen belebukott a 21. századi kihívásokba.  A párt, amelynek Vona saját bevallása szerint „elvette a lelkét” meg szépen felszámolja önmagát. Már átestek egy szakadáson, amikor a volt elnökségi tag Toroczkai László, a volt vezető női politikusuk, Dúró Dóra és férje Novák Előd inkább kiléptek a 21. század pártjából. Most van soron Volner János, volt frakcióvezető lelépése is, aki „nem kurvának állt”, elfogadhatatlannak tartja a balliberálisok támogatását, a velük való összefogást.

Különös módon ugyanazok a folyamatok zajlanak náluk, mint a koalíciós társnak kinézett LMP-ben.

Nincs új a nap alatt, az avitt 20. század valójában a Jobbikban (és az LMP-ben) él tovább: hasonló bomlási folyamatot a kisgazdáknál és az MDF-ben láttunk utoljára. A tányérdobálás után a frakciók teljes szakadása, és a pereskedések vannak hátra.

Az ellenzékváltó hangulat most pörög maximum fordulatszámra.

Origo/Magyar Idők – Volt Simicska-bérencek igazoltak a Jobbikhoz köthető tévéhez

A teljesen identitását vesztett, egykori radikális jobboldali Jobbikhoz köthető N1TV-nél folytatja Zimon András egykori Hír TV-s riporter, valamint a Lánchíd Rádió egykori főszerkesztő-helyettese, Hegedűs Szabolcs. Mindkét médium korábban Simicska Lajos érdekeltségébe tartozott. Előbbit szerkesztő-ripoternek, utóbbit szerkesztő-műsorvezetőnek igazolták – olvasható a Magyar Idők honlapján.

Az indoklás szerint megüresedett helyeket fel kellett tölteni, ugyanis még a nyáron három szerkesztő is távozott a csatornától, Kisberk Szabolcs főszerkesztő, valamint két szerkesztő, Magyar Klára és Szilvási Péter. Mindhárman morális okokra hivatkozva hagyták ott a televíziót, illetve régóta fontolgatták a kilépést, amin nem lehet csodálkozni, ha valaki figyelemmel követi a Jobbik kaotikus politizálását. Kisberk kijelentette:

én a Jobbiknál annyi mindent láttam, hogy abból kijönne egy bűnügyi regény.

Borsonline –  A Fidesz bevándorlásellenes kabinetje az ügyészséghez fordul a Migration Aid párttá alakulása miatt

A Fidesz bevándorlásellenes kabinetje ezentúl monitoringozni fogja „a Soros-pénzek hazai áramlását”, egyúttal az ügyészséghez fordul a Migration Aid párttá alakulása miatt – közölte Németh Szilárd fideszes országgyűlési képviselő, hozzátéve: a bevándorlási különadó éppúgy szolgálja Magyarország és Európa védelmét, mint a műszaki és a jogi határzár, a „Stop Soros” törvénycsomag, valamint az alkotmánymódosítás.

Az egyik szóban forgó „álcivil szervezet” a Migration Aid, amely úgy döntött, nem hajlandó megfizetni a bevándorlási különadót, ezért párttá alakul. Az Országgyűlés igazságügyi bizottsága is foglalkozott a kérdéssel, és kérte a kormányt az ügy megvizsgálására.

A Fidesz bevándorlásellenes kabinetje is úgy döntött, lép, és kéri az ügyészséget, hogy vizsgálja meg, mi történik a Migration Aid háza táján – közölte Németh Szilárd.

888 – Kiszivárgott e-mail bizonyítja: Soros György akarja megbuktatni Brett Kavanaugh-t

Csak kiderül, hogy nincsenek véletlenek, bármennyire is ezt szeretnék elhitetni a liberálisok. Kiderült ugyanis, hogy

Brett Kavanaugh-t nem pusztán „véletlenszerűen” felbukkanó nők próbálják befeketíteni, hanem egy összehangolt, gondosan felépített kampányt folytat ellene a Soros-hálózat.

A kiszivárgott e-mail egy szélsőbaloldali csoporttól, a MoveOn.org-tól származik. Egy olyan szervezetről beszélünk, amelynek egyik legelső támogatója Soros György volt. A MoveOn.org ezenfelül a Tides Foundationtől is kapott támogatást; ez egy olyan alapítvány, amely szintén Soros kitartottja, és emellett partneri viszonyban áll a Nyílt Társadalom Alapítványokkal.

Az e-mailt egy bizonyos Robert Reich nevű aktivista írta, akiről azt kell tudni, hogy Bill Clinton adminisztrációja alatt ő vezette a munkaügyi tárcát. Az e-mailben Reich arra kéri a címzetteket, támogassák még további adományokkal a MoveOn sürgős küldetését, amely nem más, mint Brett Kavanaugh megállítása.

A hagymát is hagymával!

A harmincas években készült Hyppolit a lakáj című feledhetetlen filmben Kabos Gyula, a felkapaszkodott kispolgár felháborodásával teremti le az asszonya urizálása miatt a családhoz került inast: „Mindennap végig fogja nézni, hogy én nem szmokingban eszem a vacsorát, hanem ingujjban. És a libasülhöz hagymát eszek. Mindenhez. Még a hagymához is hagymát eszem!”

Ez jutott eszembe arról a pökhendi kijelentésről, amellyel a miniszterelnök a parlamentben visszautasította az ellenzék korrupciós vádjait. Szerinte nincs abban semmi rendkívüli, ha kedvenc sportjának hódolva valamelyik általa naggyá tett oligarcha magángépét veszi igénybe, hogy elkísérje a Vidit Bulgáriába, vagy most Londonba, és ha sokat macerálják, akár még a csapat vidéki meccseire is repülővel utazik majd.

A felkapaszkodott kisember a hagymához is hagymát eszik. Ne mondja meg neki senki, milyen szabályok szerint kellene élnie az életét. Ő már harminc éve is így utazott a csapatával – állítja -, de akik emlékeznek a harminc évvel ezelőtti, szakállas, lobogó, fehéringes fiatalemberre, azok pontosan tudják, hogy  Orbán Viktor akkoriban jó, ha vonattal, a másod osztályon, vagy valamelyik barátja rozzant Trabantjával ment el a fehérvári csapat mérkőzéseire. Ha ugyan akkoriban nem a MÁV Előre volt a favoritja.

Már csak azért sem utazgathatott három évtizede magángépekkel, mert a rendszerváltás környékén Garancsi még ugyanolyan „csóró” volt, mint ő, aki örült, ha el tudta tartani önmagát. Ugyan repkedhetett volna Csányi Sándor kisgépével, mert az OTP-vezérnek már akkor is volt „légi járműve”, de talán nem túlzás azt állítani, aligha hívta meg ilyen fuvarokra a fiatal fideszest, sőt, a titkárnője sem nagyon kapcsolta főnökének a hívásait.

Persze azóta nagyot fordult a világ. Az egyszerű alcsúti legénynek jól megszaladt, és ma már megengedheti magának, hogy csettintsen a leggazdagabb vazallusainak, hoci-nesze, kellene a gépetek! És pattan Csányi is, Garancsi is, megtiszteltetésnek veszi a milliárdos Schmidt Mária, ha beülhet egy rövid londoni kirándulásra a világ egyik legdrágább kisgépébe.

Ez az egész hajcihő, ami kibontakozott a parlamentben a miniszterelnök körül, vihar egy pohár vízben. És ha sokat zaklatjuk a felcsúti kisvasút miatt, akkor azt is meg fogja hosszabbíttatni akár Bécsig, vagy akár Londonig. Semmi nem fog történni, minden marad a régiben, és ha nem is harminc éve, de még harminc évig a mások magángépével fogja kísérgetni a magyar foci botlábú csillagait.

És jegyezzük meg: korunk Tóbiása nem fog szmokingban vacsorázni, és ha számon kérik, a hagymát is hagymával eszi…

Az Átlátszó nem fél és folytatja a sztorit

0

A hatóságok eddig nem keresték meg az Átlátszót a luxusrepülőgépes cikk miatt, ugyanakkor a portál ügyvédei megnézik, hogy peresíthető-e a héten a kormánypárti médiában ellenük intézet fenyegető támadás. „Ám számunkra nem prioritás, hogy az értékes jogi kapacitásainkat arra kössük le, hogy Bayerékkal pereskedjünk” – szögezte le, hozzátéve: ők amúgy is a sajtó- és szólásszabadság hívei. A sztorit folytatják.

Fotó: Átlátszó

Az újságírók megfélemlítése a célja az olyan médiahadjáratoknak, amelynek része az Echo TV-ben a héten az Átlátszóval kapcsolatban elhangzottak – véli Bodoky Tamás, az oknyomozó újságíró portál főszerkesztője. A Sajtóklub október 1-i adásában Huth Gergely, a Pesti Srácok főszerkesztője az Átlátszó luxusrepülőgépes cikke kapcsán a rendőrségre behívást, illetve Bencsik András, a Demokrata főszerkesztője titkosszolgálati hadműveletet emlegetett. Bodoky Tamás a Független Hírügynökségnek egy másik friss példát is említett: kiposztolt egy szelfit Judith Sargentinivel, akivel véletlenül futott össze egy a fake news-ról és a dezinformációról szóló nemzetközi konferencia szünetében. Másnap ez vezető hír volt a TV-2 Tények műsorában, címlap a Lokálban, s az Origo vagy három napig foglalkozott vele.

Ilyenkor az ember érzi a törődést

– szögezte le, hozzátéve: az Átlátszó megszokta ezt, nem az első ilyen esete, s „nagyon nem vagyunk megijedve”. A portál egyébként blogban is foglalkozott az Echo TV adásával, a többi között megállapítva: „És a gépezet újra beindult, azzal a különbséggel, hogy szombaton már nem csak általánosságban az Átlátszót támadták, hanem kifejezetten Bodoky Tamást”.

Kérdésünkre, hogy volt-e hatósági megkeresésük ebben az ügyben, a főszerkesztő nemmel válaszolt, viszont elmondta, hogy folytatni fogják az ügyet.

Örvendetesnek nevezte, hogy egy sor más médium is elkezdte nézni ezeket a repülő- és hajókövető oldalakat, s téma lett a sajtóban, hogy merre járnak ezek a járművek.

Szavait alátámasztja például az, hogy több portál is írt a Mol-Vidi csütörtöki londoni meccse kapcsán arról, hogy két korábban már a hírekbe szerepelt repülőgép, köztük az Átlátszó most sztorijának „főszereplője” is a brit fővárosban járt az adott időben.

Felmerül, hogy szándékozik-e perelni az Átlátszó az őt ért rágalmak miatt? Bodoky felvetésünkre leszögezte:

„mi a sajtó- és szólásszabadság hívei vagyunk, az persze már kérdés, hogy ezek az összehangolt kormánypárti támadások nem a sajtó, hanem inkább a propaganda kategóriájába tartoznak” – mondta.

Hozzátette: csak akkor perelnek, ha egészen kriminális váddal illetik őket, ő maga eddig csak egyszer perelt, több mint tíz éve, s az Átlátszó még nem indított pert becsületsértésért és jó hírnév megsértéséért. Ugyanakkor azt is megemlítette, hogy

„számunkra nem prioritás, hogy az értékes jogi kapacitásainkat arra kössük le, hogy Bayerékkal pereskedjünk”.

Frölich kontra Köves – két rabbi, egy vita

„Új koncepciót alakítanak ki a Sorsok Házáról, s ehhez ismert történészeket hívnak majd, hogy átalakítsák a Schmidt Mária által tervezett holokauszt kiállítást” – ígérte egy vitán Köves Slomó, az Egységes Magyar Izraelita Hitközség (EMIH) vezető rabbija. Vitapartnere Frölich Róbert, a Dohány utcai zsinagóga főrabbija szerint hiba volt a Sorsok Háza Múzeumot a zsidó szervezet tulajdonába adni, mert az nemzeti ügy. A Bálint Házban megrendezett vitán Köves Slomó nem nevezte meg azokat a szakembereket, akik átalakítják majd a Schmidt Mária által elkészített, de nemzetközi szaktekintélyek által keményen bírált koncepciót.

Rabbi vitatkozott rabbival. A szervezők azt tervezték, hogy Köves Slomó Heisler Andrással, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége elnökével vitassa meg azt, hogy valóban szolgálja-e a holokauszt ügyét, ha egy kis zsidó szervezet a kormánytól elfogad egy 7.5 milliárdos ajándékot. Ennyibe került ugyanis a Sorsok Háza, plusz a kormány további 2.5 milliárdot is kilátásba helyezett. Továbbá végrehajtható-e az a koncepció, amelyet Schmidt Mária történész készített elő. Ő ugyanis másokkal ellentétben a Horthy-rendszert egy többpártrendszeren alapuló parlamenti demokráciának tartja, korábbi írásai szerint nem a magyar nép, hanem az országot megszálló németek követtek el történelmi bűnöket. Schmidt szerint Magyarország mindig az elnyomottak oldalán állt, hősiesen vette fel a harcot a megszállókkal szemben, s mentette az üldözötteket.

Frölich felidézte, hogy a történész-asszony szemlélete szerint a Horthy-rendszer a történelem áldozata, a holokauszt, a világháború pedig pusztán marginális ügy.

A vita során Köves kifejtette, hogy ezzel a felfogással nem ért egyet, véleménye szerint a Horthy-rendszer és az állam felelősségéhez nem fér kétség, hisz az antiszemitizmus része volt a kormányzó évtizedes politikájának.

Mindebből úgy tűnt, hogy Köves Slomó tisztában van ugyan azzal, hogy a kormánytól ajándékként elfogadott Sorsok háza koncepciója történelemhamisító szemléletre épül. Egy más összefüggésben az egyházi vezető viszont elfogadóan arról beszélt, hogy a kormány az eredeti tervek szerint fejezi be a beruházást. Az EMMIH majd csak ezután veszi át a kész beruházást. Ebből az következik, hogy az eredeti Schmidt Mária-féle koncepciót is készen kaphatja az egyház. Ez viszont kizárná Köves másik állítását, amely szerint nincs olyan kész elképzelés, amelyre pusztán rá kéne tenni a kóserség pecsétjét. Tehát valóban új történészeket hív majd, esetleg még a Mazsihisz képviselői számára is kinyitja az ajtót, s talán valóban születhetnek új forgatókönyvek.

Szükség is lenne rá, hisz Frölich Róbert felidézte a jeruzsálemi Jad Vasem intézet elhatárolódó nyilatkozatát is, amely szerint

a korábban nyilvánosságra kerülő koncepció nem szól a magyar kormány és a parlament által 1938-tól kezdődően elfogadott zsidóellenes törvényeiről, a több tízezer áldozatot követelő munkaszolgálatról és a magyar hatóságok tevőleges részvételéről a magyar zsidóság gettósításában és Auschwitzba deportálásában.

Az intézetben emiatt már korábban levették a kezüket a projekttől.

Az viszont biztosnak látszik, hogy a szörnyű gyereksorsokon keresztül akarják megragadni a holokauszt kiállítás iránt érdeklődők figyelmét. De ez csak az első lépés, külön teret szentelnek majd az antiszemitizmus történetének, a zsidó identitás felmutatásának, továbbá az ezer éves zsidó-magyar együttélésnek, s a magyarországi embermentőknek. Sőt, nem csak a deportálásra, a haláltáborokra is fókuszának.

A vitába belemelegedve

Frölich kifejtette, hogy azzal egyetért, hogy szó essék az embermentőkről, de a szakértők szerint mindössze pár százan voltak, akik életük kockáztatásával is igyekezték menteni a haláltáborok pusztításától a zsidókat, miközben fél millió magyar áldozata volt a holokausztnak.

Ha torzulnak az arányok, tehát ha a kiállításon nagyobb hangsúlyt kapnak az embermentők, mint az áldozatok, akkor az történelemhamisítás.

Végül Frölich Róbert felidézte a Jad Vasem intézet szakértőjének újabb nyilatkozatát, amely szerint ha megvalósul, akkor a kiállítás valóban az ifjú látogatók érzelmeire hat majd, de a tényleges történelmi eseményeket háttérbe szorítja. Nem segít abban, hogy a fiatalok megértsék azokat a komoly okokat, eseményeket, összefüggéseket, amelyek a magyar gyerekek, illetve a magyar zsidók pusztulásához vezettek. És nem segíti annak megértését sem, hogy Magyarország ebben a borzalmas folyamatban milyen szerepet játszott

A vitában Köves Slomó mindvégig azt érzékeltette, hogy tisztában van azzal a felelősséggel, ami a Sorsok háza tulajdonlásával együtt jár.

A rabbi megígérte, hogy ha elkészül a Sorsok Háza új koncepciója, akkor azt nyilvánosságra hozza, s társadalmi vitát kezdeményez.

S jelezte azt is, hogy a múzeumot ért bírálatok között talált már megfontolandó érveket, s azokat később figyelembe fogja venni. Azt viszont a közönség sürgetésére sem árulta el, hogy mikor nyitják meg a Sorsok Háza Múzeumot.

Bréking nyúz, 2018. 10. 04. – Tudósítás a másik valóságból

0

A bátor színművész, aki nem vette át Gyurcsánytól a Kossuth-díjat (azzal nem dicsekszik, hogy Kádárral nem volt baja), Deutsch Tamás úgy tudja, hogy az ellenzéki képviselők azért akarnak bejutni az Európai Parlamentbe, mert segíteni akarják a migránsok betelepítését, a 888 megdicséri Orbánt, mert büszke az unokájára és szereti.

Blaskó Péter és a morális magasságok

„A Kossuth-díjat muszáj volt visszaadni. Ma is vállalom az akkor közzétett nyílt levelem minden szavát, amelyben felsoroltam, miben és mennyit ártott Gyurcsány Ferenc az országnak. Utólag sokan mondták, miért nem vettem át a díjat, nem számított a velejáró sok pénz? Ötletek is felmerültek: ha begipszeltetem a karom, a kézfogást is megúsztam volna. De ez egy morális döntés volt, nagyon sokan megértették a jelentőségét. Alföldi Robival korábban szakmai barátságban voltunk, több előadásban találkoztunk, az apját is játszottam Mrozek Tangójában. Nem féltem az igazgatóváltás miatt. Amikor aztán Robi átvette a pozíciót, szóba hozta, hogy érdekelné, miért döntöttem úgy, ahogy döntöttem a Kossuth-díj kapcsán. Ajánlotta: üljünk le, beszéljük át. De aztán ez elmaradt. Én pedig kezdtem érzékelni: engem most nem szeret a vezetés.” (Origo: Blaskó Péter – a Gyurcsánytól át nem vett Kossuth-díj és sok más történet.)

A Soros-Sargentini-jelentés

„Deutsch Tamás szerint a magyar baloldali EP-képviselők a Soros-Sargentini-jelentés megszavazásával megint hazájuk ellen fordultak, sőt odaadóan segítették annak előkészítését is. Közölte, a magyar ellenzék EP-képviselői részei a brüsszeli bevándorláspárti csoportnak, a magyar ellenzéki képviselők a jövő évi választáson azért akarnak bejutni az EP-be, hogy a bevándorláspárti oldal részeként segítsék a határvédelem és a menekültügyi eljárások elvételét a tagállamoktól, illetve a migránsok betelepítési programjának beindítását. Mi arra készülnünk, hogy ettől megvédjük Európát és Magyarországot.” (Lokál: A magyar ellenzék részese a brüsszeli bevándorláspárti csoportnak)

Te kit választanál, Macron félmeztelen fekáit, vagy Orbán édi unokáját?

„Van két kép.

Mindkettő a büszkeségről szól.

Az egyik képen a francia elnök parádézik félmeztelen fekete férfiak társaságában. Büszke rá, hogy együtt pózolhat velük.

A másik képen a magyar miniszterelnök tartja karjaiban unokáját.  Büszkén és szeretetteljesen.

Orbán vagy Macron?

Tessék választani!” (888: Orbán, vagy Macron?)

A nap kérdése: ukrán-magyar

0

Ukrajna ma bejelentette, hogy kiutasította az országból a beregszászi magyar konzult. Válaszul a magyar külügy kiutasít Magyarországról egy ukrán dplomatát.

This poll is no longer accepting votes

Ön szerint az erősödő NATO és USA nyomásra közeli jövőben javulnak a magyar-ukrán kapcsolatok?
×

Ukrán-magyar: két széljobb kormány esett egymásnak?

A volt kijevi magyar nagykövet szerint az Orbán-kormány csinált ekkora ügyet az országok közti problémákból. Szélsőjobb felé sodródó kormányokról beszél Bársony András a kiutasítások kapcsán.

Az eddig történtek után várható volt, hogy előbb a beregszászi magyar, majd az itteni egyik ukrán konzult kiutasítják – mondta a Független Hírügynökségnek Bársony András, hazánk korábbi ukrajnai nagykövete. Mindazonáltal szerinte ugyan botrány, ami történik, de nem világrengető dolog, a diplomáciai képviselet szintje nem csökken, mindkét ország a több közül az egyik konzult küldi haza.

Amint arról hírt adtunk, az ukrán külügyminisztérium beváltotta fenyegetését és 72 órai határidővel kiutasította a beregszászi magyar konzult, mire válaszul a magyar külügy is ugyanezt tette, amiként azt Szijjártó Péter is korábban „megígérte”.

Az ügy közvetlen előzménye, hogy két hete nyilvánosságra került egy (alighanem konspiratív módon készült) videófelvétel, amelyen a beregszászi konzulátuson átveszik magyar útlevelüket ottani magyarok, és

útmutatást is kapnak ahhoz, hogyan játsszák ki az ezzel kapcsolatos ukrajnai tiltást.

Ukrajna hivatalosan nem ismeri el a többes állampolgárságot, de nyílt titok, hogy rengetegen vannak (állítólag még az ukrán parlament, a Rada tagjai közt is), akik sajátjuk mellett más ország állampolgárai is. Ugyanakkor a tilalom mellé semmilyen büntetőszabály nem párosul.

A két ország egyre feszültebb viszonya egy éve tart, amióta elfogadták az ottani oktatási törvény módosítását, amellyel a nem ukrán anyanyelvű gyerekek körében növelni szeretnék az ukrán súlyát a tanításban. Ez ellen a magyar mellett a román és a lengyel kisebbség is tiltakozott (noha nem titkoltan elsősorban az oroszok ellen irányul az intézkedés),

de nyílt diplomáciai háborúság felé csak a magyar kormány vitte az ügyet.

Ennek teljes hátterét itt ismertettük.

A magyar állampolgársági ügyben semmilyen titok se volt, de ami a felvételen lejátszódik, az udvariatlanság volt magyar részről – mondta Bársony. Az ukrán lépés azonban szerinte nem adekvát ezzel.

Az exdiplomata szerint

tisztán belpolitikai háttér magyarázza az eseményeket.

Mindkét országban a szélsőjobb felé sodródó kormány van hatalmon, amelyek elsősorban befelé politizálnak. Az ilyen kormányok a „nemzeti szuverenitásból” nagy ügyet csinálnak, de ekkorára a magyar fél fújta fel ezt.

Mindemellett Ukrajnában a közeljövőben elnökválasztás lesz, és a közvélemény-kutatások szerint leváltás vár Petro Porosenkóra. Ellenfele a volt miniszterelnök Julija Tyimosenko, akivel

egymásra licitálnak nacionalizmusban

– mondta Bársony András.

Az pedig szinte példátlan, ami hónapok óta zajlik, hogy Magyarország minden nyugati integrációs törekvést blokkol Ukrajnánál, olyannyira, hogy vezető országok (elsősorban az Egyesült Államok és Nagy-Britannia) már sokadjára figyelmeztetik a magyar kormányt, vegyen vissza a kardcsörtetésből.

A jövőről Bársony András úgy vélekedik, hogy egy darabig birkózni fog a két kormány, aztán nyugvópontra jut az ügy. Ráadásul Tyimosenko azzal is kampányol, hogy az ő kormányzásakor nem voltak ilyen problémák a kétoldalú kapcsolatokban (igaz, akkor nagyobb részben nem a Fidesz volt hatalmon).

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK