A Chelsea-Vidi mérkőzésre, ezt tudjuk, két magángép is elrepült Londonba, nagyjáéból másfél héttel ezelőtt. Az egyik Csányi Sándor, OTP és MLSZ vezérhez köthető, a másik Garancsi Istvánhoz, a Vidi tulajdonosához, nem mellesleg nagyvállalkozóhoz. Az előzmény ugye az volt, hogy az Átlátszó oknyomozó portál kiderítette, hogy Orbán Viktor a bolgár bajnok elleni bulgáriai futballmeccsre a Garancsi-féle géppel utazott. A korábban eltitkolt utazás meglehetősen nagy vihart kavart, már persze csak az ellenzéki oldalon, a kormányoldal természetesnek tekintette, hogy a kormányfő nagyértékű ajándékot fogad el egy olyan oligarchától, aki – nem mellesleg – nagy pénzeket nyer állami pályázatokon. Az ügy a parlamentig is eljutott, ahol Orbán Viktor kijelentette: ő harminc éve így utazik, és a jövőben is így fog.
Kijelentésével mintegy megelőlegezte, hogy kedvenc csapatának – korábbi interjúja szerint nem mindig volt az – következő meccsére is így fog elmenni. Ennél konkrétabbat nem mondott sem ő, sem szóvivője Havasi Bertalan, akinél olykor az az ember érzés, hogy fizetését azért kapja, hogy elhárítsa a sajtót, illetve a lehető legértelmezhetetlenebb, minden konkrétumot nélkülöző válaszokat adjon a hozzá érkező kérdésekre. Ennek megfelelően, hivatalosan, arról sem tudhattunk, hogy ott volt-e Londonban – látható volt, hogy igen – Orbán, illetve a fentebb említett két gép közül melyik fedélzetén érkezett a brit fővárosba. Az erre vonatkozó érdeklődésre sehonnan nem érkezett felelet, viszont a Független Hírügynökség – megbízhatónak tűnő forrásból – úgy értesült, hogy a miniszterelnök ezúttal Csány Sándor társaságát és gépét választotta. Ám, ha így történt, akkor nagy kérdés: kinek az érdekében, milyen célból tette a repülő kitérőt. Azt ugyanis az internetes forrásokból megállapították, hogy ez a gép először Moszkvában landolt, és csak onnan repült tovább Londonba. Azt ugye nem feltételezhetjük, hogy menet közben, mondjuk tankolni, álltak meg Oroszországban, hiszen ez földrajzilag tökéletesen nélkülözne minden logikát. Arra nézvést pedig – márpedig a lapok ezt firtatták -, hogy vajon Csányinak mi dolga lehetett Moszkvában, semmiféle információhoz nem lehetett hozzájutni. Arra nem gondolhattunk, hogy az idei világbajnoksággal kapcsolatban lehetett elszámolni valója az MLSZ elnökének, hiszen a magyar válogatott nem jutott ki a vb-re, meg egyébként is: milyen elvarratlan szál maradhatott néhány hónappal később, ami érinthette a magyar futball első számú emberét. Ha viszont igaz a hír, amely a portálunk birtokába jutott, és valóban Orbán is ezen a gépen ült, akkor joggal vetődik fel a kérdés: milyen gyors találkozója lehetett és kivel a magyar miniszterelnöknek Moszkvában? Mert ugye azt nem hihetjük, hogy mégis Csányinak akadt ott dolga, és Orbán elkísérte őt, ráadásul akkor, amikor a kötélbarátjának a gépe egyenesen Londonba tartott. Vagyis, logikailag, csak oda juthatunk, hogy Orbán Viktornak kellett lebonyolítani egy gyors megbeszélést, valahol a seremetyevói repülőtér – gondolom ott landoltak – VIP-várójában. Hogy a fogadó fél maga Putyin lett volna, vagy valaki más ezt nem tudjuk, de előbb-utóbb erre is fény derül. Ha csak nem cáfolja a miniszterelnökség az értesüléseinket.
Amikor mostanában először hallottam a miniszterelnöki hivatalt vezető új minisztertől, hogy ismét leépítéseket terveznek a közszférában, eszembe jutottak elődje, Lázár János fogadkozásai: már hozzá is láttak, százötvenezer „felesleges” hivatalnokkal fogják csökkenteni az állami alkalmazottak létszámát. Hogy mit kezdenek majd ennyi emberrel? Úgy gondolták, felszívja majd őket a versenyszféra.
Lelki szemeim már láttam is, amint Mancika, a hivatali alosztályvezető negyvenéves ex-titkárnője nyakába veszi a várost és sorra bekopogtat minden útjába eső üzem ajtaján, felvennék-e betanított munkásnak? Ha netán valamelyik nagy multi élelmiszerlánc személyzetise megszánja, akkor esetleg elhelyezkedhetne valamelyik boltjukba árufeltöltőnek. De százezrével kinek kellene a minisztériumok kényelmes irodáiból száműzött Mancikák?
Gulyás Gergely csapata azért ennél már pragmatikusabban állt hozzá a kérdéshez. Nem csak úgy nagy általánosságban beszélnek a létszám leépítéséről, az utat is megmutatják az elbocsátottaknak: átképzik őket betegápolónak. Gyorstalpaló képzéseket szerveznek, OKI-s tanfolyamokra küldik a feleslegessé vált hivatalnokokat.
A hölgyeket megtanítják ágytálazni, lepedőt cserélni, az urakat pedig betanítják betegtologatónak, műtősfiúnak.
Senkinek nem lehet panasza, humánusan gondoskodnak az emberekről. Ha így lesz, olyan magas szintre emelkedik az egészségügyi ellátás színvonala, hogy távcsővel láthatjuk majd csak a tetejét!
Panaszkodni tudnak a szakszervezetek. A tisztes érdekvédelemben megőszült elnök, arra „kéri” a kormány igen tisztelt illetékeseit, hogy legyenek olyan kedvesek, és ha van idejük – netán kedvük – álljanak már velük is szóba! Nagyon szeretnék, ha a szakszervezeti képviselőkkel is megosztanák az elképzeléseket, honnan, hány embert akarnak elküldeni, és számolnak-e azzal, hogy ha felmondanak a több ezer kollégájuknak, az ott maradottak el tudják-e majd végezni tisztességgel a munkát? Vagy túlórázni fognak orrba-szájba, ahogyan mondani szokás?
Erről a helyzetről néhai Antall József szavai jutottak eszembe:
ha nem tetszik a valóság, tetszettek volna forradalmat csinálni!
Tetszettek volna még a „békeidőben” nekilátni a szakszervezetek szervezésének. Tetszettek volna százezrével tagokat toborozni, a XXI. századi érdekvédelem hatékony programját kitalálni. Tetszettek volna a tagdíjért cserébe szolgáltatni, megvédeni az üdülőket, a cafeteria juttatásokat, és nem felélni az állampárti időkből megmaradt vagyont. Tetszettek volna összefogni a többi szakszervezettel, és nem azon vitatkozni, hogy ki a demokratikus és ki a demokratikusabb. De ebből semmit nem tetszettek megvalósítani.
Pedig a rendszerváltás idején már pontosan látható volt, hogy ha nem térnek észhez a szakszervezetek, akkor munka nélkül, hoppon maradnak a privatizált üzemek dolgozói, és a hivatalnokok is kiszolgáltatottak lesznek a politikai szél minden rezdülésének. Figyelmeztető jelek bőven voltak: a kormányok jöttek, az apparátus javát lecserélték; más kormányok jöttek, és azok is ezt tették.
Aki értette a dolgát, az már korábban menekülésre fogta,
mert a kilencvenes évek elején-közepén még voltak menekülő utak a szakemberek számára. A magánosított üzemek új tulajdonosai nem törték magukat, hogy legyen a cégüknél működő szakszervezet, a multik sem, mert ők pontosan tudták, az erős szakszervezetekkel csak meggyűlhet a bajuk.
A kormányok sem akartak maguknak olyan tárgyaló partnereket, akikkel vért izzadva lehet megállapodni a bérekben, a béren kívüli juttatásokban, az adókban, az elvonásokban. És ahogyan már szokás, el is szemtelenedett az a kormányzat, amelyik túl erősnek érezte magát: „belenyúlt” a Munka törvénykönyvébe, „szabályozta” a sztrájkjogot, feloldotta a korábban szigorú foglalkoztatási korlátokat. És persze megszüntette mindazokat a kötelező egyeztetési fórumokat, amelyeket például most elcsukló hangon hiányol az ősz szakszervezeti vezető.
Megváltást senkitől sem remélhetnek a dolgozók.
Ahogyan nyilvánvalóvá vált, hogy az Európai Unió béna kacsa, képtelen érvényt szerezni még a saját törvényében leírt elvárásoknak is, a magyar dolgozókat ért sérelmekért a külföldi szakszervezetek sem fognak utcára menni. Talán a szakszervezeti vezetőknek kellene elmenniük Európa ma még nem illiberális demokráciát valló országaiba, körülnézni, tapasztalatokat gyűjteni, tanácsot kérni, hazajönni, és ezerrel nekilátni, szervezkedni.
Mert az erős munkáltatóval, az erős hatalommal szemben egyetlen menekülő út van: másik erőt kell tudni felmutatni.
Csak gyermekek utáni ápolási díj emelkedik jelentősen jövőre, 100 ezer forintra, a felnőttek esetében alig 15 százalék lesz a növekedés. Munkaviszonyról változatlanul nincs szó.
Emelkedik a gyermekek után járó ápolási díj összege 2019-től – jelentette be a család- és ifjúságügyért felelős államtitkár csütörtökön sajtótájékoztatón, Budapesten. Novák Katalin elmondta, a szerdai kormánydöntés értelmében az ápolásra szoruló gyermekek után járó díj összege
egységesen havi 100 ezer forintra nő január 1-jével.
Jelenleg a legmagasabb összeg 52 800 forint, a gyerekek esetében tehát majdnem megduplázzák a juttatás értékét. A következő években folytatják, a cél az, 2022-re az ápolási díj mértéke elérje az akkori minimálbér összegét.
A felnőtt hozzátartozót gondozók másodrendűvé válnak,
amennyiben nekik 2019-től első lépésben is csak 15 százalékkal járhat több, és a következő három év végére 30 százalék lesz a növekmény mértéke.
Új kategóriaként bevezette a kormány az önellátásra képtelen gyermeket nevelőknek járó gyermekápolási díjat.
Az elmúlt hónapokban tüntetések sorozatán követelték emberek ezrei az ápolási díj drasztikus megemelését, legalább a jelenlegi minimálbér (138 ezer forint) szintjére, ebből tehát legfeljebb a gyerekek esetében értek el némi sikert. Másik követelésükről azonban nem beszélt Novák Katalin. Arról, hogy ez az ellátás számítson munkának.
A legnépszerűbb cafeteriafajták szinte mind megszűnnek jövőre, holott a mikrocégeken kívül majd’ minden vállalkozás ad béren kívüli juttatást. Az ingázókat alkalmazó, munkaerőgonddal küzdő vállalatok és alkalmazottaik lehetnek a legnagyobb vesztesek.
Minden ésszerű javaslatot figyelmen kívül hagyva a kormány úgy döntött nyáron, hogy 2019-től egy kivételével nem ad lehetőséget a kedvezményes vagy ingyenes béren kívüli juttatásokra, attól kezdve teljes összegben fog adózni a cafeteria. Jelenleg a 20 főnél nagyobb cégek 88 százaléka ad valamilyen támogatást ebben a formában – derül ki a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara Gazdaság- és Vállalkozáskutató Intézet (MKIK GVI) felméréséből. A 250-nél több embert alkalmazók és a külföldi tulajdonú cégek szinte mindegyike nyújt efféle szolgáltatást.
A legnépszerűbb az utazási támogatás és az Erzsébet-utalvány, ezeket követi a Szép-kártya és az iskolakezdési támogatás. Ezek közül
csak a Szép-kártya maradhat meg
a kormány és a parlament döntése nyomán. (Akik el se jutnak nyaralni, azok számára szinte hasznavehetetlen ez a lehetőség.)
Az idén alkalmazott cafeteria-elemek megoszlását mutatja az ábra.
Az úgynevezett egyéb gazdasági szolgáltatást nyújtó ágazatokban a legbőkezűbbek a tulajdonosok: 92 százalékuk kínál cafeteriát, de a feldolgozó-, az építőiparban és a kereskedelemben is 80 százalék feletti az arány. A mikrocégek után a 20 főnél nagyobb vállalkozások körében is minimum 74 százalék, a 250-nél nagyobbaknál 95 százalék. A legalább részben külföldi tulajdonú vállalkozások esetében is elsöprő, 94 százalék a cafeteriások részesedése, de a tisztán hazai kézben lévőknél is 84 százalék.
Vagyis a GVI felmérése megerősíti azt a korábbi tapasztalatot, hogy a cafeteria ma már nem egyszerűen kényelmi juttatás vagy gesztus a munkáltatók részéről, hanem komoly része a fizetés mellett a cég arculatának. Sőt,
a munkaerő-toborzás során egyre hangsúlyosabbá vált
a kínált béren kívüli juttatások lehetősége. Ennek lesz vége. Legalábbis részben, mert sok vállalkozás legfeljebb csökkentett összegben lesz képes a teljes adóval sújtott szolgáltatást kínálni dolgozóinak.
Különösen a területileg is súlyos munkaerőgondok kiéleződése nyomán vált fontos eszközzé a cafeteria.
Az utazási támogatás első helye a rangsorban erre mutat.
A GVI megállapította, hogy a megkérdezett vállalkozások kétharmadánál dolgoznak olyanok, akiknek lakóhelye más településen van. Ezek körében 85 százalék a helyben lakás vagy az utazás támogatásának aránya.
A cafeteria fontosságára utal az is, hogy a cégek kétharmada idén nem változtatott a felkínált kereten, 30 százalékuk meg is emelte az összeget, és csupán 5 százalék csökkentette. A legnagyobb méretűek és a külföldi vállalkozások az átlagot meghaladó arányban növelték a keretet.
Újraindul a főpolgármesterségért Tarlós István, „súlyos belső küzdelem” végén vállalta el Orbán Viktor felkérését. Feltétele volt a közvetlen választás és a fővárosi közszolgáltató cégek náluk maradása, de a fejlesztéseket kettejük irányította tanács fogja koordinálni.
Orbán Viktor a Városházán jelentette be, hogy felkérésére igent mondott Tarlós István, s elvállalja az újabb jelölést a főpolgármesteri tisztségre. Az egy év múlva esedékes választás során megmarad a közvetlen főpolgármester-választás lehetősége, ez volt Tarlós egyik feltétele, ahogyan ezt már korábban be is jelentette.
A megállapodás másik része a budapesti fejlesztési tanács létrehozása, amelyet ketten fognak vezeti. Ugyanakkor ennek tagja lesz Fürjes Balázs, a Miniszterelnökség Budapestért és a fővárosi agglomerációért felelős államtitkára (kinevezését sokan közvetlen miniszterelnöki függőségként értékelték a főváros felett), Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter, Palkovics László innovációs és technológiai miniszter, Bártfai-Mager Andrea nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli miniszter. A főváros részéről tagok lesznek a főpolgármester mellett az általa jelölt főpolgármester-helyettes vagy helyettesek, továbbá két kerületi polgármester.
Ahogyan Orbán a Városházán fogalmazott, Tarlós
„szigorú megkötései”
közt volt az is, hogy a 3-as metró felújításához szükséges több tízmilliárd forintos összegről is meg tudjanak állapodni. Emellett rögzítik a Fidesszel és a kormánnyal megkötendő megállapodásban, hogy a közszolgáltató cégek fővárosi kézben maradnak – közölte Tarlós, hozzátéve: a megállapodás részleteiről a november 17. aláírást követően adnak tájékoztatást.
Tarlós István elmondta, a megkötésekben
nem volt semmi zsarolási szándék,
egyszerűen tudta, hogy bizonyos dolgok hiányában képtelen lenne folytatni. Azt is elmondta, hogy várakozása ellenére „nyitott kapukat döngetett”.
Az elmaradhatatlan sorosozás is megvolt azért. Az életkora nem az egyetlen tényező, ami szerepet játszott – jegyezte meg, majd „az ellenzéki szimpatizánsokhoz” szólva úgy fogalmazott:
„ha az általuk ajnározott 88 éves Soros György dédelgethet kéretlen nemzetközi terveket, akkor 70 évesen miért ne lehetnének valakinek progresszív tervei egy várossal saját hazájában”.
Orbán arról is beszélt, hogy az elmúlt időszakban rengeteg budapesti fejlesztési programot indítottak meg, a mostani megbeszélésen egy 60 tételből álló listát mutatott be mint bizonyítékát annak, hogy
a kormány elkötelezett a főváros fejlesztése mellett.
A megvalósult beruházások közül megemlítette a városligeti műjégpálya és a Nemzeti Lovarda rekonstrukcióját, a Budai Vigadó, a Dagály, a Zeneakadémia és a Gül Baba türbéje felújítását, valamint a Korányi-projektet. A folyamatban lévő ügyek közül kiemelte a budai Várnegyed, továbbá a Fiumei úti sírkert és a Salgótarjáni úti zsidó temető felújítását, az Operaház megújítását, és a tervek szerint megépítendő új atlétikai stadiont.
A megvalósult beruházások több, mint 280 milliárd forintot, a folyamatban lévők pedig több, mint 600 milliárd forintot tesznek ki. Mindebben a közlekedési projektek nincsenek be, ezek esetében egy 700 milliárd forintot meghaladó tételről van szó – tette hozzá a miniszterelnök.
Azt is megjegyezte, hogy a kormány több mint 217 milliárd forintnyi adósságot vállalt át a fővárosi önkormányzattól.
Tarlós István bejelentette: jövő év elején megszűnik a fővárosi közbeszerzési kft. Erről a főpolgármester már pár hónapja beszélt annak kapcsán a cég lényegében képtelennek mutatkozik feladatai teljesítésére.
Egyre nagyobbak a jövedelmi egyenlőtlenségek, de változatlan a lakosság jövőbe vetett optimizmusa. A cégek folyamatosan versenyképességi nehézségekkel küzdenek. Jövőre lassulni fog a növekedés.
Idén eddig jóval 4 százalék feletti a magyar gazdaság növekedésének tempója, de ez jövőre lassulni fog, 3,8 százalék várható – írja elemzésében a Policy Agenda (PA). A cég egyébként ezzel jóval nagyobb indexet jósol 2019-re, nagy kutatóintézetek (GKI, Pénzügykutató) egyaránt 3,2 százalékkal számolnak.
A csökkenést a PA
a beruházások érezhető visszaesésében látja.
Adataik alátámasztják azt a megfigyelést, hogy az invesztíciókban komolyan szétvált a versenygazdaság és az állam részaránya: előbbié az idei első 6 hónapban csak 7 százalékkal nőtt, míg az állami szféra fejlesztései 50 százalékkal bővültek. A második félévben – a megelőző magas bázis (17 százalék) miatt is – látható lassulás várható, az év egészében 12 százalékos emelkedés valószínű, amely jövőre további fékezéssel 5 százalékra mérséklődhet.
Mindezek azt is ékesen bizonyítják, hogy az uniós támogatások nélkül alig lenne növekedés, ugyanis az állami beruházások
zöme közösségi pénzből valósul meg.
A leggyorsabban az építőipar bővül, de a magas bázist követően gyengébben, mint tavaly – írja a PA. S tegyük hozzá, ennek egy része, a lakásépítések jövőre várhatóan látványosan fognak visszaesni, mert 2019 végén lejár az öt évre beállított kedvezményes, 5 százalékos áfa határideje, aminek következtében – a várakozások szerint – komolyan megcsappan a már amúgy is rendkívül magas árak további növekedése miatt a kereslet.
A másik fontos alágazat, az autóipar egyelőre nem kecsegtet újabb nagy beruházással, jövőre elkezdődhet a BMW üzemének építése Debrecenben (és hozzá kapcsolódóan egyéb építkezések, ismét csak költségvetési pénzből), de járművek előállítása csupán évek múlva lesz.
A hitelfelvételi kedv egyelőre növekszik, de a PA idénre várja a tetőzést. A lakosság is még mindig nettó megtakarító, azaz több a félretett pénze, mint kölcsöne, az állammal szemben is nettó finanszírozói helyzetű, vagyis sokkal több állampírt birtokol, mint amennyi az összes felvett hitele.
A PA 2018-ban is gyors, 8 százalék körüli reálkereset-növekedést vetít előre, ami azonban jövőre, elsősorban
a minimálbér ütemének lassulása miatt
az ideinek a felére csökken. Az idei, 4,5 százalékra várt fogyasztás-bővülés pedig jövőre 3,5-4 százalékra lassul. (Ebben szerepet kap az is, hogy 2019-től lényegében kivégezték a cafeteriát.)
A kutatók szerint az összesített adatok a családok vagyoni helyzetének jelentős javulását jelzik, de ezen belül kritikusnak ítélhető az alacsonyabb jövedelmi rétegek felzárkózása. A jövedelmi rétegek szerinti becslések-számítások
az alsó tizedek és a legfelső tized fokozódó szétválását jelzik.
Amint arról a Független Hírügynökség is írt a közelmúltban, a statisztikai átlagérték elfedi azt a tényt, hogy a legmasszívabb lakossági réteg havi jövedelme jóval a 330 ezres átlag alatt van, mintegy 100 ezer forinttal kevesebbet kap a legtöbb alkalmazott.
A PA által képzett Gazdasági Fejlődési Indexben a vállalati gazdálkodás mutatói csökkentek. Míg a konjunktúra felvételekben is a fogyasztói bizalmi indexek változatlanul kedvezők maradtak az év közepére – bár idei mélypontjukra estek –, addig
az üzleti várakozások érezhetően visszaestek.
A termelés növelésének változatlanul a jelentős mértékű – minőségi és mennyiségi – munkaerőhiány az akadálya minden ágazatban. A termelő ágazatokban a szakképzett munkaerő hiánya komoly versenyképességi korlátot jelent. Az ipari, a szolgáltató cégek körében már nagyobb áremelési törekvések is megjelennek. Különösen érzékeny a kereskedelemben várható áremelést tervezők arányának emelkedése.
Bár a nagy minimálbér- és garantált bérminimum emelése – különösen a 2018-ban megvalósultak – már kisebb gondot okozhatnak a vállalkozások gazdálkodásában, a következő évekre tervezett folytatás valószínűleg további nehézséget okoz. A munkáltatókat terhelő adók mérséklése pedig nem igazán eredményezett javulást a cégek gazdálkodásban – összegzik a cégek körében tapasztalható olvadó optimizmus okait.
Magyarországgal kapcsolatban gyakran felmerül az az állítás, hogy Magyarország nem jóléti állam. A legkülönfélébb indokok és érvek hangoznak el ilyenkor, melyek gyakran megtévesztők lehetnek azoknak, akik nincsenek tisztában a fogalom valódi jelentésével és nem is akarják megismerni azt. Tartsunk mítoszirtást, lássuk, Magyarország valóban távol áll-e a jóléti állam fogalmától vagy megfelel-e annak.
A jóléti állam történelmi távlatból
Jóléti államokról a kifejezés modern értelmében a huszadik század eleje óta beszélhetünk. A huszadik század előtt sokkal inkább jóléti gondoskodásról beszélhetünk, mivel az állam, ha létre is hozott egyáltalán valamilyen szociális hálót, az csupán a társadalom egy elenyésző hányadának csekély mértékű szociális biztonságát segítette. Ezen kiváltságosok a magasabb rangú tisztségviselőknek, rokkant és harcképtelen katonáknak és a munkásság meghatározott rétegeinek, például a bányászoknak jártak. A munkásság nagyobb része és úgy amúgy a lakosság jelentős része nem élvezte a szociális háló biztonságot kínáló előnyeit.
Még a 19. században történt meg a nagy áttörés. A városiasodás révén a szegénység egyre inkább látható formában jelent meg. Ebben az időben az iparosodás hatásaként keletkezett társadalmi feszültségek a szervezett munkásmozgalmak és munkáspártok révén közvetlen módon politikai nyomást gyakoroltak a politikai elitre.
A társadalombiztosítási rendszer, mely megteremtette és megtestesítette a kiterjedt állami szerepvállalást, része lett a hétköznapi ember életének is. Az Otto von Bismarck nevéhez köthető társadalombiztosítási rendszer kiépítését 1880-ra datáljuk. A legfontosabb a bismack-i jóléti intézkedések sarokköve, az elsősorban iparban dolgozó munkásságra érvényes kötelező állami betegbiztosítás, e mellett a baleset és nyugdíjbiztosítás vált elérhetővé.
Később
a háborúk tanulságaiból tanult a politikai vezetés és megszületett az a felismerés, miszerint az emberek igénylik az állam által nyújtott jóléti és szociális intézkedéseket.
A háborús időkben még nem volt jellemző a nagy állami szerepvállalás és a szociális biztonság mindenki számára való elérhetővé tétele. A jóléti államok fénykorukat élték Európa szerte 1950 és 1975 között. A gazdasági növekedés a modern államokban szárnyalt és volt lehetőség a jóléti kiadások növelésére. A 70-es évekre azonban újabb nagy változás következett be. 1975 és 1980 között a válság uralta a közgondolkodást. A gazdasági bővülés lassulása, és az olajár robbanás életre hívta a neoliberális gazdaságpolitikát, amikor is a jóléti intézkedések tudatos leépítése valósult meg a szabadság és az önellátás nevében. Az egyéni boldogulás és az állam csökkenő szerepvállalása került a középpontba a nyugati demokráciákban. A rendszerváltást követően az addig szovjet-rendszerben működő államok, mint például Magyarország, nem csupán politikai ideológiájukban követték a nyugati trendeket, hanem gazdasági és a jóléti rendszerek szempontjából is alkalmazkodtak. Ennek következtében a kelet és közép európai poszt szovjet nemzetállamok sajátos jóléti rendszereket építettek ki, melyek leginkább a konzervatív és szociáldemokrata jóléti államok ismertetőjegyeit viselik magukon mind a mai napig.
Mi az a jóléti állam?
A jóléti állam fogalmi meghatározása nem egységes a szakértők között. Mint minden politikai töltettel és ideológiai meghatározottsággal rendelkező fogalom esetében, úgy a jóléti állam esetében is az a helyzet áll fent, hogy az ideológiai béklyók nem engedik, hogy egy mindenki által elfogadott definíció létrejöhessen.
Az egyik széles körben elfogadott értelmezés szerint a jóléti állam
„az állam felelősségvállalását jelenti a polgárok jólétének egy meghatározott szintjéért, amelyet a jövedelemtranszferek és a szociális szolgáltatások rendszere útján kíván biztosítani.”
Ez alapján a definíció alapján igyekszem a továbbiakban megvizsgálni, megállapítani azt, hogy Magyarország jóléti állam e vagy sem.
A jóléti államok tehát alapvetően nem azért azok amik, mert nem létezik szegénység vagy minden ember annyit keres, hogy probléma nélkül képes megélni és eltartani családját.
A jóléti állam attól jóléti állam, hogy az állam működteti a jóléti szolgáltatások rendszerét a közszektorokat valamilyen hatékonysági fokkal üzemelteti.
A felmerülő kihívások
A modern európai demokráciák legtöbbje hasonló, kihívásokkal néz szembe, már, ami a jóléti rendszereket és azok mechanizmusainak hatékony működését illeti.
Ezeket a kihívásokat a politikai vezetőknek is figyelembe kell venniük amikor a területet érintő döntéseket készülnek meghozni.
A kihívások megnehezítik a jóléti rendszerek működését, csökkentik a jóléti ellátórendszer működésének hatékonysági fokát.
Ilyen kihívások lehetnek demográfiai eredetűek, mint a népesség rohamos ütemben történő fogyása vagy elöregedése, de ide sorolnám a kivándorlással kapcsolatos problémákat is. A legtöbb fejlett európai ország küzd saját népességének elöregedéséből adódó problémákkal. Minél inkább elidősödik egy társadalom, annál nagyobb teher hárul az ellátórendszerre. A munkaképes aktív korú népesség egyre fogyatkozó bázisának kell fent tartania vagy csúnyábban fogalmazva eltartania a nyugdíjas korú népességet. Itt a munkaképes aktívkorú népesség elvándorlása csak tovább rontja az amúgy sem rózsás helyzetet. Ezen jelenségeknek köszönhető az időleges megoldások egész sora, melyek nem jelentenek végleges megoldást, sokkal inkább az ellátórendszerben bekövetkező problémák foltozgatására és félretolására adnak lehetőséget. A nyugdíj korhatár megemelése, a beszedett adók mértékének növelése jelennek meg legtöbbször, mint időleges megoldások.
A gazdasági eredetű problémák jelenléte is nyilvánvaló mindenki számára. A munkanélküliség az ország egyes régiói között tátongó bérkülönbségek nagy mértékben való előfordulása nem csupán gazdasági de társadalmi problémák egész sorát előlegezik meg, mint a szegénység mértékének növekedése, vagy a bérek különbségeiből adódó társadalmi törésvonalak.
A munkanélküliség jelensége nagy terhet ró az ellátórendszer működésére egyrészt azért, mert a munkanélküliekről gondoskodnia kell az államnak valamilyen mértékben és valamilyen formában, másrészt, minél kevesebb a munkavállaló, annál kevesebb bevétel folyik be az államhoz, melyek javarészt adók és járulékok formájában öltenek testet. Bevételek hiányában a szociális ellátórendszer pedig nem képes tartani a lépést a növekvő társadalmi igényekkel. Ehhez a problémához kapcsolódik az is, hogy minél alacsonyabbak a bérek, annál kevesebb pénzt költenek az emberek. Az élelmiszereket és minden fogyasztási terméket is adó terhel, mely adókból származó bevételek ugyanúgy az államhoz folynak be, mely bevételek egy meghatározott részét a jóléti szektorok fenntartására, fejlesztésére költik.
Egy politikai probléma
A szabad szemmel is könnyedén észlelhető problémák mellett, léteznek olyan politikai trendek, melyek meghatározzák vagy inkább megpecsételik a jóléti rendszerek, mechanizmusok fejlődését, javulását.
A politikusok nem hosszútávra terveznek. Általánosan négyéves választási ciklusokban gondolkodnak, mivel amint véget értek a választások már azon kell gondolkodni, hogy miként lehetne megnyerni a következőt.
Azzal, hogy a politikai vezetők ilyen ciklusokban gondolkodnak hozzátartozik az is, hogy a népszerűtlen de szükséges intézkedéseket előszeretettel halogatják vagy hárítják át egy következő kormányra a népszerűségük megtartása céljából.
A hosszútávú egészségügyi, oktatásügyi, nyugdíj vagy a szociális rendszert érintő reformok ezért nem is kerülnek előtérbe.
Egy-egy ilyen reform megvalósítása nem megy egyről a kettőre, több évbe is beletelhet, hogy az ilyen nagyszabású reformok megvalósulhassanak és jellemzően nagy anyagi áldozatokkal járnak.
A kormányokon átívelő célok és reformok ezért egyáltalán nem jellemzők.
Amennyiben egy kormány elkezd egy reformot és az ellenzék végig a kormány politikáját és tevékenységét kritizálja, úgy egy esetleges kormányváltás után az új kormány rá van kényszerítve arra, hogy valami újat mutasson, máshogy csináljon, mint az a politikai erő, amelynek kritizálásának köszönhetően jutott hatalomra.
Ez egy ördögi kőr melyből csak akkor tudnak kikecmeregni a politikai vezetők, hogyha nem a politikai haszonszerzés és a hatalom megszerzése, megtartása a legfőbb prioritásuk.
A választóknak való görcsös megfelelés kényszere, mely a demokratikus politikai rendszernek köszönhető, azt eredményezi, hogy a politikai haszonszerzés sok esetben felülírja a gazdasági racionalitást.
Egy jó példa lehet a társadalomnak való megfelelés esetét nézve Bajnai Gordon egykori miniszterelnök tevékenysége, akire a gazdasági válság hazai kezelése hárult. Egy ilyen válság kezelése talán az egyik leghálátlanabb feladat egy politikai vezető számára. Az adók emelése és a különböző megszorítások bevezetéséből az átlag választó csupán annyit lát, hogy nehezebb előteremteni a megélhetés feltételeit és kevesebb pénzből tud csak gazdálkodni.
Az a tény, hogy a megszorítások szükségesek egy válság kezelésében eltűnik és rejtve marad azoknak, akik nem foglalkoznak, gazdasággal vagy politikával.
Ennek is köszönhető Bajnai veresége a 2010-es választáson.
Összegezve tehát a politikusok érdekeltek abban, hogy a jóléti juttatásokat és a jóléti szektorok működését a társadalmi igényekhez igazítsák, különben veszélybe kerülhet megítélésük a választók szemében. Ezen a pontos metszi egymást a demokrácia és a jóléti állam.
A rendszerváltást követően végzett kutatások tanulsága is az, hogy a magyarok sokkal inkább társítják a demokrácia fogalmához a jólétet, mintsem a szabadságjogok széles tárházát.
Ennek elsődleges oka lehet, hogy a kádári gulyáskommunizmus évei alatt a szabadságjogok kevésbé voltak a középpontban és azok, akik nem lázadtak nyíltan a rendszer ellen, azok viszonylagos békességben élhettek. Ezért is volt nagy és fájdalmas pofon, amit a magyar társadalom elszenvedett a gazdasági átalakítás után. A várt és áhított nyugati jólét nem köszöntött be. Ez pedig visszavett a politikusokba és a demokráciába fektetett bizalomból. A magyar demokratikus berendezkedés a rendszerváltás óta küzd legitimitásdeficittel.
Magyarország, mint jóléti állam
Magyarországot hibrid rendszerként szokás leírni a jóléti szemszögből nézve. Ennek oka, hogy
a három domináns ideológiai forma közül, melyek a liberális, konzervatív és szociáldemokrata, egyikbe sem sorolható bele teljes bizonyossággal.
Magyarország túl sokat költ a jóléti rendszerre, túl magasak a beszedett adók és túl nagy az állami újraelosztás mértéke ahhoz, hogy liberálisnak lehessen nevezni, ahol az egyéni boldogulás és szabadság van előtérbe helyezve kisebb állami szerepvállalással karöltve, mint például az Amerikai Egyesült Államok esetében.
Szociáldemokratának sem lehet nevezni a magyar jóléti rendszert, hiszen nem az egyenlőség és a magas színvonalon történő szolgáltatásnyújtás az elsődleges szempont a rendszer működésében. Továbbá nem állampolgári jogon járnak a jóléti juttatások, mint például Svédországban.
Magyarország a konzervatív modellhez áll a legközelebb, ahol fő támpillérek a munka és a család. A legtöbb szociális jog munkához vagy státuszhoz kötött.
A jóléti juttatások mértéke függ az egyén jövedelmétől, e mellett a családos életforma meglététől. A családosok magasabb adókedvezményben részesülnek, pályázhatnak többféle programra, mely a gyermekvállalásban vagy otthonteremtésben nyújt segítséget. Természetesen ezek a kedvezmények és támogatások is nagy mértékben státuszhoz, munkához vannak kötve, így a szegényebb társadalmi rétegek, legalábbis Magyarországon kevésbé részesülnek ezekből. Politikai irányvonal és értékválasztás kérdése, hogy az állam, mely társadalmi rétegeknek kedvez.
A konzervatív vonalat erősíti a közmunkaprogram léte, mely segélyezés helyett viszont-szolgáltatást vár el a munkaerőpiacról kiszorult társadalmi csoportoktól. A családi pótlék összege is már évek óta nem emelkedett.
Magyarország már a szocializmus idejében is inkább a konzervatív jóléti államok körébe volt sorolható ezen állítás alapja elsősorban a munkaalapú társadalomban érhető tetten.
A központi költségvetés és a jóléti funkciók
Alapvetően a jóléti funkciókra szánt források az államháztartás kiadási oldalának több mint 55%-át teszik ki.
Ez annyit jelent, hogy az összes állami kiadás több mint 55%-a jóléti funkciók fejlesztését és működtetését foglalja magában.
A jóléti funkciók magukba foglalják a következő nagyobb kategóriákat:
-Oktatási tevékenységek és szolgáltatások
-Egészségügy
-Társadalombiztosítási és jóléti szolgáltatások
-Lakásügyek, települési és közösségi tevékenységek és szolgáltatások
-Szórakoztató, kulturális, vallási tevékenységek és szolgáltatások
A pontos kiadások GDP arányosan megtalálhatóak a költségvetésből kiragadott táblázatban.
Forrás:Költségvetés
A hagyományos jóléti államot veszélyeztető kihívások nálunk is megtalálhatóak, mint a kedvezőtlen demográfiai trendek, nagy arányú bérkülönbségek vagy a szegénység. Ezek a problémák viszont majd minden európai államban jelen vannak csak eltérő mértékben.
Tehát Magyarország jóléti államnak számít? A válasz egyértelműen igen. Akkor nem lenne az, ha semmilyen mértékben nem tartaná fenn a jóléti újraelosztás állapotát.
Nem költene semmit sem az egészségügyre, sem az oktatásra, nem léteznének a közintézmények, amik célja elsősorban nem a legmagasabb minőség biztosítása, hanem az, hogy olcsóbban biztosítja a szolgáltatásokat, mint a magánszféra a lehető legnagyobb társadalmi lefedettség mellett.
Most, hogy tisztában vagyunk azzal, hogy az állam többet is fordíthatna a jóléti funkciókra, de ezt nem teszi, mert más szektorokat részesít inkább előnyben, láthatjuk, hogy
inkább értékválasztás függvénye, mintsem a gazdasági teljesítőképesség gyengülésének trendje az, hogy mennyit költ az állam állampolgárai jólétére és a szociális biztonság alapjainak megteremtésére.
Ezen a héten Orbán Viktor megmondta, hogy ki a magyar. A miniszterelnök szerint magyar az, akinek az unokája is magyar lesz.
Persze, a helyzet nem ilyen egyszerű. Tételezzük fel, hogy van egy ember, aki magyarnak gondolja magát, merthogy van neki egy vagy több magyar unokája. Él vígan ez az ember, bele a világba, és örül, hogy magyar lehet. Ám egyszer csak, mint derült égből a villámcsapás, jön a baj. Születik még egy unokája, aki történetesen valahol külföldön jön a világra ez az unoka, és az egyik szülője nem magyar. Bajban van most ez az ember, főleg az identitása tekintetében, mert akkor ő most visszamenőlegesen magyar is, meg nem is.
Ám a helyzet még ennél is bonyolultabb. Vannak ugye a határon túl élő magyarok, akik számos vonatkozásban még a hazai magyaroknál is magyarabbak. Legalábbis, ha ezt nézzük, hogy a hazai populáció átlagához képest nagyobb arányban szavaznak a legmagyarabb pártra, a Fideszre. Ők tehát magyarok, de legalábbis eddig annak számítottak. Ám sokuknak a gyerekük egy idegennel – románnal szlovákkal, ukránnal, szerbbel – házasodott, az unokákról nem is beszélve. Akkor most azok a nagypapák és nagymamák, akik még 2018-ban is szavaztak a magyar választáson, ráadásul, amint illik, a Fidesz nevű pártra, nem magyarok? Lehet, hogy érvénytelen volt a szavazatuk? Mert, bár önhibájukon kívül, magyarnak gondolták magukat, és ebben a minőségükben szavaztak a legmagyarabb pártra, a Fideszre, mostanra kiderült, hogy érvénytelenül szavaztak, hiszen nem is magyarok.
Persze ez csak játék a szavakkal, feltehetőleg a miniszterelnök sem gondolta komolyan. Valamit mondani a kellett a felújított Budai Vígadó avatásán, nem sokkal később meg már indult is a magángép Londonba, a Chelsea-Vidi meccsre. Mely magángép, Hollik úrtól tudjuk, magától is elindult volna, de Orbánnal és Schmidt Máriával a fedélzetén még inkább elindult. Schmidt Mária futball iránti érdeklődéséről eddig nem sokat tudtunk, ami persze nem az ő hibája. Lehet, hogy eddig is nagy drukker volt, de mi csak a Terror Háza Múzeum, valamint a jövőre megnyíló – vagy a legújabb hírek szerint mégsem megnyíló – Sorsok Háza igazgatójaként ismertük. Valamint arról, hogy ő Ungár Péter LMP-s politikus édesanyja, ami mostani történetünk szempontjából mellékszál, nem is foglalkozunk vele, meghagyjuk azoknak, akiket ez is érdekel.
Vissza Orbánhoz: nyilván a miniszterelnök is tudja, hogy amit a magyarságról mondott, kapitális baromság. Nem is gondolta komolyan, talán még jót is nevetett magában. Hogy milyen szépen rárepülünk erre a gumicsontra is, ahelyett, hogy…
Ha nem unnánk már halálosan ezt a témát, akkor itt egy hosszú felsorolás következne oktatásról, egészségügyről, sajtószabadságról és úgy általában egy hiszterizált, lebutított és megbetegített országról. Vagyis, mindenről, ami fontosabb annál, minthogy Orbán Viktor szerint ki számít magyarnak és ki nem.
Nagy örömmel és szívünkben hálával tudatjuk, hogy a Felház küldetése a végéhez közeledik és a feladatára kapott idejét betölti. Ezzel jelenlegi működésünket befejezzük, a három alapító közvetlen vezetésével és az önkéntes csapattal végzett központi szervezés véget ér és ilyen keretek között nem szervezünk több Felház alkalmat.
Az idei, 2018. őszi szemeszter az utolsó a Felház működésében, ezt követően pedig a vizsgaidőszak után, 2019. márciusában záróalkalmat tartunk.
A Felház három éves működése során a dicsőítő- és imaestek mellett egyre több missziós tevékenységet indított el, amelyek túlmutatnak a Felház keretein. Ezek a Felházból fakadó mozgalmi szálak önállóan folytatódnak, illetve újak indulnak el és az eredeti célok betöltéséért laza együttműködésben futnak tovább.
A Felházzal egy mozgalom indult el, aminek kezdetét a három és fél évig tartó Felház alkalmak jelentik. A Felház alkalmak befejezése ennek a kezdetnek a vége és egyben a mozgalom következő szakaszának elindulása. Az így kialakuló mozgalomnak csakúgy, mint a Felháznak, mindenkor az Evangélium bemutatására és az Egyház építésére kell irányulnia.
A fenti folyamatokhoz egy mostantól számítva körülbelül másfél éves átmeneti időszak szükséges. Az átmenet eseményeiről, terveiről és a mozgalomhoz való kapcsolódás lehetőségeiről a következő hetekben jelentkezünk tudnivalókkal hivatalos felületeinken és hátralévő alkalmainkon.
Erre legközelebb most csütörtökön este, október 11-én a MOM Sportban kerül sor a Felházon.
Nagyon hálásak vagyunk Jézus Krisztusnak mindazért, amit az elmúlt három évben a Felházon keresztül elvégzett. Hisszük, hogy Isten átformálja Magyarországot és Európát
és megtiszteltetés számunkra, hogy részesei lehetünk ennek a munkának.
Örömmel és izgatottan tekintünk a jövőbe, hiszen ez csak a kezdet volt, a legjobb rész még hátra van!
Ember Illés, Orbán Gáspár, Prekopa Donát és a Felház csapata
2018. október 06.
——————————————————
Végezetül bátorítunk mindenkit, hogy ne sajnálja a Felház alkalmak befejeződését, hanem legyetek velünk imában, fantasztikus dolgok állnak előttünk!
Korábbi felházról szóló írásunkat itt valamint itt is találhatja.
A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.
A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.
A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.
