Washington felmondja a közepes hatótávolságú nukleáris rakétákról kötött megállapodást (INF), jelezte Donald Trump. Az INF-egyezményt még 1987-ben Ronald Reagan akkori amerikai elnök és Mihail Gorbacsov akkori szovjet vezetője írta alá Washingtonban, és 1988-ban lépett életbe. A szerződés egyébként földi indítású hagyományos és nukleáris robbanófejekkel felszerelt, közepes hatótávolságú ballisztikus rakétákról rendelkezett, meghatározva a robbanófejek számát és a rakéták hatótávolságának nagyságát. Az egyezmény megtiltotta az ilyen eszközök gyártását, birtoklását és tesztelését, s ezzel mérföldkő volt a hidegháború lezárásában. Kis-Benedek József biztonságpolitikai szakértő, címzetes egyetemi tanár véleményét kérdeztük a fejleményekről.
- Újabb fegyverkezés indul
- Úgy kezdődött, hogy visszaütnek?
- Felújítják a „csillagháborús” terveket
- Maxi hadgyakorlatok mindkét oldalon
„A hidegháború Máltán, 1989. december 3-án délután 12 óra 45 perckor véget ért”, Bush és Gorbacsov fogadalmat tett a világnak: a két nagyhatalom ezentúl partnere lesz egymásnak a békében, s ezzel lezártnak tekintették az európai politikai berendezkedést négy évtizedre meghatározó „jaltai világrendet”. Ön úgy látja, a hidegháborúnak valóban vége lett?
Úgy gondolom, akkoriban igen, de nem zárható ki, hogy ez a folyamat újra kezdődik. Egyre több jel mutat abban az irányba, hogy az orosz-amerikai viszony elmérgesedése nyomán a fegyverkezés újabb szakasza kezdődik, és a világ visszatér a 30 év előtti állapotokhoz. A közép-hatótávolságú fegyverek betiltásáról kötött INF szerződésnek fontos szerepe volt akkoriban a békefolyamatokban. Az idősebbek még jól emlékezhetnek a Pershing rakétákra és az SS-20-asok szemben állására, amelyek komoly félelmeket váltottak ki az európai emberekben. Mindenki örömmel fogadta a hírt, amikor ezeket leszerelték.
Az amerikaiak azt mondják, a megállapodást orosz részről rúgták fel.
Minden oknak van valami okozója. Olyan kérdés ez is, mint az, hogy a tyúk volt előbb, vagy a tojás.
A kölcsönös vádaskodások idejét éljük: az amerikaiak a Krím elfoglalására hivatkoznak, Oroszország agresszív fellépést látják ebben, ami a balti országokra nézve is a fenyegetettség növekedését jelentheti.
Ezzel magyarázzák, hogy az amerikai és egyéb nyugati csapatok állandó bázisokat építenek ki a Litvániában, Lettországban, Észtországban, Lengyelországban és Romániában. A lengyelek még kétmilliárd dollárt is felajánlottak ahhoz, hogy az amerikaiak bázist hozzanak létre az országukban.
A szerződés felmondása negatív kihatással lehet a 2021-ben lejáró hadászati támadófegyverek csökkentéséről szóló START-3 megállapodásra is?
Ma még korai volna megmondani, hogy az INF megállapodás mostani felmondása milyen hatással lehet a SALT 3 2021-es sorsára. Tudni kell, hogy az abban a megállapodásban szereplő rakéták lassan korszerűtlenné válnak, mind a két félnek cserélnie kellene, vagy kivonni a rendszerből. Látok esélyt arra, hogy a megállapodást meghosszabbítsák, noha egyre gyakrabban hallani Amerikából a korábban leállított „csillagháborús” elképzelések felújításáról. Ha ismét napirendre kerül az űrben keringő műholdas rendszerek megbénítására alkalmas lézerfegyverek fejlesztése, akkor a fegyverkezési verseny beindulása elkerülhetetlen lesz.
A NATO csapatai közelebb kerültek Európában Moszkvához, mint valaha. A hidegháborús években az NSZK és NDK területén voltak a legközelebb egymáshoz a két nagyhatalom fegyveres erői, most viszont a jelenlétük jóval keletebbre tolódott. Biztonságpolitikai szempontból ennek lehetnek következményei?
Korábban a két nagyhatalom kapcsolatában biztonsági szempontból nem voltak annyira meghatározók a katonapolitikai szempontok, mint mondjuk a gazdasági kérdések, de most úgy látszik, a Trump adminisztráció az előbbit tekinti ismét fontosabbnak. Erre utalnak az amerikai elnök bejelentései is.
A feszültség éleződésében nem lehet pontosan tudni – ön úgy fogalmazott – a tyúk vagy a tojás volt-e előbb. Nem gondolja, hogy a hidegháború feltámadásában szerepe lehetett annak, hogy a két katonai nagyhatalom csapatai túl közel kerültek egymáshoz?
Ennek is bizonyára szerepe van a helyzet kiéleződésében.
Ha valamit nagyon sért Oroszország szempontjából a NATO tevékenysége, az valóban az, hogy minden irányból körülvették.
Különösen zavarja őket Azerbajdzsán illetve Grúzia közeledése a nyugati katonai szövetségi rendszerhez, mert ők is pontosan látják, hogy a két közeli ország részéről nem volna akadálya a belépésnek. Ebből a szempontból más Ukrajna helyzete. Nem kis országról van szó, noha meglátásom szerint az ukránok felvételéről mindaddig szó sem lehet, ameddig az ország területén konfliktus van. Ahhoz, hogy e kérdésben előrelépés történjen, előbb fel kellene számolni a kelet-ukrajnai fegyveres szembenállást.
Pedig Ukrajna felvételéről egyre gyakrabban hallani…
Ez igaz, de a politikában nem szokatlanok a felelőtlen kijelentések. Ukrajna esetében ilyen a NATO tagság meglebegtetése, Törökország esetében az uniós tagság ügye.
Azt gondolom, egyiket sem gondolja senki komolyan,
mindaddig, amíg bizonyos politikai követelményeket illetően nem sikerül megállapodásra jutni.
Oroszország szemében Ukrajna helyzete különösen fontos lehet.
Nehéz elképzelni, hogy az oroszok szó nélkül hagynák, hogy a NATO és közöttük ne legyen egy viszonylag semleges és meglehetősen széles ütköző zóna. Egy olyan ország, amely a nyugati katonai blokkal határos.
Ameddig a két fél között a biztonsággal kapcsolatos tárgyalások nem jutnak nyugvó pontra, addig természetesen beindul a fegyverkezés,
a rakéta-programok új erőre kapnak, a felek nagyszabású hadgyakorlatokat tartanak, amelyekkel azt igyekeznek demonstrálni, hogy képesek nagy létszámú és ütőképes erőt gyorsan mozgósítani és átcsoportosítani akár sok ezer kilométeres távolságban is.
Az amerikaiakat láthatóan zavarja, hogy Oroszország vissza akarja szerezni korábbi katonai tekintélyét.
Kétségtelenül így van. Az orosz katonai hadmozdulatok Szíriában, Irakban azt mutatják, hogy van egy ilyen törekvésük. Látható, hogy mind a Földközi tengeren, mint a Fekete tengeren jelen akarnak lenni, a krimi lépéseik erről szóltak. Igyekeznek más irányban is katonai kapcsolatokat építeni, gondolok itt Kínára, Mongóliára. A közelmúltban megrendezett Vosztok-2018 nevű orosz hadgyakorlaton a második világháború óta nem látott méretű erőket mozgatott meg Oroszország. A szeptember közepén lezárult katonai gyakorlaton a keleti és a központi katonai körzet, az Északi és a Csendes-óceáni flotta, a légideszantos, valamint a légi- és űrerő egységei vettek részt, a hírek szerin közel 300 ezer katonát, ezer repülőgépet és helikoptert, 36 ezer páncélost és egyéb harci járművet és mintegy nyolcvan hajót vonultattak fel. A szárazföldi erőknél és a flottánál 6-7 ezer kilométeres távolságra vezényelnek át csapatokat.
Orosz katonai források szerint a manőverekkel leginkább azt akarják felmérni, milyen gyorsan tudnak átvezényelni több ezer katonát és jelentős mennyiségű haditechnikai eszközt Oroszország nyugati részeiről a keletire.
De ennél sokkal fontosabb az a tény, hogy a gyakorlaton az oroszokhoz csatlakoztak kínai és mongol csapatok is. Kína részvétele – a mintegy háromezer katona és 900 haditechnikai eszköz és 30 repülőgép és helikopter jelenléte – katonai szempontból jelképesnek mondható, politikailag azonban sokkal súlyosabb. A kínai védelmi minisztérium ezt úgy kommentálta, hogy a közös gyakorlatok célja a katonai együttműködése mélyítése, valamint a kínai és orosz csapásmérő képességek növelése „a biztonsági kockázatokkal szembeni közös fellépés terén”.
Egy ilyen együttműködés elmélyülése az amerikaiak számára katasztrofális lehet.
Van annak valami politikai üzenete, hogy az oroszok a Távol-Keletet választották egy ilyen mértékű hadgyakorlat helyszínének?
Az ilyesmi soha nem véletlenül történik. Tudjuk, hogy az amerikai stratégiai doktrínában meghatározó szerepe van a térségnek. Ezen belül különösen figyelnek a kínai katonai lépésekre, milyen mozgásokat hajtanak végre a térségben, mennyiben igyekeznek – és képesek – ellenőrizni a haditengerészetükkel a tengeri közlekedést. És annak is üzenet értéke van, hogy nem a nyugati térségben szerveztek egy ekkora katonai megmozdulást, de a gyakorlatra tízezer kilométerről is képesek voltak mozgósítani alakulatokat.
Ez lehet valamiféle orosz-kínai katonai szövetség születésének jele?
Nem gondolom. Inkább csak közeledésnek, kezdeti együttműködésnek nevezném, de persze látva a két ország közötti gazdasági együttműködés alakulását, hosszabb távon akár egy szorosabb katonai kapcsolat is elképzelhető lehet.
Visszatérve a Közel-Keletre: nem gondolja, hogy az orosz katonai lépések sikerei vezethettek az INF szerződés felmondásához?
Sokkal inkább az európai helyzetnek, illetve az orosz-amerikai politikai vitának lehet ehhez köze. Minden háború jó lehetőséget kínál az új fegyverek kipróbálására és az oroszok éltek is ezzel. Láttuk, hogy 3000 kilométer távolságból képesek rakétákat nagy pontossággal célba juttatni, a 300-as és a 400-as rakétavédelmi rendszerükről az oroszok bebizonyították, hogy a legkorszerűbb zavaró berendezésekkel felszerelt repülőgépeket, rakétákat is meg tudják semmisíteni. Erre a fegyverpiac is felfigyelt, India és Törökország is érdeklődni kezdett a megvásárlásuk iránt.
Az orosz hadgyakorlatra a NATO is válaszolt. A napokban Norvégiában egy „kitalált agresszor” támadásával szemben védik meg az észak-európai országot.
A Trident Juncture 2018 elnevezésű gyakorlaton a 29 szövetséges ország mellett a nem NATO-tag Svédország és Finnország is részt vesz. Helyszíne Norvégia keleti és középső része, az Atlanti-óceán északi vizei, valamint a Balti-tenger, továbbá igénybe veszik a finn és a svéd légteret is. A műveleteket 50 ezer ember hajtja végre, kiegészülve mintegy 65 hadihajóval, 150 repülőgéppel és 10 ezer egyéb járművel. Bevetik a többi közt a Harry S. Truman Nimitz-osztályú repülőgép hordozót is. Békeidőben valóban ez a NATO eddigi legnagyobb hadgyakorlata.
Ránk nézve ennek lehetnek következményei?
Ha a rövid hatótávolságú, atomtöltetek hordozásra alkalmas rakétákat telepíteni kezdik Kelet-Európában, illetve válaszként Oroszország nyugati térségeiben is, ebben kétség kívül mi is érintettek lehetünk.
Putyin megmondta: azok az országok, amelyek engedélyezik, hogy területükön amerikai atomfegyvereket telepítsenek, felkerülnek az orosz fegyverek céltáblájára.
A hidegháború idején már tapasztalhattunk hasonló fenyegetettséget. Ebben az esetben a politikusoknak számolniuk kell majd az érintett országok lakóinak tiltakozásával, gondolok elsősorban Németországra és Lengyelországra. Románia révén mi is „látótávolságba” kerülhetünk, ha nemcsak a Fekete tenger mentén, hanem mondjuk Erdélybe is kerülnek rakéta bázisok.
Ön ebben a helyzetben nyugodtan tud aludni?
A helyzet egyelőre nem olyan kiélezett, hogy ne tudnék.
