Kezdőlap Itthon Oldal 368

Itthon

Kisvárda, a sportnagyhatalom

A semmi közepére tervezett luxus-teniszakadémia terve láttán kijelenthető: Kisvárda olyan sport-nagyhatalommá növi ki magát, amit nagyvárosok is megirigyelhetnének. Kisváros sok pénzzel.

A Kisvárdától 12 kilométerre lévő Szabolcsveresmart község határában kezdenek építeni a közeljövőben egy angol nyelven oktató bentlakásos teniszakadémiát 48 fős kollégiummal, főépülettel, egy center- és további 11 teniszpályával – írta meg az Index. A bruttó hárommilliárdos ár nagyjából duplája annak a pénznek, amit eddig a kormány a célra elkülönített.

A több gyanús elemet tartalmazó terv (tornatermet és konditermet nem építenek, de 10 milliós pezsgőjakuzzit igen) láttán erős a gyanú, hogy itt inkább az államtól lehúzott (s meglehetősen túlárazottnak tűnő) pénzből

a helyi elit csinál magának a figyelő szemek elő elzárt luxuspihenőt.

Ennek az elitnek oszlopos tagja a politikai élvonalból tavasszal kihullott Seszták Miklós volt nemzeti fejlesztési miniszter, aki még ebbéli tisztségében taposta ki a projekt számára az állami támogatást.

Seszták idejében valósággal ömlött a pénz a kisvárosba. A mindössze 17 ezres népességű városka „teljesítménye” a teljesség igénye nélkül az Abcúg gyűjtésében.

Természetesen stadion dukál nekik is, 2,4 milliárdból, és a fociakadémiát is fejleszteni kell 700 millióból. Épül legalább 3,5 milliárdból több célú sportcsarnok, 408 millióból atlétikai központ lesz egy gimi tornaterméből. És juthat 450 millió

egy fejjel lefelé álló tájházra és a horgásztóba süllyesztett akváriumra.

Fürdőfejlesztés félmilliárdból már csak a sor végén kullog.

Tavaly novemberben azzal került be a hírekbe Kisvárda, hogy uniós támogatással 700 millió forintért építették meg a Nemzetiségi-Roma Módszertani és Oktatási Központot is, amit aztán kondigépekkel szereltek fel, és odaadták a focistáknak és kézilabdázóknak.

A cigányokat aztán nem engedték be,

holott rájuk hivatkozva nyerték el a közösségi pénzt.

Úgyszintén megjárta a nyilvánosságot (és a politikai csatamezőt) az, ami ugyancsak szűk egy éve pattant ki: egy szintén tömegigényt kielégítő sportág kínálatában tátongó lyukat tömködik be. Merthogy

termálvizes lórehabilitációra adott a kormány 2,2 milliárd forintot

Kisvárdára.

A teniszakadémia ugyan távol lesz a népek tekintetétől, de a Kisvárdára odaálmodott további rongyrázás az uniós Csalás Elleni Hivatal figyelmét magára vonzotta. Nemrégiben egy budapesti konferencián hangzott el, hogy vizsgálatot indítanak a több százmilliós EU-s pénzből megépítendő öko-filmpark tervében. Ez ugyanis azt tartalmazza, hogy csak a minimálisan kötelező 5 éves fenntartási időszak végéig akarják működtetni napi 100, hétvégente 200 látogatóval számolva, ezután pedig a el fogják bontani.

S ha valakinek kétsége lenne, mennyire politikafüggő minden ilyen döntés és ezek következménye, annak számára bizonyíték lehet, hogy miután Seszták kiesett a pikszisből, a képviselőtestület szeptemberben zárt ülésen úgy döntött, hogy azonnali hatállyal szerződést bontanak a stadiont építő Penta Industry Kft.-vel – írta meg a 24.hu. Ennek oka az, hogy számos hiányosság kijavításának elmaradása miatt nyár óta se történt meg stadion műszaki átadása. Ezért kötbért is követelnek a cégtől.

Az önkormányzat bátorsága tehát azután támadt fel, hogy a város korábbi patrónusa már nem számít tényezőnek. És mert bizonyára arról is értesültek, hogy az idén tavaszig az előző években milliárdos építkezéseket lebonyolító cég Seszták bukása óta egyetlen közbeszerzést se nyert.

Egyelőre nem emelhető vád Czeglédy ellen

December eleje előtt törvényesen nem emelhetnek vádat Czeglédy Csaba ellen. Azután is komplikációk jöhetnek, mert súlyos gyanú árnyékában készíti a vádiratot az ügyész, ami miatt büntető feljelentés és kizárási kezdeményezés van folyamatban.

Habár a kormánysajtó ismét arról írt, hogy „napokon belül” vádat emelhetnek Czeglédy Csaba és társai ellen, ez törvényesen nem történhet meg. Az

egyre kacifántosabb büntetőügyben

augusztus eleje óta eddig már háromszor értesítette a védelmet a nyomozóhatóság arról, hogy befejezték munkájukat.

Csakhogy a legutolsó iratcsomagot, 3300 oldalt október utolsó napján vehették át, márpedig ettől számítva legalább 30 napot kell adni a bennük foglaltak megismerésére. Ha ez előtt történne meg a vádemelés, azt a bíróságnak el kell utasítania – mondta a Független Hírügynökségnek Czeglédy ügyvédje.

Hankó Faragó Miklós szerint tehát legkorábban december elején nyújthatják be a vádiratot a bíróságnak.

Ami ezután következik, az enyhén szólva áttekinthetetlen.

A bíróság szeptember 3-án hosszabbította meg Czeglédy letartóztatását újabb három hónappal, elfogadva az ügyészek azon „újonnan felmerült adatokon” alapuló állítását, hogy Czeglédy utasítására akadályozták meg egykori munkatársai a nyomozókat abban, hogy házkutatáskor mindenhová bejussanak.

Az azóta megkapott – mostanra már körülbelül 54 ezer oldalra hízott – irathalmazban azonban a védelem megtalálta azokat a nyilatkozatokat, amelyekben a nyomozók tételesen cáfolják ezt az állítást, s a dátumokból kiderül, hogy ezek a tanúságtételek már a letartóztatás meghosszabbítása előtt az ügyészek birtokában voltak, de a bíróság előtt elhallgatták.

Nem lehet eléggé hangsúlyozni, ez mennyire súlyos visszaélés, mert

szándékosan nem adtak át alapvető bizonyítékot se a bíróságnak, se a védelemnek

– mondta az ügyvéd.

Emiatt Czeglédy feljelentést tett hivatali visszaélés bűntette miatt az ügy „gazdája”, Szanka Ferenc ügyész ellen. Mivel ezt az ügyészség – előre kalkulálhatóan – elutasította,

Czeglédy Csaba pótmagánvádban viszi tovább a feljelentést,

amelyet a bíróság november elején befogadott.

A pótmagánváddal együtt kizárást is kértek a Csongrád megyei főügyészség egész nyomozócsoportja ellen, s magát Szanka ügyészt is szeretnék elfogultság miatt kitetetni az eljárásból. Ez utóbbit az ügyészségnek kellene elfogadnia, ami valószínűtlen, de a bíróság még eleget tehet kérésüknek – derül ki az ügyvéd fejtegetéséből.

Ha ez bekövetkezne, az nem eredményezné az ügy visszakerülését a startvonalra, inkább az várható, hogy a jövőre nézve kellene átadni az ügyet másvalakinek, akár Csongrádon kívüli megyében. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy az új vádló átvenné a komplett vádiratot a kizárt kollégától, és a maga nevében nyújtaná be a bírósághoz. Erről persze kívülről lehetetlenség megbizonyosodni, de egy effajta bonyolult, 54 ezer oldalas iratanyagra épülő vádiratot megírni nem néhány nap vagy hét.

Az már más kérdés,

mennyire alapos vádképviselet várható el olyan ügyésztől, aki nem maga állítja össze a periratot

– ért egyet a felvetéssel Hankó Faragó Miklós.

Czeglédy Csaba és 21 társa ellen bűnszervezetben, üzletszerűen elkövetett, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás miatt zajlik a nyomozás, mintegy hatmilliárd forint áfa be nem fizetése és/vagy be nem vallása gyanújával. Czeglédy tavaly júniusa óta van letartóztatásban, úgy, hogy október elején volt egy éve az utolsó kihallgatása. Azóta „mindössze” annyi történt vele, hogy húszat meghaladó bizonyítási indítványukat mind elutasították.

Az eljárás alaposan beépült a politikába, Czeglédy tüske a köröm alatt a kormány számára: a szombathelyi ügyvéd és városi MSZP-képviselő 2013. szeptemberében robbant be az országos nyilvánosságra, amikor egy rejtett kamerás felvételre hivatkozva

kokainozással gyanúsította meg a fideszes alpolgármestert.

Később számos ügyben a DK és Gyurcsány Ferenc jogi képviselője volt, ezért kapott mindjárt politikai élt a per. Ennek további vetületéről írtunk itt, és itt. Előbb a parlamenti többség, aztán a kormány úgy döntött, hogy az ártatlanság vélelmének elvetésével kimondják Czeglédy bűnös voltát és kifizetik az állítólagos kárt.

Czeglédy letartóztatásának határideje december 5-én lejár, természetesen ennek megszüntetését ismét kérni fogják. Annak figyelembe vételével is, hogy az előző alkalommal – mint írtuk – az ügyész lényegében átejtette a bíróságot.

Czeglédy tehát másfél éve van letartóztatva, hónapok óta hozzá se szóltak.

Azóta – a szeptemberi letartóztatási iratokból tudhatóan – egy sor tanúmeghallgatást elvégzett a hatóság (de egyetlen védői bizonyítási indítványnak sem adott helyt), és állítása szerint most már tényleg készen áll a bíróság elé állni a bizonyítékokkal.

Ha mindezek alapján mégse engednék szabad lábra Czeglédy Csabát, akkor komolyan

szóba kerülhet az Emberi Jogok Európai Bíróságához fordulás.

Ez ugyanis attól függetlenül lehetséges, hogy maga a büntetőeljárás zavartalanul folyik. Emlékezetes, hogy Hagyó Miklósnak 2013 áprilisában 12 500 euró nem vagyoni jellegű kártérítés és 6 ezer euró perköltség (akkori árfolyamon körülbelül 3 750 000 és 1, 8 millió forint) megfizetésére kötelezték a magyar államot; egyéb körülmények mellett akkor mindössze kilenc havi előzetest ítéltek indokolatlanul hosszúnak. (A jogerős ítélet végül tavaly szeptemberben lett meg.)

E felvetésekkel kapcsolatban részletekbe nem bocsátkozott Hankó Faragó Miklós, csak annyit mondott, hogy

mérlegelik ezt a lehetőséget is.

Ahogyan készülnek arra is, hogy az ügyet esetleg rendkívüli jogorvoslatig kell vinniük itthon, aztán pedig ebben is következhet az Emberi Jogok Európai Bírósága.

Bréking nyúz, 2018. november 9. – Tudósítás a másik valóságból

0

A politikai ürítés komolyan veendő dolog, Kovács Ákos nehezen száll ki reggelente az ágyból, de karrierje 30 év után is szárnyal, Zuckerberg galaxisában már a puli szó is gyűlöletbeszéd, miközben egy máltai énekes, aki korábban homoszexuális volt, megtérését követően változtatott életén.

 

Az ember mérlegeli eddigi életét

„Számomra is hihetetlen, hogy már 50 éves vagyok. Nehezen barátkoztam meg vele, de végül is ez csak egy szám és a legfontosabb az, hogy belül mennyire érzi magát fiatalnak az ember, én pedig egy percnél se tartom magamat többnek huszonévesnél. Bár én is érzem, hogy egyre nehezebb kikelni reggelente az ágyból, de el kell fogadnom, hogy ez az élet rendje. Sokszor az ember mérlegeli az eddigi életét, mindazt, amit elért. Egyfajta mérlegelés a Visszaszámlálás című könyvem is, ami az idén jelent meg. Ebben elmesélem az egész életemet a gyerekkoromtól a színpadi sikereimig. A legfontosabb pedig, hogy hálát adok Istenek a fantasztikus családomért és a közönségem mérhetetlen szeretetéért – mosolyodott el az énekes, aki a korábbiakhoz hasonlóan egy dupla Aréna-koncerttel zárja az évet december 14-én és 15-én. Ez is azt bizonyítja, hogy Ákos karrierje 30 év után is szárnyal. Az énekest mégis sokszor kétségek gyötrik.” (Lokál: Kovács Ákos: Belül fiatalnak érzem magam)

Fosófantom Vásárhelyen

„Megtudtuk tőle, hogy valaki – nyilván a vásárhelyi fosófantom – heti rendszerességgel a fürdő medencéjében végzi nagydolgát. Úgy tűnik, ezekből a fantomokból egyre több van mostanában. Az illető – mint Márky-Zay meséli – komoly gazdasági károkat okoz, hiszen le kell engedni a medence vizét az exkrementum lehalászása után és fertőtleníteni is kell. Mindez pedig súlyosan megterheli a város egyébként is üres pénztárcáját.

A jeles státusférfiú nem zárja ki a politikai okokat sem. A politikai ürítés pedig komolyan veendő dolog. Bár lehet, hogy a fosófantom csak a papír árát akarja megspórolni. Továbbá szerintem akár az is elképzelhető, hogy a vízben szülés mintájára – ami állítólag könnyebb – ezt a műveletet is kevesebb nehézséggel lehet a medencében végezni.

Nem tudok számot adni róla, hogy miért, de nekem a népszerű Hófehérke és a hét törpe című Grimm mese egy jelenete jutott eszembe, és azon nyomban el is képzeltem az esetet, a mese stílusában.

A feudális erdőben állt egy tipptop kis demokratikus házikó, ebben éltek a törpék. Szóval egy este jönnek haza a demokratikus törpék: Hapci – a Sneider, Kuka – a Hadházy, Morgó – a Puzsér, Tudor – a Fekete-Győr, Szundi – a Bajnai, Vidor – a Kunhalmi (női kvóta kérem szépen!) és utoljára, de nem utolsósorban Szende – a Márky-Zay”. (PestiSrácok: Hófehérke és a hét demokrata)

Zuckerberg ávósai

„Újabb cenzúraválogatás olvasóink letiltott tartalmaiból. Zuckerberg ávósai szerint már a puli szó is gyűlöletbeszéd, ezerrel cenzúrázzák az USA felé tartó migránskaravánról szóló kritikus híreket és fotókat, továbbá kiderült, hogy már a 777blog sincs biztonságban. Censored a 888-on.

Erre Zaymus Eszter, a CitizenGo magyarországi kampányigazgatója hívta fel a figyelmünket.

A Facebook eltávolította a 777 bejegyzését, amelyben Matthew Grech történetét linkelték be: a máltai énekes korábban homoszexuális volt, de megtérését követően változtatott életén, erről pedig az X-Faktor című tehetségkutatóban mesélt. A tanúságtételből hatalmas botrány lett, a Facebook és a YouTube letiltotta a videót, a máltai kormány pedig közleményt adott ki.” (888: A Facebooknál mindent megtesznek azért, hogy száműzzék a jobboldali embereket és tartalmakat)

Orbán ráijesztett a magyarokra: azt mondta, hogy el fogunk fogyni

0

A miniszterelnök szerint Magyarországon a népesség folyamatosan csökken, és ha ez így megy tovább, akkor a magyarok el fognak fogyni. A CEU-ról annyit mondott: blöff, hogy az egyetem Bécsbe költözne.

 

A még erősebb családpolitika történelmi összefüggésben jó az egész nemzetnek, ezen belül a fiataloknak is, akik felmérések szerint általában családban gondolkoznak, több gyermeket szeretnének, mielőtt szembesülnének a felnőttkori anyagi nehézségekkel – mondta Orbán Viktor miniszterelnök pénteken, a Kossuth rádióban.

A kormányfő rádióinterjújában úgy fogalmazott, olyan Magyarországot szeretne, amelyben egyetlen fiatalnak sem kell megváltoztatnia a gyermekvállalásra, családalapításra vonatkozó terveit csak azért, mert anyagi nehézségekkel találja szemben magát. Elmondása szerint Magyarország európai összevetésben ezért költi már most is a legtöbbet a családok támogatására saját nemzeti össztermékéhez, vagyis gazdasági teljesítményéhez képest. Ennek a mélyén az a megfontolás is ott van, hogy Magyarországon a népesség folyamatosan csökken, és ha ez így megy tovább, akkor a magyarok el fognak fogyni. Hozzátette: a történelemben

mindig baj szokott lenni abból, ha kevesebb gyermek születik, mint amennyi a közösség biológiai fenntartásához szükséges. 

Azzal kapcsolatban, hogy Manfred Webert, a bajor Keresztényszociális Unió (CSU) politikusát választotta meg csütörtökön az Európai Néppárt (EPP) úgynevezett csúcsjelöltjévé az Európai Bizottság elnöki posztjára, a pártcsalád helsinki kongresszusán, Orbán auz mondta: két jelöltből lehetett választani, egy szélsőséges módon liberális politikus volt az egyik jelölt, a másik pedig a bajor Manfred Weber.

A miniszterelnök szerint nem volt nehéz eldönteni, hogy ki mellett tegye le voksát a Fidesz-KDNP. Kifejtette: Manfred Weber az áprilisi, magyarországi országgyűlési választásokon részt vett, támogatását fejezte ki a Fidesz-KDNP felé. „A mögöttünk álló európai támogatást is szimbolizálja az, hogy a nekünk nyújtott segítséget, és a támogatást most visszaadjuk” – fogalmazott Orbán.

Meg szoktuk nyerni a választásokat, azonban még nem vagyunk acélosak – vélekedett Orbán Viktor. Hozzátette: az európai baloldal összeomlásban van, azonban az EPP számára is van még teendő.

A miniszterelnök szerint miután a Néppárt adta az elmúlt évek európai vezetőit, az elmúlt évek gondjaiért is felelősséget kell vállalni. Két kudarcot tudhatunk magunk mögött: az egyik, hogy a briteket nem sikerült az Európai Unión belül, a migránsokat pedig azon kívül tartani.

A miniszterelnök szerint mióta a CEU Magyarországon van, folyamatos a hisztériakeltés. Orbán Viktor szerint blöff, hogy az egyetem Bécsbe költözne, de senkinek nem ad felmentést a törvények betartása alól. Orbán Viktor kitért a legújabb nemzeti konzultációra és ara kérte a nőket és az asszonyokat, szánjanak fél órát rá és töltsék ki a kérdőívet.

Elégedetlenkedjünk a pusztában?

„Magyarország területén a tüntetések szünetelnek!” Amennyiben a Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes nevével fémjelzett törvénymódosítás átmegy a parlamenti szavazógépezeten (már pedig miért ne menne át?), fél év múlva egy-egy ilyen táblát nyugodtan kihelyezhetne a kormányzat az összes határátkelőhöz. Nem ez lesz az első olyan korlátozó rendelkezés, amely az „emberek” véleménynyilvánítási, gyülekezési alapjogát megszorítja. Hack Péter, az ELTE Általános Jogtudományi karának tanszékvezető professzorának véleményét kértük a tervezett jogszabályról.

  • Amire aligha lehet alkotmányos érveket találni
  • Hagyjanak délután szunyókálni!
  • Erdogan ellen nem, mellette igen
  • Körbezáruló intézkedések

Sokak szára meglepőek azok a gyülekezési jogot korlátozó rendszabályok, amelyeket a Fidesz politikusai egyre-másra törvénybe iktatnak. Ön mit gondol erről?

A korábbi évtizedekben számos alkalommal éppen a Fidesz élt azzal a lehetőséggel, hogy a kormányzati lépések ellen tüntetéseket szervezve fejezze ki az ellenérzéseit. Ilyen rendezvényekre a nemzeti ünnepeken is sor került, hiszen

éppen ezek az évfordulók voltak a legalkalmasabbak a kormányzati politikával szembeni kritikájuk kifejezésére juttatására.

Mind az Alaptörvény, mind a nemzetközi gyakorlat az alapjogok korlátozását a szükségesség és az arányosság követelményéhez köti. Akkor indokolt a gyülekezési jog korlátozása, ha azt alkotmányos érvekkel alá lehet támasztani.

Sokan már a közelmúltban hozott korlátozó intézkedéseket is problémásnak találták.

Én abban nem látok semmi kivetni valót, ha a politikusok magánszféráját igyekszünk megkímélni az inzultusoktól, és kivesszük a gyülekezési jog hatálya alól. Amerikában ennek már teljesen végletes példáit láthatjuk: szenátorokat az étteremben is molesztálnak, a lakásuk előtt kiabálnak, a gyerekeik füle hallatára szidják a szüleiket. Erre semmi szükség nincsen. Ők nem részei a politikai döntéshozatalnak, s

ez akkor is ellenszenves volt számomra, amikor Orbán Viktor, vagy Gyurcsány Ferenc háza előtt tették ugyanezt.

Ezzel nincs is semmi baj, de az új szabályok szerint bárki tiltakozhat az ablaka alá tervezett nagygyűlés ellen, mondván, délutáni szunyókálásában zavarja a hangoskodás.

Ezek valóban túlzások, mert a gyülekezési jog csak akkor tölti be a funkcióját, ha nyomatékosan hangot adhatnak a résztvevők az elégedetlenségüknek. Ha ezt nem engedi a kormányzat, akkor

nem marad más hátra, mint az elégedetlenkedőknek ki kell menniük a pusztába, és ott elmondhatják, ami bántja őket.

De ezzel is csínján kell bánni, mert az állatvédők szót emelhetnek ez ellen is, mondván, az erdő lakóit zavarja a tömeg jelenléte. Ez persze abszurditás. Mint ahogyan az is, hogy ugyanott lehetett Erdogán mellett tüntetni, de ellene nem.

Félnie kell a hatalomnak az ilyen gyűlésektől?

Szerintem egyáltalán nem. Ezek jó példái az önkényes törvénykezésnek. A Semjén-féle előterjesztés az Alaptörvénnyel össze nem egyeztethető módon még az önkormányzatokat is felhatalmazná, hogy bizonyos területeket kivonjanak a „közterület” fogalmából, s ezzel rendeleti úton korlátozhassák a tüntetések helyszíneit, s ezzel együtt csorbíthassák az ott lakok alapjogait. Ha úgy döntenek, akkor megtehetik akár azt is, hogy

január 1-től december 31-ig napi 24 órában „megemlékeznek a település fontosságáról”, és ezzel lehetetlenné tehetik, hogy ott bárki tiltakozhasson, mondjuk, egy tervezett szemétégető megépítése ellen.

Pedig a gyülekezés szabadsága éppen az ilyen esetekben jelent állampolgári jogot.

Akár lefutottnak is tekinthetjük ezt az ügyet? A parlamenti többség aligha mond majd nemet a KDNP elnökének „ötletére”.

Még lehet a rendelkezés útjában egy komoly akadály: az Alkotmánybíróság. De ismerve a testület egypárti többségi összetételét, nem tartom kizártnak, hogy meghajolnak majd a „kormányzati érdek” előtt.

Ebben az esetben nem is marad további jogorvoslati fórum?

Tudjuk, hogy már szervezik a közigazgatási bíróságokat, amelyeknek éppen az ilyen, „állampolgárok kontra állam” ügyekben lesz majd döntési jogköre. Ettől sem várnék azonban túl sokat. Brüsszel nem feltétlenül tud ilyen kérdésekben jogorvoslatot nyújtani, legfeljebb megfogalmazhat újabb, a jogállamiságot korlátozó lépés elleni kifogást, kimondhatják, hogy Magyarországon indokolatlanul és megalapozatlanul korlátozzák az emberi alapjogokat. Ejnye-ejnye. Ha valaki ennyivel nem éri be, és nem nyugszik bele, hogy nem gyakorolhatja a jogait, a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságához fordulhat. Néhány év alatt akár ítélet is születhet a beadványáról, amelyet a kormány vagy elfogad, vagy – mint tette annyi más esetben – figyelmen kívül hagy.

Ha jól értem, nem lát sok esélyt arra, hogy ki lehessen törni ebből a jogi csapdából?

Most úgy tűnik, körbezárulnak bizonyos, a szabadságjogokat korlátozó intézkedések,

igazán pártatlan, elfogulatlanul ítélkező testület a határainkon belül nem marad.

Jogaink korlátozását illetően mire számíthatunk még ettől a kormánytól? Van még olyan terület, amire eddig nem fordítottak figyelmet?

Lassan ott tartunk, amit Orwell megírt az 1984-ben. Az én fantáziám e téren meglehetősen szegényes, és nem is adnék szívesen tippeket sem.

Az már látható, hogy a bíróságok körül erős küzdelem zajlik,

nehezen értelmezhetőek jóhiszeműséggel az Országos Igazságszolgáltatási Tanács (OIT) elnökének intézkedései, de nem lepődnék meg azon sem, ha a Velencei Bizottság jóváhagyná a közigazgatási bíróságok modelljét, és ennek mintáját a teljes bírósági, igazságszolgáltatási rendszerre kivetítenék.

Azt halljuk, igazán azok a nemzetek sikeresek, amelyek a jogállamiság, az emberi jogok elveit tisztelik. A ma felnőtt nemzedéke megérheti még ezt idehaza is? Ön bízik ebben?

Bízom. Annak idején, 1986-88 környékén, nem bíztam abban, hogy valaha megváltozhat az a rendszer. Aztán mégis megtörtént. Miért ne történhetne meg most is?

A kormánymédia már megint gátlástalanul hazudozik a CEU-ról – persze lebuktak

0

A Magyar Idők egy hangfelvételre hivatkozva azt állította, hogy nem indított egyetemi képzést a Soros-egyetem, a CEU az amerikai Bard College-dzsal közösen, és ezzel persze megsértette a CEU-törvényt. Vagyis a CEU nem teljesíti a feltételeket, ezért nem működhet majd Magyarországon. Ezt a vádat aztán átvette az egész kormánymédia, az MTI-től az Origón át a Pesti.Srácok.hu-ig.

A propaganda lap szerint a Bardon a Mesterképzésért Felelős Tanulmányi Osztály vezetője, Janet Stetson arról tájékoztatott egy diákot, hogy nincs a CEU-nak mesterképzése az egyetemen. Csak egy jelentéktelen együttműködés van a két egyetem között: a Bard College alapképzésben részt vevő diákjai fél vagy egy évre ellátogathatnak a CEU-ra Erasmus-ösztöndíjhoz hasonlóan.

Mindezt persze Enyedi Zsolt, a CEU rektorhelyettesre és a Bard tanulmányi főtitkár-helyettese, Jonathan Becker is megcáfolta.

Enyedi Zsolt Facebook bejegyzése:

Méretes lukra futott a Magyar Idők

A sok rosszindulatú és szánalmas próbálkozás közül is kiemelkedik a Magyar Idők mai cikke. Először is azt „bizonyítják”, hogy a Bard College-ban folyó programunk nem mesterdiplomát ad, hanem oklevelet (advanced certificate-et). Ezt a nyomozó újságírás módszereivel, egy rögzített beszélgetés hanganyagára való hivatkozással teszik. Megtehették volna persze azt is, hogy közvetlenül idéznek tőlünk, hiszen több tucat nyilatkozatunkban és kommünikénkben állítottuk ugyanezt, de akkor hol maradt volna a leleplezés.

Ami még kínosabb, a rövid beszélgetés jelentős része a Study Abroad programról szól, nem az Inequality Analysis programról. A napilapnak ezek szerint nem esett le, hogy ez egy másik program, mint az, amit tavaly indítottunk el. A Bard diákjai már hosszú évek óta járnak hozzánk cserediákokként, a Study Abroad keretében, ennek semmi köze az Inequality Programhoz.

Amikor a Magyar Idők újságírója tegnap felhívott és említette a hangfelvételt, kértem, hogy mutassa meg. A szerkesztői nem engedték. Kár, ezzel megkímélhették volna a – feltételezésem szerint – jószándékú kollégát attól, hogy a teljes inkompetencia benyomását keltse.

A cikk azt is állítja, hogy az „advanced certificate” „nem megszokott” felsőfokú képzések esetében, ami egyértelműsíti, hogy a lap munkatársai még nem láttak belülről amerikai egyetemet.

A leggyönyörűbb a konklúzió: „A Soros-egyetem tehát valótlanul állította korábban, hogy a BC-vel kötött megállapodásuk eredményeként képzést indítottak az Egyesült Államokban, így továbbra sem felelnek meg a magyar törvényeknek.” Írta ezt az újságíró annak ellenére, hogy átküldtem neki a New York Oktatási Hivatala igazgatójának a hivatalos levelét amiben leszögezi, hogy a Bard-os együttműködés keretében, valamint attól függetlenül New York városában, felsőfokú oktatást végzünk New York Államban.

Azt is javasoltam neki, hogy forduljon a Bard illetékes munkatársához, a tanulmányi főtitkár-helyetteshez. Ezt nem tette meg, gondolom nem engedték neki, pedig ezzel elkerülhette volna a totális leégést. Én most megtettem, és már meg is érkezett a válasz, amit idemásolok.

Amennyiben a Magyar Idők munkatársainak szüksége lenne fordításra, csak szóljanak.

Cáfol a Bard College is

Az angol nyelvű levelet itt most nem tesszük közzé teljes terjedelemben, akit nagyon érdekel, az elolvashatja Enyedi Facebook posztjában. Néhány részletet azonban magyar fordításban most közlünk. A hosszú levél elején rögtön kiderül az is, hogy Jonathan Becker nem csak a Bard tanulmányi főtitkár-helyettese, hanem a CEU képviselője is New York-ban.

Hangsúlyozza, hogy a CEU közös programot működtet a Bard College-dzsal, az oklevelet (advanced certificate-et) adó Inequality Analysist, amelyet New York állam oktatási hivatala már bejegyzett. Azt is hozzáteszi, hogy már van is egy olyan hallgató, aki elvégezte a programot és jelenleg egy tucat hallgató tanul a program keretében New York államban, Annandale-on-Houstonban, a Bard campusán. Az ott tanuló diákok majd Budapesten, a CEU-n is tanulnak.

„Ha jól értem, a magyar újságíró azt állítja, a Bard munkatársa arra utalt, hogy a Bard és a CEU között nincs program. Először is azt sugallni, hogy a Bard és a CEU között nincs program, vagy hogy a CEU nem kínál egyetemi oktatást New Yorkban abszurd – totális ferdítés és kitaláció.”

A hangfelvételt is manipulálták

Filipov Gábor politológus a Facebookon megírta, hogy a vágatlan telefonbeszélgetésből (amit a Magyar idők már levett) kiderül: a diák a Bardon szerezhető képesítésekről érdeklődött, nem a CEU-s képzésekről. A Bard munkatársa pedig a közös programokról informálta, nem a CEU saját képzéseiről, tehát nem arról, amit a törvény megkövetel.

A Nézőpontnál október nagy vesztese az LMP

0

A kormánypárt támogatottsága továbbra is nagyon erős, s szeptemberhez hasonlóan 13 mandátumot szerezhet a májusi EP-választásokon. Az októberi hónap nagy vesztese az LMP, amely „most vasárnap” nem jutna be sem a magyar, sem az uniós parlamentbe. Itt a Nézőpont Intézet legújabb pártpreferenciája.

 

Októberben is a kormányzó pártokkal szimpatizál a teljes felnőtt magyar népesség 38 százaléka, amely nagyjából 3 millió magyarnak felel meg. A pártverseny második helyén továbbra is a Jobbik található a múlt havival megegyező, 10 százalékos táborral (800 ezer szimpatizáns), az MSZP-P pedig szintén megtartotta 5 százalékos népszerűségét (400 ezer szimpatizáns), míg a DK csak a teljes népesség 4 százalékának támogatására számíthat (320 ezer szimpatizáns).

Októberben a többi releváns párt számára csak a felnőtt magyarok 2-2 százaléka (160 ezer fő) mutatott érdeklődést. Különösen az LMP szerepelt rosszul, amely immáron csak a választópolgárok 2 százalékát tudhatja maga mögött. Népszerűsége így megegyezik a már hónapok óta ezen a szinten álló Momentuméval és a Magyar Kétfarkú Kutyapártéval. Az újonnan alapított Mi Hazánk továbbra is 1 százalékon áll (80 ezer fő).

Minden második szavazó a Fideszt választaná

A választáson részvételüket ígérő választópolgárok pártpreferenciái kis mértékben változtak a szeptemberi adatfelvétel óta. A Fidesz-KDNP továbbra is megszerezné a szavazatok abszolút többségét (51 százalékát). Így elmondható, hogy minden második választó Fidesz-szavazó.

A Jobbik az előző havinál 1 százalékponttal gyengébben, 17 százalékon áll, míg az MSZP-P közös lista 10, a DK listája 8 százalékot érne el. Nagy a tülekedés a parlamenti küszöb közvetlen közelében, de az októberi felmérés alapján a Momentum és Kétfarkú Kutyapárt továbbra sem jutna be a magyar és az uniós parlamentbe, az LMP pedig kiesne mindkét testületből. Az 1 százalékon álló Mi Hazánk Mozgalomnak sem volt erre még esélye a Volner János csatlakozása előtt készült adatfelvétel alapján.

A Nézőpont Intézet mandátumbecslése alapján a Fidesz-KDNP 13, a Jobbik 4, az MSZP-Párbeszéd 2, a Demokratikus Koalíció pedig szintén 2 embert küldhetne az Európai Parlamentbe.

„Mellézuhantam, átfordult a teste” – Ma 74 éve ölték meg Radnóti Miklóst

0

Radnóti Miklós 1944. május 19-én írta meg Töredék című költeményét, s ugyanezen a napon kézhez kapta újabb behívóját, amely már a harmadik munkaszolgálatára szólt.

 

Május 20-án vonult be Vácra, társaival még aznap továbbmentek Sződligetre. Innen öt levelezőlapot és öt levelet küldött haza. Május 27-én gyalog mentek tovább Vácra, majd onnan marhavagonokban indultak Szerbiába. Június 1-jén Zaječarba érkeztek, s a német Todt-szolgálat Lager Berlin nevű központi tábora felé vitt az útjuk, ez a jugoszláviai Bor közelében állott. Június 2-án Lager Heidenauba szállították teherautóval. Ott rézbányáknál, vasútépítésen dolgozott.

Két turnusban indultak haza a Lager Berlin munkaszolgálatosai, Radnótit eredetileg a második menetoszlopba osztották be, ám egy emberséges tiszt áthelyezte őt az első csoportba, amely korábban indult. A második csoportot a partizánok néhány nappal később felszabadították, mindenki megmenekült. Az első csoport létszáma jócskán megfogyatkozott, mire a nyugati magyar határhoz értek.

A költő a Harmadik Razglednicát Mohácson írta, 1944. október 24-én. Innen marhavagonban mentek tovább Szentkirályszabadjára, ahol az utolsó, a negyedik Razglednicát írta, amely egyben utolsó verse is. Ez kelt 1944. október 31-én. Szentkirályszabadján a bori keret visszavette az SS-től a foglyok felügyeletét. Szentkirályszabadja után Radnóti sorsa nem ismert, hogy Abdáig mi történt vele, nem tudni, a két település közötti útvonalról a vélemények különbözőek.

A már járni sem tudó Radnótit a győri kórházba irányították. Mivel a várost a szövetségesek éppen szőnyegbombázták, így rengeteg súlyos sebesült és halálos áldozat lett a romok alatt. Emiatt az intézmény nem tudta fogadni, elküldték. A beteg munkaszolgálatosokat – köztük Radnótit – egyetlen győri kórház se fogadta be. Halálának pontos körülményei nem teljesen ismertek, de egyes források szerint Marányi Ede honvéd alezredes parancsára, Tálas András hadapródőrmester ötfős kerete november 9-én Abda község határában lőtte le a végsőkig kimerült Radnóti Miklóst, 21 társával együtt.

Jegyzőkönyv a 12. számú holttestről

Orvosi vélemény: A tömeges gyilkosság elkövetésének időpontját mintegy 1,5-2 évvel datáljuk vissza: a rothadás fokát, a ruházat állapotát a talajviszonyokkal hozva összefüggésbe. A lövések általában hátulról előrehaladó irányúak (tarkó-arc), voltak azonban ellenkező irányúak is. A bűncselekmény 22 egyén életének erőszakos módon való kioltásában állott.

Ruházat: Hosszú steppelt szürke kabát, kötött nadrág, turista bakancs.

Vélemény: Tarkón, fejtető irányú koponyalövés, rögtöni halállal.

Jegyzet: A ruházatából előkerült iratköteg huszonöt tételből áll. A papírlapokon az írás elmosódott, szétázott, nehezen olvasható. A dokumentumok szélén egységesen vörös vérfolt.

A tisztiorvos megjegyzése: A kihantolás során a 12. holttest nadrágja hátsó zsebében találtam egy talajvízzel és az oszlásban lévő holttest nedveivel átázott és földdel szennyezett jegyzetfüzetet. Ezt napon megszárítottuk és a talajtól óvatosan megtisztítottuk: ez a jegyzőkönyv Radnóti Miklós magyar költő verseit tartalmazza. Kéri a megtalálót, hogy juttassa el Magyarországra.

A negatív hungarikum – I. rész

Túl sok a gyilok errefelé. A 93 ezer négyzetkilométerhez, meg a 10 millió lakoshoz képest legalább is. Százezer főre 2016-ban – ez a legújabb európai adatsor – Franciaországban például 1,31 gyilkosság jutott, Magyarországon ez a szám 2,05. Ez mennyiségi és minőségi szempontból árt az országimázsnak!

Valami nagy gáz van ebben a társadalomban. Ölnek esztelenül. Szegénység, alkohol, családi tragédiák a kulisszák mögött. Állatias elkövetési módok az emberölésekben. Valami nagy gáz van errefelé. Hogy mennyi az emberölések száma? Egy is sok, de, hogy növekszik, az már biztos. Manapság az embernek ilyen érzete van. Nincs ezen semmi csodálkozni való. A megtörtént eseteket sorolhatnánk napestig. Éppen, hogy túl vagyunk a halottak napján. Gyász hangulatunkat ébren tartják ezek a bűnügyek. Valami nem stimmel errefelé. Valami nagy gáz van emberek!

Valami nem stimmel errefelé. A fejekben nagy zűr van. Egyre kegyetlenebbek, egyre vandálabbak az elkövetési módok, melyekkel ölik áldozataikat az állattá vedlett, embernek mondott teremtmények, igazolva Camus megállapítását. Az ember az egyetlen teremtménye a világnak, aki nem akar az lenni ami. Valami nagy zűr van errefelé, mentálisan az egész társadalommal.

Nézzük hát idén az első három hónapot, január 1-től, március 31-ig.

Egy férfi a délelőtti órákban Szegeden, egy Szatymazi utcai lakás szobájában több alkalommal fejen ütötte barátnőjét, majd a sértett fejét falba verte, a nyakát pedig két kézzel leszorította. A bántalmazások következtében a sértett a helyszínen meghalt.

Egy másik férfi bement egy XVII. kerületi, Újlak utcai házba és ott lelőtt egy férfit, aki a helyszínen életét vesztette. A támadó ezt követően a lakásban tartózkodó nővel kiment az utcára, ahol a nőre is rálőtt, majd a fegyverét maga ellen fordította. A nőt és a támadót a mentők életveszélyes sérülésekkel szállították kórházba. Az elkövető később belehalt sérüléseibe.

Pásztó belterületén egy újszülött testrészét találták meg. A gyanú szerint egy a 34 éves nő megszülte a gyermeket, majd megölte.

Bejelentették a rendőrségen egy férfi halálát Láziból. Nem sokkal később bevitték a testvérét, a gyanú szerint ő követte el a gyilkosságot.

Újabb gyilkosság Rákoskeresztúron: féltékeny barátja ölte meg a 19 éves lányt.

A Győr-Moson-Sopron Megyei Főügyészség előzetes letartóztatását indítványozta annak a férfinak, aki otthonukban megölte a féltestvérét.

Minden előzmény nélkül megölte apját egy férfi Tornyospálcán, korábban szintén gyilkosságért ült.

Holtan találtak Mezőnyárádon egy idős nőt, akit az elsődleges adatok alapján élettársa ölt meg.

Valószínűleg egyik társa végzett egy 50 éves férfival Debrecenben, a rendőrök szerint ezt megelőzően egy hónapig a szolgájaként használta és kínozta.

Holtan találtak egy idős nőt szombat délelőtt 9 óra után nem sokkal egy foktői házban, Bács-Kiskun megyében. A helyszíni és halottszemle adatai alapján az asszonyt megölték, valószínűleg a saját lánya végzett vele, aki utána öngyilkos akart lenni. Kórházba vitték, hogy ott ellássák a sérüléseit.

A borsodi Dövényben a párt egy pincébe vitték, ott két férfi valamint egy nő a fiatalembert karddal és számtalan késszúrással kivégezte. Barátnőjét arra kényszerítették, hogy nézze mindezt végig, azt mondta, az ő nyakához is kardot szegeztek. A nőt végül elengedték, de megfenyegették, hogy senkinek sem szólhat. Másnapig bírta, aztán elment a rendőrségre.

A Somogy megyei Iharosban két ötvenéves férfi együtt italozott, majd szóváltás alakult ki közöttük, ennek során a főbérlő egy késsel megszúrta vendégét, aki belehalt sérüléseibe.

Bűncselekmény áldozata lett egy 55 éves nő, akit holtan találtak a debreceni Nagyerdőben.

Két asszonyt megölt egy férfi a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Kenézlőn. Az 50 éves férfi megölte élettársát és az asszony nőtestvérét.

Egy Szigetszentmiklóson lévő szálláshelyen bántalmazták az egyik alkalmazottat, aminek következtében a nő olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy életét vesztette.

És ez még csak 2018 első negyedéve volt!

Az Eurostat által közzétett adatokból, meg hazai rendőrségi forrásokból ijesztő képet kaptunk.

Folytatás a következő részben.

Bréking nyúz, 2018. november 8. – Tudósítás a másik valóságból

0

Lebuktatta a CEU-t a Magyar Idők. A  liberális média számára az a fontos az amerikai választáson, hogy hány nő, leszbikus, mohamedán, szuahéli, zsiffin, piréz stb. kapott most képviselői helyet. Mint ahogy korábban ünnepelték az Egyesült Államok első néger elnökét, aki persze szar elnök volt.  Közben az is kiderült, hogy az isiászos Jean-Claude Juncker megint hangulatban volt.

A Soros-egyetemnek nincs megfelelő külföldi képzése

Nem indított egyetemi képzést a Soros-egyetem, a CEU az amerikai Bard College-dzsal közösen – írja a Magyar Idők egy birtokába került hangfelvételre hivatkozva. Mindössze jelentéktelennek mondható együttműködés van a két intézmény között, amely abban merül ki, hogy a Bard alapképzésben részt vevő diákjai néhány hónapra eljöhetnek Európába a Soros-egyetemre, az Erasmus-ösztöndíj programban követett gyakorlathoz hasonlóan. (Magyar Idők: Az amerikaiak buktatták le a CEU-t – hanganyaggal)

Csúcsra járatja az identitáspolitikai elmebajt a liberális média

A demokraták ugyan megszerezték a többséget a képviselőházban, ám a nagy áttörés nem sikerült. A szenátusban pedig a republikánusok hódítottak el helyeket a demokratáktól. Ám a lényeg nem is ez, hanem az, ahogyan a liberális média beszámol az eredményekről. Számukra az a fontos, hogy hány nő, leszbikus, mohamedán, szuahéli, zsiffin, piréz stb. kapott most képviselői helyet.

Ugyanezt sikerült eljátszani Barack Obama megválasztása után is. A lényeg az volt, hogy Obama volt az Egyesült Államok első néger elnöke, és ennek önmagában is örülni kell, függetlenül attól, hogy a legszarabb elnök volt Jimmy Carter óta. Az a lényeg, hogy néger. Most az a lényeg, hogy ki leszbikus, nem bináris, szomáliai. (888: Meleg, indián, muszlim, nő, szomáliai, palesztin, leszbikus: csúcsra járatja az identitáspolitikai elmebajt a liberális média)

Juncker Helsinkiben is “hangulatban volt”

Az isiászos Jean-Claude Juncker megint hangulatban volt az Európai Néppárt éppen az utódjelöltjéről döntő helsinki kongresszusán, amikor a VIP-társalgóban a tőle megszokott ruganyos léptekkel (nikotinéhségét csillapítandó) nekiindult megkeresni a kijáratot. A PestiSrácok.hu videójának tanúsága szerint végül Orbán Viktor segítségével sikerült kinyitnia az ajtót…

Már megérkezésekor is nagyon vigyáztak testőrei a furcsán viselkedő Junckerre. Az isiászos, politikusokat végigpofozó, kokizó, papírkötegekkel legyintgető Jean-Claude Juncker testőrei kínosan ügyeltek arra, hogy megóvják szeretett elnöküket az újságírói kérdésektől. (PestiSrácok.hu: Juncker Helsinkiben is “hangulatban volt” – Orbán segített az ajtónyitásban)

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK