A napokban az MTI közleményben jelezte, hogy Együttműködési nyilatkozatot írtak alá az egyházi kórházak, és felosztották egymás között a betegellátási területeket. Megosztják erőforrásaikat, szakembereiket is. „Velkey Györgynek, a Bethesda Gyermekkórház főigazgatójának sikerült nagyot mondani: „az Egészséges Budapest programmal szoros szinkronban a következő években jelentősen bővülnek majd az egyházi kórházak”.
A Bethesda igazgatója felidézte: az elmúlt évtizedekben sokszor „hisztérikus kampányok kísérték” egy-egy egyházi kórház meg-, illetve újraalakulását. Kitért arra, hogy az egyházi kórházak nemcsak minőség szolgáltatást nyújtanak, hanem más szemléletet is képviselnek. Szerinte a közbeszédben nem ismerik a caritas vagy diakónia szavak – „a szeretetből fakadó önzetlen szolgálat” – valódi jelentését.
Velkey főigazgatónak sikerült az ápolói hivatás értékeit az újonnan szerveződő egyházi intézményekben dolgozók kizárólagos használatára kisajátítani.
Pedig a helyzet az, hogy miközben az egyházi kórházak „újnak” mondott szemléletről beszélnek, s a kormány horribilis pénzekkel megtámogatja működtetési költségeiket, aközben az eddig is, és ezután is nyomorultabb körülmények közé züllesztett, nem egyházi intézetekben dolgozó nővérek, erejüket megfeszítve végzik a „szeretetből fakadó” önzetlen szolgálatot. Mondjuk a Honvédkórházban, ahol még mindig tartoznak a munkabérekkel az ápolóknak, vagy Ajkán, Orosházán, és így tovább, számos más magyar kórházban. Ezért az ápolói hívatás képviselőit megosztani bűn! Sőt több! Betegnek, Istennek nem tetsző gondolat.
Hadd indokoljam mindezt tételesen. A vallási értékek belső beállítottságot, értékszemléletet jelentenek, amely valamely közösség egészét és tagjait érintik. Általános jellemzője, hogy a hívők bizonyos hitelvek tartalmi összetevőit az embertől független, örök, transzcendens értékeknek tekintik, amelyek részletes leírása vallási szabályokban található. Az egyetemes emberi történelmen végighaladó zsidó-keresztény kultúra legrégebbi erkölcsi parancsainak rendszerét a Bibliában olvassuk, legismertebb kötelességtanát a Tízparancsolat tartalmazza. Az iszlám vallás tanításait a Korán, a zsidó vallás szabályait a Tóra foglalja magába. A buddhista erkölcsi alapok, a hagyományokból következően a Négy Nemes Igazság szavaiban, a Nemes Nyolcrétű Ösvényben vannak kifejtve.
Velkey doktor bizonyára nem a hazánkban egészségügyi intézményeket működtető kisegyházakra, a drog, az alkohol okozta pszichiátriai betegek szakápolóira, vagy a hajléktalanokat ellátó rendszer ápolóira gondolt, nem is a Menhely Alapítványnál, az Oltalom Kórházban, a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség egészségügyi intézményeiben loholó szakdolgozókra. Aligha az idős betegeket ápoló szakápolókra. Nem hinném, hogy a már a kebelbarátok közül kitaszított, legalább 80 ezer, szakdolgozóról jutott eszébe a gondolat, akik – mit tesz Isten! – a hívatás értékeit képviselve, fillérekkel megvásárolt erejükkel szolgálják, sokan cselédszerepbe taszítva Magyarország lepusztult egészségügyét. Kiszolgáltatottan, és most már emberi méltóságukban megalázottan. Mert
a főigazgató szavai szerint munkájuk nem a szeretetből fakadó önzetlen szolgálatot képviseli, ez szerinte a közbeszédben nem ismert.
Akkor miért dolgoznak? – kérdem. A szánalmas fizetésükért? Vagy bármilyen hihetetlen belső meggyőződésből, belső erkölcsi tartásból ápolnak, cipelnek beteget, mentenek embereket vallási háttér nélkül?
A hívatás értékeiről Uustal, a nemzetközi tekintélynek számító ápolásfilozófus azt mondja: „az hogy hogyan teljesítesz, mint ápoló, az értékrendedtől függ, és ez az értékrend alakítja ki az ápolási filozófiádat.” Teszem hozzá: mindegy is, hol milyen fenntartású intézményben dolgozik az ápoló.
Nem minden ember nő fel vallásos környezetben, ugyanakkor a hit ereje másokra is erős befolyással van. A vallási értékek jelentősége igen erősen megnő a veszélyeztetett élethelyzetekben, súlyos balesetek, gyógyíthatatlan betegség átélése kapcsán, a műtétre való felkészülés során. Ilyenkor a hittel nem rendelkező is hívővé válhat. A vallás és a hit kérdései a legbelsőbb érzéseinkhez visznek közel, a megszólítás az egyik embertől a másikig, a „lélektől, lélekig” tart. De ez az út egy csodatétel, lehet vele jól élni, lehet visszaélni.
Az empátia, a hívő ember segítése, jó értelemben vett elkötelezettség. Alázat, amely kötelessége mindenkinek, aki elesett, magányos, idős, vagy súlyos, netán kritikus élethelyzetben lévő, bármilyen vallást hívő betegek között dolgozik, vagy válsághelyzetben lévő emberrel találkozik. Ezért hát az ápoló legfontosabb kötelessége, a betegek hitének tisztelete.
Értsük ezt úgy: valaki akár vallási elkötelezettségű, akár nem, nem viselkedhet úgy, mint az alábbi történet ápolója. Méltatlan helyzetbe került egy fiatal muszlim asszony, aki egy magyarországi kórház sebészeti osztályán feküdt, és megpróbált olyan szerényen viselkedni amilyen szerényen csak lehet, mert nagyon idegennek érezte magát. Mindössze azt kérte az ápolónőtől, hogy ne adjon neki sertéshúsból készült ételt, mert a vallási szabályok tiltják neki a fogyasztását. Azt mondta, bármivel megelégszik, ami van, gyümölcs, tészta, még azt is megemlítette, hogy látja, van olyan beteg, aki szívesen venné az „ebédpótlást”. Az ápolónő rettenetesen dühös lett, és azt mondta. „Ez nem egy amerikai kórház!” Dühöngött, honnan szedjen más ételt a betegnek. Ezután messze elkerülte a nőt, így annak arra sem volt módja, hogy fájdalomcsillapítót kérjen.”
Ez nem lesz megengedhető akkor sem, ha fent emlegetett kórházak, egészségügyi intézmények egyszer majd más anyagi helyzetbe kerülnek, és más szemléletet képviselnek.
Visszautasítom, a Bethesda főigazgatójának szavait, mert azzal megosztja az ország ápolóit. Azt sugallja, hogy csak az egyházi intézményekben lesz ismert a caritás és diakonia kifejezések valódi jelentése, az ápolói hívatás történelmi előzménye, ami mellesleg a magyarországi ápolási gyakorlatba és az oktatásba – Velkey főigazgató tudtán kívül – beépült. Amiről minden magyarországi ápoló esküje szól.
Már nem járunk messze attól, amikor megbántottságukban elfogynak az ápolók az állami kórházak osztályairól, miközben az Egyházi Kórházak Egylete a felekezeteken átívelő együttműködéssel az egészségügyi ellátás fejlődését igyekszik segíteni.
Rozsos Erzsébet, ápolásetikus
