Méghozzá a független sajtóé, természetesen, nem a kormánymédiáé. Arról van szó, kérem, hogy a kormány kezében lévő számtalan sajtótermék – de főként vezérhajóik, a Magyar Idők, a 888 és leginkább az Origo – utóbbi időben rendes napi rovatot szentelnek a kormánytól (és más erőktől is) független médiumok pocskondiázásának. Ez meglepő, és logikátlan is.
Valamikori mesterem, Szücs Gábor, a Kurír volt főszerkesztője az első médiaháború egyik elfajult sajtóvitája után hatalmi szóval tiltotta meg az egymásnak válaszolgatós cikkcsatákat, valami olyasmit mondott, hogy a hírlap a hírről kell szóljon, nem a másik lapról. Amiben maradéktalanul igaza is volt, annyira, hogy a független sajtó máig többnyire válasz nélkül hagyja a kormánylapok rágalmait – hiszen nem ez a dolgunk, nem ezért vagyunk.
Hanem, kérem, ami sok, az sok.
Tegnap alkalmam volt beleolvasni az Origo egyik különösen elfajult szösszenetébe, melyet szokásuktól eltérően szignált is a szerzője. Bizonyos Bordács Bálint. Az írás tartalmának elemzésétől visszatart a jó ízlés és az úri modor, legyen róla elég annyi, hogy a Magyar Idők és a 888 munkatársai rendszeresen használnak a Facebookon, kommunikáció közben olyan kifejezéseket, amikről minden, akár csak közepesen is tapasztalt felhasználó tudja, hogy a rendszer automatikusan tilt értük – aztán körberohannak a kormánymédiában, mint szegény, „kicenzúrázott” áldozatok.
Kérem. Ne tessék négybetűs szavakat használni, melyek polgártársaink szexuális irányultságára utalnak, és nem lesz tiltás. De nekik kapóra jönnek ezek az intézkedések a Google és a Facebook elleni kormánykampányban: pillanatnyilag ott tartunk, hogy ha valamelyiküket legközelebb pár napra letiltják, elrendelik a nemzeti gyászt és félárbocra eresztik a Kossuth téren is a lobogót. Mert ez nagyobb tragédia az ő propaganda-világukban, mint Muhipuszta, Mohács, Nagymajtény, Világos és a Don-kanyar együtt.
Ez az ő játékuk, nem is új dolog, része a propagandagépezetüknek – de a szerző neve mosolyra késztetett. Bordács úrnak ugyanis van előélete. Nem is akármilyen.
Korábban egy szintén szignált írásban – bár a stílus alapján erősen valószínűsíthető, hogy a többi médiaharcos anyag nagy részét is ő követi el – az Átlátszót vádolta azzal, hogy méregdrága technikát és minimum titkosszolgálati eszközöket használnak munkájuk során, amit kizárólag Soros György anyagi támogatásából engedhetnek meg maguknak. ()
Ez mondanom sem kell, tiszta szamárság, ahogy az a feltételezés is, miszerint a világméretű Facebookot magyar liberális körök irányítanák – nagyobb az annál, kérem, jóval. Bordács mester ezzel az írásával tanújelét adta annak, hogy fogalma sincs a sajtószakmáról.
Ez a világ egyik legszebb mestersége, ha jól csinálják, lehet művészet is – de bizony szó szerint rengeteg munkával jár. Az írásokban felhasznált információk többnyire teljesen nyilvános forrásokból származnak, csak éppen szét vannak szórva, össze kell őket gyűjtögetni, mint ősember a bogyókat, nyolc-tíz óra után jön össze annyi, hogy abból egy óra munkával írjunk valamit. Ha nem államtitokról van szó, majdnem minden elérhető, más kérdés, mennyit kell keresni.
Bordács méregdrága fényképezőgépeket vizionált – ezek többnyire mindenkinek a saját gépei, és nem drágábbak pár tízezer forintnál – az állami vezetők műholdas követését (amit, ha ismerjük a járművüket, ingyen biztosít a Flightradar nevű oldal bárkinek), milliós drónokat, holott munkára alkalmas drónt kapni akár harmincezerért is. Az a nagy, hosszan lebegő drón, amit sokan tetszettek már látni tüntetések során, a Katasztrófavédelemé, azzal a tömeget számolják, na az kerül mostanság hatszázezer rénusi forintokba, pedig az profi és rendvédelmi testület számára is alkalmas. Szó nincs milliókról.
Hát rendben van, azt már látjuk, hogy Bordács mester kissé el van kényeztetve, a szabad piacon, ahol magunk vesszük a munkaeszközeink többségét is, éhen halna, és a stílus sem az erőssége.
De hát mégis, ki ez az ember?
Hol tanulta a szakmát?
Kitől?
Tessenek megkapaszkodni: sehol és senkitől.
Merészen ívelő pályaíve egy disznótornak köszönhető.
Mégpedig egy wellness-disznótornak, amit a Fidelitas rendezett, 2016 februárjában.
Akármi is légyen az a wellness-disznótor.
A kedélyesen induló lakoma nem kis verekedésbe torkollt, de most átadnám a szót a 444-nek, ahol 2017. szeptember ötödikén beszámoltak arról, hogy a független sajtó emez ostora az Origo munkatársává avanzsált.
„Az Origo impresszuma két remek emberrel bővült, a belpol rovatot gyarapítja Bordács Bálint, akit megvertek a Fidelitas disznóvágásán és Both Hunor, a Fidelitas 13. választókerületi képviselőjelöltje – írja a Sziauram mikroblog.
És valóban. Bordács Bálint volt az egyik áldozat 2016. telén, amikor a Fidesz ifjúsági szervezetének Füzesgyarmaton tartott disznóvágásán olyan brutális, törött sörösüvegekkel súlyosbított verekedés tört ki két frakció 3-4 tagja között, hogy az ügyben rendőrségi nyomozás is indult, Kerékgyártó Gábor volt budapesti elnök pedig nyilvánosan bocsánatot kért, majd kilépett a szervezetből. Bordácsot egy volt budapesti elnök embereként verte meg a másik volt budapesti elnök, miután elhangzott a híressé vált
„Na itt van a pénz, leszopsz ennyiért?” – kérdés.”
Forrásaink – nyilvános forrásaink! – szerint a disznóvágáson Kerékgyártó Gábor, Lehoczki Ádám és Bordács Bálint kezdett dulakodni, utóbbi kettő meg is sérült a verekedésben.
Hát, akkor ott mégsem szimplán megverték Bordács urat, hanem sajtómunkássá ütötték.
Mondjuk tanulhatta is volna a szakmát ez a magas erkölcsiségű tollnok, az kevésbé fájdalmas, viszont igaz, hogy sokkal fárasztóbb.
Persze, nem lehetne felróni egy ilyen ifjúkori tévedést, elfajult mulatozást senkinek sem jó szívvel, ha az illető nem épp a konzervatív értékek legfőbb pilléreként osztaná az észt. Meg, ha értene is kicsit a szakmához, lenne némi tehetsége…
És legfőképp: ha a szorgalmasan és alaposan dolgozó valódi újságírókkal nem kötekedne nap, mint nap.
Kérem, ebből az a tanulság, hogy sajtómunkást ki lehet nevezni, de tehetséget nem tud adni néki a kincstár.
Az hiányzik emberünknek, az fáj néki oly nagyon.
Mármint, hogy másnak van.
De örüljünk. Ha azt vesszük, a botrányos verekedés után fájdalomdíjként operaénekesnek is kinevezhették volna.
Újságírónak sem alkalmas – képzelhető, milyen lenne hőstenornak.
