Kezdőlap Itthon Oldal 303

Itthon

Orbánék sorsa ma eldőlhet

A német koalíciós pártok álláspontját ismertette Manfred Weber, és ezekre Orbánéknak kell válaszolniuk – közölte elnökségi ülése után a CSU-főtitkár. Weber ma, azaz kedden jön Budapestre a válaszért. A CSU minden lehetőségre felkészült.

Orbán Viktornak még kedden válaszolnia kell a Manfred Weber által támasztott feltételekre, hogy fennmaradhasson a Fidesz tagsága az Európai Néppártban – derült ki a kormányzó CDU elnökségének ülése után.

A német Kereszténydemokrata Unió (CDU) a magyar fél válaszára vár a Fidesz európai néppárti (EPP-) tagsága körüli vitában – mondta a párt főtitkára hétfőn Berlinben az elnökség álláspontját ismertetve.

Paul Ziemiak elmondta, hogy megtárgyalták a Fidesz EPP-tagsága körüli vitát, amelyről a testvérpárt bajor Keresztényszociális Unió (CSU) politikusa, az EPP európai parlamenti (EP-) választási csúcsjelöltje, Manfred Weber

„mindent elmondott”,

amit erről el kellett mondani, és most be kell várni Budapest reakcióját.

Minden kimenetel lehetséges

Manfred Weber a CDU és a CSU elnökével egyeztetve foglalt állást a vitában – mondta a főtitkár. A CDU a vita valamennyi lehetséges kimenetelére, „minden opcióra felkészült”.

A magyar kormány úgynevezett tájékoztató kampányáról (a Soros-Juncker-plakátokról) Ziemiak kifejtette:

„a helyzet viszonylag egyszerű, megéltünk egy magyarországi plakátkampányt, amelyet elfogadhatatlannak neveztünk, Manfred Weber pedig Orbán Viktor és a Fidesz elé terjesztette egyeztetett követeléseit, és most várunk a reakcióra”.

Manfred Weber fontosnak nevezte az elnökségi ülésen, hogy a Fideszt vezető magyar kormányfő, Orbán Viktor elkötelezze magát az EPP értékei mellett, amelyek összekötnek minket Európában, ezért most várjuk Budapestről a jelzést, hogy osztják-e ezeket az értékeket – mondta a CDU főtitkára.

A további megbeszéléseket egymás között és nem a sajtó előtt folytatják, és a CDU elnöksége nem foglalkozott hipotetikus kérdések megválaszolásával és spekulációkkal – mondta Ziemiak azokra a kérdésekre, hogy

a CDU hajlandó lenne-e támogatni a Fidesz EPP-tagságának megszüntetését,

és tart-e attól, hogy ebben az esetben a Fidesz vezetésével létrejön egy újabb pártcsalád.

Manfred Weber kedden érkezik Budapestre Orbánhoz. A CDU mostani állásfoglalása értelmében tehát ekkor akarja megkapni a válaszokat a német koalíciós pártok által támogatott kérdésekre, illetve feltételekre. Ezeket a múlt héten interjúban részletezte, mint amelyektől függ a Fidesz EPP-tagságának fenntartása.

Az első feltétel az, hogy Orbán Viktor azonnal és végérvényesen leállítja a Brüsszel elleni kampányt. A második szerint bocsánatot kér az EPP tagpártjaitól. Végezetül biztosítja „a Soros György által támogatott” Közép-európai Egyetem (CEU) megmaradását Budapesten, és hogy az ismét kiadhat amerikai diplomát a magyar fővárosban.

A több mint 70 jobbközép, konzervatív, kereszténydemokrata pártot összefogó EPP egy szóvivőjének pénteki tájékoztatása szerint

eddig tizenhárom tagpárt kezdeményezte a Fidesz kizárását vagy tagságának felfüggesztését.

Bár ezek főképpen kisebb tagpártok.

Az indítványokról a pártcsalád álláspontjának meghatározására hivatott testület, a politikai közgyűlés tárgyal március 20-i ülésén.

Az elmúlt napokban mintha elkezdődött volna a Fidesz kiválásának előkészítése. Először a kormánylap Magyar Nemzet vezércikke szólította fel a pártot a kiválásra. Ezután Orbán szögezte le, hogy benn kívánnak maradni, de lehet, hogy új helyet kell találniuk.

A jelenlegi állapotok alapján legvalószínűbb, hogy nem zárják ki a Fideszt, hanem felfüggesztik tagságát. Az EPP-n belüli felháborodás láttán előbb azt közölte a Fidesz és a kormány, hogy március 15-étől Jan Timmermanst, az Európai Bizottság elnökhelyettesét, az EP szocialista frakció bizottsági csúcsjelöltjét (Weber riválisát) teszik a plakátokra. Majd weberi feltételek első pontjára válaszul úgy döntöttek: a családvédelmi akciótervet fogják reklámozni ezeken a felületeken.

Kristálygömb és kávé – Déli kávé Szele Tamással

Pincér, duplát kérek feketén és egy kristálygömböt. A kávé inni lesz, a kristálygömb jósolni. Ugyanis más eszköz nem áll rendelkezésünkre ahhoz, hogy tudósíthassunk Manfred Weber holnapi tárgyalásairól, melyet Orbán Viktorral folytat, Budapesten. Amint azt Havasi Bertalan elmondta: a keddi találkozó nem lesz sajtónyilvános, arról utólag, a tárgyaló felek megállapodása alapján adnak tájékoztatást.

Hát, azt értem, hogy maga a találkozó nem nyilvános, senki sem hív tanúkat néhány nehézlovassági becsületsértés váltásához, mert attól azért nem tartok, hogy semmitmondó bájcsevegésbe fulladna az eszmecsere, de normális körülmények között a felek a verekedés végén kezet fognak, és kiállnak a nyilvánosság elé elmondani együtt, mire jutottak. Ha nem, hát nem – viszont ez esetben akár ma is tudósíthatnánk a holnapi találkozóról, nem volna semmi különbség, hiszen holnap épp úgy nem foguk tudni semmit a tényekről, mint ma. Maximum prófétálhatunk, de azt már Jónás is rühellé, habár a felsőbb hatalmak cethal útján meggyőzték, hogy mégis menjen dolgozni Ninivébe… Nem kell nekünk cethal, ne legyen rá szükség, nézzük meg, mit tudunk – egyelőre?

Egyelőre azt tudjuk, hogy tegnap Orbán Viktor Lengyelországban járt, elvileg azért, mert a Varsó melletti Wesolában ünnepséget rendeztek annak alkalmából, hogy Magyarország, Lengyelország és Csehország húsz, Szlovákia pedig tizenöt éve csatlakozott a NATO-hoz. Beszédet is mondott, ami túlzás nélkül állíthatom, az euroatlanti kultúra második legsemmitmondóbb szónoklata volt. Azért csak a második, mert az aranyérmes Cargill ezredes megszólalása Yossarian századában, a 22-es csapdájából, ő ugyanis azt mondta:

„Katonák. Önök amerikai tisztek. Nincs a világon még egy hadsereg, amelynek a tisztjei ezt elmondhatnák magukról. Gondolkozzanak ezen.”

Ha Orbán a beszédébe beleszövi ezt a bölcsességet, valószínűleg senki sem vette volna észre – de hát mit mondott, ha nem ezt?

Nos, az eseményen tartott beszédében Orbán Viktor kiemelte: a katonai missziókat azért vállalják, hogy ott és azok kapják meg a segítséget, ahol és akiknek szüksége van rá. „Ha mi nem visszük oda idejekorán a segítséget, akkor a problémák jönnek el hozzánk” – fogalmazott.
A miniszterelnök köszönetet mondott a visegrádi országoknak, amiért segítettek megvédeni Magyarország déli határát a migránsoktól.

Emlékeztetett: az észak-atlanti szövetség azzal a céllal jött létre, hogy békét, biztonságot, stabilitást és jólétet teremtsen előbb az atlanti térségben, majd az egész világon. „Ezt akarjuk megőrizni ma is”, továbbá elvinni azoknak is, akik jelenleg polgárháborús körülmények között élnek – mutatott rá.

A kormányfő szerint „katonáink nehéz küldetésekben is megállták a helyüket”.

Orbán Viktor hangsúlyozta: hosszú évtizedek óta nem kellett szembenézni olyan zavaros nemzetközi helyzettel és terrorfenyegetéssel, mint manapság, de „nemcsak szavakkal veszünk részt” a terrorellenes küzdelemben, hanem katonáinkkal is. Magyarországról ma 692 katona szolgál a világ különböző pontjain, és hamarosan újabb 130 katona csatlakozik hozzájuk – közölte.

Mint mondta, olyan szintre akarják fejleszteni a hadsereget, hogy meg tudja védeni Magyarországot és a NATO-ban is megállja a helyét.

Hát, ezeknek a kijelentéseknek a logikai értéke tart a nullához, nagyjából azt mondta, amit mindig is szokott, egy kijelentése tarthat számot némi érdeklődésre, az, amit a hadsereg fejlesztéséről tett, de ez is inkább hangzik magyarázatnak, különösen mostanság, mikor Trump elnök igen erősen szorgalmazza a tagállamok önerejű fejlesztéseit a NATO-n belül.

Rendben, és tényleg csak ezért ment Varsóba?

Nem, nem csak ezért. Ha már ott volt, kitüntette Kornel Morawieckit is, a szejm korelnökét, átadta neki a „Magyar Érdemrend Középkeresztje a csillaggal” polgári tagozatú kitüntetést a Magyarország iránti szolidaritása és következetes kiállása, valamint a magyar-lengyel politikai kapcsolatok erősítését szolgáló tevékenysége elismeréseként. Ez lehetne udvariassági gesztus is, nem több, de az átadás alkalmával szólt pár szót, melyeket lehet, hogy nem a kitüntetettnek, sőt, nem is a szejmnek szánt – azt mondta, annak idején magyar fiatalokként Morawieckire és bajtársaira figyeltek, és amikor nekik is el kellett dönteniük, mennyire legyenek radikálisak, úgy határoztak, olyan radikálisak lesznek, mint Morawiecki és szervezete, mert „aki falakat akar bontani, annak előbb el kell menni a falig”, ahogy Morawieckiék is tették.

Érdekes gondolat attól az embertől, aki főművének utóbbi időben egy határkerítést, vagyis majdhogynem falat tekint.

Akkor most építjük a falat, bontjuk a falat vagy elmegyünk a falig?

Mindenképpen, amint látom, a magyar miniszterelnök szaktekintélynek számít falbontásos ügyekben, kordont is bontott régebben. Van egy másik ismerősöm, aki szintén kiváló falbontó, de ő nemrég kapott szakmai érdemei elismeréseként öt év letöltendőt Kőhidán, szóval veszélyes egy mesterség ez, miniszterelnök úr, csak óvatosan, halkan dolgozzon és a főtárgyaláson tagadjon mindent.

Hát, akkor a kiskacsa megfürdött a fekete tóban, elment Lengyelországba, ott furcsákat mondott és hazajött. Most szerintem készül a holnapi mérkőzésre, döngeti a homokzsákot, erősít.

És itthon mi történt időközben? Csupa-csupa szívvidító apróság, például nyilatkozott a Frankfurter Allgemeine Zeitungnak Trócsányi László igazságügyi miniszter. Ez azért fontos, mert mintha az ő szavaiban is üzenet bujkálna, titkos üzenet száll a széllel, a Néppárthoz jut el még ma éjjel…

Azt mondta ugyanis, miszerint:

„Európának egy erős Európai Néppártra, a Néppártnak pedig egy erős Fideszre van szüksége.”

Ezzel még sokat nem mondott, maximum a mondat második felében kételkedik, aki figyelemmel kísérte az elmúlt hetek eseményeit.

„A Néppárt egy nagy család, amelyben sok irányzat működik, és ezek néha összeütköznek.”

Hogy is mondja a Hamlet?

„Több mint rokonság, s nem éppen rokonszenv”.

„Nincs B-terv a Fidesz kizárása esetére, és mindig szomorú, amikor válásra kerül a sor egy családban, mert minden válás fájdalmas, és rendszerint senki sem nyer rajta.”

Nem akarunk mi válni, csak muszáj lesz, ahogy nézem. De a legnagyobb okosság csak most következik:

„Nem Juncker személyét támadtuk, hanem a Bizottság véleményvezéreinek rossz döntéseit.”

Tetszik érteni? Az az ember a plakáton, az ott úgy néz ki, mint Juncker, tökéletesen hasonlít rá, de nem Juncker, sőt, nem is ember, az ott a Bizottság véleményvezérei által hozott rossz döntések halmaza, igazán nem tehetünk róla, hogy ausgetippelt a Junckerre hasonlít.

És egyáltalán: kinek hisznek maguk, nekem, vagy a szemüknek?

Az interjú többi részében a bíróságok függetlenségét magyarázta, mint egy különösen gyenge bizonyítványt, az igen megható és mondhatni perdöntő érv volt részéről, mikor kijelentette, hogy nyugodt ez ügyben a lelkiismerete. Nézetem szerint ez idegrendszer kérdése, jó egészséget, uram, azonban reális tények esetében ezt nem találom fontosnak. Bár örvendek jó közérzetének.

Hát kérem, ilyen szellemi és morális szinten készülődik a magyar kormány a holnapi, rejtelmes találkozóra, melyen annyi minden eldőlhet: ha ugyan eldől.

Ugyanis, hogy igazából mi történik majd holnap, azt csak akkor fogjuk megtudni, ha az orrunkra kötik.

És csak akkor, amikor a résztvevők hajlandóak megszólalni.

Az igazi az lesz, ha majd ketten kétfélét mondanak…

Na, akkor is kelleni fog majd a kristálygömb.

Pillanatnyilag más, használhatóbb eszközünk a tudósítás céljára nincsen.

Hitellufit fúj a kormány a nőknek, mindannyian fizetjük

Teljes állami kezességgel kaphatják meg az „asszonyhitelt” a friss házas nők, amely évi százmilliárdra is rúghat. Egyelőre ellentmondásos, hogy valóban hitelbírálat nélkül öntik-e a piacra ezt a rengeteg pénzt, amiből nagy baj lehet. Ha viszont nincs gyerek, kemény kamat jön.

A népnyelvben asszonyhitelnek elnevezett kölcsön a kormányzati keresztségben a babaváró támogatás nevet kapta a parlament előtt fekvő törvényjavaslatban. A Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes által benyújtott, de előadóként Kásler Miklós emberminiszter nyakába lőcsölt igen rövid (indoklással együtt is mindössze négy oldalas) tervezet július elsejétől teszi lehetővé az első házas hölgyek (és párjuk) számára 10 milliós kölcsön felvételét. Az összeg nincs benne a javaslatban, ezt csak a korábbi közlésekből ismerjük, a részleteket a kormány rendeletben dolgozná ki.

Mindent az állam áll

Az mindenesetre ráerősít arra a félelemre, amiről korábban írtunk, hogy a szokásos kölcsönfeltételektől el kíván tekinteni a kormány. Az például bizonyos szándék, hogy a családvédelmi akcióterv keretében – 2019. július 1-je és 2022. december 31-e között – felvett hitelekre

az állam készfizető kezesként felelne a központi költségvetés terhére.

Azt is kimondaná a törvény, hogy a „babaváró támogatással” felvett kölcsönökre adott kezesség mértéke a tőkeösszeg és az erre felszámított ügyleti kamat 100 százaléka. És a bankok az állami kezességen felül további biztosíték előírására nem jogosultak.

Vagyis nem jelzálog-fedezetű kölcsönt lehetne felvenni.

Arról a kölcsönről van szó, amit évértékelőjén jelentett be Orbán Viktor a 18-40 év közötti hölgyek számára első házasságuk alkalmából. Állítólag a teljes apparátus meglepetésére, mindenesetre a következő egy-másfél hétben egymás után jelentek meg részletek. Például az, hogy férfiak, özvegyek és elváltak is felvehetik (ha a nő első házas), szabad felhasználású és így tovább, aztán ez is módosult úgy, hogy mindkettő lehet elvált, ha még nincs gyerekük, de ha van, egyikük első házas legyen.

Az nem változott, hogy az első gyerek után felfüggesztik a törlesztést, majd újabb gyerekek érkezésével fokozatosan leírják a tartozást is.

Egy biztos, az összevissza beszéd

Ezután mondták el, hogy teljes körű hitelbírálat nem lesz, ezt pár napja megerősítette Gulyás Gergely. Vagyis csak azt nézik meg, hogy a régi nevén BAR-listán nincs-e rajta az igénylő. Már ekkor megpendítettük, hogy ez így nagyon drága lesz, a bankok kockázata hatalmasra duzzad, amit vagy nem vállalnak, vagy megkérik ennek árát az államnál.

A törvényjavaslat ezt erősíti meg, amikor a tőke felett minden kamatra is kiterjeszti az állami kezességet. A terv kidolgozottságáról mindenesetre sokat elárul, amit Orbán pénteken mondott egy beszélgetésen:

a bankokkal nem egyeztettek, de a 10 milliós összeg garantált hitel lesz, nem jelent kockázatot a bankoknak.

„Ha az egyik nem adja, majd adja más” – mondta Orbán.

Ugyancsak a széles körű és megalapozott tervezésről állít ki bizonyítványt, hogy Orbán – nem egész egy nappal kancelláriaminisztere után – arról beszélt, hogy

lesz hitelbírálat is.

Novák Katalin, a projekt „anyja” viszont a Gulyás-féle verziót ismételte meg ugyanaznap, hogy a hitelfelvételnek nem lesznek szigorú jövedelmi feltételei, mivel a maximális kölcsönnek is legfeljebb 50 ezer forint lehet a törlesztőrészlete húszéves futamidő mellett. Ez azt jelenti, hogy akár már 100 ezer forintos nettó jövedelem mellett is igényelhető lehet a támogatás.

De – mint megírtuk – ha nincs teljes körű hitelbírálat, akkor a bankoknak számolniuk kell azzal, hogy egyéb kölcsönnel az adós „kifut” a jövedelme által a jegybankban előírt jövedelmi keretből. Ennek pedig ára lesz a kamatban.

Ezek után nem tudhatjuk, kinek van igaza abban is, hogy mennyi hitelezett párral számolnak. Most Orbán azt mondta, nem tudják, hány embert érint a csomag. Gulyás viszont ezelőtt durva számokat közölt:

évente 70-80 milliárd, de akár százmilliárdot is meghaladhatja

a folyósítandó pénz.

Ugyancsak a korábbi „pontosítások” egyike volt, hogy ha nem lesz gyerek (kivéve ha ennek egészségi oka van), akkor piaci kamatozásúvá válik a kölcsön, és az addig kapott támogatást is vissza kell fizetni. Most pedig Novák Katalin azt is elárulta, hogy ha öt éven belül nem születik gyerek, akkor 8 százalék körüli kamatra változik a hitel, ugyancsak visszamenőlegesen ráterhelve a tőkeösszegre. Amivel a havi törlesztés 41 700-ról 71 300 forintra emelkedhet.

S ha mindezek után, vagy gyerekkel együtt is mégis bedől a hitel, azt az állam teljes körűen megtéríti a banknak.

„A CEU-t kiszorították Magyarországról”

“A CEU-t kiszorították Magyarországról” – nyilatkozta a mai napon Michael Ignatieff, a CEU elnök-rektora. “A magyar kormányzat ezzel ellentétes állításai hamisak és félrevezetők” – tette hozzá Ignatieff.

Január elsejével a magyar kormányzat saját törvénye, a Lex CEU értelmében a CEU nem vehet fel új diákokat a világszerte elismert amerikai akkreditációjú mester és doktori képzéseire Budapesten. Ez valójában azt jelenti, hogy a CEU-t elüldözték abból a városból, amely több mint 25 éve az otthona. Bár a magyar akkreditációját megőrizte, Budapesten nem működhet amerikai akkreditációjú intézményként. Ennek eredményeképpen 2019 szeptemberétől kénytelen Bécsbe áthelyezni minden amerikai akkreditációjú programját.

„Egy egyetem elüldözése az országból támadás a felsőoktatás ellen és súlyos csapás az

akadémiai szabadságra” – mondta Ignatieff. A helyzet megoldása azonban még most sem lehetetlen. Ha a kormányzat azt akarja, hogy a CEU Budapesten maradjon, akkor a miniszterelnöknek biztosítania kell a CEU-t arról, hogy nem vonják vissza az egyetem működési engedélyét. Amíg ezt nem teszi meg, addig azok a kormányzati állítások, amelyek szerint a CEU Budapesten maradhat, nem felelnek meg a valóságnak.

Divatmilliárdos

Kérem, azt Karinthy óta tudjuk, hogy minden másképpen van, de azóta nagyot fordult a világ: manapság még a másképpen lévő dolgok sem úgy vannak, ahogy vannak, hanem eltérően. Nem akarok rébuszokban beszélni: arról van szó, hogy adott-e a kormány Orbán Ráhelnek egymilliárd forintot divattervezésre, avagy nem adott?

Ha bíróság előtt kéne bizonyítanom, hogy ő kapta a pénzt, bajban lennék, ugyanis formailag, hangsúlyozom, formailag nem ő kapta az összeget. Hanem a Magyar Divat & Design Ügynökség kapott ekkora támogatást, idei tevékenységére. Az ám, csakhogy az illető ügynökséget Bata-Jakab Zsófia vezeti, aki a kormányfő lányának jó barátnője, mi több, maga a cég is a Magyar Turisztikai Ügynökség keretein belül működik, mely cégnek Orbán Ráhel tanácsadója. Nem ő vezeti, azt nem mondanám, csak épp megnézheti magát a vezetőség, ha nem hallgat a tanácsaira.

No jó, de mi is az az egymilliárd? Villamospénz, kérem, nem több, gondoljunk bele, hogy 2017 decemberében ugyanez a Magyar Divat & Design Ügynökség kétmilliárdot kapott, kormányhatározat útján (a mostanit is úgy kapták), tavaly sem maradtak üres zsebbel, hát mit irigykedünk, kell az a kis pénz a magyar divatiparnak, pláne, hogy csupa megbízható ember dolgozik az ügynökségen, olyanok, akikről azért tudjuk, hogy megbízhatóak, mert majdnem mind Orbán Ráhel baráti köréhez tartoznak. Talán a takarító néni nem, de mindenki más igen. Ennél nagyobb megbízhatóság nincs is, ez az első kézből származó információ, ami mindent felülír.

Jó, hát rendben van, de mivel foglalkoznak ők ott?

Mint nevük is mutatja, divattal és designnal.

Pontosabban, mikor az állam megalapította a céget a Magyar Turisztikai Ügynökség kebelén belül, pontosan meg is határozták a feladataikat. Ezek szerint az ügynökség:

  • átveszi a szakmai koordinációt,
  • koordinálja a szereplők belföldi és külföldi megjelenéseit,
  • stratégiát dolgoz ki divat- és designiparban illetve
  • javaslatokat is ad a divat- és designipar szereplőinek.

Tetszik látni, így megy ez nálunk, államosítottuk a divatot is, minden terv szerint működik, bezzeg a dekadens Nyugaton ha egy divatcég nem él meg, hát csődbe jut, nálunk ez – ebben az esetben például – mondhatni elképzelhetetlen.

Tehát, ha a tényeknek megfelelően akarom közölni a hírt, úgy, hogy az akár bíróság előtt is megállja a helyét, nem azt mondom, hogy „egymilliárdot kap az Orbán Ráhel-féle állami divatcég”, mert az a megfogalmazás pontatlan, hanem azt, hogy „egymilliárdos dotációban részesül az a Magyar Divat & Design Ügynökség, melyet történetesen, de egészen véletlenül Orbán Ráhel barátnője vezet, akit Bata-Jakab Zsófiának hívnak”.

Hát így van másképp nálunk minden, ami ugyanúgy van.

Különben a héten odaítélt támogatások közül ez még csak a középmezőnyben fut.

Van ennél jóval több is, kevesebb is. Lássuk, még mire költöttünk?

Például 2,4 milliárd forint jut idén és még egyszer ennyi 2020-ban az Ugandai Köztársaságban megvalósuló nemzetközi fejlesztési programra.

Ami ezt az ugandai beruházást illeti, tipikusnak mondanám, oda lehet állítani a többi mellé, amiktől a magyar választó xenofóbiás rohamokat kap, ugyanis nem gondolja át, hogy az így elköltött pénzek valószínűleg sosem jutnak el a célországig, ha mégis, csak azért, hogy visszautalhassák őket. Ilyen – a teljesség igénye nélkül – a vietnámi rákkórház, a hanoi Magyar Ház, a Fülöp-szigetek öbölkotrása, a mexikói templomrestauráció – ezeket mind-mind megígérte a magyar állam, fel is háborodott rajta a magyar választó, de arra semmi bizonyítékunk, hogy azok a politikusok, akik határon belül ellopnak mindent, ami nincs lehegesztve, határon túl nem teszik ugyanezt, illetve az a valószínűbb, hogy teszik bizony.

A vietnámi rákkórház esetében például egészen pontosan tudjuk, hogy kétszer is költött rá a magyar állam, de ebből rejtelmes módon csak második alkalommal valósult meg egy alapkő-letétel, azon kívül egy kapavágás nem sok, annyi sem esett. De a Fülöp-szigeteken sem, annyira, hogy az már okozott egy kisebb diplomáciai botrányt is (Duterte elnök ideküldött egy államtitkárt, hogy legalább a pénzt adjuk oda. Nem adtuk…).

Szóval, a majdnem ötmilliárdhoz képest, amit nem kap Uganda két év alatt, a divatra fordított egymilliárd tényleg nem összeg.

Kérdezhetnénk persze, hogy mi kerül nekünk ezen a divaton egymilliárdba, holott termelő tevékenység nem folyik – de ne kérdezzük, pont az, ami tavaly is, és ami tavalyelőtt kétmilliárdba került.

És különben is, hagyjuk meg ezt a kérdést a halhatatlan Márkus Lászlónak. Őt már érdekelheti, „mi került ezen a fotelon 7200 forintba”, ugyanis őt már nem lehet felelősségre vonni.

Mi csak ne kérdezősködjünk annyit.

Vegyük tudomásul, hogy minden másképpen van ugyanúgy.

Inkább örülnénk, hogy a magyar divatot milliárdos tervezi.

Weber és a plakátsakk – Déli kávé Szele Tamással

Pincér, duplát kérek habbal – mondja, fiam, hogy néz ki ez a kávéház? Hogy úgy, mint mindig? Nekem megfelel, de jövő hétre takarítsanak ki, mert jön Manfred Weber, és elsüllyednék a szégyentől, ha valamelyik délben benézne egy blümchenkaffeera vagy cappucinóra, aztán rendetlenség fogadná. Pucováljanak ki mindent, kérem, alaposan. Hétfőre.

Lesz is nagy takarítás Budapesten – hogy vidéken lesz-e, arra nem vennék mérget – csak épp nem a kávéházakban, hanem a hirdetőtáblákon, ugyanis Webernek pont az volt az egyik kívánsága, hogy tűnjenek el a Néppárt ellen uszító plakátok a magyar kampányból. Ehhez képest érdekesen nézne ki, ha már a reptérről befelé vezető úton azok fogadnák, azokat látná a kocsi ablakából. Ezt speciel fel lehetne fogni egyfajta politikai barométernek is: ha ma-holnap lecserélik a plakátokat, Orbán engedni akar neki, és maradni szeretne a Néppártban, ha nem, és az lenne az olcsóbb megoldás, akkor ki akarja rúgatni magát és provokálja Webert.

Tetszik látni, hogy az uniós- és világpolitika igenis látszik a pesti flaszterről is, ha odafigyelünk kicsit?

No, de kezdjük az elején: miért is jön Weber Budapestre?

A Welt am Sonntag és a Die Welt című lap közös, welt.de című hírportálján szombaton közölt beszámoló szerint Manfred Weber elmondta:

„a következő napokban ismét törekedni fogok a személyes megbeszélésre Orbán Viktorral Budapesten, mert meg akarom próbálni világossá tenni számára, hogy jelenleg az EPP-ből kifelé vezető úton tartózkodik”.

Hozzátette, hogy a vonatkozó állításokkal ellentétben

„nem egy Kelet és Nyugat közötti konfliktusról van szó vagy a migrációs politikáról, hanem arról, hogy milyen értékek határozzák meg az EPP-t és az EU-t”.

Kérem, ez a szegény ember még mindig azt hiszi, hogy Orbán nincs tisztában ezzel. Azt hiszi, hogy a magyar miniszterelnök őszintén beszél, elhiszi a saját, tulajdon hazugságait, amiket nagyobb részben ő talált ki, kisebb részben pedig Finkelstein adta a szájába őket… Hát, ebből is látszik, hogy Manfred Weber úriember, és nem tételezi fel, hogy mások nem azok.

Annak is vannak hátrányai, ha valaki gentleman.

Orbán Viktor persze tisztában van Weber és általában Európa gyengeségével, miszerint elhiszik, hogy az emberek az is gondolják, amit mondanak, és fűti a kazánt, teljes erejével, állandóan hirdeti, hogy neki a Néppárt ügyében csak a bevándorlással van baja, pénteken is nyilatkozott egy vastagot:

„A bevándorláspártiak megtámadták a Fideszt az Európai Néppártban (EPP), arra törekednek, hogy az egész EPP-t átalakítsák egy bevándorláspárti nemzetközi szervezetté, a magyarok pedig ezt meg akarják akadályozni.”

Sok mindenről van szó, csak épp erről nincs. És Manfred Weber is rá kell majd jöjjön erre, ha máskor nem, legkésőbb a személyes találkozás alkalmával. Bár, ha van egy csepp esze, már tudja is. Szó ellenben arról van, hogy – mint tegnap is írtam, Orbán Viktor a választási kampány végletekig durvításával (bár hol van ez még a végletektől, kérem, van ennél rosszabb, lesz is még) egy különös zsarolási pozícióba lavírozta a Fideszt a néppárti frakcióban: ez a Piszkos Fred-effektus, ugyanis most akivel elkezd barátkozni vagy aki vele barátkozik, az mind a Néppárt és az európai jobboldal esélyeit rontja, hiszen a Fidesz bennmaradása esetén elég sok párt viszont kilép a frakcióból.

Az ügyben az a kérdés inkább, kinek látja magát Orbán Viktor:

Piszkos Frednek, a valósághoz híven, és tovább kavarja a málnaszőrt, vagy inkább a daliás Fülig Jimmynek, aki el akarja hozni a Radzeert az Incognita Archipelről?

Ugyanis pillanatnyilag Orbán a fordított kamikaze, azzal okoz kárt, ha marad, nem azzal, ha repül. De nem hinném, hogy Weber ezt nem mérlegelte alaposan. Negyvenkét képviselő lép ki a frakcióból, ha nem zárják ki vagy nem függesztik fel a Fideszt (igen, a felfüggesztés is reális opció). Ennyit az életben nem képes pótolni Orbán. Tehát, ha csak a rideg számokra hagyatkozunk, a szankció már biztos.

És ugyanakkor megváltozhat minden májusig, egyik pillanatról a másikra is akár.

Itt a Brexit problémája. A brit Alsóház kedden szavaz arról, melyik formáját találja megfelelőnek – eddig még egyiket sem preferálta – és ha ez a szavazás is sikertelen lesz, amire komoly az esély, akkor csütörtökön kerül napirendre, mikor és mennyi haladékot kérjenek a kilépésre az Uniótól.

És ez nagyon fontos. Ugyanis pillanatnyilag az a helyzet, hogy mivel a brit kilépés időpontja március 29., az Egyesült Királyságnak nem lesz képviselete az Európa Parlamentben, nem is lehet, hiszen elvileg a választások idején már az Uniónak sem lesz tagja. Polgárai nem szavazhatnak és nem jelöltethetik magukat. Azonban ha egyfelől sok haladékot kérnek, akár egy választási ciklusnyit is – ez a Brexittel kapcsolatban zajló folyamatos vitákat tekintve nem is tűnik soknak! – akkor előáll az a különös helyzet, hogy a demokratikus alapon szerveződő Európai Uniónak lesz egy tagállama minden demokratikus képviselet nélkül. Ez természetesen lehetetlen, így ha elég sok haladékot kérnek, azt minél előbb kell kérjék, hogy a rendelkezésre álló, igen rövid idő alatt meg tudjanak szervezni egy uniós választást.

Ha így alakulnak a dolgok, az viszont nyilvánvalóan erős segítség, valóságos doppinginjekció lesz a konzervatív és a néppárti frakciónak, így Orbán manővereit egyszerűen figyelmen kívül is hagyhatják, hiszen a semmiből érkező brit segédcsapatok többszörösen pótolják a várható veszteségeket, akár távozik a Fidesz a Néppártból, akár marad, akár átül a konzervatívokhoz, akár lepaktál Marine le Penékkel. A magyar kormánypárt így visszakerül korábbi szerepébe, mely szerint légypiszok lesz a politikai térképen. Voltaképpen a mostani kritikus helyzetet sem igazán Orbán kampánya idézte elő, az csak kihasználja a válságközeli szituációt, az európai jobboldal gondjait igazából a Brexit okozza.

Ámde a Néppárt már berendezkedett a „post-Brexit” politizálásra

Weber nem is támogatja a tárgyalások újraindítását, egyszóval egy halasztásos fordulat ugyan jól jönne nekik (a konzervatívoknak még jobban) de nem számítanak rá. Ezét kell most kezelniük az Orbán-jelenséget, hiszen különben bizonytalan döntések sorára építenék választási stratégiájukat.

És nem szerencsejátékosok.

Akkor tehát miért is jön Weber a jövő héten Budapestre?

Semmiképpen sem azért, hogy kibéküljön Orbánnal, legalábbis a jelek nem erre utalnak és nem is volna érdeke a barátság. Hacsak nem zajlanak a háttérben olyan folyamatok, amikről nincs tudomásunk (bár erre nagyon nagy az esély), akkor inkább azért jön, hogy megszabaduljon tőle.

Illetve, annak ugyan nagyobb a haszna, ha a Fidesz elhagyja a néppárti frakciót, mint ha marad, de ne gondolkozzunk fehéren-feketén: egy felfüggesztés sokkal ügyesebb megoldás lenne, ugyanis abban az esetben a tagság, tehát a politikai erő, súly marad, ahol volt, szankciót is kap a párt, tehát nem lépnek ki a negyvenkettek, akik ezt ígérték, nem ülnek át extrém esetben akár a liberálisokhoz is, ellenben a Fidesz sem zavarhat egy ideig semmiféle vizet.

Így viszont nagyon gyorsan eldőlhet, mit is akar Orbán Viktor:

ha elfogadja a felfüggesztést, marad minden a régiben, viszont ha sértett hiúságában magától kilép pártjával együtt, akkor világos, hogy kezdettől fogva ezt akarta elérni. Akkor színjáték volt minden és provokáció a Juncker-Soros plakát is.

Jól ez esetben csak akkor járhat, ha csodák sorozatának köszönhetően megalakul az az általa remélt és nagyon erős populista frakció, amihez csatlakozhat, és egyesült erővel feldarabolhatják, de legalábbis megbéníthatják az Uniót, ám erre valós esély nem mutatkozik.

Az álmok és tündérmesék világán túl, a realitásban két út áll a Fidesz és Orbán előtt: vagy az átülés a konzervatív frakcióba, mellyel veszítenek politikai súlyukból, de megmaradnak az európai jobboldal intézményrendszerén belül és nem okoznak károkat a platformjuknak sem, vagy a felfüggesztés elfogadása. A kizárás a végső opció, de az is elképzelhető – igaz, az a Néppárt számra korántsem lenne olyan megfelelő, mint a felfüggesztés.

Egy bizonyos: Orbán szándékait meg fogja mutatni az, hogy mi történik a plakátokkal Budapest utcáin.

Pincér, ha már ezt ilyen alaposan kielemeztük, ennyire benne vagyunk a kombinálásban, kérek még egy konyakot.

És a sakktáblát is!

Ünnep előtti gondolatok a szolidaritásról

Szolidáris vagyok mindazokkal, akik mai napig szenvedői a Trianon okozta sérüléseknek. De nem vagyok szolidáris senkivel azok közül, akik felelősek voltak az első világégés kirobbantásáért és hazánkfiainak háborúba hajszolásáért. Szolidáris vagyok minden nyomorúságossal, akik a fehér lovon bevonuló tengerész kormányzósága idején szenvedtek annak intézkedéseitől, és azokkal, akik életüket, vagy lelki és fizikai egészségüket adták a második világégés idején.

Szolidáris vagyok nagybátyámmal, aki tintaceruzával írt tábori levelezőlapon, 1944 végén Máramarosszigetről adott hírt utoljára magáról, a munkaszolgálatos apákkal, kiknek sikerült megszökniük a ferihegyi halálra váróktól, anyósokkal és apósokkal, akiket, mert nem voltak hajlandók leszlovakizálni egy szatyorral a felvidékről szülőföldjükről elzavartak, pedig összes felmenőikkel együtt ott volt otthonuk, szolidáris vagyok az országot újjáépítő vasbetonszerelő anyákkal és a felsoroltak milliónyi társaival!

De nem vagyok szolidáris azokkal, akik megteremtették és segítették bármilyen módon a lehetőségét annak, hogy a második világháborúban honfitársaink elpusztuljanak, vagy egészségesként fogyatékossá váljanak. Szolidáris vagyok mindazokkal, akik ezerkilencszázötvenhatban, bármilyen világnézetűként is, de jobbító szándékkal változást akartak és ezért bármelyik oldalon is, de életüket adták, vagy szabadságukat áldozták fel.

De nem vagyok szolidáris az egymást felkoncolókkal, a történelmünk során bármikor is egymást kibelezőkkel, az elveiket köpönyegforgatókkal, azokkal, akik gyáván saját érdekeiket szem előtt tartva, bármikor és bárhogyan, de kivetkőztek emberi mivoltukból azzal is, ahogy elárulták embertársaikat. Szolidáris vagyok tanáraimmal eleitől fogva, az általános iskolától kezdve az egyetemig, tudományos, kulturális és sport területen dolgozó barátaimmal, munkatársaimmal és ismerőseimmel, és magától értetődően a családommal is!

De nem vagyok szolidáris a kirekesztőkkel, a vattacukros, olcsó populizátorokkal, akik meglovagolva mások szegénységét, vagy tudatlanságát, tájékozatlanságát, azok hátára felkapaszkodva bazári majmot játszottak a hatalomban. Nem vagyok szolidáris a pávatáncos hazardőrökkel, a politikai gigolókkal és közéleti ripacsokkal, a magukat és dolgaikat folyton folyvást nemzeti jelzőkkel illetőkkel, a hazát érdemtelenül kisajátítókkal, akik kommunikációs trükkökkel operálva követelik maguknak a tiszteletet, ahelyett, hogy azt kiérdemelnék!

Szolidáris vagyok minden szegénnyel, minden másként gondolkodóval, akik tudják, hogy elsősorban emberek és csak utána magyarok. Szolidáris vagyok minden másságot hordozóval, minden kisemmizettel és minden félreállítottal, minden bosszúból, vagy akár érdemtelenül megnyomorítottal, minden vallásuk normális gyakorlásától megfosztottakkal. Szolidáris vagyok a szerzett jogaiktól megfosztottakkal is, a trafikjaiktól eltiltottakkal, a földjeiktől elzavartakkal, a külföldre vagy így, vagy úgy száműzöttekkel, azokkal a milliókkal, akiket a média ugyan soha nem kap a szárnyára, de mégis értékesebbek, mint az ott bármilyen témában feltűnő, magukat mutogató celebek.

Nem vagyok szolidáris ugyanakkor a politikai csintalanokkal, kik, mint más a gatyáját úgy váltogatják nézeteiket és felfelé nyalva, lefelé meg taposva egyengetik saját előmenetelüket. És nem vagyok szolidáris a listázó zsidózókkal, cigányozókkal, az európai zászlót ablakon kidobókkal és égetőkkel, az Európát tagadókkal, sem azokkal, akik politikájukkal és magatartásukkal lovat adnak alájuk, vagy oltogatják, hergelik őket. Nem vagyok szolidáris azokkal a jókor voltak jó helyenesekkel sem, akik meglovagolva a történelem kínálta helyzetet, brancsba verődve, egymást igazolva sütögetik pecsenyéjüket, azzal, hogy majdani leszármazottjaiktól évtizedek múlva úgy sem fogja megkérdezni senki, hogy miből szerezték mindazt, amijük van!

Szolidáris vagyok az ünnepelőkkel, de azokkal nem, akik március 15-ét kisajátítják, mintha az csak az ő ünnepük lenne, akik azt hiszik magukról, hogy ők Magyarország, pedig az sokkal több és színesebb náluk!

Orbán nem csak ránk veszélyes

„Szinte naponta olvasható Magyarországról valami hajmeresztő. Bizonyos értelemben történelmi pillanat ez, mert nagyon ritkán fordul elő, hogy egy rendszer ilyen tipikusan magán viselje a politikai és morális romlás minden jellemzőjét. Magyarország mellett Venezuela az, melyre most nagyon sokan figyelnek, mert szinte páholyból ülve nézhetik végig, hogyan züllik el egy társadalom, eltékozolva összes addigi lehetőségeit” – írja Ara-Kovács Attila soros Diplomáciai jegyzetében.

Pár héttel azelőtt, hogy felcsaptak volna az Európai Néppártban a Fidesszel szembeni indulatok, összefutottam egyik amerikai, a Foreign Affairs-ban is gyakran publikáló politikai elemző ismerősömmel Bécsben; én egy kiállítást mentem megnézni, ő pedig másnap utazott tovább Prágába egy konferenciára. Nyilvánvalóan sok minden szóba került. Én főként a Trump elleni ügyészi vizsgálat állásáról kérdeztem, őt pedig a magyarországi helyzet izgatta. Minthogy gyorsan kiderült: Robert Mueller ügyész olyan akkurátusan végzi munkáját, hogy gyakorlatilag a vizsgálatról s annak eredményeiről egyelőre semmi sem szivárgott ki – „és ez nagyon jól van így”, tette hozzá ismerősöm – a téma taglalását nagyon gyorsan befejeztük. Viszont feltűnően jól értesültnek mutatkozott mindazzal kapcsolatban, ami Európában s főként Magyarországon zajlik.

Mikor rákérdeztem, hogy mi ennek az oka, csak annyit felelt: „Szinte naponta olvasok országotokról valami hajmeresztőt. Bizonyos értelemben történelmi pillanat ez, mert nagyon ritkán fordul elő, hogy egy rendszer ilyen tipikusan magán viselje a politikai és morális romlás minden jellemzőjét. Magyarország mellett Venezuela az, melyre most nagyon sokan figyelnek, mert szinte páholyból ülve nézhetik végig, hogyan züllik el egy társadalom, eltékozolva az összes addigi lehetőségeit.”

Arról is beszéltünk, hogy vajon miért nem fogadja Trump Orbánt, miközben ez utóbbi láthatóan szenved, hogy már szinte mindenki járt a Fehér Házban, leszámítva őt magát? Pedig a magyarázat igen egyszerű, s ezt nyílt titkokként kezelik nálunk – volt a válasz.

Az amerikai hírszerzés és a külügy gyakorlatilag mindent tud a Fidesz és elitjének viselt dolgairól. Orbánt fogadni életveszélyes Trump számára, mind a magyar-orosz, mind a Pekinggel folytatott titkosnak tűnő, ám az amerikaiak által mélyen átlátott kapcsolatok miatt.

És akkor még nem is beszéltünk azokról az üzelmekről, melyeket Budapest folytat a Közel-Keleten. Ám, ha egyszer mégis fogadni fogja, akkor az annak a csalhatatlan jele lesz, hogy már ő is – mármint az amerikai elnök – személyesen nagy bajban van.

E beszélgetés óta gyakorlatilag teljesen felfordult Orbán világa. Azon persze lehet tűnődni, hogy kizárják-e vagy sem március 20-án a Néppártból a Fideszt, s ha igen, akkor azután mi következik, s mi következik majd abból, ha mégis marad, de nem e két opció határolja be ma Orbán mozgásterét, hanem az, hogy az európai sajtó – mely tudjuk, nagyhatalom – olyan mennyiségben és olyan indulatokkal vetette rá magát a magyar miniszterelnökre, ami szinte példátlan. Még Putyinnal szemben is messze toleránsabbak, s az észak-koreai diktátoron, Kim Dzsong Un-ön is inkább ironizálnak. De jól láthatóan Orbán számára ma már nincs kegyelem.

Márpedig azok a politikusok, akik merő opportunitásból vagy kényelmességből, problémakerülésből vagy vele titokban egyetértve kerülték eddig, hogy támadják a magyar kormányfőt, ma már nem maradhatnak csendben, mert ezzel azt kockáztatják, hogy Orbán tettestársának tekintik őket, s így osztozni fognak annak egyre bizonytalanabb sorsában. A sajtó velük sem lesz irgalmas többé. A legjobb – de nem egyedi – példa erre maga Manfred Weber és Joseph Daul – az egyik az EPP frakcióvezetője, a másik a párt elnöke. Róluk tényleg elmondható, hogy nagyon szerették volna elkerülni a mára kialakult helyzetet, de az magával sodorta őket.

Orbánnak persze az sem segít, ha valaki a pártjára áll, mert csak olyan barátok szólalnak meg érdekében, akik mellett a magyar miniszterelnöknek már nincs is szüksége ellenségre. Nem az aprócska Romániai Magyar Demokrata Szövetség populista elnökéről beszélek, aki sietett felhívni a Néppárt elnökét, Josephe Dault, hogy aggódjon nála Orbánért.

Kelemen Hunor nem barát, nem ellenség, mindössze a Fidesz aprócska jobbágya, aki most kezet csókol újfent a magyar miniszterelnöknek, amiért az gurított neki néhányat a tőlünk ellopott forintokból.

Inkább Berlusconi a lényeges, aki szintén felhívta a Néppárt elnökét, óvva intve őt, hogy Orbánt kizárják. Tekintettel a volt olasz kormányfő nemzetközi presztízsére, alighanem ez sem használt túl sokat a magyar miniszterelnöknek. Nem volt még olyan rég, amikor az unió meghatározó államainak vezetőit még igencsak próbára tette a gazdaságban ugyan a liberalizmust, minden egyébben az illiberalizmust erőltető olasz politikus.

A kortárs francia filozófia egyik kimagasló alakja, Bernard-Herni Lévyvel közölt hosszú interjút a vezető olasz lap, a La Stampa, annak kapcsán, hogy Lévy európai utazásba kezdett annak megértésére, mi zajlik a kontinensen. Szomorúan állapította meg, hogy egy olyan jelenség vonul végéig az unión, mely Berlusconival vette kezdetét, s most Le Penen át Orbánig ért el. A filozófus csendben megjegyezte: Berlusconi húsz éves miniszterelnöksége a kulturális bomlás és megsemmisülés szimbólumává lett, s visszahozott valami olyasmit, ami soha nem semmisült meg egészen, csak „aludt”, rejtőzködött. És ez a Berlusconi által felébresztett fasizmus – mely Le Penen és Matteo Salvinin át Orbánban testesül ma meg, mondja Bernard-Henri Lévy.

Lázadnak a tudósok a Lovász-Palkovics-paktum ellen

Megfutamodott az MTA elnöke a kormánnyal szemben – értékelte az akadémiai dolgozókat képviselő szervezet a pénteki megállapodást. A tudóstestület is megosztott: egy ismert nyelvész szerint meneküljön, aki tud.

Az Akadémiai Dolgozók Fóruma (ADF) megdöbbenéssel értesült a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) és az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) közötti tárgyalásokon született közös szándéknyilatkozatról. Az abban megfogalmazott elvek ugyanis ellentmondanak a 2018. decemberi rendkívüli MTA-közgyűlés nagy többséggel elfogadott határozatainak és az MTA Elnöksége februári döntéseinek is, miszerint az akadémiai kutatóhálózat továbbra is kizárólag az MTA szervezeti keretein belül kell, hogy maradjon – fogalmaz az ADF tiltakozó közleménye.

Nyomásgyakorlás az MTA-ra, amit el kell utasítani

Az ötezer fős intézményhálózat munkatársait képviselő ADF szerint ezért a szándéknyilatkozat nem más, az akadémiai dolgozók közössége és a magyar tudományosság számára legfontosabb kérdésben történő megfutamodás.

Az ADF ezért azt követeli, hogy a szándéknyilatkozatban megfogalmazott elveket – a zsarolásnak semmiképpen sem engedve –

az MTA Elnöksége utasítsa el, és azok ebben a formában ne kerülhessenek a közgyűlés elé.

Követelik, hogy a tárgyalások a továbbiakban a nyilvánosság előtt folytatódjanak, hogy arra a tudományos közösség reagálni tudjon.

Amint arról pénteken beszámoltunk, péntek este állapodott meg egymással Lovász László MTA-elnök és Palkovics László ITM-miniszter. Ennek legfontosabb pontja az, hogy Lovász

„tudomásul veszi a kormány szándékát, miszerint az MTA kutatóintézet-hálózatát az Akadémia szervezetén kívül kívánja működtetni”

2020-tól.

Márpedig – ahogyan azt az ADF is említi – az MTA korábbi testületi döntései kizárták az intézményhálózatról lemondást. Mivel ez eddig sarkalatos pont volt, az ADF szerint az intézetek MTA-n kívülre kerülése esetén a „világos, hosszú távú stratégia mentén való működés” és az „új irányítási rendszer” ígérete a nyilatkozatban vázolt formában értelmezhetetlen és a kutatóhálózat dolgozói számára semmilyen biztosítékot nem jelent.

A kutatói képviselet szerint a szándéknyilatkozat az MTA Elnökségére, az ott meghozandó

döntésekre irányuló egyértelmű nyomásgyakorlás.

A szándéknyilatkozat pontjai nem tartalmaznak semmilyen komolyan vehető garanciát sem a kutatóhálózat tudományos és szervezeti integritásának és szakmai függetlenségének megőrzésére, sem a 2020 utáni működtetés mikéntjére vonatkozóan – írják.

Tisztázatlan finanszírozás

A szándéknyilatkozat szerint tehát jövő év elején kerül az MTA-n kívülre az intézményhálózat. Ennek kapcsán a kormány némileg visszavonulót fújt, amennyiben annak egyben maradását ígérte meg, noha korábban Palkovics nyíltan beszélt arról, hogy egyes – elsősorban társadalomtudományi – intézeteket bezárni terveznek.

Több homályos pontja van a kétoldalú megállapodásnak.

Az egyik az, hogy nem tudni, milyen jogi formában működne tovább az intézményrendszer, és az ezt irányító testület (másutt testületek) paritásos irányítását hogyan kell értelmezni azzal együtt úgy, hogy abban többséget kap a tudományos közösség.

A legellentmondásosabb a finanszírozás.

Jelenleg – a hatályos költségvetési törvényt megsértve – az ITM visszatartja az alapfinanszírozás dologi kiadásait, csak a béreket folyósítja az MTA számára. A megállapodás értelmében ezeket május végéig kifizeti. Ugyanakkor arról is szólnak, hogy „a fenti elvek szerinti megállapodást követő időszakban az új irányítási rendszer életbe lépéséig az MTA kutatóintézet-hálózat finanszírozása legalább a 2019. évi színvonalon biztosított”.

Nem világos tehát, hogy mi lesz júniustól az év végéig, amikortól valamilyen (később kidolgozandó) jogi formában megalakuló szervezet átveszi az intézeteket, amelyeket paritásos alapon fognak képviselőkkel feltölteni, de mégis a tudományos közösség többségével.

Értelmezések pro és kontra

A megállapodás tehát kiverte a biztosítékot. És nem csak az ADF-ben tömörült intézeti dolgozóknál.

Az ismert szociológus, Vásárhelyi Mária szerint mintha a történelem minden nap újra kezdődne. Nyolc éve játsszák ugyanazt a játékot és vannak, akik még mindig reménykednek, hogy ez most más lesz. Nem lesz más! – írja a Facebookon. Majd felteszi ugyanazt a kérdést, amit az ADF is feszeget, hogy

miért kell az MTA kutatóhálózati szerkezetét átalakítani.

Az innovációt hagyjuk. Ha valóban a működést akarták volna javítani, akkor nem az intézményi keretek szétverésével kezdik. Erre akkor van szükség, ha a befolyásuk érvényesítésének keresnek kereteket – fogalmaz Vásárhelyi.

Az ismert nyelvész, Kálmán László néhol az irodalmi nyelv kereteit feszegetve öntötte formába véleményét. Szerintem most indokoltan mondhatnám, hogy „a kurva anyátokkal szórakozzatok”, de az olyan illetlen lenne – írja. Az indulattól fűtött bejegyzésének konklúziója az, hogy

„egyszerűen meneküljön, aki tud”.

A zavartság, információhiány miatti megosztottságot mutatja az is, hogy a szintén híres szociológus, a jelenlegi kormánynak nem elkötelezett híve, Krémer Balázs szerint egyáltalán nincs szó vereségről. „Nem értem kedves tudós barátaimat. Úgy tesznek, mintha az, hogy Lovász a félidőben nem 10:0-ra vezet Palkoviccsal szemben, és nem hoz mindent, amit akartak – az vereség. Arra, hogy minden követelést ki tudjon harcolni, arra semmi esélye sem volt. (Például azt, hogy az intézeteket nem fogják hagyni az akadémia irányítása alatt – ezt előre meg is mondták.) Ehhez képest az, hogy az intézeteket nem verik szét, nem suvasztják be sem a közszolgálati janicsárképzőbe, sem máshová; hogy vagyonban és az MTA ’brand’ birtoklásában megmaradtak az akadémia előjogai – ezek szerintem nem csupán fontos gólok, de, a realitásokhoz képest tisztes helytállás, amiből még a meccs is hozható” – fogalmaz.

A kutatóhálózat kiszervezése elfogadhatatlan

0

Miután változatlan formában közöltük a közös szándéknyilatkozatot amely létrejött az MTA és az ITM vezetője között, most szintén változatlan formában és tartalommal közöljük az Akadémiai Dolgozók Fórumának reagálását a szándéknyilatkozatra:

Akadémiai Dolgozók Fóruma·2019. március 8., péntek

Az Akadémiai Dolgozók Fóruma megdöbbenéssel értesült az átvilágítás eredményének bevárása nélkül az MTA és az ITM közötti tárgyalásokon született közös szándéknyilatkozatról. Az abban megfogalmazott elvek ugyanis ellentmondanak a 2018. decemberi rendkívüli MTA közgyűlés nagy többséggel elfogadott határozatainak és az MTA Elnöksége februári döntéseinek is, miszerint az akadémiai kutatóhálózat továbbra is kizárólag az MTA szervezeti keretein belül kell hogy maradjon. Éppen ezért a Lovász László elnök és Palkovics László miniszter által aláírt nyilatkozatot nem tudjuk másként értékelni, mint az akadémiai dolgozók közössége és a magyar tudományosság számára legfontosabb kérdésben történő megfutamodást.
Mivel a kutatóintézet-hálózat működésének keretei az eddigi tárgyalások sarkalatos pontját képezték, az Akadémia szervezetén kívülre kerülése esetén a „világos, hosszú távú stratégia mentén való működés” és az „új irányítási rendszer” ígérete a nyilatkozatban vázolt formában értelmezhetetlen és a kutatóhálózat dolgozói számára semmilyen biztosítékot nem jelent.
Rendkívül problémásnak tartjuk, hogy az MTA saját, az utóbbi napokban megfogalmazott kommunikációjával ellentétesen, hivatalosan közli egy tárgyalási forduló aktuális állását. Véleményünk szerint a szándéknyilatkozat jelen formájában – különösen az MTA elnökének aláírásával ellátva – az MTA Elnökségére, az ott meghozandó döntésekre irányuló egyértelmű nyomásgyakorlás. Ezen a megítélésen az sem változtat, hogy a javaslat egy adott tárgyalási szakaszt fémjelez, mert a tartalmi elemei már a két fél közötti egyértelmű megállapodásra utalnak. A szándéknyilatkozat pontjai nem tartalmaznak semmilyen komolyan vehető garanciát sem a kutatóhálózat tudományos és szervezeti integritásának és szakmai függetlenségének megőrzésére, sem a 2020 utáni működtetés mikéntjére vonatkozóan.
Palkovics miniszter 239 napja nem adott értelmezhető magyarázatot arra, hogy miért kell az MTA kutatóhálózati struktúráját átalakítani. Hasonló módon nem kaptunk választ arra sem, milyen szakmai indokok támasztják alá az egész hazai tudományfinanszírozás rendszerének kormányzati kontroll alá vételét. A 239 nap bizonytalanságban tartás ugyanakkor nem elegendő indok ahhoz, hogy az MTA vezetése korábbi elvi állásfoglalását a rövid távú túlélés, a várható veszteségek minimalizálása reményében, és az akadémiai vagyon – egyébként nem garantált – megtartása érdekében feladja.
Az Akadémiai Dolgozók Fóruma hű marad elfogadott nyilatkozataihoz, és kiáll a közel 5000 dolgozó érdekeiért. Ezért követeljük, hogy a szándéknyilatkozatban megfogalmazott elveket – a zsarolásnak semmiképpen sem engedve – az eljárásrend betartásával az MTA Elnöksége a korábbi döntéseivel összhangban utasítsa el, és azok ebben a formában ne kerülhessenek a Közgyűlés elé. Követeljük, hogy a tárgyalások a továbbiakban a nyilvánosság előtt folytatódjanak, hogy arra a tudományos közösség reagálni tudjon.

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK