Pincér, ma édesen kérem a kávét, édesen, mint a bosszút. Mert különös következtetésekre jutottam a legfrissebb hírek alapján, éspedig arra, miszerint Orbán Viktor tudtán kívül ugyan, de az Európai Unió liberális, demokratikus jellegének megmentésén dolgozik. Viszont minden erejével. És erre még ő maga sem jött rá – de menjünk szépen, sorban, mert ezen kívül is van hír.
A hír az hogy „égnek a vonalak”, mint a magyar miniszterelnök megfogalmazta, tegnap hosszas és baráti hangú telefonbeszélgetést folytatott egy ilyen égő vonalon Silvio Berlusconival a kialakult helyzetről. A beszélgetésről nem a magyar kormányfő számolt be – bár azt várnánk, hogy eldicsekszik vele – hanem a Forza Italia, Berlusconi pártja adott ki hivatalos közleményt. Ebben az foglaltatik, miszerint Silvio Berlusconi telefonon is megerősítette Orbán Viktornak, hogy az általa vezetett párt nem szavazza meg a Fidesz kizárását az Európai Néppártból.
Pazienza, Vittorio, pazienza! De lássuk a közlemény teljes szövegét:
„Az olasz hírügynökségekhez eljuttatott közlemény szerint Silvio Berlusconi hívta fel Orbán Viktort. A „hosszú és szívélyes” beszélgetés során a korábbi olasz miniszterelnök, a FI elnöke közölte Orbán Viktorral: „a FI nem szavazza meg a kizárásodat. Mindig védtelek és mindig melletted fogok állni”.”
Silvio Berlusconi ezzel egy időben azt tanácsolta a magyar kormányfőnek, hogy fogadja el az EPP által előterjesztett kéréseket. „A telefonbeszélgetés során Orbán Viktor szintén megerősítette, hogy pártja továbbra is az EPP-tagja kíván maradni” – olvasható a FI közleményében.
Az állásfoglalás szerint Silvio Berlusconi „mélységes meggyőződése”, hogy a Fidesz kizárása „nagy politikai tévedés” lenne. Ezért Berlusconi nem csupán Orbán Viktorral, hanem az EPP vezetőivel is egyeztetett a „közös és pozitív megoldás érdekében, Orbán Viktornak az Európai Néppárt nagy családjában való maradásáról”.
A FI korábbi bejelentése szerint Silvio Berlusconi Joseph Daullal, az EPP elnökével is telefonon beszélt, és „politikai hibának” nevezte a Fidesz esetleges kizárását. Silvio Berlusconi hozzátette, hogy ez az európai parlamenti választások küszöbén negatív hatást gyakorolhatna az EPP más tagjaira is.
Berlusconi kijelentette: „megértem az EU egyes tagállamainak érzékenységét, de a FI nem szavazhatja meg Orbán kizárását, aki évek óta jó barátom is”.
Megjegyezte: „meggyőződésem, hogy az EPP missziója és egyben ereje is az, hogy az összes olyan liberális és demokratikus erőt összefogja, amelyek alternatívát képviselnek a baloldallal szemben”.
Orbán Viktor esetleges kizárását az EPP „mazochista lépésének” nevezte Michaela Biancofiore, a FI képviselője, az olasz alsóház külügyi bizottsága tagja. Közleményben hangoztatta, hogy Orbán Viktornak az EPP-ben kell maradnia, a Fidesz kizárása „az egységes Európát szétzülleszteni akaró erőket támogatná”.
Elnézést a hosszú idézetért, de nagyon fontos dologról van szó. Nem pusztán annyiról, hogy Berlusconi és a Forza Italia Orbán mellé áll egy esetleges kizárásról szóló szavazáson, ez természetesnek tűnik. Nem találom ugyan a legdemokratikusabb érvnek, hogy az olasz pártvezér és unga-bunga-szervező a jóbarátságra hivatkozik, hiszen politikában nem kéne helye legyen az érzelmeknek, de ő mégis egy forró vérű, érző szívű olasz. Azonban mit tanácsol? Azt tanácsolja, hogy Orbán fogadja el Weber három pontos ultimátumát, és minden áron tartson ki, maradjon a Néppártban.
Nem is olyan nagyon magától értetődő Berlusconi nagy jóindulata, hiszen ne feledjük: Orbán az utóbbi időben inkább az ő riválisához, Matteo Salvinihez próbált közeledni, de most vagy eltekint ettől a kis félrelépéstől, vagy ellenkezőleg: Silvio látványosan szereti Vittoriót, akit emiatt Matteo nem fog szeretni, így aztán Vittorio kéne döntsön, kit is szeret, de most nincs abban a helyzetben, hogy ezt megengedhesse magának… kérem, ez egy valóságos olasz opera. De különben is érdekes a helyzet.
Érdekes, mert mifelénk a legtöbb elemző megfeledkezik a Brexitről.
Hogyan is nézhetnek ki az erővonalak az Európa Parlamentben a brit konzervatívok távozása után?
Az Euractiv elemzése szerint a Néppárt – a többi középjobb frakcióval plusz több mint 30 mandátummal a szélsőjobbról – akár 360 mandátumot is szerezhet a brexit utáni 706 helyből.
Vagyis bizony többséget, egy jobboldali összefogás esetén.
Meg abban az esetben, ha üzemszerűen működik és nem szakadnak le belőle pártok. Itt értékelődik fel Orbán Viktor szerepe. Ugyanis látjuk: a jobboldali többséghez kellenek a konzervatívok is, akiknek a mandátumai most alig teszik ki a Néppárt erejének negyedét, kell a Marine le Pen-féle ENF is a maga mostani 59 székével, de még a nyolc független és huszonkét új képviselő is sokat számít! Egyszóval, ahhoz, hogy övék legyen ez a cirkusz, mindenkire szükség lenne, mindenkire szerep várna.
Azonban, ha Orbán Viktor Fidesze bennmarad a Néppártban, amint azt a jó öreg Silvio tanácsolja neki, több párt kilép onnan. Ezt előre meg is ígérték. Nem nagy tömegpártokról van szó, az igaz, de látjuk: patikamérlegen van kimérve az egyensúly, tíznél kevesebb képviselő átülése is felboríthatja. És hát hova mennének ezek a kilépő pártok? Ha jobbra, a konzervatívokhoz, akkor maradna a jobboldali többség, csakhogy sokan előre jelezték, hogy ők bizony a baloldali centrizmus, pontosabban Macron felé orientálódnának. Ezért Orbán megtartása a Néppártban könnyen eredményezhetné – a baloldali centrizmus győzelmét és ezen belül az ALDE, vagyis a liberálisok megerősödését.
Ezt a Néppárt egy módon tudná kivédeni: úgy, hogy a Fideszt tyúkkal, kaláccsal, szép szóval és pálinkával akár, de áttessékeli a konzervatív frakcióba, ugyanis csak így marad egységes, így nem veszít potenciálisan helyeket.
Különös helyzet, mikor Orbán Viktor álma – az, hogy a kezébe kerüljön Európa sorsa – ilyen fonákul válik valóra. Most akkor árt, ha marad, akkor használ, ha megy, és mindezt kizárólag a saját erőszakos makacskodásának és önzésének köszönheti.
Megy hát vagy marad?
Előre nem lehet megmondani, messze még az a választmányi ülés, ami elé kerül a kérdés. Ha tőle függene, maradna – egyszerűen hiúságból, kivagyiságból, tekintet nélkül a pártcsoportja érdekeire. Pedig nem is kéne messzire menjen. Azonban az egyénisége, melyet nem hajlandó sem elveknek, sem tényeknek alárendelni, nem enged meg számára egy akár mégoly fontos stratégiai visszavonulást sem.
De akkor már érthető, miért vette be Weber a három követelés közé azt, hogy kérjen bocsánatot, amennyiben maradni akar: tudta, hogy ez abszolút lehetetlen, előbb folyik felfelé a víz és lesz kétszer kettő hatvanhárom, minthogy Orbán Viktor bárkitől, bármivel kapcsolatban bocsánatot kérjen.
Berlusconi viselkedése érthető. Ő, mint a Forza Italia vezetője jobban örülne egy gyengébb Néppártnak, amelyben ő nagyobb szerepet játszik, mit egy erős jobboldali szövetség győzelmének – ne feledjük, Salvini pártja, a Lega az ENF-hez tartozik, Marine le Penékhez, nem a Néppárthoz. Mely Néppárt azonban, ha nincs esélye a győzelemre, nem fog a szalonképtelen szélsőjobbal trafikálni. Ha volna, az persze más kérdés.
Mivel lehet Orbánt rávenni a látszólagos áldozatra?
Ha viszont Orbán és pártja a konzervatív frakcióba megy, az az európai jobboldal számára megoldaná a kérdést, csakhogy feltevődik egy másik: mit kap érte?
Mi az az előny, kedvezmény vagy ajándék, amivel rá lehetne venni Orbánt erre a látszólagos áldozatra?
Nos, egyelőre ez a megoldhatatlannak látszó feladat, és habár feltételezem, hogy a magyar miniszterelnök bármely helyzetet képes kihasználni (vagy legalább megpróbálni a kihasználását), abban nem vagyok bizonyos, hogy ő maga látja jelen pillanatban: ha folytatja, amit művel, éppenséggel az európai jobboldal ellen és a baloldali centrum érdekében dolgozik.
De minden erejével.
Drukkoljunk, hogy maradjon a Néppártban.
Csodálatos bukás lesz az az uniós jobboldalnak – és annak köszönhetik majd, aki a legnagyobb jobboldaliak közé számítja magát a kontinensen.
Kérem: aki másnak vermet ás, maga esik bele.
