Az MSZP európai parlamenti képviselője, Ujhelyi István azzal állt elő egy tegnapi sajtótájékoztatón, hogy „nyitni kellene”, „újra kell gondolni a kormányzati korlátozások mértékét”.
Szerinte a november 11-én bevezetett korlátozások – a vendéglátás és a szállodák, valamint a színházak, mozik, hangversenytermek, edzőtermek stb. bezárása – felülvizsgálandó, mert a társadalom, a vállalkozások tűrőképessége elfogyott. Ceglédi Zoltán politikai elemző a hvg360-on „Kedves Egyesült Ellenzék, nyissatok, ne lökjetek minket a Mi Hazánkhoz!” címmel ismétli meg Ujhelyi követelését, hozzátéve, hogy a vendéglátás nyitását a politikában egyedül a Mi Hazánk képviseli, és nem lenne szabad az ellenzéki pártoknak a Mi Hazánkra hagyni a korlátozásokkal elégedetlenek politikai képviseletét.
Nagyon nem értek egyet velük.
Engem is nyomaszt a bezártság, az, hogy idős, krónikus betegségekkel is sújtott emberként a veszélyeztetett csoportokhoz tartozom, és egyedül töltöm a heteket a lakásomon, hónapok óta nem találkozhatom a hozzám legközelebb állókkal. Azt is tudom, hogy ez még hónapokig így lesz, az oltásra nekem is még hosszú ideig várnom kell.
Mégis azt mondom: ezeket a hónapokat nekem is, a vendéglátósoknak is, a kultúra embereinek is, az egyetemistáknak is ki kell bírnunk. Aki megbetegszik, és hetekig, hónapokig ágyhoz van kötve, és reményt adó orvosi kezelést kap, annak ki kell bírnia a gyógyulásig tartó heteket, hónapokat, akkor is, ha nehéz.
A koronavírus-járvány az egész ország, az egész világ egyfajta megbetegedését jelenti. Van rá reményt adó kezelés, reményt adó gyógyszer, előbb-utóbb az oltás, amelyet lenyűgöző erőfeszítéssel, példátlanul gyorsan kifejlesztettek a tudósok és gyártja a gyógyszeripar. Ötmilliárd embert kell vele ellátni, köztük legalább négyszázmillió európait, és ennek elérése még eltart egy darabig. Az addig tartó időre a kezelés fő eszköze az emberek közötti találkozások lehetséges legnagyobb mértékű korlátozása.
Segít a kézmosás, az általános fertőtlenítés, segít a maszk is, de a legfontosabb mégis csak az, hogy minél kevesebb találkozás nyisson utat közöttünk a vírusnak.
Ezért bizony áldozatot kell hoznunk. Ahogy egy beteg embernek az élet sokféle öröméről kell lemondania – a gyógyítható betegnek átmenetileg, a nem gyógyíthatónak végleg, életük végéig –, úgy kell a betegségtől szenvedő országnak, világnak átmenetileg lemondania életünk sokféle öröméről: a vendéglőbe, kávéházba járásról, a nyaralásról, a színházról, moziról, hangversenyről, klubéletről, a vallásgyakorlás közös formáiról.
A pápa még a karácsonyi éjféli misét is közönség nélkül celebrálta Rómában, Tokióban elhalasztották az olimpiát, a világ operaházai, zenekarai online előadásokat tartanak, online tartják az uniós csúcsértekezleteket, tudományos konferenciákat és így tovább.
Orbán Viktor augusztusban, a második hullám előtt azt hitte, hogy az országnak „működnie kell”, elég a határokat lezárni és elterjeszteni a maszkviselést, és nem vették elő a tavasszal használt „maradj otthon” jelszót. Hiba volt, és
a kormánynak novemberben módosítania kellett a védekezés módját.
Sajnos a sokkal enyhébb tavaszi hullámhoz képest nálunk is, és Európában másutt is visszaszorult a home office, most kerül csak napirendre, hogy széles körben alkalmazzák, sőt elrendeljék mindenütt, ahol lehet. Igaz, a vendéglátó és kulturális vállalkozásoknak az eddiginél komolyabb, kiszámítható kompenzációt kell nyújtani.
Szerintem nincs itt az ideje a nyitásnak. Nem akkor kell nyitni, amikor nem bírjuk már tovább a bezártságot – felnőtt emberek vagyunk –, hanem akkor, amikor a tömeges oltás megteremti ennek feltételeit. Most éppen ott tartunk, hogy a vírus új mutációi fokozzák a veszélyt, és sok európai kormányt késztettek a korlátozások szigorítására.
Én a találkozások korlátozásából három fajta találkozással tennék csak kivételt: a munkába járással (ahol nincs mód a távmunkára), az orvoshoz járással, ahol annak halasztása egészségromlással járna, és a bölcsődei, óvodai és általános iskolai jelenléttel, mert a tavaszi hullám idején Európa-szerte szerzett tapasztalatok szerint annak hiánya visszafordíthatatlan, tartós károkat okoz a gyerekeknek. E három kivételtől eltekintve kitartanék amellett: a találkozások (kontaktusok) maximális korlátozására kell törekednünk
