Fontos

Bréking nyúz, július 14. – Tudósítás a másik valóságból

0

Alaposan megvédi a képviselői fizetések megemelését az alternatív média, amely olyan, mint Móricka: mindenről ugyanaz jut az eszébe – mi más, mint az ellenzék pocskondiázása, élén Gyurcsánnyal? De kap jócskán az Orbán, és így a sajtója számára sem kedvelt Jean-Claude Juncker, akiről állítólagos részegsége miatt lehúzzák a keresztvizet, s ennek apropóján több más, Orbánt bírálni merészelő európai politikusról is – akikről sorra megemlítik párthovatartozásukat, kivéve Junckert, aki történetesen kereszténydemokrata.  Azt azért elfelejtik megemlíteni, hogy kereszténydemokrata. Persze a jobbik is célkeresztbe került.

Magyar Idők – Emelés (Gajdics Ottó)

Azt már láttuk, hogyan bántak el a dolgozó emberek jövedelmével a szocialisták és a liberálisok. Átélhettük a Bokros-csomagot, a „nem fog fájni” és a „fájni fog” kommunikációs trükkjeit, miközben nemes egyszerűséggel felkopott az állunk a megszorításoktól.

Állt már előttünk kifordított zsebekkel egy milliárdos pojáca, aki a legundorítóbb cinizmussal tolta a képünkbe, hogy el lehet innen menni. Most nézzük, hogyan bánnak a saját jövedelmükkel!

Előrebocsátom, hogy szerintem az országgyűlési képviselők munkája nehéz és felelősségteljes…jár nekik fizetés… amíg egyes területeken ötven százalék fölötti bérnövekedésről beszélhetünk, az ő esetükben ez 18,5 százalékot tesz ki a tervek szerint – írja a szerző, aki az írásával az ellenzéki pártokra lőve, a fizetésemelés körüli zűrzavarra utalva megállapítja: a hangzatos nyilatkozatok mögül állandóan kikandikál a teljes tanácstalanság mindennel kapcsolatban, aminek egy hazája sorsáért felelősséget érző politikust foglalkoztatnia kellene. Képzeljük el, ha ezekre az emberekre, akik a saját illetményükről sem tudnak egységes állásfoglalást kialakítani, rábíztuk volna a választásokon Magyarország sorsát! Vagy inkább ne képzeljük el…

Próbáljunk beletörődni, hogy bármilyen bumfordiak, bármilyen tehetetlenek, bármennyiszer teszik magukat nevetségessé, mégiscsak mi, magyarok választottuk meg őket is.

Nyilatkozgassanak, döntsenek bármennyire is összevissza, még nekik is jár az a 18,5 százalék. Akkor is, ha ők maguk nem értenek vele egyet, aztán mégis megszavazzák. Vagy mégsem.

Origo – Az alkoholista, a tanulatlan, és akit felizgatnak az 5 éves kislányok

Véget ért a NATO-csúcstalálkozó, amin a show-t kétségkívül Jean-Claude Juncker vitte el. Pontosabban őt vitték el, mert szemmel láthatóan a lábán nem állt meg egyedül.

Mint közismert, nem ő az egyetlen botrányos európai képviselő, aki számtalanszor élesen bírálta hazánkat. Lássuk, kik is akarják Európának a helyes irányt megmutatni

– írja az Origo, amely nem csak Junckert osztja ki, megállapítva: az alkoholizmus nem csak Juncker problémája, hazánkat többek között migrációs politikánk miatt bíráló volt német szociáldemokrata politikus, Martin Schulz aki csak a nyolc általánost végezte el. Az európai baloldalt – amihez ő is hozzá tartozik – disznók gyülekezetének tartó politikus fiatalon közismerten pszichiátriai problémákkal küzdött.

Az EP első embereként pedig súlyos pénzügyi szabálytalanságokat követett el, feltehetően ebből a forrásból jutott a magánrepülésekre és luxuséttermekre.

Szakmailag viszont messze nem csak Schulz az egyetlen, aki megkérdőjelezhető. Nemrég fény derült arra, hogy Magyarország jogállamiságát vitató, a teljesen jogosan Soros-jelentésnek nevezett, a brüsszeli hivatalos kifejezéssel LIBE-jelentést elkészítő Judith Sargentininek nemhogy jogi, de más diplomája sincs.

Az európai politikusok csúcsa az Európai Zöldek–Európai Szabad Szövetség frakció volt társelnöke, Daniel Cohn-Bendit, aki szerint a gyermeki szexualitás fantasztikus.

Magyar Hírlap – Interjú Novák Előddel

Nagyon veszélyes lenne, ha olyan emberek hozhatnának döntéseket az ország sorsáról, mint a Jobbik jelenlegi vezetői, akiknek annyi politikai realitásérzékük sincs, hogy elhitték, megnyerhetik a választást – mondta a lapnak adott interjúban Novák Előd, a párt volt alelnöke. A Jobbikból a pártszakadáskor kilépett politikus beszélt arról is, hogy a közelmúltban alapított új pártjuk, a Mi Hazánk Mozgalom nemzeti elvpártként a jobboldali kormány józan kritikusa, konstruktív ellenzéke kíván lenni.

Szerinte a Jobbik szakadása Vona Gábor elhibázott stratégiájának, valamint két bábja, Sneider Tamás és Gyöngyösi Márton alkalmatlanságának következménye.

A pártból való távozása kapcsán azt mondta: „A Jobbik két évvel ezelőtti tisztújításán Vona Gábor egyik pillanatról a másikra, a tagság véleményét felülírva, vétójogával élve kitett a párt élvonalából, mert nagyon jól tudta, hogy velem a Jobbik nem tud lényegében dezertálni a jobboldalról…

A néppártosodást eleinte elsősorban stílusváltásnak, kommunikációs finomhangolásnak nevezték, pontosabban hazudták. Valójában azonban komoly tartalmi váltás történt.

A mindenáron való kormányra kerülés szándékával nem értettem egyet, ezt gyakran tettem szóvá Vona Gábornak, ám ezt a kritikát sem tűrte. Korábban a Jobbik programjának része volt az írni-olvasni nem tudók szavazati jogának megvonása, majd Vona Gábor a választmány döntését is egy személyben felülírva megváltoztatta. De feladták azt az Alapító nyilatkozatunkba foglalt irányt is, miszerint elfogadhatatlan számunkra az uniós tagság, amely nemzeti függetlenségünk végzetes megcsonkításával jár. Egyetlen jelszó maradt: váltsuk le Orbán Viktort…Többen azzal áltatták magukat, hogy ez csak a felszín, és kormányra kerülve visszatérünk a régi, radikális változást célzó elveinkhez,

de Heller Ágnestől Havas Henrikig sok olyan személy került a Jobbik holdudvarába, és lett „politikacsinálója” a pártnak, akiknek semmi keresnivalójuk nem lenne ott.

A homoszexuális felvonuláson részt vevő Momentum és a már Schiffer Andrásnak is vállalhatatlanul elvtelenné váló LMP mint koalíciós partner? Ez is Vona Gábor egyszemélyi döntése, politikai ámokfutása volt, amivel tényleg liberalizálta a Jobbikot.

Kósa inkább a milliókkal számolna el

Nagy Navarro Balázs a leghatározottabban visszautasítja Kósa Lajos vádjait, hogy a közévé előtti tüntetés résztvevői bérelt lakókocsikban élő fizetett hajléktalanok voltak. A mintegy hat éve kezdődött demonstráció egyik legnagyobb sikerének azt tartja, hogy bebizonyosodott: békés, jogállami eszközökkel is el lehet sikert érni, még a mai magyarországi viszonyok között is. Kósáról pedig azt tartja, hogy minden megnyilatkozása közröhej tárgya, egy olyan politikusról van szó, aki „sem a saját, sem a felesége cégügyeivel nem tud elszámolni: milliók, milliárdok repkedne a csengeri ügyben”.

„A magam és a sajtószabadságért, s az alapvető emberi jogokért folytatott demonstráció többi résztvevője nevében a leghatározottabban visszautasítom, hogy fizetett emberek, felbérelt hajléktalanok tüntettek a Kunigunda utcában” – szögezte le a Független Hírügynökség megkeresésére Nagy-Navarro Balázs Kósa Lajos szavaira válaszul. A (jelenleg) a Fidesz önkormányzati kampányáért felelős politikusa a Népszava szombati számában, a gyülekezési törvény módosítása kapcsán azt állította, hogy „négy éven át demonstráltak a köztévé előtt egy bérelt lakókocsiban néhány bérelt hajléktalannal. Az egész csak a balhé kedvéért ment”. Nagy Navarro leszögezte:

„Kósa balhéról beszél, miközben a magyar törvények szerint nem balhéból, hanem egy jogsértő cselekedet miatt indult a demonstráció a köztelevízió előtt.

Az Ítélőtábla a Lomniczi kitakarása miatt indult perben született jogerős ítéletében ugyanis kimondta: tényleges hírcsalás történt, s jogsértés nélkül lehetett azt hírcsalásnak nevezni”.

Mint emlékezetes, a Duna Televízió 2012. december 3-i híradóiban volt egy bejátszás, amelyben az egyik embert kitakarták –a Legfelsőbb Bíróság korábbi elnökét, Lomnici Zoltánt, aki a Fidesz-kormány számára kényelmetlenné vált. Ennek nyomán kezdődött el egy éhségsztrájk, majd évekig tartó demonstráció Nagy Navarro Balázs és Szávuly Aranka vezetésével, az MTVA felelőseinek – köztük Élő Gábornak, az MTI Hírcentrum akkori igazgatójának és az MTVA Hír- és Hírháttér főszerkesztőjének, Papp Dánielnek – az elbocsátását követelve. Az évekig tartó demonstráció véget vetése érdekében a hatalom nagyon sok mindent megtett, a többi között erőszakosan eltávolították a demonstrálókat, erőszakkal megpróbálták visszavenni a lefoglalt területet, amelyet konténerekkel körbevettek, hogy ne lehessen látni a tüntetőket, stb.

Számos per indult az ügyben (a többi között birtokháborítás, jó hírnév megsértése, sőt, bűnvádi eljárás is), s ezeket az MTVA sorra jogerősen elvesztette.

Nagy Navarro szerint „Lex jogállam kontra Kósa Lajos és tsa.” néven is futhatott volna a fenti per („ha már Kósa jogszabályt akar magáról elneveztetni”), amely „nem balhé volt, hanem botrány:

a demokrácia botránya volt, hogy hírcsalás történhetett, s azok, akik ezt elkövették még mindig a színen vannak. Ez felháborító, s Kósának ezen és azon kellene szégyenkeznie, hogy az MTVA visszaélt a joggal” – szögezte le.

A Kósa-féle vádakra válaszként leszögezte: volt ugyan bérelt lakókocsi is, de volt saját is, „s miután titkosszolgálati eszközöket is bevetettek, pontosan tudják, hogy még mindig a tulajdonomban van a jármű” – szögezte le. Az pedig, hogy bárki pénzt kapott volna azért, hogy az MTVA előtt tüntessen? Nagy Navarro szerint a vicc kategóriájába esik, hogy ezt egy olyan politikus állítja, aki sem a saját, sem a felesége cégügyeivel nem tud elszámolni. „Milliók, milliárdok repkedne a csengeri asszony ügyében” – szögezte le, hozzátéve:

Kósa bizonyára magából indul ki, ő biztosan kap pénzt, hiszen megélhetési politikus.

Pedig jobb lenne, ha azzal a sok-sok tízmilli forinttal foglalkozna, amit az adófizetők pénzéből  a köztévé előtt demonstrálók elleni műveletekben részt vett biztonsági cégek, illetve a közmédiát sikertelenül védő ügyvédi irodák kaptak. Kósának és társainak el kellene számolniuk ezekkel a pénzekkel – mondja Nagy Navarró, aki ezután az interjú után elgondolkodik azon, hogy

„meg kellene látogatni Kósát, és emlékeztetni őt arra, hogy miről is szólt a köztévé előtti demonstráció”.

Kérdésünkre, hogy végül is értek-e el sikereket a lassan hat éve indult Kunigunda utcai demonstrációval, Nagy Navarro Balázs az egyik legfontosabb sikernek a magyar demokrácia leckéjének azt nevezte, hogy bebizonyították:

békés, jogállami eszközökkel is el lehet sikert érni még a mai magyarországi viszonyok között is, a legfontosabb üzenete az akciónak az, hogy ezt jogi szinten is kimondták.

Siker az is, hogy belebukott az ügybe az egyik felelős, Élő Gábor, az azonban persze már más kérdés, hogy máig vezető pozícióban szolgálja ezt a kurzust. A demonstráció nélkül nem mondták volna ki a hírhamisítás tényét Papp Dániel ügyében – az már más kérdés, hogy ő máig is a magyar közmédia vezetői tartozhat.

Valami nagyon is bűzlik Miskolcon

0

Megemelte a tétet  a Fidesz a vasárnapi miskolci időközi önkormányzati választáson – a HírTV helyi riportjának a tanúsága szerint aktivistái csomagokat, illetve pénzt is osztogatnak a város 12-es számú választókörzetében. Korábban pedig a helyben népszerű és az ellenzéki pártok által támogatott független Erdei Sándor, alias Rokker Zsoltti névazonos jelöltjét is bevetették (természetesen szintén függetlenként), mégpedig tíz nappal azután, hogy az NVI nyilvántartásba vette az „igazi” Erdei Zsoltot.

Összesen öten mérettetik meg magukat  a vasárnapi időközin Miskolc 12. számú választókörzetében, Avasalján, amelyet azért tartanak, mert a korábbi képviselő,  Hubay György áprilisban parlamenti képviselő lett. A szavazólapon (amelyet a minap.hu is leközölt) a jelöltek sorrendje is megtévesztő lehet, mivel az utolsó két helyen áll a két Erdei Sándor. A sorrend:

Molnár Zsolt – Független
Fülöp József Istvánné – Munkáspárt
Nagy Ákos – Fidesz-KDNP
Erdei Sándor (1983) – Független
Erdei Sándor (1976)  – Független (Rokker Zsoltti)

Az már csak hab a tortán, hogy a harmadik függetlenként induló jelölt keresztneve megegyezik a másik két jelölt keresztnevével: Molnár Zsoltról van szó. A 19 éves fideszes aktivista – sajtóértesülések szerint – elismerte kamujelöltségét.

Ezt ugyan a másik Erdei Zsolt nem tette meg, de egy olyan személyről van szó (nyomozta ki a HVG) , akinek semmi köze Miskolchoz, ezen belül az érintett 12.  választási körzethez: Nyékládházán él, Tiszaújvárosban dolgozik és a semmiből bukkant fel a politika színpadán, politikai nézeteiről, programjáról semmit nem lehet tudni.(A Független Hírügynökség próbálta szóra bírni a titokzatos jelöltet, de nem állt kötélnek.)

Rokker Zsoltti ugyanakkor tősgyökeres miskolci, s mint a Független Hírügynökségnek adott interjújában elmondta: világéletében civil volt.

Miskolcon egyébként „hagyományai” vannak a névegyezésnek. Néhány évvel ezelőtt Varga László szocialista képviselő ellenében megjelent (majd visszalépett) egy ugyancsak Varga László nevű személy, hab a tortán, hogy a külföldi bankszámlái révén elhíresült volt MSZP-s elnökhelyettesnek, Simon Gábornak is van egy névrokona: ő Simon Gábor az MSZP miskolci elnöke.

Ugyanakkor, amikor a Kétfarkú Kutyapárt is bevetetett a névazonos jelölt indítását– mégpedig Felcsúton, a jelenlegi polgármester, Mészáros Lőrinc által ajánlott eddigi helyettese Mészáros László ellen, akkor a jobboldal igencsak felháborodott.

Miként a csomagosztogatásnak is vannak tradíciói – Miskolcon is. Mint a HírTV tudósítása is emlékeztet rá: a Fidesz már az áprilisi választás előtt is csomagokat osztott a rászorulóknak Borsodban, a kormánypárti Csöbör Katalin végül alig több mint 100 szavazattal nyerte meg körzetét.

Uram, Ön tudja, hogy mikor hazudik?

Legenda volt a maga idejében Szilágyi János, műfajt teremtett a Magyar Rádióban. Most, túl nyolcvanon azt mondja a Független Hírügynökségnek, hogy tudna még jó műsort csinálni.

 

  • A közönségnek az kell, amit adsz
  • Az izgalmas interjúkat kidobták az ablakon 
  • Arra kíváncsi, hogyan készülnek Orbán beszédei
  •  A vénülés fortélyait akarja megírni
  •  Kiborul a Sorosozáson

 

Mondhatom ugye azt, hogy műfajt teremtettél, de hol van ez az iskola most?

Az ember kinövi az iskolát, az iskola is kinövi őt. Azt pedig nem tudom, hogy ma van-e egyáltalán iskola. Én nem nosztalgiázok, attól igyekszem magam megóvni, tőlem nem hallasz olyasmit, hogy bezzeg a mi időnkben, jaj mi mennyivel jobban csináltuk, mennyivel minőségibb volt, nem én ilyeneket nem mondok. Más világ van. Arra, amit én és a kollegáim annak idején csináltunk, nyilván kevesebb az igény. Van persze igény, hiszen akadnak ilyen típusú műsorok, de nyilván sokkal kevesebb, mint a mi időnkben.  Ha nagyon cinikus akarok lenne, akkor azt mondanám, hogy ma a műsorvezetőket castingon választják ki. Két modell, egy táncdalénekes – ők adják a választékot. Ez számomra annyira fura, hogy ilyen létezik. De létezik, bár olyan is. Sebestyén Balázzsal csináltam egy interjút, és azzal kezdtem: két különbség van közöttünk, te fiatal vagy, én öreg, nekem van egy szakmai múltam, neked lesz. Ezt annak kapcsán is mondom, amire rákérdeztél, hogy hol van az az iskola, nos az az iskola megszűnt.

De újra nekifutok: te nőtted ki az iskolát, vagy az iskola nőtt ki téged?

Az iskola nőtt ki bennünket. Mert azt a tantárgyat, ahogy mi csináltuk, egyszerűen nem tanítják.

Mi változott a mi szakmánkban? A te interjúid nem rövid beszélgetések voltak, te arra törekedtél, hogy fölnyisd a partnered. Erre ma már nincs igény, vagy idő? Mi nincs?

Szerintem volna még rá igény, bár a szakmabeliek egy része azt mondja, hogy a közönségnek nem ez kell. Nekik Való világ kell, például. Pedig szerintem nem így van, a közönségnek ugyanis az kell, amit adsz. Amit nem adsz, azt a közönség nem tudja, hogy létezik. Ha csinálnának a tévék, rádiók komoly interjúkat, biztos vagyok benne, hogy másnap téma lenne az emberek között. De a tévék, rádiók nem kérnek ebből. Pedig a nyugati kereskedelmi tévékben ilyenek vannak. Színvonalas, izgalmas vitaműsorok, nagyon izgalmas interjúk, de ezeket, itthon kidobták az ablakon.

 Azért dobták ki, mert minden átpolitizálódott? Vagy mindenkiben és mindenütt a megfelelni vágyás működik?

Én ezt a kettőt nem keverném össze. Az, hogy a politika az egész életünket, akarva akaratlanul behálózza – a politika akarja, a befogadó részéről akaratlanul, társaságok verődtek szét emiatt -, de mi itt most szakmázunk, ennek semmi köze a politikához. Nem azért csinálsz velem interjút, mert én egy liberális gondolkodású ember vagyok, hanem azért, mert kíváncsi vagy rám. Ki lehet kerülni a politikát, figyelmen kívül lehet hagyni.

Te kikerülted?

Én ki. Abszolút érdeklődő, hírfogyasztó vagyok, de soha nem csináltam közvetlen politikai műsorokat. Azért nem, mert akkor valahova le kell tenned a voksod, a kérdéseidben ez benne van, és én ezt sose akartam. A rendszerváltás előtt a műsorainkban üzengettünk. Egy-egy mondattal, és ha az átment, akkor boldog voltál. Mondok egy példát: volt egy műsorom, Miért volt a címe, és egy alkalommal a Moszkvicsról beszélgettünk, hogy vajon miért csak négy személyre vizsgáztatták, tán kicsi, vagy mi? Szóval kekeckedtünk, egészen addig, míg a hivatalos embert meg nem szólaltattam. Őt komolyan kérdeztem és komolyan hallgattam, azt hazudta, amit csak akart, majd, amikor véget ért a beszélgetés, illetve az a műsorblokk, fütyürészéssel választottam el az új témától, mintegy jelezve, hogy mi volt a véleményem a nyilatkozó szavairól. Ettől ez a műsor egy fura gellert kapott, azt üzente, hogy én fütyülök rátok. Nos, az ilyeneknek tudtunk annak idején borzasztóan örülni.

Teljesnek érzed a szakmai pályafutásodat? Helyesen gondolom én azt, hogy még mindig ott kéne lenned a mikrofon előtt?

Bele kell nyugodni, hogy megvénültem. Az, hogy nyugaton, ha csak nem nyáladzik az ember, vagy hülyül meg, nos ott tudják, hogy a kor előrehaladtával az ember bölcsebb lesz. Ezzel együtt normálisnak tartom, hogy ebben a korban valaki ne akarjon mindenképpen szerepelni. Írni persze írok én is interjúkat, szeretem ezt a műfajt, de a lényeg az, hogy tudnék most is műsort vezetni, de már abszolút nem vágyom rá.

Ha megkeresnének? Jut is eszembe: megkeresnek?

Nem. Műsor ajánlattal nem. Ötletem van kétszáz is, közülük egyet megcsinálnék még, rádióban, vagy tévében, teljesen mindegy.

Mi lenne az?

Beszélgetés, mindig ugyanazzal a három emberrel, akiknek hasonlóan jár az agyuk. Megbeszélnénk a hét eseményeit, nem politikaiakat, lehet, hogy akadnak a témák között olyan is, de az érdekességekre koncentrálnék. Most például a thai gyerekek kimentésére. Annak a hátteréről beszélgetni; hogy érezhetik ott magukat a szülők, vajon a mentős büszke-e, vagy azt mondja magában, hogy a kurva anyját, legyen már vége. Vagy egy Orbán-beszéd: nálam nem a beszéd tartalmáról lenne szó, hanem arról, hogy egy ilyen beszéd hogyan készül. Úgy, hogy Orbán otthon ül és gépelget, vagy megbíz valakit, és instrukciókat ad, például azt, hogy erőteljesen legyen hangsúlyozva, hogy a Putyint imádja? Hogy miként készül el a beszéd? És, ha elkészült, átnézi? Szóval e hét eseményeinek hátterén kattogna a fejünk. Egy ilyet megcsinálnék.

És?

Ott nem tartok, és nem is fogok, hogy kopogtassak az illetékesnél…

Te rádiósnak tartod magad, vagy tévésnek?

Rádiósnak. Az a szerelem, azon nőttem fel, azt nagyon-nagyon szerettem. A televízió későn jött be nekem, korban is, meg az én elfogadottságom szintjén is. Mert az elején nagyon szar voltam.

Mert?

Mert rettentően viselkedni akartam. Arra figyeltem, hogy miként tartsam a kezemet, vagyis a külsőségekre adtam, amitől állandó feszültség volt bennem. Aztán jöttek műsorok, amelyekben már önálóbb lettem, főleg a Showbálvány, ami igazán sikeres volt, ahol jó csapattal dolgozva azt éreztem, hogy a tévében is elfogadottabb lettem. De az igazi a rádió volt, az egy individuális műfaj.

Most a nyugdíjas léted miből áll? Azért kérdezem, mert nem vagy egy nyugdíjas típus.

Nem vagyok nyugdíjas típus, de a nagy problémám az, hogy nincs munkám, nincs egy állandó elfoglaltságom. Engem egész életemben rugdosni kellett, hogy dolgozzak, most viszont nincs aki rugdosson, nincs határidő sem, ezért aztán leülök és bámulok magam elé. Természetesen teszek-veszek, olvasok, csinálok ezt, azt de ha reggel felkelek, nincs igazán kötelező programom.

És miért nem tanítasz?

Én szívesen tanítanék, tanítottam is és nagyon élveztem. Viszont az is igaz, hogy amikor meghívtak egy-egy órára, és ott ült velem szemben száz ember, közülük, ha tízet érdekelt, amit mondok. A többséget befizették a szülők, hátha lesz belőled valami kisfiam.

A fiatalok ismernek még téged? Tudják ki volt Szilágyi János?

Nem hiszem.

Ez fáj neked?

Egy cseppet sem. Ettől megóvott a sors, hogy egy pillanatig komolyan vegyem azt a tényt, hogy én belebeszélek egy fémtárgyba, és ezt hallják többszázezren, és ezért én magamt többre tartsam. Az, hogy egy technikai eszköz segítségével meg vagyok sokszorozva, az nem tett engem önteltté. Soha nem voltam attól megbántva, hogy valaki nem ismert meg, vagy nem tudta, hogy ki az a Szilágyi János. Szemben azokkal a kollégáimmal, akik emiatt kifejezetten meg voltak sértve. Mintha nekik járna, hogy őket fel kell ismerni. Hidd el, nem úgy csináltam, mint aki szerény, nekem ez tényleg nem hiányzott.

Szerinted milyen irányba megy a szakma?

A szakma mindig is változott. Elolvastam most a Rubikon összeállítását, futballról szólt, régi cikkeket emeltek be a lapba. Az ember ma el se tudja hinni, hogy olyan cikkek, amelyeket akkoriban írtak, megjelenhettek komoly lapban. Pedig akkor az volt a stílus. Aztán jött a Kádár-korszak, nagyjából mostanáig, aztán pedig ez a mai világ, amely sokkal gyorsabb, sokkal felületesebb, és sokkal többet megenged magának. Régen azt a szót, hogy fene talán ki lehetett mondai, de azt, hogy szarul érzem magam, az kizárt dolog volt. És ezt nem, mint illembajnok mondom, hanem a világ ebből a szempontból is teljesen más lett, és más is lesz majd, amikor én már nem leszek. De, amit most látok, az egy lejtmenet. Azt a példát szoktam mondani, és bemegyek egy tévéműsorba, közlöm a nézőkkel, hogy Szilágy János műsorát látják, leülök, letolom a gatyám, megpaskolom a fenekem, ezt nektek, és kimegyek a stúdióból. Az első nap ezer email, gyalázkodó kommentek, de a tv kitart mellettem. Másnap megint jövök, paskolok, ezt nektek, kimegyek, a huszadik adás után már csak olyan levelek érkezne k, hogy Szilágyi úr hol nyaralt, mert olyan szépen le van sülve a feneke. A másik tv pedig, látva, hogy ez a produkció itt sikeres, beindít egy másikat, ahol a műsorvezető csomót köt a farkára. Tehát mindig alámenni, és ezt én nem értem, számomra felfoghatatlan. Csak a lóvé számít. A világ most már sokkal inkább a pénzről, az anyagiakról szól, mint ezelőtt harminc-negyven évvel ezelőtt.

Barátaid megmaradtak?

Megmaradtak, de több energiát kellene belefektetnem a kapcsolataimba.

Többször felbukkant a beszélgetésünkben a korod. Mennyit foglalkozol vele?

Nem is a korommal foglalkozom, hanem azzal, hogy ennek az öregedésnek, vénülésnek a módja foglalkoztat. Azzal, hogy a testem elhagy. Most ez a lábam, de nem ez volt a lábam ezelőtt negyven évvel. Ezzel is magyarázható, hogy egy könyvön töröm a fejem, már legalább öt-hat éve, de még nem vágtam bele. A könyv arról szólna, hogy egész életünkben vénülünk. És ez mindig problémákat vet fel, már kiskamasz korodban is. Ezer olyan dolog van, ami az ember életében lelki és testi konfliktusokat okoz. Gondolj bele abba is, hogy amikor gyerekként elmentünk nyári szünetre, hol volt a szeptember: Olyan távol volt, és ahogy öregszel, az idő nagyon összezsugorodik.  Volt egy barátom, már meghalt szegény, megöregedvén azt mondta:

Jánoskám nekünk most már minden nap szombat van.

Így pattognak a hetek. És ez az öregedésnek egy érdekes élménye.  Ezt akarnám megírni a Vénülés fortélyai című könyvemben.  Tehát ez nem az öregségről, hanem az öregedésről szólna, mégpedig a gyerekkortól kezdve. De ezt a könyvet csak akkor lehet megírni, ha rólam szól, viszont egyelőre úgy érzem, hogy annyi minden nem történt meg velem, ami egy könyvhöz elegendő lenne.

De azért megírod?  Rácsodálkozol majd saját vénülésedre?

Igen, remélem. Megírom ezt a fura visszatekintő rácsodálkozást. Ez jó szó. A korunkkal mindig el vagyunk foglalva: vagy gondot okoz, olykor örömet.

Most te mennyi is vagy?

82 

És kinézel hatvannak.

Igen, szerencsés a küllemem, ez genetikailag így adatott meg.

Amúgy azonos vagy a koroddal?

 Természetesen nem.  Én vagyok a János.

És meg vagy sértődve, ha bácsiznak?

Senki nem bácsizik. Komolyan mondom, engem még senki nem bácsizott.  Az unokáim is Jánosnak hívnak. Én nagyon féltem attól, hogy bácsis leszek, de ezt megúsztam.

Sportolsz is valamit?

Rendszeresen gyalogolok, de nagyon tempósan, heti háromszor, négyszer, nagyjából ötven perceket. Van házi biciklim, ennyi.

Nem tudom feltűnt-e de alig beszéltünk politikáról, mintha el akartad volna kerülni…

Nem, kérdezhetsz engem politikáról. Elmondom én a véleményem, ha valamire kíváncsi vagy. De nem szoktak nekem politikai kérdéseket feltenni.  De, ha akarsz kérdezz… Van véleményem a mai politikai helyzetről… Ezt az egészet úgy nézem, ezt az orbánizmust, ami itt folyik, mint egy színházat. Ugyanis az én életemben semmi nem fog változni; akkor sem, ha szélsőjobb párt uralkodik, de akkor sem, ha bolsevikok. Én itt fogok ülni, ebben a karosszékben, 82 évesen, megkapom a nyugdíjam, és élek a megtakarításaimból. Magyarul az én életemre semmiféle hatással nincs , tehát a materiális életemre, hogy milyen kormány vezeti az országot. De. Mérhetetlenül fel tudom magam dúlni azon, ha ez a színház olyanokat csinál, amilyenekre egyszerűen nem számítok.  Mondjuk az első felvonásban egy csecsemőt felpofoznak. Azt mondom, Jézus Mária, nyilván majd oldódik a második rész. A második felvonásban azonban tűvel szurkálják és forró vasat nyomnak a kezéhez. Akkor már rosszul vagyok, de hiszek benne, hogy majd a folytatásban oldódik a dolog. A harmadik felvonásban azonban négyfelé tépik szét a gyereket. Ez számomra a mai politika. Olyan dolgokat kell néznem, amelyek ellen nem tudok semmit sem tenni, nem tudok felszólni a színpadra, hogy hagyjátok békén azt a gyereket.  Ki tudok borulni ezeken a dolgokon. Az értelmetlenségen, például az egész sorosozáson. Úgy gondolom, ha még újságíró lennék, és politikával foglalkoznék sokkal jobban törekednék arra, hogy a kollegákkal összefogjunk. Nem értem egyszerűen, hogy kollegák miért mennek el sajtótájékoztatókra, olyanokra, ahol fölényeskednek velük. Miért van az, hogy egy ember nem kérdezte meg az illetékesektől, hogy mit is jelent az, hogy ne a Soros nevessen a végén. Minek a végén ne nevessen? És egyáltalán: miért nem tesznek fel szokatlan kérdéseket a politikusoknak?  Mondok mást is. Ha meghallom Mészáros Lőrinc nevét, már rosszul vagyok. Leszarom Mészáros Lőrincet. Tudjuk, hogy rohadt mértékben lopnak, ezt nagyon profin csinálják, de senki meg nem kérdezte még, hogy a Mészáros Lőrinc meg tud-e egy gáztűzhelyet csinálni? Senki nem tudja, hogy miként lett ebből az emberből ilyen iszonyú nagy milliárdos. Ennek még senki nem nézett utána. Hogy ki ez az ember, milyen kapcsolatai vannak, és hogyan csinálja? Mindent az állam a segge alá nyom, és az ő nevén fut? Lehet, hogy így van, ki tudja. Százezer kérdés van. De valódi kérdés. Úgy gondolom, hogy visszatérjek a kollegákhoz, elfogadhatatlan amit a Kovács Zoltán kormányszóvivő cinizmusban elő tud adni. És mégis: ott van harminc újságíró, és egy nincs közülük, aki azt mondaná: gyerekek menjünk el, ezt ne hallgassuk. Ez nincs. Mert csak így lehetne ellehetetleníteni, vagy nehézzé tenni számukra ezt a magatartást. Amit előad, ez a Kovács Zoltán, meg mások is, az egészen elképesztő. Úgy hívom: Fidesz-duma. Mondd, hol van az a titkos iskola, ahol ezt a Fidesz-dumát tanítják? Akármit kérdezel, csak ezt a dumát kapod vissza. Van egy nagyon híres műsor a BBC-, Hard talk a neve. Azt én mindig felveszem. Szuper műsor. Kormányfők és híres emberek a vendégei. Kőkemény. Aki oda beül, az tudja, hogy mit fog kapni. Két magyar volt eddig. Kovács Zoltán és Martonyi János. Nem tudott velük mit kezdeni velük a műsorvezető, pedig mindenkivel tud. Olyan volt számára két magyar, pedig angolul beszéltek, mintha kínai szöveget hallgatna. Csak a Fidesz dumát nyomták, a kérdéseket mintha meg sem hallották volna.

Te tudnál vele mit kezdeni?

Megpróbálnám. Én azt hiszem, hogy az embereket váratlan helyzetek elé kell állítani. Illetve, úgy ha a kérdésedben van állítás. Uram, kérdezném tőle, ön tudja, hogy mikor hazudik, vagy nem tudja? Van lelkiismeret furdalása, ha tudja, vagy ez munkaköri kötelessége nem tudni. Így kezdeném a Kováccsal való beszélgetést. És megkérdezném tőle, hogy tapsolhatok-e , ha hazugságnak érzem azt, amit mond? Túlzottan félnek, ezektől a politikusoktól, vagy túlzott tisztelettel bánnak velük. Sokkal természetesebben kellene a politikusokkal bánni.

Szurkolok, hogy egyszer tapsolhass.    

Százezres elbocsátás: a közigazgatás nem üzlet

Előbb a feladatokat kellene áttekinteni, aztán a létszámról beszélni – mondja a közigazgatási tudós, a szakszervezetek pedig egyeztetést kezdeményeznek az újabb százezres közszférabeli elbocsátás ötletéről. Mindeközben érdemes lenne az észt példát is megnézni, ahol minden ügyet interneten intéznek, és ezzel temérdek pénzt spórolnak meg.

A közigazgatás nem az üzleti logika alapján működik, nem a legkisebb ráfordítással legnagyobb haszon elérése a cél – reflektált a közigazgatás-tudomány egyik legelismertebb szakértője, Ficzere Lajos a Független Hírügynökség kérdésére. Az ELTE jogi karának professor emeritusa azután fejtette ki véleményét, hogy a versenyszféra egyre súlyosbodó munkaerőhiányát a köz szolgálatában álló százezer dolgozó elbocsátásával gondolná csökkenteni a Magyar Gyáriparosok és Munkaadók Országos Szövetségének alelnöke. Rolek Ferenc erről az RTL Klub hétfő esti híradójában beszélt.

A szakszervezeti felháborodás közepette a Miniszterelnökséget vezető Gulyás Gergely az ATV Egyenes Beszéd című műsorában szerdán este sietett leszögezni, hogy nem tartja reálisnak a százezres számot, de szerinte nem is innen kell kiindulni. Összességében kevesebb emberre van szükség, de tud olyan területet is, ahol többre – mondta, és azt is közölte, hogy nem kell fűnyíróelvszerű leépítéstől tartani. A konkrét számokról Gulyás elmondta: azt szeretné, ha a központi közigazgatásban ősszel, a területi közigazgatásban pedig még az idén meg tudnák határozni a létszámot.

A közigazgatási professzor viszont azzal a felvetéssel ért egyet, hogy

az ellátandó feladatokat kellene előbb számba venni,

nem pedig a legmagasabb jövedelmezőség felől közelíteni meg a kérdést. Az eredményességet se úgy kell nézni, mint az üzleti világban – mondta Ficzere Lajos.

Része a problémának, hogy nagy különbségek vannak a helyi és a központi kormányzati közigazgatás között, mert miközben sokan sokallják az összlétszámot, helyi szinteken sok a betöltetlen álláshely.

Van igazság abban, hogy a Magyarországra különösen az utóbbi években jellemző erős centralizáció sajátos létszámnövekedést is eredményezett, pedig

a központosításnak ott van helye, ahol összkormányzati feladatellátás zajlik

– hangsúlyozta Ficzere professzor.

A tudós nagyon fontosnak tartaná, ha az uniós alapelvként ismert szubszidiaritás elvét végre figyelembe vennék. Azt, hogy lehetőleg minden ügyet ott intézzenek, ahol ez közvetlenül a lakosság számára a leghatékonyabb.

A központi és a helyi szint közti kompetencia-elosztást el kell végezni, s

ezt kövesse a költségvetési kiadások elosztása

– mondta Ficzere Lajos.

Száz százalékig egyet ért a felvetésekkel a Szakszervezetek Együttműködési Fórumának elnöke. Földiák András elmondta, különösen az háborítja fel őket, hogy a mindenféle előzetes számítás nélkül bemondott százezres számmal a teljes 690 ezres közszférát fenyegetik. A SZEF szerint 15 ezer ember hiányzik az ágazat(ok)ban, csak tanári állásból majdnem 2400 betöltetlen.

Úgy látja, hogy bár szerinte is előbb az értelmes átvilágítást kéne elvégezni,

a kormány rövid távon akar sikert elérni.

Ha lesz egyáltalán bármi a mostani – egyébként sokadik ilyen tartalmú – felvetésnek. Mindenesetre egyeztetést kezdeményeznek a kormánynál – mondta Földiák András.

Ficzere professzor felhívta a figyelmet arra is, hogy a modern információtechnológia mindent átír, a közigazgatást is. Tehát ha hozzányúlnak ehhez a hatalmas területhez, ezt is figyelembe kellene venni.

A világos egyedülálló módon csinálják ezt Észtországban, ahol lényegében már minden ügyet elektronikusan lehet intézni, egészen a szavazásig. A kis balti országban a világon elsőként 2000-ben kimondták, hogy az internethez való hozzáférés alapvető emberi jog (csak úgy, mint az élelem és a menedék), aminek következtében még a legkietlenebb vidékekre is eljutott az internet – derül ki a Portfolio írásából.

Néhány érdekesség. A kormány ülésein már 2000 óta nincs papír, lényegében az egész parlament sem használ papírt a működéséhez. Az 1,3 millió lakos mindegyike a mobilján intézi a parkolást, egészségügyi adataikat felhőben tárolják, sőt, 95 százalékuk az adóügyeit is online intézi kevesebb, mint három perc leforgása alatt.

Az országból 2022-re teljesen eltűnhet a készpénz a forgalomból.

A rendszer alapja 2002 óta egy olyan chipkártya, amely a polgárok azonosítására szolgál, csak úgy, mint a személyi igazolvány. Ez minden 15 év feletti számára kötelező, és gyakorlatilag minden erre épül: nincsen külön személyi, tb-kártya, útlevél, lakcímkártya, adókártya, sőt, még a tömegközlekedésen bérletül is ez szolgál.

Ennek köszönhetően az állampolgároknak egy bizonyos adatot mindig csak egyszer kell megadniuk. Ha valaki köt például egy biztosítást az új autójára, akkor egyetlen olyan személyes adatot sem kell közölnie, amit egyszer már valahol megadott, elég csak az új autó meglétéről nyilatkozni.

Az ország miniszterelnöke pár éve azon viccelődött, hogy a három év alatt, mióta a hivatalban van, mindössze egy alkalomra emlékszik, mikor fizikailag is alá kellett írnia valamit, és az is egy ceremónia alkalmából a vendégkönyv volt.

Egy cégalapítás körülbelül 15 percet vesz igénybe,

míg az adóbevallás 3 perc alatt elkészíthető.

A rendszer minőségét mutatja, hogy az adóbegyűjtés hatékonyságában Észtország Svájc és Svédország mögött a harmadik helyet foglalja el az OECD-országok rangsorában. Az észt állam átlagosan 40 centet költ 100 euró adó begyűjtésére (összehasonlításképpen ugyanez Magyarországon 1,2 euróba kerül) úgy, hogy az adóhatóság személyi állománya 13 év alatt nagyjából 40 százalékkal, 2300-ról 1400 főre zsugorodott.

Az észtek évente 12 Eiffel-torony méretű papírhegyet takarítanak meg azzal, hogy

az állam által nyújtott szolgáltatások 99 százalékát elérhetővé tették online.

Az ország közigazgatásának digitalizációja csak az elektronikus aláírás használata 500 millió dollár, vagyis az észt GDP 2 százalékát spórolja meg. Észtországnak. Ezzel szemben Magyarországon az adminisztratív terheknek a nemzeti jövedelemhez viszonyított aránya megközelíti a közoktatásra vagy egészségügyre szánt kiadásait.

A választások nem Orbán Viktorról szólnak

„Hat éve fogoly az ellenzéki politika: az összefogósdi zárta kalodában”. Ceglédi Zoltán politológus írta le ezt a hvg.hu-n közzétett elemzésében, hozzátéve, hogy a politikai siker záloga az ellenzék számára az, hogy más utat kell keresni, az önálló arculat útját. Molnár Zsolt, az MSZP budapesti elnöke bizonyos helyzetekben el is tudja fogadni, hogy az összefogás nem vezet sehová, de az április 8-i és a józsefvárosi vereség ellenére meg van győződve abban, hogy a tucatnyi fővárosi mandátum éppen az összefogásnak köszönhető. Beszéltünk mindkettőjükkel, cikkünkben megpróbáljuk ütköztetni az álláspontjaikat.

Amikor a józsefvárosi polgármesteri választáson ismét egy emlékezetes pofont kapott az ellenzék, a budapesti szocialistáktól a már korábban is megszokott magyarázatot hallottuk: „sokan otthon maradtak, ezzel ők gyakorlatilag a fideszes jelölt ellen szavaztak”. Lehetséges magyarázat ez?

Molnár Zsolt szerint igen, mert általános tendencia, hogy az időközi választások döntő többségénél alacsony a részvételi hajlandóság (aminek ráadásul a július eleji időpont sem kedvezett), ám az mégis elgondolkodtató, hogy múlt vasárnap a józsefvárosi szavazók negyede sem tartotta fontosnak, ki is lesz a polgármestere, ki irányítja a kerület mindennapjait a következő bő egy évben.

Ceglédi Zoltán politikai elemző vitatja ezt. Ő a józsefvárosi kudarc okát mindenekelőtt abban látja, hogy Győri Péter, az ellenzék közös jelöltje gyakorlatilag

az utolsó előtti pillanatban került elő a kalapból,

pedig már jó ideje pontosan lehetett tudni, hogy Kocsis Máté lemond. Lett volna elegendő idő felépíteniük a kerületben működő ellenzéki pártoknak a saját jelöltjeiket. Ceglédi Győri Pétert jó embernek, de nem a polgármesterségre alkalmas alkatnak tartja. Molnár Zsolt ezzel csak részben ért egyet: elismeri, hogy egy város vagy kerület vezetése komoly szakmai felkészülést igényel. Azt is elfogadja, hogy a polgármesterség komoly feladat, azonban úgy gondolja, a választás előtt fel lehet készíteni a jelölteket egy ilyen megbízatásra. Győri Péter alkalmas jelölt volt szerinte, rendelkezett önkormányzati előélettel is.

A politológus úgy véli, a választók aligha vették jó néven, hogy a legnagyobb baloldali, ellenzéki párt nem tudott egy saját jelölttel kirukkolni. Pedig az MSZP-nek ott lett volna Komássy Ákos, aki tíz éve még releváns politikusnak számított a kerületben, most mégsem őt vették elő. Ara-Kovács Attila, aki a DK jelöltje lehetett volna, ugyanebben a cipőben járt. Ők az ellenzéki pártok önálló arculatát jeleníthették volna meg. Molnár Csaba egy „szúrással” tudott válaszolni Ceglédi álláspontjára: „örülnék, ha Zoli belépne az MSZP-be, és onnan segítené a politizálásunkat”. Aztán komolyra váltva arról beszélt: lehetnek olyan helyzetek, amikor igaz az az állítás, miszerint minden politikai szervezetnek szüksége lehet önálló jelöltekkel előállni. Ám

lehetnek olyan helyzetek is, amikor az együttműködés lehetősége még ennél még hatékonyabb lehet.

Ahány választás, annyi helyes út lehet a siker elérése érdekében. Áprilisban Budapesten az együttműködés 12 választókerületi győzelmet hozott, ezért ő személy szerint kitart amellett, hogy a fővárosban ez az út a jövőben is követendő. Sikeres. Külön indulás esetében megismétlődhet, hogy a pesti választók el sem mennek szavazni, mert tét nélkülinek érezhetik a szavazást.

Az sem feltétlenül jó, ha azt látják, hogy a baloldali pártok egymást akarják legyőzni, egymással és nem a kormánypártokkal versenyeznek. Molnár szerint ez nem volna helyes stratégia. „Ezért részben vitatom Ceglédi Zoltán néhány megállapítását, megengedve, hogy lehetnek olyan helyzetek, amikor az ő elmélete igaz lehet” – tette hozzá.

Ceglédi nevén is nevezi, amikor az összefogás inkább taszítja, mintsem vonzza a szavazókat. Szerinte nem járható az az út, amikor valósággal

megzsarolják a kormánypártokkal nem szimpatizáló szavazókat, eszik-nemeszik, de akár az orrukat is befogva, erre vagy arra a személyre kell adniuk a voksukat.

Az MSZP már régen nem hiszi el magáról, hogy lehetnek olyanok, akik már eleve rájuk szavaznának. Azt kifogásolja, hogy az MSZP látszólag azt a stratégiát választotta, hogy ha jelöltet, vagy listát kell állítania, akkor mintegy szégyenkezve a háttérbe vonul, azt gondolván, hogy a nevük sok választó szemében kínos lehet.

A „civilkedés” az ő szemében csakis erről szól.

Molnár azt persze nem vitatja, hogy a nyilvánosság előtt valóban nem lehet az összefogással tematizálni a közbeszédet, meg kell egyezni, és csak az ott elfogadott tételekkel kell előállni. A civilek segíteni tudják, de nem pótolhatják a politikai csatába küldött politikusokat.

E mögött vétkes lustaság is lappanghat,

gondolja Ceglédi Zoltán, hiszen itt vagyunk 2018 közepén és már gőzerővel kellene készülniük a pártoknak a következő EP- és önkormányzati választásra. Ahelyett, hogy saját jelölteket építsenek fel, úgy látszik, mintha

a pártok erős emberei megint a stúdiókban üzengetnének egymásnak, aztán kilépve onnan, leülnek egy szobában és elkezdenek alkudozni,

hogy az esetleges megállapodások alapján kik, mit kapnak meg készen. Mindezt lehetőleg elhúzzák majd az utolsó utáni pillanatig, hogy ne sokat kelljen kampányolni.

Molnár szerint Ceglédi nem jól látja. A pártok „műhelyeiben” már elkezdődött a felkészülés.

Gőzerővel keresik az alkalmas jelölteket mind az önkormányzati, mind az európai parlamenti választásra.

De természetesen korai volna még erről bármi konkrétumot mondani szerinte. A jövő évi önkormányzati választásokig bő egy év van hátra, ezért még idén el kellett dönteni miképp (akár előválasztással, akár tárgyalásos úton, esetleg mindkét módon) működik együtt az ellenzék. Mert szerinte nem fordulhat elő még egyszer az, ami a 2018-as országgyűlési választás előtti hónapokban történt az ellenzéki térfélen:

„Kétszer (vagy akár többször) nem léphetünk bele ugyanabba a pocsolyába.”

A politológus nem ennyire optimista. Ceglédi tart attól, hogy az EP választás tisztán listás szavazás, amely általában mindig alacsony részvétel mellett zajlik, és ebből adódóan megint a Fidesznek áll majd a zászló. Szerinte éppen ebből adódik a lehetőség: ha azok a pártok, amelyeknek esélye lehet arra, hogy megszólítsák a szavazóikat – lásd Momentum, LMP – elkezdik időben a mozgósítást, lecsíphetnek egyet-egyet a mandátumokból. A DK is alighanem külön listával indul majd.

Ha így az MSZP-Párbeszéd magára marad, jó esetben is csak egyetlen helyet szerez majd meg. Ebből talán az következhet, hogy

a párton belül előtérbe kerülhetnek, akik kevésbé vannak jóban a Fidesszel, és kevésbé próbálnak az összefogósdival érvelni.

És akkor programokkal, elképzelésekkel kell előállni. A helyzet tökéletes félreértése az ellenzéki oldalon, ha ők úgy akarnak bázist szerezni, hogy ugyanazt mondják a hajléktalankérdésben, vagy a kerítés és a kvóta ügyében, mint amit a Fidesz. Ettől a szavazók még nem fogják őket választani.

Olyasmivel kell előállni, ami arculatot, alternatívát ad a választó döntéséhez.

Ellenkező esetben áll elő az a helyzet, amit áprilisban is tapasztaltunk: a holokauszttúlélők, a melegek képesek voltak a Jobbikra vagy a Fideszre szavazni.

Molnár Zsolt elismeri, abban igaza van Ceglédinek, hogy sem a Fidesz tagadásával, sem az általa favorizált populista témák elfogadásával nem lehet választást nyerni.

A kormányzóképesség bizonyításával, az önálló elképzelések felmutatásával, vonzó javaslatokkal kell az ellenzéknek megnyernie a választók támogatását.

Állítja, ezekben a hetekben már ezen dolgoznak, mert tényleg tanultak az országgyűlési választásokon elkövetett hibáikból. Ezzel együtt úgy véli, az összefogás lehetőségét sem kell elvetni. Azt kell láttatni az emberekkel, hogy a baloldali erők nem egymással versenyeznek, hanem olyan alternatívát kínálnak, amelynek a megvalósítására képesek is a gyakorlatban. Elfogadja Ceglédi véleményét:

ehhez bátorság, őszinteség és önmaguk felvállalása kell.

De Ceglédi nem érné be ennyivel. Szerinte látványosan bizonyítania kellene az MSZP-nek, hogy szakított az öngyűlölő, rejtőzködő, túlélésre játszó stratégiával. Ezt úgy tehetné, ha a következő megmérettetésekre valóban tartalmas és átgondolt programmal rukkolnának ki.

Szerinte nem igaz, amit évek óta hallunk, hogy a „közönség” nem akar programfüzeteket böngészni, mielőtt választani indulna. Ez volna a feltétel ahhoz, hogy a bizonytalanok szemében fontos szempont legyen, melyik párt, melyik politikusa mit gondolt tegnap, egy hete, akkor ugyan még cigányozott, zsidózott, de „mert nem szereti Orbán Viktort, fogjunk össze vele”. Ceglédi szerint alternatív programok nélkül a pártok nem fognak új szavazókat nyerni, anélkül pedig a Fidesz nem győzhető le. A szavazások ugyanis nem Orbán Viktorról, hanem a pártok kínálta jövőről szólnak.

Egyre erősebb az üzenet, hogy Orbán nem Putyin bábja

0

Egyre több lépés utal arra, hogy a magyar kormány a Nyugathoz tartozást akarja erősíteni, ezt mondta Krekó Péter a Független Hírügynökségnek arról, hogy Orbán Viktor keleti veszélynek nevezte Oroszországot.

Oroszország a NATO-t fenyegető keleti veszély – ezt mondta Orbán Viktor az állami médiának a brüsszeli NATO-csúcson adott interjújában. Furcsának tűnhet ez a kijelentés azok után, hogy Orbán és Putyin rendszeresen találkoznak, elemzők már arról beszéltek, Orbán Putyin érdekében az EU meggyengítésére tör, vagy éppen, hogy ő Putyin hangja Európában. Krekó Péter, a Political Capital ügyvezető igazgatója viszont azt mondta erről a Független Hírügynökségnek, hogy az utóbbi időben azt látja: mind nemzetközi szinten, mind belföldön egyre erősebbé vált az üzenet, hogy Orbán nem Putyin bábja.

Szerinte a nemzetközi dimenziója fontosabb a kérdésnek:

átfogó törekvést lát arra, hogy Magyarország javítsa a kapcsolatait az Egyesült Államokkal, Németországgal és általában a Nyugattal.

Mint mondta: „egyelőre nem is sikertelenül”.

Ennek a folyamatnak több látványos elemét is felsorolta. Az egyik ilyen volt a megváltozott kommunikáció az energiapolitikával kapcsolatban: a magyar-román gázmegállapodásnál szerinte egyelőre több a kommunikáció, mint a tényleges tartalom, de az volt az üzenete, hogy Magyarország kevésbé függ az orosz gáztól, mint korábban.

Az Angela Merkellel való tárgyalásnak fontos eleme volt, hogy német támogatással

NATO-parancsnokság jönne létre Magyarországon,

amely egyértelmű jele a NATO-val való erősebb együttműködésnek. A kormánysajtóban külön ki is emelték ezt a kérdést.

Krekó Péter szerint ide tartozik Kovács Béla, a kémkedéssel vádolt jobbikos EP-képviselő ügye is, amely, az elemző szavaival, „valahogy most felgyorsult”, és a nyilvánosság is egyre inkább megismerheti az ügy részleteit.

Szintén az oroszoktól való távolságtartást jelzi a magyar hadsereg helikopterbeszerzése is: az Airbustól érkeznek újak, és nem az oroszok újítják fel a régieket.

Ahogy Krekó Péter a Független Hírügynökségnek elmondta: ezek a lépések erősen befolyásolják az Oroszországgal való kapcsolatot és azt jelzik, hogy

már túl vagyunk a kommunikáció szintjén,

és a két ország viszonya nem egydimenziós.

Krekó Péter szerint Orbán Viktor eddig is az EU-n és a NATO-n belül akart közeledni Oroszországhoz, és ha ez konfliktust okozott, akkor a szövetségrendszer oldalára állt, néhány kivételtől eltekintve, mint amilyen az utóbbi időben Ukrajna ügye volt.

De, mint mondta, az is igaz, hogy Orbán Viktortól hosszú ideje ez volt az első kritikus mondat Oroszországgal kapcsolatban, ősszel pedig jöhet az újabb hivatalos találkozó Vlagyimir Putyinnal, így „érdemes várni egy kicsit”, de mindenképp van egy tendencia: a kormány egyre inkább a Nyugathoz tartozást hangsúlyozza Oroszországgal szemben.

Zugló: már két kocsira is kérhetnek ingyenes parkolást

Korábban beszámoltunk arról a konfliktusról, amely a zuglói önkormányzaton belül feszültséget teremtett a Párbeszéd és az MSZP képviselői között. Szabó Rebeka alpolgármester lényegében a koalíciós megállapodás megszegésével vádolta meg a szocialistákat, mert azok nem szavazták meg az egyik előterjesztését. Egy másik ügyben is megoldás született.

Július 6-án rendkívüli ülést tartott a kerület önkormányzati testülete, és ismét napirendre vette azt a bizonyos elutasított határozatot, amely három helyett csak egy lakás felújítására adott engedélyt a Baptista Integrációs Központnak (BIK). Mint azt Tóth Csabától a kerület parlamenti képviselőjétől megtudtuk, sikerült tisztázni a félreértéseket, és elhárult az akadály, akár három lakásra is megköthető a BIK-kel a haszonkölcsön-szerződés és együttműködési megállapodás, amelynek elutasítását Szabó Rebeka egyenesesen az együttműködés elárulásának nevezte.

Ahogy a Független Hírügynökségnek korábban elmondták, a jelentés elutasítása mögött nem az együttműködés hiányát, hanem a beterjesztett jelentés pontatlanságát kellett keresni. A szocialisták nem az ellen emeltek szót, hogy a baptisták ne kapjanak lehetőséget az általuk kért három lakás felújítására, és azokat ne a rászoruló, arra érdemes hajléktalanoknak adják. Tóth Csaba szerint két oka volt a döntésüknek: egyrészt

ahhoz ragaszkodtak, hogy az így rendbe hozott otthonokba zuglói kötődésű családok költözhessenek, másrészt később lakhatásra alkalmas lakásokat válasszanak ki e célra.

A július 6-án elfogadott módosítás ezt az elvárást teljesítette. A testület azzal a kikötéssel engedte át a felújításra alkalmasnak ítélt lakásokat, hogy a BIK vállalja, a lakások felújítása után azokban olyan személyek elhelyezésére tesz javaslatot, akik a zuglói önkormányzat hivatalos névjegyzékén szociális lakásbérleti díjra jogosultak között szerepelnek. Megállapodnak abban is, hogy a BIK az önkormányzat előzetes listájáról közösen kiválasztott 3 lakás felújítását végzi el.

Mindössze egy ilyen látszólag „jelentéktelen” pontosítás elegendő lett volna ahhoz, hogy már első menetben el tudják fogadni az előterjesztést – mondta Tóth Csaba. Azt is hozzátette: rendkívüli ülés lehetőségét kihasználták arra is, hogy a kerületben lakók egy másik, korábbi kérését is orvosolják:

lakásonként nem csak egy, hanem a második autóra is kérhető ingyenes parkolási engedély.

Orbán áldemokráciája

0

Orbán Viktor felteszi a pontot az ’i’-re, és teljes mértékben kifejleszti az áldemokráciát – mutat rá a Die Presse vendégkommentárja. A szerző, Csekő Balázs, Bécsben élő szabadúszó újságíró szerint a trükk tökéletes és azzal, hogy Simicska feltette a kezét, elhárult az egyik utolsó akadály is az illiberális rezsim útjából.

A korábbi barát erőteljes ultimátumot kapott a miniszterelnöktől, így eladta 60 cégből álló birodalmát Nyerges Zsoltnak. De a vagyon pár hónapon belül Mészáros Lőrinc ölébe hullhat. Orbán azon van, hogy csírájában fojtsa el a legcsekélyebb bírálat lehetőségét is, ez az egész tranzakció üzenete. Előreláthatólag hamarosan bezár a Hír TV is. A legfőbb kérdés ezek után, hogy mi lesz az Index sorsa?

Már csupán pár kritikus orgánum marad, bár azok egy részét alighanem a Fidesz-központból irányítják, mint pl. a Népszavát. Vagyis a kilátások nem túl rózsásak a független újságírás számára. Az orbánizmusnak szerves része a napi 24 órában terjesztett kormánypropaganda mellett a hatalommal szemben álló nyilvánosság visszaszorítása. Az illiberális demokrácia áldemokrácia. Jellemzi a hatalmi ágak megosztásának hiánya, hogy az állami intézmények (rendőrség, titkosszolgálat, adóhatóság, nagykövetségek) egytől egyik a Fidesz érdekeit szolgálják. A parlamenti ellenzék csupán díszletként szolgál, a választások szabadok, de nem tisztességesek. A törvények bűnözőkké nyilvánítják az emberi jogi aktivistákat és a civil szervezeteket. Orbán egyértelműen szakít a liberális értékekkel és ez rég meghaladottnak vélt időkbe viszi vissza az országot.

Die Presse/Szelestey Lajos

Az orosz veszély, amiről Orbán beszélt

0

„Hogy a jelzett politikai fordulat valódi párfordulásnak bizonyul-e vagy csak újabb megtévesztő manővernek, azt a jövő dönti el. De ha pávatánc marad, az egyszerre irritálja majd a kétértelműségeket kevéssé kedvelő orosz vezetést, s mélyítheti el azt az ellenszenvet, amely Orbánnal kapcsolatban már-már közmondásossá vált az amerikai adminisztrációban.” Ara-Kovács Attila diplomáciai jegyzete:

Komoly zavar mutatkozik a magyar diplomáciai kommunikációban, melynek okait nehéz megítélni: vajon csak a már állandósuló „helyezkedési káosz” hozta ezt magával, vagy inkább megtervezett és a megtévesztést szolgáló lenne-e a „szétbeszélés”? Bármi is a magyarázata a jelenségnek, nem valószínű, hogy az bármilyen vonatkozásban is könnyebbé vagy jobbá tudná tenni a kormányzat helyzetét a nemzetközi térben.

Az épp most zajló NATO-csúcs alkalmával Orbán Viktor valami olyasmit tett szóvá, amit 2009 óta egyáltalán nem hallottunk tőle. Az Európára leselkedő veszélyek két típusáról beszélt; a már jól ismert déliről, vagyis a „migránsokról”; illetve a keletiről, azaz Oroszországról. Mindeközben érvényben maradt külügyminiszterének kijelentése, hogy amíg Ukrajna nem teljesíti a kisebbségekkel – elsősorban a kárpátaljai magyarokkal – szembeni emberjogi vállalásait, addig Magyarország nem hajlandó támogatni az ország számára kilátásba helyezett európai perspektívákat, elsősorban a NATO-hoz köthető védelmieket.

Orbán és Szijjártó megnyilatkozása nem illeszthető egyazon kormányzati stratégiába. A külügyminiszter Kijeven ugyan egy, a magyar kisebbséghez kapcsolódó jogos elvárást kér számon, de azt is tudjuk, az ukránok a diplomáciai érintkezések során egyértelművé tették: a jogok szűkítése nem a magyarok ellen irányul, hanem kifejezetten azon orosz etnikumú ukrán polgárok ellen, akik az orosz „hibrid háborút”, illetve az ország keleti tartományainak dezintegrációját támogatják. Kijev arra is ígéretet tett, hogy csendben mellőzni fogja az efféle korlátozó intézkedéseket Kárpátalján. Ha ebből a szempontból nézzük a Szijjártó által többször elismételt magyar álláspontot, akkor azt nem értelmezhetjük másként, mint az Oroszországnak tett diplomáciai szívességként, melynek folyományaként megakadhat Ukrajna és a NATO kapcsolatainak szorosabbra fűzése.

Orbán viszont az Európát – és a NATO-t – fenyegető egyik fő kihívásként most épp Oroszországot nevezte meg. Ha a miniszterelnök ezt komolyan gondolja, akkor:

egy totálisan új stratégiát helyezett kilátásba, amely minden elemében ellentmond a Fidesz eddigi politikájának;

és közvetve fordulatot ígér az Ukrajnához való viszonyban is, elvégre, ha Magyarország hozzá akar járulni ahhoz, hogy Európa biztonsága erősödjék, akkor fenntartások nélkül támogatnia kell Ukrajna integrációját.

Persze nem először fordul elő, hogy inkonzisztensnek bizonyul a magyar kormány politikája, a mostani azonban különleges eset. Az oroszok ugyanis mindig gyanakvással figyelték és büntették is, ha a tőlük függő vagy hozzájuk törleszkedő kormányok nem tették egyértelművé álláspontjukat s nem mutattak következetes lojalitást. Hogy Orbán mostani megnyilatkozása épp a NATO-csúcs idején hangzott el, az külön súlyt ad az ügynek, ami nem feltétlenül lehet Orbán érdeke.

Hogy a jelzett politikai fordulat valódi párfordulásnak bizonyul-e vagy csak újabb megtévesztő manővernek, azt a jövő dönti el. De ha pávatánc marad, az egyszerre irritálja majd a kétértelműségeket kevéssé kedvelő orosz vezetést, s mélyítheti el azt az ellenszenvet, amely Orbánnal kapcsolatban már-már közmondásossá vált az amerikai adminisztrációban.

Washington ugyanis a múlt évben komoly kísérletet tett arra, hogy megújítsa az amerikai-magyar kapcsolatokat. Ehhez az amerikai fél teljes nyitottságot ígért, beleértve egy hivatalos fehérházi Orbán-látogatást is, ha teljesül két feltétel:

a magyar kormány békén hagyja a Közép-Európai Egyetemet (CEU), illetve, ha nem akadályozza Ukrajna bevonását az európai védelmi struktúrákba.

Mint tudjuk, Orbán azóta sem járt a Fehér Házban, melynek okai nyilvánvalók: a CEU továbbra is nyomás alatt áll, s úgy tudni, a kormány valódi szándékai jottányit sem változtak az egyetem sorsával kapcsolatban. Ami pedig Ukrajnát illeti, ezzel kapcsolatban eddig a Szijjártó által többször elismételt elutasító álláspont érvényesült.

Bár a felszínen mindkét washingtoni elvárásban amerikai és magyar közös érdekek fogalmazódtak meg, ám mindenki tudta: ott lapul azok hátterében egy másik állam is, jelesül Oroszország. Az Ukrajnához való viszonyban napnál világosabban – lásd fentebb –; ami pedig a CEU-t illeti: úgy tudni,

Putyin külön kérése volt Orbán felé, hogy Magyarország ne tűrje meg azt az amerikai tanintézményt,

mely a posztszovjet térség rendszerváltó és demokratikus mozgalmainak vezetőit képezte ki.

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK