Fontos

Vak és süket politikusok kezében a jövő

Forgatom az „Oktatási minimum 2018” címen elkészült szakanyagot, amelyet a Tanítanék Mozgalom és az Oktatói Hálózat kezdeményezett, s amelyet végül az ellenzéki pártok szakpolitikusai is magukénak tekintve, mint közös alapelveket, esetleg megvalósítandó programjukként aláírtak. A zárónyilatkozat hátoldalán ez olvasható: „A közös oktatási alapprogram célja olyan közös elvek és politikai oldalaktól független elképzelések megfogalmazása, amelyekkel minden hazáját szerető és a demokráciát támogató magyar egyetérthet.” Létezik egyáltalán ilyen? Erről Törley Katalint, a Tanítanék Mozgalom „arcát” kérdeztem.

  • Három aláírás hiányzott
  • Közmegállapodásra volna szükség
  • Szóról szóra, mondatról mondatra
  • 150 éves megszokás foglyaként

Komolyan gondolták, hogy a mai politikai viszonyok között egy ilyen nagy horderejű kérdésben „minden magyar egyetérthet”?

Lehet, hogy kissé naivak voltunk, de komolyan hittünk abban, hogy kell egy ilyen kiindulási pont.

Hogyan jött az ötlet, hogy egyáltalán nekifogjanak?

A választások előtt fél évvel találtuk ki a Tanítanék Mozgalom szűk magjával, hogy szükség volna egy közoktatási nemzeti minimum programra is, egy konszenzusos megállapodásra, valami olyanra, mint amilyet az egészségügy jövőjéről Kincses Gyulának a pártokkal sikerült összehozni. Joggal gondoltuk, hogy az oktatás ügyét legalább ennyire fontosnak tartják majd.

Az oktatáspolitika közmegállapodást kíván, hiszen nagyon nagy rendszer, amelyet nem lehet négy-nyolc évenként mindig más irányba rángatni.

Megkerestük az Oktatói Hálózatot, arra gondoltunk, hogy majd ők a felsőoktatást ismerve segítenek egy olyan átfogó koncepció kialakításában, amely az óvodától a diplomáig, sőt a felnőttképzésig egységes keretbe fogja a teendőket. Ezek után fordultunk a parlamenti és azon kívüli pártok szakpolitikusaihoz, hogy ha gondolják, ők is csatlakozzanak a munkához. Tíz-tizenegy szervezet el is fogadta a felkérést.

Három lényeges aláírás nem került a dokumentumra: a Fideszé, a KDNP-é és a Jobbiké. Közel fél év munkája van a harminc oldalnyi javaslatban, mit ér mindez nélkülük?

A szocialisták révén a parlamenti szakbizottság asztalára került az anyag, de egyelőre nem reagáltak rá.

A NAT készítői mutattak érdeklődést a munkájuk iránt?

Ezt nem tudom. Nem volt kapcsolatunk velük. Pedig mielőtt elkezdtünk volna dolgozni Pilz Olivér összeállított egy nagyon értékes anyagot a korábbi nyolc év közoktatási dokumentumaiból, alternatív ötleteiből, a civilek javaslataiból. Egy ugyanilyen anyagot az Oktatói Hálózat is készített a felső- és felnőtt oktatással kapcsolatban. Ezek birtokában ültünk le a pártok képviselőivel.

Üres lappal indultak?

Ez lehetett volna az egyik út: mindenki dobja be a javaslatait, aztán majd összefésüljük. A másik lehetőség az volt, hogy ők is a mi anyagainkat tekintsék kiindulásnak, és azt egészítsék ki a maguk elképzeléseivel. Emellett döntöttek, és a heti megbeszéléseken szóról szóra, bekezdésről bekezdésre haladva született meg a szöveg.

Nem lehetett könnyű menet…

Hát nem volt az, de viták többnyire konstruktívak és gyümölcsözőek voltak. Már összeállt minden, kilenc párt rábólintott, amikor

a Jobbik a legfontosabb, például a szegregációval, az esélyegyenlőséggel kapcsolatos tételeket ki akarta húzni a szövegből.

Ebbe azonban a többi résztvevő nem ment bele, így ők fel is álltak az asztal mellől.

Csodálkoztak?

Én nem igazán. Ha az oktatásban nem sikerül biztosítani az esélyegyenlőséget, az maga a kudarc. Aki ezzel nem ért egyet, azzal nem lehet mit kezdeni. A Jobbik részéről a tárgyalásokon résztvevő kolléga szakember volt, tényleg konstruktívan segítette is a munkát, de az aláírásra előtt már nyilván a pártpolitikusok bírálták felül a megállapodás szövegét. A választások előtt jártunk,

az aláíró ellenzéki pártok azt vállalták, hogy ha hatalomra, vagy a hatalom közelébe kerülnek, ezt a megállapodást tekintik majd az oktatáspolitikai elképzeléseik vezérfonalának.

Tudjuk, hogy a pártoktól függően lettek volna különbségek, de mint „minimum programot” mindenki felvállalta, mi, civilek, pedig teljes mellszélességgel támogattuk és számon kérhettük volna.

Volna…. Mint tudjuk, másképp alakultak a hatalmi viszonyok. Az egész világ azon töri a fejét, hogyan lehet az oktatást a kor követelményeihez igazítani, de nálunk minden maradt a „régiben”. Ön milyen iskolában tanítana szíve szerint?

Ha a véleményemre kíváncsi, szerintem valami olyan iskolarendszer kellene, amelyben a gyerekek jól érzik magukat. Ha itt körülnéz egy iskolában, aligha talál ilyeneket. Aztán

az iskolának olyannak kellene lennie, amely megtanít gondolkodni, együttműködni, előhozza a kreativitást, felkészít az élethosszig tartó tanulás képességére.

Kibontja a tehetséget, a kombinációs és az információ feldolgozás készségét, ideológiailag pluralista, mentes mindenféle diszkriminációtól, és nem viszi „zsákutcába” a diákjait. Megváltozott a tudásról, a műveltségről vallott felfogása a világnak, az én klasszikus műveltség-ideálom már szinte őskorinak számít. Sokat olvastam, azok a fejemben vannak, tudok belőlük idézni… Mindez nagyon szép, de ma már nem érték a fiatalok szemében.

Ez igaz, de mindezt az oktatáspolitika irányítóinak is fel kellene ismerniük.  

De nem teszik. Vakok és süketek erre. És ezt a diákok is érzik. Egy részük, az aktívabbak, szóvá teszik, harcolnak a változásokért, a közömbösebbek megvonják a vállukat, nagyon

rossz mentális állapotba kerülnek, haszontalannak tartják az iskolát, úgy-ahogy elvegetálnak benne, igyekeznek teljesíteni az elvárásokat.

Nekik meglehetősen bizonytalan a jövőképük. Az iskolarendszert a 150 éves megszokás jellemzi, a bifláztatás, a tanár tölcséren betölti a tudást a gyerek fejébe, és ha „jól dolgozott”, akkor az számonkéréskor, vizsgán „kifolyik” a növendékeiből.

Kin múlik, hogy ez ne így legyen? A tanáron? Az iskolán? A diákokon?

Nem. Ez rendszerszintű probléma. Igaz, vannak kis „műhelyek”, ahol kísérleteznek más módszerekkel, de nem ez az általános. A tanárok többségének meg kell felelnünk az általános követelményeknek: a diákjainkat fel kell készíteni, mondjuk, a sikeres érettségire. Nem tehetjük, hogy ezt nem vesszük figyelembe.

A mai tantárgyi világban kell gondolkodni? Negyvenöt perces órákban?

Valami más megközelítés kellene, mert azokban az országokban, amelyek előttünk járnak, már nem tantárgyi, hanem „projekt” alapon folyik az oktatás. Amihez

autonómia kellene, váltás a tanárképzésben, mert minket még nem erre készítettek fel, és persze a legjobbakat kellene becsalogatni a tanárképzésbe.

Ehhez azonban a pályának nincs kellő presztízse, nem vonzó a bérezésünk se. Akár hová nyúlunk, hogy változtassunk, kiderül, hogy az egész rendszer szorulna változtatásra. Amikor a finnek nekiláttak ennek, előbb született egy közmegegyezés, aztán rászántak három évtizedet, mire a mai színvonal kialakult.

A tanárok fáradtak, túlterheltek, se kedvük, se idejük nincs a holnap iskolájáról elmélkedni.

Egyre több a problémás gyerek, akikre nem készítettek fel minket, és nincs hozzáértő segítségünk. Ennek a levét isszák a tanárok, a diákok, a szülők egyaránt.

Amikor kiállt a nyilvánosság elé, abból nem lett baja?

Nem. Amikor elkezdtük, innen az iskolából is többen „jöttek velünk”, aztán amikor kiderült, hogy nincs eredménye a harcnak, belefáradtak.

Most kicsit légüres térben érzem magam,

de a „hatalom” nem bántott és nem bánt, amiért kinyitom a számat, legalábbis eddig direkt módon nem.

Hogyan érzi magát ebben a szélmalomharcban?

Nagyon rosszul. És egyre rosszabbul.

Egytized keres annyit, mint az alsó kétharmad

Félmilliónál kevesebben keresnek annyit, mint 2,8 munkavállaló együtt – derül ki egyebek mellett az szja-bevallásokból a Policy Agenda számításai szerint. S alig 2,8 milliónak van a minimálbérnél magasabb jövedelme.

Mellbe vágó, bár korántsem meglepő számokkal rukkolt elő a Policy Agenda (PA) a 2017-es személyi jövedelemadó (szja) bevallásokban olvasható hivatalos adatokból. Azt mindjárt sietünk hozzátenni, hogy a valóság ennél minden bizonnyal mindkét jövedelmi szélen jelentősen eltér az adóhatósági statisztikából kiolvashatótól.

A 2016-ra vonatkozó jövedelmi viszonyokra rávilágító számok nagyjából ötmillió bevallásból származnak. Elsöprő többségük, 4,2 millió munkaviszonyból származó, a többi egyéb forrású bevételt tükröz.

A PA a számokból azt hozta ki, hogy két éve mindössze 2,8 millió embernek volt a minimálbérnél magasabb bevallott éves jövedelme. A dolgozói társadalom

felső 10 százaléka annyit keresett két éve, mint az alsó kétharmad összesen.

Rétegekre bontva a jövedelmeket azt találták, hogy a munkaviszonyban állók 34 százaléka (1,45 millió munkavállaló) havi átlagban még a minimálbért sem kereste meg, 43 százaléka (1,83 millió) a minimálbér és a KSH által közölt átlagbér közötti összeget vitte haza, 23 százaléka (981 ezer) keresett az átlagbér felett.

Ahogyan arról a Független Hírügynökség is végzett számítást, a statisztikai átlagbér nem igazít el jól a valóságos jövedelmi helyzetről, ezért mindinkább a mediánbért veszik alapul (vagyis azt az értéket, amely felett és alatt ugyanannyian vannak). A PA is arra a következtetésre jutott, hogy

a legtöbbek által élvezett tényleges jövedelem lényegesen alatta van az átlagnak.

A teljes nemzetgazdaságot vizsgálva az látszik, hogy a helyzet 2014-hez képest romlott. A mediánbér már csak 74 százalékát teszi ki az átlagbérnek. Ez az arány a közszférában dolgozók körében 87, míg a versenyszférában 69 százalék. A férfiaknál ennél is rosszabb a helyzet, náluk az átlagbér 70 százalékát teszi ki a mediánbér, míg a nőknél 77-et.

A medián- és az átlagbér ilyen viszonya azt mutatja, hogy 2016-ban Magyarországon 100 dolgozóból 69 jövedelme nem éri el az átlagot. A versenyszférában dolgozók esetében ez 73 dolgozóra igaz – vonja le a következtetést a PA.

A jövedelmek rétegzettségét is szokás számolni, ez mutatja meg a tizedek szerinti eloszlást.

Forrás: Policy Agenda

A számokból kiderül, hogy társadalom alsó 52 százaléka keres együtt annyit, mint a társadalom felső egytizede, s a felső 5 százalék annyit, mint a társadalom alsó 40 százaléka. A versenyszférában még rosszabb az arány az átlagosnál. Ott az alsó 58 százalék keresete egyezik meg a felső 10 százalékéval.

Másképpen csoportosítva (az egyéb bérjellegű jövedelmet is beszámítva) az utolsó tizedbe tartozók, azaz a legjobban keresők annyit visznek haza, mint alulról nézve a társadalom majd kétharmada (65 százalék). Forintosítva ez azt jelenti, hogy

426 ezer fő bérjövedelme lényegében megegyezik 2,8 millió munkavállalóéval.

Ez a torz állapot jobban kifejezhető azzal, hogy a legjobban kereső 100 ezer ember munkaviszonyból származó jövedelme a legkisebb jövedelemmel rendelkező 1,75 millió ember keresetével egyenlő.

A szociológusok által perverz újraelosztásnak nevezett helyzetet az egykulcsos szja felerősítette és konzerválja is, mert a legmagasabb és a legalacsonyabb jövedelmi csoport és ugyanazon arányban adózik bevétele után.

Az pedig nagyjából közgazdasági közhely (lásd például Thomas Piketty: A tőke a 21. században és Anthony B. Atkinson: Egyenlőtlenség című korszakos könyvei), hogy

minél nagyobbak a vagyoni és jövedelmi különbségek, annál kisebb a gazdaság növekedése.

Két dolgot kell hozzátenni ezekhez a megállapításokhoz. Az első az, hogy a főleg az elmúlt években – tehát a PA elemzésében még csak részlegesen figyelembe vehető – végbement nagy arányú béremelések hatásaként jellemzően a hazai tulajdonú kisvállalkozói körben erősödhetett a zsebbe fizetés, legalább a bér egy hányadában. Ezek az összegek tehát kiegészítik a bevallott jövedelmeket.

A másik a jövedelmi létra csúcsát érinti. Ez pedig a nagyobb összeget kitermelő vállalkozások tulajdonosai által – felfelé haladva jellemzően növekvő arányban – osztalékként kivett pénzbevétel, ami szintén kimarad az szja-ban figyelembe vett jövedelmekből.

Elios-ügy: Bűncselekmény hiányában

Nem okozott különösebb meglepetést az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivőjének keddi bejelentése, miszerint bűncselekmény hiányában megszüntették az Elios Innovatív Zrt. ügyében, ismeretlen tettes ellen folytatott nyomozást.

Az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) ajánlásai alapján a Pest Megyei Főügyészség által rendelt el nyomozást, amelyet a Nemzeti Nyomozó Iroda folytatott le, és amelyet most befejezettnek nyilvánítottak. Az eljárás során lefoglalt jelentős mennyiségű iratanyag megvizsgálása után ugyanis megállapították, hogy nem történt bűncselekmény, így az eljárást bűncselekmény hiányában megszüntették.

A nyomozás megszüntetéséről beszámoló tudósításból „természetesen” kimaradt, hogy az Elios a vizsgált időszak nagy részében Tiborcz István, Orbán Viktor vejének érdekeltségébe tartozott. A jelentős közpénzből működtetett MTI sem az Elios-ügy kirobbanásakor, sem most nem kívánta az olvasók idegeit ilyen, számukra jelentéktelen mellékkörülménnyel borzolni.

Az ügy

Az OLAF jelentése nemcsak túlárazással vádolta Tiborczékat, de megállapításaik szerint már a pályáztatás feltételei is annyira „testre szabottak” voltak, hogy kimerítették a szervezett csalás fogalmát, mert rendre olyan paramétereket jelöltek meg, amelyeknek egyedül a miniszterelnök vejének a cége felelt meg.

Lázár János (akkor még miniszter) és Tiborcz István találkozója

Hogy mekkora nagyságrendekről van szó, azt mi sem jelzi jobban, minthogy az OLAF – miután Tiborczék üzleteit az Európai Unió támogatta – mintegy 12 milliárd forintot követelt vissza Magyarországtól.

A 2010 előtti időkben, különösen nem sokkal a választások előtt, az ilyen ügyek gyanúsítottjait nagy és szervezett sajtóérdeklődés kíséretében, vezetőszáron és bilincsben vitték volna el. 2018 elején ugyan bejelentették, hogy megindult a nyomozás, ám az Elios már akkor közölte, amit most hivatalosan is tudunk, hogy mind a pályáztatásnál, mind az elvégzett munkáknál minden rendben volt. Amit persze jogukban állt kijelenteni, a gyanúsítottnak nem kötelező maga ellen vallani.

A tanuknak azonban muszáj igazat mondaniuk. Márpedig tanuk voltak (lettek volna) szép számmal ebben az ügyben. Tanúnak tekinthetők ugyanis azok, akik a pályázatok kiírásában, majd elbírálásában közreműködtek, valamint azon személyek, akik elvégezték a munkát. És persze azok is tanúk, akik átvették a Tiborczék cége által elvégzett, és – sok település panaszai alapján fogalmazzunk visszafogottan – nem mindig minőségi munkát.

Sötétség. Forrás: szeged.hu

Miután az ügyben a miniszterelnök családja is érintett, ez lehetett volna az utóbbi évtizedek legnagyobb közéleti botránya. Hogy mégsem lett az, főleg annak köszönhető, hogy ország lakosságának nagy része a kormány és a hozzá közelállók tájékoztatási túlsúlyának köszönhetően nem, vagy csak nagyon keveset tud arról, hogy volt egy nagyon súlyos ügy, amelyben a miniszterelnök veje is érintett.

Így kommunikálta a kormány az Elios-ügyet

Ameddig lehetett, titkolta a kormány és sajtója az Európai Unió Csalás Elleni Hivatalának azt az idén februárban napvilágra került jelentését, amelyben elmarasztalják az Elios céget, amiért szabálytalan közbeszerzés útján, a szokásosnál drágábban, valamint az elvártnál rosszabb minőségben végezték el a közvilágítás munkáját számos magyarországi településen, és hogy ezért az OLAF azt javasolta az Európai Bizottságnak, hogy vegyék vissza a pénzt, összesen 12 milliárd forintot. Amikor mégis megírták, azt is kénytelenek voltak közölni, hogy az Elios a vizsgált időszakban, 2011-1015 között, Tiborcz István cége volt, bár azt a közéleti kérdésekben csak mérsékelten tájékozott nagyközönségnek nem kötötték az orrára, hogy Tiborcz István nem más, mint Orbán Viktor miniszterelnök veje.

A kormány kommunikációjára jellemző, hogy amikor Kovács Zoltán kormányszóvivő végül megszólalt az ügyben, nem kevesebbet állított, minthogy az említett szabálytanságokért Bajnai Gordon és kormánya a felelős. Vagyis, ők tehetnek arról, hogy a közvilágítási program drágábban, silányabb minőségben és szabálytalan közbeszerzés révén valósult meg. A kormányszóvivő azzal érvelt, hogy a magyarországi közvilágítás megújításának ötletét még a Bajnai-kormány vetette fel, így szerinte az is nyilvánvaló, hogy a későbbi szabálytalanságokért, amikor már nem ők voltak kormányon, Bajnaiékat terheli a felelősség.

Ha a Kovács-féle, mondjuk így, logika mentén haladunk, akkor a  következő történhetett:

Bajnai Gordon miniszterelnök 2009-ben kitalálta, hogy jó lenne, ha Magyarországon korszerűbb volna a közvilágítás. Több lenne a fény, és biztonságosabbak a települések. Majd – még mindig a Kovács féle logika mentén haladva – 2009-ben azt is kitalálta, hogy a közvilágítás megújítására pályázatot kell kiírni, s ő maga javasolta, hogy a pályázat előkészítésében Tiborcz István egyik barátja és üzlettársa is részt vegyen. Ezzel Bajnai nyilván azt akarta elérni, hogy a pályáztatás feltételeit a majdani miniszterelnök, Orbán Viktor vejének a cégére szabják, vagyis, hogy Tiborcz István nyerje el a milliárdos megrendelést.

Bajnai mindemellett még azt is kitervelte, hogy Tiborcz cége, az Elios majd csapnivaló minőségben végezze el a munkát, úgy, hogy annak befejezése után az érintett településeken sokkal sötétebb legyen, mint a közvilágítás megújítása előtt volt. Ráadásul mindez sokkal többe került, mint amivel előre számoltak – ezt is Bajnai találta ki még 2009-ben.

Az ügy tehát még mielőtt elindult volna, lezárult. Információink szerint a kormány vitatja a visszafizetendő 13 milliárdot, és méltányosabb elbánásban reménykedik. Lehet, hogy mint annyi más ügyben, itt is sikerrel járnak. Ha így lesz, a magyar adófizetőknek nem 13 milliárd forintot, hanem ennél kevesebbet kell visszafizetniük az Európai Uniótól kapott és a miniszterelnök vejének volt cége által felhasznált támogatásból.

Hamvadó tüntetések: a kormányra várva?

0

Szűk két hónap alatt mintegy tíz ellenzéki tüntetés volt, jellemzően pár száz résztvevővel. A politológus szerint jobban kell fókuszálni a témát és nagyobb szervezési erőfeszítés is szükséges. De érdemes várni olyan kormányzati lépésre, ami utcára vihet tömegeket.

Ma a cefeteria megszüntetése ellen szerveznek tüntetést a szakszervezetek, még nem tudni, hányan mennek el Budapest belvárosába. Nem előlegeznénk meg az eredményt, de ha abból indulunk ki, mit láthattunk az elmúlt időben, lehet, hogy nagy reményeket nem érdemes fűzni hozzá.

Az elmúlt nem egészen két hónapban volt vagy tíz demonstráció az ellenzéki pártok szervezésében, ebből kettő október 23-án. Utóbbiakon ezres számban vettek részt, a többin jellemzően inkább néhány százan.

Kezdődött szeptember közepén a DK Ellenállás című sorozatnak szánt demonstrációjával, majd újabb fővárosival folytatódott a „permanens forradalom”, amely „addig tart, amíg le nem váltják a kormányt”.

A csekély érdeklődést látva

a további budapesti helyszíneket a párt gyorsan törölte a Facebookról. Ezután még három helyen folytatták egy hónap alatt: Miskolcon, Szegeden és Győrött, a megjelentek száma hasonlóan alakult.

Az október 23-i nemzeti ünnepen többek közt az európai ügyészséghez csatlakozásért szerveztek tüntetést, pár ezer ember ment el. Néhány napra rá a Momentum hívta a CEU elé híveit (is), amikor kiderült az egyetem valószínűsíthető távozása. Legutóbb múlt vasárnap a lakhatás jogáért szervezett fáklyás tüntetést az Alkotmánybíróság elé a Város Mindenkié Csoport. Ott is pár százan voltak.

Mintha nem sok értelmük lenne

ezeknek az utcára vonulásoknak. Kiss Ambrus, a Policy Agenda ügyvezetőjének véleménye szerint is nyilván szerepe van ebben a tapintható apátiának a sorozatos ellenzéki választási kudarcok után. A legutóbbit követő áprilisi két nagy fővárosi demonstráció ezért lepett meg sokakat, mert különösebb céljuk se volt ezeknek.

Ez rámutat arra, hogy a tiltakozásnak ez az élménye fontos,

erről nem szabad lemondani, bármennyien jelennek is meg.

Szerinte azonban elengedhetetlen az eddiginél alaposabb munka. Nagyon

fontos a jól körülhatárolt cél és a szervezés

– mondta Kiss Ambrus.

A ma délutáni tüntetés sikere is azon múlik, a szakszervezetek képesek-e sok embert megmozdítani, és nagy tömegek érzik-e úgy, hogy elég fontos ügy a béren felüli juttatások lényegében megvonása a magas adókulcsba sorolással. Vagyis mekkora a mozgósítási potenciál valamely jelenségben.

Több tüntetés besülése is annak tudható be, hogy ez nem volt elegendő. A felsőoktatás, benne a CEU helyzete mögött nincs akkora katartikus érzés, amely tömegeket vonzana. A DK már általánosabban és mélyebben fogalmazott (diktatúra), de a politológus szerint mégis rosszul érzékelték a társadalmi közhangulatot. Hasonló pályát futnak be a korrupcióellenes megmozdulások is: mindenki régóta tudja, hogy van ez a jelenség, nincs mozgósító ereje – mondta Kiss Ambrus.

Más ügyek kellenek, jól fókuszált célok, és, ami fontos, nem elég a Facebookon meghirdetni, a szervezésbe sok munkát is bele kell tenni – mondta a Policy Agenda szakértője.

Az viszont tény, hogy a kormányra lehet „számítani”. Ha lesz olyan döntése, ami váratlanságával ér el sokakat, az tömegeket vihet utcára.

Mit védene kétharmaddal a kormány?

A családok jövőjének biztosítására hivatkozva hirdette meg a kormány az újabb nemzeti konzultációt, amelynek kérdéseit a napokban hozták nyilvánosságra. Azóta számtalan fórumon elemzik, értékelik, próbálják magyarázni a kérdések mögött megbúvó kormányzati szándékokat. Miközben zajlik a „közvélemény” sajátos felmérése, egyre gyakrabban hallani a háttérben készülő nyugdíjreformról is. Korózs Lajost, az MSZP szakpolitikusát a szocialisták álláspontjáról kérdeztük.

  • Táguló szociális olló
  • A skandináv példa segítene
  • Veszélyben a nyugdíj-előtakarékossági megtakarítás?

Kezdjük a konzultációval. Valós kérdésekre valós válaszokat várnak-e azoktól, akik vállalják, hogy visszaküldik a kérdőívet?

Meglátásom szerint ez nagyon primitív módja annak, hogyan lehet a társadalom figyelmét elterelni minden más problémáról, feszültségről. Nem akarok közhelyeket említeni, de a nyugdíj, az oktatás, az egészségügy sokkal inkább igényelné a kormányzat beavatkozását, mint az ilyen méregdrága és értelmetlen konzultáció.

A családok védelme végül is fontos kérdés lehet.

Ez igaz. De amit eddig ez a kormány „megvédett” az eddig még mindig tönkrement. A lakáskasszától a magán-nyugdíjpénztárakig sorolhatnám a példákat. A kérdések megfogalmazása arra enged következtetni, hogy ez a konzultáció sem hoz majd több ténybeli eredményt, mint ahogyan a korábbiak sem tették. Demográfiai fordulatot nem várok, és a családok tényleges védelmére sem lehet következtetni a kérdésekből. Ha a kormány komolyan gondolná a családvédelmet, akkor a skandináv országokban nézne körül és az ottani gyakorlatot próbálná átültetni hazai környezetbe.

A szocialisták sem gondolhatják komolyan, hogy a jóléti államok gyakorlatát idehaza követni lehetne.

Ha nagyon akarnánk, el lehetne indulni ebbe az irányban, de akkor le kellene mondani számos felesleges kiadásról. De a kormány nem ezt az utat választotta. Már csak azért sem, mert ismerjük Orbán Viktor véleményét a „jóléti államokról”. A családok erőteljesebb támogatását meg lehetne oldani, mondjuk, a gyermekes családok kilakoltatásának tilalmával, nem kellett volna elvenni a lehetőséget a fiatal családoktól, hogy a lakáskasszába befizetett megtakarításaikkal felújíthassák a lakásaikat.

Mi kifogásuk lehet az ellen, hogy a népességfogyást a családok erőteljesebb támogatásával szeretnék orvosolni?

A CSOK, a lakáslottó kifejezetten a jobb módúaknak kedvez. Alapvetően ez is egyfajta kedvezményes, 3 százalékos állami támogatást élvező hitel, s akik nem felelnek meg a banki követelményeknek, ehhez nem is jutnak hozzá. Csak zárójelben: a piaci hitel is most 4 százalékos.

Hazugság, hogy eddig 80-90 ezer fiatalnak segítettek ezzel a pénzzel,

hiszen a jelentkezők negyedrésze vette fel a hitelt új lakás építésére, a többségnek tetőtér beépítésre, vagy a családi ház bővítésére futotta ebből.

A tehetséges fiatalok itthon tartása is talán több népesedéspolitikai eredményeket hozhatna…

Igen, mert éppen azok hagyták el az országot, akikben adott a vállalkozó kedv, szakmai felkészültség, a nyelvtudás. Nem látom, hogy e réteg itthon tartása érdekében bármire készülne a kormányzat.

Önök számos alkalommal sürgették a családi pótlék rendezését. Ez volna a szocialisták „csodafegyvere”?

Ez is javíthatna a fiatalok közérzetén. Az utolsó emelést a Bajnai-kormány határozta el, azóta a juttatások már elveszítették a vásárlóerejük legalább 20 százalékát. Ami a legjobban felháborít, az az, hogy a családtámogatást a kormány munkavégzéshez akarja kötni. Jóval több költségvetési támogatást kap, akinek magas a fizetése, a gyermekek után járó adókedvezmény is csak számukra jelent segítséget.

A gyermekek állami támogatását szerintünk nem lehet az ország munkapiaci helyzetéhez kötni.

A három, vagy több gyermeket nevelő anyák kiemelt támogatása is mélyen igazságtalan, mert ezeknek a nőknek a többsége nincs olyan munkapiaci helyzetben, hogy jelentős adót tudna fizetni, tehát eleve kiesnek a támogatásból. Aki viszont jó módban él, magas a jövedelme, miért ne fizessen személyi jövedelemadót? És

a férfiakat miért nem illetheti meg a nőkkel azonos támogatás, ha ők a családfenntartók?

A három vagy több gyereket nevelő családok száma a népesség legfeljebb 7 százalékát teszi csak ki, akik mint mondtam, többségükben nem is érintettek a kedvezményben.

A civilek és az ellenzéki pártok már évek óta szorgalmazzák a beteg gyermeküket ápoló családtagok nagyobb támogatását. Végre a kormányzat is belátta, hogy ebben volnának teendői.

Ez igaz, de a tervek szerint ebben is különbséget készülnek tenni a gyerekeiket ápoló szülők, a felnőtt családtagjukat ápoló felnőttek, illetve a szüleiket ápoló gyermekek között.

„Egyetért-e ön azzal, hogy a gyermekeink szellemi, lelki és fizikai fejlődése olyan érték, amelyet a magyar államnak védenie kell?” – teszik fel a kérdést.

Egyetértek. Csak éppen fogalmam sincs, mire gondolnak e kérdés feltevése kapcsán. Ha a gyermekeink szellemi fejlődése olyan fontos, akkor miért teszik tönkre a közoktatást? Miért verik szét a gyermekvédelmet? Miért lehetetlenítik el a szociális területen dolgozók munkafeltételeit? Sorolhatnám a kérdéseket.

Az elmúlt években hajléktalan sorsra jutott emberek tömegeit az állami gondozásból minden segítség és utógondozás nélkül kibocsátott, a beilleszkedéshez semmi segítséget nem kapó, éppen csak felnőttsorba került lányok és fiúk alkotják.

De a következő kérdést olvasva „felnyerítettem”: joga van-e minden gyereknek anyára, apára? És akinek nincs, mert mondjuk szülés után az édesanya nem vállalta a gyerekét? Vagy a szülők elváltak, és az apa más életet kezdett? Azoknak a gyerekeknek önkéntes alapon kineveznek majd egy „apát” vagy „anyát”?

A megszólaló kormánypárti politikusok azzal indokolják a gyermekeiket nevelő családoknak járó költségvetési támogatások kétharmados védelmét, mert ha az ellenzéki pártok kerülnének hatalomra, ezeket azonnal eltörölnék. Valóban?

Amikor a szociálliberális kormányok voltak hatalmon, noha világgazdasági válság volt, megtartották a családtámogatási ellátásokat, igaz, differenciáltan. Annak idején azért választottuk az adójóváírást, mert azt az alacsonyabb jövedelműek is igénybe tudták venni. 2010 után Fidesz ebből csinált gyermekek után járó adókedvezményt, amelynek

a három gyermek után járó kedvezményét 92 százalékban a legmagasabb keresetűek vették igénybe. Nyolc százalékon osztozott az összes többi család.

A kétgyermekesek esetében a gazdasági váltság idején volt némi visszalépés a támogatásban, de a három- és többgyermekesek esetében végig megőriztük a kedvezményeket, és duplájára emeltük a családi pótlékot, ami minden családhoz eljut. Orbánék nem ezt az utat választják. És az is szemfényvesztés, amikor augusztusban és decemberben dupla családi pótlékról beszélnek, de nem teszik hozzá, hogy a következő hónapban egy fillért sem utalnak.

Családok sorsáról beszélünk akkor is, amikor a nyugdíjakkal kapcsolatos változásokról hallani. Ön mit tud ezekről az elképzelésekről?

Úgy hallottam, hogy továbbra is arról van szó, hogy a megszületett és felnevelt gyermekek után állapítanák meg az ellátás mértékét.

Eszük ágában sincs a nyugdíjrendszert feszítő strukturális problémákat megoldani.

Megszűnt a társadalombiztosítási önkormányzás, a nyugdíj- és az egészségbiztosítási alap költségvetési tétel lett, az Államkincstár kezelésébe csúszott át. Úgy látom, ezekre kevesebb forrást szánnak, és most azon gondolkodnak, kiket lehetne ezekből kiszorítani.

A járulékplafon eltörlésével nagy különbségek alakultak ki a nyugdíjak között.

Tűrhetetlenül nagy különbségek. A magas nyugdíjasok száma olyan mértékben emelkedett az utóbbi években, hogy ez magával húzta a matematikai átlagot. A 134 ezer forintos adat hamis, ennél pontosabb volna az úgynevezett mediánt, a középértéket számítani, mert akkor kiderülne, hogy az öregségi nyugdíjak valós medián értéke mindössze 96 ezer forint. Az egyéb ellátásokat is figyelembe véve a 110 ezer forintot sem éri el ez a szám. A tiz legmagaabb nyugdíjjal renlkező személy átlagos nyugdíja most 2 millió 15 ezer forint, de

jelentős azoknak a száma is, akiknek havonta 3 millió forint felett fizetnek, miközben 20 ezer ember nyugdíja a 30 ezer forintot sem éri el.

Az egyszemélyes háztartások létminimuma 80 ezer forint lenne. Nem szoktam mások pénztárcájában vájkálni, de jövőre nyugdíjas lesz Matolcsy György, neki 3,6 millió forint lesz a nyugdíja. Mekkora igazságtalanság ez? Baloldali politikusként az ilyesmi ellen minden porcikámmal tiltakozom. Nem az ő személyéről, hanem a megemelt bérű olyan állami cégvezetőkről beszélek, mint amilyen például a MÁV vezére is.

Az aktív foglalkoztatottak nettó bérnövekedése jelentősen elszakadt a nyugdíjak növekedésétől.

Ez is nagyon igazságtalan. A korábban nyugdíjba mentek ellátása csak infláció követő, tavaly a bérnövekedés már 12 százalékos volt, aki ugyanabból a pozícióból egy-két évvel később megy el nyugdíjba, 28-30 százalékkal magasabb nyugdíjat kaphat.

Az aktívak és a nyugdíjasok, a korábbi és a frissen nyugdíjba mentek között is egyre nyílik a jövedelmi olló.

Mi annak idején ezért dolgoztunk az értékvesztett nyugdíjak felzárkóztatásán.

Arról is hallani, hogy a nyugdíj-előtakarékosság még meglévő formái is veszélybe kerülhetnek, mint annak idején a magán-nyugdíjpénztári megtakarítások.

Hírek szerint valóban gondolkodik a kormányzat egy nyugdíj-viszontbiztosítási rendszeren, amelynek a fedezetét a nyugdíjpénztári megtakarításokból akarják fedezni. Ha így van, a lakáskasszák mintájára 24 óra alatt el lehet venni ezeket a megtakarításokat is. Nem csodálkoznék, ha egy ilyen cég az Orbánék környezetében már szerveződne.

Magánrepülések közpénzből

0

„Bár korábban a miniszterelnök sajtófőnöke rezzenéstelen arccal úgy nyilatkozott, a magyar adófizetőknek egy fillérjébe se kerül Orbán Viktor utazgatása, kiderült, ez nem így van. Pintér Sándor belügyminiszter kérdésre válaszolva ugyanis bevallotta: a miniszterelnököt több útjára is elkísérte a TEK – természetesen saját költségvetésük terhére. A Terrorelhárító Központot pedig az adófizetők pénzéből tartják fenn” – írja közleményében Vadai Ágnes, a Demokratikus Koalíció alelnöke.

Szerinte szánalmas, hogy a kormány úgy tálalja a miniszterelnök hobbiját, hogy ez a magyar adófizetőknek kerül semmibe. Holott „azt már az óvodások is tudják, hogy Orbán Viktor még a fürdőszobába is kevlár mellényben megy, nyilvánvaló volt, hogy külföldre is viszi a speciális díszkíséretét.” Most, hogy Pintér Sándor végre előállt a farbával, a DK úgy látja, kutya kötelességük tisztázni: mennyibe került a valójában a miniszterelnök repkedése; milyen létszámú testőrséget utaztatott magával; továbbá, hogy a TEK embereinek is kijárt-e az a luxus, ami a miniszterelnöknek.

Mint ismeretes, a miniszterelnök hol a honvédség számára vásárolt Airbus gépek egyikével, hol pedig „kötélbarátja”, Garancsi István cégének ajándékaként, magánrepülőgéppel utazik kedvenc futballcsapata, a Mol Vidi nemzetközi meccseire. Korábban, amikor ezt az ellenzék a szemére vetette, Orbán Viktor így válaszolt: 30 éve is így mentem, a jövő héten is így fogok menni.

Mindenki higgadjon le, elviszik a szemetet!

0

„Minden olyan híresztelés, amely szerint sor kerülhet a lakosság bevonására, csak pánikkeltésre alkalmas álhír.” Ezt válaszolta a katasztrófavédelem arra az újságírói kérdésre, igaz-e, hogy a szemétkáosz megoldásába a lakosságot is bevonhatják.

Figyeljünk a megfogalmazás finomságaira: nem cáfolták az eredeti állítást, csupán azt mondták, ez a híresztelés csak pánikkeltésre alkalmas álhír. Az lett volna a cáfolat, ha illetékes hely azt írja: nem fogják a lakosságot bevonni a szemét elszállításába. Majd, el is magyarázza, hogy miért nem. Azért nem kell majd kukásnak állnunk, mert már megvannak a részletesen kidolgozott, szakemberek által készített és ily módon minden tekintetben működőképesnek bizonyuló tervek.

A katasztrófavédelem azonban nem ezt írta, hanem azt, hogy aki ilyet híresztel, az pánikot kelt.

Volt már ehhez hasonló, a szociális temetés ötlete 2013 májusában, amikor a kormány felismerte, hogy a temetés sok család számára elviselhetetlen költségeket jelent, s ezért úgy döntött, hogy jót tesz az emberekkel, ha ingyen adja, amiért idáig sok pénzt kaszált. Már akkor sem kellett volna arra gondolni, hogy a kormány velünk ásatja meg a saját a sírunkat. Pontosabban a rokonainkkal, családtagjainkkal, akik nyilván örömmel teszik ezt, más dolguk úgy sincs a világban.

Szóval, most sem kell pánikot kelteni, nem kell híresztelni, hogy lesz szociális szemétszállítás, amikor mindenki maga viszi el a szemetét. Tessék azt híresztelni, mert még ez is megtörténhet, hogy az állam illetékes vállalata azt teszi, amiért fizetik: elszállítja a szemetet.

Kétharmadba vésnék a családtámogatást

0

A héten postázzák a családtámogatásokról szóló „nemzeti konzultáció” kérdőíveit. A kormány azt szeretné, ha igen lenne a válasz arra is, hogy ezeket kétharmadba vésse a parlament.

Már a héten elkezdik postára adni nyolcmillió példányban a gyerekeket nevelő családok támogatásáról szóló úgynevezett nemzeti konzultációt – jelentette be Novák Katalin államtitkár. A válaszokat december 21-ig lehet elküldeni, de később online is kitölthetők lesznek. Arról nem esett szó a sajtótájékoztatón, hogy ezúttal is korlátlan számban lehet-e szavazni egyazon számítógépes IP-címről, ahogyan a korábbi esetekben történt.

A kérdésekbe becsempészték az otthonápolás támogatásának növelését is, amelytől korábban a kormány mereven elzárkózott. Részletek említése nélkül kérdik meg a legalább három gyerekes anyák kiemelt támogatását. Ez takarhatja azt is, hogy teljes szja-mentességet adnának nekik. S bevezetnék a valódi főállású anyaság intézményét.

Utolsóként ahhoz várnak elsöprő igent, hogy ezek a költségvetési támogatások

„kétharmados védelmet kapjanak”.

A nem túl precíz megfogalmazás azt jelenti, hogy minősített szavazati többséggel szavaznák meg a parlamentben, későbbi kormány kisebb többséggel nem tudna hozzányúlni. Akkor se, ha időközben jelentősen megváltoznak a körülmények az országban, vagy ha egy következő kormány nem a magas jövedelmű több gyerekeseket szeretné előnyben részesíteni.

A tíz kérdés a következő.

  • Egyetért-e Ön azzal, hogy a népességfogyást nem bevándorlással, hanem a családok erőteljesebb támogatásával kell orvosolni?
  • Egyetért-e Ön azzal, hogy az új családtámogatási programokat a továbbiakban is munkavégzéshez kell kötni?
  • Egyetért-e Ön azzal, hogy a fiatal házaspároknak támogatást kell adni az önálló életkezdéshez?
  • Egyetért-e Ön azzal, hogy több gyermek vállalása esetén több támogatást kell adni?
  • Egyetért-e Ön azzal, hogy a legalább három gyermeket vállaló édesanyáknak kiemelt támogatást kell adni?
  • Támogatja-e Ön azt, hogy az állam ismerje el a valódi főállású anyaság intézményét?
  • Egyetért-e Ön azzal, hogy a beteg gyermeküket otthon ápoló családtagok nagyobb támogatást kapjanak?
  • Egyetért-e Ön azzal, hogy a gyermekeink szellemi, lelki és fizikai fejlődése olyan érték, amelyet a magyar államnak védenie kell?
  • Egyetért-e Ön azzal az alapértékkel, miszerint a gyermekeknek joguk van anyához és apához?
  • Egyetért-e Ön azzal, hogy a gyermekeiket nevelő családoknak járó költségvetési támogatások kétharmados védelmet kapjanak?

A vajdasági Fidesz vereséggel felérő győzelme

Nem volt kétséges, hogy a 200 ezres szerbiai kisebbség állampártja, a Fidesz délvidéki fiókszervezeteként működő Vajdasági Magyar Szövetség megnyeri a vasárnapi választásokat a 35 tagú kisebbségi „parlament” mandátumaiért. Az egyetlen érdemi kérdés az volt, hogy hányan mennek el szavazni: itt megbuktak.

A véglegesnek vehető adatok szerint a regisztrált majdnem 130 ezer vajdasági magyar szavazó mindössze 36 százaléka járult az urnák elé. Ez a valaha legrosszabb részvételi arány. Amióta ugyanis Szerbiában törvényi szintre emelték a kisebbségi önkormányzatiságot vagy perszonális/kulturális autonómiát immár harmadszor tartottak választásokat a magukat valamilyen kisebbséghez tartozónak vallók körében. A több mint húsz szerbiai nemszerb nemzetiség közül a magyar a messze a legnépesebb (a tömeges elvándorlás ellenére még mindig 200 ezer körül lehet). A megválasztott önkormányzati testület a nemzeti tanács, a mi esetünkben a Magyar Nemzeti Tanács. Ennek a testületnek beleszólási vagy véleményezési joga van oktatási, kulturális és médiaügyekben.

A gyakorlatban például ez úgy néz ki, hogy az egyetlen magyar nyelvű nyomtatott napilapnak, a Magyar Szónak már régen nem a tartományi (Vajdaság) törvényhozás az alapítója, hanem a nemzeti tanács. Ennek az lett a következménye, hogy a jobb időket is látott és a hatalommal egykor nyíltan szembeszálló (Milošević idején) Magyar Szó az MNT-ben négyötödös többséggel rendelkező VMSZ propaganda szócsövévé vált. Mivel a párt vezetése (Pásztor István és fia Bálint) a Fidesz feltétel nélküli kiszolgálója, ez a napilap is pontosan olyan témákról (migránsok, Soros) és olyan hangnemben ír, mint mondjuk a Magyar Idők vagy a Magyar Hírlap.

De ennek fejében folyamatosan jön a magyarországi adófizetők pénze, stadionokat, fociakadémiákat avatnak. És szállítják a szavazatokat a Fidesznek bárminemű választásokra. Legutóbb április nyolcadikán, de, úgy tűnik, a jövő májusi európai parlamenti megmérettetésre is. Még csak a magyarországi önkormányzati választásokra kell találni valamilyen formulát, hogy lakcímkártya nélküli állampolgárok hogyan választhatják meg a helyi polgármestereket.

Nos, a nemzeti tanácsi rendszer bevezetése óta ez a vasárnapi volt a harmadik megmérettetés. Az elsőt 2010-ben tartották, akkor 138 660 személy szerepelt a magyar választói névjegyzékben. A választások alkalmával 76 900-an mentek el szavazni, ami 55,46 százalékos részvételt jelentett.

A 2014-es Magyar Nemzeti Tanács választásakor 137 111-en iratkoztak fel a választói névjegyzékre, s ebből 55 671-en adták le a voksukat, ami nem egész 15 százalékkal volt kevesebb, mint négy évvel korábban (40,6 százalék).

Amikor kiírták a 2018-as nemzeti tanácsi választásokat, a magyar választói névjegyzéken 129 328 név volt. És közülük mindössze 45 ezren szavaztak (a 36 százalékos részvételi arány ennyit jelent).

Ez a 200 ezres vajdasági magyarságnak még a negyede sem. De még ez a torta sem egészében a VMSZ-é, mert a párt egykori disszidensei és néhány liberális értelmiségi által alapított Magyar Mozgalom ebből lecsípett néhány szeletet.

A választások estéjén Pásztor István pártelnök és Hajnal Jenő, a VMSZ listavezetője és az eddigi MNT elnök azt nyilatkozta, hogy a 35 helyből a VMSZ 30-at, a MM ötöt szerzett.

Mindebből azt a következtetést lehet levonni, hogy a Fidesz vajdasági fiókpártja mindössze 35-37 ezer vajdasági magyar bizalmát élvezi vagy azt a magyarországi adófizetők pénzén megvette.

A szavazók megállíthatatlan és folyamatos fogyásának a trendje fog elvezetni Orbán Viktor és Pásztor István eddig megbonthatatlan és örök barátságának a végéhez.

Angyali ötlet: Tíz milliót kap, aki helyesen kitölti az idei adóbevallást!

 Tíz millió forintot ajánlott annak, akik az adóhivatal útmutatója alapján helyesen kitölti az idei bevallást! A pénzt akkor is kifizette volna, ha szakmabeli, adószakértő, NAV alkalmazott, netán a hatóság elnöke Tállai András jelentkezik a tízmillióért. Kíváncsiak voltunk, hogy vállalkozott-e valaki a feladatra, ezért felkerestük a furfangos ötlet gazdáját. Angyal József okleveles adószakértő matematikusként szerzett diplomát, évekig szoftverfejlesztőként dolgozott. Elsősorban ügyviteli programok készítésére vállalkozott, de később felfedezte, hogy az adóhatóság jogértelmezései gyakran eltértek a sajátjától, s utólag nagyon gyakran kiderült, hogy neki volt igaza. Nosza, adószakértőnek állt, s kiderítette, hogy matematikai ismeretek nélkül a jogszabályt sem lehet értelmezni.  A Független Hírügynökségnek nyilatkozó Angyal József úgy látja, hogy az adóhatóság álláspontja sok esetben nem a tudáson, hanem a hatalmon alapszik. Holott az élet bebizonyította már, hogy a hatalom alapja a tudás lenne.

 

Kifizette már a jutalmat, kitöltötte valaki helyesen az idei adóbevallását, vagy megmaradt önnek a pénz?

Senki nem jelentkezett. Amit természetesen előre láttam, ezért is mertem felajánlani ezt a nagy összeget. Szabályosan ugyanis nem lehet kitölteni az adóbevallás minden pontját. A tízmilliós jutalommal mindössze arra akartam felhívni az adóshatóság figyelmét, hogy a kormány legnagyobb vívmányának tartott adókedvezmény ellehetetlenül.

Pedig ha jól értem, akkor az adóhivatali elnöknek is felajánlotta a tízmilliót. Tállai Andrásról pedig közismert, hogy megfog minden forintot, államtitkári fizetése mellett adószakmai lapok szerkesztését is vállalja a pénzért.

Nemcsak neki ajánlottam ezt a pénzt, de a teljes apparátusnak is, de nem reagáltak. Ebből kiderült, mindenki tudja, hogy ez a hiba évek óta létezik a családi adókedvezményben.

Az adószakértő kollégákat sem érdekelte a „rongyos” tízmillió?

Nem, mert ők ugyanúgy tudják, hogy mi a dörgés. Az érthetőség kedvéért nagyon röviden az általam felvetett hibáról: ha egy család tagjai nem házasságban, hanem élettársi közösségben élnek, és a párnak van 1-1 „hozott”, illetve 1 közös gyereke is, az adóhatóság ezt a családot mégsem háromgyerekesnek, hanem háromszor egy gyerekesnek tekintette. Ennek a kedvezmények a megítélésben van jelentősége, teljesen eltérő kedvezmény jár az egy, a kettő és a három gyerek után; nem mindegy, hogy a csemeték után tízezer forint, vagy 33 ezer forint kedvezmény jár. Ez a hibát már évekkel ezelőtt jeleztem, de hiába.

Az adóhivatal viszont cáfolta az ön állítását, félrevezetőnek tartva a családi adókedvezményről szóló értelmezését. Nem büntették meg rémhírterjesztésért?

Valóban, először 2011 januárjában cáfoltak…

Ezen kívül az idén is, hisz kint van az adóhivatal honlapján!

A most kint lévő cáfolat is 2011-es keltezésű. Viszont időközben, azaz 2014-ben az Alkotmánybíróság nekem adott igazat! A bírói testület ítélete szerint ugyanannyi családi pótlék jár a háromgyerekeseknek, függetlenül attól, hogy házassági vagy élettársi kapcsolatban élnek. Az adóhatóság azonban ezt az alkotmánybírósági döntést is semmibe veszi. Úgy vannak vele, hogy a hatalom mindenre elég, a tudás pótlására is.

Ön tudná a megoldást?

Persze, a hatóság szoftverében van egy hiba, mert a program nem tesz különbséget [tesz] az élettársi kapcsolatban, illetve a házasságban élő családok között. Ezt a hibát ki kéne javítani. Az adóhivatal a bevallási nyomtatványhoz mellékel egy kitöltési útmutatót, abban szerepel egy példa, amit ki kéne javítani, mert az alapján nem lehet a bevallást helyesen kitölteni. Már a sajtónak is felvetettem, hogy vonuljunk már nyilvánosan a hatóság ügyfélszolgálatához, s a kamerák kereszttüzében kérjük meg az ott dolgozókat, hogy töltsék már ki szabályosan a kérdőívet. De ebben mindeddig senki nem partner, pedig érdekes lett volna látni, ahogy a hivatalban izzadnak a vezetés fafejűsége miatt.

Talán, mert nincs is sok ilyen háromgyerekes család. Ámbár ha akad, akkor évente legalább félmillió forinttól eshetnek el emiatt a hiba miatt. Jól értem?

Még több pénztől is, hisz akik 1-1 hozott, és egy saját gyereket nevelnek, azok gyerekenként havi tízezret kaptak, az 30 ezer, a házasságban élő háromgyerekesek 33 ezret, azaz 99 ezer forintot. Tehát 69 ezer forint a különbség, ami évente 828 ezer forint. Tehát ezt a pénzt nem kapják meg az élettársi kapcsolatban élők. Pedig ezt visszamenőlegesen, önellenőrzéssel lehetne érvényesíteni. Ha az adózók, vagy a média a sarkára állna, akkor az adózó élettársak visszamenőlegesen akár 4-5 milliót is visszakaphatnának. Ha lenne bátorságuk szembefordulni a hatósággal.

Ha tényleg igaz az, hogy ma a hatalom pótolja a tudást, akkor önnek könnyen lehet bántódása, amiatt, hogy hasonló hibákat rendszeresen a hatóság szemére vet? Nem tart ettől?

A barátaim szokták mondani, hogy jön majd a nagy fekete autó, de eddig még nem láttam. Inkább azt tapasztalom, hogy az adóhatóság nagyon sok ügyfelet küld hozzám. Ugyanis ha valaki váratlan ellenőrzést kap, akkor elkezd „ismeretséget” keresni az adóhivatalban, amire a tapasztalat szerint azt válaszolják, hogy segíteni nem tudnak, de engem megkereshetnek.  Van tehát egyfajta respektem az adóhatóság előtt, előfordult olyan is, hogy ha felvetek valamit, akkor azt a jogalkotó, tehát a parlament meghallgatja. Emiatt nő folyamatosan az ügyfeleim száma, viszont a háromgyerekesek kedvezménye ügyében a hatalom megvetette a lábát, mint a szamár.

Már vagy nyolc éve is van annak, hogy a Fidesz-hatalom, pontosabban Orbán Viktor söralátét nagyságú adóbevallást ígért, de eddig kudarcot vallott. Tudna a törvényhozás számára ilyen adóbevallást javasolni?

Nem, ez lehetetlen. Az adórendszer legnagyobb ellensége az úgynevezett „kivétel”, tehát amikor a fő-szabály alól azonnal kivesznek társadalmi csoportokat. Jelenleg a nagy „kivételezés” korszakát éljük, aki közel áll a hatalom tüzéhez, az máris kap valamilyen kedvezményt. Viszont ha sok „kivétel” van az adórendszerben, annál bonyolultabb az adóbevallás, utalnék a beszélgetés elején említett háromgyerekesek családi adókedvezményre, aminek problémáját maga a hivatal sem képes felfogni, vagy megoldani. A kivételek minden esetben a belpolitikai célok megvalósítását segítik, nem pedig az adórendszer hatékony működését.

Ilyen kivételek egyike a nyugdíjasok adókedvezménye, ezt sem tartja indokoltnak?

Magyarországon egyértelműen munkaerőhiány van, s az is világos, hogy az országban sok olyan nyugdíjas korú személy van, aki alkalmazható lenne. De sajnos ebben sincs rend, hisz össze-vissza adnak kedvezményt, ami inkább árt, mint használ. Eltörölték például a szociális hozzájárulási adót, ami hibás döntés volt, mert ez a kedvezmény nem a munkavállalót, hanem a munkáltatót támogatja. Ha ugyanis felveszek két embert, és az egyik után kell fizetnem 19.5 százalékos adót, a másik után nem, akkor nyilvánvalóan az utóbbit, tehát a nyugdíjast foglalkoztatom. Ő is csak a 15 százalékos személyi jövedelemadót fizeti.

Vagyis alkalmat ad arra, hogy a nyugdíjasokat bejelentsék ugyan, de helyettük más dolgozik?

A legtöbbször a családban maradnak ezek a jövedelmek, s ebből eredően a 90 éves – önmagát ellátni képtelen nagymamát – is lehet papíron foglalkoztatni, ami adóelkerülésre ad lehetőséget. Ha ezt felveti az adóhatóságnak, akkor az a válaszolják, hogy ezeket az eseteket mindig vizsgálják majd, s ki fogják szűrni. Ezt ígérték a bevándorlási különadó esetében is, de természetesen semmit nem vizsgáltak. Az ilyen, és hasonló döntések 2006 szeptembertől egyre gyakoribbak, ugyanis a politika vette át az adószakmai irányítást Magyarországon.

Miért ne ellenőrizhetnék, hogy a nyugdíjasok helyett feketén dolgoztatnak kvalifikált munkaerőt?

Mert lehetetlen! Kialakítottak egy kiskaput, amivel a vállalkozók élni fognak! Ha viszont ezt az adóhivatal belátná, akkor még bezárhatnák ezeket a kiskapukat.

Van rá mód?

Persze. A laikusnak talán kicsit bonyolult a válasz, de el kellene törölni a kisebb osztalékokra a szociális hozzájárulási adót, vagyis az is csak 15 százalékkal adózna, mint a nyugdíjasok jövedelme. Így biztosan nem alkalmaznának papíron idős magatehetetlen embereket, hisz aki osztalékként akarja kivenni a pénzét, az szabályosan is meg tudja tenni. Nem mellesleg: aki ma kivesz 5 milliós osztalékot, az fizet szociális hozzájárulási adót, aki 10 milliós osztalékhoz jut, annak csak a fele szociális adót kell fizetni, aki pedig100 milliós osztalékokat vesz ki, az viszont elkerüli ezt az adónemet. Tehát ez a szabály az alacsonyabb jövedelműeket sújtja, ahogy a nyugdíjprémiumból is az alacsonyabb jövedelműek kapnak kevesebbet. Ennyit a politika okozta káoszról, ami az adóigazgatás területén tapasztalható.

A nyugdíjasokkal persze kéne átfogóan foglalkozni, nekem is lenne javaslatom az alacsony nyugdíjak vásárlóértékének megőrzésére. De a politikát ez sem érdekli.

Engem érdekel, de félek, hogy nagyon bonyolult.

Ellenkezőleg, nagyon egyszerű. Bejelentették, hogy januártól 2.7 százalékkal emelik a nyugdíjakat. Magyarországon az átlagnyugdíj 130 ezer körül van, vagyis így az átlagnyugdíj 3.500 forinttal emelkedik. A javaslatom roppant egyszerű lenne: ne százalékosan emeljék a nyugdíjakat, ami azt jelentené, hogy az alacsonyabb nyugdíj pár forinttal, a magas tízezrekkel nő, hanem kapjon mindenki egyösszegű emelést, azaz például 3500 forintot. Ennek nem lenne költségvetési kihatása sem, az alacsonyabb nyugdíjat kapó emberek jutnának több pénzhez.

Mi a javaslatát nyilvánosságra hoztuk, remélve, hogy jelentkezik majd Tállai András, hisz nemcsak az adóhivatalt vezeti, de pénzügyminisztériumi államtitkár is, aki tehetne valamit az ügyben. S talán az adóbevallás szabályos kitöltéséért járó tízmillióért is hajlandó megdolgozni.

A tízmilliómat egy pillanatig sem féltem, az viszont érdekelne, hogy az Alkotmánybíróság döntését hogyan merik megsérteni. Nekem már az is öröm lenne, ha a jövő évi bevalláshoz csatolt útmutatóból kivennék a hibát.

A hírek szerint a Kósa Lajos által protezsált, szintén nyugdíjasokat kedvező helyzetbe hozó szociális szövetkezetek is megszűnhetnek. Erről hallott már?

Persze, a nyugdíjas szövetkezet mára teljesen célját vesztette, mert nincs értelme szervezkedni, tagdíjat fizetni, amikor az új kedvezmények alapján közvetlenül is lehet munkát vállalni. Ez tehát a Kósa-féle akció kudarca, de megszüntetni mégsem fogják, inkább hagyják, hogy a szövetkezetek elhalljanak, a tagok kilépjenek, szóval vegetál az egész.

Egyébként sok ilyen intézkedés volt – ami nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket – de a kormány képtelen a tévedéseit belátni, s ezeket nem szünteti meg. A munkahelyvédelmi akciótervként meghirdetett kedvezmény sem váltotta be a hozzáfűzött reményeket, mert kaptak kedvezményt a képzettség nélkül dolgozók, az 55 év felettiek, a 25 év alattiak is, de ezek az intézkedések nem hozták meg a várt eredményt. Ezért meg kéne szüntetni, de eszükbe sem jut, mert az a kudarc nyílt beismerése lenne.

Ön szereti a különös ügyeket, elvállalta Győzike, azaz Gáspár Győző adóügyi képviseletét, ami 50 milliós költségvetési csalásról szólt. Abban az ügyben van már eredmény?

Igen, az ügy, amiért engem megkeresett, már lezárult. Az már világszerte gyakori, hogy ismert szereplőkön szívesen statuál példát az adóhatóság, ez javítja a szabálykövetést a társadalomban. Gáspár Győző esetében annyi történt, hogy a korábbi ügyében hozott határozathoz „hozzávágtak” 50 milliós adócsalást is. A hatóság ugyanis úgy kalkulált, hogy egy bankszámláról felvette az említett összeget, ami sikkasztásnak minősítettek. A döntést bíróságon megtámadtuk, de ügyfelemet arra kértem, hogy csak én nyilatkozhassak az ügyben. Ő ugyanis aligha tudja hitelesen képviselni az adószakmai érveket. Azt is mindenki tudja, hogy én viszont nem vállalok el eleve vesztes ügyeket. Ügyfeleimet azzal traktálom, hogy ha egy vitás esetben 100 százalék igazunk van, akkor van 50 százalék esélyünk a győzelemre, egyszerűen azért, mert a hatalommal állunk szemben.

És született már döntés?

Először jogsértő döntést hozott a bíróság, amit élő televíziós adásban szóvá is tettem, de a bíró nem perelt be becsületsértésért. Fellebbezésemre a Kúria az adóügyben hatályon kívül helyezte az elítélő határozatot. A büntetőügy azonban már a második éve tart. Érdeklődéssel várom az eredményt.

A Független Hírügynökség már több alkalommal foglalkozott az úgynevezett társasági adókedvezményekkel. Ugyanis a kormány a kultúra területén meg akarja szüntetni a tao-t, mert szerintük a pénz harmadát ellopják, viszont a sport terültén maradhat a szabályozás, hiszen azt állítják, ott nem lopnak.  Van olyan kedvezmény, amely az egyik területen lehetővé teszi a lopást, a visszaélést, a másik területen viszont nem?

Az indoklás nyilvánvalóan nevetséges. Kétségtelen, a jogalkotó eldöntheti, hogy ki tartozzon a támogatottak körébe. Az egy politikai döntés, ha megváltoztatják a kultúra támogatásának szabályait, míg a sporté marad változatlan. Viszont az nem értelmezhető, hogy a változásra azért van szükség, mert a kultúrában lopnak, a sportban viszont nem. Ha valahol lopnak, akkor a kormányzatnak szigorítani kellene az ellenőrzéseket, vagy meg kellene indítani a büntetőeljárásokat.

A sport területén azért hagynák a tao támogatást, mert lám, milyen szépen épülnek a stadionok. Ez nem érv?

Igen, de az is napi hír, hogy a Simonka nevű fideszes képviselő ellen azért indítanak büntető eljárást, mert 45 százalékot kért vissza a beruházási pénzekből, hisz jócskán túlárazták az építkezéseket. A túlárazás ma már jól ismert fogalom, nem is cáfolják. A stadionok x összegről indulnak, majd a duplájára drágulnak. Vagyis a Puskás Ferenc stadiontól a Duna Arénáig sok helyen az derül ki, hogy az induláskori összeg messze nem a végösszeg! Ha a túlárazásokat nem sikerül cáfolni, márpedig elég nehéz, hiszen az Európai Uniós intézményei is ezt vizsgálják, akkor szinte lehetetlen egyértelműen állítani, hogy nincsenek zsebbe csúszó, korrupciós pénzek. Ez tehát elég bátor kijelentés.

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK