Interjúk

Paks2 már nem az energiáról szól

Somfai Peter

2018-09-19

Magyarország gazdasági jelentősége talán nem indokolná azt a figyelmet, amelyet az orosz sajtó Orbán Viktor moszkvai látogatásának szentelt. Szinte valamennyi tekintélyes orgánum első helyen említi az energetikai együttműködést a két ország között, amelynek – Putyin megfogalmazása szerint – két fontos pólusa van: egyrészt a paksi atomerőmű bővítése, másrészt az orosz olaj és földgáz szerepének növelése az európai térségben. Mit gondol minderről Jávor Benedek, a Párbeszéd EP képviselője?

Paks2 nem az energiáról szól
Négy év – három év csúszás
Beláthatatlanul nőnek a költségek
Hová kerüljön a hulladék?
Mit szólnak a pécsiek?

Orbán Viktor moszkvai tárgyalásairól szólva mintegy mellékesként azt mondta: minden jól halad Pakson, legfeljebb „némi csúszással”. Mit jelent mindez?

Nyilvánvalóan kiderült a paksi bővítéssel kapcsolatos egyeztetésekről, és az a különféle kijelentésekről, hogy a háttérben valami zavar lehet. Amit a nyilvánosságnak minderről elmondtak, engem szomorúsággal tölt el, mert egyre inkább úgy látom, a paksi bővítés Magyarország érdekeivel ellentétes projekt. Orbán Viktor feketén-fehéren azt nyilatkozta: se nem igazán energetikai, se nem tisztán gazdasági vállalkozásnak tekinti. Valójában egy harmadik: színtisztán politikai lépés, amelynek egyetlen célja Oroszország barátságának megőrzése és megerősítése.

Sarkosan fogalmaz. Ezt miből gondolja?

A miniszterelnök azt mondta ki, hogy az a paksi bővítés, amely a magyar adófizetőknek legalább 4000 milliárd forintjába kerül majd, pusztán egy „ár”, amit Orbán Viktor európai politikai ambícióinak megvalósításért cserébe fizet a Putyin-rezsimnek. Említette, hogy csúszásban van a beruházás, s mintegy legyintve erre, azt mondta: sokféle technikai kérdést, engedélyt, szabályozást, bürokratikus akadályt kell leküzdeni, de ezek másodlagosak…

Úgy érzi, ez egy újabb pávatánc? Ön szerint mi az elsődleges?

Mint mondtam, a politikai célok beteljesüléséhez egyáltalán nem fontos egy-egy építkezés befejezési határidejének betartása. A magyar kormány sajátosan áll hozzá a beruházáshoz. Négy év alatt, amióta életbe lépett a szerződés, a vállalkozás három év csúszást szenvedett már. A 2020-as eredeti határidő helyett a 30-as évek eleje előtt Paks2 biztosan nem fog áramot termelni.

Ha az országnak nincs égető szüksége a paksi villamos energiatöbbletre, akkor talán nem is olyan fontos az egész.

Ezzel ezt is kimondta a kormányfő. A szerződés szerint a felvett orosz hitelt 2026-tól törleszteni kell, ezzel pedig egy hihetetlenül súlyos adósságcsapdába kormányozta az országot a miniszterelnök.

Nem gondolja, hogy az építkezés megkezdésének halogatásával éppen e fizetési terhek kitolását igyekszik elérni a magyar kormány?

Biztosan nem. Ha úgy gondolta volna, hogy a terhek túl nagyok, akkor arra kellett volna kísérletet tennie, hogy addig hátráljunk ki a megállapodásból, amíg azt viszonylag kis ráfizetéssel megtehetjük. Erről kellett volna Moszkvában tárgyalnia.

Mert ha nem?

Csak tovább nőnek a terhek. Egy atomerőmű építésében a csúszás súlyos költségnövekedést jelent. A 4000 milliárdos keret biztosan nem lesz tartható, ha 6-8 év késéssel készül a beruházás. A költségnövekedés ezer milliárdokban lesz mérhető, amit megint csak a magyar adófizetőknek kell előteremteniük.

Paks 2 szerintem egy csapás Magyarország függetlenségére.

Sokkal jobb helye lett volna ezeknek a milliárdoknak a megújuló energiás projektekben.

Mintha ez sem állna már annyira távol a kormánytól, mint néhány évvel ezelőtt még gondolták. De a mostani tárgyalásokon a hulladéklerakás problémája mintha szóba sem került volna.

A Paks2 hulladékainak elhelyezése valóban kritikus pontja ennek a szerződésnek. Az eredeti orosz-magyar megállapodásban még szó volt erről. Szóba jött annak a lehetősége, hogy Magyarország további feldolgozásra visszaszállíthassa Oroszországba az elhasznált fűtőanyagokat, de a szerződésből végül ez is kimaradt. A végleges lerakást idehaza kell megoldanunk. jelen pillanatban mind az ideiglenes, mind a végleges elhelyezést is Magyarországon kell megoldani.

Ez mit jelent?

Két dolgot. Egyrészt a beruházás költségeihez hozzá kell adni egy ideiglenes tároló megépítésének költségeit is, ami szintén ezer milliárdos nagyságrendű kiadás. Ennek a kialakítására, a helyszínére még tervek sem készültek.

Gyakorlatilag az engedélyezett tervcsomag nem tartalmaz olyan dokumentációkat, amelyek alapján rá lehetett volna ütni az engedélyezés pecsétjét.

Várhatóan a két erőmű között fogják ezt a tárolót is kiépíteni, ami újabb biztonsági problémát is felvet. A második: a végleges lerakás ügye. Régóta a Mecsek térségében keresik az alkalmas helyszínt, úgy tudom, ezt valahol Pécs környékén fogják kialakítani. A kormányzat által erre betervezett költségkeretet súlyosan alulbecsülték, a nemzetközi tapasztalatok alapján legalább a tervezett kiadás kétszeresével kell valójában számolni. A környezeti és biztonsági kockázatok ebben az esetben is nagyon terhelik a térséget, hiszen csupán néhány kilométerre lesz a megyeszékhelytől. A Fidesz mindent megtett azért, hogy e döntés véleményezéséből kiszorítsa a pécsieket.

A moszkvai sajtótájékoztatóból arra lehet következtetni, hogy egy komplex energetikai megállapodás körvonalazódik a két ország között. Moszkva, úgy tűnik, támogatná, hogy hazánk az energetikai elosztó központjuk legyen.

Erről nem sok információ látott még napvilágot, de szakmailag erősen kétségbe vonnám a realitását. Magyarországnak nincs szüksége újabb gáztárolókra, jelenleg mintegy 7 milliárd köbméternyi kapacitásunk van, miközben az ország fogyasztása 5-6 milliárd évente. Amikor állami kézbe vették a tárolókat megrongálták a kapacitásukat a párnagáz kiszivattyúzásával. Ha most újra növelni akarnánk a befogadóképességet, nagyon sok pénzt kellene ráfordítani.

Ha valóban az a cél, hogy mi legyünk az orosz energiaszállítások elosztó helye, akkor azt a kérdést is fel kell tenni: ebben milyen autonómiát kapunk?

Meglátásom szerint ezzel is csak orosz ellenőrzést engedünk be a magyar tárolókapacitások fölött.

Hírek szerint ebbe a hálózatba kapcsolódna be a Törökország felől majd Európába érkező gázvezeték, és Krk szigetéről az amerikai cseppfolyós gáz is hozzánk „futna be”.

Nem tudom, milyen szemmel néznék majd az Európai Unió országai, hogy az amerikai cseppfolyós gázszállítmányok felett is valamilyen orosz ellenőrzés jöjjön létre. Az európai energiabiztonsági stratégia éppen az oroszoktól való gázfüggőség csökkentését célozza, semmilyen érv nem szól amellett, hogy elfogadják ezt a helyzetet.

A vég kezdete… avagy Orbán az övéi között

Kardos Ernő

2018-09-16

A vég kezdete… avagy Orbán az övéi között

Orbán Viktor és az az Európai Néppárt (EPP) bonyolult kapcsolata menthetetlenül közelít a szakítás felé, de várhatóan csak a jövő évi európai parlamenti (EP) választás után jön el az ideje – nyilatkozza az uniós kampány előtt a Független Hírügynökségnek László Róbert választási szakértő. A szakember nem látja, mi sarkallná komolyabb együttműködésre az ellenzéki erőket, és minden korábbinál nagyobb arányú Fidesz-győzelemre számít májusban. A Political Capital kutatója szerint, ahogy eddig sem, a jövő évi kampányban sem az uniós ügyek lesznek a döntőek.

A Sargentini-jelentés elfogadása lehet-e mérföldkő a közelgő európai választási kampányban itthon, illetve az unió többi államában?

Mindenképp, hisz ez az Európai Néppárt és a Fidesz kapcsolatában alapvető változásokat hozhat; ez lehet a vég kezdete. Miután a Sargentini-jelentést a konzervatív pártcsalád többsége is megszavazta, világossá vált, hogy Orbán Viktor nem tudja a maga képére formálni az EPP-t. Ez a konfliktus feltehetően szakítással végződik.

Ez már a következő napok, vagy hetek forgatókönyve lenne?

A közeli jövőben nem számítok kenyértörésre, a végleges szakítás inkább a májusi választási eredmények ismeretében várható. Az eredeti tervet, az EPP áthangolását, nem sikerült véghez vinni, most a B-terv lép életbe. A magyar miniszterelnök a következő hónapokban így valószínűleg egy új, a jelenlegieknél erősebb EU-szkeptikus formáció szervezésébe fog energiát fektetni.

Ha viszont az európai politikában tovább folytatódik az átrendeződés – ahogy ezt az önök elemzései is jelzik – erősödnek a populista, szélsőjobb irányába csúszó pártok, akkor létrejöhet egy unió-ellenes parlament?

Az átrendeződés, a jobbra tolódás és a populizmus terjedése valóban szembetűnő az egész kontinensen, tehát ez nem magyar jelenség. Az EP-ben azonban egyelőre nem sikerült hatékonyan megszervezni az EU-szkeptikus erőket. A feladat most sem egyszerű, de Orbán Viktor érezheti magában az erőt, hogy ennek nekibuzduljon – nem is nagyon maradt más választása. A Matteo Salvinival való találkozója is már ezt készíthette elő. Nyolc hónappal a választás előtt persze nem láthatók a majdani erőviszonyok, de különböző felmérések szerint az sem lehetetlen, hogy a következő EP-ben egy 15-20%-os frakcióba tömörülhetnek az Orbánnal (is) fémjelezhető politika támogatói. Ez már nemcsak a liberális frakcióval, az ALDE-vel, hanem az EPP-vel, illetve a Szocialisták és Demokraták Progresszív Szövetségével (S&D) is versenyképes erőt képviselhet, és megeshet, hogy fontos döntéseket blokkolni tudnak majd. Más kérdés, hogy az így letisztuló palettán a régi formációk jóval közelebb kerülhetnek egymáshoz, amivel az „újgenerációs” erőket marginalizálhatják. És ne feledkezzünk meg Emmanuel Macron mozgásáról sem, akinek ha sikerül összehoznia egy új Európa-párti csoportot, az is átszínezheti a már jól megszokott palettát.

Van olyan prognózis, amelyből pontosan kiderül, hogy a hazai és az európai választók milyen politikát szeretnének a májusban esedékes európai uniós választásokon?

Azt már évtizedek óta tudjuk, hogy nem az uniós ügyek mentén döntenek az uniós választópolgárok. Eddig a belpolitikai folyamatok határozták meg a választási eredményeket, és továbbra is az várható, hogy a helyi pártszimpátia dönti el a választás kimenetelét. Ugyanakkor új jelenség, hogy a pártok belpolitikai támogatottságára már érzékelhető befolyása van az európai, sőt, a globális folyamatoknak is. Élén természetesen a migrációval, amely a legtöbb populista erő kedvenc témája.

Kiszámítható, hogy a migráció mennyi ideig lehet az európai választás központi témája?

Semmiképp. 2015-ben még sokan azt mondták, hogy pár hónap, és ez a téma kifullad. Ehhez képest már majdnem négy éve ez határozza meg a közbeszédet, és a májusi választásnak is vezető témája lesz. Magyarországon egészen biztosan, nem függetlenül attól, hogy a médiát egyre durvábban uraló Fidesz napirenden tudja tartani a migránsveszélyt. A migráció persze más országokban is fontos téma, és nem kizárólag azokban az országokban, ahol ez ténylegesen égető probléma.

Valószínű, hogy Orbán Viktor konfrontatív strasbourgi beszéde sem az európai parlamentnek, vagy a képviselőknek szólt, hanem kizárólag a hazai híveknek?

A kormányfő strasbourgi felszólalásai már régóta belpolitikai célokat szolgálnak elsősorban, nem pedig az európai parlamenti képviselők meggyőzését. Orbán Viktor ezúttal is hazabeszélt, ezúttal is a magyar nép védelmezőjeként fellépve. Nem sokkal a beszéd elhangzása után már kész is volt a másfél percesre vágott videó (itt tekinthető meg) azzal a szöveggel, hogy „NÉZD MEG: Így állt ki Orbán Viktor Magyarországért az EP-ben”. Azonnal rá is tették a hirdetést, vélhetően a saját és a potenciális szavazóknak gondolt felhasználókra targetálva, és néhány óra alatt több százezres nézettséget produkált. Ez így volt már a korábbi strasbourgi megnyilvánulásaival is, de a parlamenti felszólalásai is ellenérvek nélkül jutnak el a saját választóihoz.

Viszont a magyarok többsége uniópárti. Lehet, hogy ha más nem, de a Sargentini-jelentés elfogadása ráébreszti az országot arra, hogy a Fidesz uralma alatt a demokrácia leépül, a sajtó Mészáros Lőrinc gázszerelő kezében, s közben a civileket is lerohanta a hatalom, de az akadémia önállóságát felszámolják?

A mai médiafogyasztási és tájékozódási szokások mellett nem lehet ilyen hatása a jelentésnek. A legtöbben a saját szájízük szerinti médiát fogyasztják, a Facebookon csak a számukra szimpatikus politikusok, véleményvezérek postjai jelennek meg. A „buborékok” falai egyre keményebbek, áttörhetetlenek. Aki tehát őszinte elkötelezettje a Fidesznek, annak kétsége sincs afelől, hogy a jelentés hazugságokon, konspiráción alapul, s az elfogadásakor csaltak. Aki ellenfele Orbánnak, az pedig az ellenkezőjét gondolja; a két interpretáció még csak nem is találkozik. Nem hallják egymást a táborok, nem véletlenül mondta Orbán Viktor korábban, hogy a „viták ideje lejárt”. Ő az egyoldalú meggyőzésben, a világ fekete-fehérre egyszerűsítésében hisz.

A Sargentini-jelentésnek tehát aligha lesz bármilyen véleményformáló hatása, hisz aki érzékeli a jogállam leépítését, a sajtószabadság korlátozását stb., annak nincs sok újdonság az irományban, sőt, talán még túl szoftnak is találja. A jelentés elfogadásának azért van mégis óriási jelentősége – a Fidesz és az EPP említett viszonyának átalakulásán túl –, mert Orbán először vesztett komolyabb csatát az EU-val szemben, illetve azért, mert az ügy újra és újra napirendre fog kerülni a következő egy-két évben.

Ismerve az uniós választási rendszert a szétforgácsolódott hazai ellenzék papíron képes olyan stratégiát kialakítani, amely a legtöbb szavazatot, s ezzel a legtöbb képviselői hely megszerzését eredményezi?

A választási rendszer végtelenül egyszerű, az egész ország egyetlen választókerületet alkot, van egy ötszázalékos bejutási küszöb, még a pártszövetségeknek is csak ennyit kell elérniük. Nincs tehát az, ami az országgyűlési választásokon, hogy két pártnak tíz, háromnak vagy többnek pedig tizenöt százalékot kell produkálnia.

Mivel ez nem olyan választás, amelynek eredménye alapján kormányt kellene alakítani, a bejutási küszöbön kívül nem igazán van olyan ok, ami komolyabb együttműködésre sarkallná az ellenzéki erőket. Egy európai parlamenti választáson a pártoknak a saját uniós képviselet megszerzése, az identitás megőrzése és a belpolitikai súlyuk lemérése a tét.

Arra lenne mód, hogy az ellenzék egy választási pártot hoz létre, aminek talán azért lenne értelme, mert a tavaszi országgyűlési választáson a Fidesz úgy tudta a kétharmadot megszerezni, hogy az ellenzéknél kevesebb szavazatot kapott?

Ha lenne Magyarországon kormányzásra esélyes ellenzék, akkor lenne értelme egy ilyen erődemonstrációnak, de jövőre, három évvel a soron következő országgyűlési választás előtt aligha. Idén egyébként tömegesen elmentek szavazni azok is, akik Orbán Viktort hatalomban akarták tartani, és azok is, akik el akarták zavarni. Emiatt szokatlanul magas volt a részvétel, hasonló nagyságú tömegre 2019-ben biztosan nem lehet számítani. Az EP-választásra való részvételre aligha fognak olyan elánnal civil kezdeményezések buzdítani, mint idén az országgyűlésire. Az ellenzék ráadásul rosszabb állapotban van, mint fél éve, mobilizációban pedig a Fidesznek nincs vetélytársa; nincs kétségem afelől, hogy a kormánypárt elsöprő többséget fog szerezni. Ha egyik ellenzéki erő sem kapja össze magát, és csak a kormányoldal mozgósít, a Fidesz most először valódi kétharmados többséget is szerezhet. Ez persze nem valószínű, de közelebb van hozzá, mint eddig bármikor.

Előfordulhat, hogy ha az ellenzék nem fog össze, akkor egyetlen képviselőt sem küld az Európai Parlamentbe?

Ez a horror forgatókönyv, amelyben egyetlen ellenzéki párt sem éri el az öt százalékot, de ez azért nem valószínű. Viszont a be nem jutott pártok által megszerzett szavazatok elvesznek, ami a legerősebb pártot erősíti, tehát a Fidesz az országos támogatottságán felüli erővel jelenhet meg az új Európai Parlamentben.

Az LMP és a Jobbik nem támogatja a Sargentini-jelentést, miközben az abban foglalt kritikus állításokkal, így a jogállam leépítésével, a korrupció növekedésével rendre egyetért a két párt. Ez a Fidesznek vagy az említett két pártnak hoz szavazót?

Valószínűleg az említett két párt vezérkara – átvéve a kormányoldal interpretációját – attól tartott, hogy ha megszavaznák a jelentést, akkor azt a választóik egy része úgy értékelné, hogy Magyarországot támadták, nem a kormányt. Ez a Jobbik táborában talán tényleges kockázat, az LMP-ében aligha.

A magyar szavazónak teljesen mindegy, hogy a választás esélyese a Fidesz a legerősebb frakcióba, a Néppáriba ül vagy valamiféle periférikus, a döntésekre kevés befolyással rendelkező csoport tagja lesz?

A legtöbb szavazót ez nem érdekli, de azokat, akiket igen, azok is gondban lesznek, mert aligha tisztázódik a választás előtt a Fidesz EP-üléspontja. Sokkal inkább az befolyásolja a magyar szavazót, hogy támogatja-e a kormány politikáját, vagy elutasítja azt. Egyébként pedig már legalább húsz éve minden egyes választáson a legfőbb orientáló attitűd, hogy a választó hogyan viszonyul Orbán Viktor személyéhez.

Micsoda világ ez!?

Bóta Gábor

2018-09-15

A diktatúra megszilárdulási folyamata mindig azzal jár, hogy a párton belül is tisztogatni kezdenek, mondja Horvát János újságíró, televíziós személyiség. Véleménye szerint ennek látható jelei vannak. Arra törekednek, hogy aki nem elég harcos, nem elég velük lévő, az menjen el. És jönnek az új emberek, akiknek hely kell, pénz kell, esetleg kevesebb tehetséggel, de híresek szeretnének lenni. Ezek törvényszerű jelenségek.

A kormány megveszi a lapokat szőröstül-bőröstül, oligarchának álcázva
Ez egy totális káosz, ilyen körülmények között én nem tudok ellenzékről beszélni
Az agymosó vízsugár rendkívül sok irányból zúdul rád
Simicska is csak néhány évig bírta
Kemény pozíciószerzési harc folyik

Nagyon megoszlanak a vélemények arról, hogy sajtószabadság van-e Magyarországon vagy nincs. Neked mi a véleményed?

Most azt fogod hinni, hogy ki akarok bújni a válasz alól, de szerintem körülbelül 20-25 éve nem használható az a fogalom, hogy sajtószabadság. Az arról szólt, hogy van cenzúra vagy nincs cenzúra. Meg lehet-e jelentetni valamit vagy sem. Ahhoz, hogy valamit megjelentessél, nyomda kellett, szerkesztés kellett, posta kellett. Amióta internet van, ez egészen másképpen néz ki. Te is meg én is meg tudok jelentetni bármit.

Akik azt szokták állítani, hogy ó hát nincs itt semmi gond, éppen azt mondják, hogy nézzük csak meg, mi minden jelenik meg nálunk akár a hatalom különböző tagjairól. Meg lehet írni bármit.

Igen és a sajtószabadság hagyományos értékrendjében valóban arról van szó, hogy ezt lehet, vagy nem lehet. Éppen ezért már hosszú évekkel ezelőtt elkezdtek más fogalmakat is használni. Azt kezdték vizsgálni, hogy a sajtó be tudja-e tölteni azt a szerepet, amit neki a világ minden demokratikus országában szánnak. Ennek van egy szempontrendszere, ezt általában öt pontban szoktak összeszedni.

Az első, hogy van-e az országnak médiapolitikája és abban miként, hogy szerepelnek ezek a dolgok, a másik, hogyan működik az ország közszolgálati televíziója, milyen sajtó tulajdonjogi rendszerek vannak, oligarchák kezében van-e a sajtó, a következő az állami hirdetések helye és nem helye, az utolsó, hogy van-e, tud-e lenni tényfeltáró újságírás vagy sem.

Ha ezeket a szempontokat vesszük figyelembe, akkor mintha nagyon rosszul állnánk…

Ebből a szempontból borzasztóan rosszul állunk. Éppen ezért a sajtószabadságot én nem használnám, vagy mivel tudom, hogy ez az egyszerűbb, azt mondanám, hogy sajtószabadságon ezeket értem.

És akkor ilyen értelemben nincs sajtószabadság?

Ilyen értelemben minimális a sajtószabadság. Tényfeltáró újságírást még úgy-ahogy meg tudsz jelentetni, de gyakorlatilag az összes többi pont érvényesülése már erősen támadható. Ezt a fogalomkört, a sajtóintegritást, amit az előbb felsoroltam, a Balkánra dolgozták ki 15 évvel ezelőtt. Ott riasztó jelek mutatkoztak, elsősorban a tulajdonosi viszonyokkal kapcsolatban. Vagyis, hogy valaki nem azért vesz újságot, hogy újságot csináljon, és hogy haszna legyen belőle, hanem azért, hogy politikai befolyást szerezzen magának. Ennél már csak egy rosszabb fázis van, amikor a kormány veszi meg az újságokat. És ebben mi napjainkra már a Balkánt is megelőztük.

Egy szabad piacon hibáztatható valaki amiatt, hogy azért vesz újságot, hogy politikai befolyása legyen? Az már nyilván elítélendő, hogy többen azért nem mernek újságot venni, mert retorziótól félnek. Itt volt például a megszüntetett Magyar Nemzet ügye. Aki meg akarta venni, talán nem véletlenül lépett vissza ettől a szándékától. Az egyik oldalon sok sajtó-, tévé-, rádiócsatorna létezik, a másikon miért nem vesz senki semmit? A jobboldal miért tudta még ellenzékből felépíteni a sajtóbirodalmát, a baloldal pedig miért hagyta, hogy amikor még hatalmon volt, már akkor elkezdjen lepusztulni az övé? És miért épül módszeresen tovább a jobboldali sajtóbirodalom, ugyanakkor miért pukkan le még inkább a baloldali?

A jobboldal, amikor elkezdte a maga sajtóbirodalmát építeni, ezt tudatosan csinálta és nem hagyott belőle ellopni semmit. A baloldal pedig mindig azt hitte, hogy neki természetes szövetségesei az újságírók, ennek így kell lennie és ez mindig így is marad.

Valaha tényleg balliberális fölény volt az újságírásban. Babarczy László színházrendező mondta egykor, hogy a jó színház enyhén baloldali. Lehet, hogy ez a sajtóra is érvényes.

Én még arra válaszolnék, hogy miért nem lehet valakinek a sajtóval az a célja, hogy politikai befolyást szerezzen. Ebben az ügyben már nagyon csökött leszek és konzervatív. A sajtó nem arra való, hogy a tulajdonosa politikai befolyását hangoztassa. A független tájékoztatás a kötelessége. Erről mindenütt a világon nagy viták zajlanak. A közelmúltban olvastam a Guardian főszerkesztőjének egy ezzel kapcsolatos hosszú elmélkedését. Hogy milyen dühösek és meglepődöttek voltunk mi, amikor húsz évvel ezelőtt Rupert Murdoch elkezdett újságokat vásárolni, hogy a saját befolyását erősítse, és azt mondta, hogy az újságírás nem szól másról, mint pénzcsinálásról. Ezen felháborodtunk és kiabáltunk. Ma meg azt látjuk, hogy sajnos a mainstream-ben is most már kezd igaza lenni. De a mi esetünkben,-és itt már Magyarországról beszélek-,

nem arról van szó, hogy egy oligarcha vesz egy lapot és megpróbálja a befolyását érvényesíteni, hanem arról, hogy a kormány megveszi a lapokat szőröstül-bőröstül, oligarchának álcázva.

És ezért, azok a kifejezések, hogy baloldali, jobboldali, konzervatív, nem konzervatív, nem alkalmazhatóak a magyar sajtóra. Szerintem ma már van a párt és a kormánysajtó és vannak a többiek. Tehát, hogy pontosan fogalmazzunk, ez nem kormánypárti sajtó, hanem kormánysajtó. Egyébként minden puha diktatúrára jellemző formájában. Talán még egy kicsit durvábban is. Nem arról van szó, hogy az újságíró baloldali vagy konzervatív, hanem arról, ha a pártsajtóban dolgozik, akkor elvállalja a propagandista szerepét és ennyi. És ami kívül marad ezen a sajtón, azzal a kevéssel még lehet pilinckázni, mint a Klubrádióval, honlapokkal. Erre azt mondom, hogy a nem kormánypárti sajtó. Azért nem mondom, hogy ellenzéki, mert az egy határozott hangot képviselne.

Nem válaszoltál arra a kérdésre, hogy az ellenzék miért nem vesz magának sajtót.

Hát erre csak azt tudom mondani, hogy mert nincs ellenzék. Meg van véve az ellenzék ugyanúgy, mint sokan mások.

Mit értesz azon, hogy meg van véve?

Azt, hogy nincsen olyan politikája, amivel bármilyen módon bele tudna szólni az ország ügyeinek intézésébe. Leírta magát.

Azért az különbség, hogy amiatt csinál vagy nem csinál valamit, mert meg van véve, vagy azért, mert nincs elég tehetsége hozzá.

Jó, visszavonom, hogy meg van véve, bár azért… De hogy van az, hogy olyanoknak, mint például Andy Vajnának meg Schmidt Máriának, akiknek a kormányhoz kötődő funkcióik közismertek, kinevezett kormánybiztosok, nekik televízióik, lapjaik vannak?

Vajna televíziójával éppen gondok adódtak.

Az tök mindegy, milyen gondok adódtak, tény, hogy az övé vagy legalábbis papíron az övé. Vagy hogy van az, hogy egy politikai, úgynevezett ellenzéki párt vezetője tulajdonos egy olyan lapban – most a Figyelőről beszélek – amellyel egyébként állítólag nem ért egyet és azt mondja, hogy neki nincs beleszólása a saját tulajdonába. Ez egy totális káosz, ilyen körülmények között én nem tudok ellenzékről beszélni. Micsoda világ ez?! Egyébként ha a Vajna birodalommal baj van, az maximum azért lehet, mert annyira belefeledkeztek a pénzköltésbe, hogy ez már mindenkinek sok volt, még azoknak is, akik strómanként alkalmazzák őket.

Ebben az esetben nyilván arról is szó van, hogy az RTL Klub nézettségben igencsak lekörözi a TV2-t.

Mert az RTL Klubot talán hozzáértőbb emberek csinálják és kevésbé pártirányítottan.

Pártirányítottan nem lehet népszerű orgánumot csinálni?

Én nem nagyon hiszem. Most kormánypártról beszélek. Ha napi kötelessége a kormányzati propaganda terjesztése, akkor az gyakorlatilag az egész műsorpolitikájára kihat és mindenütt felbukkan, meg nem hívott személyek, el nem mondott mondatok, félelem formájában.

Ha például foci VB van, és közben elszórják a pártos híreket, akkor ezeket sokan fogják nézni, hallgatni. És ugyanígy a rétegekhez szóló csatornák műsorai között is el lehet hinteni a propaganda anyagokat.

A TV2 például fölvásárolta majd az összes külföldi focijogot, ami jó focinak számít. Erre hivatkozva új csatornát indított. Ezt azonban a szolgáltatók nem akarják berakni a műsorukba. Ezért a műsoráért ugyanis a Spíler TV pénzt kér a szolgáltatótól, az pedig át fogja a költségeket hárítani rád, mint fogyasztóra. Így a szolgáltató abba a dilemmába kerül, amikor neki felajánlják ezt az új csatornát, hogy megemelje-e a te szolgáltatási díjadat 250 forinttal.

De ugyanakkor mindenki mégsem akar focit nézni, és aki nem akar, az emiatt nem szeretne plusz költségeket.

Éppen ez zajlik most. Tehát ha te már megvettél egy ilyen jogot és beleteszed egy már működő csomagba, ahol ez eleve benne van a kínálatban, akkor ezzel senkinek semmi problémája nem lesz. De ebben az esetben ez az első pillanatban anyagi kérdéssé vált. A Spíler TV olyan módon feltornázta a beszerzési árakat, hogy az már Magyarországon kitermelhetetlen. Több milliárd forintról van szó. Lényegében kiderül, hogy mindössze húsz-harmincezer ember az, aki hajlandó és talán tudna is fizetni egy ilyen szolgáltatásért. És ez messze nem fedezi a beszerzési árat. Ha persze egy csatorna eleve úgy indul el, hogy mögötte ott áll állambácsi, akkor esetleg havonta veszíthet óriási pénzeket ezen. Ma már nagyon drágák a sportjogok, ezért önálló csatornával, ilyesmivel jelentkezni kalandor vállalkozás.

Mit lehet szerinted elérni a mindinkább elharapózó agymosással? Vannak, akik szerint ez nem akkora ügy, mert bármit is mondanak, írnak nekik, az emberek pontosan tudják, hogyan élnek. Lehet arról papolni, hogy minden rendben van, tisztában vannak vele, hogy nincs így. Mások viszont ennek éppen az ellenkezőjét állítják, hogy a legnagyobb képtelenségeket is el lehet hitetni, ha sok helyen, sokszor sulykolják.

Mindig el szokták mondani, hogy így volt ez az ’50-es években is és mégis lett ’56-os forradalom. Én viszont erre azt mondom, hogy azt azért tudni kell, hogy a forradalmat sem ’56-ban sem ’89-ben nem a sajtó csinálta. A változás szelének máshonnan kell elindulnia.

Miközben mégiscsak fontosnak tarthatták a sajtót, hiszen nem véletlenül mentek az emberek a rádióhoz vagy jóval később nem véletlenül voltak olyanok, akik a tévé székházába akartak behatolni vagy esetleg föl is gyújtották volna azt. És 1948-ban is központi szerep jutott a sajtónak. Tehát jelképesen valahogyan azért ilyenkor mindig ott van a sajtó.

Maradjunk annyiban, hogy jelképesen. Melyik rádió vagy tévé elé vonulnál te ma?

Ezt manapság tényleg nehéz lenne eldönteni.

Ezért mondom, hogy én a sajtót inkább jelképnek hiszem, ha a változásra már a körülmények megérettek, akkor a sajtó elkezd szabadabban lélegezni, szerepet vállal a változásokban, azonban nem ő fogja a körülményeket megváltoztatni. De végül is nem ez volt az alapkérdésed, hanem az, hogy mennyire lehet agyat mosni. Úgy tűnik, hogy nagyon is lehet. A mai világban ez az agymosó vízsugár, benne a fake-news-okkal rendkívül sok irányból zúdul rád. Természetesen az interneten is, tehát ma már szinte el sem tudsz ugrani előle. És igen sok embernek, ha ezek a dolgok több forrásból jönnek, akkor hihetővé válnak. Én ilyen szempontból pesszimista vagyok. És lehet, hogy nem hiszek az emberiségben, de ezt látom Magyarországtól Amerikáig. Ez nagyon át tud hatolni még a magyarnál sokkal civilizáltabb társadalmakon is. Az angol brexit szavazás eredménye részben ennek volt köszönhető. Ezek új kihívások és egyelőre senki nem találja velük szemben a megfelelő eszközöket. A tisztességes kormányzás megpróbálja ezeket nem terjeszteni és a maga érdekében felhasználni, hanem harcol ellenük. Itthon nem ezt látod.

Mit lehetne tenni?

Egyelőre széttárom a karomat, mert nem tudom, hogy mit lehetne csinálni. Az előbb kérdezted, hogy félnek-e az emberek újságokat alapítani. Hát persze, hogy félnek. Nem kapnak bele hirdetést és gyakorlatilag csak megy el a pénzük. Simicska is csak néhány évig bírta. Ez kiegyensúlyozott politikai viszonyok között talán működik, de Magyarországon a jelen pillanatban nem hiszem, hogy működni tudna.

Akkor megyünk vissza a szamizdat irányába?

Én nem azt mondom, hogy menjünk oda vissza, de ha a kormányzat visszament a puha diktatúra irányába, mit lehet tenni? Az a különbség a Rákosi vagy korai Kádár rendszer és a mostani között, hogy van egy kis szeglet, amiről az előbb beszéltünk, ahol azért lehet játszadozni. Ugyanis, ha nem számít a pénz, nem számít az, hogy hány példányban jelenik meg a kormány újságja, akkor ezzel nem tudsz kívülről versenyezni. Egyedi újságírói akciókat tudsz csinálni, ez nagyon szépen zajlik. Tényfeltáró riportok meg-meg jelennek különböző internetes publikációkban. Ezt minden féldiktatórikus országban segítik, akik tudják.

A fellángolóban lévő kultúrharcnak az a célja, hogy gondolkodó emberek ne igazán termelődjenek ki?

Én a kultúrharc lényegét nem ebben látom, hanem abban, hogy a diktatúra megszilárdulási folyamata mindig azzal jár, hogy a párton belül is tisztogatni kezdenek. Ennek látható jelei vannak. Arra törekednek, hogy aki nem elég harcos, nem elég velük lévő, az menjen el. És jönnek az új emberek, akiknek hely kell, pénz kell, esetleg kevesebb tehetséggel, de híresek szeretnének lenni. Ezek törvényszerű jelenségek, amelyek a diktatórikus folyamatban mindig megjelennek.

A kultúra területére is ezért kerülnek be új emberek és lesznek támadások részesei még az adott táborhoz tartozók is?

Az újak tán a tehetségükkel nem tudnának előretörni, ezért marad ez a módszer. Követelik a helyüket, amit leginkább a lojalitásukkal akarnak kiérdemelni. Már eljutottunk oda, hogy az ellenzékiek jelentős részét kitakarították, most már házon belül zajlik a harc, támadások érhetik azokat a vezetőket is, akik eddig lojálisnak tűntek, lásd az Operaház vagy a Petőfi Irodalmi Múzeum esetét. Ez abból fakad, hogy az újonnan jövők követelik maguknak a hatalmat, a pénzt. Hogy ez mikor jön be a kultúra területére is, idő kérdése volt. Ennek az én logikám szerint nem ideológiai háttere van, miközben azzá van átalakítva. Kemény pozíciószerzési harc folyik.

Sokáig a Független Médiaközpont elnöke voltál. Azt a célt tűztétek ki, hogy vigyázzatok a média tisztaságára és a kisebbség is megfelelő teret kapjon a sajtóban. Ez most már esélytelen?

Én inkább azt mondanám, hogy a Médiaközpont a független újságírás támogatásának akar a jelenlegi helyzetben megfelelni. Mi szervezeti, pénzbeli segítséget nem tudunk adni, szakmai tudást viszont igen. Tudásra a propagandasajtóban nincs szükség. Tudásra olyan sajtóban van szükség, amelyik ténylegesen sajtótevékenységet végez.

Mit mondtok egyáltalán a hallgatóknak, hogyan tudnak majd érvényesülni a mostani helyzetben a független sajtó meglehetősen szűk mezsgyéjén? Ezen az oldalon se pénz, se paripa, se posztó.

A magyar újságíró szakma dacára annak, ahogy most kinéz a sajtó, tele van tehetséges emberekkel, akik most esetleg arra vannak kényszerítve, hogy gépiesen írjanak valamit, vagy eltávozzanak a pályáról.

Rengeteg a pályaelhagyó.

Persze, hogy rengeteg, miért, mit csináljanak!? De azért sokan azt gondolják, hogy lesz még olyan helyzet, amikor majd egy tényleg tisztességes sajtóban egyenlő feltételek mellett lehet ismét dolgozni. És ők akarnak tudni bizonyos dolgokat, miközben tisztában vannak vele, hogy erre a tudásra, az objektív újságírásra és társaira momentán alig van fogadókészség.

A sajtókamarát hogyan látod? Van, aki azt mondja, hogy ez a központosítás egy újabb szegmense, míg mások szerint tényleg a mi érdekeinket szolgálja.

Nem néztem ennek utána, maradjunk annyiban, hogy én nem fogok belépni.

Az, hogy ilyen most a sajtó, viheti ilyen-olyan irányba az országot?

Szerintem az az érdekes, hogy milyen az ország és a politikája, a sajtó ennek a tükörképe.

Orbán retorziókkal fog válaszolni

Lendvai Péter

2018-09-14

Hargitai Miklós, a Magyar Újságírók Szövetségének elnöke, a Népszava szerkesztője a Független Hírügynökségnek nyilatkozva arról beszélt, hogy a szervezetnek új stratégiát kell kidolgoznia, mert nem kétharmados győzelemre készültek. Szerinte a Sargentini-jelentés a kelleténél kisebb figyelmet fordít a a magyarországi média helyzetre, pedig talán ez a terület szenvedte el a legtöbb jogsérelmet, ráadásul a a folyamat nem áll meg; ha létrehozzák az újságírók kamarát, tovább romlik a helyzet.

Tájékoztatták a médiahelyzetről Sargentinit
Hír- és véleménymonopólium van
A tájékozódási lehetőség korlátozott
Politikailag légüres térbe kerül a MÚOSZ
Vagy együttműködés van, vagy önfeladás

A strasbourgi szavazás szerinted milyen hatást vált ki Orbánból, és ennek lesz-e a következménye a médiára nézve?

Azzal kezdeném, hogy miután a tartózkodókkal együtt nincs meg a kétharmad, ezért tartok tőle, hogy az egész európai parlamenti döntés a végén jogászkodásba fog fulladni.

Ugye ennek máris vannak jelei…

Szájer József szinte azonnal bejelentette, hogy milyen jogi utakat fog keresni a Fidesz, tehát biztosak lehetünk benne, hogy a kormánypárt ebbe az irányba tereli az ügyet. Egyébként most 2018 szeptembere van, de még csak 2010-et írtunk, amikor a kormány nekirontott az alkotmánybíróságnak, meg a sajtónak, az én kérdésem tehát az az európai képviselőkhöz: mi tartott ennyi ideig? Voltak valóban olyan politikusok, akik nem látták, hogy mi történik a magyar jogállammal, meg az európai alapjogokkal? Szóval mi tartott ezen nyolc évig? Ráadásul ez is egyelőre egy szimbolikus lépés, semmi nem következik belőle. Egyébként, amikor készült ez a jelentés, akkor a jelentéstevő asszony járt Magyarországon többször is, ennek során mi is informáltuk őt a MÚOSZ részéről, mondhatom, hogy igen alapos tájékoztatást kapott arról, hogy mi zajlik a magyar sajtóban, tényszerűen, konkrét példákkal. Ennek sajnos az indokoltnál kevesebb lenyomatát láttam a végső jelentésben, és nem is érzem úgy, hogy akik meghatározó szerepet játszanak Európában, azok éreznék, hogy milyen súlyú torzulások vannak a magyar médiában, és ezek mennyire torzítják magát a demokráciát. Manfred Weber, a Néppárt frakcióvezetője is azt mondta, hogy ha a Fidesz engedne a CEU, valamit a civilek ügyében, akkor lehetne valamilyen kompromisszumot kötni. Márpedig én azt gondolom, hogy amíg ez van a sajtóban, addig szó nem lehet semmiféle kompromisszumról. Jól funkcionáló demokráciát szabadon működő sajtó nélkül még senki nem tudott csinálni.

Mi az, amit elmondtatok Sargentininek, és mi az, ami ebből megfogalmazódott, és mi az, ami hiányzik a jelentésből?

Konkrét példákon mutattuk be, hogy miként sajátítja ki egy csoport a hír- és véleménymonopóliumot a magyar sajtóban. Mi azt mondtuk, hogy a szóhasználatban, címadásban, képszerkesztésben, témaválasztásban egy helyről szerkesztettnek kell tekinteni a közmédiát a Mészáros, a Habony, a Vajna birodalmakkal, mert ezek ugyanazt a célt szolgálják, a Fidesz aktuális érdekeinek akarnak megfelelni, akkoriban talán még csak kétharmados, ma már nyolcvanszázalékos közönség-eléréssel. Ugye

ezt az egész konglomerátumot nagyon sajátos eszközökkel hozták létre, alapvetően állami eszközökkel. Vagyis, amit vásároltak, azt többnyire állami hitelből tették, amelyet aztán állami hirdetésekből törlesztenek, méghozzá úgy, hogy a Versenyhivatal és Médiahatóság asszisztál hozzá.

Egyértelműen megállapítható, hogy állami eszközökkel folyt és folyik egy nagy Fidesz-közeli médiaholding felépítése, ami nem csak az uniós szabályokkal, de a magyar törvényekkel is ellentétes, hiszen a törvény a sokszínű tájékoztatás kötelezettségét írja elő, valamint a médiahatóságnak a hír- és véleménymonopólium kialakulása ellen kellene küzdenie, vagyis pont az ellenkezője lenne a feladat, mint, ami történik. És, mint említettem, az uniós szabályokat is semmibe veszik, hiszen a médiának ebbe a Fidesz uralta részébe költségvetési pénzek folynak, amit nehéz másnak tekinteni, mint tiltott állami támogatásnak. Azt Európai Uniónak régen lett volna már lehetősége és joga beavatkozni a magyarországi folyamatokba, de semmit nem tett ezen a területen. Erről beszéltünk a képviselő asszonynak, szerkesztőségekre lebontva. Beszéltünk arról, hogy miként állt át szóhasználatát tekintve ez a médiacsoport a bevándorlóról az illegális bevándorlóra, aztán a migráns szó említésére. A képszerkesztésről szólva bemutattuk, miként tüntették el azokat a felvételeket, amelyeken gyerekek és asszonyok, vagy családok voltak láthatóak, és cserélték olyanra, ahol leharcolt külsejű szakállas embereket mutatnak be, migránsként. A jelentés sajnos, ebből a szempontból megmaradt a felszínnél, lényeges dolgok teljesen kimaradtak belőle. Pedig, hogy

itt közpénzekből, tiltott állami támogatás folyik, az egy pillanatig sem vitatható.

Mondhatom a tankönyvi esettel állunk szemben. Már régen fel kellett volna ellene lépni, mégpedig az uniós versenyjogi igazgatóságnak.

Ez azt jelenti, hogy az unióban a média magyarországi helyzetét nem tekintik annyira súlyosnak?

Én így értékelem. Annál súlyosabban kevés helyen torzult a magyar demokrácia, talán még az alkotmánybíróság esetében, mint a média területén. Ami most itt zajlik, az a legsúlyosabb mértékben sérti az európai jogot.

Mintha az új amerikai nagykövet sem tekintené olyan fontosnak, mint az elődei…

Ez lehetséges, de jogi értelemben Amerikának ehhez kevés köze van, mert mi nem az Egyesült Államoknak, hanem az Európai Uniónak vagyunk a tagjai. Az EU-nak ebbe, miután uniós joghatóság alatt működnünk, lenne beleszólási joga, míg Amerikának kevéssé. Az amerikaiak véleményszabadságába belefér, hogy ne minősítse, vagy ne törődjön a magyar média helyzetével, de egy európai politikusnak semmiképp.

A mostani strasbourgi szavazás szerinted miként fogja érinteni a médiatörvényt, az Orbán által beígért szeptemberi változásokat is figyelembe véve? Érzed-e, hogy a miniszterelnök milyen irányba akarja tolni a sajtót?

Azt nem gondolom, hogy a helyzete nehezülésére úgy reagálna, hogy egy kicsit nagyobb szabadságot engedne. Ilyen irányú tapasztalatunk nincs Orbán Viktorral kapcsolatban, sőt inkább az ellenkezőjét figyelhettük meg nála. Ha ő veszélyben érzi a népszerűségét, vagy a hatalmát, akkor inkább retorziókkal válaszol. Vagyis, ha úgy érzi, hogy a sajtó szabad részének még van mozgástere a tematizálásában, a közvélemény befolyásolásában, akkor azon lesz, hogy tovább szűkítse ezt a mozgásteret, és ennek lehet az eszköze az a bizonyos, mostanában többször is emlegetett sajtókamara.

Vannak erről információid?

Újat, azon kívül, ami a médiában megjelent, nem tudok mondani. Van viszont egy személyes élményem róla, ami alapján biztos vagyok benne, hogy ez egy létező kormányzati terv, amit előbb utóbb meg is fog valósítani. Amikor engem 2017 februárjában a MÚOSZ-ban megválasztottak elnöknek, akkor az első telefonhívás, amit kaptam, az állami tévétől érkezett, és azt kérdezték tőlem, hogy miként fogunk mi viszonyulni a sajtókamara tervéhez. Pedig akkor még nem is hallottam róla, néhány telefon után derült ki számomra, hogy van egy olyan elképzelés, hogy az összes újságírót, meg újságíró szervezetet egy közös ernyőszervezet alá vonnák.

Dávid Ferenc, a VOSZ még funkcióban lévő főtitkára úgy fogalmazott, hogy a kamarák a kormány meghosszabbított karját jelentik, és így kell majd tekinteni a sajtókamarára is. Hogyan lehet még jobban beszorítani a magyar médiát, fenntartva azt a látszatot, hogy itt szabad a sajtó? Mert ugye a Fideszes erre szokott hivatkozni: azt írunk és mondunk, amit akarunk…

A sajtószabadság nem a közlés szabadsága, még a magyar jog szerint sem, hanem a közönség tájékozódási szabadsága, ami régóta erősen korlátozva van Magyarországon. Természetesen van további korlátozási lehetőség is, mégpedig úgy , hogy a kamara egyfajta etikai normákat is számon fog kérni az újságírókon. Talán neked is van elképzelésed arról, hogy milyen helyzet az, amikor kormányzati felhatalmazású emberek kérnek számon etikai normákat. Az úgy fog történni, hogy ha valaki valami nem tetszőt fog írni a kormányról, az etikai bizottság elé citálják, és megbüntetik pusztán azért, mert mondjuk nem kérdezett meg még több fideszes forrást az ügyről. A szankció pedig az lenne, hogy bevonják az engedélyét, nem juthat be a parlamentbe, sajtótájékoztatókra, satöbbi… Egyszerűen ellehetetlenítik a munkáját. Szerintem ehhez nem is kell túl erős fantázia, mert erről már burkolt információkat hallhattunk is.

Elmehet odáig is, hogy egyes médiumokat egészében szankcionál?

Már most is történik ilyen; egyes médiumok képviselőit kitiltják a parlamentből.

A kamarával kapcsolatban téged nem keresett meg hivatalosan senki?

Úgy vezetni az újságíró szövetséget, hogy miközben a kormány fontos tárgyaló partnerének kellene lennie, de a hivatalosságok viszont szinte légneműnek tekintik az újságírók eme tömörülését, miként lehetséges?

Önkritikusan ki kell jelentenem: teljesen másként képzeltem el 2018-at, és benne a saját szerepünket. Kifejezetten azzal az elgondolással pályáztunk a MÚOSZ vezetésére, hogy itt a 2018-as választások egyértelmű helyzetet teremtenek majd, mégpedig abban a tekintetben, hogy senkinek nem lesz kétharmada, így nem tudja majd senki egymagában tovább faragni a médiatörvényt. Sőt, a kétharmad híján egyfajta alkukényszer alakul ki a politika és az újságíró társadalom között, éppen a torzulások feloldására. Ennek a folyamatnak a részeként pedig mi is ott fogunk ülni a tárgyalóasztalnál, hiszen mégis csak a miénk a legnagyobb újságíró szervezet. Látjuk, nem ez történt, semmiféle alkukényszer nincs, a médiaszabályozáshoz egyedül is hozzá tud nyúlni a kormány, és szerintem hozzá is fog. Már önmagában a kamara létrehozásához is meg kell változtatni a médiatörvényt. Szóval ilyenformán politikai értelemben légüres térbe került a MÚOSZ, amely helyzetre egy teljesen új stratégiát kell kidolgoznunk, hiszen az alapfeltevésünket az élet nem igazolta vissza.

Megvan a fejedben ez az új stratégia?

Meg, de ez lényegesen kisebb hatósugarú elképzelés, mint ami akkor lett volna, ha a részvételünkkel változik a szabályozás. Amúgy

nem a szabályozással van a legnagyobb baj, az nem tragikusan rossz, hanem az baj, hogy a többség, a nyolcvan százalék, pont az a rész, amely a kormányhoz köthető, nem tartja be ezeket a szabályokat.

Gyönyörű előírások vannak a törvényben, csak a megsértőit nem fenyegeti semmi, és ez a helyzet várhatóan így is fog maradni. Vicces lesz, amikor azok fogják kifogásolni az etikai normák megsértését, akik nem tartják be, elég, ha csak arra gondolunk, hogy kineveznek egy elítélt hírhamisítót hírigazgatónak a köztévébe.

Ma, ebben a helyzetben, mint látsz a MÚOSZ szerepének?

A negatív folyamatok fékezését lehetségesnek tartom. Biztos vagyok benne, ha nem lenne a MÚOSZ, és nem az lenne az elnökség összetétele, ami, akkor már megcsinálták volna ezt a kamarát. Amit ezen felül tudunk tenni, és teszünk, az az, ha újságírót, vagy szerkesztőséget valamilyen sérelem ér, jellemzően a kormány részéről, akkor ez ellen szót emelünk, a nyilvánosságot tájékoztatjuk, adott esetben jogi, vagy nemzetközi fórumokhoz fordulunk, vagy fizikai értelemben munkalehetőséget biztosítunk a székházunkban az átmenetileg munkahely nélkül maradt kollégáknak. A bajt tehát csökkenteni tudjuk, de igaz: ezek a segítségnyújtások nem adják meg hosszú távon a MÚOSZ létjogosultságát. Ezért mondtam, hogy kell egy másik stratégia, ami számot vet azzal, hogy tartósan ez lesz a helyzet, és ebből kiindulva próbálja megteremteni a működési lehetőséget azok számára, akik változatlanul fontosnak tartják a független, tárgyilagos tájékoztatást.

Tehát nem azt gondolod, hogy a kialakult helyzetben a MÚOSZ-nak nincs létjogosultsága?

Arról engem már a Népszabadság-ügy meggyőzött, hogy az egyes újságíró szinte semmit nem tud elérni ezzel a szisztémával szemben, viszont egy jól megszervezett újságíró csoport sokkal többet ki tud harcolni, mint ami első látszatra lehetségesnek tűnne. Akkor, a Népszabadság esetében, velünk szembe jött a hatalom úthengere, és azért még sem véres fejjel kullogtunk el, hanem azt, amit a jog biztosít, vagy talán egy picivel többet is ki tudtunk küzdeni magunknak.

Jól szervezett csoportról beszélsz, én azonban azt látom, hogy a nem kormányoldali médiában nincsenek jól szervezett csoportok. Mérhetetlenül megosztott az újságíró társadalom. Nem így látod?

De abszolút így látom, sajnos ez a szakmánkra már régóta igaz, nem pusztán az elmúlt nyolc évre. Ám előbb-utóbb olyan szoros lesz a nyakunk körül a hurok, hogy kikényszeríti vagy az együttműködést, vagy a teljes önfeladást. Amíg én a pályán vagyok, mindig az együttműködésre fogok szavazni.

A Zsolnay-örökösöket tényleg kizárják a Zsolnay Részvénytársaságból?

Kardos Ernő

2018-09-13

A Zsolnay-örökösöket tényleg kizárják a Zsolnay Részvénytársaságból?

A Zsolnay-örökösöket rendkívüli közgyűlésen akarják kizárni a Zsolnay Manufaktúra Részvénytársaságból. A vád szerint a név viselői rosszhiszeműen visszaéltek a Zsolnay névvel, és a védjegyekkel. A Független Hírügynökségnek nyilatkozó Mattyasovszky-Zsolnay Viktor nevetségesnek tartja a vádakat, s úgy gondolja, hogy a gyár jelenlegi vezetésének inkább a termelés visszaesésével, a részvények értéktelenné válásával kéne foglalkozni. A Zsolnay család tagja már 30 forintért eladná a korábban 200 forintra becsült értékpapírt. A védjegy vita közben kiderült, hogy a Zsolnay Gyár tulajdonosát, Bachar Najarit a védjegy-vitában a Fideszes körökben jól ismert SBGK ügyvédi iroda képviseli, amely egyébként az Orbán család ügyeit is intézi.

Lehet, hogy már a héten kizárják önöket a részvényesek közül, mert állítólag rosszhiszeműen visszaélnek a védjeggyel. Ez egészen pontosan mit jelent?

Végtelenül szomorú és megdöbbentő ez a történet. Mielőtt cáfolnám a nevetséges állítást, érdemes a védjegy lényegéről beszélni. Ahogy más portékák, úgy a Zsolnay porcelán elkészítéséhez szükséges tudást és az ehhez tartozó nevet, márkát is védi a jog; ettől válik valami ismertté, megkülönböztethetővé, illetve értékessé. Magyarországon a rendszerváltáskor elmaradt a reprivatizáció, tehát a régi tulajdonosok nem kapták vissza az egykor államosított gyáraikat. Ezért a korábbi tulajdonosok illetve örököseik legalább azt szerették volna elérni, hogy a családok immár márkává vált neveit a jogutód üzemek tovább már ne használhassák az engedélyük nélkül. Így az élelmiszeriparból ismert Pick, vagy a Herz, illetve a porcelánról jegyzett Zsolnay-család is szerette volna, ha a nevük engedély nélküli használatát a továbbiakban megszűntetik. Erre az egyetlen jogi lehetőségük az volt, hogy személyiségi jogi alapon indítottak pereket a jogutód vállalatok ellen.

Sajnos, egy ilyen un. „névhasználati perben” 1994-ben született egy szerencsétlen ítélet – amely teljesen ellentétes az európai joggal – kimondta, hogy az évtizedek során a márka jelzésére használt név, és a családi név gyakorlatilag elvált egymástól, vagyis a név már „tárgyiasult”. Olyan régóta használta már a gyár a hagyományos termékeire a Zsolnay nevet, hogy az már árujelzővé vált. A legfőbb bírói testület azonban nagyon-nagyon óvatosan fogalmazott, mert ítéletét kizárólag a hagyományos termékekre vonatkoztatta. Ez alapján a jogutód cégek ugyan továbbra is használhatták a családneveket, de azok további értékesítését, hasznosítását már nem engedte.

Korábban Ön is azzal vádolta a jelenlegi tulajdonos Bachar Najarit, hogy visszaél a védjeggyel, mert a gyár szellemi értékének számító oltalmat, védjegyet egy Swiss Art Kft-be mentette.

Úgy látom, hogy a Zsolnay kálváriája abból fakad, hogy Bachar Najari egy kereskedő. Mielőtt megvette a gyárat tisztán látta, hogy lényegében fillérekért hatalmas értéket vásárol. Persze az épület már romos, a technológia is elavult, de létezett egy több mint egy milliárd forintra becsült árukészlet – a gyárat 180 millióért vette meg – s ezen kívül van egy rosszul kezelt márkanév, pontosabban védjegyportfólió, aminek azért van egy viszonylag magas értéke. Ezzel lehet ügyeskedni, kereskedni, mert ez hatalmas profittal kecsegtethet!

Bachar Najari tehát megvette a gyárat és 2013-ban szinte azonnal kezdeményezte, hogy az élettársa, Cséplő Petra cégébe, a Swiss Art Kft. tulajdonába jegyeztessék be a Zsolnay legfőbb értékét, a porcelántermékekre vonatkozó védjegyet, tehát az úgynevezett Zsolnay márka nevet. Az akció akkor sikerrel zárult, senkinek nem szúrt szemet.

Illetve ön felfedezte, igyekezett is megakadályozni, s egy nyílt levélben hívta fel a tényre a figyelmet.

Soha senkinek nem írtam nyílt levelet, szigorúan magánlevelet írtam Pécs város polgármesterének, amit valakik kiszivárogtattak. Felhívtam a figyelmét, hogy érvényben lévő kormányhatározat tiltja meg, hogy bárki legálisan eladja, elidegenítse, vagy titokban saját cégébe mentse a Zsolnay Manufaktúra tulajdonát képező oltalmakat, védjegyeket. De ez az aláírt szindikátusi szerződésben is benne volt, tehát Bachar Najari illetve az élettársa jogsértést követett el, amikor a Swiss Art kft-be próbálta az értékeket kimenteni. Botrány is lett belőle, az MSZP mai elnöke Tóth Bertalan feljelentést is tett az ügyben hűtlen kezelés miatt. Mindenesetre a rendőrségi nyomozás, házkutatás után a szír tulajdonos – akinek akkor még nem volt tulajdonában az összes részvény – kénytelen volt a kiszervezett jogokat visszaruházni a manufaktúrára, különben a város azonnal felmondta volna a vele kötött szindikátusi szerződést. Hozzáteszem, hogy mindezt a tudomásom szerint a manufaktúra költségén volt csak hajlandó megtenni.

Viszont a Zsolnay Gyár jelenlegi tulajdonosa Bachar Najari szerint épp önök, tehát Mattyasovszky – Zsolnay Viktor és Mattyasovszky-Zsolnay Zsófia az, aki visszaél a névhasználattal, nem pedig a gyár. Ezért kell kizárni a részvényesek közül. Elismeri?

Szó sincs róla! Bachar Najari, pontosabban a jogásza mindenhol arra hivatkozik, hogy a „Zsolnay márkanév” kizárólag a manufaktúrát illeti. De pont itt van a legnagyobb zavar a fejekben. A márkanév ugyanis egy absztrakt, leginkább a marketing világában használt kifejezés. A jog inkább védjegyekkel, oltalmakkal, szabadalmakkal foglalkozik. A Zsolnay esetében kétféle árut: a porcelánt, illetve az épületkerámiát védi a törvény, ami ezen kívül esik, ahhoz a Zsolnay Manufaktúrának semmi köze, azaz erre a két un. áruosztályra illeti meg a manufaktúrát a védjegyoltalom. Ezt mi mindig is messzemenően tiszteletben tartottuk és a leghatározottabban tartózkodtunk attól, hogy bármilyen sérelmet okozzunk a manufaktúra törvényes gazdasági működésében.

Akkor talán eljutottunk oda, hogy az első kérdésre választ kapjunk. Ön milyen módon sértette a névhasználatot, amely miatt ki akarják zárni a Zsolnay részvénytársaságból?

A mi fellépésünk közvetlen előzménye 2015-ben kezdődött, amikor a Pécsi Egyetem megtisztelő megkeresése alapján fel akartunk támasztani egy régi hagyományt, és az egyetemmel közösen újra akartuk alapítani a nagy múltú Zsolnay Vilmos fúvószenekart. A családunk képviselői már épp alá akarták írni a megállapodást, amikor az egyetem jogászai felfedezték, hogy a Zsolnay Manufaktúrának 2012-ben lett egy titokzatos új védjegye kulturális tevékenységre. Felmerült, hogy ezek után nem csak tőlünk, hanem a gyártól is engedélyt kellene kérniük a zenekar névhasználatára.

Leforrázva állt a családunk a történtek előtt, hisz az említett ’94-es névhasználati per döntését, vagyis a családnevünk gyár általi használatát zokon vettük ugyan, de belenyugodtunk; tudomásul vettük, hogy a porcelántermékek esetén a manufaktúra használhatja a nevünket. Minden más esetben viszont úgy gondoltuk, hogy csak a mi engedélyünkkel használhatja valaki a családunk nevét. Azért ne üljünk már fordítva a lovon! Végeredményben nem mi viseljük a gyár nevét, hanem a gyár viseli a miénket! Csak később derült ki, hogy korábban – még mielőtt Bachar Najari megvette volna a gyárat – néhány tevékenységre bejegyeztek egy új védjegyet, tehát a Zsolnay név használatát levédték például vendéglátásra, biztosítási tevékenységre, süteményekre, pékárukra, és kulturális tevékenységre is. Miután az említett zenekar ez utóbbi kategóriába tartozik, ezért az egyetem joggal aggódott, hisz a manufaktúra a legnagyobb titokban, a tudtunk nélkül szerzett egy új, a zenekar tevékenységére is vonatkozó védjegyet.

Vagyis, ha megalakítják a Zsolnay Vilmos fúvószenekart, akkor Önök bitorolják a védjegyet?

Kétségtelen, rá kellett döbbennünk, ha meg akarjuk védeni a jogainkat, akkor nem tehetünk mást, mint hogy őrült pénzekért ugyan, de nekünk is védjegyeket kell bejegyeztetni, ellenkező esetben gyakorlatilag elveszik tőlünk a saját nevünket. A családunkból sokan belefáradtak már a korábbi méltatlan helyzetekbe, de Zsófia nagynénémmel úgy döntöttünk, hogy nekünk ez az ügy van olyan fontos, hogy feláldozzuk rá szinte minden szabadidőnk és kevéske is megtakarításunk, ezért közösen bejegyeztünk egy védjegyet kulturális tevékenységre, majd a zenekar ügyében már teljesen jogszerűen meg is állapodtunk az egyetemmel.

Miután ez megtörtént, többen azt mondták, hogy a Zsolnay nevek örökösei, tehát ön és Zsófia a védjegy használatáért több millió forintot is kértek pécsi vállalkozóktól. Ez igaz?

Ez egy brutális hazugság, ámbár egy normális világban az lenne a természetes, hogy ha valaki haszonszerzés céljából használja a nevünket, akkor fizessen érte, de sajnos a kutya nem fizetett nekünk. Egyedül a Zsolnay Örökségkezelővel kötöttünk megállapodást, akik az azóta már bezárt „Zsolnay étterem” névhasználatért fizettek egy teljesen jelképes összeget. Tehát minden ellenkező híresztelés csak hazugság. Emellett persze több rendkívül megtisztelő megállapodást kötöttünk többek közt Pécs városával, a Szakképzési Centrummal, és a Pécsi Egyetemmel vagy épp a Baranya Megyei Ipari és Kereskedelmi Kamarával, de ezekért senki nem fizetett nekünk egy fillért sem, csak arra törekedtünk, hogy a Zsolnay hagyatékot, a szellemiséget és az értékeket megőrizzük a városban. Ebből persze még nem volt háborúskodás, az csak akkor kezdődött, amikor mi bátorkodtunk elkezdeni saját nevük alatt egy aprócska gazdasági vállalkozást. Bejegyeztettünk ugyanis még két védjegyet olyan tevékenységre, amivel a Zsolnay Gyár soha nem foglalkozott, mi viszont szerettünk volna. Ez lenne a bűnünk. Ebben az országban ugyanis bárki folytathat gazdasági tevékenységet a saját neve alatt, kivéve a Zsolnay család.

Nagy botrányt robbantott ki a Ledina nevű porcelángyár megalakulása is, mely elszívta a dolgozókat a Zsolnay Gyártól. Nem tarthatott attól Bachar Najari, hogy Önök ebbe az ellenséges porcelángyárba akarnak beszállni a nevükkel, hogy ellehetetlenítsék az ősi családi manufaktúrát?

Erről akár meg is kérdezhettek volna, s botránykeltés nélkül tudhatnák a választ. Amúgy, ha bármi ilyen szándékuk lett volna, akkor ezt nyugodtan megtehettük volna, mégpedig védjegyek nélkül is, lett volna rá a jogi lehetőség.

Arról sejt valamit, hogy miként lett azonos jogi képviselete az eddig egymással ellenségesen működő Zsolnay és Ledina nevű cégnek. A Fideszes körökben jól ismert SBGK nevű ügyvédi iroda állítólag dolgozik az Orbán családnak, illetve korábban a kormánynak.

Ez mindenesetre rejtélyes történet, mert valóban az SBGK képviseli mostanában mindkét céget, miközben azok állítólag élet-halál küzdelmet folytatnak egymással. Ráadásul Bachar Najari két éve folyamatosan azzal a rémtörténettel kiabálja tele a világot, hogy állítólag Fideszes nagyurak és oligarchák ki akarták csinálni, el akarták venni tőle a gyárat. Most pedig ez az ügyvédi iroda képviseli a szír-svájci tulajdonost is szinte minden egyes ügyben. Számunkra mindenesetre nagyon furcsa és megmagyarázhatatlan az SBGK irodának ez a szerepvállalása és alapjaiban kérdőjelezi meg a valóságtartalmát Bachar Najari eddigi állításainak.

Gondolja, hogy van egy politikai kiegyezés, esetleg a háttérben találtak valami hosszú távú megoldást a Zsolnay gazdaságos működtetésére?

Kiegyezésről nem tudok, ismereteim szerint annyi történt, hogy a Zsolnay legfőbb ellenségének kikiáltott Ledina cég – ma már Pannon Porcelán – fővárosban élő tulajdonosa, és Bachar Najari igyekezett egymással megállapodni. Talán már meg is tették, nem tudhatom.

Visszatérve az ön védjegybitorlásához elárulná végre, hogy ön Zsolnayként hogyan követ, vagy követtek el rosszhiszeműen névjegybitorlást?

Szerintem nincs épeszű ember, aki ezt értené. Persze a mesterkélt jogi csűrés csavarását látom és értem. Jogász vagyok, természetesen minden törvényt és vonatkozó jogszabályt messzemenően betartottuk. Azért akarnak a részvényesek közül bennünket kizárni, mert azt állítják: azzal, hogy nekünk is vannak védjegyeink, ezzel mi megakadályozzuk a manufaktúrát, hogy fellépjen a jogosulatlan védjegybitorlók ellen. Ami egy marhaság, hiszen ilyen jogosulatlan névhasználók ellen eddig csak mi, az örökösök léptünk fel. Borzasztóan unjuk már, hogy tömegesen engedély nélkül használják a nevünket és a gyár pedig soha nem védte a nevet; megszámlálhatatlan mennyiségű cég és vállalkozás jogsértően viseli a Zsolnay nevet, kávézók sorától kezdve egészen autómosóig. A gyár soha senki ellen nem lépett fel, csak ellenünk. Azt hányják a szemünkre, hogy miattunk a manufaktúra a Zsolnay névhasználatért nem tud pénzt kérni. Nevetséges. Ezt nem mi, hanem egy 2005 évi kormányhatározat tiltja meg rendkívül szigorúan a manufaktúra számára. A manufaktúrának tilos a Zsolnay nevet árulni, annak használatát pénzért vagy ingyen átengedni. Esetleges kizárásunkkal törvényt sértenek, ugyanis fel sem merült, hogy mi más porcelángyár megteremtésén mesterkednénk, vagy bármi más módon kárt okoznánk a cégnek. Egészen más területen kezdeményeztünk vállalkozást, az a hatalmas bűnünk, hogy bőrtáskákat készítünk, amire amúgy van egy teljesen jogszerűen megszerzett és érvényes védjegyjogosultságunk is.

Ha ennyire jogszerű minden, akkor miért van botrány önök körül?

Konfliktusba kerültünk egy fővárosi, leginkább celeb körökben ismert ruhaipari céggel, amely olyan terméket, táskákat is gyártani kezdett, amelyre bennünket jogosított fel a védjegyünk. Tárgyalást ajánlottunk, ami elől arrogánsan elzárkóztak. Emiatt ellenük pert kényszerültünk indítani, amelynek során kiderült: a manufaktúra adta jogosulatlanul a ruhaipari cégnek a névhasználati engedélyt. Amit természetesen kormányhatározat tilt! Ráadásul a manufaktúra nem rendelkezik és soha nem is rendelkezett ruházati termékekre vonatkozó védjegyjogosultsággal.

Minden esetre az általunk perbe fogott ruhaipari cég – érthetően – azonnal perbe hívta a manufaktúrát, egyébként ekkor lett a gyár jogi képviselője az SBGK ügyvédi iroda. Legnagyobb elképedésünkre azonban a történtek után épp ellenünk hoztak júniusban egy első fokú ítéletet, azt állítva, hogy mivel mi részvényesek is vagyunk, ezért rosszhiszeműen ki akarjuk szorítani a manufaktúrát ruhaipari és egyéb piacokról. Mindezt természetesen nem hagytuk annyiban, fellebbeztünk, hisz ez egy első fokú, tehát nem jogerős ítélet.

Tehát emiatt az első fokú, nem jogerős ítéletre hivatkozva akarják önöket kizárni a részvénytársaságból?

Igen, ez történik. Vélhetően azért sietnek, mert a fellebbezést olvasva gondolom, nem nagyon bíznak egy számukra kedvező másodfokú ítéletben.

Ma még önök is tulajdonosok, bár a részvényeknek csak 0, 2 százalékával rendelkeznek. Ez pár száz, vagy pár millió forint lehet?

Viccel velem? A gyárnak van több, mint 2 millió részvénye, nekem ebből egyetlen darab van, ami 200 forint névértékű. A nagynénémnek meg 7 ilyen értékpapírja van.

Ez darabonként ma már legfeljebb 150 forintot ér, hisz miután a cég tőkét vesztett, csökkenteni kell a részvény árát.

Igen, erre jogszabály kötelezte a Zsolnayt, hisz olyan brutális volt a vagyonvesztése az elmúlt évek során. Az előző közgyűlést ezért hívták össze alig egy hónapja. Amúgy a részvény valós értéke szerintem legfeljebb 15-20 forint körül lehet. Az egész kizárási műbalhét sem értem. Ha felajánlották volna, hogy megveszik, akkor odaadtam volna már 30 forintért is.

A következő közgyűlés – ha jól tudom – akkor az önök kizárásáról dönthet. Hallotta?

Persze, tudjuk, per lesz ebből is. Kénytelenek vagyunk asszisztálni ehhez az abszurd színjátékhoz. Szemünkre hányták, hogy kihasználjuk a gyár által Zsolnay név reklámjára költött hatalmas összeget a saját Zsolnay bőrtermékeink eladásakor. Meg kell nézni a mérlegadatokat, a Zsolnay Porcelánmanufaktúra 2017-ben 265 ezer, 2016-ban pedig kemény 100.000 magyar forintot költött marketingre. Nonszensz.

Azt tudja, hogy Najari úr ügyvédje közben azt firtatta, hogy ön tulajdonképp nem is igazi Zsolnay, hanem Hódosiból lett azzá. Mi a véleménye?

Ez már az a gyomorforgató a személyeskedő része ennek a harcnak, ami minden nívón alul van és elsősorban az „ügyvéd úrat” minősíti. Egyébként éppen Bodnár ügyvéd úr a legnagyobb felelőse annak, hogy ez az ügy ilyen mélységig jutott.

Miközben az igazgatótanács az önök ügyével foglalkozik, azt olvashatjuk, hogy a gyár teljesítménye csökken, korábban 600 millió volt a forgalom, most a fele, zuhanásszerűen csökken az export. Önök részvényesként tudják, hogy ennek mi az oka?

Természetesen, mi a rendszerváltás óta figyelemmel kísérjük a történéseket. Hajdan szerettük volna visszavásárolni a gyárat, a családunk is jelentkezett a nyílt privatizációra. 2000-ben mi nem nevetséges 180 milliót, hanem 2 milliárdot ajánlottunk a legnevesebb magyarországi bankkal a hátunk mögött. Akkor sajnos született egy olyan döntés, hogy bárkinek eladó ez a gyár, de a családnak nem. Mai napig nem tudjuk az okát. Ezek után már csak azt láttuk, hogy a Zsolnay Gyár talpra állítására nincs politikai szándék. Miközben a herendi minta porcelángyárrá fejlődött, amihez minden politikai segítséget megadtak, a pécsi gyár lezüllött. Szinektől függetlenül minden kormány sorsára hagyta a céget, ezért ma már a Zsolnay gyár a végóráit éli. Szomorú történet, aminek a betetőzése volt, amikor eladták a kereskedő, Bachar Najarinak. Onnantól kezdve rémálom az egész. Erről egy komplett Kékfény riport készülhetne az elmúlt 5 év történetéből.

Az önkormányzat eladta a céget a szír kereskedőnek, de 2016-ban vissza akarta szerezni. Néha törvénysértő, erőszakos módon.

A pécsi önkormányzat már képtelen volt a Zsolnay veszteségeit fizetni, ezért is adta el fillérekért a „mesebeli hercegnek” Bachar Najarinak.

Akiről ma azt mondják, hogy ő csak bizonyos tőkéscsoport nevében, szinte strómanként vette meg a gyárat. Ez igaz?

Erről nem szeretnék nyilatkozni. Bár név szerint tudom, hogy kik akarták megvenni a manufaktúrát, de nekik nem akarta eladni az önkormányzat. Ismerem őket, találkoztam velük. Ezek után került színre Bachar Najari, aki a hírek szerint egykori üzlettársait átverte, meglátva a lehetőséget, hogy ő ezt egyedül is működtetni tudja. Ez „véres” üzleti háborúval járt a szír tulajdonos és az egykori üzlettársak között, az egész harcnak a Zsolnay Gyár lett az áldozata. Elvesztette vevőit, mára szinte teljesen ismeretlenné vált, elavult, haldoklik. Ugyanis a cég körüli állandó botrány nemcsak a befektetőket, de ma már vevőket is távol tartja.

Bachar Najari szerintem tudja, hogy ennek a cégnek vége, ezért árulja nyíltan a márkanevet, nyilván ezért sem szeret bennünket, mert időnként felvetjük, hogy a Zsolnay védjegyek körül másnak is van jogosultsága.

A pletyka szerint a tulajdonos eladná a 180 millióért vásárolt gyárat, van, aki szerint egy milliárdért, mások 9 milliárdról beszélnek. Igaz ez?

Ezt nem tudom, de reálisan legfeljebb ha 500 milliót érhet. Igazából már csak a névnek van még értéke, pedig a gyár még ma is csodákra lenne képes, ha végre újra megfelelő kezekbe kerülne.

Ha majd Európa leveszi a kezét Orbán Viktorról…

Kardos Ernő

2018-09-11

Ha majd Európa leveszi a kezét Orbán Viktorról…

„Ha a Sargentini jelentést megszavazza az Európai Parlament, az azt jelenti, hogy az Európai Unió levette a kézét Orbán Viktorról, mostantól megszűnik felette a védőernyő „ – értékeli a vitát Molnár Csaba, a DK európai képviselője, aki szerint ha megindul a 7-es cikkely szerinti eljárás Magyarország ellen, annak az egész ország issza meg a levét.

Képviselő úr, ön a helyszínen, a parlamenti padsorokból hogyan látta ezt a vitát, illetve Orbán Viktor szereplését, merre billent a mérleg nyelve?

Én a helyszínen azt érzékeltem, hogy a magyar miniszterelnök iszonyúan leszerepelt ebben az európai parlamenti vitában. Nyilvánvaló hazugságaival, csúsztatásaival szégyent hozott egész Magyarországra. Ennek a vége az lesz, hogy az Európai Néppárt kidobja soraiból Orbánt, hogy a képviselők nagy többséggel meg fogják szavazni a Sargentini jelentést, amely – tévedés ne essék – nem csak a migrációról, hanem a demokrácia leépítéséről, a választójogi törvény egyoldalú átalakításáról, a sajtószabadság leépítéséről, a tüntetések korlátozásáról, a civilek jogainak korlátozásáról szólt. Szóval mindarról, amitől Magyarország szenved.

Orbán azt csinálta, amit szokott, megpróbálta saját magát, és tetteit összemosni Magyarországgal, az sugallva, hogy itt az országot, a magyar embereket éri támadás, közben a jelentés nagyon világosan a magyar kormányról, nem pedig az ország polgárairól szól. Különösen felháborító volt a miniszterelnöknek az a visszatámadása, melyben a jogos kritikára reagált. Azt mondta, hogy ez a jelentés sértés ’56 szellemiségével, a magyar szabadságharccal szemben. Az a miniszterelnök meri ezt mondani, amelyik most távolíttatja el Nagy Imre szobrát a magyar parlament mellől.

A magyar nyilvánosság ismerői alaposan elhűltek, amikor a miniszterelnök a hazai sajtószabadság állapotáról beszélt. A teremben ülő nem magyar képviselők érzékeltek ebből valamit?

Természetesen, hisz a hazai sajtó állapotáról rendszeresen beszámol a világsajtó. Az én „kedvenc” miniszterelnöki hazugságom az volt, hogy Orbán soha nem vetemedne arra, hogy elhallgattasson valakit, aki nem ért vele egyet. Mondja ezt az ember, aki bezáratta a Népszabadságot, vagy aki kopasz verőlegényekkel akadályozta meg a népszavazást Magyarországon.

Ilyen, és ehhez hasonló hazugságokkal, csúsztatásokkal volt tele a miniszterelnök beszéde. Emiatt a gyalázatos teljesítmény miatt még nagyobb többsége lesz az európai parlamentben a Sargentini jelentésnek, mint hittük, s elindítják a 7 cikkely szerinti eljárást, aminek az egész ország issza majd a levét. Egy vesztes ember, egy bukott bűnöző beszédét hallottuk, aki utolsó erejével kapaszkodik a legképtelenebb hazugságokba, csak azért, hogy az ellopott euró- milliárdokról ne kelljen nyíltan beszélni.

Önök megszavazzák azt a jelentést, aminek a vége az ország szavazati jogának felfüggesztése lehet?

Igen megszavazzuk, mert ez a szavazás Orbán ellen, a magyar emberek védelmében, Magyarország mellett szól. Nekünk meg az a dolgunk, hogy az országot megvédjük, ha kell, akkor Orbán Viktortól is.

Gondolja, hogy azok, akik itthonról nézték a strasbourgi vitát, ugyanazt látták, mint akik a parlamentből figyelték a szóváltást?

Azt már tudjuk, hogy Orbán Viktor mindig kettős beszédet folytat. Ezúttal is azt tette. Az első felszólalásában a saját törzsszavazóinak, a leginkább Fideszes szavazóknak beszélt, akik probléma nélkül elhiszik azt a hazugságot, hogy Orbán Viktor meg akarja védeni a magyar embereket Strasbourgban. A két perces rövid válaszában már a néppárti képviselőknek beszélt, már-már könyörgőre fogva, hogy a jelentésben foglaltaktól eltér a véleménye. Tehát a szokásos kettős beszédet hallattuk, az egyik hazafelé a híveknek szólt, tele hazugságokkal, kifejezetten a Fidesz szavazók szája íze szerint, a végén pedig az európai törpe beszéde szólt, amelyben könyörög az uniós képviselőknek, mert azt már nem közvetítik otthon.

Véleménye szerint a Sargentini jelentés elfogadásától változik-e Magyarországon valami, a 7 cikkelyben foglaltak belengetésének lehet-e bármiféle következménye?

Szerintem azért változhat, mert ha ennek a jelentésnek meglesz a kétharmados támogatottsága az európai parlamentben, akkor Orbán Viktor nyolc éves kormányzásának első hatalmas vereségét szenvedheti el. Az orbáni diktatúra nem vereségre van kitalálva, neki mindig nyernie kell. Ez az orbáni rendszer diktálni akarja azt is, hogy mi legyen az Operaház műsorán, ezen túl a rendszer diktálni akarja azt is, hogy Magyarországon ki lehet a kultúrában szószóló. A legkisebb részletekig mindent központilag akarnak meghatározni, és mindig győzni akarnak. Ezúttal azonban egy nagy ügyben fognak veszíteni, ami igazi mélyütés lesz a rendszernek. Ha ezt a jelentést megszavazzák, akkor az azt jelenti, hogy az Európai Unió levette a kézét Orbán Viktorról, mostantól megszűnik felette a védőernyő. Az a védelem, ami miatt például a veje korrupciós ügyeiben nem lehetett eljárni. Ha a jelentést megszavazzák, akkor Orbán oda kerül, ahová való, a többi tolvaj közé.

Ami most van, végig hazugságokon alapszik

Bóta Gábor

2018-09-09

Ami most van, végig hazugságokon alapszik

Rajk László Kossuth-díjas építész szerint Nemes Jeles László Napszállta című új filmje a civilizáció veszélybe kerüléséről szól. Aktuális vetületei is lehetnek, például az, hogy teljesen eltervezett a rombolás stratégiája. Az autokratikus hatalmak mindig is féltek a kultúrától.

Kizárólag a haszonelvűség dolgozik sokakban.
Most sok 15 perces sztár nyomul.
Számukra tök normális történet, hogy kurválkodom és közben színészkedem.
A diktatórikus rendszereknek irracionális a működésük.
Ha nem a szemünk előtt játszódna, akkor nem hinnénk el, hogy ilyen őrületeket lehet csinálni.

Óriási a várakozás előzi meg Nemes Jeles László Napszállta című új filmjét, aminek szintén te tervezted a díszleteit. A napokban jöttél haza a velencei fesztiválról, tehát már be tudsz számolni a fogadtatásáról.

Ráadásul Velencében az Anons című török nagyjátékfilmben is érdekelt voltam. Mahmut Fazin Coskun csinálta, akinek szerintem érdemes lesz a nevét megjegyezni, mert ez is egy nagyon fura film. Nemes Jeles Napszállta című filmjéről azt gondolom, hogy igen bátor. Egészen más irányban indult el, mint a Saul fia. Erdély Mátyás operatőr művészete filmnyelvvé változott. Azt gondolom, hogy Nemes Jeles filmjeit ugyanúgy meg lehet majd ismerni, mint egy Jancsó vagy Tarkovszkij alkotást. Saját stílust teremtett.

A bátorsága nyilván nem csak a formanyelvében mutatkozik meg.

Abban is, hogy nem történetmesélő film, ami manapság eléggé kivételes. Meg meri csinálni ezt a saga-szerű, két és fél órás hömpölygő filmet.

A Saul fia, kicsit tán Kertész Imre írásaihoz közelítve, a holokausztot szárazan, ridegen, lelkizés nélkül, logikusan levezetve az eseményeket, mutatja be. Ezért is volt annyira mellbevágó. A Napszállta esetében miről van szó?

Sokkal tágabb a horizontja. Egészen új megvilágításba helyezi 1913, az utolsó békeév történetét. A civilizáció veszélybe kerüléséről szól. Proust nagy könyvsorozatának éppen 1913-ban jelenik meg az első kötete. Sokan mondják róla, hogy egy civilizációt mutat be, amelyik éppen az elpusztulás szélén van. Ez a film is egy olyan világot mutat be, amiről nekünk eddig egészen más elképzeléseink voltak. Egy titokzatos, sötét világot, amiben nem igazán ismerjük ki magunkat. Szintén egy ember cselekedetein keresztül látjuk ezt a világot, 1913 Budapestjét, mint a Saul fiában.

Beleláthatjuk a filmbe, hogy most is sok érték pusztul el?

Akár ezt is beleláthatjuk. Mindenkinek meg lehet a maga interpretációja. Nekem valami ilyesmi az olvasatom. Proust Az eltűnt idő nyomában című művét is úgy használtam mint egy kézikönyvet, ami, ha Párizsban is, de erről szól. Ez nekem sokat segített a tervezésben is.

Számodra mi pusztul?

Ezzel az erővel akár aktualizálhatjuk is már ezt a történetet. Nagyon furcsa, változó világban vagyunk, és ezt nem csak Magyarországra, hanem Európára is értem. Ha csak azt hallom, hogy pusztuljanak a 68-asok, akkor mondtam egy civilizációs elemet, amire éppen nálunk most különböző emberek fenekednek, teljesen érthetetlen módon. Nem akarom a magam generációját piedesztálra emelni, de, ha ránk valaki azt mondja, hogy nekünk el kell tűnnünk, azért ez egy kicsit húzós.

Bennetek mi testesül meg, ami esetleg a hatalom számára nem kívánatos? Netán az akkori reformhullám?

’68 az egy világjelenség. Mexikótól kezdve az Egyesült Államokig, Németországig, még Kínát is beleértve. Pozitív és negatív jelenségeket egyaránt tartalmaz, de azért döntően pozitívakat. A beatzenét, a rockzenét, a színházi, a filmes megújulást, a csehszlovák új hullámot. Majdnem végtelen ez a lista. Ilyen típusú civilizációs elemek például veszélyben vannak vagy eltűnnek.

A tudománytól a kultúráig, ma sok minden veszélyben van nálunk.

Igen. És ez oly mértékben irracionális, ha nem a szemünk előtt játszódna, akkor nem hinnénk el, hogy ilyen őrületeket lehet csinálni. Ez a teljes irracionalitás benne van a filmben. Nincs aktualizálva, nincs nevesítve, ez nem politikai, hanem művészfilm, de az ebből adódó szorongást azt magával hordozza.

Ezt irracionálisnak tartod? Nincs ebben végig gondoltság?

Mondjuk azt, hogy számomra irracionális, hogyan lehet ekkora hülye valaki? Egyébként pedig teljesen eltervezett a rombolásnak ez a stratégiája. Nem értem, hogy lehet ezt csinálni!? Számomra fölfoghatatlan, hogy valaki ilyesmire vetemedik, a kultúrával, a tudománnyal, a művészettel kapcsolatban.

Hová vezethet ez?

Remélem, hogy oda, hogy egyszerre csak eltűnnek, el lesznek zavarva. Gondolom, hogy éppen ideje volna már.

Ennek nem sok jelét látom. Nem úgy néz ki Magyarország, ahol a kultúra, a tudomány miatt kiszaladnak az utcára a tömegek. Sőt, maguk a kultúra emberei és a tudósok is eléggé behúzzák fülüket, farkukat.

Hát azért mégiscsak születnek olyan alkotások, mint ez a film. És mellette még sok minden más születik. Persze, hogy lehet kultúrharcot hirdetni, de a minőséget nem lehet bedarálni. Azért is nagyon örülök ennek a filmnek, mert én azt gondolom, hogy az igazi pozitív változások a kultúrával kezdődnek, egyszerre csak ott mondatnak ki bizonyos dolgok.

Ez akkor azt jelenti, hogy a kultúrától nem véletlenül fél a hatalom? Foglalkoztál szamizdatok kiadásával, terjesztésével. Szamizdatokkal rendszert lehet buktatni, vagy azért ez illúzió?

Részük volt a bukási folyamatban. Az autokratikus hatalmak, a diktátorok mindig is féltek a kultúrától, mind a mai napig féltek. Az elmúlt nyolc évben furasága ennek a rendszernek, hogy nem akart saját kultúrát teremteni. Ez lehet, hogy most indul el. Nincs szoc. reál, nincs Fidesz reál, lehet, hogy most kezdődik éppen. Adja Isten, hogy ne így legyen.

Azért láttunk már ilyen törekvéseket, például, amikor Kerényi Imre megrendelésére dicsőítő festmények születtek. Ezek tán a szoc. reálhoz közelítettek a sematizmusukkal és a dicshimnusz jellegükkel.

Nem tudom megjósolni, hogy az új Zsdanov, vagy éppen nem tudom kicsoda, mit talál ki, lehet, hogy a sport lesz a központi téma. A másik, amiben nagyobb tételben mernék fogadni, az a történelem, lesz nekünk Búvár Kundunk és Pozsonyi csatánk művészetben megörökítve. Nem beszélve a Hunyadiakról. Azt is meg lehet jósolni, hogy Nándorfehérvár és a kereszténység védelme meg a déli harangszó is szerephez jutnak.

Vagyis előkerül a nem túl sok győztes csata, vagy netán a vesztesek is kicsit átheroizálva?

Igen, a hősiesség. Ha elindul egy ilyen nem rombolásból, hanem szerintük pozitív állításból létrejövő kultúra, akkor a történelem biztosan benne lesz. Ha a sport is benne lenne, mulatságos lenne, ha csupa hős focistát, meg Aranycsapatot festenének le. Biztos, hogy ezen igen sokat nevetnénk, és sok jó kabarétréfa születne.

Csak ezek már nem jutnának el a tévécsatornákig.

Persze, minden ellenőrizve van, de meg fogja találni az útját az emberekhez az, aminek meg kell találnia. Én még mindig nem vagyok pesszimista, optimista vagyok, azt gondolom, hogy ez nem tarthat örökké.

Az építészetben ez mit hozhat? Mondjuk például a felépült stadionok tükrözik ezt a heroizálást?

Én inkább azt mondanám, hogy a debrecenit kivéve, elég rossz minőségűek. Az elmúlt harminc, negyven év stadionjainak a versenyében nem ütik meg a csúcskategóriát.

Kinézetben vagy a beton minőségében?

A beton minőségét nem tudom. De az is lehet, hogy egyszer csak kiderül, nincs bennük megfelelő beton. A Papp László Sportarénáról ránézésre mindenki érzi, hogy az egy minőség, a Fradi stadionra ezt viszont nem mondanám. Azt látom, hogy itt nem az volt a cél, hogy valami új típusú dolgot csináljanak, hanem, hogy legyenek túl azon, hogy megvan a stadion. Legendáriumok vannak az MTK stadionról, hogy micsoda őrület van a pálya végén, ahol a játékos nekifut egy betonfalnak. Tehát lehet, hogy csúcsra van járatva a stadionok építése, de, hogy ezek milyenek lesznek, az már nem nagyon érdekli a megbízót.

Az építészet meghatározó módon függ a megrendelőtől, sokkal inkább, mint a többi művészet. Szoktad emlegetni, hogy kell tudni nemet mondani, például, hogy vágóhidat nem vállalnál, meg, hogy az auswitchi haláltábort is építészek csinálták és pontosan tudták, mit vállalnak. Itt jön be az írástudók felelőssége vagy éppen felelőtlensége.

Persze. Az az ideológia és filozófia nélküli, csak haszonelvű politizálás, napi élet, ami Magyarországon van, nagyon aggasztó. Kizárólag a haszonelvűség dolgozik sokakban. Nincs eszmei alapú nemet mondás. Elterjedt mondás, hogy Orbán Viktor a liberalizmustól eljutott a nem tudom hova, ekkor én azt szoktam mondani, hogy ti biztosak vagytok benne, hogy valaha is liberális volt, és nem az történt, hogy akkor is hazudott, akkor is a haszonelvűség vezérelte? Szerintem sose volt liberális.

Hát ez már tényleg nagyon vitatható. Nem hiszem, hogy ebben igazad van.

Jó, én vállalom, hogy azt gondolom, nem valami indíttatása volt, hanem haszonelvűségből mondta azt, amit mondott. Most pedig borzalmas, amit művel Európával kapcsolatban. Ez számomra megint irracionális. Meg tudom magyarázni, hogy nem érdekli semmi, csak a maga kis klánja.

Erre kérdezhetem azt, miért hagytátok, hogy így legyen? Hogyan jutottunk el a rendszerváltás eufóriájától a mostani helyzetig? Nincs SZDSZ. Az értelmiség gyakorlatilag kiszállt a politikából és nem képviselteti magát. A környező országokhoz képest is hátrébb sasszézunk, pedig mi számítottunk a legvidámabb barakknak, vagyis ebben a régióban a legkedvezőbb pozícióból indultunk.

A legnagyobb hiba, hogy nem tudtuk elérni, hogy az emberek ne higgyenek el hazugságokat. Ami most van, végig hazugságokon alapszik. És ez nem csak a Fideszre vonatkozik, sokkal szélesebb értelemben mondom. Hogyan lehet például, hogy nálunk elhiszik, hogy a tizenharmadik havi nyugdíj baromi jó, és miért nem azt mondják, hogy tessék felemelni a havi nyugdíjat. Az összes demagóg hazugság átment, ami sajnos világjelenség. Tehát, ha azt kérdezed, mi volt a 68-as generációnak a nagyon nagy bűne, akkor ez.

Nem voltatok ti a „köznépnek” kicsit lilák, elefántcsont toronyban ülő értelmiségiek, akiket nem értenek? Nem lehet, hogy nem tanultatok meg alacsony iskolázottságúak, vagy éppen vidékiek nyelvén beszélni?

Sartre se tudott a nép nyelvén beszélni, attól még baromi nagy sztár volt. Az igen jelentős különbség, hogy celebek a celebek vagy filozófusok.

Miért maradtatok ti rétegértelmiségiek?

Azt gondolom, hogy nem rétegértelmiségiek vagyunk, hanem bebizonyosodott Andy Warhol mondása, hogy 15 percre mindenki lehet sztár. Most sok 15 perces sztár nyomul. És ezek mellé a hazugságok mellé odaállnak a tévék játékmesterei, akik lehet, hogy közben meglehetősen jó filmeket csinálnak. Engem kicsit zavar, hogy ezt elintézik azzal, hogy igen jó pénzkereset. A diákjaimon azt látom, hogy számukra tök normális történet, hogy kurválkodom és közben színészkedem. Az nem csak politikus hiba, hogy nem tudtuk az emberek fejébe elültetni, hogy hazugságoknak ne higgyenek. Mindegy, hogy baloldali vagy jobboldali hazugságról van szó. És mindig is megvolt az értelmiségi udvar. Erre mondtam, hogy kell tudni nemet mondani. Néhányszor végigéltem, amikor valaki rájön, hogy igen nagyot hibázott. Ezt nyilvánosan bevallja, majd ellene fordul. Ez a legnehezebb lépéssorozat mindenki életében. Egyszer végigéltem azt, amikor édesanyám kiszabadult a börtönből, és elkezdtek hozzá jönni újságírók, és azt mondták, „Júlia kedves, én megírtam azt a cikket, de hát értse meg…’

Gondolom mártírhalált halt édesapádról volt szó.

-Igen, és az újságírók hozzátették, „én nem gondoltam volna, hogy föl fogják akasztani.” Ezt kiskölyökként megéltem. ’68 körül megint anyámhoz jöttek különböző emberek, és azt mondták, hogy „Júlia, maguknak volt igaza ’56-ban. Nem lehet ezt a rendszert humanizálni, emberarcúvá tenni.” A saját életemben pedig természetesen a rendszerváltás után szintén megtapasztaltam ezt. Ezeknek az embereknek a kínlódásából tudom, hogy iszonyatosan nehéz megtenni ezt a lépést. Igen nehéz lesz a most Fideszt támogató szakértelmiségnek azt mondani, hogy nagyot hibáztak. De meg fog történni. Szerintem ez fog először megtörténni.

Nem elképzelhető, hogy a többségük hisz abban, amit most csinál?

Én nem hiszem, hogy bármelyik értelmiségi kolléga hinne abban, hogy 4000 fős faluba stadiont kell építeni. A racionális szakmákat űző emberek azért látják, ami itt folyik. Mi, akik valamifajta technokrata foglalkozást űzünk, azt a végtelen korrupciót, ami ebben az országban van, abszolút látjuk. Már föl van függesztve az építésziroda, mert annyira államfüggő az egész.

Mármint, hogy az irodád nem vállalhat munkát?

Hát, hogy finoman fogalmazzak, a Fidesz győzelme után eltűntek a munkák, és, ha beadnék egy engedélyezési tervet, igen hosszú idő után kapnám meg nem az engedélyt, hanem a hiánypótlást, amikor újra elkezd ketyegni az óra. Nekem több volt a magánberuházóm, mint az állami vagy önkormányzati megbízás. Egy magánberuházóval nem lehet ezt megcsinálni, mert, ha valaki engedélyezési tervet rendel, azt jelenti, hogy már megvan a pénze az építkezéshez.

Díszletet ezért könnyebb neked most tervezni?

Igen, de díszletből is elég sokat külföldön tervezek. Egy nagyon kedves kollégám tanácsolta nekem, hogy „hát add be más néven!” Mire én azt válaszoltam, hogy ezt már én megtapasztaltam, elég volt nekem 15 éven keresztül, a daliás időkben. Nem akarnám újra ezt csinálni. De hát a diktatórikus rendszereknek irracionális a működésük. Én például nem értettem azt, hogy színházban miért voltam totál letiltva, miközben a tévében néha dolgozhattam álnéven, és a mozifilmekben pedig simán dolgozhattam álnéven. Mindenki tudta, hogy én csinálom, míg a színházban teljes tiltás volt. Sosem értettem, hogy ebben mi a logika.

Ha a sorsodat végig vesszük, olyan szempontból elég szörnyű a pályaív, hogy mártír fiaként indultál el, majd harcoltál a kommunista rendszer ellen, és majdnem ugyanott tartasz, mint akkor. Jó, utazhatsz, meg nyilván több a pénzed, de a szituáció meglehetősen hasonló. Föl lehet tenni a kérdést, hogy akkor ezért harcoltál?

Azért olyan környezetben nőttem föl, ahol ez természetes volt. Első világháború, második világháború, Rákosi rendszer, ’56, börtön, és aztán rendszerváltás, majd még jön ez is. Én gyenge kezdő vagyok ezekhez az emberekhez képest.

Azt lehetne gondolni, hogy ezzel a múlttal és szakmai teljesítménnyel piedesztálra kellene emelni, bár valószínűleg nem vágysz erre. De pont az ellenkezője történik. Ez nem csak rád nézve rossz, hanem egy országkép.

Igen is, meg nem is, mert én azt gondolom, hiába van ellenőrizve a rádió, az újság, minden, a különböző értékek mégiscsak valahogy eljutnak az emberekhez.

Egy körhöz igen, de az ország csücskébe már nem biztos.

Azért, ha megkérdezünk 100 embert, legalább 50 tudja, hogy én csináltam a Lehel téri piacot. A karakószörcsögi asszony is tudja.

De, hogy mit mondtál a rendszerről, azt már nem tudja.

Azt nem tudja.

A Fidesz viszont módszeresen kiépítette a polgári köreit és a legkisebb falvakban is ott van. Az ellenzéknek ez nem sikerül.

Az elképesztő korrupcióról igenis tudnak Karakószörcsögön is. Ezt jobban tudják helyben, mint a városokban.

Akik tudják, azok közül is sokan Fidesz szavazók, mert kicsit növekedett az életszínvonaluk, és nem tudják, mi lenne, ha jönne az ellenzék, félnek tőle, hogy esetleg még rosszabb lesz.

Most ez történt, én csak azt mondom, nem igaz az, hogy sehova semmi nem jut el. Eljut a szavazóhoz, hogy korrupció van, hogy ez rettenetes, eljut, hogy pénzt kell leadni, hogy a közmunka kizsákmányolás, mégis rászavaz. Ezt nem tudom megmagyarázni neked. Erre semmi mást nem lehet mondani, minthogy egy országnak olyan kormánya van, amilyet megszavaz.

Megmagyarázható, mert szemben vele érdemben nincs más.

Te a pozitív szavazatot kéred számon, de van azért proteszt szavazat, ezt tudjuk. Ebbe nem akarok belemenni, mert a korrupció nem csak egy pártra jellemző. És én még nem halottam senkit azt mondani, hogy álljon meg a korrupció, és tényleg csak arról beszélni.

Mindez hová vezet?

A párhuzamos kulturális lehetőségeknek a megteremtése, és ez úgy érzem, hogy zajlik, engem nagy optimizmussal tölt el. Azt is gondolom, hogy az Unió lépni fog, és nem fogja ezt tovább tűrni. Lehet azt mondani, hogy a külföldi beruházók szeretik a diktatúrákat, féldiktatúrákat, mert akkor csak egy emberrel kell valamit megbeszélni, és, ha ő ki van elégítve, akkor jó. De ez sem tart örökké. A párhuzamos kultúrák kiépítése pedig a szemünk előtt zajlik, most beszélgetünk éppen erről.

És nem a közszolgálati rádióban, tévében tesszük.

Nem. Nem. Nem. De azért hozzátenném, mert én ültem a tévé kuratóriumban, hogyha a nézettségi adatokat vesszük, akkor emiatt én nem vagyok annyira elkeseredve. Ekkora beruházással ilyen kicsi eredményt elérni, teljesen irracionális. Tátott szájjal figyelem az ár-érték arányt az ellenőrzött médiumokban.

Az is irracionális, hogy az ellenzéknek már ennyire nincs sajtója. A jobboldal még ellenzékből ütőképes sajtóbirodalmat épített ki, a baloldal már hatalmon engedte pusztulásnak indulni az ő oldalán lévő sajtót, ami még tovább pusztul. Lehet azt mondani, hogy akkor ott van az internet, de gyaníthatóan már azt is figyelik. Ahogy a munkahelyek egy része is megteszi ezt, és emiatt sokan már ott is igencsak megnézik mit posztolnak, kikkel leveleznek.

Törökországból ezt nagyon tudom. Az az ember, aki még mindig Fidesz szavazó, és töröl valakit az ismerősei közül, mert mások a nézetei, egyszer csak elgondolkodik, hogy ekkora barom, és ennyit hazudik ő is másoknak. Azért nem lehet mindig másokat hibáztatni egy olyan országban, ahol lehetne szabadon szavazni. Ne csináljuk már azt, hogy senkinek semmi felelőssége nincsen, aki elment szavazni. Például az is lehet egy nagy hiba, hogy a rendszerváltó értelmiség nem tanította meg a szavazókat, az új generációt, hogy bizony, a szavazás, az felelősség. És, hogy azért ez nem csak úgy van, hogy azt mondom, hú, én most nagyon be vagyok szarva, és ezért a Fideszre szavazok. Nyugodtan lehetne ellene szavazni. A proteszt szavazást nagyon ismerjük. Majdnem azt lehetne mondani, hogy Magyarországon szinte minden választás proteszt szavazás volt, nem valakire szavaztak, hanem valaki ellen. És ez most nem valósul meg.

Börtönbe azért csak nem csukják…

Lendvai Péter

2018-09-08

Néhány hónappal ezelőtt nyilatkozott Dr.Dávid Ferenc, a Vállalkozók Országos Szövetségének főtitkára a Független Hírügynökségnek; akkor arról beszélt, hogy miként tervezik a szervezet működését továbbvinni, az elnök, Demján Sándor halála után. Aztán Dávid váratlanul felállt, és leköszönt a posztjáról. Vajon miért tette, mi lesz a VOSZ-szal – erről beszélgettünk vele.

Demján egyenrangúnak tekintette
Befelé is hadakoznia kellett
A kommunikációját bírálták
Az örökséget tovább kell vinni
A kamara az állam megnyújtott keze

Szókimondó, őszinte emberként ismertelek meg, és ezt azért bocsátom előre, mert ennek a beszélgetésnek is csak akkor van értelme, ha őszintén válaszolsz a kérdésekre… Nem reagálsz…

Sokszor tiltakoztam az ellen, hogy az ellenzéki pártok a belső ügyeiket a nyilvánosság előtt vitatják meg, és ezen, úgy látom, nem is nagyon változtatnak, én viszont azt mondom, hogy vannak dolgok, amelyek nem tartoznak a nagyközönségre. Ha tehát a kérdéseid olyanok lesznek, hogy a VOSZ belső ügyeire vonatkoznak, akkor azokról nem fogok beszélni. Tizenkét évet dolgoztam itt, mindig szerettem a munkámat, nyilván ennyi idő alatt voltak viták gondok is, de ezekről tényleg nem akarok beszélni.

De kérdezni lehet, nem?

Annyi kiegészítést még hadd tegyek az előzőhöz, hogy ha az ember egy hosszú házasságban elválik, akkor nézzen előre, és a múltból próbáljon meg a szép évekre visszaemlékezni.

Nem olyan régen találkoztunk…

Megnéztem, május 25-én.

Azaz három hónappal ezelőtt, és akkor kiegyensúlyozott voltál, a jövőt tervezted, nem a sajátodat, a VOSZ-ét, beszéltünk a Demján Sándor halálával beállt űrről, és arról, hogy azt miként lehet egyáltalán kezelni. Én jelét nem láttam annak, hogy hamarosan távozni fogsz a főtitkári székből.

Akkor még nem született meg bennem a döntés, de a gondolat már ott volt a fejemben. Március 26-án távozott az Elnök úr, április 10-én temettük, és május 15-én volt a VOSZ küldöttgyűlése. Akkor még nem tudtunk új elnököt választani, viszont egy sor olyan dolog volt, amely az előző esztendő lezárásáról szólt.

Én határozottan emlékszem, hogy a találkozásunkkor a tervekről beszéltél. Most viszont azt látom, hogy te ebbe a három hónapba tényleg, a szó szoros értelmében belefogytál.

Ez egy véletlen… is lehet,egyébként 82 kg vagyok. A VOSZ az életem egyik legfontosabb és legjobb munkahelye volt. Rendkívül jó munkakapcsolatban voltam az Elnök úrral, nem baráti, de bizalmi kapcsolat volt. Ő volt a munkáltatóm, de nagyon egy húron pendültünk. Olyan főnök volt, akinek lehetett nemet is mondani; egyenrangú kapcsolat volt. Hagyta, miután ő annyira nem szerette a nyilvánosságot, hogy én legyek a VOSZ arca, azt mondta nekem, hogy ezt a cuccot én elég jól el tudom adni. Amikor tehát lezártuk a küldöttgyűléssel az évet, elgondolkodtam rajta…

Ne szaladjunk ennyire előre.

De annyit még muszáj mondanom, hogy kerek egész zárult le.

Nekem nem úgy tűnik.

Ehhez jogod van.

Azt gondolom, hogy neked komoly elképzeléseid voltak a VOSZ szerepéről, de erről talán majd később beszélünk.

Beszéljünk. Mindenről.

Tudod-e, hogy mi volt Dávid Ferenc sorsa?

A sorsa, ha Dávid Ferenc püspökre gondolsz, a végén szomorú volt. Ami pozitív volt, szinte egyedüliként a világon nemzeti vallásalapító volt a XVI. században.

Amikor a király, János Zsigmond meghalt, elvesztette a fő támaszát, fogházba vetették, és ott meg is halt.

Azt azért remélem, hogy a börtönt el tudom kerülni…

Ugye pontosan érted, hogy miért hoztam szóba ezt a példát?

Igen, pontosan. Én remélem, hogy

soha nem éltem vissza azzal, hogy csaknem bármit mondhatok, mert mögöttem van az ország egyik legtekintélyesebb vállalkozója.

Nem, módosítok: a legtekintélyesebb. Nem a leggazdagabb, de a legtekintélyesebb. Ez nyilvánvalóan nagyon komoly erőt ad az embernek. Vagyis, azt akarom mondani, hogy itt sok dolog játszott össze. Az egyik az, hogy Ő elment, a másik az, hogy nélküle, 63 évesen, egy új kormányzati ciklusban négy évet végig bokszolni, úgy éreztem, hogy nem biztos, hogy van hozzá elég erőm. Az új elnöknek, aki július 2-a óta Tolnay Tibor, nyilván új főtitkárra lesz szüksége. Nekem Tolnay Tiborral kiváló a kapcsolatom, örülök a megválasztásának, annak különösen, hogy belülről jött, pedig volt nyomás a tagságon, hogy külső embert válasszon. Tolnay Tibornak van tekintélye, ő évtizedekig volt az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének (ÉVOSZ) elnöke, ráadásul ő is kötődött érzelmileg Demján Sándorhoz. Nem mondom, hogy könnyen hoztam meg a döntést, de mégis: olyan helyzet adódott, amikor lépni kellett. Fontos tudni, nem pusztán a sajtónak szólt, hogy a váltást én kezdeményeztem.

Azért azt ne mondd nekem, hogy ez egy logikus döntés volt másfél hónappal a nyugdíjazásod előtt…

Tíz hónappal…

Pláne.

Megrágtam. Logikus a kérdésed, de most volt időszerű. Nem pénz kérdése, mert már negyvennégy éve dolgozom.

Beszélgettem a kialakult helyzetről másokkal, rólad is. Azt mondták, többen is, hogy az Elnök úr számodra egy olyan hinterlandot jelentett…

Így van.

Hogy nyugodtan vállalhattad az arcodat, a véleményedet, tudták, hogy mögötted ott áll Demján Sándor…

…És a VOSZ közössége.

Az én információim szerint a VOSZ közössége már nem annyira… Szóval az az attitűd, amivel az ügyeket képviselted, és ahogy nem a kormánynak akartál megfelelni, erre már a szövetségen belül nem volt mindenki vevő… Akik Demján miatt hallgattak és úgy tűnt, hogy tisztelik a véleményedet, az elnök halála után már nem fogadták el az önállóságodat.

Erre válaszolni kell. Ügyesen körbeírtad a helyzetet. Én az utolsó pillanatig titokban akartam tartani a főtitkár váltást, mert azt gondoltam, hogy az a jó, ha végig tudom vinni az ügyeket, amíg funkcióban vagyok. Engem azért hoztak ide – az szinte mindegy is, hogy mi van leírva a munkaszerződésemben -, egész életemben az volt a feladatom, hogy kormányok jönnek, kormányok mennek, de a munkaadói oldalon legyen egy olyan pali, akit valamelyest jegyeznek közgazdászként, tud beszélni és írni, és nem is fél, nem ijed meg attól, ha egy államtitkárral találkozik. Nekem tehát az volt a dolgom, hogy egyezkedjek és vitázzak. És igen, amikor már az derül ki, a legkisebb mértékben is ez derül ki, hogy nekem befelé is hadakoznom kell, akkor arra már nemet mondok. Ennek természetesen lehet az az oka, amit te említettél. És ha így van, akkor az már nem az én lelkem. Az én fő területem itt azért – a főtitkári teendőkön kívül – a médiában való jelenlét volt. És ha ott, nem mondom, hogy megrendült a bizalom, de észlelnem kellett azt, hogy az általam vitt kommunikáció már nem mindenkinek tetszik. És az ugye elég nyilvánvaló, hogy az ember nem hatvanhárom éves korában kezd el változni. Két lelkem nincs. Én nem tudok úgy váltani, hogy innen kezdve egy-egy televíziós szereplés alkalmával azon törjem a fejem, hogy amit mondok átmegy-e vagy sem. A rendszer maga természetesen hordozza a hiba lehetőségét. Itt nagyon széles társadalmi közösségről beszélünk, már, ami a VOSZ-t illeti, és ez azt jelenti, hogy lehetetlen folyamatosan egyeztetni egy-egy nyilatkozatomat. Voltak, akik az egyeztetett nyilatkozat hiányát említették bírálatként. Ez biztos, hogy nem megy. A demjáni korszakban ez úgy működött, hogy közösen meghatároztuk a fő csapásirányokat, és ahhoz tartottam magam, de nagy szabadsággal.

Zárjuk focihasonlattal: azt még el lehet viselni, ha az embert rugdossa az ellenfele, még azt is, hogy a bíró károdra ítél, de azt már nem, amikor a saját csapatod tagjai fordulnak ellened és szegik meg a fair play szabályait. Természetesen az előbbi mondatom általános érvényű és tartalmát nem lenne szerencsés a közeli múlt történéseihez kötni…

Az, hogy egyesek bírálják a te médiaszereplésedet, nem jelenti-e azt egyben, hogy maga a szervezet jobban akar idomulni a kormányhoz?

Logikus kérdésedre az a válaszom, hogy remélem nem, de ezt már nem az én tisztem megítélni. Nem akarom kikerülni a választ, amikor azt mondom, hogy az könnyen előfordulhat, hogy a jövőben a VOSZ más hangot üt meg, mint amit én képviseltem: jöhet más stílus, más tartalom, más szókészlet. Számomra az a fontos, hogy szakmai véleményt fogalmazzanak meg; mint például a vasárnapi zárva tartás ügyében: akkor mi úgy döntöttünk, hogy mindenkivel szembe megyünk az álláspontunkat védendő, annak ellenére, hogy senki sem segített bennünket.

Nagy vehemenciával harcoltunk, de kizárólag szakmai alapon.

Lehet, hogy az utódok nem lesznek olyan hevesek, mint én, a lényeg azonban az, hogy szakmailag tudják-e képviselni a VOSZ álláspontját, vagy sem. Mondok példát is: tudja-e a szervezet kellő erővel képviselni azt, hogy ezt a közszolgálati szférát nem tudja a versenyszektor eltartani, vagy a társadalmi párbeszéd fontossága. Ki kell mondani, hogy aki velünk nem áll szóba, az nagyon rosszul teszi. Nos, ezek el fognak dőlni egy, másfél éven belül.

Eddig az volt rólatok a kép, hogy Demján Sándor és te is önálló entitásként működtetek…

Mindketten a bika jegyében születtünk, és ez általában rosszat jelent, ám ebben az esetben tökéletes volt az összhang közöttünk. Igen, mindketten eléggé szuverén egyéniségek voltunk. Demján Sándor nem volt olyan hangos, mint én, de ő is ki tudta nyitni a száját. Ez egy olyan tandem volt, amely nagyon jó szinkronizált váltóval működött.

De az Elnök halála után azt a szereplőt, aki az arca és hangja volt a szervezetnek, elkezdik támadni, bírálni…

Nem támadni, azt nem…

Akkor bírálni.

Persze ez is kicsit furcsa tizenkét év egyetértés után, de bírálni nyilvánvalóan lehet.

Amiről én beszélek az elsősorban az, hogy ezeknek a bírálatoknak a hegye arra irányul, hogy túlságosan a kormánnyal szemben fogalmazódik meg a főtitkár véleménye…

Ennek a kicsúcsosodása a tusványosi reakcióm volt; akkor ugye azt kifogásoltam, hogy miért ott fogalmazódott meg kormányzati bírálat a hazai kisvállalkozókkal szemben, és az is megemlítettem, hogy nem kellene őket kicsit pökhendi módon kezelni. Nos, ezt a véleményemet kifogásolták néhányan; azt mondták, hogy a távozóban lévő főtitkár ne nyilatkozzon ilyeneket. Igen, ez volt a hegye a dolognak. Ezzel együtt fontos ismételnem: én döntöttem úgy, hogy felállok.

Ez biztos így van, de ismétlem: valaki tíz hónappal a nyugdíj előtt és tizenkét év munka után felálljon, ahhoz nagyon sok olyan impulzus kell, hogy érje, amelyek szinte beletaszítják ebbe a döntésbe.

Kétségtelenül így van, sokat is rágódtam, de aztán döntöttem. Az új elnök egyébként felajánlotta, és őszintén tette, hogy maradjak; ez erkölcsileg nagyon fontos számomra, de persze nem változtatott az elhatározásomon.

Ezt a tíz hónapot hogyan hidalod át?

Ebbe nem mennék bele.

De nem otthon fogsz üldögélni.

Annak nagyon kicsi a valószínűsége. Most viszont még, szeptember végéig itt vagyok hivatalvezető, és nem akarom megsérteni az itteni szabályokat.

Lelkileg elengedted a VOSZ-t?

Ezt sosem lehet elengedni. Ez olyan, mint a futball: attól, hogy a Vasas kiesett az NB II-be, még piros-kék az Isten. Az, hogy a VOSZ és közöttem milyen kapcsolat lesz, az azon fog múlni, hogy a szervezet mennyire enged magához közel. Mivel én bontottam a szerződést, azzal kimondtam egy döntést. Aztán az élet nagyon sokféle dolgot hozhat.

Személyes ellenséged volt a VOSZ-on belül?

Én ezt a kérdést nem tudom értelmezni.

Olyan személyre gondolok, akiről érezted, hogy nehezen tud elviselni.

Nekem az ellenfél, nemes ellenfél, a mindenkori kormány, meg a szakszervezetek. Persze szövetségeseink is lehetnének. Azokkal, akikkel nem volt személyes szimpátiám, azokkal elkerültük egymást. Ha azt kérdezed, hogy utált-e valaki, akkor azt mondom: meg is lennék sértődve, ha nem. Miután én itt a VOSZ-on belül lényegében „pénzügyminiszter” is voltam, márpedig azt nem szokták szeretni, kiváltképp, ha szigorú költségvetést visz. Egyébként meg annyit erről az elengedésről, még ha azt mondod, hogy érzelmes pali vagyok akkor is: mit szólna Demján elnök úr az „égi vállalkozói klubból”, ha én erre képes lennék.

Éppen ezért kérdezem, hogy tartasz-e attól, hogy a VOSZ esetleg légneművé válik?

Attól nem. Nem, mert ennek a közösségnek van egy olyan feladata, amely szerint a demjáni örökséget vinni kell. Márpedig az nem a hallgatásról szól. És nem a szolgalelkűségről. Ezért nem jó az a kérdés, amit feltettél. Ennek a közösségnek politikailag semlegesnek kell lennie, középen kell állnia. Demján Sándor erre mindig nagyon ügyelt, és azt is bírni kell, hogy lehet, hogy nem törődnek a véleményünkkel, de tudniuk kell: kormányok jönnek és mennek, de mi maradunk. Ha az bekövetkezne, amiről kérdeztél, akkor az már nem a VOSZ lesz. Annyi érdekképviselet van ebben az országban, nézd meg, milyen szépen hallgatnak. Mi nem tehetjük ezt. És nekem személyes felelősségem is Demján Sándor emlékének ápolása.

Úgy is, hogy nem fogod be pörös szájad…

Nem fogom be. Otthon a fürdőszobában kiállni a gondolataink mellett nem nagy dolog és nincs is sok értelme. Azt remélem, hogy annyi lehetőségem mindig lesz, hogy írjak, beszéljek, megszólaljak, hallassam a hangomat. Ha normális lesz a világ, akkor nem lesz nekem semmi problémám. Hihetetlenül fontos fenntartani bizonyos témákat, főként az egészségügyet, az oktatást és a munkaügyet; három olyan alapvető terület, ahol nélkülözhetetlen a társadalmi párbeszéd, miközben még önálló minisztériumuk sincs ezeknek az ügyeknek. Ezeknek a szervezeteknek, mint például a VOSZ is, bármilyen takarékon ég is az érdekegyeztetés lángja, minden intézményes fórumon ott kell lenniük , még akkor is, hogy ha nem törődnek a véleményünkkel. Mert azt is tudni kell, hogy a köztestületi kamarák nem jelentenek érdekképviseletet. Én nem vagyok kamaraellenes, de azzal tisztában kell lenni, hogy a gazdasági önkormányzatként működő kamara lényegében az állam megnyújtott keze. A kamara megrendelést teljesít, azért kap különleges jogosítványokat és állami pénzt. Nem véletlen, hogy a pedagógusoknál is a Pedagógus Kar elnöke nyilatkozik először, és nem a szakszervezet. És ez lesz nálatok, újságíróknál is, ha létrejön a kamarátok. Az lesz a mese, hogy az újságírók akaratát teljesíti a kormány. Ezért is vinni kell a VOSZ örökségét, hiszen a játékteret úgy is ők festik fel, a szabályokat, úgy is ők alkotják. De nem vonulhatsz le a pályáról.

Ahogy Demján Sándor mondta: a tárgyalóasztaltól sosem állunk fel.

Csak az anya biztos?

Kardos Ernő

2018-09-07

Egy ma is érvényben lévő kormányrendelet szerint a diákhitelek szüneteltetése és elengedése a nők számára lehetséges, miközben a férfiaknak nincs joguk erre. Arról a kedvezményről van szó, amely lehetővé teszi, hogy a második és a harmadik gyerek születésekor az anya részlegesen, illetve teljesen mentesüljön a diákhitel hátralékának visszafizetésétől, miközben az apák nem élhetnek ezzel a lehetőséggel. Ezt a kormányzati szabályozást vizsgálta és kritizálta a közelmúltban az Alapvető Jogok Biztosának Hivatala. Az intézmény főosztályvezető-helyettese, Szajbély Katalin azt nyilatkozta a Független Hírügynökségnek, hogy a kifogásolt gyakorlat elsősorban azért sért alkotmányos elveket, mert nemcsak személyek, hanem családok között is indokolatlan módon tesz különbséget.

Az alapvető jogok biztosa szerint még az állam sem tehet különbséget az anyák és apák között. Ha megteszi, akkor maga az állam diszkriminál?

Nem feltétlenül. Ugyanis még az Alaptörvény is módot ad arra, hogy az állam a nőket előnyben részesítse, ahogyan előnyben részesítésre alkotmányos lehetőség van a családok védelme érdekében is. Mindössze arra kell figyelni, hogy a különbségtétel ne önkényes legyen, tehát ha az állam bárkit előnyben részesít, annak legyen ésszerű oka.

Ésszerű oknak számít az, hogy januártól bizonyos feltételek esetén a nők diákhitel tartozását elengedheti az állam, a férfiakét viszont nem? Ez tényleg nem diszkrimináció?

Jogos kérdés, több édesapa fordult hozzánk hasonlóval. Előfordul ugyanis, hogy bizonyos családokban az édesanyáknak nem volt diákhitele, vagy azt már törlesztette, a férfiaknak viszont még van visszafizetni valója. A januártól életbe lépett törvény azonban csak a nők diákhitelét engedi el, a férfiakét nem. Ez felveti a családok közötti különbségtétel lehetőségét is, mert a harmadik gyermek megszületése esetén, ha a nő volt az adós, akkor elengedték a tartozást, ha viszont a férj, abban az esetben továbbra is fizetni kell, annak ellenére, hogy semmilyen más különbség nincs e családok helyzetében.

Vagyis a különbségtétel úgy jelentkezik, hogy van olyan család, amely tényleg viseli a diákhitel korábbi terheit, a másik viszont nem? Ez lenne a különbségtétel?

A gyakorlatban azt látjuk, hogy megvalósul az édesapák és az édesanyák között a különbségtétel, aminek ez esetben nincs ésszerű oka. Ha ugyanis a szülők együtt nevelik a gyerekeket, akkor a hitel törlesztése az egész család költségvetésében jelentkezik. A hitel elengedése tehát az egész család számára előnyös, fennmaradása pedig az egész család számára hátrányos. Ebben az összefüggésben nem lehet ésszerűnek tekinteni a különbségtételt, tehát az egyenlő bánásmód szempontjából visszás helyzet alakul ki. Emellett, habár alkotmányjogi értelemben csak személyek között lehetne különbséget tenni, családok között viszont nem, lényegében erről is van szó. Egy hasonló intézkedést példaként hozva: a családi adókedvezménnyel a család egészének terhein könnyít az állam, gazdasági egységként kezeli a családot, ezért azt bármelyik szülő igénybe veheti.

Vagyis azt mondja, hogy az intézkedés ugyan nem alaptörvény-ellenes, de ütközik az alkotmányos jogelvekkel. Tehát legyen érvényes a férfiakra is?

Konkrét javaslatot erre nézve nem fogalmazunk meg, a jelentésben részletesen kifejtett elvek figyelembe vételére kérte a jogalkotót az ombudsman. Azt tudni kell, hogy az állami juttatások odaítélésénél széles a jogalkotó mérlegelési lehetősége, s ugye – mint említettem – a nők előnyben részesítése elvi szinten alkotmányjogilag is elfogadható. De a biztos azt is elfogadhatónak tartaná, ha egy családban, ahol az édesanyának nincs diákhitel tartozása, de az édesapának viszont igen, akkor neki ne kelljen a hiteleket visszafizetni.

Emellett fontos, hogy a szabályozás a várandósság harmadik hónapjától kezdve már az első gyermek esetén is lehetővé teszi az édesanya számára a törlesztés szünetelését három évre, és fontos lenne, hogy – amennyiben a családban az apának van diákhitel-tartozása – az apa vehesse igénybe ezt a kedvezményt, hiszen a fizetési kötelezettség átmeneti megszűnése is nagy segítség a családoknak.

A közös kassza szempontjából mindegy, hogy a nő, vagy a férfi nem fizeti a tartozást. Van adat arról, hogy ez hány férfit érint?

Nincs, eddig hozzánk több ilyen panasz érkezett, de mi már egyetlen felvetés esetén is megvizsgáljuk az ügyet, hisz itt elsősorban a jogelvek érvényesüléséről van szó. Ugyanakkor vélhetően ma közel annyi férfinak lehet diákhitele, mint nőnek, s ha a jelenlegi jogi helyzet fennmarad, az az érintett családok számára jelent relatív hátrányt.

Mi történik válás esetén? Akkor a gyerekeit egyedül nevelő férfi komoly hátrányba kerül?

Az nem valószínű, hogy épp gyerekszülés után – a hitel elengedése két, illetve három gyermek után jár – válnának el a felek, olyan módon, hogy a gyermekek az édesapánál maradnak, de ha mégis erre kerülne sor, vagy abban az esetben, ha bármilyen okból az édesanya kiesik a családból, az édesapa akkor sem részesülhet a kedvezményben. Erre semmiféle ésszerű ok nincs! Ha ugyanis gyermekeiket egyedül nevelő szülőket hasonlítunk össze, akkor az édesanya miért, az édesapa miért nem részesülhet kedvezményben? Ugyanez vonatkozik a szünetelés lehetőségére is.

Azt pedig kifejezetten diszkriminatív, hogy örökbefogadás esetén – férfiak és nők egyaránt fogadatnak egyedülállóként örökbe – csak a nők részesülhetnek hitel-visszafizetési kedvezményben, illetve a gyermekvállalásra tekintettel a törlesztés három éves szünetelésének a lehetőségében.

Miután az állam figyelmét az ombudsman felhívta a problémákra, lehet, hogy a nőktől is megvonják a szóban forgó kedvezményt?

A mi célunk inkább a segítő szándék volt, az, hogy az ellentmondásokra felhívjuk a figyelmet.

Elképzelhető, hogy az alkotmánysértő helyzet miatt ezek után a férfiak is megkapják a kedvezményes lehetőséget?

A jogalkotó még nem válaszolt a felvetéseinkre.

Ha jól értettem, a minisztérium eddigi reakciója leegyszerűsítve úgy szól, hogy csak az anya biztos, tehát ezt a családi kedvezményt az édesanyákhoz kell kötni. Ez jó megközelítés?

Ez válasz akkor született, amikor a vizsgálat során először felvetettük a problémát. A szakminisztérium mindenekelőtt az anyák terheit akarta csökkenteni, a család anyagi helyzetének javítása csak másodlagos cél volt. vizsgálatunk során a tárca valóban azt mondta, hogy az adminisztráció, az anyaság tényének megállapítása az anyák esetében egyszerűbb.

Az interjú itt nem ért véget. Ugyanis szerettünk volna arra is választ kérni az Alapvető Jogok Biztosának alkotmányjogászától – amit egyébként az interjú előtt jeleztünk is -, hogy mi a magyarázata annak a megkülönböztetésnek, amely szerint a nők negyven év munkaviszony után elmehetnek nyugdíjba, a férfiak viszont nem. Korábban ugyan olvashattunk arról, hogy a nők számára a sokszoros túlterhelés miatt tették lehetővé – igaz, nem kötelezővé – a korai nyugdíjazást, miközben persze statisztikai tény, hogy a férfiak átlagéletkora alacsonyabb, mint a nőké. Kíváncsiak voltunk, hogy ha apák és anyák között nem lehet különbséget tenni, lehet-e férfiak és nők között ugyanezt megtenni.

A hivatal osztályvezető-helyettese, Szajbély Katalin először precíz jogi magyarázatot adott a kérdésre, de az interjú megjelenése előtt azt kérte, hogy a választ ne közöljük, mert az ügyben az Ombudsmani Hivatalnak nincs még kiérlelt álláspontja. Annyit ígérhetünk, hogy ha majd megszületik a hivatal ma még hiányzó álláspontja, akkor szerkesztőségünk azt is szívesen közli. Ugyanis a tisztánlátás nyugdíjak esetén legalább annyira fontos, mint a diákhitel visszafizetésének ügyében.

Megszűnnek az SOS gyerekfalvak Magyarországon?

Kardos Ernő

2018-09-06

Megszűnnek az SOS gyerekfalvak Magyarországon?

Az első SOS falu 35 éve alakult Battonyán, majd újabb gyermekfalvak jöttek létre azzal a céllal, hogy az szülők nélkül maradt, veszélyeztetett sorsú, bántalmazott gyerekek emberhez méltó, családias környezetben nevelkedhessenek. A magyarországi gyermekjóléti hálózat az osztrák SOS Kinderdorf alapítvány támogatásával jött létre. Ilyen gyermekfalvak 135 országban működnek, de a hazai szervezet támogatása fokozatosan megszűnik, a külföldi alapítvány megszünteti támogatásukat. A hazai SOS falvak jelenleg évente másfél milliárd forintból gazdálkodnak, ezen összeg harmadát a nemzetközi alapítványok adják. A Független Hírügynökségnek az SOS Gyermekfalvak adománygyűjtési és kommunikációs igazgatója Romet-Balla Ágnes azt nyilatkozta, hogy a támogatás megvonásának nincs köze a civil szervezetekkel kapcsolatos hangulatkeltésnek.

A hazai SOS Gyermekfalvakra is rávetült a gyanú árnyéka, mert kötelező feltüntetni, hogy a gyermekintézményt külföldiek is támogatják. A megbélyegzésnek volt következménye?

Előfordul, hogy támogatóink olykor rákérdeznek, külföldről támogatott szervezet vagyunk-e, de eddig se nem vesztettünk, se nem nyertünk támogatót azért, mert a külföldről is kapunk pénzt, illetve amiért viseljük ezt a megkülönböztetést. Legtöbb segítőnk eddig is tudta, hogy az SOS egy nemzetközi szervezet.

Talán mert önöket nem Soros György pénzeli, ami Magyarországon ma nem lenne előnyös. Érzi ön is?

Csak azt érzem, hogy eddig sem pozitív, sem negatív elbírálás nem ért bennünket amiatt, hogy a külföldről támogatott alapítványok körébe tartozunk. A külföldi támogatások jelentős többsége kezdetektől az osztrák SOS Kinderdorf, vagyis a pénz az osztrák anyavállalaton keresztül kerül az országba.

Ha jól tudom, akkor a külföldi alapítvány a falvak működéséhez szükséges költségek közel felé adja, s ezt egészítik ki hazai forrásokból.

Valóban, az állam a fenntartási költségeink huszonegy százalékát fedezte 2017-ben, a többit pedig a hazai cégek és magánadományozók tették ki. A falvakban közel 400 gyerek ellátásáról gondoskodunk. Az állami és egyházi hálózatokkal együtt összesen 23 ezer gyermek szorul ellátásra.

Azt hallotta, hogy még az osztrák kancellár is méltatlankodott egy kicsit, amikor Orbán Viktorral tárgyalt, ugyanis az osztrák adományok miatt megbélyegzik az SOS Gyermekfalvakat Magyarországon?

A kormányfők tárgyalásán nem vettem részt, csak az osztrák államelnök facebook bejegyzéséből értesültem én is, hogy a két politikus között szóba került a hazai SOS Gyermekfalvak finanszírozása.

De azt nem értem, hogy ha a gyermekek gondozása, nevelése állami feladat, akkor önökre – akik a munkát átvállalják – miért terjesztik ki a civilekre érvényes megbélyegző törvényeket?

Ezt a jogalkotótól kell megkérdezni. Miután a hazai törvények természetesen az SOS magyar alapítványára is érvényesek, ezért jogtisztelő szervezetként a honlapunkon is megjelenítettük, hogy külföldi támogatásban részesülünk. Eddig sem állami pályázatot, sem céges adományokat nem vesztettünk emiatt. Tény, hogy bevételeink többsége a nemzetközi SOS hálózatból jön, ami azonban a 2020-as évek elejére teljes mértékben megszűnik majd!

Azért szüntetik meg a külföldi adományokat, mert az osztrák alapítvány kezelői a megkülönböztetés, és az előítéletek miatt berágtak a magyarokra?

Szó sincs erről. Azt, hogy a támogatásunkat a nemzetközi szervezet be fogja szüntetni, illetve radikálisan csökkenti fogja, már évekkel korábban közölték velünk. Ezért is kellett új stratégiát kidolgoznunk, amely segíti, hogy a saját lábunkra álljunk. Azon vagyunk, hogy költségeinket ésszerűen csökkentsük, ugyanakkor bevételeinket jelentősen növeljük, hiszen az osztrák alapítvány már csak két évig vállalja a támogatásunkat.

Viszont az alapító okiratban egyáltalán nem szerepel, hogy csak 2020-ig támogatják az SOS Gyermekfalvakat, s az sem, hogy saját lábra kell állni. Történt valami?

Az SOS hálózat 135 országban működik, vannak nagyon elmaradott térségek, igaz fejlett országok is akadnak, vagyis az SOS a szegény Dél-Afrikában épp úgy jelen van, mint a gazdag Norvégiában. Nemzetközi alapítványként azt szeretnénk, ha egyetlen gyerek sem nőne fel egyedül, valamint, hogy a magukra maradt gyerekeknek összegyűjtött pénzt a leghatékonyabban költenénk el. A nemzetközi támogatónk szerint Magyarország gazdasági szempontból áll olyan fejlett szinten, hogy meg tudja oldani az önálló működést. Az anyavállalat olyan országba csoportosítja energiáit, ahol jóval nagyobb szükség van a segítségre.

A magyar állam képes-e, illetve hajlandó-e a kiesett százmilliókat pótolni, vagy máshonnan kell a pénzt előállítani?

Folyamatosan próbálunk tárgyalni az állammal, hogy elnyerjük ugyanazt a támogatást, amihez a többi, gyermekvédelemmel foglalkozó egyházi szervezet is hozzájut. De biztosan továbbra is csak annyi pénzt kapunk, amennyit eddig. Igaz, előfordult egyedi, célzott állami támogatás is, de ez nem tekinthető automatizmusnak. Amikor csak tudunk, indulunk pályázatokon is, ezzel igyekezve extra forrásokat találni.

Önök éveken keresztül ellátták a menekült gyerekeket is. De egy idő óta ezt a tevékenységüket megszüntették, talán azért, mert az állami szervek inkább éheztetik a menekülteket a határon?

Mi elsősorban a 400 magyar SOS-ben nevelkedő gyerek ellátását végezzük, ők élnek az említett három faluban. Nekik ugyan sok esetben vannak szüleik, de legtöbbjüket elhagyták, elhanyagolták, vagy épp mélyszegénység miatt szorulnak gondozásra. 2015-ben nemzetközi alapítványi forrásból nyertünk pénzt, amelyből elsősorban kísérő nélkül érkezett gyerekeket segítettünk. A három éves program idén június 30-án ért véget.

Miért kellett lezárni a menekültprogramot, s mi történt azokkal a gyerekekkel, akiket korábban elláttak?

A menekültprogramra fordítandó összeghez pályázat útján jutottunk, a pénz külföldről, a nemzetközi SOS alapítványtól érkezett. A programunk elsősorban a kísérő nélkül érkező gyerekek támogatásával foglalkozott, de a tranzitzónában és a befogadó állomásokon nyújtottunk gyermekorvosi segítséget szülőkkel érkező gyerekeknek is. Adtunk nekik enni-inni, szállást és ruhaneműt, ezen kívül pszichés-, orvosi-vagy jogi segítségre is szükségük volt. A hazai gyermekvédelemben a menekült gyerekek ellátása állami feladat, mi legfeljebb kiegészítő szolgáltatásokat nyújtottunk. Ez a program néhány hete lezárult, a program folytatása a kísérő nélküli kiskorúak számának csökkenése miatt sem indokolt.

Ha véletlenül mégis kísérő nélkül érkezne ma egy kiskorú, vele mi történne?

A hazánkba érkező menekült gyerekekkel, ahogy eddig, továbbra is az állami fenntartású fóti gyermekotthon foglalkozik.

A gazdálkodási adataikból az derül ki, hogy pályázati pénzből, vállalati támogatásokból növekszik ugyan az adományok összege, de ez sem pótolja a külföldi támogatás kiesését.

Valóban, ezek a források nem pótolják azt a pénzt, amit a nemzetközi SOS megvont tőlünk, s más célra fordít. Ezért át kell alakítani az egész eddigi hálózatunkat. Mindez szakmai szempontból is fontos, mert a tapasztalatok szerint a gyerekek fejlődését jobban segíti, ha úgynevezett integrált környezetben nőnek fel. Ilyen feltételeket tudtunk teremteni Orosházán, ahol az elhagyott gyerekek épp olyan légkörben nevelkednek, mint azok, akiknek édes szülei vannak. Ezeket a feltételeket a jövőben sokkal kevesebb pénzből kell megteremteni, hisz bevételünk több száz millióval csökken.

Ez azt is jelenti, hogy meg kell majd szüntetni az SOS falvak némelyikét?

Nem. Mind a három falunál különböző koncepciót követünk. Alapvető célunk, hogy a három településen ezek után is jelen legyünk, de át akarjuk alakítani a gyermekfalvakat. Például több olyan nevelőszülőt keresünk, akik saját ingatlanjukban – vagyis immár nem a gyermekfalvak valamelyikében – vállalják a gyermekek nevelését. Az alaptevékenységünk megmarad, továbbra is közel 400 gyereket szeretnénk ellátni, de egy „családban” kevesebb gyereket szeretnénk. Ez azt is jelenti, hogy növelni kell a nevelőszülők számát.

Ha jól értem az lenne a koncepció, hogy ne a korábbi zárt faluban legyenek a gyerekek, hanem az eddigi lakhelytől távol, a nevelőszülők lakásaiban?

Valóban ez lenne a cél, Kecskeméten már ma is olyan nevelőszülőknél helyezzük el a legtöbb gyereket, akik nem az SOS faluban, hanem saját ingatlanjukban nevelik a gyerekeket. Ugyanez igaz az orosházi területen dolgozó nevelőszülők harmadára.

Ebből nem az következik, hogy az eddig népszerű SOS falvakat felszámolják?

A falvakat nem felszámoljuk, hanem átalakítjuk, mert a ránk bízott gyermekek érdeke az, hogy ne a világtól elszigetelten nőjenek fel. Kőszegen például 5 hektáron van a falu. A hatalmas terület fele kihasználatlan, ezért szükségtelen. Terveink szerint az üres területeket parcellázzuk, s eladjuk. S persze minden faluban igyekszünk értékesíteni a kihasználatlan épületeket is.

A falvakat nem akarják eladni?

Falvakat nem, de épületeket és területeket el fogunk adni. Jelenlétünket azonban megőrizzük Kecskeméten, Kőszegen és Orosházán is. Egyébként én a falvak alatt azt az emberi és szakmai közösséget értem, amit az SOS jelent, ezt a közösséget továbbra is fenn akarjuk tartani.

Igaz, hogy máris tucatszám küldik el a dolgozókat a falvak hálózatából, azt hallottam, hogy tíz emberből nyolcat?

Nem igaz. Nem küldtünk el még senkit sem. Bizonyos pozíciókat átgondolunk és adott esetben megszüntetünk, de erre még nem került sor. De azt is meg kell jegyezni, hogy a jövőben jóval több nevelőszülőt alkalmazunk, mint korábban.

Ha jól tudom, már 2012-ben is felmerült, hogy az SOS gyermekfalu hálózat önfenntartó legyen. Ez az alapító szervezet előírása?

Igen, 2012 óta dolgozunk azon, hogy két év múlva már önfenntartóak legyünk.

Előfordulhat, hogy ennek érdekében eddig létező „családokat” kell felrobbantani, szétszedni?

A változás biztosan hatással lesz a gyerekekre és a családokra is, de azon vagyunk, hogy hosszú távon ez csak jó legyen. Igyekszünk gondosan megtervezni az egész átalakítási folyamatot, minden családdal alaposan megbeszéljük a változás lényegét.

Tehát ha szükség lenne rá, valószínű, hogy nem tudják majd növelni a befogadott gyermekek létszámát. Ellátni csak azt a 400 gyereket tudják, akikről az SOS falvakban gondoskodnak?

Nem is akarjuk növelni. Ma az országban 23 ezer gyerek van állami gondoskodásban, a hozzánk hasonló fejlettségű országokban máshol is közel ennyien vannak. Kétségtelen, a veszélyeztetett fiatalkorúak száma folyamatosan nő, de a költségvetésünk nem teszi lehetővé, hogy a jelenleginél több gyerekről gondoskodjunk.

Az viszont már nem lesz az évtizedek óta ismert, elismert SOS gyerekfalu?

Mint hagyományos gyermekfalu, ahol egy körbezárt területen, egymás mellett él az SOS fenntartásában lévő ingatlanokban 8-10 család, feltehetően szép lassan megszűnik. Ennek viszont nem gazdasági, hanem szakmai okai vannak. De továbbra is gondoskodunk 400 gyerekről, s továbbra is jelen maradunk a három településen.

Továbbiak

FRISS HÍREK

Továbbiak

A hír igaz!

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

Interjúk

FRISS HÍREK

NÉPSZERŰ HÍREK

LEGOLVASOTTABB HÍREK

SZERKESZTŐ VÁLASZTÁSA