Egyre nagyobb problémát jelentenek az álhírek, pedig a túlnyomó többségüket nem is lenne olyan nehéz felismerni.
Álhírek régóta léteznek a világban, de nagy hangsúlyt igazából az utóbbi néhány évben kaptak, az egyre erősebb orosz dezinformációs kampányok, a Brexit és Donald Trump választási győzelme után. Hiába akar ellene küzdeni a Facebooktól a Google-ön és különböző egyetemeken át egészen az Európai Unióig (szinte) mindenki,
a „fake news” megállíthatatlanul terjed,
elsősorban a közösségi médiában.
És nem csak ott. Magyarországon ugyanis a kormányközeli média gyakran maga terjeszt álhíreket, akár tudatosan, akár ismerethiány miatt – erről ide kattintva olvashat bővebben.
Mi most azonban segítünk Önöknek, hogy könnyebben felismerjék, ha álhírekkel találkoznak. Ezeket az aspektusokat érdemes mindig megvizsgálni:
Mi az adott információ forrása?
Vagy másképp fogalmazva: hol találkozott a hírrel? Érdemes megnézni az adott weboldal impresszumát: van neki egyáltalán? Mi szerepel benne? Eleve gyanús, ha egy magát híroldalnak evező site-nak nincs impresszuma, nem tüntetik fel, ki írja a cikkeiket, és az is, ha van ugyan valami ehhez hasonló, csak épp a szerzőket nem sorolják fel.
Érdemes megnézni a weboldal címét is, sok álhíroldal ugyanis azzal veri át a gyanútlan olvasókat, hogy egy már ismert, valódi hírportálhoz hasonló nevet vesz fel.
Valódi címe van a cikknek, vagy kattintásvadász?
A nagyon kattintásvadász címek eleve gyanúsak. Ráadásul sokan, sokszor úgy osztanak meg a Facebookon valamit, hogy magát a cikket el se olvassák, csak a címet látva egyből nyomnak is a megfelelő gombra. Egy kutatás szerint 10 emberből hatan így tesznek. Így mindenképp azt tanácsoljuk:
soha, semmit ne osszon meg, amit előtte nem olvasott végig.
Olvasás közben ugyanis az is kiderülhet, hogy a kattintásvadász címnek valójában semmi köze nincs a valódi tartalomhoz.
Ki írta a cikket?
Ha egy-egy oldalon szinte csak olyan cikkek vannak, amelyeket nem vállal névvel a szerzőjük, az is gyanús kell, hogy legyen. Az általános újságírói gyakorlat szerint ugyanis azokat a cikkeket szokás szerző nélkül megjelentetni, amelyek mondjuk egy hírügynökségi hír átvételei, más portálok cikkeinek szemléi stb. Nagyobb munkát igénylő anyagokat az újságírók névvel vállalnak – hiszen büszkék a teljesítményükre.
Persze, ha van név, az sem mindig megnyugtató. Érdemes utánanézni, hogy valódi szerzőről van-e szó, akinek máskor is jelentek-e meg már cikkei.
Vannak hivatkozások a cikkben?
Az álhírek sokszor mindenféle hivatkozás nélkül írnak bizonyos eseményekről – az ilyen cikkeket is érdemes mindig fenntartásokkal kezelni. Ha pedig vannak hivatkozások, akkor meg kell nézni, hogy valóban hiteles médiumoktól származnak-e az információk, vagy más álhíroldalaktól, hiszen ezek szeretik egymást körbehivatkozni.
A magyar kormánymédiában például az utóbbi időben gyakran találni arra példát, hogy a hangzatos címmel írt cikkekben az orosz propagandaipar termékeire, vagy
oroszbarát álhíroldalakra hivatkoznak,
ami egyből megkérdőjelezi a valóságtartalmukat.
Ha pedig szakértők szerepelnek a cikkben, akkor két dolognak érdemes utánanézni: egyrészt, hogy valódi, létező szakértőkről van-e szó, másrészt, hogy valóban azt mondták-e, amit a szájukba adtak.
Mikori is a cikk?
A Facebooknak megvan az a sajátossága, hogy nem mutatja, hogy egy-egy cikk mikor íródott. Így aztán mindenki belefutott már olyanba, hogy egy-egy ismerőse újdonságként posztolt olyan írásokat, amelyek valójában hónapokkal, akár évekkel korábban készültek – gyakorlatilag minden hírportálnál tudnak példát mondani az ott dolgozók, hogy egyszer csak azt látták, a közösségi médiában hihetetlenül elkezd pörögni egy régi cikkük.
Erre persze egyszerű a megoldás: meg kell nézni a cikk publikálásának dátumát, akkor egyből kiderül, hogy friss vagy régi.
Mindezeken kívül azt is mindig érdemes megnézni, hogy nem egy viccoldal publikálta-e a cikket (mondjuk a Hírcsárda, vagy az angol nyelvűek közül a The Onion). Az is gyanús kell, hogy legyen, ha egy cikk azt állítja:
„a mainstream média nem hajlandó ezzel foglalkozni”.
Az esetek túlnyomó többségében ugyanis ilyenkor egyszerűen arról van szó, hogy nem igaz az információ. Erre jó példa volt, amikor azt terjedt el, hogy Svédországban a muszlimok miatt be akarják tiltani a karácsonyi dekorációt:
Közzétette: Calımero – 2016. november 21.
Éppen ezért, minden esetben meg kell vizsgálnunk saját magunk gondolatait is: pszichológiai tény ugyanis, hogy mindenki hajlamosabb olyan dolgokat elhinni, amelyek amúgy közelebb állnak a gondolatvilágához.
És persze az is hasznos, ha minél többször kilépünk a Facebook által teremtett buborékból, és nem csak az ottani falunkat használjuk hírforrásként, hanem ellátogatunk különböző híroldalakra is.
Cikkünk a FactCheck.org, a Psychology Today és a BBC anyagainak felhasználásával készült.
