Érdekes

Házasság kontra élettársi kapcsolat –  mi a különbség a vagyon szempontjából?

0

Szeretjük egymást, ez a lényeg – vélik sokan akkor, amikor összeköltöznek, közös terveket szőnek, de valamilyen okból nem kötnek házasságot. A hétköznapok szempontjából tökéletesen igazuk is van, nincs különbség a házasság és az élettársi kapcsolat között, ameddig a felek kitartanak egymás mellett. Ám szakítás vagy az egyik fél halála esetén jelentős a különbség!

Kiket tekint a jog élettársaknak?

Először is érdemes tisztázni, hogy mit nevez a jog élettársi kapcsolatnak. A legegyszerűbb a bejegyzett élettársi kapcsolat azonosítása, ehhez ugyanis anyakönyvvezető közreműködése szükséges, feltételeit és következményeit pedig külön jogszabály tisztázza. Létezik ugyanakkor az úgynevezett Élettársi Nyilatkozatok Nyilvántartása, ami nem azonos a bejegyzett élettársi kapcsolattal, de a jog elismeri. A nyilatkozatot közjegyző előtt kell megtenniük a feleknek és ezzel ismerik el, hogy életközösség áll fenn közöttük.

A többség azonban egyik lehetőséggel sem él, csupán összeköltözik szíve választottjával és amikor kihűl a láng és kenyértörésre kerül a sor, akkor válik fontossá, hogy egyértelművé tegyék a helyzetet.

Ha a felek szétköltöznek és nem tudnak megegyezni a közösen szerzett javak felett (ez lehet lakás, autó, de akár egy kutya is), akkor a bíróság dolga, hogy döntsön: elfogadja-e élettársi kapcsolatnak a felek viszonyát és határoz a vagyon megosztásáról is.

Élettársi kapcsolat áll fenn két olyan, házasságkötés nélkül közös háztartásban, érzelmi és gazdasági közösségben (a továbbiakban: életközösség) együtt élő személy között, akik közül egyiknek sem áll fenn mással házassági életközössége, bejegyzett élettársi életközössége vagy élettársi kapcsolata, és akik nem állnak egymással egyenesági rokonságban vagy testvéri kapcsolatban. Ha a fenti körülmények megvalósulnak az élettársi kapcsolat a törvény erejénél fogva jön létre a felek külön intézkedése nélkül.

A Polgári Törvénykönyv az élettársak vagyonjogi viszonyaiban különbséget tesz a 2013. 03. 15. napját megelőzően és azt követően létrejött élettársi kapcsolatok között. A 2013. 03. 15. napját megelőzően létrejött élettársi kapcsolatok esetén az élettársak között közös tulajdon, közös vagyon jön létre. 2013. 03. 15. napját követően létrejött élettársak azonban önálló vagyonszerzőnek, tulajdoni igénnyel nem, csak megtérítési igénnyel (a vagyonszaporulat megosztása iránti igénnyel) léphetnek fel egymással szemben.

Életem párja vagy mégsem?

Ami miatt fontossá válhat, hogy élettársi kapcsolat állt-e fenn a felek között az általában a közösen szerzett vagyon vagy a vagyonszaporulat szakítás utáni elosztása. Először azt érdemes megvizsgálni, hogy a felek között létrejött-e élettársi kapcsolat. Ha igen, úgy ezután kezdi azt vizsgálni a bíróság, hogy ki milyen mértékben vagyonosodott a közösen eltöltött évek alatt és ebben a vagyonszaporulatban van-e, illetve milyen mértékű szerepe van az élettársnak. Fontos kiemelni, hogy a háztartásban, a gyermeknevelésben valamint a másik élettárs vállalkozásában végzett munka a szerzésben való közreműködésnek minősül.

Ezek a perek szinte minden esetben nehézkesek, tanúkat, dokumentumokat kell gyűjteni és a pár mindennapjaiba kell betekintést nyújtani a bíróságnak, éppen emiatt gyakran hosszú időn át tartanak és sok tennivalót adnak a peres feleknek. Ezért azt javasoljuk, hogy ilyen peres eljárásba csak családjogi ügyvéd segítségével vágjanak bele. Egy jó szakember ugyanis a megegyezést elősegítheti, a pert pedig lerövidítheti.

Ami jár, azt számolni kell

Hogyan néz ki egy ilyen vizsgálat a gyakorlatban? Először is azt kell megállapítani, hogy a felek milyen vagyoni helyzetben voltak, milyen értékekkel bírtak a kapcsolat kezdetekor. (A kapcsolat kezdetének általában az összeköltözést tekintik az eljárás során.) Majd egy ugyanilyen leltárt kell készíteni a szakításkori állapotról. A kettő közötti különbség a vagyonszaporulat, melynek megosztásáról szó lehet.

A megosztás alól kivételt képez a különvagyon. Különvagyonnak az élettársak esetében is pontosan ugyanazt tekinti a jog, mint házastársak esetén vagyis a kapcsolat előtt meglévő értékek mellett az életközösség ideje alatt örökölt vagy ajándékként kapott vagyontárgyakat illetve azokból származó jövedelmet és a szellemi tulajdonból származó juttatásokat. Kérdés lehet azonban például az, hogy egy örökölt lakás felújításából származó értéknövekedés különvagyon vagy a közösen szerzett vagyon körébe tartozik-e.

Nagyon fontos különbség, hogy az élettársak harmadik személy (kölcsönadó) irányába nem felelnek egymás tartozásaiért, szemben a házas felekkel.

Csak egy papír

Javasolt az élettársi kapcsolatokban is rendezni, hogy szakítás vagy halál esetén milyen módon kívánják lezárni kapcsolatuk anyagi vonatkozásait. Ki marad a közösen vett vagy bérelt lakásban, mi lesz a sorsa a közösen vásárolt vagyontárgyaknak, satöbbi.

Ezekhez azonban arra van szükség, hogy előre gondolkodva szerződjünk, mert az utólagos bizonyítás és pereskedés egészen biztosan költségesebb és bonyolultabb, mint egy előre lefektetett szerződés végrehajtása. Ezért a legtöbb családjogi ügyvéd ezt a megoldást javasolja előrelátó ügyfeleinek.

Orbán tippje a katari VB győztesére – ez se jön be…

Orbán Viktor ott lesz a katari labdarúgó-világbajnokságon, a nemzetközi szövetség (FIFA) meghívottjaként vesz részt az eseményen. A vasárnap kezdődött labdarúgó világbajnokságon, a legtöbben Németországot vagy Brazíliát várják világbajnoknak.

Orbán Viktor is megtette tétjét a közösségi oldalán, és olyan országra tippelt, amelyre nem igazán gondoltunk volna: Szerbiára.

Sportszempontból talán furcsának tűnik a tipp, de a külpolitikai szempontokat figyelembe véve már kevésbé, hiszen lassan Belgrád az utolsó európai ország  ahol Orbán Viktor szívesen látott vendég.

A.L.

Fb. momment: „Mindig viccel Drága Miniszterelnök úr! Ennél jóval nagyobb a teher a maga vállain. Hol tud maga egy percig is komolyan foglalkozni ezzel. Ezt csak nekünk írta, hogy ne mindig a inflációra, kilakoltattakra, élelmiszer hiányra, háborúra, stb.. – re gondoljunk”.

Sebestyén Balázs, mint kormányszócső

Sebestyén Balázs a Rádió 1 reggeli műsorában megszólaltatta az elismert Oroszország-szakértőt, Rácz Andrást.

A kissé oroszbarát, USA-ellenes, az Uniót erősen kritizáló Sebestyén hallhatóan meglepődött Rácz András ukránokat védő álláspontján. A végén gyorsan le is keverték Balázsék a szakértőt…
SB:
Itt már Oroszország azért nem Ukrajnával harcol. Oroszország harcol Amerikával, az amerikai költségvetéssel, az amerikai fegyverekkel, az Unióval, az Unió költségvetésével, az Unió fegyvereivel, a német tankokkal. Ez már régen nem egy Oroszország – Ukrajna konfliktus.

Rácz András:
Igen, de a legvégén mindezeket a fegyvereket mégiscsak az ukránok használják. Tehát a nyugat rengeteg támogatást ad, pénzt, paripát, fegyvert, ahogy mondtátok, de harcolni az ukránoknak kell. Amíg az ukránok kitartanak és Oroszország továbbra is menni akar előre, addig ez a háború sajnos folytatódni fog.

SB:
Igen, de Amerika is harcol Oroszországgal az utolsó ukrán véréig. Ezt is tegyük hozzá, hogy ez is egy nagy igazság. Egyetértesz ezzel?
RA:
Azért nem, mert az ukránok saját maguk döntöttek úgy, hogy harcolnak.
SB:
És ha nem látnánk el őket pénzzel, paripával, nem érne véget előbb ez a háború?
RA:
Akkor nyilván véget érne a háború ukrán vereséggel, de annak az lenne a vége, hogy Magyarország szomszédságában lenne egy orosz proxi állam. Egy Oroszországtól teljesen mértékben függő Ukrajna, és mi a garancia arra, hogy a győzelem után magabiztos Oroszország nem kezd mondjuk el még jobban szorongatni minket olajjal, földgázzal ezzel-azzal.

Itt az az érdek és szerintem az a magyar érdek is, hogy Ukrajna ezt a háborút megnyerje.

Az azonnali béke jelen helyzetben azt jelentené, hogy ráütjük a nagy pecsétet arra, hogy Ukrajna márpedig elveszíti területének jelentős részét. Biztos, hogy ezt szeretnénk? Szerintem nem.

Amíg Ukrajna hajlandó harcolni, szerintem támogatni kell őket. Nem azért, mert ez a jó választás, hanem ez a kisebbik rossz.

A műsort meghallgatta és a beszélgetés részletét lejegyezte: Dr. Czeglédy Csaba

Hogyan támogatják egyes ásványi anyagok az egészségünket?

0

A mindennapokban annyi szó esik a különböző vitaminokról és azok fontosságáról, hogy szinte meg is feledkezünk arról, hogy léteznek ásványi anyagok is – pedig ezek is elengedhetetlenek az emberi szervezet egészsége szempontjából. Az ásványi anyagokat ráadásul a szervezetünk nem is képes termelni – egyes vitaminokkal ellentétben –, így a pótlásukra különös figyelmet kell fordítanunk.

 

Az alábbiakban megnézzük, hogy mit érdemes tudni az ásványi anyagokról, hogy melyek közülük a legfontosabbak, illetve hogyan ezeket hogyan tudjuk szinte észrevétlenül bevinni a szervezetünkbe nap mint nap.

Mit tudunk róluk?

Ezek olyan emberi szervezet számára nélkülözhetetlen anyagok, amelyeket tehát csak élelmiszerekkel – vagy manapság már különböző táplálékkiegészítőkkel – vihetünk be a testünkbe. Mindegyiknek különböző szerepe van az emberi szervezetben, ám általánosan igaz rájuk, hogy a különböző vitaminokkal együttműködve hatnak – így a vitaminok sem tudják az ásványi anyagok nélkül kifejteni áldásos hatásaikat.

Alapvetően két csoportjukat különböztetjük meg: a makro-, illetve a mikroelemeket. Az elkülönítés alapja, hogy mekkora arányban vannak jelen a testünkben: a makroelemek a testtömeg 0,005%-ánál nagyobb arányban találhatóak meg benne, míg a mikroelemek ennél kisebb arányban. A legfontosabb makroelemek közé tartozik a kalcium, a foszfor, a klór, a kálium, a magnézium és a nátrium. De nem kevésbé jelentősek az olyan mikroelemek sem, mint a cink, a króm, a jód, a vas, valamint a szelén.

Hogyan támogatják az egészséget?

Az alábbiakban pedig azt vizsgáljuk meg, hogy az egyes anyagok pontosan mivel, hogyan támogatják a testet a mindennapokban, de kitérünk arra is, hogy milyen forrásokból tudjuk ezeket biztosítani.

Kalcium

A kalcium fontosságáról már biztosan mindenki hallott, hiszen elengedhetetlen a csontok és a fogak egészségéhez. Emellett hozzájárul az izmok működéséhez, így a szívverés szabályozásához is. Ezt elsősorban a különböző tejtermékekkel juttathatjuk be a szervezetünkbe, így tejjel, joghurttal és sajttal. A vegán étrendet követők zöld levelesekből és különböző magvakból is kinyerhetik.

Foszfor

A foszfor talán kevésbé ismert, de legalább ennyire fontos, sőt! Szerepe van a kalcium felszívódásában, de az energia-anyagcserében és a sejtek, szövetek egészségében is. Magas mennyiségben van jelen a húsokban, a teljes kiőrlésű gabonában, a tejtermékekben, illetve egyes magvakban.

Klór

Meglehet, hogy valaki számára ez különös, de a klór igenis egy egészséges elem – persze a megfelelő formában és mennyiségben –, ami támogatja a szervezetet. Szerepe a gyomorsavban jelentkezik, hiszen ennek részeként segíti az emésztést, valamint a só-víz háztartás és a sav-bázis egyensúly fenntartását. Alapvetően nem igényel pótlást, az egyszerű csapvízből kinyerhetjük a szükséges mennyiséget.

Kálium

A kálium felelős azért, hogy a test izmai és idegei megfelelően működjenek. Emellett a szívproblémák kockázatát is csökkenti és fellép a magas vérnyomás ellen is. A kálium azok számára is jó lehet, akik gyakran éreznek kimerültséget és ingerlékenységet. Különböző zöldségekből, gombákból, illetve gyümölcsökből is hozzájuthatunk.

Magnézium

Amikor az embernek valami baja van, gyakran hallhatja a tanácsot: szedj magnéziumot! Ezen nincs is okunk meglepődni, hiszen ez az anyag számtalan enzimet aktivál, de az izmokat és az idegrendszert is szabályozza. Ezért akár, ha izomgörcsök kínoznak, akár fejfájással vagy álmatlansággal kell megbirkóznunk, a magnézium lehet a megoldás. Sok citrusfélében megtalálható, de a zöld levelesek, a teljes értékű gabonák is a tofu is bővelkedik benne.

Nátrium

A nátrium a szervezet só-víz háztartásáért felelős. Általában nem szokott belőle hiány jelentkezni, mivel az egyszerű konyhai sónak hála igen nagy mennyiséget tudunk elfogyasztani ebből az ásványi anyagból. Ezzel kapcsolatban inkább a mértékletességre kell odafigyelni: nagy mennyiségben magas vérnyomáshoz vezethet.

Cink

A cink egy igen különleges anyag, hiszen több mint 200 enzimben található meg. Hozzájárul ahhoz, hogy az immunrendszerünk jól működjön, de a látás, az ízlelés és a szaglás egészségének fenntartásához is elengedhetetlen. A cink megtalálható az általunk alapvetően kevésbé fogyasztott kagylóban és a különböző halakban. De a teljes értékű gabonákból, a magvakból és a hüvelyesekből is pótolhatjuk.

Króm

A krómhiány olyan elváltozásokat okozhat, mint a koszorúér-betegségek, illetve a cukorbetegség. Ez az ásványi anyag részt vesz a szénhidrát-anyagcserében és elősegíti, hogy az inzulin jótékony hatásai érvényesülhessenek. Fogyasszunk rendszeresen hüvelyeseket, májat, tojást, teljes kiőrlésű gabonákat, hogy ne szenvedjünk benne hiányt!

Jód

A jód nevét elsősorban a pajzsmirigy kapcsán hallhatjuk, hiszen a pajzsmirigyhormonokkal együttműködik. Emiatt szerepe van az anyagcserében – így akár a fogyásban is –, de még a vérkeringésben, valamint az idegrendszer megfelelő működésében is. Ha szeretnénk növelni a jódbevitelünket, akkor érdemes tengeri halakat fogyasztani, de az egyszerű jódozott konyhasót is leemelhetjük a kamra polcáról.

Vas

A vas az emberi szervezet számtalan funkciójában tölt be szerepet: ott van az oxigénszállításnál, az enzimekben, az anyagcserében, az energiatermelő feladatoknál – és még sorolhatnánk. Amennyiben hiány lép fel a vasból – ami a világon leggyakoribb ásványianyag-hiány –, vérszegénységet tapasztalhatunk. Éppen ezért érdemes vörös húsokat, zöld leveleseket, tojássárgáját fogyasztanunk, de étrendkiegészítőként is bevihetjük, ha nem bíznánk a véletlenre.

Szelén

A jódhoz hasonlóan a szelén is részt vesz a pajzsmirigyműködésben, de elengedhetetlen az egészséges immunrendszer szempontjából is. Az E-vitaminnal szoros együttműködésben azon dolgozik, hogy a szabadgyökök kifejthessék károsító hatásukat. A kagylók, a vaj, az avokádó és a különböző teljes kiőrlésű gabonák is biztosíthatják a napi szükségletet.

Webtárhelyválasztás okosan: mire figyeljünk egy új weboldal esetén?

0

A 21. században az online jelenlét elengedhetetlen, különösen akkor, ha vállalkozásunk van. Ugyan sok cég megelégszik azzal, ha a közösségi médián keresztül tartja a kapcsolatot ügyfeleivel, egy webshop vagy a termékekről szóló tájékoztató csupán egy honlapon lesz áttekinthető. Akár egy digitális marketingügynökség segítségét is kérhetjük, hiszen nem érdemes ezen spórolni: egy jó honlappal már előnyt élvezünk azokkal szemben, akik nem áldoznak erre. Mit tegyünk hát, ha megbízható weboldalt szeretnénk vállalkozásunknak?

Támasszunk igényeket!

Ha weboldalt szeretnénk, nem kell értenünk hozzá ahhoz, hogy elvárásaink lehessenek. Egy jó weboldal tükrözi az ízlésünket és azt a megbízhatóságot, amit termékeinkkel vagy szolgáltatásainkkal képviselünk. Ügyeljünk minden részletre, hiszen nemcsak a küllem fontos, hanem többek között a helyesírás és az igényes megfogalmazás is – ugyanis ezek mind árulkodnak rólunk. Mielőtt megkeresnénk egy digitális marketingügynökséget, írjuk össze, hogy mi a fontos számunkra!

Ha webshopunk van, milyen funkciókat szeretnénk? Mennyi aloldal legyen és ezekre milyen szövegek szülessenek? Legyen blogunk? Lehessen regisztrálni az oldalra? Be lehessen ágyazni videókat? Megannyi kérdés, amire a válasz a saját fejünkben kell, hogy megszülessen!

Mire figyeljünk a választás során?

Amikor kiválasztjuk a webtárhelyet, számtalan tényezőt figyelembe kell vennünk. Természetesen a szakember fogja intézni a weboldal technikai elkészítését, mégis vannak olyan kérdések, amikre tőlünk fog választ várni – hiszen mégiscsak a miénk lesz a kész termék, azaz a mi felelősségünk, hogy milyenné alakítják.

Biztonság

Az egyik legfontosabb, hogy a webhely mennyire támadható. Ez akár egy blognál is fontos lehet, de egy webshop esetében, ahol pénzforgalom zajlik, és az ügyfelek adatokat adnak meg, kiemelten fontos, hogy weboldalunk biztonságos legyen nemcsak számunkra, hanem a felhasználók számára is. Egy jó tárhely naponta végez biztonsági mentést, így ha bármi történne, csupán egy-egy nap vész el a rendszerből.

Megbízhatóság

A megfelelő webtárhely elnyeli azt a kép- és szövegmennyiséget, amennyire szükségünk van. A weboldal készülésének egyik korai fázisában eldönthetjük, hogy mekkora tárhelyre lesz szükségünk. Ha meghatározzuk, hogy mi a weboldal célja, a szakember meg tudja becsülni, mekkora számunkra az ideális méret. Fontos, hogy a tárhely ne omoljon össze az első látogató után, és akkor sem, ha egyszerre többen válogatnak kínálatunkból.

Gyorsaság

Bizonyára mindenki ismeri az érzést, amikor egy weboldal lassan tölt be. Ez jellemzően nem az internetcsatlakozás hibája, hanem a webtárhelyé, ugyanis a készítő nem fizetett elő a weboldal számára ideális tárhelyre. Ha nem akarunk ebbe a hibába esni, olyan webtárhelyünk legyen, ami elbírja a rábízott adatot, és rendszeresen frissít is azokat. Ezzel megakadályozhatjuk, hogy látogatókat veszítsünk!

Fejlődési lehetőségek

Az ideális weboldal követi a kort, és ezzel együtt a mi terveinket is. Ha most belefogunk egy vállalkozásba, könnyen lehet, hogy pár év múlva újabb termékkínálattal egészítjük ki, és ehhez átalakításokra van szükség: új kategóriaoldalakra, több képre és szövegre. Egy jó webtárhely képes követni vágyainkat, ideális esetben pedig olyan lehetőséget is biztosíthat, amikor a nyilvánosság számára még nem látható, tesztüzemet próbálunk ki.

Ár-érték arány

Magunknak kell eldöntenünk, hogy mire van szükségünk, és hogy az megéri-e az adott összeget. Egy jó tárhely nemcsak helyet biztosít, hanem biztonságot és bármilyen extra szolgáltatást is – az, hogy számunkra mely tényezők fontosak és mire vagyunk hajlandóak plusz pénzt szánni, csak rajtunk múlik. Amibe mindenképp érdemes befektetni, az a 24-órás ügyfélszolgálat, különösen, ha honlapunkat sokan és gyakran látogatják. Egy esetleges hiba esetén a 24-órás ügyfélszolgálat órákon belül megoldást találhat a problémánkra, így csak minimális károkat szenvedhetünk.

Hogyan alakítsuk ki?

Ha affinitást érzünk magunkban, belevághatunk egy egyszerűbb honlap elkészítésébe, hiszen ma már számtalan oktatóvideó rendelkezésünkre áll. Ha viszont nem csak „játszótér” a honlap, érdemes egy digitális marketingügynökség segítségét kérni. A szakemberek azon túl, hogy segíthetnek nekünk kialakítani a weboldalunkat, még a közösségi média platformjaink kezelésében is tudnak segíteni. Sőt a weboldal látogatóinak folyamatos növekedését is el tudják érni.

A weboldal-készítés nagy lépés álmaink megvalósítása felé, ám ha ilyenre adjuk a fejünket, nem érdemes kevéssel beérni. Szánjunk rá időt, hogy kitaláljuk, mit szeretnénk, tervezzük, vagy terveztessük meg, és gondoskodjunk arról, hogy a szakember a legjobb webtárhelyet használja – ez ugyanis hosszabb távon nemcsak a mi, hanem a vásárlóink érdekét is szolgálja.

Kanapéválasztás, avagy így válasszunk kanapét

0

Ha új kanapét vásárolnál, de nem tudod, hogy melyik érné meg, ezzel nem vagy egyedül. Az összes típus és különféle stílus közül hatalmas feladat lehet megtalálni a nappaliba illő, modern kanapét. De miért is van ennyiféle?

Manapság a kanapék széles választéka elérhető, hogy megfeleljenek a fogyasztók igényeinek és preferenciáinak. Vannak, akik kis helyen élnek, így olyan kanapéra van szükségük, amely elég kompakt ahhoz, hogy elférjen a nappalijukban. Ennek alternatívájaként pedig ott vannak a nagycsaládosok, akiknek inkább egy óriási kanapé a vágyuk.

Vannak, akik a kanapét részesítik előnyben második ágyként, míg mások egy olyan bútort szeretnének, amely dönthető, hogy fel tudják rá polcolni a lábaikat pihenés közben.

A kanapék nemcsak a funkcionalitást szolgálják ki, hanem a stíluspreferenciáknak is megfelelnek. Vannak a század közepét idéző, letisztult vonalakkal díszített kanapék, és a viktoriánus korszakot jelképező, díszesebb darabok is. Emellett sokféle kárpit létezik: szövet, zsenília, velúr, bőr stb.

A háromszemélyes kanapé továbbra is a legnépszerűbb modern kanapé világszerte. Azonban még a hagyományos háromülésesek között is számos dizájnfajta áll rendelkezésre, legyen szó az esztétikai megjelenésről, a funkcionalitásról vagy egyszerűen csak az extra kényelemről.

Szekcionált kanapé

A népszerű választást jelentő szekcionált kanapék jellemzően két vagy három „szakaszra” oszlanak, amelyek összekapcsolódnak, hogy egy egészet alkossanak. Az alaptípus L alakú, ülőrésszel és heverővel egészül ki, ám ezen felül még sokféle stílussal találkozhatunk.

Vannak szekcionált kanapék, amelyek dönthető elemeket is tartalmaznak, ha szükség lenne rájuk. Ezenkívül most már testreszabható kanapék is elérhetők, így eldöntheted, milyen stílusú kanapét szeretnél az otthonodba az egyes darabok kiválasztásával, egészen az ülő-, és hátpárnákig.

Kétszemélyes loveseat

A loveseat kisebb, mint egy hagyományos kanapé, és jellemzően csak kétszemélyes. Többféle típusa létezik, beleértve a karfás ülőgarnitúrákat, illetve az egyszemélyes párnás ülőkéket. A loveseat fantasztikus választás azok számára, akik kis helyen is jól elférő kanapét keresnek.

Heverő

A heverő valójában egy hosszú, bővített fotel, amely arra szolgál, hogy az emberek ülve fel tudják tenni a lábukat. A szekcionált vagy szabványos kanapé oldalára gyakran egy lábtartót helyeznek el. Lehet kapni olyan kanapét is, amely az egyik oldalán egy heverőhöz csatlakozik, így válik L alakúvá.

Moduláris kanapék

Az utóbbi években az egyik legnépszerűbb kanapétípus az egyedi darabokból álló moduláris kanapé volt. Ellentétben a szekcionált kanapékkal, amelyek általában 1-3 nagy darabból állnak, a moduláris kanapékat tetszőleges formába lehet összeállítani. Mivel testre szabhatók, tökéletesek mind a nagy, mind a kis terekbe.

A Hypóson keresztül volt egy összekötő…

A 2006-os eseményekről egy szemtanú szemszögéből, aki, állítása szerint az akkori ellenzék finanszírozásában is részt vállalt. A kábítószer-kereskedelemből származó profitjukkal pénzelték az akkori Fidesz kormányellenes szervezkedését. Interjú Yugovich Róberttel.

Yugovich Róbert kábítószer-kereskedői karrierje 2005-ben kezdett összeomlani, amikor belső vita miatt a hollandiai bűnszervezetéből távoznia kellett. A viszály tárgya az volt, hogy az extasy mellett a heroinpiacra is belépjetek-e. És akkor úgy döntöttél, hogy Magyarországra jössz?

2005-ben értesítettek arról, hogy valószínűleg belső viszályok miatt megpróbálnak kiiktatni.

Ez fizikailag értendő?

Igen, ez fizikailag értendő: meg akartak ölni. Én voltam ugyanis az, aki gátolta az együttműködést az irániakkal. Nem csupán a heroinról volt szó, mint később megtudtuk, hanem komoly gazdasági érdekekről, az Iránba visszajutatott pénzekről, amelyet bármire kihasználhattak volna. Többen tisztában voltunk azzal, amivel a többiek nem, hogy ha mi az irániakkal lepaktálunk, attól kezdve napok kérdése lesz a mi felszámolásunk. Amikor megkaptam ezt az információt, hogy ki akarnak iktatni, akkor a családommal illegalitásba vonultunk, állandóan változtattuk lakhelyünket, hotelról hotelre költöztünk.

A feleséged és a három gyereked voltak veled?

Igen. Végül arra a döntésre jutottunk, hogy én eljövök Magyarországra, a gyerekek a holland mellett magyarul is tudtak. Felvállalom a felelősséget, a hatóságokkal megpróbálok együttműködni. A szervezetünk reálisabban gondolkodó tagjai (akik nem akartak együttműködni az iszlámistákkal) pedig biztonságos helyre költöznek. Miután kivonultunk a szervezetből, az egy-két éven belül kártyavárként össze is omlott.

Feltételezem, hogy a magyar hatóságoknak azért sem volt közömbös a tevékenységed, mert Magyarországon is, közvetítőkön keresztül, működött?

Magyarország egy elég fontos hely volt számunkra, már csak azért is, mert mindketten (a szervezet egymással konfliktusba került vezetői) vajdasági magyarok voltunk. Magyarországhoz ideológiailag is kötődtünk. Magyarországgal, a magyarországi szerbekkel és más csoportokkal való szorosabb együttműködésünk egy politikai eseményhez kötődik: a 2004-es népszavazáshoz. Ezt mi vajdasági, határon túli magyarok második Trianonnak hívjuk, a szégyen napjának.

Kicsit visszatérve a múltra, amikor 2000-ben Miloševićet kellett elmozdítani a helyéről (Yugovich aktívan részt vett a tüntetések szervezésében – a szerk.). Valahogy a Hollandiában való élet során a szabadságvágy, a demokrácia szele engem jobban érintett meg, mint másokat. Úgyhogy 2004-ben is, amikor megtörtént ez a szégyenletes dolog, akkor azt mondtuk, hogy a Gyurcsányt mindenféleképpen meg kell buktatni. Úgy jellemezném az akkori magunkat, hogy fiatalok voltunk, erősek voltunk és rohadt sok pénzünk volt. Úgy éreztük, hogy valamit tennünk kell. Magyarországon is voltak helytartóink, akik felügyelték a kábítószer-kereskedelmet. Ők tartották a helybeli hatóságokkal a kapcsolatot. Igen széleskörű tevékenységet folytattak a helytartók, nemcsak bűnözéssel foglalkoztak, hanem információkkal láttak el bennünket a helyi hatósági szervekről, hogy kiket lehet korrumpálni, megvesztegetni. Egyik ilyen helytartónk a Fradi kettes szektorának a vezetője volt, akivel mi lejöttünk ide tárgyalni: mi most itt a teendő, mi az elképzelés? Hogyan lehet ezt a kormányt leváltani vagy jobb belátásra bírni?

2004. decemberében volt a népszavazás és ti mikor látogattatok Magyarországra?

Valamikor 2005 nyarán, a Balatonnál találkoztunk. Méghozzá többször is. A fővárosba nem mentünk. A Balatonnál vagy Győr környékén találkoztunk a helytartókkal. Akkor mondta a Hypós, a kettes szektor vezetője, hogy ő elég jó kapcsolatot tart fenn az ellenzékkel, amely szintén érdekelt abban, hogy ez a kormány megbukjon és ebből a célból igen komoly tevékenységre készülnek. Ebből indult ki egy tárgyalási folyamat, hogy ebből ki mit tud vállalni. Mi azt vállaltuk, hogy anyagilag támogatjuk az ellenzéket, ami abban merült ki, hogy a 2005-től származó profitunkat átadtuk az ellenzék javára.

A Magyarországon megvalósított profit egy részét adtátok át?

Az egészet.

Milyen összegről lehetett szó?

Évi szinten ez elérte a 100 millió forintot, talán többet is.

A balatoni találkozások után, egészen 2006-ig nem történt semmi?

Háttérszerveződések voltak. Azt tudni kell, hogy egy kormány megdöntésének a tervéhez idő kell. Egy csomó olyan dolgot vittünk végbe, ami, azt hittük, az ellenzék győzelmét hozza. Nem így történt. Volt egy háttér tervünk arra az esetre – bár erre a legkevésbé számítottunk – ha a Gyurcsányék ismét győznek. Radikálisabb módot kell választani a kormány elmozdítására. Akkor kezdtünk beszélni arról, hogy utcai zavargásokat szervezünk. Az ellenzék politikai módszerekkel, tehát a parlamentben próbálta meghiúsítani a kormány lépéseit, de társadalmilag is egyre elfogadhatatlanabbá kellett tenni őket.

És akkor nyilvánosságra került az őszödi beszéd…

Ennek nem volt olyan súlya, mint amit a közvélemény ismer vagy gondol. Egyszerűen jókor jött. De ha nincs az őszödi beszéd, akkor is lettek volna utcai zavargások. Azon dilemmáztunk, hogy OK, kiviszünk 5-10 ezer embert az utcára, de mire fogjuk rá. A választások most voltak, tehát nem lehetett azt mondani, hogy rosszul kormányoztak, hiszen megválasztották őket. Két év múlva ez talán aktuális lett volna. De nem most. Az ellenzéki politikusok sokáig törték a fejüket, hogy mi lehetne az a téma, ami miatt az embereket utcára lehet vinni. Az őszödi beszéd villámcsapásként ért bennünket, pozitív értelemben. Arra kellett ezután összpontosítani, hogy amikor az őszödi beszéd nyilvánosságra kerül, akkor már elég ember legyen mozgósítható. Ez főleg a vidékről felhozott futball-szurkolókból állt.

Ebben ti személyesen is részt vettetek?

Ötleteket adhattunk, hogyan kell ezt megszervezni, annak alapján, hogy volt tapasztalatunk Milošević megbuktatásában. Az egésznek a lényege, hogy egy országos szintű megmozdulásra számított az ellenzék. De nem így történt és ez kudarc volt.

Te személy szerint is itt voltál…

Pécsen voltam, de jártam fel Pestre is. Akkor jöttünk fel, amikor szükségét éreztük, hogy újabb ötleteket adjunk.

Kikkel tartották a kapcsolatot?

A Hypóson keresztül volt egy összekötő az ellenzék és köztünk.

Hozzá kell még tenni: a Gyurcsány-kormány szakmaiatlanságára vall ahogyan az igazságszolgáltatást kézben tartották, hiszen az NNI (Nemzeti Nyomozó Iroda), amely abban az időben mindent felügyelt, megmaradt a Fidesz kezében, Pintér Sándoron keresztül. Az akkori, Gyurcsány korszakbeli NNI vezetés, most Pintér vezető rendőrjei. Így elég könnyű dolgunk volt: belső információkat kaptunk, hogy a kormány valójában mire készül, mire számíthatunk, milyen ellenállásra. Láthattuk, hogy teljes a fejetlenség, váratlanul érték a kormányt az események. Ez egy kicsit meglepő, hiszen a titkosszolgálatoknak az lenne a dolguk, hogy tudjanak róla, ha valami államellenes tevékenység folyik.

Megváltoztak időközben a politikai nézeteid is.

Nem én változtam meg, hanem ők. Soha nem volt ekkora gyűlölet ebben az országban. Soha a magyar a magyart ennyire nem gyűlölte. Soha Magyarországról nem volt ilyen rossz véleménnyel a külvilág. Soha Európában nem kellett ennyire szégyenkeznünk, mint most. Mint magyar ember úgy gondolom, hogy ki kell állni és azt mondani: nem ezért harcoltunk 2006-ban Gyurcsány ellen.

Safarov cellaszomszédja voltam – Egy döntés margójára

„Megyek haza, Arkadas! Most mondta a követségről az ember, aki itt volt nálam, hogy megegyeztek a magyar kormánnyal, és egy-két éven belül hazamegyek!”

Robert Yugovich (írói álnév) egy kalandos életutat megjárt, a vajdasági Topolyáról származó férfi, akinek élete még fiatal korában kezdett bonyolódni. Húszéves sem volt, amikor katonakötelesként részt kellett vennie a délszláv háborúkban, ahonnan lelépett, és Magyarországon próbált munkát, megélhetést találni. Nem nagy sikerrel. Viszont megismerkedett a bulik környéki drogfogyasztással, -terjesztéssel. Innen ívelt fel alvilági karrierje, úgyhogy az ezredforduló tájékán már egy nemzetközi kábítószeres (ecstasy) maffia második embere lett Amszterdamban.
Yugovich, immár négy könyv szerzője, főleg Topolyán él, ahol a stílszerű Jail nevű szórakozóhely tulajdonosa.

A Safarov történet

„Ramilt – vagy, ahogy egymást hívtuk kölcsönösen, „Arkadast” (ami törökül barátot jelent) – 2009-ben hozták a Gyűjtő B épületének alagsorába, a 7-es cellába. Egy tucat fekete kutya kíséretében, kéz-, lábbilinccsel megvasalva. Egy fejjel magasabb volt valamennyi kísérőjénél.”

A Roncsgyár oldalain Yugovich részletesen beszámol arról, hogy egészen 2010-ig, az örmény kollégáját Budapesten álmában baltával feldaraboló Safarovot nem kímélték a börtönben.

„A cellájának kamerájából jól látták, hogy mikor imádkozik, és ekkor zavarták, hogy ne tudja a napi ötszöri imáját végigcsinálni. Hetente többször végeztek zárkaellenőrzést nála, és ezek alkalmával arra próbálták kényszeríteni, hogy vetkőzzön le meztelenre.

Idegen férfiak előtt meztelenre vetkőzni egy muszlim férfi számára a legmegalázóbb dolog. Homoszexuális tartalmú képeket és cikkeket dugdostak be a cellájába, vagy éppen örmény napi- és hetilapokat.”

„2010-ben Ramilnak meghalt az édesanyja. Kért plusz fél órát, hogy hazatelefonálhasson. Nem kapott. Eljött a barátnője, Sebnem, meglátogatni. Hat év után az első látogatója. Kérte, hogy kapjon az egy óra beszélő helyett két órát, mégiscsak messziről jött, és nagyon ritkán van beszélője. Nem kapott. Kapott viszont plexis beszélőt.”

Yugovics szerint a „fülkeforradalom” után pár hónappal, szinte egyik napról a másikra változott meg Ramil sorsa. Olyan kiváltságokat kapott, amelyekkel nem sok magyarországi fogvatartott büszkélkedhetett.

„Ramil értetlenkedve állt az új osztályvezető előtt – aki egyáltalán nem illett ebbe a közegbe, mert túl rendes fickó volt, főleg elődjével összehasonlítva – amikor az tudatta vele, hogy mostantól mindennap zuhanyozhat, hétfőtől-péntekig mehet az edzőterembe, naponta 30 percet telefonálhat, korlátlan mennyiségű csomagot kaphat, kérhet be nagyképernyőjű lapos tévét stb., ami hétköznapi fogvatartottnak nem jár.”

A Roncsgyár szerzője leírja, hogy ezt követően egyre sűrűbben járt be hozzá, és egyre hosszabb ideig beszélgettek az Azerbajdzsán Nagykövetség egyik emberével.

Nemsokára ki is derült mi lett ennek az eredménye.

„Megyek haza, Arkadas! Most mondta a követségről az ember, aki itt volt nálam, hogy megegyeztek a magyar kormánnyal, és egy-két éven belül hazamegyek!”

Pár órával később, valószínűleg, amikor átgondolta azokat, amiket a követség embere mondott neki, nem volt olyan vidám – állapítja meg Yugovich a Roncsgyár című most megjelenő könyvében.

„Eladtak, Arkadas! Eladtak, mint egy tevét vagy egy biciklit!”

Yugovich magyarázata:

„Nem értettem, miről beszél, de aztán elkezdte részletezni, hogy ez nem egy szokványos, jogszabályok alapján történő kiadatás, hanem a háttérben igen magas érdekek húzódnak meg. Ekkor értettem meg, miért van szükség még egy-két évre, ha a kormány jóváhagyta a kiadatását. Normális esetben egy-két hónap a lefutási idő, legfeljebb fél év. A magyar kormánynak feltételei voltak. Ha nem lettek volna, akkor az egész eljárás egy-két hét alatt lezajlik, és nem lenne szükség egy-két évre.

A magyar félnek gazdasági érdekei voltak Ramil kiadatását illetően, míg a másik oldalon, azeri részen, politikai.

Ramil a második legkedveltebb személy volt az országában, és az ellenzék az év emberének is megválasztotta.  Ahogy közeledtek az azeri választások, egyre szaporodtak a tüntetések, és az elnöki trón megingott, főleg, hogy azt a regnáló elnök az apjától örökölte. Alighanem tisztában volt az elnök azzal a ténnyel, hogy ha meg akarja őrizni elnöki posztját, valami nagyot kell dobnia. Ez a nagy valami csak egyetlen dolog lehet: Ramilt haza kell hozni, ha törik, ha szakad. Az ellenzék aduját kell kijátszani kormányoldalon!”

Yugovich szerint a magyar kormány sem tétlenkedett, gyorsan telepakolta az általa uralt médiát és sajtót, hogy Ramil Safarov magyar könyveket fordít azeri nyelvre. A magyar sajtó – írja Yugovich – úgy tálalta, hogy Ramil már olyan jól megtanult magyarul, hogy kiválóan fordít.

Az igazság az volt, hogy Ramil úgy beszélt magyarul, mint egy apacs indián angolul: „Én lenni rézbőrű főnök, te lenni sápadtarcú halott.”

Ramil olyan magyar szerzők alkotásait fordította azerire, amelyek már megjelentek törökül, és törökből fordította azerira. Ami olyan, mintha szlovákról fordítanának csehre, vagy szerbről horvátra, ukránról oroszra. Majdnem, hogy ugyanaz a nyelv, csak keveset kellett változtatnia a szövegen.

A laptop

„Idővel Ramil újabb kiváltságban részesült. A magyar történelemben elsőként kapott a börtönben saját laptopot!”

Yugovich a már említett meg nem jelent, de a Facebookra feltett interjújában erről a következőket mondta:

„Ő nem internetezhetett, de én egy magyar hatósági szervtől kaptam egy laptopot, mobilinternet-kapcsolattal. Ők nem akartak közvetlen kapcsolatba lépni Ramillal, ezért azt akarták, hogy segítsem Ramil kiadatását és külső kapcsolattartását.

Az egykor Nagy-Britanniában tanult Sebnem (Safarov mennyasszonya, majd felesége) akkoriban az azerbajdzsáni ellenzék egyik vezéralakja volt, ő szerkesztette a kiadatását követelő weboldalt. Amit Ramil angolul leírt egy papírra, én beírtam a gépbe, és elküldtem Sebnem e-mailjére és visszafelé is így működött. Amikor 2011-ben már biztossá vált a kiadatás, kölcsön is adtam Ramilnak a laptopot. Az őröknek valószínűleg fentről szóltak, hogy ne szóljanak bele abba, ami köztem, a „Szerb” és a „Baltás” között zajlott.

„Amikor a kiadatás már célegyenesbe került, el akarták venni tőlem a laptopot. Ez ellen én fellázadtam. Nem akarták, hogy kommunikáljak a külvilággal, nehogy bármit mondjak a kiadatás körülményeiről. A Tanúvédelmi Szolgálat azt állította, hogy fogalmuk sem volt róla, hogyan volt nálam másfél éven keresztül egy internetkapcsolattal rendelkező laptop. Erre hivatkozva a családomat kitették a tanúvédelmi programból, el kellett hagyniuk a védett lakást is. Emiatt a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságán pert nyertem a magyar állam ellen, később még kettőt a fogva tartásom körülményei miatt is. Nyolc és fél évet töltöttem 6 négyzetméteren, napi 1 óra sétával, heti egyszer öt perces, hidegvizes fürdéssel. Ezzel és a családom sorsával azt akarták elérni, hogy idegileg tönkre menjek és valami olyat kövessek el a rácsok mögött, ami miatt tovább bent tarthatnak. De 2016-ban szabadultam.”

Yugovich a FüHü-vel is közölte, hogy vannak bizonyítékai azokról a dolgokról, amelyeket a most megjelent, Roncsgyár című könyvében kitálal.

„Az igazam bizonyításához nem kell más, csak egy független igazságszolgáltatás. Szándékosan nem vettem fel a magyar állampolgárságot, mert ha Magyarországon bárki bármikor beperel, jogomban áll egy független európai bíróságnál kérni az ügyem elbírálását. Nem ismerem el a magyar igazságszolgáltatást függetlennek, mert egyértelműen párt érdek alapon üzemel. De ezen kívül is bebiztosítottam magam az évek során dokumentumokkal. A Szafarov kapcsán folytatott elektronikus levelezésem például teljes egészében nálam van merevlemezen, mert szabadulásom után – ki tudja miért, talán gondatlanok voltak – visszaadták a laptopom…

Ramil Szafarov, azeri katonatiszt a NATO Partnerség a Békéért program keretében részt vett egy, a budapesti Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetemen 2004 elején tartott angol nyelvtanfolyamon, amin Gurgen Margarjan örmény tiszttel szomszédos szobában volt elszállásolva. Szafarov éjszaka baltával lefejezte az alvó Margariant.
2004-ben Azerbajdzsán diplomáciai képviseletet hozott létre Budapesten, kizárólag Szafarov védelme érdekében.
2006 tavaszán a bíróság előre kitervelt módon, különös kegyetlenséggel és aljas indokból elkövetett emberölés bűntettéért legkorábban 30 év múlva felülvizsgálható életfogytiglanra és Magyarországról 10 évre való kiutasításra ítélte a baltás gyilkost.
Hazájában Szafarovot hősként ünnepelték, többször kérték a hazaszállítását, amit a magyar állam rendre elutasított, majd 2012 augusztusában váratlanul változtatott az álláspontján és (örmény civil szervezetek tiltakozása ellenére) augusztus 31-én átadta az azerbajdzsáni hatóságoknak.
Szafarovot hazaérkezése után Ilham Alijev elnök azonnal kegyelemben részesítette. Szerzs Szargszjan örmény elnök ezután bejelentette, hogy hazája minden diplomáciai és hivatalos kapcsolatot megszakít Magyarországgal.
A büntetés-végrehajtás átadása nem sokkal azután történt, hogy Orbán Viktor miniszterelnök, majd Szijjártó Péter külügyi és külgazdasági államtitkár is Azerbajdzsánba utazott egy lehetséges gazdasági együttműködésről tárgyalni, napokkal a döntés előtt pedig olyan sajtóértesülések jelentek meg, amik szerint az azeri állam 2-3 milliárd euró értékben vásárolna magyar államkötvényt.
Novruz Mammadov, az azeri elnöki hivatal osztályvezetője szerint a döntés Orbán Viktor azerbajdzsáni tárgyalásai során született meg.
Egy befolyásos azeri politikus fiának Budapesten nyitott bankszámlájára több részletben több mint kilencmillió dollár érkezett 2012-ben, éppen akkor, amikor a magyar kormány furcsa körülmények között kiadta az azeri baltás gyilkost – derült ki 2017-ben.

2019

Az 5 legjobb online kaszinó, ha pókerezni szeretnénk Magyarországon

0

Hazánkban is sokan szeretnek pókerezni. Most azokat az online kaszinókat mutatjuk be, ahol pókerezni is tudunk Magyarországon.

Online kaszinók, amelyek pókerezésre adnak lehetőséget

Az egyik ilyen online kaszinó a LibraBet nevet viseli, ahol huszonhétféle video póker várja a szórakozni vágyókat. A kínálatban szerepel a meglehetősen nagy népszerűségnek örvendő Turbo Poker, a nagy nyereményekkel kecsegtető Joker Poker, de klasszikus változatokkal is találkozhatunk, mint amilyen a Three Card. Ha valaki pedig az élő pókert preferálja sem fog csalódni, hiszen az Élő Kaszinó szekcióban megtalálhatók az olyan változatok, mint a póker Caribbean Stud, a Casino Hold’em és 2 Hand Casino Hold’em változata, amelyet minden poker Magyarország regisztrált játékos élvezhet.

A CampoBet csupán néhány éve van jelen a piacon. Azonban sokféle speciális pókervariáció is megtalálható a palettán, mint például Triple Edge, a High Draw Low, az Oasis és a Cyberstud póker. Az itt regisztrált felhasználók rendszeres időközönként részt vehetnek olyan póker-bajnokságokon és házon belüli versenyeken, amelyeken értékes pénz – és tárgynyereményekben részesülhetnek.

Az Unibet is nagy népszerűségnek örvend Magyarországon. A máltai székhelyű weboldalon különálló póker részleg található, ahol a játékosok olyan versenyeken vehetnek részt, mint például Saturday Stack vagy az élő Unibet Open, illetve a játékosok speciális promóciókat is igénybe vehetnek.

A Betlic már 2005 óta jelen van az online szerencsejáték piacán. A játék többféle változata is elérhető az operátor webhelyén, például ilyen a Three Card, a Casino Hold’em, vagy a Caribbean Stud. Az ügyfelek azonban magas színvonalú videó póker verzióval is próbára tehetik a szerencséjüket, mint például Magic Poker,  Ultimate Texas Hold’em. Különálló póker szekció is található a webhelyen.

Az Energy Casino azoknak az ügyfeleknek jelenthet örömet, akik szeretik a különféle kártyajátékokat. És itt a videó póker többféle verziója is megtalálható úgy, mint Turbo Poker, American Poker V, vagy Three Cards. A cég regisztrált felhasználói az élő kaszinó szekciójában játszhatnak

6 tipp, hogy frissen tartsuk a nyelvtudást

0

Azt mondják, a biciklizést nem lehet elfelejteni. Ez valószínűleg igaz, de mi a helyzet például a nyelvtudással? Az bizony csak akkor marad magasszintű, ha folyamatosan frissen tartjuk. 6 tippet hoztunk, hogy a mindennapi mókuskerékben se felejts el angolul vagy németül.

1.Használd élőben!

A legjobb, ha valós helyzetekben fejleszted készségeidet. Amennyiben a munkahelyeden nincs rá szükség, beszélgess rendszeresen külföldiekkel klubokban, bárokban vagy online! Itt az idő, hogy felvedd a kapcsolatot a rég nem látott kinti barátokkal vagy rokonokkal, és csevegj velük!

2.Kövesd a nemzetközi híreket!

Sokkal érdekesebb több forrásból tájékozódni a világ eseményeiről, mint kizárólag a magyar médiából. Mindegy, hogy a bulvár, a politika vagy a tudomány érdekel, online bármiről olvashatsz, napi szinten.

3.Használj alkalmazásokat!

A legtöbben a Duolingora esküsznek, de más felhasználóbarát alkalmazások is vannak, amelyekkel biztosan nem veszítesz a szintedből. Gyakorold a nyelvtant, a szókincset, s – a legtöbb applikáció már ebben is segít – a beszédet is!

4.Szórakozz!

A pop kultúra elsődleges közvetítője angol, így a legtöbb film és zene segít a gyakorlásban. Persze más nyelveken is találsz nagyszerű mozikat vagy zeneszámokat, amelyekkel akár kikapcsolódásként is frissen tarthatod a tudást. Manapság még színház vagy kabaré is elérhető más nyelveken.

5.Keress tanulótársat!

Nemcsak a diákoknak lehet tanulótársuk. Éppúgy, ahogy egy futópartnerrel, a tanulótárssal is közösen harcoltok az áhított célért, egymást motiválva. Heti szinten beülhettek kávézni, hogy megvitassatok egy választott témát, vagy csak kötetlenül csevegjetek. Meglátod, milyen hasznos.

6.Iratkozz be tanfolyamra!

Amennyiben időd és pénzed engedi, a német vagy angol tanfolyamra jelentkezés még mindig az egyik legjobb opció. Itt személyre szabottan, ugyanakkor egy motiváló, csoportos közegben fejlesztheted magad. Így biztosan nem veszik el az a tartalom a fejedből, amelyért annyit küzdöttél.

Összefoglalva: Nem könnyű egy nyelvből elérni a B2 vagy C1 szintet, de talán még nehezebb megtartani a készségeket. Ha tippjeink segítségével a rutinodba építed a gyakorlást, biztosan sikerül a szinten tartás.

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK