Talán csak álmodjuk ezt a nyögvenyelős, rosszkedvű, leharcolt vidéket, ahol élünk. Nehéz, egészségtelen ételeket ettünk lefekvés előtt, túl sok Orwell-t olvastunk. Kafka sem javallott, mert az embernek mindenféle kényszerképzete támad.
Magyarország valójában nem ilyen. Magyarország a valóságban nem egy lehangoló, kiábrándító hely, nem olyan, mint amilyennek mostanában látszik. Nálunk, Magyarországon, Európa közepén, a XXI. században, nem lehetne az, ami van. Mert mi, magyarok, alapvetően normálisak vagyunk.
Elmondom, hogy milyen Magyarország.
Magyarország szép és jó hely. Okos emberek gyülekezete. Ebben az országban nincs kirekesztés, mi magyarok szolidárisak vagyunk másokkal. Azokkal, akik nálunk is szegényebbek, elesettebbek, üldözöttebbek.
Magyarországon jogrend van, ami azt jelenti, hogy a bűnös bűnhődik, és a jó elnyeri jutalmát.
Verseny van, és nem harc. Magyarország nem vív ostoba, sehova sem vezető, a nemzetnek ártó, ezért hazaáruló szabadságharcot. Ez nem egy befelé forduló, önmaga démonaival harcoló, múltjával és jelenével megbékélni nem tudó ország.
Magyarországon olyan ember nem kerülhet vezető pozícióba, aki a más szerszámával veri a csalánt.
Ez nem a besúgók, a nyilas házmesterek országa, nem a feljelentő, önkéntes menekültvadászok játszóhelye.
A mi országunk olyan hely, ahol nem a csókosok és az ügyeskedők boldogulnak, hanem tehetséggel és tisztességes munkával lehet előbbre jutni.
Magyarország egy rendes, normális, boldog ország.
Mi magyarok nem követeljük a tiszteletet, hanem kiérdemeljük.
Jöjjön el a mi országunk!
