„Ahogy Orbánnak sikerült érdekszövetséget kovácsolnia a mélyen antiszemita, lecsúszott és kulturálisan többszörösen hátrányos helyzetű jobboldaliak és a Kádár-korszak moszkovita maradványai között, úgy kovácsolt Netanjahu szövetséget az ultraortodoxok, a bevándorolt szovjet értelmiségiek homo sovieticus-világa és az arab országokból egykor bevándorolt, rendkívül képzetlen kétkezi munkások utódai között.” – Ara-Kovács Attila mai Diplomáciai jegyzete.
Április 9-én parlamenti választások lesznek Izraelben. Az országot ért szokásos külső kihívások gyakorlatilag minimálisak, új intifáda – vagyis palesztin lázadás – sincs egyelőre a láthatáron. A mostani választás tétje az ország belső békéje és demokratikus rendszerének megerősítése lesz, s ez esetben nem a zsidó-palesztin kérdés reménytelensége tükrözi a legfőbb problémát, hanem az, ami az egyes zsidó politikai pártok és erőközpontok között mutatkozik.
Benjamin Netanjau miniszterelnök keményen és számtalan furfanggal tartja kezében az irányítást – de ez csak a látszat. Elvileg nincs akadálya annak, hogy elnyerje a relatív többség bizalmát, ám annál több gyakorlatiasabb probléma jöhet közbe.
Sokan úgy gondolják, ha Netanjahu kap még egy kormányzati esélyt, olyan visszafordíthatatlan károkat okozhat az országnak, mint Donald Trump Amerikának vagy Orbán Viktor Magyarországnak.
Nagyon sokan jelentették ki 2016 ősze után, hogy ők már régen mondanak és tesznek olyasmiket, amik Trumpot oly hihetetlenül és váratlanul a Fehér Házba repítették. Orbán is mondott ilyeneket, Netanjahu is, és még sokan mások. És van ebben jócskán igazság. Azok a populizmus-elemek, amelyeket Trump oly önfeledten zúdít rá naponta a világra, csíráikban ott voltak már 21 éve, amikor Orbán először hatalomra került, és ott voltak 20 éve is, amikor Netanjahu lett először miniszterelnök.
Való igaz, Trump és Netanjahu módszerei között számos hasonlóság tapasztalható, de az intencióik közötti különbségek mégis óriásiak.
Míg az amerikai elnök merő önhittségből és hozzá nem értésből tette kockára hazája szövetségi rendszerét és biztonságát, addig ilyesmit Netanjahuról még legádázabb ellenfelei sem állíthatnak.
Viszont annál beszédesebb a hasonlóság az izraeli és a magyar miniszterelnök hatalomgyakorlási és a politikai mezőny ideológiáktól független leuralása között.
Ahogy Orbánnak sikerült érdekszövetséget kovácsolnia a mélyen antiszemita, lecsúszott és kulturálisan többszörösen hátrányos helyzetű jobboldaliak és a kádár korszak moszkovita maradványai között, úgy kovácsolt Netanjahu szövetséget az ultraortodoxok, a bevándorolt szovjet értelmiségiek homo sovieticus-világa és az arab országokból egykor bevándorolt, rendkívül képzetlen kétkezi munkások utódai között. Mindkét politikus mesterien elegyíti a vizet a tűzzel, s a jelek szerint eddig sikeresen kikapcsolta társadalmaik egyébként indokoltan kifinomult veszélyérzetét.
Natanjahu most is erre épít, s kampányában megjelent számos olyan elem, ami eddig Izraelben szokatlan volt, s így nem befolyásolta a választások kimenetelét. Trump rendkívül népszerű Izraelben – nincs még egy ország, beleértve az őt megválasztó Egyesült Államokat, ahol annyira kedvelnék, mint Izraelben. Ennélfogva Netanjahut és Trumpot baráti együttlétben ábrázoló óriásplakátok tapétázzák ki a házfalakat, azt sugallva: Netanjahu és csakis Netanjahu az, aki ezt a barátságot kiérdemli…
Ez is mutatja az izraeli társadalmon eluralkodó politikai elvakultságot és az óvatlanság mértékét. Igaz, Trump megígérte az amerikai nagykövetség Jeruzsálembe költözését, s ez meg is valósult; s azt is, hogy a széthulló Szíria realitásaiból kiindulva Izrael jogot formálhat a Golán-fennsíkra. Mindkét elvárás jogosságát csak az elvakultak tagadhatják, de legalább ne Trump hirdette volna meg, már eleve kompromittálva a két ügyet.
Mégsem állítható, hogy Netanjahu abszolút befutó lenne s ennek több komoly oka is van.
Már most látszik, hogy Netanjahu Likudja egyedül nem lenne képes kormányt alakítani, még akkor sem, ha relatív többséget szerezne. A választások után épp úgy koalícióra kényszerül, mint ahogy koalícióban kormányoz jelenleg is. Csakhogy az elmúlt esztendők példái igazolják, Netanjahuval egyre kockázatosabb együtt kormányozni, így a miniszterelnök csak olyan pártok közül válogathat ki partnert, amelyek enyhén szólva kevéssé finnyásak. Kormányainak színezete egyre szélsőségesebb lett amúgy is a közelmúltban, egyre excentrikusabb alakok népesítették azt be, s egyre több engedményt kellett tennie olyan erőknek, amelyek politikája kevesek számára elfogadható.
A nagykoalíciót a baloldallal eleve ki lehet zárni, a
legtöbb centrista párt elutasítja az együttműködést Netanjahuval, akiről egyre kevesebben hiszik el, hogy hatalmon tudna maradni, ha politikáját eltávolítja a szélsőségektől.
Ráadásul a baloldali ellenzéknek van egy remek jelöltje, aki az elmúlt napokban, a népszerűséget illetően maga mögé utasította a miniszterelnököt. Benny Gantz háromcsillagos tábornokról van szó, aki volt már vezérkari főnök, és sikeres csatákat vívott az ellenséggel, két alkalommal a Gázai-övezetben. Érdekes, hogy Gantz belépője a politikai pástra nagyon erőteljesnek sikeredett, és sokan nem is örültek neki a baloldalon, hisz három kis választási reklámklippet azokra a pusztító sikerekre épített a tábornok kommunikációs stábja, amelyeket épp Gázában aratott a Hamász fölött. Ám az elmúlt hónapok őt – illetve stábját – igazolták, s nagyon valószínű, hogy ellenzéki oldalon ezért egyedül neki sikerült olyan benyomást tennie a választókra, hogy szavazók akár a jobboldalról is mellé állhatnak.
Netanjahu legnagyobb problémája mégis a még mindig ellene folyó hármas jogi eljárás. Épp pár hete jelentette be egy ügyész, hogy eljárást indít ellene vesztegetés, csalás és hivatali hatalommal való visszaélés miatt. Izrael történetében ő az egyedüli – hivatalban lévő – miniszterelnök, akinek ilyesmivel kell szembenéznie. Ugyan
Netanjahu ügyészségi meghallgatására csak április 9-e, vagyis a választás után kerül majd sor, s ha az eljárás el is indul, az még nem jelenti automatikusan azt, hogy – Likud-győzelem esetén – hivatalát nem foglalhatja el, ám tény: ilyen vádakkal terhelve aligha akad komoly párt, amelyik koalícióra menne vele.
Netanjahu kikerülése a nagypolitikából nem csak Izraelben írná felül az eddigi forgatókönyveket, de a világpolitikában is. Trump egyik fő szövetségesét veszítené el, s ennélfogva a republikánusok által olyannyira kisajátított amerikai-izraeli kapcsolatok is kiegyensúlyozottabbá válnának.
Továbbá új fejleményt jelentene ez a magyar-izraeli kapcsolatokban is, hisz Orbán és Netanjahu egymásban látták annak a politikának a visszaigazolását, mely mindkét embert oly sokáig hatalomban tartotta.
